Helló Mindenki!

Na, szóval, talán a mostani részen látszik leginkább, hogy mégis mennyire szatíra, vagy legalábbis paródia hangulatban szándékoztam írni ezt a történetet. Utolsó előtti fejezet, remélem egy szálat sem sikerül majd elvarrnom ;)

Ismét elköszönök az itt lévőktől: Ciaó!

Fanni

Bellus akcióban volt. És Bellusról egy dolgot tudni kell: ha akcióban van, senki sem menekülhet meg előle.

Az egész ott kezdődött, hogy megérezte az Ikrek férfi tagjának illatát az erdejében. Mondani sem érdemes, hogy azonnal becserkészte a srácot - még azelőtt, hogy az a szemét Hisztorika magához tudta volna ragadni. Bár, ha jól tudta - és ő mindig jól tudta a dolgokat -, akkor az az esemény nem történt még meg, ami miatt Hisztorika a múltba utazott lemásolni a kis szöszkét, aki a Halál felesége lesz. Na, de vissza a történethez!

Szóval, Bellus magához csábította a két Ikret, hogy végre találkozzanak, mert amilyen szerencsétlenek, maximum öregkorukra jutottak volna el odáig, hogy felfedezzék, hogy a másik létezik. De Bellusnak nem volt annyi ideje.

Összehozta a párocskát, de azok csak nem kezdtek akciózni - biztos nem voltak olyan jók benne, mint Bellus, gondolta Bellus.

Egyéb cselekvések hiányában és az unalom okán Bellus követte az Ikreket, eldöntve, hogy érdekesebbek, mint a Jelen Urának Híradója (röviden JUH) bármelyik csatornáját nézni. A JUH műsorok úgysem olyan jók, ha a Szurtyók Manó nem lehet ott saját maga is. Nemde? Na, azért!

Ott tartottunk, hogy Bellus követte az Ikreket - közülük is inkább a férfit, az jobban érdekelte, mert a nővel már rengetegszer találkozott - egészen addig, amíg azok el nem váltak. Ekkor egy rövid dilemmát követően, amiben egy teljes madárfaj és nagyjából kétszáz fa elpusztult, eldöntötte, hogy a férfivel marad. Nem is bánta meg döntését.

Hisztorika felbukkant, kicsivel a Jelen Ura után. Persze ő már akkor tudta, hogy baj lesz a feltűnésükből, amikor kiszúrta a plexor-tanoncokat, megérezte jellegzetes szagukat - a tiszta és eleven mágiáét, amit életnek neveznek és amit a Tanács szolgálatába akartak állítani. És aztán Hisztorika elrabolta az egyik Ikret.

Természetesen nem vitték a Tanács Központjába szegény srácot. Bellus tudta, hogy nem fogják, mégis meglehetősen zavarónak tartotta, hogy éppen a legszigorúbban őrzött börtönök egyikébe dugták be a sok millió dimenzió közül. De Bellusnak volt egy terve és készen állt arra, hogy a tervét végre hajtsa. Tudta, hogy Caritas - Ó, az a drága, drága Caritas! - segíteni fog neki. Csak meg kellett várnia, hogy megérkezzen. Addig is szórakozott - az legjobban őrzött börtönökben is lehetnek megrágott drótok és hirtelen tönkremenő technikai berendezések, nem?

***

Jeremy álmodott. Már megint. De ez most - kivételesen - egy teljesen normális álom volt. Ráadásul hamar felébredt belőle, ismét beverve fejét a plafonba. Hangosan szitkozódva kászálódott ki az ágyból, miközben fejét tapogatta - nem nőtt-e rajta púp? Azon gondolkozott, hogy kijut-e innen valaha is - amikor ajtózár csikordulásának hangja érte el fülét és cellája fénybe borult.

***

- Pinky! - Rachel belecsapódott barátnője ölelő karjai közé. Nevetve estek a földre. - Megjöttetek! - kiabált továbbra is vidoran a csokoládé íriszű. A rózsaszín hajú lány rávigyorgott.

