Másnap reggel fáradtan ébredtem, nehezen aludtam a folytonos visszatérő álmoktól. Miután össze szedtem magam és késznek éreztem magam arra, hogy le menjek a szüleimhez reggelizni, el indultam le a konyhába. Az anyám pont akkor terített és nem vett még észre, az apám meg a Reggeli Prófétába volt bele merülve. Csak akkor figyeltek fel rám mikor le ültem a szokásos helyemre. Nem szóltak semmit, pedig látszott rajtuk a sok kimondatlan kérdés. Tudom, hogy ez nem fog sokáig így maradni, de reméltem, hogy az a majd sokkal később lesz. Reményeim viszont annál sokkal előbb hullottak porba. Még pedig mindjárt reggeli után.

- Harry. - szólt utánam az apám én pedig meg álltam az ajtóban. - Maradj még egy kicsit.

Mivel háttal álltam nem látták ahogy erőt gyűjtve le hunyom a szemem és veszek egy mélyebb levegőt. Lassan vissza ültem a helyemre és a cipőmet kezdtem el vizsgálgatni. Egy darabig senki sem szólat meg. A szüleim csak figyeltek egy darabig, míg az apámnál valami el pattant.

- Be fejeznéd ezt? - kérdezte felemet hangon.

- Mit? - kérdeztem és fel néztem rá, de egyből el is kaptam a tekintetem.

- Pontosan ezt. Kerülsz miket. Nem beszélgetsz velünk, el zárkózol tőlünk. Pedig tudhatnád, hogy ránk bármikor bármiben számíthatsz. - mondta. - Nem tudjuk pontosan min is mentél keresztül, de ha el mondanád akkor tudnánk.....

- Hagyd abba. - szólaltam meg hirtelen, és rájuk néztem. Hagytam, hogy az érzelem mentes arc le hulljon és meg lássák azt ami alatta van. Hagytam, hogy az érzelmeim el uralkodjanak felettem és hagytam, hogy ezt mind lássák is. - Ne mondj olyat, amit nem tudsz be tartani. Nem kel, hogy segítsetek, mert ez olyan amit nekem egyedül kel meg oldanom. És tudom, hogy ha még sem sikerülne, akkor ti itt vagytok. De a saját démonaimmal nekem kel egyedül szembe néznem.

Mire be fejeztem, már ismét le hajtottam a fejem és próbáltam össze szedni magam. Szék csikordult, ahogy az anyám fel állt és oda jött mellém. Átkarolt de nem mondott semmit, mégis sokat el árult, ami nagyon meg nyugtatott.

- És tegnap? - hallottam meg ismét az apámat. - Merre jártál?

Kérdése meglepet . Nem tudtam hirtelen mit válaszolni, de ki kelet találnom valamit.

- Sétáltam. - tudtam, hogy ezzel nem győztem meg őket, ami nagyon is látszott rajtuk, ezért lassan folytattam. - Nem tudtam aludni és muszáj volt valahogy kiszellőztetnem a fejem....

- Harry. - két hevesen ölelő kar szakított félbe. Meg lepődtem de tudtam kihez tartoznak a karok. Sirius és Remus érkeztek meg. - Tudod te menyire ránk hoztad a frászt tegnap?

Majd két órán keresztül magyarázkodtam és győzködtem mindenkit, mire nagyjából végre le csendesedtek a kedélyek és elszabadulhattam. Szörnyen éreztem magam, amiért be csaptam őket, de ez mind ő értük volt. A nap további részét a szobámban töltöttem. Este viszont fel készültem arra, hogy ismét el hagyjam a házat. Nem aludtam el, hogy biztosra mehessek a szüleim már alszanak. A hívása érkezett is ahogy azt vártam, én pedig gyorsan és hangtalanul ki surrantam a házból. Miután el hagytam a házat és a védő varázslatokat, gyorsan hoppanáltam. Csak miután már ott álltam a Denem kúria előtt, jutott eszembe, hogy nincs nálam a maszkom.

Reméltem, hogy én vagyok az első, aki ide ért és nem vesznek észre. Gyorsan a fejemre húztam a csuklyát és el indultam a házhoz. Az ajtóban egy pillanatra meg torpantam, de erőt vettem magamon és be sétáltam. Tópi a házimanó már ott állt és látszólag engem várhatott, mert egyből oda szólt nekem.

