Na itt is volnék az új fejezettel. Remélem tetszeni fog. :D

Feszülten figyeltem a velem szemben álló férfit. Piton egy ideig csak csendben figyelt engem, majd neki fogott a magyarázatnak.

- Mint, ahogy már említettem az oclumencia a mágia egy azon ága, amely segít, hogy elménket megvédjük a külső befolyásoktól és, hogy megakadályozzuk, hogy olvassanak bennük. De van ennek az ellentéte, amely az elmét veszi birtokba a legilimencia. Ennek a segítségével bele láthatunk mások tudatába és emlékeiben is. Viszont megjegyezném, hogy ez nem olyan egyszerű, mint ahogyan hangzik. Épp oly bonyolult és összetett, mint maga az elme. Mivel két egyforma ember, úgy két egyforma tudat sem létezik, ezért nehéz csak úgy mások elméjét kifürkészni. De a legilimenciaban jártas legilimentorok, képesek bármely elmén át látni, ezek kevesek közé tartozik a Nagyúr is. Ezért szükséges megtanulnod az oclumenciat, mivel ez az egyetlen lehetséges ellen állás a legilimenciaval szemben.

Csendben hallgattam, és kezdtem meg érteni, hogy miért is őt kérte meg Dumbledore, hogy tanítson. Csak azzal, hogy beszélt róla, érződött menyire is jártas ezekben a professzor.

- A Nagyúr mesterien ért ahhoz, hogy mások elméjét kutasa, és ez által kiszúrja azt, ha hazudnak neki. Csak egy kiváló oclumentor képes arra, hogy elrejtse azt, ha valótlant állít neki. - mondta, és elég magabiztosan hangzott.

Én emlékeztem még a Nagyúr azon szavaira, mikor elmondta, hogy tud Piton árulásáról. És ebből csak arra tudtam következtetni, hogy esélyem sem lenne elrejteni bármit is a Nagyúr elől. De másokkal szemben nagy előnyt tudok belőle csinálni.

- Tehát mit kell tennem? - kérdeztem meg.

- Én meg próbálok belépni az elmédbe, neked pedig kikel onnan löknöd.

- És azt, hogyan csináljam?

- Próbáld ellazítani az elméd és nem gondolni semmire sem. És az érzelmeidet is kordában kel tartanod, nyugodtnak és kiegyensúlyozottnak kell lened. Meg kel tanulnod akkor is nyugodnak lenni, mikor olyat látsz vagy hallasz, ami fel zaklat. És arra koncentrálni, hogy másokat távol tarts tőlük.

Könnyűnek hangzott, de előre tudtam, hogy igen csak nehéz lesz nyugodtnak lenni, mikor ilyen nagy rajtam a nyomás.

- És maga mindent látni fog, amikor bele néz a fejembe, igaz? - kérdeztem, bár sejtetem a választ.

- Igen, és nem csak látni és halni fogom az emlékeidet de a gondolataid is ugyan úgy nyitottak lesznek felém. - mondta egyszerűen, mintha csak azt közölte volna, hogy kinyit egy palack töklevet.

Elsápadtam és nagyot nyeltem. Sejtettem, hogy ebből csak rosszul jöhetek ki.

- És lehetséges, hogy.... Nem is tudom, ha nem sikerül kilöknöm, de nem akarom, hogy láson valamit, akkor mit tudnék tenni? - kérdeztem, és reméltem, hogy akad valami lehetséges kiút.

- Lehetséges, ha nagyon erős akarattal rendelkezel. - válaszolta egy kis idő után. - Ha egy olyan emlékkel kerülsz szembe, amit nem akarsz meg osztani másokkal, de nem tudod időben kilökni onnan az illetőt, akkor csak annyit kel tenned, hogy egy másik emlékre koncentrálsz. Viszont, ha nem tudsz ki lökni a tudatodból értelmetlen a küzdelmed. Mivel nem tudod meg védeni az elméd, könnyedén az uralma alá hajthatja a behatoló fél. És úgy ingázhat az emlékeid között, mintha az övé volna. Persze kitartással időt nyerhetsz azzal, ha eltereled a figyelmet egy másik emlékkel, de hosszú távon kimerítő, ami ahhoz vezet, hogy semmi erőd nem marad arra, hogy meg véd magad.

