-Levi-

Megint bunkó voltam Erennel, pedig ő csak jót akart, és még teát is hozott. Tch, lehet, hogy szarul vagyok, de akkor se kell senki segítsége. Még az övé se...főleg az övé nem.

Legszívesebben rohantam volna a kapitányi szobáig, de ehelyett csak szánalmasan vánszorogtam. Rosszullétem ellenére is örültem a hírnek, hogy a négyszemű visszatért. Talán egy kicsit jobban is lettem a tudattól, hogy nem kell egyedül a csürhe élén állnom. Szó se róla, bírom én a felelősséget, de sose voltam valami emberbarát. Az ilyen empátiás faszságok sose voltak az erősségeim között. Minden egyes lépésnél szét akart hasadni a fejem, így kétszer meg kellett állnom pihenni. Milyen szánalmasan festhetek...

A széles ajtó előtt megálltam még egyszer egy kicsit kifújni magam, és kihúztam magam, ne legyen egyből feltűnő másnaposságom. Alig kopogtam, már hallottam is a siető lépteket. Széles vigyorral az arcán tárta ki az ajtót rég nem látott barátom.

-Végre, csak hogy ideértél, Törpe-nevetett rám üdvözlés helyett, de egy pillanat alatt komorult el az arca.-Mi történt veled?-kérdezte, miközben belehajolt az arcomba, hogy tüzetesebben szemügyre vegyen.

-Jó újra látni-toltam félre a képemben lihegő Hanjit, és beengedtem magam, majd belehuppantam a legközelebbi fotelba. Ha nem akarnám mindenáron eltitkolni állapotomat, most megkönnyebbülten sóhajtottam volna. Visszanéztem a még mindig az ajtóan szobrozó nőre, és meg kellett állapítanom, hogy eléggé rossz bőrben van. Amúgy sem volt az a túl igényes típus, a kutatási mániája miatt sose evett rendesen, de most egyenesen pocsékul festett. Alapból vékony testtel rendelkezett, de mostanra már az idomai is mintha elfogytak volna, plusz állandóan színes arca is fakó, sápadt volt. Mikor megfordult, feltűnt, hogy egyik szeme helyett csak egy kendőt láthatok. Nagyot nyeltem a látványra. Tudtam, hogy ő sem úszta meg ép bőrrel a legutóbbi küldetésünket, de nem gondoltam volna, hogy ilyen súlyos a helyzet.

-Most komolyan, Levi, szarul nézel ki-sóhajtott.

-Mondod te-replikáztam, amire csak egy fáradt mosolyt kaptam, majd Hanji elcsigázottan ült le az asztal szélére. Várakozón nézett rám, és biztos voltam benne, hogy amíg nem kap rendes választ, addig semmi használhatót nem fog velem megosztani. Ez egy kicsit gyerekes, hiszen ő már kapitány lett, nem kéne így viselkednie. Bár ebből a szempontból én is ilyen vagyok, hiszen nem adtam neki egyenes választ.

-Kurvára másnapos vagyok-legyintettem egyet megadóan, mire ki lettem röhögve. Morcosan néztem Hanjira, aki már a könnyeit törölgette. –Mi olyan vicces ezen?-fortyantam fel.

-Semmi, csak erre a válaszra pont nem számítottam-kuncogott.-Mi vitt rá téged az ivásra? Sose bírtad az alkoholt, sőt, minden alkalommal mikor összeültünk, te inkább csak teáztál-folytatta, majd megkerülve az asztalt kihúzott egy fiókot, és előhalászott belőle pár pirulát. Töltött vizet is egy kancsóból.

-Tessék, vedd be ezeket-nyújtotta felém a kétes eredetű gyógyszereket. Gyanakvóan sandítottam fel rá, de végül elvettem és szárazon lenyeltem őket.

-Nem kell a retkes poharad-morogtam barátságtalanul, és jelzés értékűen összefontam karjaimat a mellkasom előtt. Hanji csak vállat vont, majd ő maga itta meg a vizet.

-Te is szarul nézel ki-mondtam lágyan pár pillanatnyi csönd után. Hanji mogyorószínű szeme elkerekedett a meglepettségtől, és melegen rám mosolygott.

-Most ha nem félnék attól, hogy megrúgsz, megölelgetnélek a kedvességedért-mondta, majd az asztalról átült a mellettem lévő fotelba. Mi van már, ez nem tud megülni a seggén, vagy micsoda? Rohangál itt fel alá, mint titánban a fájdalom.. Válasz helyett csak morrantam egyet.

