Igen tudom, tudom. Nagyon régen nem tetem már fel új fejezetett. Ezért bocsánatott is kérek, de most végre itt van egy. Remélem tetszeni fog. :D Jó olvasást hozzá. És további szép napot.

- Mégis, hogy a fenébe gondoltad ezt az egészet? – kérdezte, és én tudtam, hogy erővel fogja vissza magát attól, hogy leüvöltse a fejem.

- Látta mi történt. Nem sok választásom volt. – feleltem halkan. És ezzel együtt le is sütöttem a tekintetem.

- Viszont utána azonnal szólnod kellet volna az igazgatónak. A Nagyúr akkor is vadászott volna a Rendre, ha eleve nem létezet volna ez a nevetséges egyesség köztetek. És most saját akaratodból egy hatalmas előnyt adtál a kezébe, velünk szembe. Van fogalmad róla, hogy mit teszel éppen? – kérdezte, és hallani lehetett a hangján, hogy már egyre kevésbé képes vissza fogni magát. Felemelve a tekintetem még azt is észrevettem, hogy erővel szorít rá az asztallapjára, ezzel is visszatartva magát.

- Tisztában vagyok a helyzettel... - nem hagyta, hogy befejezem. Két nagy lépéssel előttem termet és a galléromnál fogva rántott fel a székből. Mondanom sem kel, hogy rendesen a torkomra forrasztotta a szót, mert meg nyikkanni sem mertem a tekintete láttán.

- Szerintem cseppet sem vagy vele tisztába. Ha tényleg éreznéd a tetteid súlyosságát, akkor most nem itt tartanánk. – morogta közvetlen az arcomba. Lassan elengeded és én visszarogytam a székre. Majd visszasétált az asztalához. Nekem háttal neki támaszkodott, így már nem láthattam az arcát.

Nem szólaltam meg, vártam, hogy Piton egy kissé lehiggadjon. Egy pár perc után összeszedtem magam és megszólaltam.

- Professzor? – kíváncsi voltam, hogy most már hagyja-e, hogy meg magyarázzam a történteket. Lassan felegyenesedet és szembe fordult velem, arcán már helye sem volt a korábbi dühnek, sejtésem szerint csak egyszerűen elrejti, de legalább már hajlandó volt meg hallgatni. – Tudom, hogy ez most úgy tűnhet, mintha elárultam volna a Rendet, viszont meg kel érteni, hogy ezzel legalább egy időre megvédhetem azt, ami fontos nekem. És cserébe csak... - nem fejeztem be, mert nem tudtam hogyan.

- Ezen döntéseddel még egyet tudok érteni részben. Viszont a kötelék... - arcán ismét a düh jelei mutatkoztak ezért inkább a szavába vágtam.

- Tisztába vagyok a következménykel és együtt tudok vele élni. Nem kérem azt, hogy engem védve, cserbenhagyja a Rendet. Valamint az gyanús lenne, ha ezen túl minden sikerülne. Hisz maga utál és Ő is ezt hiszi, de ha nem követ el hibát csak azért, hogy engem óvjon a büntetésektől csak gyanúba keverné magát és lebukna. Ami egyáltalán nem lenne kedvező. – Bár én tudom, hogy ehhez már késő. Viszont Pitonnak továbbra is fen kel tartani a látszatott.

- Fogalmad sincs, mit vállaltál magadra. – sóhajtott és láttam, hogy kezd megbékélni a helyzettel. Mivel, már a tetteket nem lehetett vissza vonni kénytelen volt belenyugodni azokba. – Bevallom, mikor eltűntél otthonról és meg láttalak a gyűlésen gyanakodtam rád, de elvetettem, mivel nem akartam el hinni, hogy az Arany fiúból egy halálfaló lett. És még most sem tudom el hinni, hogy az ott te lettél volna. – szavai megleptek, sosem gondoltam volna, hogy ennyire bízott bennem, de sejtésem szerint ezt azt elmúl tíz percben romboltam porrá. – Válaszolj nekem egy kérdésre. Még is most melyik oldalon állsz?