Tehát azzal, hogy másra gondolok csak az időmet és az energiámat pocsékolnám, de addig meg teszi míg nem tanulom meg, hogyan zárjam el az elmém.

- Rendben értem. - mondtam.

- Akkor neki is kezdhetünk, mivel rengeteg dolgunk lesz. - mondta és fel emelte a pálcáját. - Háromra kezdem, te pedig koncentrálj arra, hogy kint tarts engem.

Bólintva jeleztem, hogy készen állok az első megpróbáltatásomra.

- Egy, két, há. Legilimens! - mondta ki a varázslatot.

Engem pedig abban a pillanatban rohamoztak meg az emléke egy hada. Először gyorsan, majd fokozatosan lassuló film felvételként pörgött le a szemem előtt. Sok gyerek kori emlék, majd az első utam a Roxfortban, a házak beosztásának ceremóniája és a süveg meg jegyzése, miszerint sokra vihettem volna a Mardekárban. A kép elhalványult és a következő pillanatban már a seprűn ültem és épp az ellne küzdöttem, hogy le ne essek róla, beugrott, hogy ez az első kviddics meccsem emléke volt. Változott a kép és ott álltam Mógussal szemben és a Nagyúr torzképét nézem a tükörben. Megint váltott a kép és már a Nagyúr naplójának emlékében voltam, ezt követően csak az olyan emlékek kerültek elő, aminek köze volt a Nagyúrhoz. Majd jött a temető, és én kétségbeestem. Nem tudtam arra koncentrálni, hogy Pitont kizárjam. Cedrik üres tekintette, majd a vörösen izzó szempár, ami rám szegeződik. Nem, nem, nem, nem! Ordítottam magamban. Gondolj valami másra!.... Aztán ott ültem a kórház folyosóján egyedül.

Erősen koncentráltam, hogy valahogy elérjem Piton hagyja el a fejem. De nem ment. Nem tudtam lazítani, mert féltem attól, ha ellazulok csak még könnyebben fog bennem kutakodni. Egyszer csak meg szakadt és én ismét ott ültem Pitonnal szemben. Kifejezéstelen arca nem árulta el, hogy mit gondol a látottakról vagy a gyenge ellen állásomról.

- Szeretném tisztázni, hogy nem azért vagyunk itt, hogy nosztalgiázunk. - szólalt meg egy kis idő után. Értetlenül néztem fel rá. - Lehet nem tudatosan, de a gondolataid automatikusan a Nagyúrra terelődnek. Valamint te nem arra koncentrálsz, hogy engem távol tarts, elvonja a figyelmed a látottak, amit nem szabad engedned. És ahelyett, hogy kétségbe eseten próbálsz másra gondolni, inkább engem próbálj meg kizárni. Semmilyen ellen állást nem mutattál ellenem. Tálcán kínáltad az emlékeidet.

Tudom, hogy igaza van, de mégsem gondolhatja, hogy első alkalommal sikerülni fog.

- Valamint, próbáld meg nyugtatni magad és az elméd is. Ha nem tudod az érzelmeid kontrollálni az elmédet sem fogod tudni és így könnyű préda leszel.

Megnyugodni? Most viccel ugye? Hogy a fenébe nyugodhatna meg az ember egy ilyen helyzetben? És nem csak a lebukás esélye az, ami nyugtalanít. Már önmagában az, hogy nem tudom magam meg nyugtatni is csak még inkább felzaklat.

- Fussunk neki még egyszer. - szólat meg Piton, és újból rám emelte a pálcáját.

Próbáltam el lazulni és meg nyugtatni magam. De nem sikerült, és mikor a varázslat ismét célba ért ismét emlékek rohantak meg. De most próbáltam szándékosan a kviddicsre vagy csak a tanórákra gondolni. De azok csak röpke pillanatokra ugrottak fel. Majd ott ültem Umbrige irodájában és a kezemet figyeltem, amin a "Hazudni bűn" felirat díszelgett.

