Na itt is volna az újabb fejezet. :D Remélem elnyeri tetszésetek, mert szerintem ez most kivételesen jól sikerült és érdekesre is.

Ronnal épp a nagyterembe igyekeztünk, mikor egy nagyobb csoportosulásba botlottunk a klubhelység faliújságjánál. Közelebb mentünk, hogy meg tudjuk mi történt.

- Ezt nem hiszem el! - hallottuk meg Angelina kiáltását.

- Mi történt? - kérdeztem, ahogy a lány ki oldalgott a tömegből.

- Umbrige új rendelete! Megszüntet minden tanításon kívüli kört, csoportos foglalkozást és a csapatokat is. - mondta továbbra is hangosan és el kezdett fel alá járkálni. - Ebbe bele tartozik a kviddics is! És ahhoz, hogy újra alkossuk azt, az ő engedélye kell.

Teljesen ki volt bukva, és meg értettem miért.

- Mit fogunk akkor csinálni? - kérdezte Ron elhaló hangon.

- Még ma megyek és be nyújtom a kérelmet. Viszont te Harry húzd meg magad rendesen, mert most nem csak te veszítenél, hanem az egész csapat. - szólt rám fenyegetőn, de a könnyes szeme jobban meg hatott.

- Ígérem, hogy nem csinálok semmit sem. - nyugtattam meg, aki ere csak bólintott és elindult ki a helységből.

- Szerintem nem fogja meg adni az engedélyt. - mondta lehangoltan Ron Angelina után nézve.

- Szerintem ezzel akar minket sakkban tartani, hogy engedelmes kis kutyákként pitizzünk neki az engedélyekért. - morogtam.

Nem sokkal később Hermione is meg jelent és ő sem volt el ragadtatva a új fejleményektől. A nagyteremben mindenki az új rendeletről beszélt, aminek örültem, mert legalább kevesebben bámultak és mutogattak rám. Reggeli után el indultunk le a faluba. Elsőnek a Mézesfalásba mentünk, ahol sok újdonságot lehetett fel fedezni, amiből vettünk egy párat, magunknak és a többieknek is. Majd Hermione be ugrott gyorsan a könyves boltba, mi addig Ronnal Zonkó Csodabazárjába néztünk be, ahol már az ikrek is ott voltak és, ahogy el néztem valamin nagyon vitáztak a tulajjal. Miután Hermione végzett a könyvtárban, el indultunk a Három seprő felé.

- Minek vettel könyvet? Az iskolában rengeteg van. - kérdezte értetlenkedve Ron.

- Igen, de amit én kerestem az nem található ott meg. Mivel Umbrige át rakatta a zárolt szekcióba. - mondta Hermione, és igen csak lehetett rajta látni, hogy nagyon is bosszantsa a dolog.

- Mért milyen könyv az? - kérdeztem.

- Egy az átkokról és ellen átkokról szóló haladó szintű ismeretek. - mondta a lány. - Úgy láttam jónak ha el olvasom. Lényegében csak elméleti rész ez is, de nagyban ellent mond annak, amit mi tanulunk. Ezért is szeretem volna alaposabban el olvasni, hátha valami hasznosat is találok benne, aminek haszna is van.

A Három seprűben már alig volt hely, de egy hátsó sarokban találtunk egy asztalt, ahol csak Luna ült egymagában a Hírverőt olvasgatva.

- Szia Luna. Nem gond, ha csatlakozunk? - kérdeztem, mikor mellé értünk.

- Szia Harry. - emelte fel fejét, arcán a mindig látott álmodozó kifejezéssel. - Nem gyertek csak. - mondta és vissza is fordult az újságjához.

- Akkor én el megyek a vajsörökért, Luna te is kérsz? - fordultam ismét felé.

- Igen az jól esne. - válaszolta ki sem bújva az újság mögül.

