-Eren-

Reggel korán ébredtem fel, de kivételesen nem akartam lustálkodni sem, inkább tettre készen ugrottam ki ágyamból. Gyors rendrakás, mosakodás, fogmosás és öltözködés után az étkezőbe vittek a lábaim. Ma csak egyszerű fekete nadrág, és egy fehér megkötős póló volt rajtam. Magamhoz vettem az ételadagom, és egy ablak mellé ültem. Még senki nem volt bent rajtam kívül, amit nem bántam. Szükségem volt erre pár nyugodt percre, hogy átgondoljam a dolgaimat, és csendben megihassam a teám. Egyszer szerencsém volt inni a hadnagy által készített teából, és azóta rászoktam. Bár ez a nyomába se ér annak.

Lépteket hallottam közeledni, de inkább kifelé bámultam, mint a beérkező felé. A hangok hirtelen hallgattak el, amire felfigyeltem, de mire odanéztem, már csak a hadnagy távolodó hátát pillanthattam meg. Legszívesebben utánaszaladtam volna, de valószínűleg csak rontottam volna a kettőnk közötti helyzeten. Még nekem is egyértelmű, hogy nem akar látni.

Mire a többiek is apránként leszállingóztak, én kimentem a gyakorlópályára. Nyújtással kezdtem, utána párszor körbefutottam a teret. Ezután a felszerelésem is magamra vettem, hogy a felállított titán bábukat támadhassam. Egymás után vágtam ki a szalmából készült nyakszirteket, és bántam, hogy nem az igazi ellenség ellen harcolok. Mikor megálltam kicsit kifújni magam, eszembe jutott a jelenet, mikor tönkrement az életem, és anyám kétségbeesett sikolya csengett a fülemben.

Megráztam a fejemet. Ezek az emlékek most csak hátráltatnak. Nem vagyok már kiskölyök, hogy folyton ezen siránkozzak. A jövőbe kell néznem, a célom irányába.

Lemásztam a fáról, amin megpihentem, és levettem a manőver felszerelésem. Miután rendesen megtisztítottam és megolajoztam, a bábuk felé vettem az irányt. Jobb lenne élő emberrel gyakorolni a közelharcot, de mivel nagyon úgy fest, hogy mindenki ellustult a hirtelen pihenőtől, nem volt más választásom. Csodálom, hogy a hadnagy is ilyen elnéző, és nem zavar le mindenkit vagy gyakorolni, vagy takarítani.

Még csak párat üthettem a „partnerembe", mikor egy alacsony árnyék vetült mögém. Megörültem, hiszen mindig szívesen láttam a legjobb barátomat, ám mikor megfordultam nem a szőkeség állt velem szemben. Egy fél pillanatra megmerevedtem, de hamar összeszedtem magam, és kezem a szívemhez emeltem egy tisztelgésre.

-Jó reggelt Levi hadnagy!-köszöntöttem, viszont a szemkontaktust próbáltam elkerülni. Még a végén pironkodnék itt, mint valami kis szende szűzlány.

-'reggel Eren-viszonozta a tisztelgést-csak így egyedül? Hol vannak a többiek?-kérdezte

-Nem tudom, utoljára a kantinban láttam őket-feleltem, majd mikor láttam, hogy hadnagyom szó nélkül elindul, visszafordultam a bábum felé. Ahogy oldalra sandítottam meglepődtem kicsit, ugyanis felettesem nem hagyott magamra, hanem levette zubbonyát, és elkezdett bemelegíteni. Ahogy nyújtott, felcsúszott felsője, és én megcsodálhattam márványosan fehér bőrét és formás kockáit. Ha még fél másodperccel tovább folytattam volna a bámulást, talán még az orrom vére is elered.

-Hé!-kiabált nekem, és láttam, hogy védekező pozíciót vesz fel-azzal a szarral csak az idődet vesztegeted-folytatta, és lassú, kimért léptekkel indult meg felém. Nekem se kellett több, és én is megindultam. Pár lépés után vettem észre, hogy vigyorgok mint valami gyengeőrült. Mire odaértem megreguláztam vonásaimat, és elkezdtük az alapok gyakorlását. Egyre inkább belemerültünk az egymás elleni küzdelembe. Mindig is ez volt az erősségem, de még így se érhettem a kisebb férfi nyomába. Értem én, hogy évek meg a rutin, de magasabb is voltam, plusz én is erős izmokkal rendelkeztem, mégse sikerült a másik fölé kerekednem.