- Fiatal úr, a Nagyúr üzeni, hogy az irodájában találja amit keres. Majd utána csatlakozzon hozzá az étkezőben. - mondta, majd továbbra is állva, várakozott. Valószínűleg a halálfalókra vár.

Nem is késlekedtem sietem, hogy fel vehessem a maszkot. Az iroda az előcsarnoktól balra eső folyosón volt, míg az étkező a jobb szárnyban volt található. Az irodában az asztalon várt rám a maszk. Fel vetem, majd indultam is vissza, hogy csatlakozzam a Nagyúrhoz. Mire vissza értem az előcsarnokba már a házimanó sem volt ott. Feltételezem akkor már a halálfalók is itt vannak. Sietem, hogy én sem kések sokat.

●●●

Három alak hoppanált egyszerre a Denem kúria előtt. Még egyszer sem jártak itt, de már halottak róla. El indultak a kúria felé, majd be léptek az ajtón ahol egy házimanó fogadta őket.

- Hölgyem, uraim kérem kövessenek. - hajolt meg előttük a manó és el indult a jobb oldali folyosóra. Onnan egy kétszárnyas ajtó nyílt az étkezőre. A teremben egy hosszú asztal foglalt helyet aminek az asztalfőjén, már a Nagyúr foglalt helyet. - Nagyuram a vendégei meg érkeztek és a fiatal úr is hamarosan ide ér.

- Elmehetsz. - mondta a Nagyúr, mire a magnó el is hagyta a termet. - Foglaljatok helyet. - invitálta őket, majd többet nem is foglalkozva velük, le hunyt szemel várakozott.

A három vendég meg hajolva üdvözölték őt, majd le ültek egy szék távolságba a Nagyúrtól be tartva a tisztes távolságot, ilyen alkalmakkor. Mint mindig ha egy étkező asztalnál folytak a beszélgetések, senki sem engedhette meg magának azt a kiváltságot, hogy közvetlen mellette ülhessen, még ha nem is állt szándékukban.

Pár perc néma hallgatás után az ajtó hirtelen nagy robajjal tárult ki. Ott az arany maszkos idegen állt. Aki nem törődve semmivel sem keresztül vágtatott a termen és egyszerűen le ült a Nagyúr közvetlen jobbjára. A jelenlévők egyöntetűen mordultak fel, ami egy kivételével hangzott ijedtnek mintsem mérgesnek. Az aranymaszkos idegen mellet közvetlen Lucius Malfoy ült, akivel szemben Bellatrix Lestrange foglalt helyet és mellette Peselus Piton ült.

- Zajos, mint mindig. - hangzott hirtelen a Nagyúr hangja. - Említettem már, hogy tartózkodj az ilyen jelegű belépőktől. Ne keljen még egyszer figyelmeztetnem.

Az idegen csak bólintott egyet, és továbbra is a Nagyurat figyelte nem is törődve a jelenlévőkkel.

- Amiért ide hívattalak titeket az nagyon fontos a háború kimenetelének érdekében. - kezdett bele a terv felvázolásába a Nagyúr. - A jóslatot kel megszereznünk.

Néma csend telepedett a teremre. Majd kezdetét vette a tervezés. Először is a Minisztériumi biztonság és ember számát kellet le csökkenteniük, aminek a feladata Luciusra hárult. Egy el terelő hadművelet amit magának Pitonnak kel, majd vezetnie, hogy a Rend ne avatkozhasson bele a dolgokba. Bellatrix pedig egy csapattal fogja meg szerezni a jóslatot. A jóslatot, mivel csak azt veheti le akiről az szól, Harry Potter fogja meg szerezni nekik. De ezt csak akkor tudják el érni, ha Dumbledore kikerül a képből. Ami nem lesz egyszerű, de nem lehetetlen.

- Nagyuram. - szólalt fel Bellatrixl, mikor már végeztek mindennel. A Nagyúr meg engedte neki, hogy folytassa. - Ő mért van itt, ha nem is kel az ügyben részt vennie. Csak terhet jelent, nem is beszélve arról, hogy tiszteletlen veled szemben. - mondta az idegent bámulva, alig leplezett dühvel és megvetéssel.

- Mivel most csak így magunk között vagyunk el nézem neked ezt a hangnemet. Már említettem, hogy nem kel vele törődnötök. És, hogy a jelenléte mért is fontos az csak rám és rá tartozik. - mondta a Nagyúr fagyos hangon. - Nem szeretem, ha a döntéseimben kételkednek Bella, ezt nagyon tarts észben.

