-Levi-

Megölöm, elásom..

Dühtől szikrázó szemekkel nézek áruló barátomra, de amilyen szaréletű, lepereg róla. Így akarjak akármit is megbeszélni vele valaha. Különben se mondtam neki azt, hogy szerelmes vagyok a kölyökbe csak annyit, hogy erősen vonzódok hozzá. A kettő nem ugyanaz, de ezt most hogy magyarázzam meg neki? Smaragd íriszeiből szinte üvölt a kérdés és a meglepettség, én pedig nem igazán tudom, hogyan is kéne reagálnom. Zavartan fújtatok egyet, és inkább Hanji lebaszása mellett döntök, mert azt még tudom kezelni, sőt, megkockáztatom, hogy profi vagyok benne.

-Nem rémlik, hogy volt szerelmi bánatom-mondtam, és karba tett kézzel a falnak támaszkodtam. A hangom olyan hidegen csengett, hogy még Hanji is felfogta mennyire felidegesített.

-Oh, hát, azt hittem, az a múltkori annak minősült-habogta zavartan. Ez az, ronts még a helyzetemen. Meg a sajátodon is.

-Milyen múltkori?-kérdezett közbe Eren. Na, még csak neki kellett beleszólnia. Igazán használhatná másra a száját. Tch, na, erre nem kellett volna gondolnom, mert az agyam premierben kezdte vetíteni a tegnapi csókcsatánkat.

-Jajj, csak Törpi átjött a múltkor, mert nem tudott mit kezdeni veled, és..-csacsogta a nő, de hamar elhalt a hangja mikor közéjük léptem, és megleptem a "titánkaját csinálok belőled" nézésemmel.

-Elég lesz-szűrtem a fogaim között, de tudtam, hogy kénytelen leszek elmondani Erennek a sztorit, mert ő meg addig kérdezgetné, míg meg nem unom. Hanji összehúzta magát a fotelban, és onnan dünnyögött valamit, de nem értettem mit. Hihetetlen ez a nőszemély. Ha a tudományokról vagy komoly feladatokról van szó, akkor verhetetlen, emberileg meg.. kezelhetetlen és vállalhatatlan.

Eren felé fordultam, és leültem Hanji foteljének karfájára. Szegény moccani se nagyon mert mögöttem, úgy gubbasztott, mint akinek hetek óta szorulása van. Ha most azt mondom Erennek, hogy nem vagyok belé szerelmes, akkor megbántom, ha meg elismerem, akkor hazudok neki, ugyanis még elhamarkodott kijelentés lenne, hogy szerelmes vagyok. Ezért soha többé nem segítek a munkában Hanjinak az biztos, inkább megvárom, hogy kimúljon egy papírkupac alatt. Ez a szaros kölyök se könnyíti meg a helyzetemet ezzel a kölyökkutya tekintettel. Hosszas hallgatásom miatt végleg elbizonytalanodni látszott, de fogalmam se volt, hogyan kéne elmondanom neki a dolgokat, hiszen mostanában nem terveztem felvilágosítani az érzéseimről. Végül döntöttem, és megragadtam a kezét, majd elkezdtem kifele húzni. Hanjinak ehhez semmi köze.

-Várj már, Levi-rángatta a kezét Eren, de nem tudott szabadulni a szorításomból. -Jövök én, csak ne rángass már-folytatta enyhén sértődött hangon. Elengedtem, de hátra se nézve folytattam utam az irodám felé. Eren pár lépés után felzárkózott, ami mondjuk ilyen hosszú lábakkal nem nagy teljesítmény.

Amint becsukódott mögöttünk az ajtó, megfordultam és a falnak löktem Erent. Nagyot nyekkent a váratlan ütközéstől, és mielőtt még megszólalhatott volna, beléfojtottam a panaszt egy csókkal. Rögtön elfelejthette amire gondolt, mert karjai azonnal átöleltek, és mohón falta ajkaimat. Mikor enyhén lihegve szétváltunk, a vállába fúrtam az arcom, és mélyeket lélegeztem, hátha megjön az ihletem a mondandómhoz. Természetesen ez nem segített rajtam, mert édes vanília illata csak a vágyaim korbácsolta fel.

