Na meg is jöttem a következő résszel. Remélem tetszeni fog. Jó szórakozást hozzá.

○○○

Az első itt létem után öt nappal hívott ismételten. Még enyhe hányingerrel küzdve sétáltam a birtok felé. Voldemort az előcsarnokban várt és meg sem szólalva egyenest az edző terem felé vette az irányt, amint be léptem. És sem szóltam és csak követtem, mivel sejtettem ez volt a szándéka. Be lépve rögtön fel tűnt a szoba közepén gubbasztó alak, Peter Pettigrew. Értetlenül mentem beljebb a terembe és oda álltam Voldemort mellé.

- Bizonyára még emlékszel, mikor azt mondtam, ha el fogadod az ajánlatom, meg torolhatod rajta a bűneit. - halottam meg hirtelen magam mellől a hangját. Felé fordultam és próbáltam ki találni mire is akar ezzel pontosan célozni. - Csak azért vártam vele eddig, mert még volt egy- két dolog, ami miatt még nem engedhettem meg, hogy meghaljon. De már nincs rá többé szükségem. - folytatta, és közben el kezdett körözni az említett körül. Nekem meg lassan leeset, hogy hova is akar ki lyukadni ezzel kapcsolatban. És ahogy el néztem Pettigrew is. - A tiéd Harry. És ez nem csak a jutalmad, ez egyben az első lecke is. Látnom kel, hogy képes vagy engedelmeskedni a parancsnak, ha úgy adódik. - nézett rám.

E szavak hallatán Pettigrew az eddiginél jobban el kezdett remegni és halkan motyogott is valamit. A meg gyötört és csonka teste, ahogy ott gubbasztott igen csak szánalmas látványt nyújtott. Ennek ellenére nem igazán tudtam sajnálni, de részt venni sem akartam a kínzásában vagy másban, akármi is legyen az, amit Voldemort ki tervelt.

- Vedd elő a pálcád Harry. - mondta halkan Voldemort és én, bár vonakodva de meg tettem azt. - Ismered a három főben járó átkot, igaz? - nem várt választ, mert egyből folytatta is a mondandóját. - El engedhetetlen, hogy meg is tanuld használni azokat. Ha azt mondom, hogy irányíts valakit, te meg teszed. Ha azt mondom, kínoz meg valakit, te meg teszed. Ha azt mondom ölj meg valakit, te meg teszed. - ismételten a szemembe nézett. Én nem is próbáltam leplezni az ellen vetésemet.

- Nem fogok senkit sem, kínozni vagy megölni. - mondtam enyhén remegő hangon. Kizárt, hogy ilyesmire rá vegye. Bár nem is tudtam, mire számíthattam volna másra az ő szolgálata alatt.

- Ez nem kívánság műsor Harry. Vagy azt teszed amit mondok, vagy te is így végezheted. - mutatott a lábainál kuporgó Pettigrewra. - Remélem nem kel folytatnom ahhoz, hogy tud, mi is következne aztán. - nem fenyegetésnek szánta, egyszerűen csak közölte velem, hogy vagy Pettigrew vagy én halunk meg ma. Oda sétált mögém és meg fogta a pálcát tartó kezemet, majd lassan fel emelte, hogy annak hegye egyenest az előttünk kuporgóra nézzen. A közelsége és az érintése, miatt enyhén el kezdett fájni a sebhelyem, de szerencsére nem olyan vészesen, épp csak érzékeltem. - Tudod a varázsigét Harry. Mond ki.

Vörös köd ereszkedett a szemem elé, ahogy a harag és a gyűlölet át járt, de nem érezem természetesnek vagy inkább a sajátomnak ezt a haragot. Közben halkan még halottam, ahogy Voldemort beszél hozzám.

- Ellőtted van az-az ember, aki el árulta a barátait, a szüleidet. Akiben olyan nagyon meg bíztak és ő ezt a bizalmat el adta, hogy mentse a saját bőrét. Ha nem teszi meg, te és én nem kerültünk volna akkor és ott egymással szembe. Nem kellet volna azt sok szörnyűséget át élned. Nem kellet volna meg halnia annak az ártatlan fiúnak sem. Cedric Diggory még ma is élne, ha ő követi az utasításokat és önhatalmúan nem dönt úgy, hogy hidegvérrel meg öli őt. - halk, szinte már dallamos hangja, olyan volt mintha nem is mellőlem, hanem inkább már a fejembe hallanám, mint saját gondolataimat.