A kérdés nem lepet meg. Viszont az, hogy nem tudtam erre rögtön választ adni már sokkal inkább. Rá akartam vágni, hogy természetesen Dumbledore oldalán, de a szavak nem bírták elhagyni a szám. De azzal teljesen tisztába voltam, hogy nem akarom, hogy a Nagyúr kerüljön hatalomra.

- Nem tudom azt mondani, hogy Dumbledore mellet állok. – csendben maradt, és meg várta, hogy magamtól magyarázzam el az álláspontomat. – És nem azért mert nem ott akarok állni, csak valahogy már nem érzem, hogy megérdemelném azt, hogy az oldalán harcoljak.

Bólintott. Még így is meg értette, hogy mit akarok ezzel mondani. Mivel lényegében neki ugyan ezen kellet át mennie. Piton annak idején az anyámat árulta el és csatlakozott a Nagyúrhoz, én Dumbledoret és a Rendet. Így nem érezzük, hogy meg érdemelnénk ezek után azt, hogy az oldalukon arassunk győzelmet, mint inkább ellenük vereséget.

- Mára hagyjuk az oclumenciát. Gyanítom, nem tudnál koncentrálni. Pénteken viszont nem fogom tűrni a lazsálást. - mondta és közben visszaült a helyére.

- Professzor, remélem nem kel mondanom, de amit itt lát vagy én magam mondok el magának, azon információk egyikét sem mondhatja el senkinek sem. - láttam, hogy közbe akar vágni, de nem hagytam neki. - Csak is akkor mondhat el mindent az igazgatónak vagy a szüleimnek, ha már tudni fognak róla, hogy halálfaló lettem. Addig semmiképpen sem.

- Értetem. - válaszolta, enyhe gúnnyal a hangjában.

Nem szóltam, csak kisétáltam a szobából és a klubhelység felé vettem az irányt.

A következő hetek gyorsan teltek. Nekem heti háromszor kellet Pitonnál oclumencia órára jelentkeznem. Ami lassan haladt, viszont ha képes vagyok, teljesen lehiggadni könnyen ki tudom lökni a fejemből. De még messze vagyok tőle, hogy kint is tartsam. Még így is, hogy nem kell attól tartanom, hogy Piton elárul, vannak dolgok, amiket nem hagyok neki, hogy lásson. Szerencsére nem erőltette, hogy megnézze azokat, amiért én hálás voltam. De viszont nem hagyott mindent szó nélkül. Leginkább a Nagyúrral való edzésemet firtatta. De mikor nem akartam róla és a Denem kúrián töltött időmről beszélni, nem kérdezett többet róluk. Már az is bőven elég volt, hogy ezek egy résészt látta, nem akartam, hogy többet tudjon róla. Főleg a kínzásokról és egyéb borzalmakról nem akartam, hogy tudjon.

A Novembert követő héten a kviddics edzés után, történt pár igencsak elkeserítő incidens. Épp leszálltunk a pályára, hogy át öltözhessünk, mikor Malfoy és annak a nyomában a megszokott bagázs jött velünk szembe.

- Hallom ki engedték a Weasley patkányok apját a Szent Mungóból. - mondta azzal az idétlen vigyorral az arcán.

Ronon és az ikreken is látszott a megsértődöttség, de elkerülték őt és tovább mentek egyetlen szó nélkül.

- Úgy hallottam, meg harapta valami állat. Biztos a patkányok volta, abban a putriban ahol laknak. - mondta Malfoy szándékosan hangosan, hogy mink is haljuk. A kis csapata pedig engedelmesen vihorászott a mondandóján. Elkaptam George kezét és magam után húztam az öltözők felé, ahogy neki iramodott Malfoy felé. Fredet Ron és Angelika fogta közre, de látszott, hogy Ron sem képes sokáig fékezni magát. - Szerintem értelmesebb lett volna, ha az anyjukkal kezdik, hisz az úgyis kövérebb. Amit nem értek, mert.....