- Naná, hogy itt vagyunk! Mindig is látni akartam ezt a helyet... Azt hallottam, hogy tízcsillagos a kiszolgálás - kacsintott barátnőjére. Az felkacagott, majd a három fiút is öleléssel köszöntötte.

- Olyan, mintha egy évszázada nem láttalak volna titeket - magyarázta meg viselkedését. - Pedig nem is történt annyi minden.

- Á, biztos vagyok benne, hogy később megtárgyalhatjuk azt a nem sok mindent - karolta át a lányt Pinky. - Most vezess minket körbe! - ajánlotta. Rachel bólintott és elindult kifelé. Csapata követte, hangosan mesélve az elmúlt órák élményeiről. Hogy milyen király volt az új Földön caplatni, mennyire fantasztikus volt régi ismerősökkel összefutni... És természetesen arról is szó esett, hogy ki-ki hogyan helyezkedik majd el a galaxist mutató égbolt alatt. Meg, hogy mégis ki kapja majd a pop corn gépet.

Rachel már korábban eldöntötte, hogy mit akar leginkább megmutatni csapatának, amikor a túra ötlete még csak egy röpke gondolat volt a fejében. Először is a plexorok feladatai és az ő szárnyuk volt az érdekes dolog, amit megmutatott. Anyjáéval kezdett, egészen Historia nénikéjéig haladva, akinek a különböző dimenziókból gyűjtött gyűjteményét szándékozta megmutatni barátainak. Azok pont úgy reagáltak, ahogy várta tőlük...

- Az mi? - kérdezte Dan.

- És ez? Úgy néz ki, mintha valami kalapács lenne... De mik ezek a vésetek?

- Ú, nézd, az abból a sorozatból van, ahol a sárga szivacs főz!

- Az ott tényleg egy talicska és egy autó összebújva?

Rachel vidoran válaszolgatott a kérdésekre, amikre tudta a választ és barátaival együtt, egymást túlkiabálva találgatták, hogy mire lehetnek jók a különféle tárgyak, mágikusak vagy hétköznapiak. Mondani sem érdemes, hogy nagyobbnál-nagyobb ökörségekkel jöttek elő.

Eközben valahol - Vitamors tudja hol - Jeremy megpillanthatta látogatóját...

***

- Apa?

Jeremy szemei elkerekedtek, ahogy sötétséghez szokott pupillái összeszűkültek a fényben. Valóban az apját látta, vagy ez megint csak egy álomkép volt?

- Huh, szép, én hozom világra kilenc hónapnyi gyötrelmes szenvedés után és ő neked köszön először! - pufogott egy nő a tábornok mögött. Aaron elmosolyodott.

- Azért talán mégis én neveltem fel - szólt.

- Talán ez lehet az oka - értett egyet a nő, most először Jeremyre pillantva. Szőke haja és gyönyörűszép fűzöld szemei voltak. A tinédzser pislogott, mire a szempár színe meleg csokoládé barnába váltott és pár másodpercen belül a nő úgy nézett ki, mintha tényleg rokoni kapcsolatban állnának - ugyanaz az orr, ugyanaz az elgondolkozó tekintet, amit Jeremy oly sokszor fedezett fel magán.

- Te ki... - Nem tudta befejezni kérdését. Elemi erővel tört rá a látomás.

***

Rachelt látta egy sík vidéken, viharban. Szavanna lehetett a hely, mert csak néhány fát tépett a vihar. A lány a vihar közepén állt, ő irányította az egészet. Ő vele szemben állt. A lány hozzá beszélt.

- Ez vagyok én! El kell fogadnod! - Rachel gyönyörű szemében a könnyek csillantak meg. Néhány villám lecsapott mellette, egy törött szívet formázva. - Ugyanolyan vagyok, mint az anyám!