- Sajnálom... Sajnálom, hogy ezt tettem. - hallottam meg Pettigrew kétségbe eset hangját. - Ké.. Kérlek bocsáss meg. Kérlek Harry... te nem vagy rossz ember... kérlek adj még egy esélyt, hogy jóvá tehessem. Meg teszek bármit....

- Crucio. - ez az egyetlen szó úgy hagyta el a szám, mintha csak egy ismerősre köszöntem volna rá. Olyan könnyű volt, de a hatása semmihez sem fogható. A sikoly, ami belengte a teret, fül sértő volt, mégsem zavart. De a várttal szemben se undort se örömet nem éreztem. Egy valami mégis volt, ami el uralkodott felettem a harag és a düh közepette. A elégedettség. Semmit sem szeretem volna jobban csak, hogy végre meg kapja azt amit a tetteivel okozott nekem és a családomnak. És most meg kaptam ezt, amire a sikolyai voltak a bizonyítékok. A kéz ami tartotta a karom, lassan el engedett.

- Ennyi egyelőre elég lesz. - halottam meg ismét Voldemort hangját, egy kicsivel már távolabb, mint az előbb. És én le eresztettem a pálcám. Abban a pillanatban a sikoly is meg szakadt, és szakadozott légzés vette át a helyét. - Féregfark nagylelkűen fel ajánlotta, hogy segít neked gyakorolni, hogy a későbbiekben ne okozzon problémát az, hogy teljesítsd a parancsomat.

A haragom kezdett alább hagyni, de még közel sem volt ahhoz, hogy el is tűnjön. Nem tudtam, hogyan is reagáljak most arra, hogy az imént kínoztam meg egy embert. Valahogy nem váltott ki belőlem semmit sem, amit ahhoz lehetett volna kapcsolni, hogy meg bántam volna. Valamint az, hogy ez később még változni fog, nem érdekelt.

- Most jöjjön egy kicsit nehezebb feladat Harry. - szólalt meg ismét Voldemort. - Nonverbálisan kell el végezned az átkot.

Értetlenül kaptam rá a fejem. Azt értem, hogy mit akart velem csinálni, de az, hogy azt feltételezte meg is tudom csinálni azt már igen csak meg lepett.

- Nonverbálisan? Én... - de nem hagyta, hogy be fejezem.

- Nem azt kérdeztem, hogy képes vagy-e rá vagy sem. Hanem azt mondtam, hogy csináld. - mondta. - Most pedig fogj neki.

Nemet nem igazán mondhattam, szóval ismét fel emeltem a pálcám és a ziháló alakra fogtam azt. Magamban ismételgettem a varázst, de semmi haszna nem volt, egyáltalán nem történ semmi sem. Nagyjából negyed óra hasztalan gyakorlás után Voldemort ismét oda lépet mellém.

- Nem kel kántálnod a varázs igét Harry, egyszer is elég rá gondolnod és egyszerűen csak szabadjára kel engedned a dühöd és a varázs erőd. Hagyd, hogy az átok teljesen ki töltse az elméd, és képzeld azt, hogy ki is mondod. - mondta én pedig követem az utasításokat. - Tud, mit okoz az átok és képzeld azt magad elé, majd formáld meg a varázsigét és mond ki az elmédben.

El képzeltem, ahogy Pettigrew újra a fájdalomtól vonaglik előttem, a sikolya még a fejemben víz hangzott, és erősen koncentráltam. Majd, mintha csak kiabáltam volna, a gondolataimat egyetlen szó vette át "Crucio". És a valóságban tényleg fel hangzott az előbbi sikoly. De nem sokáig, a döbbenet és a hirtelen varázserő vesztés ki billentet a koncentrálásból. Halottam, hogy a nonverbális varázslás nagyon kimerítő, de ez egyenesen meg csapolta a varázserőm. Már-már éreztem, ahogy hagyja el a testem. Kellett egy kis idő míg össze szedem magam.