Nem tudta fojtatni, mert én és Geroge olyan erővel löktük és ütöttük meg, hogy egyből kidőlt. De nem hagytuk ennyibe, ott rúgtuk ahol értük. Fredet Ron és Angelika alig bírta vissza tartani, minket pedig a többiek próbáltak leszedni Malfoyról. Nem sok sikerrel.

- Mi folyik itt? - közeledett felénk McGalagony mellette Hermioneval és Ginnyvel, akik az edzés nézték.

Én és George egy hátráltató ártást kapva tántorodtunk el Malfoytól.

- Maguk ketten az irodámba, most! - emelte meg a hangját mérgesen házvezető tanárunk. És oda sietett a valószínűleg már ájult Malfoyhoz.

Mi George-el pedig csendben neki is iramodtunk az iskolának. Nem néztünk egymásra és nem is szóltunk semmit. Oda érve McGalagony irodájához beléptünk rajta, majd le is ültünk egy-egy székbe és vártunk a tanárnőt. Fél óra elteltével jelent csak meg, nagyon is idegesen.

- A történtek egy részét, már hallottam a csapat többi tagjától. - mondta, elégé vészjósló hangon, és közben leült a székébe. - És nem hinném, hogy pár gúnyos szóra muglipárbajt kel rendezniük. Nem mellesleg kettő az egy ellne. Szégyelljék magukat! És garantálom, hogy erről a szüleik is hallani fognak. Arról nem is beszélve, hogy ezt...

Nem tudta befejezni, mert nyílt az ajtó és Umbrige lépet be rajta.

- Igen? - kérdezte MrGalagony.

- Gondoltam el kél majd a segítség a megfelelő büntetés kiszabására. - mondta azon a mézesmázos hangján.

- Segítség...? - kérdezte vissza lassan McGalagony. - Nem, rosszul gondolta.

Figyelmen kívül hagyta a Főinspektort és villámló szemekkel nézett vissza ránk ismét.

- Két hét büntető munka, valamint búcsút mondhatnak a következő Roxmortsi hétvégétől is. Ne nézzenek így, megérdemlik és, ha nem tetszik akkor három hétig kel büntető munkára járniuk. - mondta és mi inkább csak csendben fortyogtunk magunkban elfogadva a büntetést.

- Ha meg engedi McGalagony professzor, attól tartok ez nem lesz elegendő büntetés a számukra. - szólt közbe Umbrige. - Javasolnám...

- Már elnézést Umbrige professzor, de azt csak is én, mint házvezető tanáruk és az igazgató, dönthetjük el, milyen büntetés szabunk ki rájuk. - egyenesedett fel székéből McGalagony ezzel a béka fölé magasodva.

- Attól tartok, ez így nem helyes. - mosolyodott el Umbrige és elkezdett kotorászni a kistáskájába. - Hová is tehettem? ... Á, meg van! Ez a minap ékezett Carameltől ..... akarom mondania a Miniszter úrtól. - kuncogta el magát. - "25-ös számú oktatásügyi rendelet."

- Még egy!? - morogta bosszúsan McGalagony.

- Hát igen. - mondta ezt úgy, mintha őt is meglepné a dolog. De aztán azzal az önelégült mosolyával fogytatta az olvasást. - "A főinspektor legfelsőbb döntési joggal rendelkezik a Roxfort diákjait érintő büntetések, megtorló intézkedések és kedvezménymegvonások terén. Így jogában áll megváltoztatni az iskola más tanárai által előírt büntetéseket, megtorló intézkedéseket és kedvezménymegvonásokat."

- Miért is érezte szükségesnek a Miniszter úr ezen rendelet megalkotását? - kérdezte McGalagony, gyanakodva figyelve Umbrige kezében szorongatott pergament.

