A párbaj teremben, mint mindig most sem volt semmilyen bútor darab. Ő egyenesen a terem közepére sétált, majd kivont pálcával szembe fordult velem. Követtem példáját és oda mentem és is.

- Javítunk egy kicsit a reflexeiden és a nonverbális varázslataidon. - mondta és meg sem várva a válaszom útnak is indított szinte egyszerre három átkot is.

Abból kettőt hárítottam, de a harmadik elől el kelet ugranom. Nem hagyott nekem egy pillanat gondolkodási időt sem. Való igaz a párbajaink során mellőzi az átkokat vagy a maradandó sérülést okozó rontásokat, de jobb, még ha az egy gumiláb ártás is, el kerülni őket. Folyamatosan küldte a különböző varázsigéket, amiket én viszonozok is, ha alkalmam nyílik rá. Órákig tartó folyamatos átok dobálás után már jelentősen kezdtem le lassulni, így be is fejeztük a gyakorlást. Levegő után kapkodva feküdtem hanyatt a padlón, élvezve annak hűvös simaságát. A Nagyúr még csak gyorsabban sem vette a levegőt, nem még, hogy kifáradt volna. Ha ez egy komolyabb küzdelem lett volna esélyem sem lenne ellene. Az igaz, hogy jelentősen sokat javultam, de nem eleget. Hagyta, hogy ki fújam magam és csak utána szólalt meg.

- Ha ennyitől ki fáradsz, akkor esélyed sem lesz egy valódi ütközetben. El kalandozik a figyelmed, lehet legközelebb már komolyabban kellene vennem, hogy oda figyelj. - mondta fenyegetőn és láttam rajta, hogy komolyan is gondolja azt amit mond. - Gyorsabbnak kel lenned, mint az ellenfeled. Tudnod kel előre gondolkodni néhány lépéssel.

- Könnyű azt mondani. De, hogy csináljam, ha lélegezni sem hagysz időt. - mondtam fel háborodva.

- Tehát azt várod, majd el az ellenfeledtől, hogy meg várja míg te gondolkodsz. - válaszolt maró gúnnyal a hangjában. - Meg kellene tanulnod az ösztöneidre hagyatkozni. Ha ez sikerül akkor egyszerűen tudsz, majd úgy harcolni, hogy oda sem kel figyelned arra mit csinál az ellenfeled. Ezért vagyunk itt, hogy ezt el érjük, ha már ösztönből megy a védekezés akkor könnyebb lesz a támadásra koncentrálnod, és győztesen jöhetsz ki egy-egy csatából. Bár azt el kel ismernem, már most jobb vagy mint a legtöbb középosztályú auror.

Ritkán halok tőle dicséretet bár ez sem kimondottan volt az, de tudtam ennél több elismerésre úgysem számíthatok. Lassan fel tápászkodtam a földről és várakozón néztem rá.

- Mára legyen ennyi elé, haza mehetsz. - közölte és el indult ki a teremből. Én csendben követtem. Az elő csarnokban még vissza nézett rám. - Számításba véve minden eshetőséget egy ideig nem foglak hívni, de ha mégis meg esik, el várom, hogy megjelenj. - azzal el fordult és el indult az emeletre.

Értetlenül néztem utána, és azon morfondíroztam amit mondott. De aztán annyiban hagytam, mivel nem tudtam rá jönni mire is célozhatott pontosan. Így hát gyorsan el indultam haza, és reméltem, hogy nem vették megint észre, hogy nem vagyok otthon. Közvetlen a védő varázslatok széléhez érkeztem és el indultam be a házba. A maszkomat és a talárt már el rejtettem a láthatatlanná tévő köpenybe és úgy léptem be. Csendes volt minden, lassan és óvatosan csuktam az ajtót és osontam fel a szobámban. De meg akadt a szemem valamin. Ijedten kaptam oda a fejem és néztem a szüleim szobájának nyitott ajtajára. A szobában sötét volt, de a kintről be szűrődő fényben láttam, hogy az ágyuk az üres. Ez valamivel meg nyugtatott de egyben aggasztott is. Be mentem a szobámban és egyből be is dőltem az ágyba, de nem tudtam el aludni. Azon kattogott az agyam, hogy vajon mi történhetett amiért a szüleim el mentek. Lehet mégis csak észre vették, hogy nem vagyok itt és el mentek keresni? Nem az nem valószínű, hisz akkor lett volna itt valaki aki felügyeli, hogy nem-e jövök vissza.