- Ez nem igaz - szólalt most meg ő. - Neked nem kell olyannak lenned - közelebb lépett a lányhoz. - Te nem vagy olyan, Rachel - Az, hogy kimondta a nevét elállította a másik sírását.

- De én... Én tudom, hogy ilyen vagyok, Jeremy... Ennek születtem... És a jövőm is... - szipogott Rachel, miközben ő átölelte.

- Elfelejtetted, Rach? Én látom a jövőt. Vagyis tudom, hogy mi következik most - maga felé fordította a lány arcát és megcsókolta.

***

- Mi a... - Jeremy arra eszmélt fel, hogy apja aggodalmasan pislog le rá. És valaki a karjaiban tartja, mintha valami kisgyerek lenne. Felnézett a karok gazdájára. - Miattad van - mondta, mindenféle bevezetés nélkül. A nő bólintott.

- Tőlem örökölted a Látás képességét.

A fiú összeráncolta homlokát. - Mit is látok egészen pontosan...?

A nő, aki minden jel szerint az anyja volt, felkacagott. Aztán vidáman visszakérdezett. - Még mindig nem tudod?

- A jövőt. A jövőt látom - jött rá hirtelen Jeremy. Csokoládészín szemeibe megértés költözött.

- Így van. Ügyes vagy, Jeremy - hangzott fel a nő hangja.

- Ki vagy? - kelt fel a srác, kissé hátrébb lépve szüleitől.

- Az anyád. De ezt már tudod. Caritas a nevem - nyújtott kezet neki a nő. Jeremy nem fogadta el.

- Hogyhogy folyton változol? És miért tűnsz csak húsznak, amikor egyidősnek kellene lenned apuval?

Caritas beharapta az ajkát és rápillantott apjára. Az idősebb Huggings csak megvonta a vállát.

- Én mondtam, hogy nem lesz olyan egyszerű, mint azt te hitted! - A nő hirtelen összébb ment, majd kislányként kinyújtotta a nyelvét a másikra.

A férfi azonban csak felvonta szemöldökét. - Komolyan ez a legjobb, amivel elő tudsz rukkolni, kedvesem?

- Szerencséd, hogy bírlak - motyogta a nő, vissza véve Jeremy anyjának alakját. A fiú tátott szájjal nézte őket.

- Mi a franc? - kérdezte, sokszor pislogva. - Valami titkos drogot rejtettek el ebben a börtönben? Mármint az állítólagos nagybátyám - tette hozzá, egyenesen apjára fordítva figyelmét, de az csak komor pókerarccal bámult vissza. Mint ahogy az idegenekre szokott... Jeremy szívébe hideg költözött. Mi van az apjával?

- Á, szóval Vitamorsszal is találkoztál - szólalt meg anyja, mire a tinédzser rá vetette tekintetét. - Ó, és mielőtt elfelejtem: apukád csak az ikertesód miatt aggódik. Lazulj el, öcskös! - Az immár tizenhat éves lila festett hajú - varázslatosan rágóval kiegészült - fiatal lány úgy beszélt, mintha csak az időjárásról lenne szó.

- Honnan... - Be sem tudta fejezni a mondatot, megint félbe szakították. Ezúttal egy riasztó. Jeremy felsóhajtott. - Már megint mi történt?

- Segítséget kapunk - jelentette ki az újra rá hasonlító nő. - Bellus az, ha tudod kiről van szó - tette hozzá, rákacsintva fiára. A csokoládészín szemek elkerekedtek.

- Bellus? Mégsem hagyott cserben... - motyogta, mielőtt egy karcsú kéz megragadta az övét.

- Gyerünk! Most kell mennünk, különben elkapnak!

Jeremy engedelmeskedett anyjának és apja nyomában kislisszolt a cellájából. Alig pár méternyire ott világlott a portál, amin keresztül először idehozták. Leküzdve ellenérzéseit belépett - követte apját az ismeretlenbe és csak remélni tudta, hogy biztonságos helyre mennek.