Próbáltam nyugton maradni és Pitont távol tartani az emlékeimtől. De még mindig nem tudtam pontosan, hogyan is csinálhatnám.

Ismét meg szakadt a varázslat.

- Ez nem volt olyan rossz mint az előző, viszont ez nem lesz elég. Túl sok energiádat veszi igénybe, hogy ezekre az emlékekre koncentrálsz. - mondta Piton. És egyet kellet vele értenem, a fejem már most iszonyatosan fájt, mintha ez idáig a falba vertem volna. Ami nem segített, mert csak még jobban el vonata figyelmem. - Még egyszer! - emelte megint fel a pálcáját, én pedig fel készülve néztem a szemébe. - Legilimens.

Pár pillanatig nem történt semmi, és mikor már kezdtem megnyugodni, akkor egyenesen a közepébe csöppentem. Tudtam, hogy teljesen leengedtem a védelmem, és nem tudtam vissza fordítani. Ismét csak annyit tudtam tenni, hogy erősen koncentráltam az olyan emlékekre amik nem jelentenek veszélyt. De most Piton nem hagyta annyiban, szándékosan hozakodott elő a nemkívánatos emlékekkel.

Már alig bírtam koncentrálni. És kimondottan örültem, hogy ülök, mert biztosra vettem, hogy már a padlóvak kötnék szorosabb kapcsolatot, ha nem lenne alattam a szék. Piton ismét megszakította a kapcsolatot és csendben figyelt. Én pedig próbáltam össze szedni magam. Szédültem és a fejem is zúgott. Nem hittem volna, hogy ez az egész ennyire kimerítő lesz. Ez vagy kétszer olyan megterhelő volt, mint mikor nonverbálisan kellet a Cruciatus átkot használnom.

- Sikerült pár pillanatra vissza tartanod, de aztán teljesen kiestél a koncentrációból. - mondta, ahogy vissza sétált az asztala mögé és leült. - Bevallom nem számítottam rá, hogy már az első órán sikerül, még ha az egy-két pillant is volt, és vissza tudsz tartani. De már mondtam, hogy feleslegegesen ne pazarold az energiád. Biztosíthatlak, hogy akármit is látok az elmédben azt nem áll szándékomban meg osztani senkivel sem. Ezért, ahelyett, hogy kétségbe eseten próbálsz elrejteni mindent, inkább arra koncentrálj, hogy engem távol tarts. Mivel így nem lesz esélyed a feladatra összpontosítani.

Lassan bólintottam, hogy megértetem mit szeretne tőlem, de nem tehetem meg, hogy lankadjon a figyelmem. És nem volt garancia sem rá, hogy nem mondja el azt az igazgatónak vagy a szüleimnek, amit látott.

- Professzor biztos vagyok benne, hogy magának is vannak olyan emlékei, amiket nem osztana meg senkivel sem soha, amíg csak él. - mondtam halkan és rá néztem. Kíváncsian figyelt, de egy aprót bólintott. - Tehát meg érti, ha vannak dolgok amiket nem szívesen adnék ki a kezemből. - ismét bólintott, és láttam rajta, hogy megérti a ki nem mondott szavakat.

Pedig menyivel egyszerűbb lenne elmondani mindent.

- Szerdán, ugyan itt ugyan ekkor. - szólalt meg. - Elmehetsz.

Én pedig úgy is tettem. A hosszabb úton mentem vissza a klubhelységbe, gyanítottam már mindenki elment aludni. Ronak és Hermionenek mondtam, hogy ne várjanak meg, és reméltem, hogy hallgattak rám. Egész úton azon agyaltam, hogyan is oldhatnám meg ezt az egészet. Ha elmondanám, vagy hagynám, hogy lássa az emlékeim, akkor az egyességnek, amit a Nagyúrral kötöttem vége szakadna. Viszont kellet egy ember, akit magam mellet tudhatok ezekben az időkben. És tudom, hogy a professzoron kívül keresve sem találnék megbízhatóbb embert. Viszont kikel találnom valamit szerda estig, mert nem tudnám tovább titkolni ezt az egészet.

