Helló Mindenki!

Hiába mondom mindig, hogy időben frissítek, csak nem jön össze. Ha valaki még eljut idáig az olvasásban, jó olvasást! Örülök, hogy itt vagy.

Ciaó!

Fanni

Rachel csak egy kicsit érezte rosszul magát, amiért leütötte Jeremyt. De hát, valljuk be, hogy szükséges lépés volt! Ki tudja, hogy mit árult volna még el a srácnak, ha az eszméleténél marad? És ki tudja, hogy mi történt volna még közöttük, ha nem küldi sötétségbe? Megismételték volna azt az édes csókot? Ilyen és ehhez hasonló gondolatok kergették egymást a barna hajú fejében. Közben egy másik agyterülete meg a csókot elemezte ki.

Soha életében nem volt még ilyen érzés a hasában, amikor csókolózott. Márpedig, elhihetitek, hogy jó párszor megtette, még ha csak fogadásból, vagy a gyakorlás kedvéért. (Ezutóbbi meglepően sokszor történt meg.) Jason mellett sosem érezte ezt. Ez lenne az igaz szerelem, kérdezte magától, ahogy kibámult az ablakon. Anyja jobban tudná. Rachel eldöntötte, hogy meg fogja kérdezni. Csak előbb meg kell szabadulnia Jeremytől. Sóhajtva hajtott be a fák közé. Talán mégsem kellett volna leütnie. Talán, hogy helyre tegye ezt a cselekedetét, magával kellene cipelnie a másikat...

***

Holly Wood nem volt egy szívbajos ember. Legalábbis ezt állította magáról. Mindenki más tisztában volt vele, hogy az idegein rettentően könnyű kán-kánt és bécsi keringőt táncolni, hogy a hip-hop táncokról ne is beszéljünk. Röviden: a szőkeség rettentően könnyen lett ideges és emellett nagyon aggodalmaskodó is volt. Így lehet, hogy négy fős társaságukból most is ő volt az, aki fel-alá mászkálva halkan motyogva magának várta csapatvezetőjük felbukkanását.

Angela és Maddie üdítőjüket iszogatva nézték, ahogy sarkon fordul, hogy a fél órája már kitaposott útján újra és újra végig járjon. Ray csak az uzsonnájával volt elfoglalva. Azonban mind megdermedtek, amikor egy motor zúgása hasított az erdő csendjébe. A zaj forrása közeledni látszott. A két idősebb lány azonnal összecsomagolta kevés holmijukat, Ray és Holly pedig puskájukat kezükbe fogva várták, hogy a jármű felbukkanjon a kis tisztáson, ahol sátrat vertek.

A smaragdzöld BMW hamar előkerült, szinte világított a fák között, amik ágaikat elhúzva az útból, vörösszőnyeges kíséretet biztosítottak a kocsinak. Ez azonban kevésbé volt meglepő, mint az, hogy az üveg mögül a reggel látott lány pillantott rájuk. Rachel - emlékezett undorodva Holly. Rachelnek hívják a lányt. Nem volt rest ráfogni a betolakodóra puskáját.

- Mit akarsz itt? - kérdezte maraconán.

- Nyugi, kicsi lány, csak a vezetőtöket hoztam vissza. Szegénykém olyan helyre tévedt, ahova nem lett volna szabad - Rachel pimaszul elvigyorodott a mondat végére és - ami még jobban idegesítette Hollyt - mindezt úgy, hogy kezeit felemelte, mintegy mutatva, hogy fegyvertelen. Mindez azt jelentette, hogy még akkor sem lőhet belé, ha nagyon akar, mert Jeremy szabályai nem engednék. Azonban vezetője említésére a szőke lányka felvillanyozódott.

- Jeremy! Itt van?

- Azt mondtam, nem? - Rachel érdeklődve nézett Rayre. - Nincs itt egy értelmesebb főnök-pótlék?

Ray nem mert válaszolni, mivel szeretett volna jóban maradni Hollyval, viszont titokban egyetértett azzal, amit Rachel állított. Szerencséjére azonban Maddie és Angela átvették a szót.

- Jobb lenne, ha nem azzal jönnél ide, hogy sértegeted az egyik csapattársunkat, mert a végén pórul járhatsz. - Ez Angela volt, sejtelmes-rejtelmes hangon beszélve.

- Naná. A létezésed csak a történelem része lesz, már, ha fennmaradsz - értett egyet Maddie. Legnagyobb meglepetésükre Rachel melegen elmosolyodott.

- Emlékeztettek az anyámra és a nagynénémre - szólt. Aztán megrázta magát. - Róluk jut eszembe... Sietek, úgyhogy, ha lennétek olyan kedvesek... - Ray azonnal odalépett az autóhoz, már nyúlt a kilincshez, amikor Rachel lecsapta a kezét.

