○○○

A labirintus bejáratánál értünk földet. Megjelenésünket fülsiketítő éljenzés és zene szó kísérte. Még senkinek sem tűnt fel, hogy valami nincs rendben. Én mozdulni sem bírtam, csak vártam némán és kényszerítettem magam, hogy ne esek össze. Majd egyszer csak kezdett alább hagyni az ünneplés és ezzel egyidejűleg egy sikoly hasított keresztül a stadionon. Mindenki el csendesedett. Lépteket halottam közeledni felénk, tudtam az igazgató és néhány tanár közelít valamint a Miniszter elnök. Nem néztem fel, nem mertem a szemükbe nézni.

- Harry? - halottam meg néhány lépésnyire tőlem az igazgatót.

- Meg halt. - mondtam rekedt hangon. - Nem tudtam meg menteni. Visszatért tanár úr. Voldemort visszatért. - néztem fel rá, de egyből el is kaptam a pillantásom.

A pánik lassan kezdett el uralkodni a stadionon. Cedric szülei sietek oda fiúkhoz.

- Sajnálom. - suttogtam oda nekik. - Nagyon sajnálom. - mondtam még egyszer, majd lassan fel álltam és el kezdtem hátrálni.

- Harry ne menj messzire. - mondta nekem az igazgató én pedig meg álltam. Az igazgató vissza fordult a fel dúlt tömeghez és adta tovább az utasításokat.

- Potter. - hallottam meg mögülem Mordon hangját. - Gyere, jobb ha most nem vagy itt. - biccentett a gyászolók felé. Igaza volt, és egyébként sem volt kedvem itt maradni. Hisz nem volt jogom hozzá, mivel miattam kellet Cedricnek meg halnia. Így inkább követtem Mordont az irodájáig.

- Milyen volt? - kérdezte Mordon amint le ültem egy székbe.

- Mi? - kérdeztem vissza értetlenül.

- A Nagyúr milyen volt, mikor vissza nyerte alakját? - kérdezte megint, elég furcsán.

- Olyan volt.... - meg álltam egy pillanatra és rámeredtem a tanáromra. - Nem mondtam semmit sem, hogy visszanyerte volna az alakját... maga Nagyúrnak hívta? - lassan minden értelmet nyert, de sajnos már késő volt. Ismét csapdában vagyok, és senki sem tudja, hogy hol vagyok. - Maga tervelte ki az egészet, hogy én is részt vegyek a Trimágus tusán.

- Mégis mit gondoltál? Ha én nem segítek még az első próbán meg haltál volna. Igen én, mondtam Ron Weasley barátodnak, hogy meséljen a sárkányokról. Én javasoltam Cedric Driggorynak, hogy a tojást a víz alatt nyissa ki, aki sikeresen tovább adta neked az információt. Én adtam a könyvet Neville Longbottomnak, hogy megtalálja a varangydudvát és segíteni tudjon neked. És a labirintust is úgy intéztem, hogy te találd meg a kupát elsőnek. Mind ezt azért, hogy ma a Nagyúr vissza nyerhesse testét és hatalmát. - mondta és közben valami teljesen meg változott az arcán, én fel álltam és el kezdtem hátrálni. Sajnos a menekülő utat el zárta és nem tudtam el menni. A karjaimat szinte mozdítani sem bírtam, nemhogy harcolni.

Mordon már ép kész volt nekem rontani, mikor az ajtó szinte ki robbant a helyéből. Az ajtóban az igazgató, Piton, a szüleim és Sirius álltak. Piton volt az első aki fel fogta a helyzetet és gyors mozgással lekötözte Mordont az egyik székbe.

- Harry jól vagy? - sietett oda hozzám az anyám és ép meg akart ölelni, de én el léptem. Látszott rajta a megbántottsággal vegyes értetlenkedés. De az aggodalma nagyobb volt.

- Jól vagyok. - mondtam erőtlenül. Nem néztem a szüleimre, nem voltam rá képes. A fizikai fájdalom semmi volt ahhoz képest, amit most jelenleg éreztem. El árultam a szüleim és a halálba vezetem az egyik barátomat. - Még élek. - tettem hozzá fanyarul.