Oda értem a kövér Dáma portréjához, aki bár morcosan de beengedett a klubhelységbe. Nem mentem a háló körletbe, helyette inkább a kandalló előtti fotelek egyikében kerestem egy kis kényelmet. És tovább keresgéltem a lehetséges megoldást. Még csak alig múlt éjfél. Fél óra után elszántam magam, hogy cselekedjek. Csendben felosontam a hálószobába és elő vettem a láthatatlanná tévő köpenyt és a térképet.

Mielőtt még elhagytam a klubhelységet, tüzetesen át néztem a térkép minden zugát. Az igazgatónak nyoma sem volt, és minden tanár a szobájában tartózkodott. Csak Frics és a macskája bóklásztak a folyosókon, de messze elkerülték azt az utat amin nekem kellet mennem. Magamra terítettem a köpenyt és elindultam a harmadik emeleti titkos alagúthoz. A púpos boszorka szobránál, megálltam és gyorsan még le ellenőriztem, hogy Dumbledore még távol van-e, majd bebújtam a szobor mögötti alagútba és neki indultam.

A járat végén halkan mentem fel a Mézesfalás pincéjébe vezető csapóajtón. A köpenyt és a térképet ott hagytam a járatban. A fejemre húztam a csuklyát és koncentrálva az úti célomra, hoppanáltam. Pillanatokkal később már a kívánt helyen voltam. A Denem kúrián. Elindultam a bejárat felé. Belépve a házba csend fogadott. A könyvtár felé vetem az irányt, mivel sejtettem ott találom ilyen kései órákban a Nagyurat. Megérzésem nem csalt, ott ült a szokásos helyén én pedig csendesen oda sétáltam hozzá. Ahogy ő úgy én sem szólaltam meg csak csendben helyet foglaltam a másik fotelben. Nem nézett felém, csak tovább olvasta a kezében tartott könyvet. Tudtam, hogy nem fogja meg kérdezni miért jöttem.

Én pedig örültem neki, mert így kaptam még egy kis időt arra, hogy átgondoljam mit is szeretnék pontosan. Nem sokáig tudtam egy helyben üldögélni, ezért elkezdtem a kandalló előtt fel s alá sétálgatni. Valószínűleg ezzel már fel keltetem a Nagyúr kíváncsiságát, mert egy kis idő után vörösen izzó tekintete követte a lépteim. De nem szólt egy szót sem, türelmesen várt. Észre vettem, hogy ez a fajta türelme legjobban csak irányomban mutatkozik meg. Amit sosem tudtam hova tenni.

Vettem egy-két nagy levegőt, és vissza ültem a fotelbe, majd ráemeltem a tekintetem.

- Oclumenciát kel tanulnom. - mondtam neki, de csak csendben hallgatott. - És, mint az várható volt egyáltalán nem megy. - még mindig csendben figyelt. - Pitonnak kel tanítani, és nem sokon múlt, hogy kitudódjon ez az egész. - körbe mutattam, ezzel is kimutatva mire célzok. - Ami nagyon nagy gond ránk nézve. - mutattam rá.

- És ez mért lenne az én gondom? - kérdezte. Döbbenten néztem rá. - Az, ha kitudódik ez az egész, - mondta gúnyosan. - nekem nem sok veszteséget jelent. Emlékeim szerint, csak te vesztesz ezen megegyezésünk megszegésekor. És, ahogy elnézem csak annyit kel tenned, hogy megtanulod az oclumenciát.

- Igen, de az nem olyan egyszerű. - morogtam. - Ezért is jöttem ide.

- Nocsak. Azt akarod, hogy tanítsalak? - kérdezte, és egy nem sok jót ígérő mosoly jelent meg az arcán.

- Nem. Bár be vallom gondolkoztam rajta, de mivel fogytán az időm és szerda estig úgysem sikerülne megtanulnom. Ezért mást kel kérnem. - néztem komolyan a szemébe.