Szavait halva Bellatrix ültében is mélyen meg hajolt és közben a bocsánatát fejtette ki.

- Most már el mehettek. - állt fel a Nagyúr, példáját követte mindenki. - Tópi. Kísérd ki a vendégeinket. - adta ki az utasítást a megjelenő házimanónak. - Te velem jössz. - szólt oda az idegennek és el indult a másik ajtón keresztül egy hosszú és sötét folyosóra.

A három varázsló pedig követte a házimanót arra amerre jöttek.

- Nem hiszem el, hogy ezt a senkit a Nagyúr közel engedi magához. Pedig én vagyok a leghűségesebb alattvalója már hosszú ideje. Nekem kellene mellette állnom, nem ennek a kis senkiházinak. - fortyogott egész végig Bellatrix.

A két férfi csak csendben haladtak mögötte ki-ki a saját gondolataiba mélyedve.

- Perselus, észre vetted? - kérdezte meg hirtelen Lucius.

- Mit? - kérdezett vissza az említett.

- A magassága. Nem lehet sokkal magasabb mint Draco. - felelte. - Sőt még azt is meg merem kockáztatni, hogy Draco valamivel magasabb.

Perselus egy pillanatra le döbbent és be kellet látnia, hogy ez valóban igaz.

- Lehet, hogy tévedek de ha nem... - Lucius nem fejezte be a mondatott, nem is kellett. Perselus így is tudta mire célozhat a másik. - Egy gyerek, aki ilyen szinten műveli a mágiát, és ilyen közel áll a Nagyúrhoz..... Lehetséges, hogy rokoni kapcsolatban vannak? - kérdezette Lucius, nem is Perselusnak címezve azt, mint inkább csak hangosan gondolkodott.

Most már Pitonban is meg született az el képzelés, és még lehetségesnek is látta a dolgot. Amit el hagyták a védő varázslatokat, ki-ki a saját otthonába ment vissza. Piton viszont egyenesen a Roxfortba ment, hogy jelentést tegyen Dumbledorenak. Amint fel vázolta az igazgatónak a helyzetet, máris össze hívták a rend tagjait.

Nem sokkal később egy Főnix patrónus tért be a Godric's Hollowi kis házban. Lily és James Potter fel riadva és meg halva az üzenetet, gyorsan fel öltöztek és indultak is le a kandallóhoz, hogy a Roxfortba igyekezhessenek.

- Én szólok Harrynek, hogy el leszünk egy ideig. - szólt Lily férje után az pedig csak bólintott és ment tovább a napaliba. Lily be nyitott fia szobájába, de az üres volt. Hamar el fogta a pánik, de aztán meg látta, hogy az ágyban még csak nem is aludtak. Tudta, hogy fia szándékosan hagyhatta el a házat és bízni akart fia döntésében, bíznia kellet benne. Be csukta az ajtót és igyekezett le a férjéhez.

- Jól vagy? - kérdezte James, mikor meg látta őt. - Történt valami? Harry?

- Jól van. Alszik. Nem akartam fel ébreszteni, hisz így is keveset alszik. Csak aggódom, mi lehet ilyen sürgős. - részben igazat is mondott, mert tényleg aggódott a gyűlés miatt. - Menyünk, ne késünk sokat.

Fogták a hop-port és el indultak a Roxfortba.

●●●

Követtem a Nagyurat a folyosóra. Tudtam, merre megyünk és csak remélni mertem, hogy hamar végzünk és haza mehetek. Nem lenne jó, ha a szüleim megint rajta kapnak, hogy nem vagyok ott. A folyosó után egy kisebb hall foglalt helyet, ahonnan a párbaj terembe vezetett egy kétszárnyú ajtó. Mi egyenesen oda tartottunk. Mindent ott tanított meg nekem, amióta először léptem be a házba.

