Végre itt a nyár és nekem is sokkal több szabad időm akadt, szóval igyekezni fogok ezt és a másik történetem is folytatni. Mint észre vehető a cím az változott, mert úgy éreztem ez jobb cím lenne neki ( Korábbi címe: Szabadon a zár mögött) . A történetből nekem már több fejezet is kész van, de inkább egyesével rakom ki, hogy ha megint csak lassabb lennék akkor is legyen mit az asztalra rakni. Remélem tetszeni fog, szóval hagylak is el merülni a történetben. 

- Mielőtt még indulnánk, ezt vedd fel. - nyújtott át egy arany maszkot.

- Mért kel nekem egy másik? - kérdeztem, és közben át vetem tőle és fel is vettem. Ellenkezni amúgy sem sok értelme lett volna, de kérdeznem még szabad.

- Mint egy jelzés kép kel, hogy békét hagyjanak. Gondolom nem szeretnéd, ha meg tudnák ki is vagy. Főleg, hogy hamar meg tudná Dumbledore is és a szüleid. - húzta a száját ördögi vigyora. Élvezte, hogy sakkban tud tartani engem és Dumbledoret az ő tudta nélkül.

Igaza volt, ha a szüleim és Dumbledore meg tudnák, mit tettem azzal mindenek vége. Így legalább meg tudom védeni azokat akiket szeretek. Mióta a karomon a Sötét Jegy díszeleg a napjaim szinte rettegésben telnek. Nem bírok a szüleim közelében lenni, mert úgy érzem elárultam őket, pedig pont fordítva volt. Meg akartam védeni őket és ennek meg volt az árra. Ezért vagyok most itt.

- Indulunk. - indult meg az ajtó felé, én pedig szorosan a nyomában mentem. Egyenesen a bejárathoz vette az irányt.

- Hová megyünk? - kérdeztem meg. Nem értetem, ha a megbeszélés lesz akkor miért nem itt tartja meg. Mert az egyértelmű volt, hogy most el megyünk a birtokról.

- Malfoyékhoz. És mostantól csendben leszel, mert ha csak egy nyikkanást is meg halok tőled vendégül látlak az egyik cellámban. Mellesleg követed minden utasításom, ha tetszik ha nem. Mert, ha ellenszegülsz ott helyben meg is ölhetlek. Remélem érthető voltam. - mondta még mindig azon a nyugodt kimért hangján, mégis fenyegetőn.

- Mi lesz a dolgom?- kérdeztem bár nem sok jóra számítottam.

- Te fogod meg büntetni azokat, akik nem tejesítették a kötelességüket. - válaszolta egyszerűn.

Nyeltem egy nagyot. Az, hogy most ezt mondta nem túl biztató jel. Csak remélni merem, hogy nem kel senkit sem bántanom. És még csak arra sem számíthatok, hogy nem használhatom a pálcám. Mikor legelőször jöttem ide, már akkor le vette róla a megfigyelő bűbájt. De az okára nem szívesen emlékeznék vissza.

Ki értünk a kapuhoz és láttam, hogy ki nyújtja a karját. Úgy látszik együtt hoppanálunk. Bár ez érthető ha nekem egy ismeretlen helyre kel mennem. Amint meg érintetem a karját már el is tűnt a lábunk alatt a talaj, de hoppanálás helyett repültünk. Mikor ez tudatosult bennem erősebben szorítottam meg a karját. Az egy dolog, hogy kviddicsezek, de az teljesen más, mert akkor ott van a seprű és kevésbé kel attól tartanom, hogy akármikor lezuhanhatok. Meglepően gyorsan haladtunk és ami még furcsább volt, hogy semmit nem lehetett hallani. Amikor a seprűn ülök mást a szélzúgásán nem igazán lehetett hallani. És most, ahogy meg tudtam állapítani, vagy háromszor gyorsabban haladtunk, mégsem hallottam semmit. És a menet szelet sem éreztem a bőrömön. Olyan volt mintha egy burokban lettem volna. Bár, ha jobban megnézzük tényleg abban voltam. Egy fekete füst szerű valami volt körülöttünk, valószínűleg ez volt az oka, hogy nem ért miket a menet szél. Már kezdtem volna élvezni ezt az új fajta repülést, mikor egyszer csak zuhanni kezdtünk. Reflexszerűen még inkább megszorítottam a karját és szinte vártam a becsapódást. Néztem, miért is változott az irány de alattunk csak egy erdőt láttam. Nagyjából félúton, mintha neki mentünk volna valaminek és ezzel egyidejűleg a szemem elé egy hatalmas ház, miket beszélek egy kisebb kastély alakja bontakozott ki. Kétség sem fért hozzá, hogy ez a Malfoy birtok lesz. Ha nem is tudtam volna, hogy hova tartunk akkor is első ránézésre tudtam volna, hogy ez az övék.

