-Eren-

Reggel megint tettre készen ugrottam ki az ágyból, és egy gyors tisztálkodás és öltözés után már siettem is reggelizni. Szinte zsongtam az izgatottságtól, és elkerültek a negatív gondolatok. Ma addig nem hagyom békén Levit amíg nem ad nekem egy esélyt. Még indokokat is gyártottam elalvás előtt, hogy miért kéne beleegyeznie. Teljesen felkészültem, ráadásul most nem hagyok neki menekülési lehetőséget. Valamit ő is érez irántam, ezt már nem tudja se leplezni, se tagadni. Az, hogy visszacsókolt, elárulta. Egészen határozottan éreztem benne a vágyat, és a fellobanó szikrát.
A lelkem is beleremeg a csók emlékébe, a testem pedig mintha forróbb lenne. Szinte epekedve vágyom az újabb érintésre. Legszívesebben rohannék megkeresni, de tudom, hogy nem tehetem. Feladataim is vannak, plusz ha jól tudom, egész délelőtt a katonai rendőrség újoncait kell edzenie és tanítania. Biztos utálja a feladatot, és keményen fog bánni velük. Kicsit szadistának tűnnek a gyakorlatai, és át tud esni a ló túloldalára, de végeredményben hatásosak a módszerei. Elég a saját példámra gondolni, illetve az osztag többi tagjára. Sokszor pont az ő keménykezűsége készített fel a kinti dolgokra, és kellő lelkierőt is öntött, illetve vert belénk. Akkoriban persze nem így láttuk a dolgokat, és még én is kevésbé kedveltem a módszerei miatt. Emlékszem, elég nagy szadistának tartottuk, és azt hittük, nincs se lelke, se érzelmei, és a szemöldökráncolás az egyetlen mimika az arcán. Talán az első küldetés alatt, és utána jöttünk rá, hogy mekkorát tévedtünk vele kapcsolatban. Hiába viselkedik hűvösen, és hiába szigorú, beláttuk, hogy ezekkel is csak a maga módján segít nekünk.
Mélázásomból Mikasa rángatott ki, jobban mondva az arcom előtt hadonászó keze.
-Hahó, Eren, figyelj már rám-fújtatta mérgesen. Na igen, nem szerette, ha ignorálom, bár most nem direkt tettem.
-Bocsi, Mikasa, jó reggelt-mosolyogtam rá bocsánatkérően, miközben lehuppant mellém a reggelije társaságában.
-Mostanában alig lehet rád ismerni-bökött felém a villájával-mit nem mondasz el nekem?-vallatott.
Ó, ha ő azt tudná..de nem fogja, mert így is nehéz lesz megszerezni Levit, nem hiányzik, hogy fogadott testvérem szokásához híven útban legyen. Nagyon kedves hogy félt, és vigyázni próbál rám, de nem szeretem, hogy túlzásba viszi a dolgokat. Biztos az Ackermann vér teszi ezt velük. Még mindig elég hihetetlen, hogy rokonok Levivel, még akkor is, ha nem közvetlenül.
-Ugyan már, Mika, tudod jól, hogy nem tudok titkot tartani előtted-legyintettem. Természetesen nem hitte el, hiszen mindig átlátott rajtam.-Tényleg, még nem is gratuláltam az előléptetésedhez-váltottam gyorsan témát.-Igazán megérdemelted, és biztos vagyok benne, hogy remekül helytállsz majd.-folytattam, és reméltem, hogy ettől kicsit elfelejti a vallatásom. Igazam lett, ugyanis zavartan rángatta piros sáljanak szegélyét.
-Köszönöm-motyogta, majd inkább a reggelijével foglalkozott.
-Ugyan már, egy hadnagy legyen határozottabb-ugrattam, amivel csak még inkább zavarba hoztam. Ehhez mindig értettem, isten adta tehetségem van mások ugratásához. Armin érkezése mentette meg a lányt a számára kellemetlen beszélgetéstől. Tudtam, hogy Mikasa nem akarta az előléptetést mert így elkerült mellőlünk. Jó, én se repestem az örömtől emiatt, viszont végtelenül büszke voltam rá. Meg persze szőke barátomra is, hiszen ő is fontos feladatot kapott. Mindketten megindultak felfelé a ranglétrán, ami egyébként rossz érzéssel töltene el, és irigy lennék rájuk, de tudom, hogy a titán erőm miatt lehetetlen tisztté válnom. Így egyszerűen csak boldog vagyok a sikerük miatt. Armin hatalmasakat ásított, szeme alja pedig sötétebb volt a megszokottnál. Na igen, mióta ő lett a koordinátorunk, azóta rengeteget tanul és olvas, mert bemehet a levéltárakba, meg elolvashat kb mindent amit talál. Szerintem neki ez az álom munka.