Anyám válaszolni akart, de egy furcsa jelenség félbe szakította őt. Mordon bőre ugyan is hullámozni kezdett és egész testben reszketni. Az arca folyamatosan változott meg, a haja is dúsabb és sötétebb lett. Nem sokkal később már az Ifjabb Barty Kupor ült velünk szemben. És így már miden sokkal érthetőbb volt. Az év elején látott látomások és a sok furcsaság Mordon körül. De ha a ez egész végig Barty Kupor volt, akkor hol lehet az igazi Mordon? Dumbledore tüzetesen is át vizsgálta a szobát, majd a mellettem el helyezkedő ládára nézet. Suhintott a pálcájával, majd a láda kinyílt. A láda alja elég mélyen volt és nagyobb is volt a hely benne mint külsőleg, az alján pedig ott feküdt Alastor Mordon.

- Alastor! Jól van? - szólt le neki Dumbledore. - Mindjárt kihúzzuk onnan.

Mordon pedig legyintett egyet erőtlenül, hogy tudassa még él.

- Sirius szólj a gyengélkedőre Pomfreynak, hogy hamarosan egy súlyos beteget viszünk. Harry, meny te is a gyengélkedőbe. - szolt rám Dumbledore. Csak bólintani tudtam, hogy meg értettem és lassan el indultam az ajtóhoz Sirius után.

Egy igencsak rekedtes és őrült kacaj hasított keresztül a szobán. Kupor volt a hang forrása.

- Már nem tehetek semmit sem. Vissza jött és nem állíthatjátok meg. - mondta, miközben tovább kacagott.

Nem álltam meg, inkább minél távolabb akartam lenni attól az embertől és próbáltam el jutni a gyengélkedőbe. Az anyám jött mellettem, az apám marad segíteni ki szabadítani Mordont. Éreztem az anyám aggódó tekintetét magamon, de nem mertem rá nézni. Nem próbált meg újra hozzám érni, pedig látszott rajta, hogy legszívesebben a karjaiban tartana és valószínűleg el sem eresztene többet. Mikor meg érkeztünk a gyengélkedőhöz egy pillanatra meg torpantam, de aztán lassan be nyitottam. Az ajtótól balra eső soron a harmadik agynál egy kisebb csapat sürgölődött, a Beauxbatons iskola néhány diákja és az igazgatónőjük vették körben, valószínűleg, Fleur Delacour fekhetett az ágyban. Két ággyal arrébb néhány Durmstrangos diákok álldogált Viktor Krum mellet, az igazgatójukat nem láttam sehol, valószínűleg már meg szökött. A terem leghátsó szegeltében egy el húzott függönyű ágy volt. Bele sajdult a szívem, mikor arra gondoltam ki is fekhet ott. Madam Pomfrey az egyik ágyat ép most készíti elő, hogy Mordont egyből oda tehessék, Sirius pedig nem mesze állt tőle. Mikor észre vettek mind a ketten oda sietek hozzám.

- Mr. Potter jöjjön máris ellátom. - terelgetett az egyik messzebb ágyhoz. Én lassan le ültem a szélére, de egyebet nem csináltam, mert ha csak egy pillanatra is el lazulok félek azonnal el alszom. Ami most nagyon nem lenne előnyös dolog. Pomfrey el sietett az egyik bájitalos szekrényhez és hozott négy különböző bájitalt és kötszert is magával. El húzta a függönyt, hogy kint tartsa a kíváncsi szemeket. - Vegye le a ruháját, had vizsgáljam meg.

Ezt halva bepánikoltam. Ha leveszem a pólóm akkor, mindennek vége.

- Jól vagyok csak egy vágás van a jobb kezemen. - próbáltam menteni magam a helyzetből.

- Majd én azt el döntöm, hogy jól van-e vagy sem. - mondta és próbálta meg fogni a kezem, de én hirtelen el rántottam azt és levertem egy bájitalt. A zajra az anyám is és Sirius is be néztek, hogy minden rendben van-e. Képtelen voltam el viselni az érintést, mert olyankor szörnyen el kezd fájni minden porcikám. Valószínűleg ez még a Crucio és a Sötét Jegy felvétele okozta fájdalmak utóhatásai. A helyzettől a gyengélkedő ajtaja hirtelen kivágódása mentett meg.

- Pomfrey kérem jöjjön. - mondta az igazgató, aki után ott lebegett Mordon, mögöttük meg az apám és Piton álltak.