Furcsa egy lány volt, de én kedveltem. Egyik nap oda jött hozzánk, hogy a támogatását kifejezze. Ginnyi osztálytársa, és tőle tudtuk meg azt is, hogy gyakran piszkálják őt, mert egy kicsit más nézeteken van. Igaz én sem értem őt mindig, főleg, mikor olyan teremtményekről beszél, amik valószínűleg nem is léteznek. De viszont kedves és rendes lány. Ha össze futottunk mindig leálltam vele beszélni, voltak érdekes sztorijai, és segített azzal is, hogy szólt az apjának, hogy az általa vezetett újságba kiadjanak egy cikket azzal, hogy az igazat mondtam. Ami jól eset, még ha tudtam is, hogy alig pár száz varázslón és boszorkányon kívül nem igen fogja senki olvasni. Vissza érve az asztalhoz letettem mindenki elé egy finom hideg vajsört. Egy kis idő után már Luna is be csatlakozott a beszélgetésbe, és igen csak jól el voltunk, majd egy óra múltán az ikrek is meg jelentek, hatalmas vigyorral az arcukon.

- Minek örültök ennyire, kit sikerült átvernetek? - kérdezte Hermione gyanakodva.

- Gyanakvásod alaptalan, kedves Hermione. - tette a mellkasára kezét George, mintha tényleg meg sértődne.

- Kivételesen, valami nagyon jóba fogtunk bele. - vigyorgott Fred.

- És el is áruljátok mi az? - kérdezte Ron.

- Na jó. De csak, hogy lásd, milyen jó szívünk van. - mondta Fred és össze vigyorgott Georgeal.

- Elmentünk Zonkóhoz, hogy be mutassuk néhány termékünket. - kezdett neki George.

- Persze ő először azt hitte, hogy dicsekedni és elorozni akarjuk a vásárlóit. - mondta Fred.

- És majdnem ki is rakott minket, de aztán sikerült hallgatásra bírnunk és meg hallgatott minket.

- El mondtuk, hogy azt szeretnénk, ha segít nekünk nagyban árulni a termékeket.

- Először nem akart bele menni. - mondta egy kicsit el gondolkodva George.

- De aztán sikerült meggyőznünk, és már holnapra fel tud nekünk szabadítani egy polcot. - mondta vigyorogva Fred.

- Meg egyeztünk, hogy ő itt fogja nekünk árulni a termékeinket cserébe, ha sikerül az Abszol úton ki alakítanunk a boltot, ő is kap nálunk egy egész sornyi polcot.

Fejezték be vigyorogva. Meg kel hagyni nem tétlenkednek, elég nagyban gondolkodnak. De jó volt látni, hogy ilyen jól haladnak a dolgok.

- De, miből lesz nektek pénzetek egy saját bolt nyitására? - kérdezte Hermione.

- Amiatt ne fájjon a fejed Hermione. - mondta Fred, szándékosan nem adva választ neki, aminek én örültem.

- És gondoljátok, hogy anya ebbe bele fog menni? - kérdezte Ron.

- Lehet, hogy eleinte nem fog.

- De aztán kénytelen lesz be adni a derekát. - mondta meg vonva a vállát George.

- Árulhatnátok cuki állatkákat is, azzal több lányt is be vonzanátok az üzletbe. - szólt közbe álmodozó hangon Luna.

Az ikrek először értetlenül néztek rá, de aztán elvigyorodtak.

- Ez nem is rossz ötlet. - állt fel Fred.

- Akkor mi megyünk is utána nézni, mit tehetünk ez ügyben. - azzal már ott sem voltak.

Mi még sokig maradtunk, és már csak vacsorára tértünk vissza a kastélyba. Luna egész végig velünk maradt, aminek én örültem, mert nem kellet a Rendről és a Nagyúrról beszélnünk. És végre egy gondmentes, normális gyereknek érezhettem magam. De a nyugodt percek nem sokáig tartottak. A vacsoránál Angelina igen csak morcos képpel közeledett felénk, amiből sejteni lehetett, hogy mi történt Umbrigenél.

- Nem kaptuk meg az engedélyt. - mondta. - Egyelőre. Azt mondta, hogy még át gondolja.

- De hisz három hét múlva lesz az első meccsünk, és a Mardekár ellen. - hülledezet Ron.

- Szerinted én nem tudom? - kérdezte vissza ingerülten Angelina. - Nem én találtam ki. Mellesleg a Mardekárosok, már meg is kapták az engedélyük, hála annak a kis görénynek. - nem kellet részleteznie kire is célzott. - Tehát legyetek nagyon óvatosak mit csináltok, mert most minden lépésünket figyelni fogja.

Azzal már ott sem volt. Mi Ronnal elégé kedveszegetten fogtunk neki a vacsoránknak.

- De nézzük a jó oldalát. - mondta Hermione, mi pedig rá meredtünk. - Legalább lesz időtök tanulni.