Egy pillanat múlva, már könnyedén landoltunk a bejárat előtt. Vagyis csak Ő landolt könnyedén én csak annak köszönhetem, hogy nem vágódtam hanyatt, hogy még mindig a karjába kapaszkodtam. Abban a pillanatban, ahogy el engedtem a kezét az ajtó ki tárult előttünk. Ő meg indult egyenesen én pedig szorosan a nyomában. A hatalmas előcsarnokon látszott, hogy nem egy egyszerű család lakja, de a túl sok pompa már-már ridegé mintsem szépé varázsolta a helyet. Nem hitem volna, hogy ezt mondom, de most inkább lennék a Denem birtokon, mint itt. Mindig is tudtam, hogy Malfoyék sokat tesznek a látszatra, de ez merőbben más volt mint amire számítottam. Az első ami nagyon is feltűnt, hogy az ajtók maguktól nyílnak és záródnak, bizonyára valami varázslat az oka. Az elő csarnokból nyíló ajtó mögött egy nagy terem volt. Az ajtóval szemben egy hatalmas lépcső vezetett fel az emeletre és a terem két oldalán egy-egy ajtó vezetett a földszinti termekbe. A lépcső alján, már a ház ura és annak családja fogadott minket. Lucius és felesége Narcissa Malfoy, valamint Bellatrix Lestrange. A ifjabb Malfoy viszont nem volt itt. Pedig megnéztem volna az arcát, hogy áll a Nagyúr elé, ha már az iskolában mindig nagy volt a szája. Mindannyian, ahogy meglátták Őt, fejet hajtottak és köszöntötték. Ő viszont épp csak rájuk nézet és már ment is tovább a bal oldali ajtóhoz.

- Az meg ki? Miért áll olyan közel a Nagyúrhoz? - hangzott Bellatrix nem éppen halk kérdése. Valamint, már csak ezt halva is úgy éreztem, mintha kést döfködne belém. A féltékenysége olyan masszív volt, hogy járni lehetett volna rajta.

- Csillapodj Bella. - csitította testvérét Narcissa.

Ahogy el hagytuk a helységet, már nem hallatszott semmi sem a beszélgetésből, de abban biztos voltam, hogy Bellatrix még mindig a jelenlétem miatt őrlődik. Bele sem merek gondolni akkor mi történne, ha tudná ki vagyok. A folyosó ahová az előbb jöttünk, már nem tükrözte azt a pompát, mint a előző kettő helység. Egy hosszú folyosón mentünk végig ahonnan csak a végéből nyílt egy ajtó. Valószínűleg ott tartják a gyűléseket.

Ennél egyértelműbb nem is lehetett volna a hely, hogy itt zajlanak a fontosabb dolgok. Már csak azzal, hogy át létem a küszöbön éreztem, hogy vagy háromszor olyan erős védelemmel van el látva a hely. Ablakok nem voltak, fényt csak a falak mentén égő gyertyák adtak. Berendezés nem volt, csak egy "trónszék" volt a terem másik végében. Nem volt nehéz kitalálni kinek is a helye az. Ő meg sem állva egyenesen oda lépet és helyet foglalt. Már csak a látvány, hogy ott ül még erősebbé és ijesztőbbé tette a kisugárzását, de bekellet vallanom tökéletesen passzolt hozzá.

- Gyere ide. És, ha lehet ne mozdulj el mellőlem. - hangja betöltötte a teret és olyan érzést keltett, mintha a falakból jönne a hangja. Nagyon hatásos. Oda mentem és a jobb oldalára álltam. - Nyújtsd a karod.

