Ajtónyitásra ébredtem. A szemem kinyitódott. De aztán feladtam a küzdelmet a fénnyel, és visszacsuktam a szemem.
- Ne, ne, hogy becsukd a szemed! – ugrott mellém.
- Kelly néni! Ne már! Hány óra van? – tettem a párnát a fejemre, szóval felét biztos nem értette.
- Fél tizenkettő. Mit csináltál egész este, ha? – kérdezte.
- Aludtam – a fejemen még mindig ott volt a párna, de hirtelen a fejem alól eltűnt. Jesszus! De idegesítő!
- Aludtál? Te tudod, de kapd össze magad, mert a reggeliről is lemaradtál! – szólalt meg majd nekem dobta a párnát és kacagni kezdtet.
- Én is szeretlek! – kiabáltam utána. Felültem az ágyra, majd megigazítottam. A szekrényhez fordulva kiszedtem egy fekete rövidnadrágot, ami a derekamnál hosszabbított, szürke rövid ujjú toppot, egy zoknit és a fekete nyári bakancsomat. Becammogtam a fürdőbe, és a kócos hajamat kezdtem kifésülni. Befontam a hajam, tettem fel egy alap sminket és felöltöztem.
Az emeleten sétáltam mikor a fehérre festett, kis ablakos bejárati ajtón kopogtatnak. Körbe nézek, de senki nem jön ajtót nyitni így hát én megyek.
- Szia – köszönt a fekete hajú húszas éveiben járható férfi. Ő ki? Várunk valakit?
- Jó napot! – invitáltam be, hogy arrébb álltam.
- Van itthon valaki? – kérdezte egy kisebb mosollyal, majd levette a fekete napszemüvegét megmutatva tengerkék szemeit. Hű!
- Ami azt illeti, nem tudom, de üljünk le a szalonba, körbenézek – a férfi jött utánam, majd helyet foglalt a bőr kanapén. – Kér valamit inni? – kérdeztem.
- Nem, köszönöm – dőlt hátra. Érezze magát otthon!
- Rendben! – megfordultam és a dolgozó szobába mentem, ahol a nagyi épp telefonált, így felemelte az egyik ujját. Találtam az asztalán egy fehér cetlis tartókat, ahonnan kivettem egy lapot és egy tollat szereztem az asztaláról:
A szalonba! Most!
Írtam a papírlapra majd elé tettem. Ő bólintott, én pedig kimentem. Visszatértem a férfihoz, akinek a nevét még nem tudtam meg. Leültem elé.
- A nagyi mindjárt jön! – csodálkozva figyelt rám, ahogy ki ejtettem a mondatot.
- Mary a nagymamád? – ült előrébb és összeráncolta a szemöldökét.
- Igen. Amúgy el is felejtettem. Izabella Thomson vagyok – nyújtottam a kezemet.
- Henry – rázott kezet. – Még nem is láttalak erre felé.
- Őszintén megmondom, nem is voltam sokat itt.
- Henry! – csodálkozva lépett be a szobába nagyi.
- Mary, régen találkoztam veled! – lépett fel a helyéről és megölelték egymást.
- Mi járatban erre felé? – kérdezte nagyi.
- Egy papír miatt jöttem – ültek le. Nagyi mellém ült, Henry velünk szembe.
- Nálam nincs semmilyen papír sem. Vagy milyenre gondoltál?
- Ez az! Nem kaptam én sem papírt és csodálkozok is! – összetette a kezét.
- Henry! Elmondanád mit is akarsz? – nézett dühösen nagyi.
- Két napja voltam az ellenkező csapatnál, felvenni az egyik papírt a kancájukról. Aztán kérdezte, hogy mi is jövünk-e az ugratásra. Mondtam, hogy még nem kaptunk levelet. Így aztán vártam két napot, de nem jött levél. Ezért hozzád jöttem.
- Mióta tudja mindenki a versenyt? – állt fel nagyi, és elindult Henry nyomában volt. Én is felálltam és utánuk mentem, bementek a dolgozó szobába. Kívülről hallgattam az eseményeket.
- Két napja, akkor kapott mindenki lapot.
- Mikor lesz a verseny?
- Két hét – nagyi nagy levegőt vesz.