Kerülgetjük a lényeget mind a ketten. Én még nem kérdeztem rá mi volt a tanácsnál, ő pedig nem siet elmesélni. Erwinről se teszünk említést, és senki másról sem, akiket elveszítettünk. Már régen megbeszéltük, még nagyon az elején, hogy ilyesmiről sose fogunk beszélni. Nem szabad leragadnunk a múltnál, el kell engedni mindenkit, mert így is elég stresszes az életünk, nem szabad a gyásszal tovább tompítani érzékeinket. Enyhe szomorúsággal idézem fel Isabel, Farlan, és Petráék arcát, majd elengedem az érzést. Mostanában gyakrabban az eszembe jutnak. Biztos a korral jár az ilyesmi.

-Egyébként ezt jól elszartad-néztem Hanjira aki meglepődve meredt rám. Le lehet olvasni az arcáról az értetlenséget.-ha zavart, hogy négyszeműnek hívlak, nem az a megoldás, hogy kiszedeted az egyiket egy nyomorék titánnal. Különben is, vagyok olyan kreatív, hogy háromszeműnek foglak hívni.-mondtam, enyhe gúnyos mosollyal az ajkaimon. Tipikus Hanjis reakciót kaptam. A legtöbb ember vérig sértődött volna, de őt csak mulattatta a dolog.

-Még jó, hogy neked sértetlenek a lábaid, mert ha alacsonyabb lennél, mikróbának kéne hívjalak-vágott vissza.

-Akkor viszont mindig a szobádban lennék, mert ott nem kéne attól tartanom, hogy valaki véletlenül feltakarít-vontam vállat. A kis szócsatánktól, és a gyógyszerektől jobban éreztem magam. Előbbitől a lelkem, utóbbitól a testem könnyebbült meg. Hanjin is látszott, hogy hiányzott neki a lehengerlő társaságom. Ő hangosan nevetett ismét, nekem csak a szemeim mosolyogtak. Végül úgy döntöttem, nem kerülgetem tovább a témát.

-Mi volt a fejeseknél?-kérdeztem halkan, mire Hanji pillanatok alatt megkomolyodott, és átkapcsolt őrült tudós módból kapitány módba. Mintha valami rohadt kapcsolót fordított volna csak el.

-Valójában jó híreim vannak-kezdte.-Miután elolvasták mindenki jelentését, behívattak. Hivatalosan is megkaptam a kapitányi posztot, bár erre gondolom rájöttél. Téged is előléptettek ezredessé, az új hadnagy Mikasa lett, a koordinátorunk pedig Armin. Egyenlőre nincs is szükségünk több tisztre, hiszen csak maroknyian vagyunk.-itt tartott egy kisebb szünetet, elmélázva nézett ki az ablakon. Megrázta a fejét, és folytatta a mondandóját. Én feszülten hallgattam a beszámolót, még ha lett volna okom se akartam félbeszakítani. Szokásához híven a legapróbb részletekbe is elveszve mesélte el a tárgyalásokat, de kivételesen szívesen hallgattam. Hatalmas kő gurult le a vállaimról, mikor megtudtam, hogy nem vagyunk hibáztatva semmiért, sőt! Lesz rendezve egy ünnepség, ahol kitüntetést kapunk a királynőtől.

-Most hülyéskedsz velem?-kérdeztem megdöbbenve. Hanji csak a fejét csóválta, hiszen tényleg eléggé szar vicc lett volna.

-A lényeg az-folytatta-hogy amint feltöltöttük a sorainkat, vagy legalábbis három normális osztagot elő tudunk állítani, megkezdhetjük a titánok teljes megsemmisítését-fejezte be diadalittasan. El se hiszem.. annyi kudarc, annyi félresikerült expedíció után.. elismertek minket? Plusz kapunk embereket, és nem nekünk kell könyörögni az újabb útért? Ez még álomnak is túl szép lett volna.

-Ha már jobban vagy, kérlek, mondd el a többieknek is nagy vonalakban a jó híreket. Rájuk fér.-kérte Hanji, én pedig lassú mozdulatokkal keltem fel kényelmes helyemről.

-Menj pihenni-parancsoltam a nyúzott nőnek, aki fáradtan bólintott egyet.

-Kivételesen tényleg azt fogom tenni-mosolygott.-De nem bújhatsz ki a válaszadás alól-bökött felém ujjával, utalva az állapotomra. Kelletlenül bólintottam egy aprót, aztán közösen indultunk el a szobája felé, majd mikor meggyőződtem róla, hogy tényleg pihenni fog, lementem összeszedni a többieket.