Tudtam, hogy mit szeretne, fel húzva a talárom és a ingem ujját oda nyújtottam a bal karom. Ő fogta a pálcáját és hozzá ért a Sötét Jegyhez, ezzel össze hívva a belső kör tagjait. Azt hittem ez sokkal fájdalmasabb lesz, de szerencsére nem volt olyan vészes.

- Mint említettem, egy hangot sem adhatsz ki. Ha egy utasítást kapsz elég egy bólintás, hogy tudjam meg érteted és teljesíted is azt. De ha ellenkezel azt nem nézem el neked, ha hezitálsz azt szintén a parancs meg tagadásának fogom tekinteni. Remélem érthető voltam. - mondta halk fagyos hangod, emlékeztetve hol is van most a helyem. Bólintottam jelezve, hogy megértetem.

Tudom jól, hogy nem ugrálhatok és követnem kel a utasításit. Csak pát percet kellet várnunk, hogy mindenki meg érkezzen. Csak párjukat ismertem fel. Leginkább csak azokat akikről a legtöbbet hallottam a szüleimtől és a Rend többi tagjától. A hármast akikkel össze futottunk a lépcsőknél, a Crak-Monstro páros, akik kiköpött a fiaik magasabb és öregebb változata. A Lestrange testvér pár akikről még Sirius mesélt nekem. Macnair akivel még harmadévesen ismerkedtem meg, mikor Csikócsőrt akarták kivégeztetni, igaz csak futólag találkoztam vele de fel ismerem azt a beteges ábrázatát. Valamint a mellette álló Fenrir Greybacket, akiről Remustól halottam először. Rajtuk kívül még hárman voltak jelen és egy valaki még hiányzott is. Ami nem csak nekem tűnt fel. Mindenki a Lucius és Narcissa közti helyet figyelte.

Mindenki csendben és feszülten várta mikor érkezik meg a jövevény. Míg Ő csak lehunyt szemmel várt, viszonylag türelmesen, de én éreztem, hogy az egyre inkább fogytán van. De szerencsére pár perc után meg érkezett a várt személy is, Perselus Piton. Aki egyenesen a Nagyúr elé lépett és lehajtott fejjel fél térdre ereszkedett.

- Sajnálom, hogy meg várakoztattam Nagyuram. Viszont nyomós okom volt, hogy késsek. - emelte fel a fejét a professzorom.

Ő lassan kinyitotta a szemét és egyenesen rá nézett, majd lassan rám emelte a tekintetét. Nem sejtettem ettől a nézéstől semmi jót.

- Halljuk. Viszont ha nem találom kielégítőnek a válaszod.... - nézett vissza rá. És már tudtam mi lesz az én dolgom, és ahogy láttam Piton is ugyan arra a következtetésre jutott, mert alig észre vehetően, de nyelt egyet.

- A Potter fiúnak nyoma veszett. - mondta halkan, de érthetőn. Néhány pillanat után egy éles kacaj hasított át a csendes termen.

- Nagyuram, engedje meg, hogy akkor elő keríthessem. És meg taníthassam, hogy hol is a helye annak a pondrónak. - Bellatrix volt a hang forrása. De nem tartott sokáig az öröme, mert egy pillanat múlva már sikoltozott a fájdalomtól.

- Elég lesz. - Mondta Ő, én pedig le engedtem a pálcám és el is rejtettem a kezemmel együtt a talárom ujjába, hogy ne láthassák annak remegését. - Bella, nem illendő beleszólni mások beszélgetésébe. - mondta, majd újra rá emelte a tekintettét Pitonra. - Hallgatlak.

- Mikor meg éreztem, hogy hív, épp a Potter családhoz tartottunk Dumbledoreral. Mivel akkor kaptuk a hírt miszerint a Potter fiú el hagyta az otthonát és, hogy nem találják sehol sem. Sajnos a hollétét nem sikerült kiderítenem így igyekeztem ide ahogy csak tudtam. - mondta Piton.

- Nocsak, Harry Potter éjszakai kirándulásra ment volna? - kacagott fel fagyosan Ő, és közben intett Pitonak, hogy most már menjen a helyére. Be kellet vallanom még engem is meg mosolyogtatott a helyzet komikussága. De tudtam, ha haza megyek akkor anya és apa is nagyon mérgesek lesznek és még fogalmam sincs, hogyan magyarázzam ki magam ebből.