Egyikünk sem szólt semmit, mert tudtuk ha most kinyissuk a szánkat azzal csak megbántanánk. Így inkább csak vissza fordultunk a tányérunkhoz.

A további hét nyugisan telt, szerencsére még az ikrek sem okoztak felfordulást. És pénteken ennek meg is lett a gyümölcse. Angelina, hetek óta most először, mosolyogva jött oda hozzánk vacsora utána klubhelységben.

- Meg kaptuk. - újságolta a remek hírt. Aminek mi nagyon örültünk.

- Hogy-hogy meg gondolta magát az a vény béka? - kérdezte meg aztán Ron.

- Tegnap beszéltem McGalagonyal, aki ezek szerinte sikeresen kicsikarta belőle az engedélyt. Úgyhogy holnap számítsatok az extra edzéssel, mivel egész nap a miénk a pálya, ebéd után el várom, hogy mindenki jelen legyen. - mondta és el is ment szólni a csapat többi tagjának.

- Déltől? - hüledezett Ron. - Ki akar minket nyírni?

- Gondolom csak a múlt heti edzést akarja be hozni. - mondtam. Én kimondottan örültem, hogy szinte egész nap a levegőben lehetek. Imádtam repülni. Erről eszembe jutott az-az alkalom, mikor a Nagyúrral repültünk, ami egy kissé megmosolyogtatott. De aztán el is borzadtam. - Mindjárt jövök.

Azzal már ott sem voltam, szinte futva hagytam el a klubhelységet. Nem tudom hova megyek csak raktam az egyik lábam a másik után. A hetedik emeleten jártam, ahol már ilyenkor senki sem tartózkodik, fel s alá. A folyosók egy eldugottabb részénél kötöttem ki. A türelmem egyre csak fogyott és csak egy olyan helyre vágytam, ahol nyugodtan gondolkodhatom. Épp csak végig gondoltam, mikor a mellettem lévő falban egy egyszerű ajtó formálódott ki. Egy ideig csak döbbenten figyeltem, majd lassan oda léptem, hogy meg nézzem nem csak a képzeletem játszik-e velem. A kezem rá siklott az ajtó kilincsére és lenyomva az ki is nyílt. Óvatosan beljebb toltam. Az ajtó túl oldalán egy kis szoba fogadott. Falai világos barna színű volt, és a fa ágaihoz hasonló indák kúsztak végig rajta. Egy piros kanapé a hozzá tartozó két fotellel és egy kis asztallal foglalták el a szoba közepét. Azokkal szemben egy tégla berakásos kandalló helyezkedett el, amiben lobogott a tűz, viszont meleget nem árasztott magából. A falak mentén a gyertya tartókon lévő gyertyák adtak a szobának fényt. Ablakai nem voltak, és néhány tájképen kívül semmi dekoráció nem volt. Már csak a puszta látványa is elég volt ahhoz, hogy kissé le csillapítsa háborgó gondolataim.

Beljebb léptem és becsuktam magam mögött az ajtót, ami nyomban el is tűnt. Nem ijedtem meg, valami okból sejtettem, hogy ha kész vagyok távozni, akkor az ajtó ismét ott lesz. Letelepedtem a kanapéra, és elmerengtem a tüzet nézve.

Nem tudnám pontosan meg mondani, mi is történt az előbb. Fogalmam sincs mikor is kezdtem el úgy gondolni a Nagyúrral töltött időkre, mintha azok csak egy baráti látogatások lettek volna. És így bele gondolva, igenis élveztem azokat a perceket, mikor gyakoroltunk vagy egyszerűen csendben ültünk a könyvtárban olvasva egy könyvet, persze nekem tanulni kellet abból a könyvből. És mindezt úgy, hogy tudom ki is valójában. De, hogy jövök én ahhoz, hogy fel rójam neki az elkövetett bűneit. Hisz én sem vagyok különb. Megkínoztam és megöltem Pettigrewt, és a Denem kúrián fogvatartott rabok közül is egypárat. És nem tudom, meddig fogom tudni még azzal álltatni magam, hogy ezt csak azért teszem, mert így megvédhetem a családom.