- Bevallom, én éreztem szükségét, hogy beiktassuk ezt a rendeletet. Valamint maga rá döbbentett valamire, mikor nem akartam engedélyezni a Griffendél kviddics csapatának újra megalakulását. Maga Dumbledore elé vitte az ügyet, ezzel is elérve, hogy a csapat újra pályára szálljon. És rá jöttem, mint főinspektor, csak annyi bele szólásom van az iskolai ügyeket illetően, mint az egyszerű tanároknak. És a Miniszterúr is egyet értett velem abban, hogy ez így nem helyén való. És a maiak tanúbizonyságot tettek, miszerint a Griffendél kviddicscsapata nem való a pályára. Mind erőszakosak. Ezért is javaslom a továbbiakban Potter és Weasley végleges eltiltását a kviddicstől.

- Végleges eltiltás? - kérdeztem, mert alig mertem hinni a fülemnek.

- Igen. Remélhetőleg így tanulnak, majd az esetből. Valamint ne feledkezünk meg az ifjú ikertestvéréről sem. Úgy tudom, ő úgy szintén részt vett volna a verekedésben, ha a csapata nem tarja vissza. És a seprűik elkobzását is javasolnám, az év végéig. - fejezte be Umbrige.

Mi alig hittünk a fülünknek. Kérlelőn néztünk McGalagonyra, de ő csak lemondón rázta meg a fejét.

- Azt hiszem akkor itt végeztünk is. - fordult sarkon Umbrige és elégedetten távozott.

- Maguk is elmehetek. - bocsájtott el minket MCGalagony, mi pedig sietve el is hagytuk az irodát. Egyenesen mentünk a klubhelységbe.

Ott már vártak minket a többiek, és kíváncsian néztek ránk.

- Mit kaptatok? - kérdezte Angelika.

- McGalagonytól két hét büntető munkát, és nem mehetünk le a jövő héten Roxmortsba. - mondtam.

- De ez jó, nem? Hisz így akkor többet gyakorolhatunk a hétvégén. - lelkesedett fel Angelika.

- Ti gyakorolhattok. - morogta George.

- Hogy-hogy mi? - kérdezte Katie.

- Minket eltiltottak a kviddicstől. - mondtam.

- Hogy mi!?

- Umbrige beállított egy újabb rendelettel, ami szerint felülbírálhatja a tanárok által kiszabott büntetéseket. - magyaráztam. - Mellesleg Fred te is ugyan ezt a büntetést kaptad. Sajnálom. - néztem rá sajnálkozva.

- Ne sajnáld öreg. Ha a lányok nem fognak le én ugyan úgy bevertem volna annak a görénynek a képét. - legyintett le.

- Hát én ezt nem hiszem el! Elvesztettük a legjobb terelőinket és fogónkat. - Angelika teljesen kivolt akadva. - Hogy a fenébbe fogok egy hét alatt új játékosok találni, arról nem is beszélve.....

Nyelte el a hangját a lépcső, ahogy felfelé sétált a lányok hálókörlete felé. Nyomában Katie-vel, és Alicia-val.

- De nem értem Fredet mért tiltották el, ha nem is csinált semmit. - háborgott Ron.

- Mert, ha őt nem fogják le valószínűleg ő is neki ment volna Malfoynak. És Umbrige ezért tiltatta el őt is. Tuti a mardekárosok, mondtak neki valamit. - dőltem hátra a fotelbe és behunytam a szemem.

- Azt hiszem jobb, ha én is kilépek. - mondta Ron.

- Ne tedd. - néztem rá. - Már csak ti maradtatok, és Angelikának így is sok dolga lesz az új csapat tagok kiválasztásával és betanításával. És szeretném, ha helyettem is játszanál.