- Nagyuram, ha meg engedi. - lépet egy kicsit közelebb Lucius. Ő pedig intett neki, hogy folytassa. - Küldjek pár embert, hogy figyeljék a környéket és ha meg találnák a...

- Semmi szükség rá Lucius. Semmi dolgom egyelőre a kölyökkel. - mondta fagyosan. - Lenne még valami?

- Én... Igen. - felette remegve Lucius.

- Halljuk.

- Szabad tudnunk, hogy mi történt Pettigrewval? - kérdezte végül Lucius és láttam rajta, hogy össze szorítsa a fogait előre tartva a Cruciatus átoktól.

- Meghalt. - fellelte Ő. Lucius pedig gyorsan vissza ment a helyére. Tudva, ha sokat kíváncsiskodik az ő sorsára fog jutni.

Senkit sem nagyon rázta meg Pettigrew halál híre, de a döbbenet az egyeseknél nagyon is jelen volt. Mivel annak idején Pettigrew volt az aki el árult minket Neki, sokan elismerték, hogy hasznos és hűséges. Ezen felül Pettigrewnak arany maszkja volt így mindenki tudta, hogy a Nagyúr egyik bizalmasaként kezelte. Szóval érthető a döbbenetük.

- És ez ki? Mért nem mutatja magát? - kérdezte Bellatrix rám mutatva. Ezzel el érve, hogy már mindenki engem nézzen.

Látni lehetett rajtuk, hogy mind arra kíváncsi ki is vagyok. És még Piton is jobban meg nézett, mint, mikor először rám pillantott. Látszólag nem mutatott nagy érdekeltséget, de tudom, hogy ő sokkal tüzetesebben vizsgál meg. Nagyon kel vigyáznom, hogy miként cselekszem, mert ha nem vigyázok hamar le fogok bukni. Mert, ha rá jönne ki vagyok, el mondaná a szüleimnek és Dumbledorenak.

- Vele nem kel törődnötök. - felelte Ő. - Lucius, hogy haladnak az előkészületek. - Utasította Malfoyt, ezzel el érve, hogy ne rám figyeljenek.

Lucius elő lépet és, mindent az ügyel kapcsolatban megosztott mindenkivel. Ezzel kezdetét is vette a gyűlés. Szerencsére rám nem volt szükség. Mindenki jelentős eredményeket mutatott. Közel két óra után, már mindennel meg voltak. Ő pedig az útjukra engedte a követőit. Csak Lucius, Bellatrix és Piton maradtak.

- Holnap este számítsatok a hívásomra. Van egy-két dolog, amit meg kel vitatnom veletek. - ezzel fel állt és lassan el indult a kijárat felé, én pedig szorosan mellette követtem.

- Igenis Nagyúr. - hangzott egyszerre a felelet.

Mikor kiértünk a házból kinyújtotta felém a karját én pedig ismételten meg fogtam azt. Majd újra pillanatok alatt a levegőben találtam magam. Meglehetősen kellemesebb így utazni, mint hoppanálni. Erről eszembe jutott az alkalom, mikor először próbáltam meg hoppanálni. Elég rosszul sült el a dolog. Mindjárt a legelső alkalomkor, mikor hívott, meg kellet tanulnom, hogyan hoppanáljak. És szerencsére meg úsztam amputoportálás nélkül az első önálló hoppanálásomat, viszont annyira rosszul voltam, hogy hánytam, majd a kimerültségtől elájultam. Mikor fel ébredtem elégé kínosan éreztem magam. Végül is a Világ legerősebb fekete mágusa előtt aláztam meg magam. De meglepetésemre csak be fektetett egy ágyba míg ki voltam ütve és egyszerűen csak annyit mondott, hogy legközelebb már jobb lesz. Igaza volt, a későbbiekben mikor a Jegyre koncentrálva csináltam, már nem volt olyan elviselhetetlen. De ha nem muszáj inkább nem csinálnám, és ettől a gondolattól vezérelve a következő szavak csúsztak ki a számon.

- Meg szeretném ezt tanulni. - mondtam halkan, de biztos voltam benne, hogy Ő is meg hallotta. Reagálni viszont nem reagált, lehet figyelmen kívül akar hagyni.