- Újra. - hangzott az utasítás, én pedig tejesítettem azt. Közel egy óra folyamatos kínzás és gyakorlás után teljesen ki voltam merülve.

Pettigrew már ép, hogy tudott hangot ki adni magából, annyira berekedt. És a kimerültségtől már én sem éreztem azt a dühöt, mit eleinte.

- Rendben, a továbbiakban a nonverbális varázslás lesz az alapja az edzéseinknek. Fel kel készítenem téged, minden eshetőségre, és nem engedhetem meg magamnak, hogy el bukj. Ezért foglak tanítani és edzeni. - mondta Voldemort. - Most pedig öld meg.

Teljesen le merevedtem. Amit kér az lehetetlen.

- Nem fogom meg tenni. - mondtam halkan. Majd fel néztem a szemébe, hogy nyomatosítsam a mondandóm. - Meg kínoztam, mert úgy gondoltam és gondolom, hogy meg érdemli, de ölni nem fogok.

- Tehát úgy gondolod meg érdemli, hogy éljen? - kérdezte és közben el kezdett körözni körülöttünk.

- Nem, de...

- Akkor mi tart vissza attól, hogy meg tedd? - kérdezte.

- Csak nem vagyok rá képes. - mondtam.

- Képes vagy rá. Ami vissza tart az a bűntudat. Bűntudatot tanúsítani egy olyan személy iránt, aki ártott nekünk, nem gondolod, hogy egy kicsit bolond dolog Harry? Gondolod ő érzett akár csak egy kis bűntudatot is akkor, mikor el árulta a családod, vagy amikor meg ölt azt a fiút? Elárulom neked, hogy egy cseppet sem. - mondta. - És, ha alkalma nyílna rá újra el követné, és tudod miért? Mert nem érdekli, hogy ezzel neked vagy másoknak mennyi fájdalmat okoz. Csak a saját öröme és élete érdekli.

- Mert te nem ezt teszed? - kérdeztem dühösen rá kapva a tekintettem és a szemébe néztem.

- Nem. Én csak akkor ölök ha a szükség úgy hozza, de kedvtelésből soha nem öltem meg senkit. Ha nem láttam szükségét az illető halálának akkor nem öltem meg. Ha az utamba álltak és bolond módon nekem támadtak, akkor meg kapták a büntetésük. - mondta nyugodt hangon és tudtam, hogy az igazat mondta. - És most te is ezt fogod tenni. Meg bűntetted, a sok el követett bűnéért.

Újra oda állt mellém de most nem kényszerített arra, hogy emeljem fel a pálcám és szegezem Pettigrewra. Rá néztem és eszembe jutottak azok a percek a temetőben, mikor még Cedric élt és majdnem sikerült el menekülnie, de aztán Pettigrew semmi habozás nélkül fogta rá a pálcáját és ki mondta rá a halálos átkot. Akaratlanul is fel emeltem a pálcát tartó kezem és rá fogtam. Közben az arcát figyeltem. A szemei lassan kinyíltak és rám emelte őket, őszinte riadalom csillant meg a szemében.

- N-n-ne t-t-ted Ha-a-arry, te ne-e-em ten-n-nél ilyet. M-m-mit m-mondanának a szül-l-leid? - dadogta élete legnagyobb hibáját. Azzal, hogy a szájára vette azokat az embereket akiket el árult és úgy próbált meg rám hatni, elérte, hogy egy csepp sajnálatot sem érezem az miatt, hogy meg kel ölöm.

- Avada Kedavra. - két szó és az élőből holt lett. A zöld fény még sokáig ott égett a szemembe, de nem bántam meg.

○○○

- Harry? - rángatott ki anyám hangja a merengésből. - Jól vagy?

- Igen. Máris megyek. - kiabáltam ki neki a fürdőből és el zártam a zuhanyt. Gyorsan fel öltöztem és kinyitva az ajtót aggódó arcával találtam magam szembe.

- Aggódtunk, hogy esetleg fel zaklathatott a hír és gondoltam, jövök meg kérdezni hogy érzed magad. - mondta és közben meg simogatta az arcom.

- Jól vagyok. Tényleg. - mondtam és próba kép még egy apró mosolyt is erőltettem magamra. - Csak váratlan volt, de nem kavart fel, jobban az zavar, hogy ti nem mondtátok. - próbáltam valamelyest terelni a témát, ami sikerült is.