Tányér csörömpölésére ébredtem. Ijedten ültem fel az ágyban és csodálkozva figyeltem, hogy már kint világos van. Nem rémlik mikor is aludhattam el, de legalább kipihentnek éreztem magam. Úgy tűnik a tegnapi edzés meg tette a hatását, és így nyugodtabban tudtam aludni.

- Lily! Nem láttad a piros ingemet? - halottam meg apámat a folyosón le felé haladva.

Úgy tűnik ők is haza értek. Gyorsan össze szedtem magam és el indultam le a konyhába.

- Jó reggelt. - köszöntem nekik, mikor be léptem a konyhába. Az apám már az említett piros ingében olvasgatta a Reggeli Prófétát nem túl jó hangulatban. Anya is egy kicsit letörtnek tűnt, de vidáman mosolygott rám, mikor meg látott. Oda jött és még meg is ölelt.

- Gyere szedek neked tojást. - mondta, ahogy el engedett.

- Hová letettek az este? - kérdeztem, amikor le ültem.

- Dumbledore egy sürgős Rend gyűlést tartott. - morogta az apám, nem is nagyon rám figyelve, hanem a cikkre, amit olvasott egyre haragosabb képpel.

- Szólni akartam, de már aludtál és nem akartalak fel ébreszteni. - mondta az anyám én meg rá kaptam a tekintetem. Az arca mindent el árult, mérges volt.

Először nem értettem mit is tehetem ami miatt haragudnia kellene rám. Aztán le eset, ahogy újra gondoltam azt amit mondott. Mivel már nem voltak itt, mikor én érkeztem és anya azt mondta, hogy ő volt bent nálam, tudtam mit láthatott. Vagyis inkább mit nem. Apa nem is figyelt ránk és ezt anya ki is használta. Nem feleltem, csak el fordítottam a tekintetem és a reggelimet kezdtem vizslatni. Gyanítom, amiért így mondta és amiért nem mondott apa semmit sem, anya nem árulta el senkinek sem a tegnap esti kimaradásom. Lassan újra megint anyára néztem, aki még mindig várakozva nézett engem. Nem tudtam mi mást tehetnék, ezért csak halványan rá mosolyogtam, de tudom, hogy ezzel nem intéztem el semmit sem. Egy csattanás zökkentett ki minket és kérdőn néztünk apára.

- Mi történt? - kérdezte anya.

- Caramel, be rezelt és most hazugságokkal tömi a riporterek fejét. Kijelentette, hogy nincs semmi jele, hogy Voldemort vissza tért és, hogy ez mind Dumbledore kitalációja. És még Harryt is bele rángatta, hogy az igazgató befolyása alatt ő kezdte terjeszteni a rém híreket. Hogy lehet valaki ennyire bolond. Ezzel nem is tudja mennyire a halálfalók és Voldemort kezére játszik. - magyarázta.

- De hisz Barty Kupor is mondta, hogy vissza tért. - mondtam.

- Igen, de akkor a Miniszter nem volt ott. És amikor meg érkezett egyből el is vitette, minden félle kihallgatás nélkül. - mondta le mondó hangon az apám.

- És akkor most mit fogunk tenni? - kérdeztem, de láttam rajta, hogy ő is tanácstalan ez ügyben.

- Semmit. Nem tudunk tenni semmit, míg maga Voldemort nem mutatja magát nem tudjuk semmivel sem bizonyítani a vissza tértét. - válaszolta. - Most azt fogják hinni, hogy hazudsz és e-kép is fognak kezelni. - nézett rám szomorúan.

- Nem mintha érdekelne, mit írnak az újságok velem kapcsolatban. - vontam meg a vállam. Soha nem izgatott, hogy mások mit gondolnak rólam, számomra csak a családom véleménye számított. - De miért akarja az igazgatót rossz színben fel tüntetni?

- Valószínű, hogy attól tart Dumbledore az állására pályázik.

Ezen mind el gondolkodtunk és csendben folytattuk a reggelit, ami nem tartott olyan sokáig.