- Jó rendben, értem. - mondta. - De nem érzem úgy, hogy megérdemlem, hogy ott legyek. Nem is vagyok olyan jó kapus.

- Ne marhulj öcsi, ha te is kilépsz akkor a Weasleyk tényleg lehúzhatják a rolót. - szólt közbe George.

- Már csak te maradtál, szóval kapd össze magad. - veregette meg vállát Fred.

- Egyébként Hermione merre van? - kérdeztem.

- Azt mondta el kel intézni valamit. - vonta meg a vállát Ron jelezve, hogy fogalma sincs mit csinálhat a lány. - Nagyjából az előtt ment el, hogy ti megjöttetek. Biztos a könyvtárba ment.

A lány gyakran eltünedezet, órákra és nem részletezte mit csinál. De mi csak be tudtuk annak, hogy keményen tanul valami nyugisabb helyen. Nem sokat foglalkoztunk vele.

Másnap én is és George is kaptunk egy levelet a szüleinktől. Nagyon ki voltak bukva, még apa is azt mondta, hogy nem Potterhez méltón cselekedtem. És sejtetem, hogy a karácsonyi szünetben még kapunk ezért a fejünkre.

A következő hetek sem voltak jobbak, mint az előző. Rám ismét újjal mutogattak, ami annak volt köszönhető, hogy a mardekárosok teljesen másképp adták elő a történteket. Ezért most nem csak bolond vagyok, de közveszélyes őrült is. De szerencsére, mint minden pletyka és hasonlók ez is a karácsonyi szünetre teljesen elfelejtődött.

Szerencsére a kvissics csapat is hamar össze ált. A helyemre Ginny került, aminek örültünk. Viszont még Angelika is meg mondta, hogy az ikreket és engem nem tudja senki sem pótolni, de igyekezet a legjobbakat választani. És szerintem Ginny estében jól döntött, mert nem egyszer láttam már játszani és csak ő tudta eddig felvenni velem a versenyt, ha együtt játszottunk az Odú-ban.

A szünet előtti pénteken, még meg kellet jelennem Pitonnál oclumnecia órára. És végre már haladást mutattam, ebben is. Már sokkal nyugodtabban tudtam kezelni a dolgokat, ami nagy haladás és Pitont is könnyebben tudtam kizárni az elmémből.

- Mivel holnap haza utazol a szünetre, és nekem itt van dolgom a szünet idején, nem fogunk találkozni. Viszont ez nem mentség arra, hogy ne gyakorolj. Ha észreveszem a teljesítményeden, hogy elhanyagoltad a gyakorlást évégéig moshatod a koszos üstöket. - mondta Piton az óra végeztével, és tudtam, hogy nem viccel. - Most elmehetsz. És remélem, már csak a szünet után találkozunk ismét.

Tudtam mire célzott ezzel, és meg tudtam érteni, de én a helyében nem fogadnék erre.

Másnap kapkodva pakoltunk be mindent a ládáinkba, nem túlrendezett állapotba. A vonathoz alig fél óránk volt csak, mikor lebaktatunk az előcsarnokba, hogy csatlakozunk Hermionehez. Ron egész úton panaszkodott, mivel a reggelit kihagytuk. És csak azzal tudtuk elhallgattatni, hogy majd veszünk valamit a vonaton. A vonaton összefutottunk Malfoyékkal is, és bár Malfoy hozta a szokásos formáját, de azért tartotta a tisztes távolságot a két gorillája mögé bújva. A gyengélkedőről már másnap kiengedték, viszont az aznapi újságban már lehetett is látni, hogy az idősebb Malfoy mennyire túlreagálta a helyzetet és arról számolt be, hogy milyen súlyos sérüléseket okoztunk a fiának, és hogy ez mind a jelenlegi igazgató nemtörődömségére és alkalmatlanságára róható fel. Ezt követék a mellette és az ellne érvelők nyilatkozata.