-Tudod, nem mondtam olyat Hanjinak, hogy szerelmes vagyok beléd-mormogtam a vállába halkan, de tudom, hogy hallotta, mert merevebb lett a testtartása. Nem akartam, hogy félreérse, ezért gyorsan folytattam. -Igazából még én magam se tudom, pontosan mit érzek, de az az egy biztos, hogy vágyom a közelségedre.-fejeztem be, de nem néztem fel rá, ugyanis még mindig feszültnek éreztem, ráadásul eléggé zavarban voltam. Néhány túl hosszúra nyúló pillanat után megfogta a vállaimat, és gyengéden eltolt magától, de kezei továbbra se eresztettek. Kénytelen voltam belenézni smaragd csodáiba, amiben táncolva szikráztak az arany pettyek.

-Még az is hihetetlen számomra, ahogy most vagyunk, és nem vártam, hogy hirtelen szerelmes legyél belém-mondta Eren, és kedvesen rám mosolygott. Elöntött a megkönnyebbülés, hiszen nem akartam már az elején elrontani mindent. Erent láthatóan mulattatta a helyzet, mert bár nem nevetett fel, a szemei kacagtak.

-Eren-

Mikor Hanji elkotyogta Levi "titkát", kicsit ledöbbentem, de amíg egymással veszekedtek, át tudtam gondolni a dolgokat. Nyilvánvaló, hogy nem szerelmes belém, hiszen akkor nem utasított volna vissza mikor először próbálkoztam, plusz ahogy ismerem, kimondta volna. Sose volt egy köntörfalazó alak. Remélem hamar sikerül magamba bolondítanom, szeretném hallani ahogy kimondja, hogy szerelmes belém. De jó is lenne már ott tartani.

Végül Levi elrángatott az irodájába, és ránk zárta az ajtót. Nekiszegezett a falnak, ami kívülről nézve kicsit viccesen festhetett, ugyanis jó pár centivel magasabbra nőttem. Letámadta ajkaimat, és éreztem, hogy minden a helyzettel kapcsolatos gondolatát és érzelmét próbálja átadni vele. Ezután elmondta, mi van a szívében, én pedig majdnem elnevettem magam. Tetszett, hogy aggódik, hogy velem akar lenni, és nem akarja elrontani a köztünk alakuló dolgot.

Ilyenkor teljesen máshogy viselkedik, mint szokott, ami láthatólag zavarja valamennyire, de nekem nagyon jól esik, hogy előttem egyáltalán nem játssza meg magát.  Még az állandó szemöldökráncolását is abbahagyja néha amikor kettesben vagyunk, de a legnagyobb kedvencem az a mosolya. Akármennyire is halvány a görbület az ajkain, beragyogja vele lelkem minden zugát, és nekem is vigyorognom kell. Most is belemosolyogtam a csókunkba, majd gyengéden eltoltam magamtól, mert a csókcsatától a testem elkezdett túlhevülni. Pár másodpercig pihegve mélyültünk el egymás tekintetében, majd kézen fogva a kanapéhoz sétáltunk. Lehuppantam, és rögtön be is vackoltam magam az egyik sarokba, míg Levi nekiállt teát készíteni. Lassan kezdem azt hinni, hogy nem is vér folyik az ereiben, hanem tea.

Szerettem nézni a rutinos mozdulatait. Bár ő nyilván ellenkezne a kifejezés ellen, de nekem a kecses szó írja le a legjobban a mozdulatait. Nem vettem le róla a tekintetem mikor megfordult, ami enyhe zavart pírt lopott az orcáira. Lerakta a poharakat az asztalra, és a kanapé messzebbik végét vette célba. Na, azt már nem-gondoltam, és a derekánál megragadva magam felé húztam. Mivel csak fél lábon állt, könnyen billentettem ki az egyensúlyából. Ha nem róla lett volna szó, akkor talán még egy halk sikkantás is elhagyta volna az ajkait. Bosszúsan nézett fel rám, de acélos tekintetének nem volt éle. Hagyta, hogy magam elé húzzam, így hátát a mellkasomnak dönthette. A vállai felett átnyúlva vontam egy nagy ölelésbe, és leírhatatlanul aranyosnak találtam, ahogy apró termetével szinte elveszett a karjaim között. Államat a vállgödrébe fúrtam és onnan csodáltam márványosan tökéletes bőrét, amitől ő apránként zavarba jött. Van egy olyan sanda gyanúm, hogy hiába van nagy előnye évek tekintetében, nem rendelkezik sokkal több tapasztalattal ilyen téren, mint én. Engem mondjuk ez nem zavar, bár önzően hangzik, de örülök neki, hogy nem kapták meg sokan. Jó, persze, valaki már biztos, de utólag már felesleges volna féltékenykednem.