- Megkérdezem a feladót. Te menj a birtokra és értesíts minden tanárt, hogy a versenyzős gyerekeket készítse fel.
- A kezdőket is?
- Nem, azoknak adjanak ki pihenőt, a versenyzős gyerekeim kellenek most! – Adta ki a parancsot nagyi. Megnyugodtam, nem kell mennem, lovagolni két hétig! – Iza, gyere be! – kiabált nagyi.
- Mond! – tettem a farzsebembe a kezem.
- Szeretném, ha te is indulnál a versenyen – mondta a mama komoly arccal. Ledöbbent fejjel bámultam nagyi elé, hogy még is mit mond.
- Mi? Én? Hiszen azt sem...
- Láttam tegnap mit tudsz, gyakorolj Tinával. Öltözz, viszlek is – nem akarok versenyre menni!
Megfordultam és Kelly néni szobája felé vettem az irányt. Bekopogtam majd ajtót nyitott.
- Mi kell drága?
- Éhes vagyok, nagyi versenyre akar küldeni és kellene lovagló ruha, hiszen a tegnapi elég büdi lett.
- Gyere, menjünk enni és utána felöltözünk. A nagyival pedig beszélek, hogy majd kiviszlek én – rábólintottam.



Felöltözve álltam a fürdőszobámba.
- Készen vagy? – kopogott be Kelly.
- Igen, mindjárt megyek – a fekete lovagló nadrágom, most kényelmesebb volt, mint a tegnapi. Végig simítottam a betűrt fehér rövid ujjú pólómat, majd felmentem az emeletre.
Az anyós ülés felöli ajtót nyitottam ki, ahol egy mellény volt és egy kesztyű.
- Ezeket, ha most felveszed, akkor nem lesz erre gond – szólt Kelly. Felvettem a mellényt, a kesztyűt a kezemben tartottam. Mikor oda értünk Kelly kiszállt az autóból, ahogyan én is. Ő kinyitotta a hátsó ajtót kiszedte a kobakot, felém jött és oda adta. – Menjek be veled, vagy megtalálod az utat? El kell intéznem néhány dolgot – mondta vállamat megsimogatva.
- Persze, bemegyek. Intézd csak a dolgod – bementem a kapun, majd az istállón át. Megnéztem, hogy Draball bent van-e. Az istállóban nem találtam. Így kimentem megkeresni, a pályán.
Nem kellett sok idő mire megtaláltam Tinát, és egy lányt, aki lovagolt a „lovamon".
- Szia – jött mögülem az ismerős hang.
- Ash, szia – öleltem meg, igaz ő ezt furcsának vélte. – Bocs – nevettem el magam.
- Semmi, csak meglepett – mosolyodtam el.
- Mióta vagy itt? – kérdeztem.
- Most jöttem, behívtak, mivel lesz verseny. És te?
- Én is nem rég jöttem, várom Tinát, hogy felkészüljünk.
- Te is jössz a versenyre?
- Igen, hihetetlen igaz?
- Szia, Izzy. Két perc és jövök.
- Rendben Tina – jött hozzám, majd beinvitált. A homokos karámban voltam. Draball ki volt kötve a fa széléhez, oda mentem és kikötöttem. Felszálltam a lóra, felvettem a kobakot. A lábamnak kényelmetlen volt az egész ülési stílus. Nem illik a kengyelhez a lábam. De hogyan kell ezt megcsinálni?
- Te most mit csinálsz? – nézett rám Ash.
- Segítenél? Nem jó a kengyel vagy mi – igen még mindig nem hibátlan a ló tudásom. Ash bejött a karámon túl, és megigazította a kegyelt.
- Így jó? – kérdezte.
- Igen, remélem jó is marad – mondtam. – Behozod a lovad? – Ash egyet bólintott majd kiment, nem csukta be a kaput. Megfordultam Draball-al, majd gondoltam teszek pár kört lépéssel.
- Látom, nem megy neked ez a lovaglás! – jött be a kapun David a lovával.
- David! Hagyjál már, nem kéne neked máshol lenni? Nincs más dolgod? – kérdeztem meg tőle, majd oda jött mellém.
- Amúgy nincs semmi dolgom, gondoltam mehetnénk pár kört együtt. De ha így elutasítasz, akkor hagylak.