Találtunk egy üres kupét és beültünk. Az ikrek és Ginny is csatlakoztak hozzánk, mert Hermione megkérte őket, hogy legyenek itt, mert valamit meg szeretne beszélni velünk. Ahogy becsukódott az ajtó Hermione elő vette a pálcáját és egy hangtompító bűbájt szórt ki rá.

- Gondolom észrevettétek, hogy mostanában gyakran eltűntem. - kezdet neki a mondandójának. - Nem mondtam el miért, mert még nem volt kész minden és előbb szeretem volna, ha minden a terv szerint alakulna. - figyelmesen hallgatunk, de nem igazán értettük, miről is akar beszélni. - Szerintem mind egyet értünk abban, hogy a SVK órák nem tanítanak semmit és ez így nem mehet tovább, főleg ha meg akarjuk védeni magunkat. Mikor Harry megtaláltad a Szükségszobáját eszembe ötlött valami. Mi lenne, ha mi magunk tanulnánk meg megvédeni magunkat. A szoba erre tökéletes hely lehet, hisz fel veheti egy edzőterem alakját és tökéletes rejtekhelyet is biztosít.

- Ez jól hangzik. Én bene vagyok. - Lelkesedett fel Ginny.

- És már beszéltem egykét emberel, akiről tudom biztosan, hogy nem árul el minket Umbrigenek, vagy más tanárnak és még csatlakozna is.

- Ez mind szép és jó, de magunktól, hogy a fenébe tanulhatnánk meg a varázslatokat? - kérdezte Ron. - Vagy lesz egy tanárunk is?

- Én arra gondoltam, de csak ha te is akarod.... Harry nem lennél te a tanárunk? - kérdezte és a többiek egyből egyetértve vele kérdőn néztek rám.

- Hogy én? - ledöbbentem. Lehet, hogy jó vagyok SVK-ból, de tanítani másokat az nem hinném, hogy menne.

- Te vagy a legjobb köztünk, és te sokkal többet tudsz, mint mi vagy bárki más az iskolából. - egy pillanatra megrémültem, hogy mire célozhat, de aztán leeset, hogy mire gondolt igazából.

- Meglehet, de akkor sem hinném, hogy bárki is dilis Pottertől akarna tanulni. - mondtam gúnyosan.

- Pedig meg lepődnél, hogy menyien csak azért akartak jönni, hogy tőled tanulhassanak. Lehet, most nem úgy tűnik, de még mindig rajonganak érted. E-mellett hisznek is neked, hogy Voldemort visszatért. Nem mindenki olyan szűk látókörű, hogy vakon elhisz mindent a Reggeli Prófétának. Főleg, most, hogy Umbrige itt van. - láthatta, hogy nem igazán győzött meg, mert hozzá tette. - Legalább gondold át.

Meg ígértem, de tudom, hogy úgyis be fogom adni a derekam. Mivel én is szívesen gyakorolnék és tanulnék már rendesen. De az, hogy tanítsak másokat túl nagy felelősség és elvárás, amivel nem tudom képes lennék-e megbirkózni. Az út további részében Hermione elmondta, hogy kiket szedett össze, eddig a különórákra és, hogy még vannak, akik szeretnék át gondolni. És úgy beszélte meg mindenkivel, hogy a szünet után első nap mindenki a Szükség Szobája előtt legyen nyolcra, akik szeretnének csatlakozni. A könyvtárba beszerzett pár könyvet és lemásolta belőlük azokat a varázsigéket és bűbájokat, amiknek szükségét érezte, hogy megtanuljuk a későbbiekre. Oda is adta a listát, és ahogy olvastam, nem volt egy sem köztük, amit már ne ismertem volna. Meglepődtek, de kimagyaráztam magam, hogy tavaly ezeket a varázslatokat már meg tanultam, amikor készültem a Trimágus tusára. Ami részben igaz, mert a felét tényleg onnan ismerem, de a többit már az edzéseken tanultam meg. Nem akartam, megbántani Hermonét, mert sejtettem menyit is dolgozhatott ezzel, de elnézve ezt a listát rájöttem, hogy muszáj leszek elvállalni a tanításukat, ha azt akarom, hogy a barátaim meg tudják magukat védeni. Ugyanis ez egy valódi csatában egy Halálfalóval szemben édes kevés lesz.