Nem mellesleg még itt van ez a jóslat is. Nem tudom elképzelni, miért akarja a Rend annyira megvédeni, és a Nagyúr mért akarja annyira megszerezni azt. És gyanítom az, hogy Dumbledore elhagyja az iskolát nem Caramelen vagy Umbrigen fog múlni, hanem rajtam. El kel érni, hogy Caramelnek legyen oka arra, hogy Dumbledoret kirúgassa az igazgatói székből. És ezt egy külső ember nem tudja elérni, nekem kell cselekednem. És tudom, hogy ezzel elásom Dumbledore bizalmát. De szeretném elhinni, hogy ennyit meg ér az egész. A végtelenségig nem fogom tudni eltitkolni a kilétem, de reménykedem benne, hogy Dumbledore és a Rend addigra kitalál valamit a Nagyúr legyőzésére.

Észre sem vettem, hogy elszaladt az idő. Közel két órát voltam a szobába, ezért gyorsan össze szedtem magam és elindultam vissza a klubhelységbe. A szobához nyíló ajtó rögvest el is tűnt, amint becsukódott mögöttem. Reméltem, hogy ha legközelebb is szükségem lenne rá akkor is meg találom-e a szobát.

A klubhelység már üres volt, vagyis első ránézésre azt hittem, két legjobb barátom az egyik sarokban üldögéltek. De nem sokáig, mert egyből fel álltak, amikor észre vettek, és oda jöttek hozzám.

- Hol a fenébe voltál? - kérdezte mérgesen Hermione. - Úgy egy órája már kezdtünk aggódni ezért meg néztük a Tekergők térképén merre vagy, nem-e történt valami. De teljesen eltűntél.

- Hogy érted, hogy eltűntem? - döbbentem meg. - Hisz a hetedik emelten voltam.

- Nem, ott nem voltál, kétszer is át néztük a térképet. - mondta Hermione és látszott rajta, hogy igen csak aggódott. - Már azon voltunk, hogy szólunk a tanároknak....

- Pedig nem hazudok. A hetedik emeleten járkáltam, amikor egyszer csak megjelent egy ajtó és be néztem mi van ott. - hadartam el.

- Megjelent? Hogy érted, hogy megjelent? - kérdezte Ron.

- Hát... Egyszerűen csak meg jelent a falban én pedig be mentem. - mondtam, de ők továbbra is zavarodottan néztek rám.

Oda léptem az asztalhoz, ahol ott volt kiterítve a térkép. Rátettem a pálcám és ki mondtam a jelszót "Esküszöm, hogy rosszban sántikálok". Ellenőriztem a folyosókat, hogy nincsenek-e tanárok vagy Frics a közelben, majd intettem barátaimnak, hogy kövessenek.

Oda érve ahhoz a kőfalhoz, ahonnét alig tíz perce jöttem ki, és oda álltam elé. Magam elé képzeltem a szobát. Pár pillanatig nem történt semmi, majd aztán a falban meg jelet az-az ismerős ajtó. Tétovázás nélkül nyitottam ki és léptem be. A szoba ugyan úgy nézett ki, mint ahogy eljöttem. Rá néztem a kezemben tartott térképre és döbbenten láttam, hogy a nevem el tűnt a térképről. Vissza néztem két barátomra, akik csak döbbenten néztek utánam. Majd aztán Hermione szólalt meg.

- Harry tudod, hogy ez mi? - kérdezte és én nemlegesen meg ráztam a fejem. - Ez a Szükségszobája. Olvastam róla, de egy könyv sem írja, hogy hol is van pontosan. Azt írják annak jelenik meg, akinek szüksége van valamire, és olyan formában, ahogy az illetőnek épp szükséges. Ez elképesztő. - álmélkodott és közben beljebb lépet a kicsiny szobába. Én lepillantottam a térképre és most már Hermione sem volt rajta.

- Úgy látszik apáék nem találták meg, mivel nincs a térképen. - mondtam.

- Aszta. - lépett be Ron is a szobába nyomában az ajtó be csukódott és el is tűnt. - Basszus! - kiáltott fel, amikor észre vette.

- Nyugi, csak gondolj arra, hogy ki akarsz menni és meg jelenik az ajtó. - mondtam.

- Mi?... Ja, oké. - fordult vissza az üres fal felé Ron és rendesen bele pirosodott az arca annyira erősen próbált koncentrálni. De sikerült és az ajtó ott is volt. Amin ő egyből ki is lépett. - Jobb, ha vissza megyünk. Nem lenne jó, ha most kapnánk büntetést.