- Nem utasítottalak el, csak tegnap eléggé bunkó voltál. Így ma is az lehetsz.
- Igazad volt kicsit féltékeny voltam Ash-re, hogy megint becserkészett egy lányt – miről beszélsz ez?
- Fogalmam sincs, mit akarsz, de jobb, ha tényleg mész – rájöttem nem melegítünk be Draball-al mivel már át esett egy körön. A sarkammal, meg ütöttem a ló oldalát, majd ő egyből tudta, hogy fel kell gyorsítania. A lépésből, ügetés lett.
- Nem akarok pedig rosszat! – láttam kimenni David-et a karámból, Ash szúrós tekintetét rám és David-re. Mi van itt?
- Mit mondott? – kérdezte, ahogy hozzám ért Ash.
- Semmi különöset. Miért? – valamiért, ő sem viseli el ezt a David gyereket, de mi az oka?
- Sziasztok! – jött Tina. – Bocsi, csak mondtam, mindegy is – hadarta el -, Ash, ha nem gond most rád nincs szükség, persze Iza te ha gondolod akkor maradhat, de most kéne beszélnünk egy kicsit és jobb lenne tanulnunk ma valamit.
- Tina én nem értek ilyenekhez elhiheted. Ahogy te jobbnak látod, maradhat, ha kell, ha nem akkor menjen, gyakoroljon máshol.
- Így lepasszolsz? – csodálkozott Ash. – Kösz!
- Jaj, milyen vagy te!


Minimum egy órája próbálom kikerülni Draball-al a bójákat, de folyamatosan felrúgunk egyet. Látom Tinán, hogy el van fáradva, ahogy én is a bója kerülésével. Füves, sík területen vagyunk. A bóják méterekre vannak egymástól, és azokat kéne kerülgetni.
- Megint felrúgtunk egyet. Ez lesz az utolsó, hogy megpróbáljuk! – akadtam ki.
- Rendben – mondta Tina. Ismét elindultam a kijelölt helyen, majd jobbra aztán balra és ismét jobbra, kétszer balra majd jobbra. – Végre! – kiabált Tina.
- Sikerült! – mondtam. – Ügyes vagy Draball! – dőltem a nyakára.
- Kéne valamit ebédelnünk, nem gondolod? – kérdezte Tina.
- De érzem én is, hogy ürül a gyomrom – a lóról szálltam le. Tina a bójákat pakolta, de ott hagyta őket, megfogtam a szárt és Draball feje fölött át lódítottam. A ló a bal oldalamon sétált. – Tina, az ott a nagyi? – pillantottam meg a mamámat miközben sétáltunk az úton.
- Igen, add ide – nyújtotta a kezét, hogy ő tovább vezeti a lovat. – Menj a nagyidhoz.
- Ma még kell jönnöm Tina, vagy kell még gyakorolni valamit? – kérdeztem meg.
- Ha szeretnél jönni, megtalálsz. Ha viszont nem akkor te tudod – mondta.
- Köszi, Tina – elkezdtem gyorsabban sétálni. Aztán a nagyit nem találtam ott ahol lennie kellett volna így futni kezdtem. – Nagyi! – kiabáltam be az istállóba.
- Itt vagyok Iza – szólt.
- Nagyi, éhes vagyok – jelentettem ki és elé álltam.
- Megyünk, csak be kellett jönnöm.
- És miért jöttél az istállóba?
- Ezt én sem tudom – nevetett és kimentünk. – Elintézek pár dolgot az irodába aztán mehetünk – mondta. Nagyi elment én pedig ott álltam, a mellényt levettem magamról, megsültem benne, majd a kobakot is lehúztam a fejemről.
- Hát te? – nézett le rám a lováról David.
- Várom a nagyit – neki mindenhol ott kell lennie?
- Értem, segítsek? – látta, hogy bajlodom a kezemre ragadt kesztyűvel.
- Aha – majd felemeltem a kezem, de ő leugrott és kicsatolta, majd széthúzta így kitudtam venni belőle az izzadt kezem. – Kösz!
- Jössz egy körre? – tapsikolta meg lova oldalát.
- Nem, nincs itt a lovam, ahogy látod.