- Hermione, ez kevés lesz egy valódi csatában. Ezek Halálfalók, és nem fognak kegyelmezni, ha odáig fajuknak dolgok. - mondtam és csak reméltem, hogy nem bántom meg. De a várttal ellenkezőleg felderült az arca.

- Igen tudom, hogy ez kevés, de Umbrige az összes könyvet elzárta a tiltott részlegbe, és csak az ő engedélyével lehet onnan könyvet ki venni. De reméltem, hogy megkérhetnénk Jamest és Siriust, hogy mutassanak párat a szünetben.

De megérkezve a Grimmauld tére és, ahogy beszámoltunk a szüleinknek az ötletről, mind hevesen ellenezték azt.

- Szó sem lehet róla, hogy felügyelet nélkül bármi ilyesmit csináljatok. - mondta Mrs. Weasley.

- Meg értsük, hogy most ez milyen nehéz helyzet nektek, de most az lenne a legjobb, ha csendben meghúznátok magatok, mert ezzel csak magatoknak okoztok bajt. Arról nem is beszélve, hogy ha ez kiderül azzal Dumbledoret hoznátok nehéz helyzetbe. - tette hozzá Mr. Weasley.

- Én támogatom a döntésüket. - legnagyobb meglepetésünkre Remus volt az, aki kiállt az ötletünk mellet.

- Remus! - pirított rá anya. - Nem csinálhatnak ilyet...

- Be kell látnod Lilly, hogy így nem tanulnak semmit sem. És mit teszünk, ha a tavaihoz hasonló est történne? Nem tudhatjuk, biztosra, hogy az iskolában biztonságban lesznek. De ha meg engedjük nekik, hogy megtanulják megvédeni magukat, akkor legalább egy váratlan helyzetben meg is tudják magukat védeni magukat. - mondta Remus. - És nem lepődnék meg azon sem, ha Dumbledore is így vélekedne. Szükségük van ezekre az órákra.

A szavain mindannyian elgondolkodtak és látszott rajtuk, hogy bár még mindig nem tartják jó ötletnek, de tudták, hogy Remusnak igaza van.

- Lilly, Remusnak igaza van. - mondta apa és megfogta anya kezét, aki lassan bólintott.

- Te mit gondolsz Molly? - kérdezte az asszonyságot és tudtuk, hogy most rajta múlik a döntés végkimenetel.

- És mégis ki fog tanítani titeket? A tanárok mind elfoglaltak ahhoz, hogy veletek gyakoroljanak és....

- Mi úgy gondoltuk, hogy... - kezdett neki Hermione, de a szavába vágtam.

- Én. Én fogom őket tanítani. - mondtam. - Mivel többet tudok, mint a legtöbb hetedéves és már nem egyszer kerültem Voldemortal szembe ez tűnt a leglogikusabbnak. - oda kaptam a karomhoz, de észre véve a mozdulatot, gyorsan keresztbe fontam a karom, hogy elrejtsem azt. A többiek arca felderült erre a kijelentésre.

- Rendben van, de legyetek nagyon óvatosak és figyeljetek rendesen oda egymásra. - egyezet bele végül Mrs. Weasley egy kis gondolkodás után, mi pedig megkönnyebbültünk, hogy meg engedni.

- Apa, Sirius szeretnénk kérni tőletek egy kis szívességet. - néztem rájuk.

- Mi lenne az? - kérdezte apa.

- Nem tudnátok a szünet alatt egy pár védelmi varázslatot megmutatni? Umbrige az összes könyvet elzárta, amit fel tudnánk használni. És amink eddig van, és amit én tudok az kevés lesz. - mondtam.

