Szemeimet kinyitom, pislogok párat, hogy szokjam a fényt. A telefont nézve, kereken nyolc órát mutatott. Felültem, végig pillantottam magamon. Nem pizsamában voltam, hanem a tegnapi ruhámban. Mivel ez nem jó mára, így átöltöztem. Egy fekete pólót találtam, amire egy 23-mas volt írva és egy felírat YOUNG GIRLS. Átcseréltem az inget erre a pólóra, és egy másik rövidnadrágra, bokazoknit kerestem a fiókban. Óvatosan a lekötött lábamra húztam, és egy fekete cipőt húztam a lábamra. A kötés a bokámnál még kilátszott, de nem volt vészes.
A tegnap megmosott hajamat kifésültem és két oldalra fontam felülről. Néhol-néhol kiállt a hajam, de ennél jobban úgy sem ment volna a fonat. Egy kisebb sminket vittem fel az arcomra, és húztam egy tusvonalat a szemhéjamra. Felkocogtam a lépcsőn és az étkező felé mentem, ahonnan a hangok jöttek.
- Jó reggelt! – ült a helyén nagyi.
- Nektek is – húztam ki a székemet.
- Tegnap nem voltál lovagolni, ma elviszlek – hogy lehetsz ilyen naiv Iza? Miért vagy még mindig itt, ahol észre sem vesznek?
- Voltam tegnap, hagytam egy cetlit a szobámba – lehervadt a mosoly nagyi és Kelly néni szájáról is.
- George nem szólt, hogy elvitt – öntötte ki magának a kávét Kelly.
- Nem vitt el George, mert gyalog mentem – mondtam, és felálltam az asztaltól.
- Most hova mész? Iza! – kiabált utánam Kelly. A szobámba leérve egy fekete-fehér kistáskába betettem a pénztárcámat és a telefonomat, a szobaajtót becsaptam magam mögött és a táskámat az oldalamra tettem. A fürdőbe a lovagló csizmámat vettem a kezembe és egy hosszabb zoknit tűrtem a csizmába. Az ajtó elé érve felvettem a földön hevert tornazsákomat, felszaladtam a lépcsőn és a bejárat felé mentem.
- Iza, mit képzelsz még is hova mész? – ordított nagyi az étkezőből, én pedig amilyen hangosan lehetett az üveges bejárati ajtót becsaptam. George erre felfigyelt, aki a virágokat öntözte a kapu előtt.
- Jó reggelt George! Ki tudnád nyitni a kaput?
- Neked is, hogy van a lábad? – kérdezte miközben a kannával a kezében sétált a kapu felé.
- Köszönöm, jól – rázogattam meg a lábam. – Most megyek, sietnem kell, majd jövök.
- Vigyázz magadra! – kiléptem a kapun és a város felé kezdtem el sétálni. Félútón megálltam, a táskámat, amiben a telefon volt féloldalasan akasztottam magamra. A tornazsákban lévő dolgokat a jobb kezemben cipeltem, a csizmát pedig a másikban. Ismét útnak indultam, gondoltam betérek a közeli kávézóba, már ha van ilyen.
A telefonom csörögni kezdett. Megint meg kell állni! Ajh! Letettem a kezemben lévő dolgokat és a telefonért nyúltam. Meg sem nézve ki hív felvettem.
- Halló!
- Nem hívtál mikor mehetek érted! – Scott.
- Mert nem kell értem jönnöd – mondtam.
- Elindulok felétek – mondta.
- Ne! Nehogy el gyere! – mondtam.
- Miért, akkor merre menjek?
- Mondjuk azt, hogy gyere arra amerre a nagyiék laknak és útközben felveszel.
- Megszöktél? – letettem a telefont, mert semmi kedvem nincs ehhez a beszélgetéshez. Így a telefont eltettem és felvettem az eddig földön lévő cuccokat. A kavicsos földes úton lépkedtem mikor ismét az elágazóhoz értem. A kék száguldó autót pillantottam meg.
Kicsit beljebb álltam az úton. Scott leállt az autóval. Kiszállt belőle és elnevette magát, majd én is. Én legfőképpen a semmin nevettem, ő viszont tuti rajtam.
- Mi az? – kérdeztem meg.
- Így jöttél el otthonról? – kérdezte meg és a szája elé tette kezét.
- Még is mivel kellett volna, nagy bőrönddel?
- Add inkább ide és ülj be! – a kezébe nyomtam, ami az én kezemben volt. A vezető felőli ajtóhoz siettem. – Te még is hova mész? – szállt el a mosolya.
- Gondoltam, vezethetek – nyitottam ki az ajtó és beültem, próbáltam becsukni az ajtót, de nem sikerült, mert megállította.
- Egyáltalán tudsz vezetni?
- Nincs jogsim. De ha nem próbálom ki, sosem fogok.
- Na, szállj ki!
- Ne már! – szálltam ki és a másik oldalra siettem és bevágtam a sértődőst.
Karba font kézzel ültem az anyós ülésen.