- Úgy éreztük, még nincs itt az ideje, hogy ezt nektek gyerekeknek is el mondjuk, de főleg attól tartottam, hogy téged fog a leg inkább fel kavarni bele gondolva, hogy... - hirtelen harapta el a mondatott és sejtettem mit is akart mondani.

- Értékelem, de már jobban vagyok. - mondtam és közben lassan el indultam a szobánk felé. - Nem volt perc,a mikor nem jutott volna eszembe a történtek. És most, hogy tudom Pettigrew nincs többet, még ha szörnyen is hangzik, valamivel enyhíti a bűntudatom. - mondtam halkan.

- Kincsem. - szorított magához anya. - Tudod, hogy ami történt az nem a te hibád. Senki sem hibáztat téged. És neked sem szabadna magadat okolnod. Erről az egészről nem te tehetsz.

- Ha nem én akkor ki? Hisz eleve miattam, kelet nektek is bujkálni, ahogy most is. És ha én nem javaslom, hogy fogjuk meg azt a kupát együtt Cedric még élne.  - mondtam elég meg gyötörten. Ritkán hagyom, hogy a szüleim lássák menyire meg viselt a dolog, így is sokat aggódnak, nem szerettem volna ezt tetézni is.

- Harry nem a te hibád volt az, hogy Voldemort üldözött minket. - mondta.

- De igen, hisz engem akart. Csak azt nem értem mi fenyegetést látott bennem, hisz még csak ép, hogy egy éves voltam. - mondtam, és reméltem, hogy anya rá harap a csalira. Szörnyen éreztem magam, hogy kihasználom a helyzetet, de másképp nem kapok választ.

- Hát nem szabadna el mondanom, de volt valami, ami miatt úgy gondolta, hogy te fenyegetést jelenthetsz majd rá a későbbiekben. - árulta el anya, de tudtam ennél többet nem fog mondani az üggyel kapcsolatban. - És ez egyáltalán nem a te hibád. Rendben?

Válasz kép csak bólintottam és ősszintén örültem, hogy ezt hallom. Bár ki használtam a helyzetet a szavaim attól még igazak voltak. És örültem, hogy anya nem hibáztat engem.

- Anya, én....- kezdtem, de nem fejeztem be. Be akarok vallani mindent, de nem tehetem. - Jó éjszakát. - mondtam inkább helyette.

- Neked is Harry. - felette és ahogy meg ölelt a fülembe súgta. - Majd el mondod, ha készen állsz rá.

El váltunk és örültem, hogy az anyám ilyen megértő és el mentem le feküdni. Elég sokáig lehettem a zuhanyzóban, mivel már Ron az aludt. Gyorsan én is be bújtam a takaró alá és hagytam, hogy el nyeljenek az álmok. Amik, most nem okoztak annyi gyötrelmet, mint általában.

A következő két hét úgy repült el, mint röpke egy perc. A szülinapom is csendben és vidáman zajlott. Két héttel a szünet vége előtt járunk és ma kel kapnunk a baglyokat az iskolából. Holnap pedig el megyünk együtt az Abszol Útra, hogy be szerezzük a tankönyveket és a többit. Az asztalnál, mint mindig most is az ikrek biztosítsák a hangulatot. Viszonylag egy normális reggel volt, de érezni lehet a feszültséget a légkörben, aminek sejtésem szerint a holnapi utazás lesz az oka. Már most tervezik, hogyan is menyünk, mivel sokan leszünk nem és sok helyre kel menni több őrre lesz szükség. Én tudtam, hogy nem lesz semmi zűr, de nem mondhatom azt, hogy halálfaló lettem és nem fognak rém támadni. Ami engem aggaszt az-az, hogy megint mindenki egem fog bámulni. Igaz ez minden napos volt, de mióta Caramel egyre inkább azt terjeszti, hogy bolond és hazug vagyok, sejtésem szerint nem lesz kellemes ez a ki ruccanás. Nem zavar mint mondanak róla, de az ha nyíltan meg bámulnak az már igen csak zavaró tényező.