- Persze nincs akadálya. - bólintottak rá.

Ez után át beszéltük és megterveztük a szünetben a gyakorlást. És még abban is segítettek, hogy kitaláljuk, hogyan tudjunk egymással értekezni anélkül, hogy folyton meg kel keresni mindenkit. Ebben anya volt az ötlet gazda. Azt találta ki, hogy valami apró tárgyat kellene magunknál tartani, ami jelzi a napot és az időpontot a tagoknak mikor kel nekik az edzőterembe jönniük. És fel is ajánlotta, hogy elkészíti őket.

Ezt követően hamar visszavonultunk ki-ki a saját szobájába, mivel elégé kifáradtunk. Ron szinte azonnal elaludt, ahogy befeküdt az ágyba. Én viszont még egy darabig csak feküdtem és a következő napokon gondolkoztam és azon vajon milyenek is lesznek az edzések majd. Észre sem vetem, mikor is aludtam el, de ahogy felriadtam és az órára néztem már éjfél elmúlt, és már lassan egy órát mutatott az óra. A balkaromba nyilalló fájdalom ébresztett, és nem is késlekedtem egyből elő kotortam a talárt és a maszkot, és sietem le a könyvtárhoz. A ház csendes volt. Gyanítom, már mindenki alszik és remélem, hogy ez így is marad.

A Nagyurat az edzőterembe találtam meg. Reméltem, hogy nem kell most párbajoznom, mert nagyon fáradt voltam bármilyen mozgalmasabb tevékenységhez.

- Gondoltam itt az ideje, hogy betartsam az ígéretem. Megtanítom a seprű nélküli repülés művészetét. - tette hozzá, mikor észrevette, hogy nem értem miről beszélt. Nem mertem hinni a fülemnek, a fáradság minden szikrája eltűnt belőlem.

- Mit kel csinálnom? - ennél jobbkor nem is jöhetett volna ez a gyakorlat. Most, hogy Umbrige elvette a seprűinket és meg tiltotta, hogy az iskolai seprűket használjuk teljesen elzárva minket a repüléstől. De most végre visszakaphatom, majd a repüléssel járó szabadságot.

- Összpontosítanod kel. Érezned és irányítanod kel a varázserőd. Képzeld el és formáld meg azt, majd összpontosíts arra, hogy ez az erő át ját, majd túlnő rajtad és beburkol, mint ahogyan az nálam is észreveheted, füstként gomolyogjon körötted. De vigyáznod kel, hogy folyamatosan meg tartsa a formáját, mert ha megszakad a koncentrációd vagy elveszted az irányításod felette, elszabadulva benned és a környezetedben is kárt tesz, arról nem is beszélve, hogy ezzel igencsak megcsapolod az erőd. Tehát jobb, ha nem sieted el a dolgot. - magyarázta és, mint általában ilyenkor, körözni kezdett köröttem. - Míg teljesen el nem sajátítod addig csak is itt gyakorolhatod, mivel ha netán repülés közben esnél ki, a koncentrációból azonnal lezuhannál. Ami kint a szabadban életveszélyes mutatvány volna.

Bólintottam, hogy megértetem és ezzel el is kezdődött a gyakorlás. Ami nem volt egyszerű. Maga az, hogy pálca nélkül kel meg éreznem és irányítanom az erőm nagy koncentrációt igényelt és, mint kiderült elég fárasztó is volt. Tudtam, hogy nem lesz egyszerű, de az eredményért megérte. Már három óra is elmúlt mikor már nem bírtam tovább és muszáj voltam befejezni a gyakorlást. Egy kis pihenés után pedig elindultam hazafelé. A Grimmauld térre megérkezve elrejtetem a dolgaim, majd mentem egyenesen az ágyba.

Nem tudom mikor lesz következő fejezett, de igyekezni fogok.