Hamar elaludtunk Karával a beszélgetésünk után. Hosszú idő óta először aludtam nyugodtan este, valahogy megnyutatottna tudat, hogy Supergirl mellettem alszik. Álmomban pedig mindig találkozom a szüleimmel és Bruce-szal. Reggel mikor Alfred keltett, hogy vendégünk van meglepődtem, ugyanis Kara már nem aludt, sőt egyeltalán nem is láttam sehol. Megmosakodtam, felöltöztem és elindultam lefelé a nappaliba Alfredot keresve.
- Dick úrfi- hallottam hangját.- Mégis hová megy?
- Hát a nappaliba, nem ott van a vendég?
- De igen, csakhogy a nappali erre van- mondta a komornyik, mire kicsit elszégyelltem magam, dehát olyan nagy ez a ház. Elindultam Alfred után, soha nem értettem ő hogy tud itt eligazodni. A nappaliban Donna Troy várt engem, bár valószínűleg Wonder Girl néven többen ismerik, nekem ő mindig is az egyik, ha nem a legjobb barátom marad, elvégre szinte együtt nőttünk fel.
- Még mindig nem tudod mi merre van, igaz Csodafiú?- kérdezte kedvesen a lány.
- Ne már, olyan nagy ez a ház. Te simán eligazodsz Teszmüszkirán?
- Themüszkirán... És igen, ami azt illeti simán.
- De nem azért vagy itt, hogy beszélgessünk, igaz?- törtem meg a boldog pillanatot, bár őt ez nem zavarta, meg sem lepte, sokszor csináltam ezt.
- Jólvan Sötét lovag, tényleg nem csak azért. Itt aludt Supergirl, igaz?
- Te honnan? Alfred, maga elmondta neki?
- Csak miután megkérdezte- nézett laposan az említett.
- De honnan tudtad, hogy itt van?
- A nyomkövetőjéből...
- Nyomkövető?
- Igen, mert...- hallgatott el Donna.
- Újraalapítottátok a Titánokat, nélkülem... Igaz?- kérdeztem szomorúan, Donna pedig bólintott. Hirtelen csend lett. Szomorú voltam, Bruce halála előtt a Titánok volt a családom, mindig együtt voltunk, aztán megszakadtak a kapcsolatok. Csak én és Donna beszélgettünk utána is, de mi is csak ritkán.
- Hányan vagytok?- törtem meg a csöndet.
- Még csak keressük a tagokat. Csak Kara és én vagyunk... Dick, te nem szeretnél...
- Mit? Visszamenni? Újra csapattag lenni?
- Igen, mint régen. Az után, hogy a Liga feloszlott nagyobb szükség lenne a Titánokra, mint bármikor
- Sajnálom Donna, de amíg Slade vagy aki megölte Bruce-t szabadon van, addig nem csatlakozhatok
- Mégis miért nem? Együtt nem lenne könnyeb?
- De igen... De mikor megölöm a gyilkost... Mert meg fogom... Ne a Titánok nevére essen véres folt
- Dick, ezt ugye te sem gondolod komolyan? Nem emlékszel, miután megölték a szüleidet is meg akartad ölni Zuckót, de nem tetted...
- És mit értem el vele? Bruce sem ölte meg Jokert, vagy azt a rohadékot, aki viszont őt megölte
- Dick...
- Megtalálom a gyilkost és mehmutatom neki az arcom, hogy tudja, hogy Bruce Wayne fia, Batman fia fogja megölni, aztán megteszem
- Dick úrfi!- kiáltott Alfred. Úgy tűnik nagyon sietett.- Ezt látnia kell...
A barlangba siettünk, ahol a híradás ment a gépen. Supergirlt mutatták, de mégis más volt. Az emberekre támadt és házakat döntött romba.
- Mégis mit művel?- kérdeztem tanácstalanul.
- Biztos Luthor tett vele valamit.- válaszolt Donna.
- Luthor nem meghalt?
- De nem a lánya.
- Mi a fasz? Eddig úgy tudtam Bruce volt a legjobban informált hős, de ilyent egy mappában sem találtam.
- Ezt megbeszélhetjük később? Kara épp lerombolja Gothamet!
- Igaz, menjünk!- mondtam majd el is indultunk. Donna mögöttem kapaszkodott a motoron, mint régen, mikor kisebb balhékhoz mentünk segíteni az embereknek. Hamar megérkeztünk, ugyanis Kara indult a birtok felé, valószínűleg engem akart elintézni.
- Kara, mit művelsz?- kiabáltam neki.
- Dick, nézd a nyakát!- mutatott Donna egy chipnek tűnő dologra.- Talán azzal irányítják.
- Troy, Grayson. Elém jöttetek? Így könnyebb lesz titeket megölni!- kiabálta Kara.
- Hát ez beszarás, tegnap még megijedt egy Deathstroke hasonmástól.- mondtam
- Deathstroke? Visszatért? Mégis mikor akartad elmondani?- kiabált rám dühösen Donna
- Késöbb megbeszéljük, oké?- mondtam, majd Kara felé indultam. Csak a botom volt nálam, a batarangok és füstbombák. Észre vehettem volna, hogy nem sok esélyem van egy kriptoni ellen, akinek a golyó sem árt. Nos, miután jól helyben hagyott engem is és Donna sem bírt vele rájöttem.
- Ugye tudod, hogy így csak megöletjük magunkat? Legalábbis te biztos, Csodafiú.
- Komoly... Argh... Hogy még... Ilyenkor is engem szívatsz, Donna?- kérdeztem nagy nehezen.- Argh... Pár bordám tuti eltört.
- Mit csináljunk?
- Megpróbálok beszélni vele.- álltam fel nagy nehezen, majd Supergirl felé néztem.
- Ez a nagy terved? Megőrültél?
- Köszi a bíztató szavakat, Donna.- mondtam, majd Karahoz indultam.- Kara, tényleg nem emlékszel rám? Ránk?- kérdeztem de ekkor elkapott és a híd lábához vágott
- Harcolj, Grayson!- kiabálta nekem.
- Mi?
- A denevér csak ennyire tanított? Szájhősködni?
- Kara, ez nem te vagy!- mondtam majd belém ütött, amitöl kiköptem egy kevés vért. "Valamit ki kell találnom, vagy tényleg hamarabb lesz végem, minthogy megtalálom Bruce gyilkosát"- gondoltam magamban, majd ekkor Kara megfogta a nyakam, felemelt a földről és a híd lábának nyomott
- Kara, kérlek...
- Harcolj Gray...- mondta volna ki a nevem, de ekkor Donna kryptonit port szórt rá, amitől elájult.
- Jó sokáig tartott- mondtam gúnyosan
- Elismerem, tényleg alig lehet bármit is megtalálni a házatokban.- válaszolt Donna
- Lehet, de nem sok páncélszekrény van a barlangban, amire nagy betűkkel rá van írva, hogy KRYPTONIT.
- Veszekszünk, vagy elvisszük a barlangba mielőtt felébred?