- Halljuk. - mondta.

- Szeretném, hogy Piton a teljes körű beosztottam legyen.

Csend telepedett ránk. Azzal, hogy ezt kértem valószínűleg meglephettem, bár ezt nem mutatta. És az, ha Piton a beosztottam lesz, teljes mértékben én fogok érte felelni. Igaz ezen beosztottak mind az egyszerű követőkből választandó ki, de mivel én a belsőkör tagjai felett állok közülük is lehetnek beosztottaim. Ami most nekem nagyon jól jön. Mert így azt csinálhatok Pitonal, amit csak akarok. Mivel a beosztottnak engedelmességet és hűséget kel fogadnia. És ezzel a Nagyúr is tisztában volt. Persze vannak hátul ütői, de azokkal együtt tudok élni.

- Rendben van. - húzta gonosz mosolyra a száját. - Felteszem nem kel elmagyaráznom még egyszer, hogy ez mivel fog járni. - elnevette magát, de ez nem az a szívből jövő boldog nevetés volt, inkább az a kárörvendő fajta, amitől nekem liba bőrözni kezdet a hátam. - Szóval ezen felállás szerint meg akarod osztani vele a mi kis titkunkat, igaz? - bólintottam. - Azt hiszem akkor nincs akadálya annak, hogy az egyességünk tovább éljen. Viszont meglep, hogy annak ellenére döntöttél így, hogy tudod Perselus a Rend érdekeit tartja szem előtt, és ebből kifolyólag sok kihágása van. - utalt itt rá, hogy ennek nem csak Piton, de én is megláthatom, majd kárát.

- Igen ezt tudom. - mondtam.

- Nem lesz elragadtatva, mikor rá jön. - gúnyos mosolyát nézve nem nehéz kitalálni, hogy jól szórakozik a kialakult helyzeten.

- Akkor ezt meg beszéltük. - álltam fel és el is indultam.

- Holnap legyen rajtad a maszkod. - hallottam meg a hangját, mikor már léptem ki az ajtón, de nem álltam meg.

Vissza érve a Mézesfalás pincéjébe gyorsan vissza mentem a kastélyba vezető alagútba. Ott magamra vettem a köpenyt és közben ellenőriztem, hogy tiszta-e a terep. Szerencsére hamar elértem az iskolát, majd sietem fel a klubhelységbe. Még mindenki aludt, és így észrevétlenül tudtam belopózni a hálószobába.

Másnap fáradtan kullogtam le a nagyterembe két barátom oldalán. Reggeli közben elmeséltem nekik, hogy milyen volt az első különórám Pitonnal, és milyen megerőltető és nehéz volt az. Hermione fel ajánlotta, hogy utána néz a könyvtárba, hátha talál valami olyan ami segíthet.

Az órák gyorsan elteltek, és már azt vettem észre, hogy az utolsóról csöngettek ki. Minél inkább közelgett az este én annál idegesebb voltam. Még a házi feladatokra sem tudtam rendesen koncentrálni és, ahogy már a negyedik pergament gyűrtem össze azért mert teljesen elrontottam a feladatott, inkább feladtam. Vacsora után már egy helyben sem tudtam megülni, ezért kisurrantam a klubhelységből, hogy bolyongjak egy kicsit, de a közelbe maradta, hogy ha mennem kel ne keljen a fél kastélyt megmásznom, hogy magamhoz vegyem a dolgaim. Vissza mentem a klubhelységbe, ahol a barátaimon kívül egy-két ember lézengett már csak.

- Mi történt? Egész nap olyan csendes vagy. - kérdezte meg egy kis idő múltán Hermione.

- Semmi. Csak próbálkozok nyugodt és üres lenni. - mondtam félig viccelődve.

- A helyedben komolyabban venném ezt az egészet. - csóválta meg Hermione a fejét.

- Én komolyan veszem, én is megszeretném védeni a fejem Voldemorttól, viszont ez nem olyan egyszerű. - dőltem hátra sóhajtva, és magamba hozzá tettem, hogy nem csak a Nagyúrtól, de mindenki mástól is. - Tudom, hogy ez most komoly helyzet, nem kel rá emlékeztetned.