- Máris. - azzal a javasasszony gyorsan oda sietett az új betegéhez. De rólam sem feledkezett meg. - Piton professzor meg tenné, hogy ellátná Mr. Potter sérülését. - jelentőség teljesen nézett a professzora, és az aprót bólintott.

Piton felém nézett és az összetört bájitalra. Egyenest ment is a szekrényhez, hogy pótolja a veszteséget. Mikor hozzám lépett be húzta a függönyt, a válla felett viszont láttam, ahogy szüleim és keresztapám valamiről nagyon pusmognak és hol-hol felém pillantanak. Piton nem szólt semmit csak némán elő vette a pálcáját és ki szórt egy hangtompító bűbájt és csak az után nézet ismét rám. Én amennyire lehetett kerültem a tekintetét.

- Mutasd a karod. - mondta, én pedig egy pillanatra be pánik, hogy egyből le buktam. De aztán észre vettem, hogy a jobb karomat figyeli, és nem a balt. Így lassan fel emeltem a karom és óvatosan fel húztam a póló ujját. A vér ahogy be itta magát a pólóba hozzá tapadt a sebhelyhez és akarva akaratlanul újra fel sértette azt. De nem fájt, vagyis inkább nem annyira mint a másik karom. - Ezt idd meg. - Nyújtott felém egy lila színű bájitalt, én pedig gyorsan megittam azt. Pillanatok múlva már nem vérzett a seb és a fájdalom is enyhült.

Piton meg lengette a pálcáját és meg tisztította a seb körülötti területet, mielőtt egy narancssárga bájitalt is leerőltetett rajtam. Majd fogta és a kötszerrel be kötötte a sebet.

- Most pedig mutasd a többi sérülést. - utasított, de sem gúny sem él nem volt a hangjában.

- Nincs több. Csak ez az egy. - mondtam és már kezdtem volna már fel állni , amikor el kapta a bal karom és egy kicsit meg is szorította azt. Rajtam pedig ismét egy fájdalom hullám cikázott keresztül. És nem tudtam megállni, fel nyögtem és fájdalmas grimaszt vágtam.

- Még, hogy nincs. - felelte de közben már engedett is el. Én gyorsan hátrébb léptem.

- Nincsenek, ez.... ez.... - nem tudtam csak úgy ki mondani, hogy egy Crucio okozta fájdalom utóhatásai miatt vannak a fájdalmak. - Ez más. Jól vagyok.

- Nem vagy jól. - emelte egy kicsit meg a hangját Piton. - Mi történt? - kérdezett rá ismét, azon a semmit tűrő hangján.

- Én kaptam egy.... - nehéz volt ki mondani, pedig nem én voltam az aki az átkot szórta, mégis mocskosnak éreztem magam. Csak halkan szinte a saját mellkasomnak motyogtam ki az utolsó szót. - Cruciot.

Néma csend, nem akartam fel nézni, de lassan mégis fel emeltem a tekintetem. Piton kifejezéstelen arcán most döbbenet ült.

- Me.... - Piotn meg akadt egy pillanatra, de rögtön folytatta is, közben vissza nyerve lélek jelenlétét. - Mennyiszer? - kérdezett rá végül.

- Csak egyszer. - mondtam, nem szívesen vissza gondolva rá.

Piton nem mondott semmit csak oda lépet az ágy melletti kis asztalhoz és fel vette a világos kék bájitalos fiolát és oda nyújtotta.

- Fájdalom csillapító, bár sajnos nem sokat segít, de enyhén csillapítsa a fájdalmat. - magyarázta mikor kérdőn bámultam a kis fiolát. El vettem és le húztam a tartalmát. Igaza volt nem sokat segített, de éreztem, hogy könnyebb a mozgás és nem akar minden izmom ketté szakadni ha meg mozdultam. - Ezt pedig el alvás előtt idd meg. - Nyújtott át egy átlátszó folyadékot. El vettem és el raktam a zsebembe.

Piton el húzta a függönyt ezzel meg szüntetve a varázsigét és a pillanatnyi nyugalmat. A szüleim, mikor megláttak oda jöttek, hogy meg tudják jól vagyok-e. Dumbledore is észre vett. Oda szó Pomfreynak valamit, ami látszólag nem nagyon tetszett a javasasszonynak, de végül bólintott és Dumbledore oda jött hozzánk.

- Harry. - mosolygott rám kissé szomorkásan az igazgató. - Sajnálom, hogy ilyet kel tőled kérnem, de el tudnád mesélni mi történt pontosan?