- Ti mind szuicid idióták vagytok? - kérdezte mérgesen. Aztán rámutatott kocsikulcsára. - Csak ezzel működik, máskülönben azonnal több ezer watt áramot vezetnek beléd - ezzel a mondattal kinyitotta a kocsit, természetesen a sérülések elszenvedése nélkül. Majd egy másodperc múlva hozzátette. - Persze a kulcsaim ujjlenyomat érzékelősek, így más nem is férhet hozzá Larához... - szeretettel végig simított járművén. Annyi mindent éltek már meg együtt, kettesben kis kocsijával. Mint például az az első út a Tanács Templomához... Megrázta magát, rájőve, hogy kicsit elmerült a gondolataiban. Jeremy már kint volt a járműből. A két idősebb lány ült mellette, próbálták feléleszteni. A kislány pedig, roppant idegesítő módon egy teljes táskányi kötszerrel meg egyéb orvosi holmikkal bukkant fel, pár perc keresgélés után. A másik srác csak állt és őt figyelte.

- Miért? - kérdezte halkan.

- Huh? Hozzám beszélsz? - Rachel figyelmét a fekete hajúra fordította.

- Igen. Azt kérdeztem, hogy miért? Miért hoztad vissza Jeremyt?

A csokoládé szemű lány elfordult. Nem akart válaszolni, mert biztos volt benne, hogy egy szentimentális badarságnak tartotta az igazat, már pedig úgy érezte, hogy csak azt lenne képes kimondani. Biztos az is az Alkotó műve, gondolkozott mérgesen, csak utólag véve észre, hogy az a felelet mégiscsak kicsúszott a száján:

- Mert az övéivel akart volna lenni.

Dühösen meredt az égre. Az a kis...! Gondolatmenetét nem tudta befejezni, mert egy villám csapott le tőle alig fél méternyire. Rachel szeme tágra nyílt a félelemtől. Nem akarta megtapasztalni, hogy fél-negyed-akármennyi istensége megmenti-e őt a villámcsapásoktól. Inkább gyorsan be ült autójába és elhajtott.

Nem tudhatta, hogy egy barna szempár szomorúan figyelte távozását. És azt sem, hogy ezután a szempár gazdája újra visszaesett a sötétségbe: most először úgy, hogy nem aludt, álmot látott.

***

Egy pillanatig fogalma sem volt róla, hogy hol van. Aztán rájött, hogy valamilyen csoda folytán lebeg, egy fenyőerdő szélén. Egy pár röpke, szabad perc erejéig vígan röpködött, fel-alá. Mosolyogva nézett körbe... Már, ha lett volna szája, amivel képes mosolyogni. De nem volt. Hogyha már szóba hozzuk, teste sem nagyon volt, de ez nem zavarta őt. Minden békés volt, csak a madarak csivitelése szakította meg az erdő csöndjét, a nagyobb emlősök mocorgása és olyan természetes zajok, mint a fújdogáló szél, egy mókus makogása és egy autó motorjának a dübörgése...

Várjunk csak, ezutóbbi mióta is természetes, gondolkozott, próbálva megfejteni a nagy rejtélyt. De csak nem talált választ egyszerű, de egyértelműen költői kérdésére. Mindenesetre, döntötte el magában (eldönthet bármit is magában, ha nincs teste?), jobb lesz utánajárni a dolgoknak. Így arra úszott a levegőben, amerről a zaj érkezett.

Egy zöld kocsi volt az, biztos volt benne, hogy látta már... Közelebb repült és bepillantott az ablakon, igyekezve tartani a tempót a járművel. Bent egy gesztenyebarna hajú, fiatal lány ült, ujjaival dobolva a kormánykeréken. Rachel, ugrott be neki a név. De hogy ezt honnan tudta... Rejtély volt számára.

Úgy határozott, követi Rachelt.

Perceken keresztül hajtottak, illetve ő a levegőben úszott utána. Áthajtottak egy furcsa, de hatalmas kapun. Ő csak átlebegett a kerítés fölött, meg sem érezve az utána kapó elektromosságot.

Még jó pár métert kellett menniük, hogy a lány leállítsa a motort, de ő közben megfigyelte a környezetet. Ha nem tudja, azt hitte volna, hogy éppen most költöztek csak be, annyi volt a rengeteg különféle doboz és a pakolászó emberek. Aztán rájött, hogy nem ki, hanem bepakolnak. Furcsa, gondolta. Csak sokkal később értette meg ennek a jelentését, de ott még nem tartunk, úgyhogy tovább.

Rachel a legfőbb sátorhoz hajtott. Legalábbis úgy gondolta, hogy az lehet a főnök, vagyis a Boszorkány Hélia sátra. Már épp azon volt, hogy berepül oda, amikor a sátor lapja felnyílt és egy középkorú, de ennek ellenére is fiatalnak látszó, mosolygós nő mászott ki onnan.

- Rachel, drágám, hát itt vagy! - szólt, megölelve a lányt. - Megkaptad az üzenetem, igaz? - kérdezte, megfogva Rachel vállait. Most, hogy egymás mellett látta őket, nagyon is hasonlítottak... Hirtelen eszébe jutott Rachel kis megjegyzése arról, hogy Huggings tábornokkal az anyja foglalkozik...