○○○

Ma értem haza az iskolából. Az ágyamban feküdtem álmatlanul. Napok óta keveset alszom, főleg mióta már egyáltalán nem tanultunk nem volt mivel el terelnem a figyelmem sem. És igaz valamelyest javítottam a jegyeimen, de ez csak annak volt köszönhető, hogy a rém álmokkal teli éjszakákon a tankönyveket bújva tudtam csak át virrasztani. De most még egy könyvet sem akaródzott a kezembe venni. Már javában benne jártunk az éjszakában, mikor meg éreztem a fájdalmat a bal karomban. Döbbenten húztam fel rajta a pulcsim és bele telt egy kis időbe, mire fel fogtam mi is okozta a fájdalmat. A Sötét Jegy volt a fájdalom forrása. Tudtam mit jelent. De nem akartam meg tenni, tudtam, ha kilépek az ajtón és el indulok, akkor onnan már nincs vissza út. Még lett volna esélyem el magyarázni a dolgokat a szüleimnek és a többieknek. De mégis úgy döntöttem, hogy fel veszem az egyik tiszta fekete talárom, magamhoz veszem a pálcám és a láthatatlanná tévő köpenyt, amit magamra is vettem, és csendben el indultam le a kertbe. Ott meg álltam egy pillanatra és vissza néztem a sötét ablakokra. Majd el indultam ki a kapun és a védő varázslatokon kívülre. Mikor már kint voltam tanácstalanul kémleltem körbe. Tudtam, hogy Voldemort itt van a közelben, mert éreztem azt a gyenge pulzálást a homlokomon lévő sebhelyben. Meg is akadt a szemem egy furcsa árnyon az erdő szélén. Lassan el indultam felé. Nagyjából három méter távolságból meg álltam előtte. Nem mozdultam, és a köpenyt is magamon hagytam.

- Be kel vallanom, nem számítottam rá, hogy el jössz. - szólalt meg egy kis idő után, én már meg sem lepődtem azon, hogy még így is tudja, hogy ott vagyok. - Akkor indulhatunk? - kérdezte és közben feljebb emelte a karját, hogy belé kapaszkodhassak.

Levettem magamról a köpenyt, hisz nem sok hasznát láttam neki. És közelebb léptem hozzá.

- Most először fogok hoppanálni. - mondtam, miközben lassan rá fogtam a karjára.

Nem szólt semmit, de ő is rá fogott az én karomra, majd a következő pillanatban már éreztem is ahogy csavarnak rajtam és át préselnek egy szűk csövön.

Mikor újra éreztem a talajt a talpam alatt el engedtem a karját és próbáltam egyet hátrébb lépni, de meg szédültem és majdnem hanyatt is vágódtam. Valamint erős hányingerem volt. Kellet egy-két mély levegő, hogy össze szedhessem magam. Lassan fel egyenesedtem, hogy körbe nézhessek. Előttem egy két emeletese alig nagyobb ház, mint ahol lakom, képe bontakozott ki. Voldemort lassan el indult a ház felé én pedig követtem. Mikor be léptem nem kis meglepetéssel konstatáltam, hogy a ház belseje sokkal nagyobb. Az előcsarnokból két kétszárnyas ajtó nyílt a földszinti szobákhoz és termekhez, valamint egy a bejárattal szemben lévő hatalmas lépcső vezetett az emeleti szobákhoz. Voldemort nem várta meg míg ki nézelődöm magam egyenest el indult a bal oldali ajtóhoz. A Kis folyosóról egy étkezőbe mentünk be, de meg sem állva mentünk is tovább az onnan nyíló másik ajtóhoz. Egy ablaktalan folyosón mentünk keresztül, ahonnan három ajtó is nyílt egy-egy szobába. El képzelni sem tudtam menyi helység lehet a házban. A harmadik ajtóhoz lépet, ami azonnal ki is nyílt mi meg be léptünk rajta. Egy kisebb hall fogadott minket.

Majd onnan tovább mentünk egy kétszárnyú ajtóhoz. Az ajtó mögött egy hatalmas terem fogadott minket. Teljesen üres volt, se egy szék vagy más bútorzat. Voldemort oda sétált a terem közepére, majd felém fordult és oda intett magához.

- Add a pálcád. - mondta mint oda értem elé. Nem értettem mit is akar vele, de oda adtam neki. El vette, majd elő vette a sajátját és pár bonyolult varázst szórt a pálcámra. Majd vissza nyújtotta nekem. - El távolítottam a Minisztérium nyomkövető varázslatát így nyugodtan tudod használni a pálcád. - magyarázta miután vissza adta és én gyanakodva figyeltem. - Most pedig meg tanulsz hoppanálni.

Erre nem számítottam. Kétkedve néztem fel rá, de ő nem is törődött velem hanem egy zöld színű karikát varázsolt a padlóra nagyjából öt méter távolságban.