- Igen. - feleltem egyszerűen, mert jobb ezen minél előbb túl esni.

- Akkor menyünk az irodámba. - mondta az igazgató és el indult az irodája felé. Én egyből követtem nyomomba a szüleimmel és kereszt apámmal. Piton pedig előre vágott, hogy az igazgató mellett haladhasson. Észre vettem, hogy Piton valamit fojtottan oda súg az igazgatónak. Amaz csak bólintott, hogy meg értette és az út további részében egy hangot sem lehetett már hallani senkitől sem.

Az igazgató irodájában már ott vártak minket McGalagony és Remus is. Ha jól sejtem csak nem rég érhetett vissza a küldetéséről, mert elégé fáradtnak tűnt. Amikor meg látott egy apró szomorkás mosolyt küldött felém, én viszont csak egy nagyon aprót biccentettem és egyből el is fordultam. Dumbledore helyet foglalt az igazgatói székben, én pedig meg sem várva az invitálást egy szemközi székben foglaltam helyet. Tekintetem kerestem egy biztos pontot, amire fókuszálni tudtam és nem kellet az előttem ülőre néznem. A legjobb pont az igazgató mögötti szekrényen gubbasztó Teszlek süveg volt.

- Harry. Ha mégsem megy.... - szólt mögülem az apám, de nem fejezte be a mondatot. Nem volt szükséges.

Még egy ideig figyeltem a süveget, majd vettem egy nagy levegőt és egy pillanatra lehunytam a szemem.

- Még év elején volt egy álmom. - kezdtem neki úgy, mintha nem is rólam lenne szó, mintha csak az időjárást olvastam volna fel, monoton és érzelem mentes hangon. - Az álomban egy kis szobában ültem egy igencsak régi fotelben, kicsi voltam, nagyon kicsi. Gyengének éreztem magam és tehetetlennek. Nem sok fény volt a szobában a kandallóban is épp csak pislákolt a tűz. Zajokat hallottam, majd nem sokkal később valaki be lépet a szobába és oda állt elém egy aprócska kelyhet tartva. Megszólalt: " Nagyuram a bájitala.". Peter Pettigrew ált előttem. - a név hallatán mögülem szinte mindenki fel morrant, de nem szakítottak meg. Aminek örültem, mert nem tudtam volna újra neki kezdeni. - Miután meg ittam azt a bájitalt csend telepedet ránk és vártunk. Majd jöttek az ismételt zajok és meg jött az akire vártunk. Az ifjabb Barty Kupor jött oda hozzám és hajolt meg. Közölte, hogy minden a terv szerint halad, majd az álmomnak vége szakadt. Akkor nem tulajdonítottam neki jelentőséget, mert azt hittem, hogy csak egy egyszerű rossz álom. Akkor még nem tudtam ki is az-az ember csak akkor tudtam meg, mikor bele néztem az igazgató merengőjébe. Akkor tudatosult bennem először, hogy amit álmodtam az valójában nem álom volt, mivel Kuport még soha az előtt nem láttam. De nem szóltam, mert nem hittem volna, hogy fontos lehet és én sem sokat foglalkoztam vele, mert közben jöttek a vizsgák és a tusa harmadik próbája is.

Szünetet tartottam, mert még nem igazán készültem fel ara amit mondani fogok. Féltem. Féltem, hogy ha hangosan is ki mondom mindenki előtt akkor tényleg valósággá válik, és akkor már nincs vissza út.