Egyet értetünk, és sietve vissza mentünk a klubhelységbe. Ott még beszéltünk a szobáról, vagyis csak Hermione sorolta, mi mindent olvasott róla. És szerencsére el maradta a számon kérésem is, hogy miért voltam ott.

A szombati edzés, ahogy azt vártuk, nagyon kimerítő volt. De senki nem panaszkodott. És szerencsére az elkövetkező hetek is eseménytelenül teltek. Október közepén járunk és én egy újabb büntető munkán ülök Umbrige irodájában. A kézfejemen újonnan fel sértett seb érezhetően jobban el mélyült. De egy hang nélkül folytattam az írást, nem adom meg a békának még azt az örömöt is, hogy lássa mennyire is fáj. Ma egész nap sajgott a sebhelyem, ami egy elő jele volt a furcsa álmoknak. Észre vettem, hogy mindig olyankor álmodtam azt, hogy Nagini testében tengődöm a Denem kúrián. És ami a leginkább meg maradt belőle az-az, hogy olyan volt, mintha tényleg ott is lennék. Éreztem a hideg padlót alattam, hol hűvös, hol pedig meleg levegőt a szobába, vagy amikor kint a szabadban voltunk, és az avar jellegzetes illata csapott meg. Valamint azt is tudtam, hogy alszom és csak álmodom. Nem sokat törődtem velük. Bár azon estéken igencsak nehezen tudtam aludni, mivel amikor felébredtem a sebhelyem csak jobban fáj mint előtte, és így nehezen tudtam vissza aludni.

Büntető munka után gyorsan elmentem, hogy meg mossam a kezem, hogy aztán csatlakozzam a többiekhez a nagyteremben. Hermione és Ron is sajnálkozva figyelték a kezem, de nem voltam hajlandó róla beszélni. Péntek révén az este tanulás helyet, pihenéssel töltöttük. Én és Ron varázsló sakkoztunk, Hermione pedig a manóknak szánt sapkákat kötögette. Elakarja érni, hogy a manók felszabaduljanak, és saját akaratukból dolgozzanak pénzért vagy egyéb jutalmakért. Tavaly elmondta, hogy azóta, hogy Dobby fel bukkant és látta, hogyan is bántak vele Malfoyék, gondolkodik azon miként is tudja őket meg kímélni ettől a sorstól. Azóta ezen pörög, és olykor még minket is bele rángat ebbe a felszabadító hadműveletbe. Azonban miket annyira nem érint meg a dolog, de ez csak annak köszönhető, hogy mi ezeken nőttünk fel és nekünk ez a normális és természetes. Igaz Dobby egy más fajta eset volt, ő nem is akarta Malfoyékat szolgálni, és én csak segítettem neki ebben. Mivel ő is megpróbálta megmenteni az életem. Azóta pedig itt dolgozik a Roxfortban, állítása szerint Dumbledore még fizet is neki.

Hamar elmentünk aludni, hogy kipihentek legyünk a holnapi kviddics meccsre. Ron szinte azonnal ki is dől, én viszont még egy jó darabig a plafont bámultam. Észre sem vettem, hogy mikor is aludtam el, csak akkor tudatosult bennem, hogy már alszom, mikor ismét a padlón csúszva találtam magam. De ez most más volt. Nem a Denem kúrián voltunk. A falakat és a padlót is hideg, zöld márvány csempe borította. Lassan haladtunk, mintha lopkodnánk. Csend volt, még azt is alig lehetett hallani, ahogy a testünk hozzá ér a padlóhoz. Aztán lassan el értünk oda, ahová szeretünk volna. De az ajtót varázslat zárta és nem tudtunk be jutni, ezért lassan vissza fordultunk. Alig, hogy elindultunk, cipők egyenletes kopogására lettünk figyelmesek, valaki közeledett felénk, el indultunk a hang irányába. Egy varázsló közelített felénk lámpással a kezében, ami miatt nem láttuk az arcát. Alig két méterre tőlünk vett csak minket észre. Először nem csinált semmit, majd elő kapta a pálcáját és nekünk támadt. A gyenge varázslata lepattantak bőrünkről, de igen csak bosszantó volt. Neki iramodtunk és bele mélyesztettük hegyes fogainkat a puha húsába. A vére szinte azonnal ellepte a szánkat. A varázsló megtántorodott, és elejtette a lámpást, ami szét tört és így meg pillantottuk annak arcát. Felismertük. Ismertük, mer tudjuk, hogy őt nem ölhetjük meg. Ezért csak ott haraptuk meg, ahol nem okozunk nagy kárt, mer tudtuk, hogy akkor a Gazda nagyon mérges lesz. Lecsaptunk újra és újra.