- Rendben. - bólintott a lány. - De nem hiszem, hogy aggódnod kellene, Piton jó tanár.

Ron erre csak prüszkölt egyet, kifejezve, hogy Hermione nem is tévedhetett volna nagyobbat. Amire ő csak bosszúsan nézet rá.

- Megyek lefekszem. Ti sem maradjatok sokáig fel. McGalagony professzor holnap fogja osztályozni az eltüntető bűbájt. - mondta, majd ment is a lányok hálókörlete felé.

- Menyünk mi is. Jössz? - állt fel Ron.

- Jövök. - fel battyogtunk a hálóba. Ron hamar elaludt, én viszont a plafont bámultam és vártam.

Már éjfél is elmúlt, mikor megéreztem a hívását. Gyorsan előkotortam a láthatatlanná tévő köpenyt és az abba csavartam dolgaimat. Kint egy közeli titkos járatba magamra vettem a talárt és a köpenyt. A maszkot csak a Mézesfalás pincéjében vettem fel, mielőtt még hoppanáltam volna.

A Nagyurat az irodájában találtam meg. Még egyedül volt, gyanítom Pitont még nem hívta.

- Tehát nem gondoltad meg magad? - kérdezte a Nagyúr.

- Nem. - mondtam magabiztosan.

Ő csak bólintott és csendben vártuk, hogy Piton megérkezzen. Míg vártunk én a kezemet babráltam és a rajta lévő sebhelyet. De meg álltam a mozdulatba. Gyorsan kaptam a pálcám után, és a megfelelő bűbájjal el fedtem a sebet. A Nagyúr kíváncsian figyelte tevékenységemet. És én fel mutattam neki a kezem.

- Nem lenne szerencsés, ha most buknék le. - magyaráztam.

- Ki okozta? - kérdezte, de valószínűleg nem aggodalomból.

- Büntető munka. - vontam meg a vállam. - Umbrige nem igazán szívleli, ha az igazat mondom. - tettem hozzá. Magamban mosolyogva, hogy ép az igazam tárgya mellet állok.

●●●

Perselus Piton alakja tűnt fel a Denem kúria előtt. Bizonytalan volt, mivel sejtése szerint csak egyedül kellet ma este ide jönnie. Elindult a bejárathoz, ahol a múltkori manó fogadta ismét.

- Uram. - hajolt meg előtte a manó. - Kérem erre jöjjön.

A manó elindult a bal ajtó szárny felé, a férfi pedig követe őt. Hamar oda értek egy mahagóni ajtóhoz, ami a manó egyből be is kopogott. Az ajtó kitárult és a manó beengedte rajta a jövevényt. Piton egyből kiszúrta, hogy csak a Nagyúr  és annak új kegyeltje van csak jelen, ami felvetet benne egy jó pár kérdést. A Nagyúr csendben megvárta míg Piton beljebb lép, és csak aztán kezdett el beszélni.

- Gondolom kíváncsi vagy miért is kellet ilyen szokatlan időpontban megjelenned? - hangzott a csendes kérdés, hangja betöltötte az egész teret, ami egy kellemesnek nem nevezhető borzongást idézett elő a megszólítottból. Piton csak csendben bólintott. - Nos kedves barátunk szeretné, - itt rá mutatott az aranymaszkos idegenre - ha a teljes körű beosztottja lennél.

Piton döbbenten nézet, hol a Nagyúrra, hol pedig az említett "barátra". Erre számított a legkevésbé. Nem fért a fejébe, hogy mégis miért akarná őt beosztottnak egy olyan személy, aki minden bizonnyal közel áll a Nagyúrhoz. De ami a legfontosabb, hogy ezt valahogy muszáj vissza utasítania. Nem lenne kedvező, ha ez miatt kevésbé tud hasznára lenni a Rendnek.

- Ez igazán nagy lelkű ajánlat. - próbálta magát kimagyarázni ebből a helyzetből. - De....