- Miután a labirintusba léptem, és már egy kis idő el telt, amikor egy sikolyt halottam, oda sietem, de addigra már Viktor ki ütötte Fleurt, rám nem is figyelt, keresztül nézett rajtam és el sétált. Jelző fényt küldtem, hogy meg találják Fleurt és tovább indultam, nem sokra rá észre is vettem a Kupát. Egyszerre értünk oda Cedricel és azt mondta, hogy vegyem el én a kupát. Nem egyeztem bele és fel ajánlottam egy döntetlent, amit el is fogadott és egyszerre meg fogtuk azt. Az zsupszkulcsként aktiválódott és a következő amit látunk az egy temető volt. Mire észre vettem kinek a sírjánál is állunk, már késő volt. Felbukkant Pettigrew, Voldemortal a kezében. A közelsége meg bénított és mozdulni sem tudtam, Pettigrew pedig egyszerűen le tudott fegyverezni és kötözni. Aztán már nem is foglalkoztak velünk, mikor Pettigrew nem figyelt ránk szóltam Cedricre, hogy fogja a kupát és menyen el onnan. De nem sikerült és Pettigrew megölte. - kimondtam, minden érzelem nélkül. Féltem, ha egy kicsit is engedek az érzelmeimnek akkor nem tudnám végig csinálni. El fojtom magamba és, amikor már egyedül leszek el engedem őket. Halk szipogást halottam, és éreztem a tekinteteket amik engem figyelnek. Nem vettem róluk tudomást. - Aztán, meg jelet egy üst és Pettigrew neki látott, hogy vissza hozza Voldemortot. Először egy csont kellet a halott apától. Majd hús a szolgától. Végül az ellenség vére. - halottam, ahogy páran mögülem fel morrannak. - És így Voldemort vissza kaphatta a testét.

Meg álltam, nem meséltem tovább. Mert ami ezt követte azt már nem oszthatta meg velük.

- Hogy sikerült el jönnöd onnan? - kérdezte végül Remus.

- El oldozott. - kezdtem neki. - Majd rám szórt egy Cruciót. Mikor be fejezte és úgy gondolta, hogy nem fogok el mozdulni a helyemről, hátat fordított és Pettigrewn kérte számon a hibáit. Én pedig össze szedtem magam és gyorsan Cedrichez mentem majd meg fogtam a Kupát, ami szerencsére vissza hozott minket ide.

Nem maradt már bennem szinte semmi erő. Teljesen ki voltam már merülve, nagyon a határaimon voltam már, de nem engedhetem meg magamnak, hogy most lazítsak. A hangokat körülöttem már csak úgy érzékeltem, mintha víz alatt lennék. Az anyám halk keserves sírását, apámat ahogy őt vigasztalja, Siriust ahogy az hangosan fújtatva szidja Pettigrewt és Voldemortot. A többiek csöndben voltak. A szemem sarkából láttam, ahogy Dumbledore előre meredve töpreng a hallottakon. Végül én szólaltam meg ismét.

- Igazgató úr. Ha nem bánja én el mennék. - mondtam, remélve, hogy már nincs szükség rám.

- Nem, meny csak nyugodtan. Köszönöm, hogy mind ezt el mondtad nekünk. - mondta az igazgató és közben egy szelíd biztató mégis mélységesen szomorú mosolyt küldött felém. Én csak biccentettem és lassan fel álltam, hogy el hagyjam az irodáját.

Nem néztem senkire sem csak gyorsan el jöttem onnan. Egyenesen a griffendéleseknek fen tartott fürdőbbe tartottam. Tudtam, hogy ott már nincs ilyenkor senki sem és most pont erre volt szükségem, egyedül létre. Oda érve gyorsan engedtem vizet és vártam, hogy a víz meg töltse a kisebb medence nagyságú kádat. Még sokáig álltam egy helybe mire be mentem a vízbe. Ott le bukva a víz alá, és teli torokból engedtem ki egy sikolyt. Amit teljesen el nyelt a víz. Kissé higgadtabban fel jöttem és hagytam, hogy az elmúlt két óra alatt fel gyülemlett bánat, félelem, harag, szégyen és az undort szabadjára ereszem. A könnyeim megállíthatatlanul folytak végig az arcomon, hogy aztán el keveredve a fürdő vizével örökre el tűnjenek. Nagyjából egy óra után, mikor már a víz teljesen ki hűlt lassan én is ki másztam belőle. Nem néztem magamra csak gyorsan fel öltöztem, vagyis csak majdnem. A kezem meg állt, mikor le nyúltam a pólóm után. A tekintetem a kinyújtott bal karomra siklott, amin ott volt a Sötét Jegy. Hányingerem lett, és el kaptam a tekintetem róla. Gyorsan fel vettem a pólót, hogy el takarjam. Majd bele néztem a tükörbe, ahonnan egy idegen mégis ismerős arc nézett vissza. És tudtam, akár mennyit is agyalok rajta akkor is ugyan így cselekedtem volna. És nem bántam, meg egyetlen másodpercre sem, hogy megtettem.

○○○

Lassan az oldalamra fordultam és hagytam, hogy el nyomjon az állom, ahol újra éltem a történteket.