- A feladatod egyszerű. Innen a karikába kell hoppanálnod. - mondta miközben lassan el kezdett fel s alá járkálni. - Először is fontos, hogy tud pontosan hova is akarsz menni. Másodszor hagyd, hogy a cél teljesen kitöltse a z elméd és minden porcikád, képzeld el, hogy már ott vagy a célnál. Majd képzeld el, mintha ugranál és hagyd, hogy magával ragadjon a sötét. De ne felejtsd közben is mindig a célt a szemed előtt tartani. Most pedig próbáld meg.

El kezdtem szuggerálni a karikát és el is képzeltem magam, hogy ott állok annak közepén. Majd meg próbáltam fejben el rugaszkodni, de nem történt semmi. Sejtettem, hogy nem fog elsőre sikerülni, ahogy másodszorra vagy akár harmadszorra sem. Nagyjából egy óra után már kezdtem kapiskálni, hogyan is kellene pontosan csinálni, de tartottam az ugrástól, szóval olyankor mindig vissza vonulót fújtam és inkább elölről kezdtem.

- Elég. - hangzott Voldemort hangja, én pedig rá emeltem a tekintettem. - Azt hiszem kel egy kis ösztönzés, hogy végre meg csináld. Mostantól ez parancs számba megy és ha nem teljesíted, büntetést von maga után. - rám fogta a pálcáját, én pedig gyorsan vissza fordultam a karikához és koncentráltam. - Ugorj Potter. Most.

Én pedig ugrottam. A következő pillanatban már a karikában volta. De nem tudtam túlzottan örülni, mert egyből kétrét görnyedtem és kiadtam magamból a vacsorámat, és még éreztem ahogy a fejem neki csapódik a fa padlónak.

Lassan kinyitottam a szemem, és éreztem, hogy egy puha ágyban vagyok. Elsőnek azt hittem, hogy a sajátomban, de aztán kezdtek fel rémleni a történtek. Hirtelen ültem fel, ami nem volt túl jó ötlet, mert bele szédültem. De ahogy az alább hagyott körbe néztem a szobában. A bútorok is és a falak is sötét színűek voltak, és bár a gyér fényben nem látszottak pontosan meg mertem volna esküdni, hogy a falak zöldek. A szobában ez az egy ágy volt, valamint egy kis éjjeli szekrény és egy rendes nagy ruhás szekrény. Két ajtó is volt, valószínűleg az egyik a fürdőbe vezet. Csak mikor a bal felemre fordultam, hogy szemügyre vegyem az ablakot, vettem észre, hogy nem vagyok egyedül. Voldemort ott állt az ablakban és a kinti tájat figyelte, vagyis úgy nézet ki elsőre, de aztán észre vettem, hogy az ablak visszatükrözésében engem néz.

Egyikünk sem szólt a másikhoz. Bennem egy pillanatra meg fogalmazódott, hogy meg köszönjem, amiért nem hagyott ott a padlón, de aztán inkább mégsem mondtam ki. Végül ő törte meg a csendet.

- Sikerült amputoportálás nélkül tejesítened a feladatott. - mondta, majd lassan felém fordult. - Mostantól el várom, hogy egyedül gyere a birtokra, ha hívlak. A továbbiakban már könnyebb dolgod lesz. Most pedig ha képes vagy lábra állni akkor gyere, jobb ha én viszlek vissza, nem lenne jó, ha út közben el hagynád néhány testrészed.

Bólintottam és lassan fel álltam, még szédültem kicsit de nem volt vészes. Követtem Voldemortot ki a folyosóra, majd le a lépcsőn és egyenesen ki a házból. Mielőtt még el indultunk volna felém nyújtott egy talárt és egy halálfaló maszkot.

- A következő alkalomkor ezek legyenek rajtad. - mondta.

El vettem, majd bólintottam és eltettem.

- Menyi ideig voltam eszméletlen? - kérdeztem, mert sehogy sem tudtam magam időileg be tájolni.

- Majdnem egy óráig. - felelte, és nyújtotta a karját, hogy haza vigyen. Amint meg fogtam már éreztem is, hogy kirántsák alólam a talajt és már ott sem voltunk.

○○○

Az 5. fejezete kicsit csúszni fog, de maximum holnap már kint lesz az is. (Igaz azt mondtam, hogy hetente jönnek a részek, de nem bírtam magammal és korábban akartam veletek meg osztani őket).