- Ha....rry....

Majd ismét.

- Harry....

Majd ismét.

- Harry!

Hirtelen ültem fel az ágyban, teljesen le voltam izzadva, és a fejem is majd szétszakadt. Mellettem Ron aggódó arccal figyelt, és a többiek is elégé sápadt arccal figyeltek. Nem tudtam, mi lehetett a bajuk.

- Beszéltél álmodban. - mondta Ron, és én újra rá néztem. - Párszaszájul.

Értetlenül vontam össze a szemöldököm. Párszaszájul? A kígyók nyelvén. Kígyó... Hirtelen minden eszembe jutott, és a rám törő undor miatt, majdnem el is hánytam magam. Aztán be ugrott még valami. Ijedten néztem rá Ronra.

- A Minisztérium... és én.... ott... édesapád.... és minden csupa vér.... - nem bírtam egy épp mondatott sem kinyögni. - Szólni kel valakinek, mert.....

Nem fejeztem be, csak elkezdtem ki mászni az ágyból és elindulni ki a folyosóra, Ron csendben és zavarodottan követett. Ahogy ki értünk a folyosókra elindultam, hogy Dumbledore irodájába menjek. Egy emelettel lejjebb, viszont bele futottunk McGalagonyba.

- Potter? Weasley? Mit keresnek maguk ilyen későn a folyosókon? - ripakodott ránk a boszorkány.

- Professzor! Baj van. Mr. Weasleyt meg támadták. - mondtam, amire a professzor nem tudott mit válaszolni.

- Megtámadták? Miket beszél Potter. Mr. Weasley a Minisztériumban van őrjáraton. Ki támadta....

- Láttam! Kérem higgyen nekem, mert ha nem sietünk akkor meg fog halni. - vágtam a szavába kétségbe eseten. Láttam, hogy egy pillanatig habozott, majd elindult.

- Rendben van, kövessenek. - mondta, és mi sietve követük Dumbledore irodájába.

Szerencsére hamar oda értünk a Dumbledore irodájához vezető csigalépcsőhöz, ami fel is engedett minket, amint McGalagony oda mondta a jelszót az azt védő kőszörnynek. Ron csendben volt egész úton, viszont láttam rajta, hogy rengeteg kérdése van. McGalagony most az egyszer nem törődött az udvariassággal, valószínűleg a helyzet miatt, és engedély kérés nélkül benyitott a Dumbledore irodájába. Az igazgató meglepetten kapta fel a fejét.

- Albus, Potter úgy véli látta, ahogy Arthur Weasleyt meg támadták a Minisztériumban. - mondta McGalagony, meg sem várva Dumbledore kérdését.

- Hogy érted, hogy láttad? Mond el mi történt. - mondta az igazgató, én pedig nehezen kinyögtem a lényeget, de a részleteket nem közöltem, mer még én magam sem tudom teljesen fel dolgozni. Arról pedig nem is beszélve, hogy a dühöm már a határait feszegeti.

- Láttam, ahogy Mr. Weasleyt, a Minisztériumban meg támadják, tudom, hogy nem álom volt, mert az ahhoz túl életszerű és.... A jóslatok termétől nem messze van. - tettem hozzá, hogy tudja biztosan nem álomról volt szó, és azért is, hogy végre valaki menjen és mentse meg.

Dumbledore nem szólt semmit, azonban egyből fel állt és oda lépet az egyik volt igazgató és igazgatónő portréjához.

- Everard, Dilys! Hallottátok? - kérdezte tőlük Dumbledore igen csak erélyes hangon, a portrék, akik tetették álmukat egyből éberen figyeltek rá. - Everard, meny és értesítsd Kingsleyt, úgy tudom az irodájában van, és mond neki, hogy siessen, mert fogytán az idő. Dilys, szól, hogy legyenek készen a fogattatásukra. - szavait halva a portré lakók nem késlekedtek, egyből el is tűntek, hogy tejesítsék a kérést.