- Reggeli után kezdj el majd csomagolni. - mondta apa, miközben a mosogatóhoz vitte a tányérját.

- Csomagolni? Mért? - döbbenten néztem hol anyára, hol rá.

- A keresztapádnál leszünk. - mondta anya egy kis idő után.

- Van ennek a hirtelen utazásnak köze a Rendhez? - kérdeztem.

- Hát... - kezdett neki anya.

- Tudod, hogy a Rend ügyeiben nem avathatunk be, de igen részben ez is közre játszott. - vágott a szavába apa és láttam rajta, hogy jobb ezt most nem firtatni.

Némán bólintottam, majd meg köszöntem a reggelit és el indultam vissza a szobámba. Ott el merengtem a dolgokon, miközben lassan neki fogtam bepakolni a cuccaim egy utazó ládába. Mikor az ágyam mellett haladtam el bele rúgtam valamibe keménybe, de lenézve nem láttam ott semmit sem. Majd eszembe jutott, hogy a láthatatlanná tévő köpenybe bele van csavarva a maszkom és a talárom. Gyorsan fel kaptam a földről és a láda aljára raktam őket. De ez eszembe juttatott egy-két dolgot, és össze is álltak azok. A megbeszélés, a Nagyúr szavai a távozásom előtt, és a sürgős Rend gyűlés. A Jóslat. Piton valószínűleg el mondta Dumbledorenak, hogy a Nagyúr mit tervez és, mivel el akarják érni, hogy a Minisztériumba menyek, óvintézkedéseket tesznek. A Grimmauld tér tizenkettes házszám alatti ház szinte bevehetetlen. És távozni is nehéz onnan észrevétlenül. Valószínűleg a Nagyúr számított erre az eshetőségre, és ezért mondta, hogy nem fog hívni.

Az ajtó nyitódása rázott fel a merengésből, és fel nézve anyát láttam az ajtóban.

- Segítsek valamiben? - kérdezte, de már ment is a szekrényhez, hogy elő szedje a ruháimat. Csendben pakoltunk egymás mellet, én a ruháimat anya a sulis cuccokat.

- Köszi. - mondtam, mikor végeztünk, de nem csak a pakolásra értettem és ezt ő is tudta.

Oda jött és szorosan át ölelt.

- Örülök, hogy jól vagy. - suttogta. - Megijedtem, mikor meg láttam, hogy nem vagy itthon. De észre vettem, hogy még mindig meg volt ágyazva és tudtam, hogy szándékodban állt el menni itthonról. És bízni akartam, akarok benned. De ígérd meg, hogy nagyon óvatos leszel. - tette hozzá és a kezében tartva az arcomat kényszerített rá, hogy a szemébe nézzek.

- Nem lesz semmi bajom. - suttogtam és láttam rajta, hogy hisz is nekem. Még utoljára meg ölelt aztán ott hagyott egyedül a gondolataimmal.

Délután mentünk át a Grimmauld térre, és ép csak ki léptem a kandallóból máris két kar és egy barna hajzuhatagban találtam magam. Hermionehez tartoztak az említett testrészek.

- Harry. Minden rendben? Rontól hallottam mi történt és annyira aggódtam. - szinte levegőt sem vett. - De mégis miért mentél el? Belegondoltál mi történhetett volna veled?

- Hagyd már levegőhöz jutni Hermione. Szevasz haver. - veregette meg a vállam Ron és már hajolt is le, hogy segítsen fel vinni az egyik bőröndöt a közös szobánkba.

- Sziasztok. - vigyorogtam rájuk. - Ne aggódj Hermione, mindent el mesélek, de előbb ezeket vigyük fel. - intettem a ládákra és az egyiket magammal cipelve el indultam felfelé.

- Óh, mese délután lesz?

- Akkor mi is csatlakozunk. - jelent meg a semmiből Fred és George.

Mikor fel értünk, mindannyian el helyezkedtünk én pedig el meséltem mi is volt tegnap előtt este. Persze a Nagyúrral való találkozásomat el hallgattam és ki egészítettem a történetem, hogy az erdőben bóklásztam, és el repült az idő. És pocsékul éreztem magam, mivel most olyasmi miatt aggódnak, ami nem történt meg.