- Nem is kell a te lovad! Na, pattanj fel!
- Nem! De majd még megöletem magamat veled. Hülye vagy? – jelentettem ki. Nagyi kocsija felé mentem és az ülésemre tettem a mellényt, a kobakot és a benne lévő kesztyűt.
- Nem vagyok az, na jó egy kicsit. Ülj mögém, na, gyere.
- Dehogy ülök mögéd! – emeltem kicsit fel a hangom.
- Akkor ülj a nyeregbe!
- Nem hagysz békén, ha nem megyek veled igaz? – kérdeztem keresztbe font karral.
- Nem igazán – beszélt.
- Nem veszem ki a kobakot – mondtam és arrébb tűrtem egy hajszálamat.
- Nem is kell! Na, pattanj! – tényleg nem hagy békén! A kengyelbe tettem az egyik lábam, majd át ugrottam, fent voltam a lovon. Más lován, David lován!
- Te akkor itt maradsz? – kérdeztem meg.
- Dehogy! – egy pillanat alatt mögém ült. Ezt, hogyan? Kengyel nélkül fel sem tudtam volna ülni.
- Ez szép volt.
- Mehetünk – szólalt meg a hátam mögül. Megfogtam a szárat, majd kicsit megráztam, a ló elindult. – Most nyugdíjast játszatsz vagy tényleg így fogunk menni? – csak egy kicsi kellett, hogy elnevessem magamat.
- Ha ez így nem jó, akkor leszállok – nem kellett volna kimondanom ezt a szót és nem is kellett volna a jobb kezemmel elengedni a szárat. Arrébb tűrtem a hajam a bal vállamra, David megfogta a kezem mellett a szárat és megrúgta a ló oldalát. Így még nem is mentem. Gyorsabban haladtunk az ügetésnél. Legalább is szerintem.
- Na, milyen? – szólt a hátam mögül.
- Fogalmam sincs! – mosolyogtam. Nekem ez tetszik? Mi van velem?
- Tudom, hogy élvezed! – nevetett. Fás, hűvös helyre értünk, lassítani kezdett a ló. Lépést tartott. A fák a baloldalról, árnyékot biztosítottak. Kicsit fújt a szél. Jobb oldalon nagy füves tér helyezkedett el. A füves rét után pedig egy erdő.
- Ez is hozzánk tartozik? – kérdeztem az erdő felé mutatva.
- Igen, látom még nem jártad be a birtokot.
- Nem, nem igazán. Nagyit meg nem zaklatom, ahogy Kelly nénit sem, mert mindketten a verseny miatt vannak elfoglalva.
- Gondolom, hogy most az a feladatuk.
- Hát igen, és hogy hívják a lovadat? – kérdeztem meg hátra pillantva.
- Fast, tudod sebes.
- Az biztos. Te is mész a versenyre? – kérdeztem meg.
- Igen, a lépés, ügetés és galoppban.
- Ez így mind egyszerre?
- Igen, egyszerre, zenére kell tanulni, lassú majd gyorsuló zene.
- Értem, biztos nyerni fogsz!
- Kösz. És te miben fogsz menni?
- Nem tudom, biztos van valami kezdőknek is, nem? – húztam fel a szemöldököm. Hallottam bizonyos patadobogást. Nem mertem hátra nézni.
- Nincsen, miért kéne lennie? Versenyre csak a legjobbak járnak.
- Ezek szerint nekem nem ott lenne a helyem. Hanem valami kisebb versenyen.
- Még is beszavaztak – jött mellénk egy ismeretlen srác. Zsemle színű haja oldalra fésülve. Zöldes-kék szeme csillogott ahogyan a nap rá sütött. Lovagló ruhában, viszont azon kívül semmi más felszerelés nem volt nála.
- Te ki vagy? – kérdeztem meg, és végigmértem őt, igaz neki is a szeme végig járt rajtam.
- Csoda, hogy nem meséltél a lányról, öcsi – vonta fel a szemöldökét a – valóban idősebb – fiú.
- Scott a neve – válaszolt kérdésemre David. Szóval ennek a bunkónak, van egy jóval bukóbb testvére is? Remek!