Dumbeldore vissza sétált a helyére, és oda hívta magához Fawkest, hogy vigyen el egy üzenetet az Odúba Mrs. Weasleynek.

- Minerva, kérem szóljon a gyerekeknek és hozza őket ide. Ti pedig addig üljetek le. - mondta Dumbledore, mire mi leültünk, a házvezető tanárunk pedig egyből sarkon fordult és elment, hogy szóljon a többieknek.

Csend telepedett ránk, Ron a két eltűnt portrét nézte igencsak sápadt arccal. Én pedig próbáltam úrrá lenni a dühömön. Dühös voltam, magamra, amiért meg támadtam, támadtuk Mr. Weasleyt, és dühös, mert a Nagyúr kis híján meg szegte az egyességünk. De ez mellet érezem még az ő dühét is. Meg éreztem nem sokkal az előtt, hogy ide értünk Dumbledore irodájához. Most pont úgy kavargott bennem a harag és a düh, mint azon az estén, mikor Pettigrewt megöltem. Lehunytam a szemem, de egyből ki is pattantak, mert a képek, amik ellepték az agyam undorral töltöttek el. Végül Dumbledore törte meg a csendet.

- Mond, Harry. Hogyan láttad az eseményeket? - kérdezte, igencsak komoly arccal, amit csak nagyon ritkán lehetett látni.

- Hát... aludtam, és egyszer csak ott voltam, de ez nem....- kezdtem bele, de meg állított.

- Nem , nem így értetem. Úgy értem te, hogyan láttad a dolgokat. Például ott álltál a történtek mellet vagy... - de szerencsére a Everardnak nevezett portré vissza tért a keretébe.

- Dumbeldore! Láttam, most vitték épp el a Szent Mungóba. Ahogy elnéztem, igen csak súlyos volt az állapota. - mondta.

- Köszönöm Everard. - mondta Dumbledore.

Mellettem Ron, ha lehetséges volt, még inkább elsápadt és még a keze is remegett.

McGalagony épp úgy, mint az imént, egyszerűen csak berontott a helységbe, nyomában az ikrekkel és Ginnyvel.

- Harry? Mi történt? McGalagony professzor azt mondta, hogy te láttad, ahogy apát megtámadják! - kérdezte egy kicsit kiakadva Ginnyi.

- Édesapátokat az imént szállították a Szent Mungóba, megtámadták őt. - válaszolt helyettem Dumbledore. Folytatni nem tudta, mert közben Dilys is vissza érkezett.

- Most érkezett meg, súlyosak a sérülései. Csoda, ha meg éli a reggelt. - mondta a portré lakója nem figyelve a környezetére.

Ginny rögtön felzokogott, Fred és George két oldalról támogatták őt. Nem bírtam rájuk nézni, mert úgy éreztem ez az egész az én hibám és én tettem mind ezt.

- Phineas, meny és szólj, hogy hamarosan a gyerekek meg érkeznek a házba. - szólt oda Dumbledore az egyik portrénak, aminek lakója morcos képet vágva de el indult, hogy közvetítse az üzenetet.

Dumledore pedig elő vett egy pennát a fiókjából, majd a pálcáját is. Pár varázsige után a penna röviden fel izzott.

- Gyertek fogjátok ezt meg. A Főhadi szállásra mentek. - intette Dumledore. - Harry, te is mész. - tette hozzá, mikor észre vette, hogy én nem mozdultam.

Meg fogtuk a pennát, amire Dumbledore csak rá pöccintett és az egyből magába szippantva elvitt minket a Grimmauld téri házba.

Ott a nappaliba már a szüleim, Sirius és Remus fogadtak. Anya észre véve Ginny könnyáztatta arcát, rögvest oda ment hozzá és át ölelte, aki erre csak még inkább elsírta magát. Anya nehezen rá vette Ginnyt, hogy menjenek a konyhába, inni egy csésze teát.