Gondolataimból egy erő rúgás térített ki, ami pont az állkapcsomon ért. Elterültem a földön, és kábán pislogtam támadómra.

-Ha legközelebb sem figyelsz, nem leszek ilyen kíméletes, és teljes erőmből foglak megrúgni-fenyegetett, én pedig felpattantam. Ha így is repültem pár métert milyen lehet, ha tényleg belead mindent? Azt hiszem, nem szeretném megtudni.

Még legalább fél órán át ütöttük egymást-jobban mondva inkább ő engem- mire lihegve leültünk a fal tövébe. Mindkettőnkről folyt a víz, rendesen megizzasztottuk egymást. Felsóhajtottam, mikor eszembe jutott, hogy szívesen izzasztanám meg máshogy is. Nem mertem oldalra nézni, nehogy kiolvassa valahogy a gondolataimat.

Nem szólt egyikünk sem, és lassan közénk ereszkedett az a tipikus kínos csend. Részemről legalábbis az volt. Rajta persze szokás szerint nem látszott semmi. El se hiszem, hogy tud mindig ilyen nyugodt és közömbös aurát árasztani magából.

„Gyerünk Eren, szólalj már meg"-noszogattam magamat, ám mire sikerült volna kinyögnöm valami értelmeset, a többieket láttam meg errefelé tartani. Még Sasha is ott bicegett köztük.

-Ideje volt letolni végre a seggetek gyakorolni-állt fel mellőlem Levi. Csak félig hallottam a kiosztott feladatokra, mert teljesen lekötötte a figyelmemet hátára tapadó felsőjének látványa. A többiek fancsali képét látva biztos nem lesz egyszerű napjuk. Vigyorogva álltam fel, mire az acélos szemek rám szegeződtek.

-Ne örülj ennyire a fejednek, Jäger! Mivel te már végeztél az edzéseddel, indulhatsz is takarítani a szobákat-parancsolta, és közben az ajtó felé mutatott. Mivel nem mozdultam rögtön, összeráncolta amúgy is mindig morcos szemöldökét -Még ma, ha lehet- morogta. Mikor meggyőződött róla, hogy elindultam, ő is összeszedte a holmiját, és otthagyta a többieket.

-Levi-

Reggel eléggé morcosan ébredtem. Majdnem, mint általában. Nyújtózkodva álltam fel székemből, és rábeszéltem magam egy reggelire. Miután összekapartam magam, elindultam az étkezőbe. Jó lenne, ha Hanji visszatérne, és kezdhetnénk magunkkal valami értelmeset. Mondjuk szervezhetnénk egy újabb utat, és leölhetnénk pár titánt. Mikor megérkeztem célomhoz, megtorpantam a küszöbön. Eren ült az ablaknál, más nem volt még ébren. Csodálom, hogy ő is fent volt már, általában az utolsók között szokott felkelni. Nem akartam beszélni vele a tegnapi után, ezért inkább sarkon fordultam, és visszamentem az irodámba. Fent meg már verhettem a fejem a falba. Most komolyan beijedtem egy szaros kölyöktől? „Ez az Levi, puhuljál el te is"-mondtam félhangosan. Körbe néztem, mit csinálhatnék, de mivel már tegnap se volt nagyon mit, így nem találtam semmit. Készítettem magamnak egy teát, és kiültem az ablakba. Kicsit be kéne fognom a kölyköket takarítani, meg lassan nekiállhatnának edzeni is. Már két napja csak lazsálnak meg szórakoznak. Kivéve persze a sérültet, bár ameddig a keze elér, addig körbe takaríthatná ő is magát.

Lassan szürcsöltem a még mindig forró teámat, mikor megláttam, hogy egy valaki még sincs eltunyulva. Természetesen Eren volt az. Mindig igyekezett a kedvemre tenni, és most már azt is értem, miért. Ahogy néztem, és rajta gondolkoztam, megint elkapta a mellkasomat egy furcsa bizsergető érzés. Azt hiszem, be kell ismernem magamnak, hogy nem vagyok közömbös az ifjú titán iránt. Az egyetlen problémám talán csak az, hogy szinte még gyerek. Legalább is korban. Sokkal többet élt már át, mint nagyon sok felnőtt.