- Ettél ma már? – én megráztam a fejemet, de nem szóltam hozzá. Ő egy lemezt vett ki a könyöklőből és betette a lejátszóba. Neki tényleg ezek a zenék jönnek be? Csodálkoztam, mert az eddigieket, amiket hallgattunk ismertem. Felhangosítottam a zenét és mindjárt jobban éreztem magamat.
- Hova megyünk? – kérdeztem meg pár perc után.
- Csoda, hogy megszólalsz! Süteményes vagy inkább pizza?
- Csak reggelizni, az után meg lovagolni, mert kikészülök – mondtam és a fejemet támasztottam.
- Akkor elviszlek egy jó helyre – jelentette ki. – Mi történt otthon, hogy ennyire magad alatt vagy?
- Egy szó, és Ash-nek igaza volt. Pótlék! – Scott nem kérdezett semmit, inkább hanyagolta a dolgot, amit nem is bántam. Lassan leparkoltunk egy kisebb fajta étterem előtt. Kiszálltunk az autóból, és beléptünk az étteremben. Scott helyet foglalt az egyik ablak melletti asztalnál, én pedig követtem.
- Sziasztok! – adta elénk a fiatal lány az étlapot. Scott-ot nézte a csaj majd elpirult. Majdnem elnevettem magamat, de megpróbáltam türtőztetni, amit Scott észre is vett. – Valami üdítőt hozhatok?
- Két gofrit kérünk, egy cappuccino-t te mit kérsz? – nézett rám.
- Én is egy olyat – a lány felvette a rendelést, majd elment, belőlem meg kitört a halk nevetés.
- Most mi van?
- Nem láttad a csaj, hogy nézett?
- Az egy dolog, hogy szép vagy, de a fiúkat szereted nem?
- Nem engem te barom, hanem téged nézett!
- Az más! – nevetett.
- Meghoztam az italt és a gofrikat. Szóljatok, ha kell még valami – és ezzel elment. Egy hatalmas tál gofrit kaptam, mellé kisebb pohárba nutellát, és egy egész tejszínhabot kaptunk.
Nyúltam a tejszínhabért, ahogy Scott is.
- Vedd csak el – mondta majd ezt meg is tettem. Nyomtam mindegyikre egy kisebb adagot és visszatettem a helyére. A késemmel elkentem, majd elkezdtem enni.



- Basszus – vettem fel a kobakot.
- Mi az? – kérdezte előttem állva David.
- Nem hoztam nadrágot – nevettem el magamat. – De ez legyen a legnagyobb bajom – az istállóban több pad volt, így leültem az egyikre és a magam mellé tett csizmámból kivettem a zoknit és azt felhúztam, belebújtam a csizmába és Draball felé mente, akit ki is vittem.
- Hogy van a lábad? – Ash hangját hallottam a hátam mögül. Pont Draball kantárját kötöttem a fához.
- Volt jobban is – mondtam lenézően.
- Bocsánat a tegnapiért – mondta. Szemében megbánást láttam, de attól még kimondta a szavakat, ráadásul gúnnyal.
- Oké – mondtam mit sem foglalkozva vele. David jött ki a nyereggel és a nyeregalátéttel. – A kantárt át segíted tenni? – kérdeztem Davod-re hagyatkozva, aki csak mosolyogva bólintott.
A lovon ültem, David felállította a pályát, ami bójakerülgetés volt, mivel én ebben a versenyszámban megyek. Igaz ott nem bóját kell kerülni, hanem valami magasabb és szélesebb valamit.
- Az első versenyem nekem is ez volt – mondta David, miközben az utolsó bóját helyezte el. – Nehéz volt, mivel elég szélesek és néhol kevés volt a hely, szóval így jobban oda kellett figyelni az irányításra.
- És hányadik lettél? – kérdeztem.
- Hatodik – ha ő hatodik én ilyen kevés felkészülés alatt tanár nélkül meddig jutok el.
- És, ez az egész, hogy van. Többen mennek egyszerre vagy mi?
- Nem, dehogy – nevetett fel halkan. – Sorban, és időre. Aki a legkevesebb időt csinálja, az nyer.
- Értem.
- Gyakorlunk? – mutatott a pályára.
David több információval látott el, aminek örültem, hiszen sok mindent megosztott velem, a versenyeivel kapcsolatban. Mutatott néhány trükköt, amit beválthatok, ha kevés a férő hely vagy esetleg hosszú a táv. Próbálkoztam, néhányszor csak-csak feldöntöttünk egyet-egyet, de a végére ismét belejöttünk.
Leszálltam Draball-ról.
- Köszönöm a segítséget, remélem, jól jön.
- Szívesen, én is remélem – mosolyogott. – Leszereljük a lovat, és mivel jó idő van, lecsutakolhatnánk.
- Rendben – Draballt kikötöttük, majd levettük róla a felesleges cuccokat. David megnyitott egy csapot, amiből langyos víz folyt. Rácsatlakoztatta a slagot, és elkezdte locsolni a lovat.
- Hideg? – rázta felém a csövet ami lesprickált.
- Köszi – vágtam savanyú képet, mert az egész felsőm tiszta víz lett.
- Pedig nem is hideg – nevetett. A kezembe nyomott egy fésűt.
- Ez meg minek? A sörényét kell vele? – kérdeztem.