Miután megettük az adagunkat, elpakoltunk és Mikasa elsietett a kiképzése miatt. Mint kiderült, Arminnak ma nem volt különösebb dolga, így meggyőztem, hogy aludjon pár órát. Nem kellett sokáig érvelnem, így felkísértem a szobájához, majd elbúcsúztam az ígérettel, miszerint az edzés és a kötelező feladatok elvégzése után felkeltem, majd hosszú idő óta először, eltöltünk együtt egy délutánt.
Jó kedvemben majdnem fütyörésztem is, ahogy az udvar felé tartottam. Út közben találkoztam Connieval és Jeannal, de ők még csak most indultak reggelizni így nem tartottam velük.
Amúgy is, jobban szeretek egyedül bemelegíteni, és zavartalanul gyakorolni a manőver felszerelés használatát. Tudom, hogy túl forrófejű vagyok, és képes vagyok mindent versenynek venni, viszont úgy nem lehet finomítani a technikát, hogy vadul repkedsz és ordibálsz. Márpedig valami ilyesmi szokott történni, ha a srácokkal együtt vagyunk kint. A közelharc gyakorlása természetesen már más lapra tartozik, azt meg egyedül rossz csinálni.
Megint váltottuk egymást a többiekkel, én végeztem, ők nekiálltak. A testedzéssel kivételesen nem töltöttem sok időt, éppen csak annyit, hogy érezzem a hatását. Muszáj voltam sietni kicsit, mert ma nekem kell lecsutakolni a lovakat, és kitakarítani a boxukat. Ezt a feladatot mindig szívesen végeztem, szerettem gondozni az állatokat.
Nem sokkal ebéd előtt készültem el. Vetettem egy utolsó pillantást a munkámra, és elégedett voltam magammal. Ebben talán még Levi se találna hibát. Rá gondolva éreztem, ahogy egy eléggé bugyuta vigyor telepszik az arcomra. Alig várom, hogy láthassam, és beszélhessek vele.
Felsiettem letusolni, aztán Armin szobája felé vettem az irányt. Kopogás nélkül nyitottam be, és óvatosan kerülgettem a félhományban megbújó tárgyakat és bútorokat. Egy nagyobb könyvkupacot így is majdnem fellöktem véletlenül. Kész akadálypálya ez a szoba. Az ágy mellett állva vettem egy mély levegőt, majd egy hatalmas kiáltással alvó barátomra vetettem magam. Biztos vagyok benne, hogy kapott már kellemesebb ébresztőt is. Lendületből felpattant volna, ha nem fetrengek rajta, és szerintem kétszer lepergett előtte az élete, mire feldolgozta félkómás aggyal, hogy csak én vagyok az. Ő persze nem találta olyan mókásnak a helyzetet.
-Ne tehénkedj már rajtam-morogta durcásan miközben megpróbált lelökni magáról, de láttam az ajka szélén játszó mosolykezdeményt, így biztos voltam benne, hogy csak játssza a sértődést. Természetesen esélye se volt ellenem, de egy kis küzdelem után engedtem felkelni.
-Azért nem kap ám mindenki ilyen remek ébresztőt, sokan biztos epekednének érte, hogy alattam kelhessenek-vigyorogtam míg Armin a ruháit húzta magára. A mondatomra csak felhorkantott, majd tájékoztatott róla, hogy szerinte az előbb biztosan bevertem a fejemet, és ezért mondok ilyen abszurd dolgokat. Pár perc múlva elindulhattunk végre, és a tető felé vettük az irányt. A padlásról fel lehetett jutni egy kis kiugróba amiről szerintem nem sokan tudtak, bár mi is csak lomtalanítás alatt bukkantunk rá, teljesen véletlenül. Illetve egy kisebb baleset miatt. Akkor is ketten voltunk fent Arminnal, a mi feladatunk volt kipakolni a sok haszontalan kacatot, meg természetesen tisztává kellett varázsolnunk a helyet. Most iratok álltak redszerezett kupacokba rakva, de először a ruháktól kezdve a játékokon át mindent találtunk. A bajt egy kitömött madár okozta, ugyanis az egyik gerendán ült, szóval nem vettük észre. Én levertem egy fogassal, az pedig Armin nyakába esett, amitől ő megijedt, és csapkodni meg visítozni kezdett. Ezzel megnehezítette a helyzetemet, mert nem tudtam leszedni róla a támadóját, plusz a röhögéstől alig láttam. Az kis ajtón szó szerint kiestünk a nagy vergődésben. Azóta gyakran jövünk ki, bár sajnos mostanában ezek az alkalmak nagyon megritkultak. A korlátnak támaszkodva nosztalgiázok, és nézem közben a fémhez erősített madarat. Muszáj volt megtartanunk, és kineveztük a hely őrének. Armin egyik könyvében azt írták, hogy ez egy fülesbagoly. Szeretnék egyszer élőben is látni egyet.