-Eren-

Mióta a hadnagy olyan bunkó volt velem, én se tudtam kedves lenni senkihez. Éreztem, ahogy mar az ideg. Én kedves voltam hozzá, erre ezt kapom. A többiek egész nap elkerültek, szerintem nem csak érezni, de szinte látni is lehetett a belőlem áradó negatív aurát. Éppen egy padon ültem a gyakorló tér közelében, mikor Armin megszólított. Kicsit összerezzentem, mert annyira el voltam foglalva a rossz kedvemmel, hogy nem vettem észre az érkezését.

-Bocsi-szabadkozott szőke barátom-a hadnagy beszélni akar velünk.-mondta, és kedvesen rám mosolygott. Na, vele mondjuk nem tudok ilyenkor tahó lenni, teljesen le tud venni a lábamról a kisfiús nézésével. Nem hiába, ő a legjobb barátom mióta az eszemet tudom.

-Rendben, menjünk-sóhajtottam, és feltápászkodtam. Csendben indultunk el a kantin irányába, de az ajtónál éreztem, hogy Armin óvatos megfogja a zubbonyom ujját, megállítva ezzel engem.

-Tudod..-harapta be ajkait, mintha bizonytalan lenne valamiben-nekem bármit elmondhatsz ugye tudod?-kérdezte, és megint meresztgette rám a kiskutyaszemeket. Persze, hogy tudtam, ez eddig is így volt, de azért megint megnyugtattam és biztosítottam afelől, hogy ha valami lesz, neki elmondom. Bár nem tudott a hadnagyhoz fűződő érzéseimről sem, de még nem akartam elmondani neki, amíg én is ilyen bizonytalan voltam. Meg aztán ez nem megy ilyen egyszerűen, nem állhatsz oda a legjobb barátodhoz, hogy „Hé, figyelj már, beleszerettem egy férfiba, aki kétszer annyi idős, mint én, plusz a felettesem is. Szerinted mit csináljak?" Szegényt biztos teljesen lesokkolnám vele. Nekem se kevés időbe telt, mire biztos lettem az érzéseimben.

Már csak mi hiányoztunk a kis csapatból, ami az egyik nagyobb asztalt ülte körbe. Gyorsan elfoglaltuk helyeinket Mikasa két oldalán, és várakozva néztünk az asztalfőn álló hadnagyra. Még mindig elég rossz bőrben volt, de már közel sem annyira, mint korábban. Ő csak lustán végignézett rajtunk, nem nagyon kellett fáradnia a létszámellenőrzéssel.

-Nos, mint azt mind észrevettétek, Hanji visszatért.-kezdte. Hangja enyhén tétovának tűnt, bár ebből a többiek semmit nem vettek észre. Na igen, elmehetnék valami rossz kukkolónak is, hiszen rengeteg időt töltöttem Levi bámulásával, így feltűnnek az enyhe ingadozások. Elmondta a jó híreket, hogy a veszteségek ellenére végre elismerték a munkánk fontosságát, majd izgatott pusmogásban törtünk ki mikor megtudtuk a létszámbővítést is. Levi egy pár percig hagyta, hadd örüljünk a híreknek, majd fagyosan mért végig minket.

-Tch, ilyen fegyelmezetlen szardarabokat még nem láttak a falak-szűrte mérgesen a fogai között. –Ha nem érdekel titeket a mondanivalóm, el lehet menni innen.-folytatta, és lehuppant a mellette lévő székre, majd keresztbe tette lábait, és karjait is. Mi persze rögtön elhallgattunk, megszeppenve pislogtunk mérges hadnagyunkra. Mikor senki nem moccant, és pár pillanatnyi csend uralta a teret, úgy folytatta a mondandóját, mintha az előbbi kis közjáték meg se történt volna.
Ezek után ismertette az új beosztásokat, és én őszintén örültem barátaim sikerének. Mikasa csak egy sálrángatással reagált, Armin pedig teljesen zavarba jött, és szokásához híven leszólta saját magát. Ilyenkor szívesen levernék neki egy tockost vagy valami, de nem, inkább nem bántom, bántja ő saját magát helyettem is.
A rövid megbeszélés végén Levi-immáron ezredes- elküldött mindenkit edzeni, viszont meglepő módon ma nem kellett takarítanunk. Megkönnyebbülten sóhajtottunk, mert tegnap bőven elég volt a kövek és bútorok sikálásából. Armin és Mikasa még maradtak pár percig, de mire végeztünk a bemelegítéssel, ők is leértek.
Jót tett a testmozgás, határozottan jobb kedvem lett tőle. Annyira, hogy elhatároztam, vagy este, vagy holnap ismét beszélek Levivel.

Nna, el is készült az első telefonon írt fejezetem :D Végre nincs hajtás a munkahelyen,kb azért fizetnek mert itt vagyok :) Ha minden jól sikerül(ergo nem elkreténkedem az időt) akkor írok még egy részt ^^