Ökölbe szorította volna kezeit, ha lettek volna neki. Így csak dühös energiákat tudott sugározni, de ezt a legnagyobb örömmel meg is tette. Utólag úgy gondolta, hogy talán emiatt fedezte fel Rachel anyja őt.

Ugyanis a nő megdermedt egy másodpercre, majd felnézett, pont arra a pontra bámulva, ahol ő lebegett. Egy pillanatig érezte, hogy alakja emberivé válik, és a nő még szélesebben mosolygott - szinte már vigyorgott.

De aztán a pillanat elenyészett és ő ismét egy alaktalan levegőtömeg volt, a nő meg visszafordult Rachelhöz.

- Gyere, kislányom, fel kell készítenünk téged az utazásra. - Ezzel betessékelte őt a sátorba, de még elkapott egy rövid mondatot Rachel szájából:

- De anya, ugye Larát is magammal vihetem? Nem lenne jó itt hagyni szegénykémet...

Ezután sötétség hasította ketté a jelenetet. Pont akkor, amikor belebegett volna a sátorba.

***

Rachel már az összes holmiját összepakolta. Vagyis hát mindent bevágott a bőröndjeibe, amiket Cas készített. Hálásan gondolt a srácra, nélküle ugyanis egy nagy katyvasz lenne a cuccai között. Nem mintha így nem az lenne, gondolta, majd vállat vont: hisz sosem volt oda a rendért. Nem most fogja elkezdeni.

Amikor felhangzottak a döbbent kiáltások, tudta, hogy eljött az idő. Mély levegőt vett és kifújta, majd legelőkelőbb tartását felvéve kilépett a sátorból. Ma végre haza megy.

***

Jeremy iszonyúan nagy fejfájással ébredt. Vagyis nem is ébredt, inkább csak visszatért a normális világba. Pislogott párat, próbálva kizárni Holly lelkes visítozását, de nem nagyon sikerült. Hangosan felnyögött.

- Minden rendben, Jeremy?

Ez Angela hangja volt és a fiú megnyugodott. Angela mindig úgy viselkedett, mintha az anyja lenne és tudta, hogy a nála idősebb fiatal lány sosem bántaná őt. Ezért panaszkodott mindig neki, meg Maddienek. Ez utóbbi ugyan nem mindig volt olyan megértő, de remek történeteket tudott és mindig le tudta őt nyugtatni az egyikkel. Így most, miután kinyitotta szemeit, rögtön a két lány kereste tekintetével. Hamar kivehette naptól fényglóriával gazdagított alakjukat és megkönnyebbülten elmosolyodott, főleg, hogy Holly is elhallatott. Tudta, hogy a legjobb barátja, meg minden, de néha komolyan elege volt a lány gyerekes szerelmének, amit az iránta érzett. Igen, Jeremy tudott róla. És nem tervezett semmit se tenni ellene. Arra a beszélgetésre még nem állt készen. Bár most, hogy felbukkant Rachel, nem ártana megejteni azt a beszélgetést, főképp a korábbi események miatt... Jeremy elvörösödött, ahogy eszébe jutott, hogy mi is történt kettejük között.

Holly ezt tévesen értelmezte és gyorsan odafurakodva elkezdte faggatni őt: mit csinált vele a bunkó RAMTEGY-es, jól van-e, meg nem lehet, hogy lázas? Hiszen olyan pirosas az arca...

Miután bevallotta, hogy csak sétálni ment el és megbotlott, majd beverte a fejét - eztán az aggódó kérdésekre, hogy fáj-e a feje, igennel válaszolt és beszerzett egy borogatást homlokára -, aztán sötétség. Igen, hazudott és majdnem biztos volt benne, hogy ezt mindegyik barátja tudja. Mindenesetre megpróbálta elterelni a témát arra, hogy még mindig ki kell szabadítaniuk az apját és hogy hogyan is csinálják mindezt...

Hirtelen furcsa zaj hasított a beszélgetésben beállt csendbe. Jeremy felkapta fejét, nem törődve azokkal a helytelenítő pillantásokkal, amik Angelától érkeztek. Fegyverét felkapva ment és lépett közelebb a zaj forrásához, a táboruk (értsd: szétszórt holmijaik és egy sátor) mögé. Hallotta, hogy a háta mögött a többiek is gyorsan felkelnek és köré sereglenek. A feszültséget a levegőben egy vidám hang törte meg:

- Hallihó, pupákok!

Jeremy csak nézett és nézett az előtte álló huszonéves férfire, akinek szőke haja és villogó zöld szemei voltak. Testfelépítése átlagos volt. Nem is az fogta meg. Hanem az, hogy a férfi úgy villódzott, mintha hologramm lenne.

- Na, gyerünk már, Jeremy, nem is köszönsz kedvenc nagybácsikádnak?

Neki ez a rokona? Ez volt Jeremy utolsó gondolata, mielőtt újra felhangzott a furcsa zaj.