- Iza vagyok – nyújtottam felé a kezem, kezet ráztunk majd egy mosolyt villantottam zavaromban. – Viszont ha nem haragudtok – állítottam meg a lovat -, nekem mennem kéne. Nagyi már biztos vár – szálltam le a lóról, úgy, hogy ne rúgjam fejbe David-et. Mondjuk rá fért volna!
- Visszavittelek volna! – kiabálta utánam David.
- Mindegy már, de kösz ezt az utat. Sziasztok! – intettem egyet hátra. Éreztem, hogy engem néznek, gyorsan szedtem a lábaimat.
Hamar oda is értem a nagyihoz, aki már várt rám.
- Hol voltál? – kérdezte. – Azt hittem éhes vagy.
- Bocsi, csak... Mindegy menjünk enni – jelentettem ki.
- Kelly azt hiszem spagettit készített. Szereted ugye? – kérdezte, rám pillantva.
- Igen – beültünk az autóba, a kezemben tartva a mellényemet és a felszerelésemet. Becsaptam az ajtót, és bekötöttem magam. Nagyi a fiúk felé indult el. Ez csodás lesz, ha Scott, azt se tudta ki vagyok! A lovakkal félre álltak, én pedig egyet mosolyogtam rájuk, ők pedig intettek.
- Látom jóba lettél már szinte mindenkivel – mondta nagyi.
- Igen, próbáltam nyitni mindenki felé. Nem szerettem volna barátok nélkül lenni.
- Elhiszem.


Egy gyors zuhany után az étkezőben ültem, egy fekete rövidnadrágban és egy otthonra való fehér pólóban.
- Készen vagy? – tette elém az ételt Kelly.
- Igen, köszönöm – feleltem és mindjárt kezdtem enni a spagettit. – Nagyon finom – szólaltam meg egy több perces csend után.
- Köszi.
Miután megettem az ételt, Kelly elvitte előlem a tányért. Nagyihoz nyitottam be a dolgozó szobába.
- Mondjad – nézett rám szemüvegje alatt.
- Hol találok ruhát? – kérdeztem.
- Ki szeretnél menni? – mért fel, erre bólintottam. – Vegyél fel egy rövidnadrágot, semmi bajod nem lesz tőle, ha pedig még is akkor csak fel töri a lábad a nyereg. Azt javaslom, ha van hosszú térdig érő zoknid húzd fel. Ha nincs, akkor Kelly tud adni. George elvisz. Ha nem baj.
- Nem, dolgozz csak. El leszek. Mikor jöjjek?
- Amikor megunod – mosolyogott. – Holnap úgy lesz a napod, hogy megyünk venni neked lovagló ruhát, mert a méretedben csak kettő volt.
- Rendben – kimentem, majd a szobámba mentem, és elővettem egy kék szaggatott rövidnadrágot, ami kényelmes volt és felhúztam. Betűrtem egy fekete trikót, majd a derekamra kötöttem egy kockás inget, ha esetleg hideg lenne. A hajamat megigazítottam, mivel a hajfonatom eléggé szétesett így most hagytam szabadon omlani a vállamra. Mivel hosszú zoknim nincs, mert nem tartom szépnek így kellett kérnem Kelly-től. Ő adott egy fekete felül a térdemnél, fehér csík van benne. A tükör elé álltam.
- Pfú, de gázul nézek ki! – motyogtam az orrom alatt.
- Iza! Lent vagy? – kiabált le Kelly.
- A fürdőben vagyok!
- Ezt húzd fel – nyitott be. Hozott egy boka csizmát.
- Na jó, nem csinálok magamból, bohócot, így is nagyon gázul nézek ki. Szóval felhúzok egy torna csukát – mivel már odavittem így felhúztam. Hát így se néztem ki a legszebben. Hajamat arrébb tűrtem. Elmentem a szobámba és fekete tornazsákot vettem elő.
- Az minek? – kérdezte Kelly belépve a szobámba.
- Beleteszem a kobakot és a telefonomat – felmentem az emeletre, és benyitottam a nagyihoz. Épp telefonált. – Elviszem a kulcsot – súgtam oda neki ő erre bólintott, utána pedig értelmetlen fejet vágott. Jaj nagyi, nem én fogok vezetni!
Kimentem ahol az autó állt, kinyitottam, majd kivettem belőle a kesztyűmet és a kobakot. Visszamentem a házba, visszaadtam a kulcsot.