-Milyen az új pozíciód?-kérdeztem miközben lehuppantam a földre, és hátamat a tetőnek támasztottam.
-Oh, hát, tetszik, csak..-motyogta lehorgasztott fejjel Armin.
-Csak..? Biztos vagyok benne, hogy jól csinálod-néztem rá felvont szemöldökkel.
-Nem biztos, hogy nekem való.-folytatta az örök pesszimista.- Nagyon tetszik, hogy ennyit tanulhatok, és élvezem a küldetések tervezését is,de mi lesz, ha nem gondolom át rendesen a dolgokat, és miattam halnak majd meg?-fakadt ki. Na, ez egy jó kérdés valóban. Leült mellém, és szinte áradt a szemeiből a bizonytalanság és a kétségbeesés.
-Ugye tudod, hogy nem lesz egy olyan felfedezőút se, ahonnan mindenki visszatér? -kérdeztem.-Az a te hatalmas bajod, hogy nem hiszel magadban.
Armin kelletlenül bólintott, már többször is felhívtuk a figyelmét erre a jellemhibájára.
Ezután már könnyedebb témákról beszélgettünk, elnevetgéltünk. Az órák szinte rohantak olyan jól elvoltunk, viszont tudtam, hogy nem sokára mennem kell. Éppen azon gondolkoztam, mivel mentsem ki magam, de szerencsére nem volt rá szükség, ugyanis Arminnak eszébe jutott, hogy van valami dolga.

*

Hiába kerestem Levit, nem sikerült találkoznom vele, de Mikasától megtudtam, hogy a kapitánynak segít a papírmunkával. Kicsit elszontyolodtam, mert tudtam, hogy ott nem zavarhatom, viszont volt már rá példa, hogy egész napokig eltűntek a papírhalmok között.
Vacsoránál viszont szerencsém volt. A többiekkel együtt ültünk az asztalnál, és nagyjából fél óra múlva felbukkant az ajtóban egy nyúzott Hanjival egyetemben. Láttam rajta, hogy nincs kedve mellénk ülni, de végül kénytelen volt, mert a kapitány addig hadonászott neki, míg meg nem unta, és inkább a nyugalmat választotta. Hanji hamar bekapcsolódott a társalgásba, de Levi inkább csak morcosan evett. Néha lopva rápillantottam, sajnáltam, hogy nem valahova szembe ült le. Hamar végzett, és egy szó nélkül ott is hagyott minket. Itt volt az esélyem. Én is kimentettem magam, és miután leraktam a tálcámat, az irodája felé siettem. Pár méter választotta el az ajtajától. A tenyerem nyirkos volt az izgalomtól, de a hangom szerencsére nem hagyott cserben.
Pár perc múlva már bent ültem a kanapén, és csendben vártam, amíg Levi teát készít. Szívesen néztem volna a rutinos mozdulatait, de inkább egy kis cérnaszálat piszkáltam a karfán, hátha alábbhagy az izgatottságom. Most belegondolva nem látom az összefüggést, hogy hogyan tudott volna segíteni, de már mindegy. Én is kaptam egy csészével, amiért roppant hálás voltam.
-Nézd, Eren, én is beszélni akartam veled, de kezdd inkább te-nézett a szemeimbe Levi. El tudtam volna veszni az övében kavargó acélos ködben. Óvatosan kortyoltam bele a gőzölgő italba, de nem húzhattam sokáig az időt.
-Nézd, tudom, hogy már egyszer beszéltünk róla, és határozottan elutasítottál, de én ezt nem akarom elfogadni, és szeretném ha adnál nekem egy esélyt.-hadartam. Ha lassabban mondom, talán el is akadok a felénél. Reménykedve néztem rá, nem szerettem volna még egy elutasítást. Nagyot dobbant a szívem, mikor Levi halványan elmosolyodott, és kimondta azt a szót, amit hallani akartam.
-Rendben...

Ímhol a karácsonyi csoda, vagyis rész. Remélem elnyeri a tetszéseteket, és ígérem, nemsokára belevágok a fő történetvonalba is, csak előbb összeboronálom ezt a két lükét.