- De vissza szeretnéd utasítani? - kérdezte egy kissé fagyos hangon a Nagyúr. - Nem, nem. Ez sajnos nem lehetséges. - állt fel. - És szeretném, hogy tud nem fog beleszólni a munkádba. Továbbra is nekem jelentesz és az én utasításaimnak teszel eleget. Viszont, ha fel keres és kér tőled valamit neked azt teljesítened kel és azt helyezned előtérbe bármi más feladatod előtt. - mondta lassan és közben fel s állá járkálva az asztala mögött. - Erre azért van szükség, mert sokan szeretnék kideríteni a kilétét, de ezt nem engedhetjük és te vagy a legalkalmasabb ennek a titoknak a megőrzésére. Védened kel, ha én nem vagyok a közelben és figyelned rá.

Piton feszülten hallgatta a Nagyúr szavait.

- De, ha csak felügyelnem kel rá, mi szükség van rá, hogy a beosztottja legyek? - kérdezte meg végül.

- Mivel nem tudódhat ki, hogy ki ő, kel a biztosíték arra, hogy nem árulod el soha. Valamint az ezáltal létre jött kötelékkel, könnyebben tud, majd kapcsolatba lépni veled, ha a szükség úgy hozza. - válaszolta a Nagyúr.

Piton elgondolkodott a halottakon és értette, hogy ennek fényében a dolgok maradnak a régiben. Csak egy új feladatott sóztak a nyakába, ami egyben a kötelezettsége is lesz. És mivel más választása amúgy sem maradt, elfogadta a felkérést.

- Még valami. - jött közelebb a Nagyúr. - Magát az egyességet sem mondhatod el senkinek sem.

Piton csak csendben bólintott, és szembe fordult a maszkos idegennel, aki most így mellette állva még alacsonyabbnak tűnt mint eddig. Fel húzták a bal karjukon a talárt és egyéb ruhaneműket, szabaddá téve a Sötét jegyet. Ráfogtak egymás karjára úgy, hogy a tenyerükkel elfedjék a másikjuk Sötét jegyét. A Nagyút oda lépet és a karjaik fölé emelte a pálcáját és neki kezdett a varázslatnak. Az eljárás sok tekintetben hasonlított a megszeghetetlen eskü eljárásához, de ezen egyesség nem okozza a halálát annak, aki megszegi azt. Bár vagy kétszer nagyobb kínt kel kiállnia, mint egy Cluciatus átok okozta fájdalomnál. A sebhelyeik elkezdtek izzani, ezzel is bele vésve a másikjuk mágiáját. Hamar vége szakadta az egésznek és mindkét fél fájón dörzsölte meg a Sötét jegyet.

- Most már elmehetek. - ült vissza asztala mögé a Nagyúr. - Majd ő keres téged, ha a szükség úgy hozza Perselus. - nézet még rá utoljára a férfira, aki csak fejet hajtott és elindult ki a teremből nyomában az idegennel. Csendben sétáltak a birtok határa felé, ahol el is váltak útjaik.

●●●

Másnap tejesen ki voltam készülve. McGalagony óráján pocsékul tejesítettem, és nem a legjobb jegyet kaptam az eltüntető bűbáj végre hajtására. A bájitaltan óra volt a legrosszabb, annyira ideges voltam, hogy fele annyira sem tudtam oda figyelni a bájitalomra, mint általában. Amivel csak még jobban felhívtam magamra Piton figyelmét, ami csak rontott a helyzetemen. Végül ez a nap is villám gyorsan eltelt, és már csak azt vettem észre, hogy ott állok Piton dolgozó szobája előtt. Vettem egy jó pár mély levegőt és csak azután kopogtattam, és be is léptem, amint engedélyt kaptam rá.

- Remélem nyugodtabb vagy, mint legutóbbi találkozásunkkor. Mert, ha ugyan úgy tejesítesz, mint az órán Potter, kénytelen leszek páros lábba kirúgni innen, és ott be is fejezzük a taníttatásodat. - nem lepet meg, hogy mg mindig zabos a reggeli óra miatt. - Bár elnézve nem hiszem, hogy sokra számíthatok. - tette hozzá gúnyosan.