-Milyen napod volt?-érdeklődtem, és lágyan megsimítottam az arcát.

-Szar.-jött a tömör felelet. Ezen mondjuk nem kéne meglepődnöm, hiszen tudom, mennyire utálja az újoncképzést. Ezelőtt nem rá hárult a feladat, de most...kevesen vagyunk, így kénytelen elvállalni.

-Ennyire reménytelenek?-vontam fel a szemöldököm. Levi csak legyintett egyet, majd kihámozta magát az ölelésemből, hogy hozzájuthasson az iható hőmérsékletűre hűlt teához.

-Meghalni pont jók lesznek.-dünnyögte.-Nem értem miért siettetik az egészet, eddig ráérős volt nekik a soraink utántöltése, és az új felderítőutak indítása, most meg..

-Lesz új út?-lepődtem meg, amiért cserébe kaptam egy mindentudó félmosolyt. Én persze rögtön fellelkesültem, hiszen végre kimozdulhatunk a falak mögül, és talán közelebb kerülhetünk a teljes szabadsághoz.

-Vegyük úgy, hogy erről még nem tudsz-hűtötte le ébredező lelkesedésem Levi, mikor meglátta izgatottan csillogó szemeimet. -Különben meg ezzel csak rengeteg ember halálát siettetik. Nem kötözködésből mondom, hogy semmirekellő szardarabokat kellene katonává gyúrnom.

*

Hiába mondta Levi, hogy ne lelkesedjek az új felderítőútért, egyszerűen nem bírtam magammal. Forrt a vérem, minél előbb ki akartam menni titánokat ölni. Főleg most, hogy már csak egy karnyújtásnyira volt a küzdelem vége. Igaz, hogy mondjuk a titán formám karját kell alapul venni, de legalább már látni a harcok végét.

Másnap Hanji összehívott minket, és hivatalossá tette az utat, majd Armin tájékoztatóját és terveit hallgattuk meg. Meg kell hagyni, szőke barátom remek munkát végzett, szerintem ez lesz az eddigi legszervezettebb útja a felderítőknek. 

Két hét. Ennyi időnk volt felkészülni az útra, ami egyszerre tűnt soknak és kevésnek. Levivel most már tényleg csak esténként tudtunk találkozni, mert teendői állandóan elszólították, de én se igazán értem rá aggódni emiatt, hiszen nekem is keményen kellett dolgoznom. Ezek az esték viszont minden várakozást megértek. Minden feszültség kiszállt belőlem, mikor végre elmerülhettem az acél tengerben, és magamhoz szoríthattam törékeny, ám mégis rendkívül erős testét. Az irodája jelentette mindkettőnk számára a menedéket a rohanás, feladatok, és az egyre gyűlő feszültség elől, és bár a kapcsolatunk nem teljesedett ki testi formában, a lelkeink elválaszthatatlanul összeolvadtak az éjszakákon átívelő beszélgetések és csókváltások során. Ahogy rohantak a napok, úgy váltunk lassan mi is egyre kétségbeesettebbé, hiszen eddig is féltünk, hogy elveszíthetjük barátainkat, de ez most más volt. Most lényünk egy részét, a másik felünket tépték volna ki belőlünk.Szerintem Levi is így érezhetett, mert egyre többször kaptam rajta, hogy elkalandozott gondolatokkal mered kifelé az ablakon.

A lényeg az, hogy ez a két hét mindannyiunk idegeit megtépázta, ám az indulás napján ez nem látszott rajtunk, ahogy egyenes háttal, és büszkén lovagoltunk ki a szabadság felé vezető kapun.