Délután meg is kaptuk a leveleket, és nagy örömömre nagyon hosszú. Szinte az egész napunkat az Abszol Úton fogjuk tölteni. Most, hogy ötödévben lesz az RBF is, sokkal több könyv fog kelleni. És anya ki találta, hogy új talárok is fognak kelleni, szóval azzal csak még több időt fogunk el tölteni ott. Hamar kelet aludni menni, hogy még kora reggelről a forgalmat el kerülve érjünk az Abszol Útra. Másnap Ront alig lehetett, ki parancsolni az ágyból, és szinte alig aludtam, Hermione sürgetett minket, hogy minél előbb a könyvesboltba mehessünk. A menetünk én és a szüleim, Weasleyék, Sirius, Remus, Tonks és Hermione, és az Abszol Úton már ott volt Mordon és egy másik volt auror, akik a környéket fogják pásztázni. Mindenki kapott maga mellé egy felnőttet, akivel oda hoppanálunk. Mivel Mr. Weasleynek ma munkába kelet mennie Tonks jött helyette. A párok egyesével mentek az Abszol Útra én maradtam utoljára Tonksal.

- Készen állsz Harry? - kérdezte, ahogy Remus és Hermione el tűntek előttünk.

- Persze. - mondtam.

- Kapaszkodj. Lehet kellemetlen lesz. - markolt rá a karomra és már éreztem is hogy ránt magával. Majd a következő pillanatban már a többiek mellet bukkantunk fel.

- Nyugi Ron, vegyél néhány nagy levegőt. - halottam meg apámat, aki ép a legjobb barátomat támogatja. Ron elég sápadtnak tűnt, és meg tudtam érteni. Az első alkalom tényleg szörnyen kellemetlen. És ahogy körbe tekintettem Ginny és Hermione sem voltak jobb állapotban.

- Harry te rendben vagy? - kérdezte meg Tonks el engedve a karom

- Igen teljesen. - feleltem.

- Vas gyomrod van akkor neked ehhez. - vigyorgott rám.

- Csak volt már ettől rosszabb kalandom is, szóval ez ahhoz képest semmiség. - mondtam meg vonva a vállam. Szerencsére a beszélgetésünkre nem figyelt senki sem, mivel a többieket ápolták.

Miután a többiek össze szedték magukat, el indultunk, hogy mindent be szerezünk. A könyvesbolttal kezdtük és a korai óráknak szerencsére hamar végeztünk. És ahogy azt vártam, mindenhonnan az utálkozó tekinteteket kaptam. Én meg próbáltam nem törődni velük, de a forró fejű apám és kereszt apám igen csak fel húzták magukat rajta. A dolgokat csak tetézte, hogy Madam Malkim talárszabászatában össze futottunk Malfoyékkal. Elég kényelmetlen egy helyzet, volt. Egyik fél sem szólt a másikhoz, mégis olyan feszült volt a légkör, hogy azt már harapni lehetett volna. De szerencsére meg úsztuk az egészet vérontás nélkül. Miután végeztünk a talárokkal, el indultunk, hogy együnk valamit ebédre aztán folytassuk a vásárlást. Már javában benne voltunk a délutánba, mire haza értünk. Mind fáradtan ültünk vagy hevertünk oda, ahol épp jó volt a nappaliban. Még az ikrek is ki voltak merülve szóval most ők is csak csendben heverésztek. Hermione viszont azonnal neki is látott, hogy el olvassa a könyveket, amiket vetünk. Bár lehet nála ez a pihenés. Anya nem sokkal később hozott nekünk üdítőket és csatlakozott hozzánk. Őt követte apa, Sirius és Remus is. Az ikrek unszolására vacsora időig a Tekergők csínjairól és kalandjairól szóló történeteket hallgattuk. Hogy, hogyan keserítették meg Frics életét, és hogyan szórakoztak a Szellemszálláson.

Vacsora után szinte mindenki rögtön ment is aludni. Még nekem is sikerült hamar el aludnom, de sajnos ez nem tartott olyan sokáig, mint szeretem volna. Mivel a fájdalom, ami fel ébresztett nem tűrt halasztást.

Remélem sikerül holnapra be fejeznem a 7. fejezetet, de, lehet csúszni fogok vele, mert Agymenők maratont is tartok jelen pillanatban :D Nagyon rá kattantam, de csak Jim Parsosn miatt :D