Nem szóltam semmit, csak oda mentem a székhez, amin a minap is ültem.

- Mielőtt neki kezdünk, szeretném , ha egy kicsit lehiggadnál. Süt rólad, hogy ideges vagy és így nem fogsz tudni koncentrálni arra, amire kel. - mondta. - A tiszta és nyugodt elme, segít a koncentráción, de ha ideges vagy csak eltereli a figyelmed és nem...

- Rendben, értem. - morogtam közbe.

- Ha értenéd, akkor azt csinálnád, amit kel. - válaszolta ugyan olyan hangsúlyban.

Nem szóltam, csak ismét lehunytam a szemem és próbáltam nyugalmat erőltetni magamra. De semmi haszna nem volt, hiába tudtam, hogy ha ki is derül a titkom, akkor Piton nem mondhatja azt el senkinek. Viszont, még ha csak Pitonról is van szó, nem tudom, hogyan nézek utána a szemébe.

- Rendben, kezdhetjük? - kérdezte meg Piton egy kis idő után.

- Igen. - mondtam, de még mindig nem éreztem magam elég nyugodtnak.

- Háromra. Egy, két, há. Legilimens. - mondta ki a varázsigét.

Én pedig ott találtam magam a láthatatlanná tévő köpeny alatt a házunk udvarába, azon az estén, amikor a szüleim észrevették, hogy nem vagyok ott. Nyugalom, nyugalom!, biztattam magam és megpróbáltam a feladatomra összpontosítani. És nem a látottakra koncentrálni, hogy kilökhessem a fejemből Pitont. Mondanom sem kel, hogy nem igazán sikerült. A kép változott, Viktor Krum távolodó alakja, majd elkezdek futni a kupa felé, ahol Cedrickel közösen megfogjuk a kupát. Nyugalom, menni fog!. Egy pillanatra megpróbáltam másra gondolni, de Piton ezt nem hagyta.

Ott voltunk a temetőben, Cedricet megöli az a féreg. A csont, a kéz és a vérem elvétele. Majd a vörösen izzó szempár. Ne figyelj rá! Koncentrálj!, mondogattam magamnak. " Tudod Potter... nem is, Harry, hisz olyan rég ismerjük mi már egymást." Nyugalom!, de nem ment, csak még idegesebb lettem. Jött a Cluciatus és a vele járó fájdalom. Én pedig utolsó mentő övként próbáltam elterelni a gondolataim, aminek csak az lett az eredménye, hogy Piton még inkább fogságba tartott az emléket és nem eresztette. " Még nem engedhetem, hogy elmenj Harry. " Én pedig teljesen át adtam magam az emléknek. Már nem tudtam volna meg akadályozni, hogy lássa. Piton valószínűleg észre vette, hogy nem ütközik már semmilyen ellenállásba, éreztem, hogy elengedi az emléket, de most én nem hagytam, hogy az tovább ússzon. Szemünk ellőt leperegtek a az napi események. Az ajánlat, és annak a részletei, mikor elfogadtam azt és a kezemre égettet Sötét jegyet. Mikor már itt tartottunk, Piton megszakította a kapcsolatot.

A csend ólomsúlyként telepedet ránk. Én lehajtott fejel ültem, nem mertem rá nézni a professzora. A kezeim remegtek.

- Te.... - hallottam meg a rekedt hangját, és óvatosan rá néztem.

Piton arcát a döbbenet vegyes értetlenség vette át helyét, ahogy engem nézett. Én nem szóltam, csak csendben hagytam, hogy meg eméssze és értelmezze a látottakat. Kis idő elteltével, már látszott rajta, hogy kezdi meg érteni és a helyükre rakni a dolgokat. Ahogy ezt sikerült arcán a düh kapott új szerepet.

- Neked teljesen elmentek otthonról Potter? - nem kiabált, de jobban örültem volna neki, mert ez a csendes fenyegető hang rosszabb volt.

Remélem tetszett. A kövi részt még nem tudom, mikor hozom, de igyekezni fogok.