- Kelly, Kelly néni merre vagy? – kiabáltam.
- A konyhában – szólt.
- Merre van George? – álltam az ajtófélfának.
- George? Miért keresed? – kérdezte miközben törölte el a tányért.
- Mivel valakinek el kell vinnie a birtokra.
- Ja, szerintem kint nézd meg – ahogy kimondta rohantam is. Elől nem volt, hátra mentem. Erre még nem is jártam, zöld fű, nagy terasz, kiülő és egy nagy medence.
- George! George! Itt van? – kiabáltam.
- Igen, mindjárt megyek – jött ki a bokrok mögül.
- Maga meg mit csinál? – kérdeztem.
- Most, azt hiszem, kertészkedek – mondta.
- Értem, el tud vinni a birtokra? – kérdeztem.
- Igen – a medence mellett mentünk el, elcsúsztam. George megfogta a karomat.
- Köszönöm tűrtem egy hajtincset a fülem mögé. Oké, ezen is túl vagyok, majdnem bele tanyáztam a medencébe!
Az a utóban ülve bele tettem a tornazsába a kobakot és a kesztyűt. Megnéztem a telefont. Három óra kereken, megnéztem az értesítéseimet is. Két üzenet érkezett Jess-től.
Jess: Mizu? Mit csinálsz.
Jess: Küldj, ha tudsz egy képet, kérlek. Kíváncsi vagyok mindenre. Írj, ha tudsz.
Én: Szia, semmi most megyek másodszorra lovagolni, ettem ittam és jól vagyok. Te hogy vagy? Mit csinálsz, otthon minden rendben van? Majd jelentkezek. Most mennem kell.
Elküldtem az üzenetet, majd megköszöntem George-nak, hogy elhozott. Megadott egy telefonszámot, amivel hívni tudom, ha majd jönnie kell értem. Megvártam, hogy elhajtson az autóval. Megfordultam és Scott nevető arcát láttam.
- Rajtad meg mi az isten van?
- Ha nem tudnád, ez az új divat, így kell lovagolni! – nevettem.
- Nem vagy semmi – kerültem ki a körülbelül nyolc fejjel nagyobb embert. Bementem az istállóba, megkerestem Draballt, benyitottam az ajtaján, felszerelés nélkül volt. Ezt hogyan oldom meg? Kivittem, majd kikötöttem. Mivel Scott, követett, mint egy kis kutya, rá sózóm a dolgokat.
- Scott, megtennél nekem valamit? – billentettem arrébb a fejem.
- Attól függ mi az – karba font kézzel állt előttem.
- Felszereled a lovat?
- Nem tudod? – kérdezte.
- Hát, nem – mondtam és lesütöttem a szemem.
- Akkor nézd mit, hogyan teszek fel rá, aztán majd megoldod te – mikor Scott bement, jött ki egy kutyus, ugyan olyan, mint Oscar. Csak, hogy ő szuka, a neve nem más – néztem meg a nyakörvét -, Lexi.
- Lexi, hát hello. Hol hagytad a barátodat? Oscar, hol van? – kérdeztem. Lexi leült elém.
- Így jó megfigyelő leszel! – tette fel a nyerget, alatta pedig egy nyeregalátét volt.
- Bocsánat, de tudom, hogy miket teszel fel rá – mutogattam.
- Azzal sokat segítesz. De legalább a nevüket tudod – amíg ő véglegesen felszerelte a lovat, felvettem a kesztyűt és a kobakot. Elővettem a telefonomat, és készítettem magamról egy képet, amit végül elküldtem Jess-nek. Látta, amit írtam de nem írt vissza. Majd még egy képet csináltam neki a lóról. De aztán küldött egy üzenetet.
Jess: Ki az a srác, aki ott áll a ló mellett?
Jess: Ő a tanárod?
Jess: Biztos nagyon kedveled emiatt a lovaglástJ
Jess: Írj vissza!
Én: A srác az Scott, nem a tanárom és nem miatta kedvelem a lovalást. Nem is mondtam, hogy kedvelem e a lovaglást. A képről írj ne róla kérdezz!
Én: Amúgy ő csak egy haver!