- Igen, én addig megoldom a patáját – mondta. Elkezdtem fésülni fekete színű „haját".



Mikor végeztünk, Draball-tól elbúcsúztam, és átvettem a cipőmet.
- Beszélhetnénk? – kérdezte Ashton, Draball ajtaja előtt.
- Mondjad – sürgettem. – Van két perced – még mindig nem szólalt meg.
- Tényleg sajnálom Izzy.
- A barátaim hívnak így, és te nem vagy az. Neked csak Iza – mondtam és egy mosolyt erőltettem az arcomra.
- Én a barátod vagyok – mondta én meg megráztam a fejem. – De igen, én az vagyok. Szóval sajnálom, hogy ekkora barom voltam, sajnálom – mondta.
- Ennyire nyálasak vagyunk? – jött a hátam mögül Scott aki Ash vállára tette a kezét. – Megyünk, Izzy? – emelte ki becenevemet.
- Szia Asthon – köszöntem el tőle. Scott felemelte két ujját és úgy köszönt, a vállamon át tette a kezét, és rám pillantott.
- Hallottam mindent.
- Valahogy sejtettem – fújtam ki a bent maradt levegőt. Scott a tornazsákot elvette a kezemből, és kiértünk. A kocsihoz mentem, a nap már félig lent volt, olyan öt, hat óra lehetett.
- Akarsz vezetni? – kérdezte, mire a napomat már is feldobta.
- Igen – mondtam és át mentem a vezető ülés felöli oldalra.
- Nem itt fogunk, hanem elmegyünk, egy helyre ahol jobban fogsz tudni mindent – így vissza kellett mennem a másik oldalra és beültem az autóba.
- Szóval akkor hova megyünk? – kérdeztem izgatottan.
- Nyugi, nem lesz nagy durranás. Csak egy ilyen út, mint itt – mutatott a földes útra. – Aztán ott majd meg tanulunk vezetni – rálépett a gázra és betértünk egy útra ahol szerintem még egy madár se járt.
- Ez az a hely? – kérdeztem.
- Miért, nem jó? – húzta fel szemöldökét.
- De, csak kicsit ijesztő – cseréltünk helyet, majd becsatoltam az övet.
- Most nyomd be a kuplungot – mondta és megtettem -, aztán állítsd az egyesre és elengedheted, majd adj kicsi gázt – egyesre tettem és leléptem a kuplungról. A gáz jobban ment, mint hittem. Majd egyet fékeztem, mire mindketten előre dőltünk. – Mi az isten? – kérdezi Scott.
- Most cseréljünk helyet, majdnem elütöttem ezt a rókát – aki még mindig ott ült és nézte a kék kocsit. Scott kiszállt és megkerülte a kocsit, én hátulról kerültem egyet, mert a róka még mindig ott volt. Scott tolatott egyet.
- Haza vinnél? – kérdeztem ő aprót bólintott.
A kapu előtt álltunk meg, elköszöntem Scott-tól kivettem a csizmám és a táskáimat a kocsiból. Megvártam, míg Scott elmegy, és becsöngettem.
- Örülök, hogy haza találtál! – szólt nagyi a kapu telefonba és kinyitotta előttem a kaput. Beléptem és felfutottam a házba.
- Haza jöttél? – kérdezte felvont szemöldökkel Kelly.
- Igen – mondtam.
- Fürödj meg, megvárunk. Vacsorázunk – lefutottam a szobámba, ledobtam az ajtó elé mindent, ami a kezemben volt. Beléptem a szobámba, de aztán vissza léptem, elrendezni a csizmát, és a táskákból is kipakoltam és mindent a helyükre tettem.
A fürdőben megszárítottam a hajam, és felvettem egy fehér pólót amire az volt írva DREAM, és egy kék kockás nadrágot ami pizsamának, pont megfelel. Felfutottam az emeletre, az étkezőben meg volt terítve. Kelly és nagyi is szótlanul ültek a helyükön, mikor Kelly megszólalt:
- Jó étvágyat!
- Jó étvágyat – mondtam. Vettem egy kis rizst ami kukoricával volt és egy szelet rántott csirkemellet. A tányéromra helyezett ételt megettem, de több nem fért belém. – Köszönöm a vacsorát! – mondtam felálltam visszatettem a széket és lebaktattam a szobámba. Lefeküdtem az ágyra. A telefonomon jelzett a fény, miszerint értesítést kaptam.
SMS
SCOTT
Szia, ne haragudj, hogy későn írok... De írj majd ha láttad.

Nem írtam vissza. Aztán bekapcsoltam a Wi-Fi-t. 10 üzenetet kaptam Jess-től, amiket elolvastam
Én: Ne haragudj, tudom nem írtam elnézést. Sokat készülök a versenyre, és nem nagyon jövök kis senkivel. Majd írok.
Evvel le is zártam a témát, az SMS-el és az üzenetekkel. Lekapcsoltam a lámpáimat, és a telefont az éjjeli szekrényemre tettem. Az ablak felé fordultam, ahol a holdat lehetett látni. Nem sokáig maradt ébren a szemem. Így hát nem bírtam tovább.