- Hát Harry... Sikeresen tönkre vágtad a bulit. - szólalt meg egy kis idő után Fred.

- De ne aggódj. Tudjuk, hogyan hozzuk rendbe. - tette hozzá George.

- Tegnap este hallottuk anyáékat beszélgetni a gyűlésről. - folytatta Fred.

- És nem fogjátok el hinni mit halottunk. - mondta George és közben önelégülten össze nézett Freddel.

- Na, hagyjátok már. Mondjátok mi volt. - sürgette meg őket Ron.

- Kapaszkodjatok, mert még mi is padlót fogtunk, mikor hallottuk.

- Elég legyen. - mondta Hermione is. - A lényeget mondjátok.

Már én is kíváncsi voltam, hogy miről lehet szó. Az ikrek egymásra néztek el vigyorodtak és vissza fordultak hozzánk.

- Tudjuk kinek van egy fia. - mondták egyszerre.

A szobában néma csend lett. Senki nem tudott meg szólalni. Ron tátott szájal nézett iker bátyjaira, és Hermione is gyanúsan méregette őket arra várva, hogy mikor szólalnak fel, hogy csak viccelnek. Én nem tudtam még csak azt sem, hogy mire is gondolhatnék ezzel kapcsolatban. Hisz tudtam, hogy ez nem igaz. De az ikrek ezt komolyan mondták, szóval valami alapnak kellet lennie, hogy miért hiszi a rend azt, hogy a Nagyúrnak van gyereke.

- Honnan veszik ezt? - kérdeztem meg végül.

- Hát a részleteket nem tudjuk. - vonta meg a vállát Fred.

- De állítólag az új halálfaló az. - tette hozza George.

- Van egy új halálfaló? Ki az? - faggatta őket Ron.

- Harry jól vagy? Ki sápadtál. - fordult felém Hermione.

- Igen jól vagyok, csak ez az egész.... furcsa és elképzelhetetlen. - válaszoltam. Gondoltam, hogy valamit ki fognak találni a jelenlétemre, de ez sokkolt. Igaz, addig jó míg nem jönnek rá ki is a titokzatos maszkos halálfaló, de ez még ha nem is igaz elégé hátborzongató. Hogy én, mint a Nagyúr fia. Abszurd és lehetetlen. Még akkor is ha ők nem tudják, hogy én vagyok a maszk alatt, zavar és meg ijeszt, hogy ezt hiszik. - Nem hiszem, hogy Voldemortnak lenne egy fia. - tettem hozzá, hogy legalább a barátaimban el fojtsam ezt a képzelgést. És nem törődtem a karomba nyilalló fájdalommal. Meg kel hagyni nagyon hatásos nevelési eszköz. Még én is hamar rá szoktam a Nagyúr használatára, még gondolatban is.

- Ez mondjuk igaz, szerintem senki sem olyan őrült, hogy.... - kezdte Ron, de félbe hagyta a mondatott és ő is elégé el sápadt. Nem kellet folytatnia, mind értettük mire akart célozni az előbb.

A következő órákban hanyagoltuk ennek a témának a boncolgatását, és inkább a suliba való vissza térésről beszélgettünk és azt találgattuk, hogy ki is lesz az új SVK tanárunk. Eddig csak két tanárunk volt akik rendesen is tanítottak minket. Mógus az állandó dadogásával sajnos nem aratott túl sokat, de az biztos, hogy jobb volt mint Lockhart. Remus volt a legjobb, ebben mind egyet értetünk. Az áll Mordonnal meg oszlottak a nézetek, mert ha nem vesszük azt, hogy egy imposztor volt akkor igen jó tanárnak számított, de ahogy ki tudódott, hogy egy halálfaló volt, már kevésbé tartották páran jó tanárnak. Én igyekeztem nem is gondolni rá, és még most is elég furcsa az igazi Rémszem Mordon félszemébe nézni.

Vacsoráig a szobában töltöttük és az ikrek szórakoztatásának voltunk kitéve, de remekül szórakoztunk. És legalább egy kicsit el feledtette velem a sok problémát és normálisnak érezhettem magam. Vacsorához le mentünk a földszintre a konyhába, vagyis csak én és két legjobb barátom mentünk az ikrek úgy döntöttek hoppanálni fognak, amivel fel is bosszantották Mrs. Weasleyt. Épp akkor értünk az ajtóhoz, mikor Piton is meg érkezett. Én hirtelen fordultam tanárommal szemben.