- Aha, én csak egy haver vagyok? – kérdezte Scott.
- Na, ne itt leskelődj. Kész vagy egyáltalán? – néztem a lóra. – Köszönöm.
- Nincs mit.
- Ezt le lehet tenni valahova? – kérdeztem a táskát felmutatva.
- Ha a karámba mész, akkor vigyázok rá, ha viszont máshova és engeded, hogy veled menjek, akkor is vigyázok rá.
- Akkor ezt neked adom – nyomtam a kezébe, és felültem a lóra. – Vigyázz rá.
- Nyugi! – nem bízok benne.


Miközben gyakoroltam a bójákkal, Scott próbált segíteni pár ügyességben. Aztán Tina is megjelent, de ő közölte rá fél órára, hogy mennie kell és nekünk is mennünk kéne. Scott még maradt.
- Tényleg mennünk kéne – szólalt meg.
- Szerintem is, csak egy utolsó kört. Nyugi Draball, menni fog – ismét tettem egy kört és már az utolsó három körben nem borult fel egy sem. – Végre! Ügyes voltál – pacskoltam meg a nyakát a lónak.
- Remek, akkor mehetünk?
- Ha ennyire unod, - pattantam le a lóról – akkor minek maradtál? – kérdeztem.
- Nem tudom – csendben sétáltunk vissza az istállóhoz. Elvállalta, hogy míg lenyergeli, a lovat addig én készüljek össze. A táskába visszatettem mindent, a lábamat nagyon nyomta már a zokni így letűrtem. Így sem festek valami jól ki, de talán elmegy.
- Haza vigyelek? – kérdezte Scott.
- Nem kell, jön értem George – beütöttem George számát és felhívtam.
- Halló? – szólt bele a készülékbe.
- Jó estét, értem tudna jönni? – kérdeztem.
- Két perc és ott vagyok – tettük le.
- De tudtam volna, merre kell menni – szólt Scott.
- Nem baj, majd legközelebb, de köszi – Scott, beülte egy barna terepjáróba, intett egyet majd elhajtott. Vártam mikor jön George, de nem nagyon szeretett volna igyekezni.
- Elnézést, te itt lovagolsz? – jött velem szembe egy olyan harmincas éveiben járó nő.
- Igen, miért? – kérdeztem.
- Záróra van kisasszony. Holnap hét órakor nyitunk.
- Ne haragudjon – álltam a kapunk kívül. George megérkezett, behuppantam a hátsó ülésre. Fáradt vagyok! Elővettem a telefonomat és írtam Jess-nek.
Én: Bocsi Jess, ma nem akarok beszélni. Hulla vagyok, kimerültem. Elfáradtam. Írogathatok, de hjaj, ki vagyok.
Jess: Semmi gond, holnap majd akkor beszélünk. Vagy mész valahova?
Én: Azt mondta a nagyi vesz nekem még pár lovagló ruhát, mert csak kettő volt otthon.
Én: Az én méretembe.
Jess: Értem, ezt már más.
Én: Szóval majd maximum küldök képet, amikor vásárolunk, ha máskor nem érek rá.
Én: Puszillak, visszaértem. Majd holnap.
Nem vártam meg mit ír, ki kapcsoltam a Wi-Fi-t és bementem a házba. Nem köszöntem csak mentem a szobám felé, elővettem egy pizsamát és mentem a fürdőbe. Megmostam a hajamat és egy forró zuhanyt vettem. Holnapra felkészültem az izomlázra.
Amikor visszatértem a szobámba egy törülközőt terítettem a párnám fölé, hogy az ne legyen vizes. Semmi erőm nem volt, hogy hajat szárítsak így majd meg fog.
Kopognak az ajtón.
- Gyere!
- Jó késő értél haza, nem vacsorázol? – kérdezte a nagyi az ágyamra ülve.
- Fáradt vagyok nagyi, majd holnap reggelizek.
- Rendben. A hajadat se szárítod meg? – kérdezte. – Megszárítsam? – rá bólintottam. Nagyi csendben megszárította a hajamat. A végén befeküdtem az ágyba.
- Köszönöm.
- Holnap találkozunk, jó éjt Iza.
- Jó éjt nagyi – ahogy becsuktam a szemem már megcsapott az álom.