Talán csak attól tartok, hogy a végén tényleg megszeretem, aztán elveszítem őt is. Mint mindenkit. Nem véletlenül vagyok mindenkivel olyan hűvös. Keménynek kell maradnom, és el kell végeznem a feladataim.

Miután elfogyasztottam az italom úgy döntöttem, hogy nem menekülök a fiú elől. Nem haragszom rá, és nem is akarom kerülni a történtek miatt, hiszen nem csak ő tehet arról a csókról, még akkor sem ha ő kezdeményezett. Ugyanolyan leszek vele, mint előtte.

Amikor leértem, ő már az egyik szalmabábut püfölte. Mosolyogva fordult hátra, látszott rajta, hogy nem rám számított. Valószínűleg azt hitte, Arlert akart hozzá csatlakozni. Köszöntött és tisztelgett, amit viszonoztam, majd az oldalsó asztalhoz mentem, és nekivetkőztem az edzésnek. Nyújtottam kicsit, elvégre ha jobban belegondolok, én se vittem mostanában túlzásba a testedzést.

Végül szóltam neki, hogy ne a bábura fecsérelje az energiáit. Nem kellett kétszer mondanom, látszott rajta, ő is szívesebben küzd élő ellenfél ellen.

Egymásnak ugrottunk, és próbáltunk a másik fölé kerekedni. Nem volt béna, de a nyomomba se érhetett. Kisgyerek korom óta küzdöttem a túlélésért, és ezt nem lehet nagyobb termettel és erővel kompenzálni.

Mikor észrevettem, hogy elkalandozott a figyelme, arcon rúgtam, amitől repült pár métert. Egy igazi idióta. Ez az életébe is kerülhetett volna, ha nem csak a gyakorlópályán vagyunk.

Egy idő után kellemesen kifárasztottuk egymást, és leültünk az árnyékba kipihenni magunkat. Jól esett ez a kis verekedés, az már egyszer biztos. Csendben ültünk egymás mellett, Eren pedig láthatólag feszengett, és nem mert rám nézni. Milyen kis félős-mosolyogtam magamban. Nem könnyítettem meg a helyzetét, én mindig is jó voltam a közönyös csöndben való elmerülésben. A társai kegyelmeztek meg neki, mikor megérkeztek, és én felálltam beszélni velük. Először is jól leszidtam őket, majd egy eléggé kemény edzésprogramot rögtönöztem számukra. Láttam rajtuk, hogy nem tetszik nekik, ezért megtoldottam egy edzés utáni takarítással is a mai pogramjukat.

Miután ezzel végeztem, láttam edzőpartnerem vigyorát. A kis naiv, azt hiszi mára végezhet.

Hát nem. Neki is kiosztottam a takarítást feladatnak, amitől rögtön lehervadt a mosoly az arcáról. Mikor végre nagy nehezen elindult, összeszedtem a cuccaimat, és elmentem letusolni. Mégse lehetek ilyen mocskos holmikban egész nap.

A zuhanyzóban csak folyattam magamra a hideg vizet. Kezdenem kéne valamit ezzel a furcsa helyzettel, mert ez az enyhe feszültség nem fog jót tenni a csapatmunkánknak. Már pedig Eren az osztagom egyik eléggé értékes tagja. Meg kell beszélnem vele a dolgokat, csak előtte ki kéne találnom, mit csináljak. Utasítsam el, ezzel védve magam a további veszteségektől? Vagy engedjem meg magamnak azt a luxust, hogy valakit közel engedek magamhoz?

Így se lesz egyszerű, ha véletlenül eltűnik, vagy meghal, bár ez a többiekről is elmondható. Az odáig rendben van, hogy új tagokat is kapunk majd, de az én egységem csak olyanból áll, akik már régebben csatlakoztak a felderítőkhöz. Harcoltunk együtt, és mindannyian vesztettünk el értékes barátokat.

Elzártam a vizet, és megtörölköztem. Felvettem egy fehér inget egy fekete nadrággal, majd kezemmel eltúrtam a szemembe lógó fekete fürtjeimet.

Visszasétáltam a gyakorló térre, ahol mindenki a neki kiszabott feladattal foglalkozott. Ez volt a szerencséjük.

Otthagyva őket, kimentem az épületből, hogy sétáljak egyet a városban. Majd kikérem Hanji tanácsát-döntöttem. Csak érne már vissza..