Majd egyszer csak ismét zuhanó repülésbe kezdtünk. Egy kisebb tisztáson landoltunk. Némán álltunk egymással szemben.

- Legyen. - egyezett bele. Én pedig meg döbbentem, hogy tényleg meg tanít rá. - Viszont ezt egy másik alkalommal foglyuk el kezdeni. Mivel neked jelenésed van a szüleidnél. - emlékeztetett az ijesztő valóságra.

Bele gondolva, hogy nem sokára jobbról és balról is a fejmosást fogom kapni hamar a kedvemet szedte. Most szívesebben maradnék itt. A karját nyújtotta én pedig meg fogtam azt, majd az ismerős húzás a köldökömnél és már ott sem voltunk, hanem a házunk mögötti erdő szélén.

- Ahogy látom még mindig keresnek. A maszkot és a köpenyt jobb ha oda adod nem lenne jó ha nálad találnák. - mondata, én pedig le vettem azokat és oda adtam neki. Amint el vette már dehoppanált is. Én pedig elő vettem a láthatatlanná tévő köpenyt és fel vettem, hogy a kereső csapatok ne vegyenek észre, és legyen egy kis időm gondolkodni.

Szerencsére a védő varázslatok nem jeleztek és észrevétlenül tudtam a hátsó ajtóhoz menni. Az ablakon be lestem, hogy fel mérjem a terepet és húzzam még egy kicsit az időt. Az ebédlő asztalnál az anyám kezébe hajtott fejjel ült és az apám vigasztalta. Remus az ajtóban állt igencsak aggódó arccal. Még Mrs. Weasley is az asztalnál ült és próbálta valahogy anyát vigasztalni. Rettentően borzalmasan éreztem magam, és már ép mentem volna be, mikor észre vettem, hogy Remus fel kapja a fejét és elő húzta a pálcáját, de valószínűleg csak az idegeskedés volt az oka, mert azonnal el is tette azt. Majd Piton jelent meg az ajtóban látszott rajt, hogy eléggé sietett.

- Piton, mond mit tudtál meg. - kapta fel egyből a fejét az apám felé fordulva. Úgy látszik fontos alkalmakkor tudnak normálisan is beszélni egymással.

- A Nagyúrnál nincs, viszont különösnek tartom, hogy nem is igazán érdekelte a dolog. - felelte Piton, majd ő is leült.

- Mit mondott pontosan. - faggatta tovább az apám.

- Hamarosan az Igazgató is itt lesz és akkor mindent részletesen el magyarázok. Ahogy sejtem még ti sem találtatok semmit. - nézet körül a jelenlévők aggódó arcán.

- Nem, és Sirius sem tért még vissza. - kezdte a magyarázatot Remus de a ajtó nyitódása félbe szakította a mondandóját és nem kis döbbenettel nézett rám, vagyis inkább át rajtam, mivel még rajtam volt a köpeny így nem láthatta ki is lép be csakhogy az ajtó magától kinyílik. Mindenki követte a tekintetét én pedig lassan le húztam magamról a köpenyt.

- Mi történt Siriusal? Hogy érteted,hogy még nem jött vissza. - jelen pillanatban nagyon utáltam magam és leginkább el futottam volna, mivel épp a szüleim szemébe készülök hazudni. Amit már oly sok alkalommal tettem, de minden egyes eset után csak egyre rosszabb lett.

- Siriusal.... Ő épp téged keres! - kezdte halkan az apám, de a mondat végére már szinte ordított. Ritkán láttam mérgesnek és minden alkalommal leginkább csak a Rend ügyei miatt volt ideges, de rám még soha, szinte csinálhattam bármit minidig csak egy jó csínynek könyvelte el és inkább meg dicsérni szokott. Tudtam, hogy most jó nagy slamasztikában vagyok. De nem eshetek ki a szerepemből. Most nem.

- Engem? Mért keres? - játszottam a megdöbbentett, de ez csak olaj volt a tűzre.