- Gyertek, menjünk mi is. - intett Sirius és elindult a konyha felé az ikrek csendben követék őt. Láttam rajtuk, hogy emésztik magukat, mert nem tudnak semmit sem tenni. Apa és Remus is csendben utánuk mentek, Ront támogatva, aki még mindig elég sokkos állapotban volt. Én azon morfondíroztam, hogy menjek-e vagy sem. Valahogy nem éreztem helyesnek, hogy ott legyek és családként ott várjak a hírekre. De aztán még is elindultam. Ginny anya vállának dőlve pityergett, már kissé meg nyugodva. A ikrek előtt egy-egy pohár Lángnyelv whisky, amihez jóformán hozzá sem nyúltak, csak a kezükben tartották. Pedig most senki nem róná fel nekik, hogy ha meginnák azt. Ron előtt szinték ott volt egy csésze forró tea, de ő még csak nem is foglakozott vele. Leültem Remus mellé, szembe az ikrekkel, aki erre fel is kapták a fejüket.

- Mi történt Harry? - kérdezte Fred.

- Nem értünk semmit azon kívül, hogy apa épp életveszélyben van. - tette hozzá George is. Hangjukon hallani lehetett a kétségbeesést.

Éreztem, hogy mindenki rám néz, még Ron is egy kissé fel oldódott a kábulatból.

- Én... Én láttam, hogy apátokat megtámadják. - nem mondtam többet, mert a részretekre nem akartam vissza emlékezni és jobb ha ők sem tudják pontosan mi történt, ez már így is sok volt nekik.

- Ki volt az? Ki támadta meg? - kérdezte Fred, hangjában némi indulattal.

Erre nem tudtam mit felelni. Én? Nagini? A Nagyúr? Nem tudtam.

- Azt nem tudom.... - feleltem és közben lehajtottam a fejem.

Újra csend telepedett ránk, közben elém is került egy csésze tea. Amibe bele is ittam, de majdnem vissza köptem azt, ami a számban volt. A meleg és folyékony állaga miatt, olyan érzés volt, mintha ismét Mr. Weasley vére folyt volna végig a torkomon. Nehezen de sikerült felül kerekednem a hányingeremen és erővel kizártam a látomásom emlékeit. Nagyjából félóra múltán egy lángcsóva keretében egy levél pottyant az asztalon. A jelenség nem volt meglepő, viszont a megjelenése feszültséget és aggodalmat hagyott maga után. Remus fel vette a levelet és hangosan fel olvasta.

- " A Szent Mungóban vagyok. Apátok még él. Maradjatok nyugton, ott ahol vagytok! Amint meg tudok valamit apátokról rögtön szólok. Anya." - Remus vissza tette a levelet az asztalra.

Senki nem szólalt meg, barátaim magukba roskadva ültek. Nem tudtunk csinálni semmit sem, azon kívül, hogy várunk. Az órák lassan és fájdalmasan teltek. És a legrosszabbat Ginny, Ron és az ikrek szenvedték el az egésznek. Már hajnalodott, mikor újabb két levél érkezett. Egy Dumbledoretól és egy Mrs. Weasleytől. Remus ismét elolvasta Mrs. Weasley leveléért, míg apa a Dumbledoretól kapott levelet futotta át, egyre komorabb arccal.

- " Apátok, túl van az élet veszélyen, most már fel fog épülni. Viszont akár még hetekig kezeléseken kel részt vennie. Ma reggel haza megyek és be ugrom értetek, hogy meglátogathassátok őt. Addig viszont neki és nektek is pihennetek kel. Anya." - fejezte be egy biztató mosollyal Remus.

Anyjuk levelének sikerült egy kis színt vinni Ronnak és Ginnynek is az arcukba. És az ikrek is sokkal nyugodtabban dőltek hátra. Anya pedig elküldte őket, hogy most már nyugodtan elmehetnek aludni, hogy pihentebben mehessenek, majd be a kórházba. Én nem mozdultam. A hír hallatán nem tudom, mit is érezek jelen pillanatban. Üresnek érezem magam.

- Harry? - oda fordultam apa felé. - Dumbledore nem sokára meg érkezik, hogy meg tartsa a gyűlést, és beszámoljon a történtekről. Azt szeretné, ha te is jelen légy, és te magad mond el mi is történt. - mondta és látszott rajta, hogy nem rajong az ötletért.

- Oké. - mondtam, színtelen hangon.

Alig egy óra alatt, mindenki meg érkezett, akinek kellet. Kivéve persze Mr. és Mrs. Weasleyt. Aminek örültem, mert ha meg láttam, volna az asszonyság meg gyötört arcát nem biztos, hogy rá tudom magam venni a vallomásra. Én pedig ott ültem a szüleimmel a két oldalamon.

Remélem tetszett. :D Hamarosan jön a következő rész.