- Sajnálom, a minapi kirohanásomat professzor úr. - mondtam neki, és igen csak meg lephettem, mert egy pillanatra azt sem tudta mihez kezdjen a hirtelen bocsánat kérésemmel. És ezzel nem volt egyedül, akik hallották mind felénk fordultak, és azt lesték miről lehet szó.

- Nem történt semmi Potter. - szedte össze magát Piton, és egy biccentés kíséretével már ment is tovább.

Mi is mentünk tovább és helyet foglaltunk az ikrekkel szemben, akik mellet Mr.Weasley ép Kingsleyvel beszélgetett, nem értettem pontosan miről, de néha-néha a Minisztérium szót lehetett hallani. A vacsora viszonylag csendben telt, míg George, aki Mr. Weasley mellet ült közvetlen, döbbenten nézett rá apjára és hangosan rá kérdezett a hallottakra.

- Mi? Pettigrew halott? - hangjára mindenki be fejezte azt, amit csinált. Az arcok nagy részén nem látszott meglepettség, csak a mellettem és a szemben ülők arcán. Mr. Weasley azt sem tudta mihez kezdjen így csak egy aprót bólintott. Éreztem, hogy valamennyien rám néznek, de nem törődtem velük. Sejtetem eddig csak azért nem szóltak róla, hogy ne hozzák felszínre a történteket. És értékelem is az igyekezetüket, de felesleges volt. Igaz ők nem tudhatták, hogy én történetesen tudtam róla, sőt.

- És mióta tudjátok? Mi történt vele? - kérdezte Fred is, nem is figyelve, hogy ép egy aknamezőre léptek.

- Elég! Asztalnál vagyunk nem fogunk ilyenekről beszélni evés közben. - háborgott Mrs. Weasley, ezzel meg mentve a helyzetet. Lassan mindenkinek vissza terelődött a figyelme a tányérjára. És most már néma csendben evett mindenki tovább. Én hamar végeztem az enyémmel és szinte ki menekültem onnan. Nem sokkal később Hermione és Ron is jöttek utánam. Az ikrek meg még előttünk oda értek a szobánkba. Még nekik is el ment a kedvük a viccelődéstől, már nem mintha meg rázta volna őket Pettigrew halál híre. Csak nem is tudták pontosan, hogyan is viszonyuljanak hozzá, és gyanítom ez részben miattam volt. Nem sokkal később Ginny is csatlakozott hozzánk. Végül Ron volt az aki meg törte a csendet.

- Meg érdemelte. - jelentette ki.

- Ron! Hogy mondhatsz ilyet? - háborodott fel Hermione.

- De hát ez az igazság. Az a pasas egy gyáva féreg volt. És... - nem folytatta és bocsánat kérőn nézett rám, és ebből tudtam mit is akart mondani.

- Hermione, az-az ember volt az, aki el árulta a szüleimet és kiadott minket Voldemortnak, mellesleg halálfalónak állt. Nem rég meg a szemem láttára ölte meg az egyik barátunkat. Szerintem Ron állítása igen is helyt álló. - mondtam halkan. Láttam, hogy a lányban lassan össze áll a kép és, hogy meg is érti a mi állás pontunkat. - El megyek le zuhanyozni. - jelentettem ki, és fel kapva a ruháim, már mentem is a fürdőbe. Ott a még tűrhető hideg vizet engedtem meg a zuhanyból és be álltam alá. A hideg mindig segített meg tisztítani a gondolataim és a perzselő fájdalom ellen is hatásos volt. Félre értés ne essék egyáltalán nem kavart fel, hogy szóba került Pettigrew. Csak ha lehet inkább nem venném a számra, és nem is hallanék többet arról a féregről, még ha tudom is, hogy többet látni már nem fogom. Akaratlanul is egy apró vigyor jelent meg a szám szélében. 

Nos, remélem tetszett. holnap ha sikerül be fejeznem a 6. fejezet is ki lesz rakva. :D