- Hogy miért? - kérdezte vissza az apám és látszott rajta, hogy erővel fogja vissza magát. - Mert el mentél, Mert nem hagytál semmilyen üzenetet, hogy hová mentél. És nem szóltál senkinek sem. Az anyád és én is halálra aggódtunk magunkat miattad és csak reménykedhetünk benne, hogy nem kaptak el a halálfalók. Tudod is, hogy téged akarnak elkapni a legjobban. Mi... Mi történt volna ha ez megtörténik? - a végére már nagyon halkan beszélt és nyugodtabban is. Majd a következő pillanatban már szorosan ölelt magához, de úgy mint aki többet nem akar el engedni, nekem pedig majd meg hasadt a szívem amiért ennyi fájdalmat okoztam nekik. A világ legborzalmasabb emberének éreztem magam. - Merlinre, de aggódtam érted. Annyira örülök, hogy nem eset bajod.

- Sajnálom. - mondtam halkan és a vállá felet anyám könnyes szemeibe néztem. - Anya, nagyon sajnálom. Többen nem fordul elő.

Anyám csak még inkább el kezdett sírni és oda jött hozzánk és ő is meg ölelt. Ha lehet ennél is rosszabbul éreztem magam, és szinte már szédültem a tőle. De legbelül tudtam ezt mind értük, a családomért és a barátaimért teszem. Ha őket biztonságban tudom tartani akkor bármilyen árat meg fizetek érte. Ezt már el döntöttem és nem vonhatom vissza.

- Harry, kis kincsem. Hála Merlinnek, hogy nem eset bajod. - Jött oda hozzánk Mrs. Weasley és ő is egy nagy ölelésben részesített. - Még egyszer ne csinálj ilyen butaságot. - Csipkedte meg az arcom.

- Akkor én szólok a kereső csapatoknak, hogy meg lettél. - mondta Remus és ki sétált a hátsó udvarra.

- A kereső csapatoknak? - kérdeztem.

- Igen, ugyan is az egész Rend téged keres az esti kis kirándulásodnak köszönhetőn. Úgy látszik nem elég az így is túl nagy figyelem amit neked szentelnek, még több kelet, ezért ostobán és meggondolatlanul cselekedve el hagytad a házat és órákra el tűnsz. Nem gondolva a következményekre, és másokat sodorsz bajba ez által. - mondta Piton fel állva és merően rám nézet.

- Perselus... - akart rá szólni anyám. De én gyorsabb voltam.

- Igaza van. - Lehet nem az volt a célja, hogy kiborítson vagy hasonlók ezt én is tudtam. Tudtam, hogy csak így akart rám hatni, hogy ne csináljak még egyszer ilyen dolgokat. Mégis az utolsó mondatánál el szakadt nálam valami és már nagyon dühös voltam. - Igaza van. Azt akartam, hogy jobban figyeljenek rám ezért úgy döntöttem, hogy el megyek egy zsupszkulccsal a Temetőbe és segítek Voldemortnak vissza térni. A bónuszt pedig az adta, hogy közben egy barátomat is megölték. Így most megint én vagyok az áldozat és mindenki ajnározhat, hogy túl éltem egy újabb találkozást Voldemortal szemben. - Mindenki döbbenten nézet rám, és tudtam, hogy egy kicsit túl lőttem a célon, de már nem tudom vissza szívni és még mindig nagyon dühös voltam.

- Én.. nem... - még Piton is döbbenten és szinte szótlanul állt. Szerintem most az egyszer el ismerte magában, hogy kicsit ő is túllőtt a célon.

- De igen. Pontosan erre célzott, nincs igazam? Most már nyugodtan alhat, hisz be bizonyíthatta, hogy magának volt igaza és csak egy öntelt kölyök vagyok, aki nem törődik senkivel sem önmagán kívül. Pedig ha tudná min megyek keresztül.... - hirtelen haraptam el a mondatott, és csak a döbbenetüknek köszönhetem, hogy nem igazán fogták fel mit is mondtam. Hideg zuhanyként eset rám a fel ismerés, hogy kis híján tönkre tettem mindent, ami egykető lenyugtatott. El kel tűnnöm innen.

- Harry... - érintette meg a vállam az anyám, de én le ráztam.

- A szobámban leszek. - mondtam halkan és gyorsan ki mentem a folyosóra, majd fel egyenest a szobámba, ahol magamra zártam az ajtót és a szobámhoz tartozó kis fürdőszobába mentem, hogy egy gyors zuhanyt vegyek.