Mikor megérkeztünk a barlangba nagyképű mosoly látszott az arcomon, míg meg nem hallottam:
- Megálltatok vacsizni?
- Kara? Hogy a... De... Mi a fasz?- kérdeztem meglepetten
- Super vagyok- válaszolt fellengzősen, mint én szoktam. Egyre jobban kedveltem a lányt
- Dick úrfi, sikerrel jártak?- lépett oda hozzánk Alfred
- Nem valószínű, de legalább Dick lenyugszik egy kis időre- mondta Barbara kissé gúnyosan. Bevallom, érthető, hogy miért mondta. Mielőtt Bruce meghalt sokat lógtunk együtt, teljesen más voltam
- Barbara, hiányzott nekünk!- köszöntötte Alfred- Dicknek is hiányzott, de tudja milyen...
- Hát persze. Nekem két ember hiányzik, az pedig Joker és ez a Luthor- mondtam kissé dühösen, úgy tűnik mégsem volt elég, hogy elkaptam azt a bűnözőt
- Mindig ilyen?- kérdezte Barbara
- Csak mióta Bruce úrfit elvesztettük- válaszolt Alfred
Hallottam mit beszélnek, de nem érdekeltek. Csak a bosszúm most a lényeg. Bruce-nak mindig az volt a terve, hogy megfélemlítse a bűnözőket, de ezeket a Gothami barmokat csak példával lehet megijeszteni, ezért fogom megölni a Bűn Bohóchercegét
- Dick...- lépett oda hozzám Supergirl, majd megfogta a vállam- Ígérem megtaláljuk őket, de ha megölöd őket ugyanolyan leszel te is. Azt mutatod, hogy a lelked sötét, de tudom, hogy van még benned fény. Miattad lettem Supergirl. Bruce csupa jót mesélt rólad és imponált, hogy ilyen fiatalon szuperhős vagy
- Nem vagyok hős, az vagyok, ami a városnak kell. De imponáltam neked?- néztem rá egy félmosollyal
- Direkt csak azt hallod meg amit akarsz?- mosolygott vissza ő is
- Bevallom, mióta találkoztunk nem érzem magam olyan szarul- vallottam be a lánynak. Megkedveltem, nem hittem, hogy képes vagyok még ilyen érzelmekre
- Mivel érdemeltem ezt ki?- mosolygott rám Kara
- Abbahagytátok a flörtölést? Alfred lehet, hogy talált valamit- vágott közbe Barbara. Mindig szeretett rosszul időzíteni
- Mit talált Alfred?- léptem oda hozzá
- Két gyilkosság
- Ez Gothamben nem furcsa- gúnyolódott Kara
- Nem, de nézd mire céloz Alfred. A nevek. Martha Kent és Jonathan Wayne. Ha összeolvassuk Martha Wayne jön ki, Bruce anyja- magyaráztam el
- Igen... De ha a másik nevet is összeolvassuk, akkor Jonathan Kent jön ki... Superman apja- világosított fel Kara
- Hol történtek a gyilkosságok?- kérdeztem, majd elindultam a motorom felé
- Egy helyen történt a kettő. Küldöm a koordinátákat- válaszolt Alfred
Kb. negyed óra múlva már egy elhagyatott épület előtt álltunk
- Ki a franc jelentette innen a holttesteket?- kérdezte Kara
- Ez csapda... De engem nem érdekel- gondolkodtam hangosan, majd bementem a házba. A két holttestben nem maradt ép csont, a vérükkel felfestettek egy denevérjelet a falra, a holttestekből pedig egy "S" betűt hajtogattak.
- Mindent tudnak- rémült meg Supergirl
- Még több ok, hogy megöljem őket- nyugtáztam, majd valaki a lépcső tetejéről szólt:
- Megpróbálkozhatsz Grayson- ismerős volt a hang
- Miután megöltelek, a vérdeből egy "R" betű legyen, a testedből pedig egy "S" vagy csak hagyjunk itt?- kérdeztem szemtelenül
- Úgy tudtam sokat változtál, de már látom... Még mindig az az idegesítő kis faszkupak vagy, aki voltál- mondta, majd rájöttem miért ismerős a hangja
- Deatstroke... Hogy tudtad megölni Brucet és Kentet?- bevallom, kicsit megijedtem, rég éreztem félelmet
- Te ismered Dick?- kérdezett félve Kara, amitől megsajnáltam és dühös is lettem. Neki rontottam Deathstrokenak. Beleszúrtam az egyik szemébe egy batarángot, majd mégegyet a mellkasába, eltörtem a kezét, és lelöktem a lépcsőn. A botommal egy utolsó ütést akartam bevinni, amitől szinte biztos meghal, de Kara megállított
- Dick, kérlek...- láttam könnyes és ijedt szemeit, majd elengedtem a botot és levettem Deatstroke maszkját
- Te nem Slade vagy...
- Ki az a Slade, ő Deathstroke?- kérdezett Kara
- Igen, de ez nem ő
- Argh... Most... Benézte a kis... Kismadárka- szólt az imposztor, majd észrevettem a kamerákat és villogó szirénákat az épület körül. Ledobtam egy füstbombát és eltűntünk
A barlangban leültem Kara mellé beszélgetni
- Sajnálom, hogy így kellett látnod. Mondtam, hogy nem vagyok hős. Nincs bennen semmi fény...- mondtam neki, majd lehajtottam a fejem
- Dühös voltál...
- Ez nem magyarázat arra, amit tettem
- Csőbe húztak... De vajon kik?- nézett rám Kara. Én pedig nem tudtam ellenállni. Megcsókoltam. Nem utasította el a közeledésem, de mikor eltávolodtunk egymástól elszégyelltem magam és elindultam a szobám felé.
- Szólok Alfrednak, hogy készítsen elő neked egy szobát...- váltottam témát
- Ohh... Nem kell... Nem akarok a terhetekre lenni
- Szeretném, hogy maradj
- Nem alhatnék veled? Tudom, hogy erősebb vagyok és neked nincs szupererőd meg ilyenek...- itt elnevettem magam-... De örülnék neki
- Jólvan, persze, alhatsz valaki talasztaltabb harcos mellett is- próbáltam visszavágni, majd egy félmosollyal lezártam a beszélgetést