***

- És ez itt az utolsó állomásunk: a kilövő állomás - mutatott körbe Rachel a hatalmas hangárban. Barátai betódultak a folyosóról, csak hogy megilletődve bámulhassák a különböző lézer- és egyéb fegyvereket.

- Kipróbáljuk őket? - kérdezte mohón Pinky, szinte azonnal. Barátnője lebiggyesztette frissen rúzsozott - végül mégis a Holdfényes csók-ot választotta - ajkait.

- Sajna, le van védve mindenki ellen, aki nem rendelkezik isteni bilétával a nyakában - mondta, majd Castiel és Daniel felcsillanó szemei láttán megrázta fejét. - Képletesen értve, idióták.

- Akkor mit csináljunk? Tudod, van pár ötletem - karolta át a lányt Jason. Rachel már csak ösztönből áthajította a csarnokon, majd visszafordulva meglehetősen sokkos állapotban lévő csapatához, így szólt:

- Ó, pontosan tudom, hogy hogyan üssük el az időt. Ugyanis nem ez az egyetlen lézerjátszótér ezen a bázison.

***

Angela sosem tartotta magát túlzottan szívbajosnak. Persze, először ijesztő volt a fény, ami még jóval kisebb korában felbukkant a sátrában, de amikor megtudta, hogy kiválasztották egy felsőbb hatalom kezei alá, mert meg van áldva egy különleges képességgel, hamar hozzá szokott a dolgokhoz. Megtanult mindent, amit Historia úrnő és Vitamors úr a kezébe adott, mert tudta - ha csak halovány képek által is, de tudta -, hogy később még használhatja őket. És most, hogy a pillanat eljött, amikor használni kezdi majd ismereteit, nem tudta eldönteni, hogy sírjon vagy elájuljon. A jövő és a szerelem, na meg néhanapján az időjárás istennője, jövendőbeli főnöke, Caritas úrnő, az egyetlen és igazi - késett az ő plexorrá avatásáról. Tudta, hogy ez a helyzet, ugyanis két barátja már régen túl volt a procedúrán - el is rángatták őket újdonsült társaik, őt meg otthagyták egyedül, mondva, hogy Caritas úrnő mindig is az elegánsan késő típus volt. Ez azonban nem nyugtatta meg Angelát.

Percek óta körbe-körbe menetelt, nem találva magában elég harmóniát ahhoz, hogy leüljön a kényelmesnek tűnő karosszékbe, ami az egyetlen bútor volt a szobában. Mi van, ha kiderül, hogy az egész egy véletlen műve csupán, hogy összekeverték valakivel? Mi lesz, ha Caritas mégsem akarja őt? Elvégre elárulta a fiát... Ilyen és ehhez hasonló gondolatok jártak a fejében, amikor léptek közeledését hallotta meg. Többét.

Most jönnek, hogy börtönbe zárjanak, mert tényleg én vagyok a rossz Angela - futott át a fején és lelapult a fal mellé. Sosem volt egy harcos típus, szeretett inkább kimaradni az ilyesmikből.

- Ne bántsanak! - kiáltotta, pont, ahogy az ajtó kinyílt. Kezei arca előtt voltak, de ahogy beállt a néma csönd, kilesett ujjai közül. Amit látott, végletekig megdöbbentette.

A RAMTEGY-es egység állt ott, teljesen normális ruhában, mindenféle harci felszerelés nélkül. Az a RAMTEGY-es egység, akinek a vezetőjével Jeremy reggel harcolt.

- Ti? - kérdezte, fel sem fogva, hogy hangosan is kimondja gondolatait. A lány, aki Jeremyvel harcolt, visszakérdezett:

- Jól látom, hogy te Jeremy egyik csapattársa vagy?

- Voltam - sóhajtott szomorúan, majd felszegte a fejét. - Most már plexor leszek - jelentette ki magabiztosan, mielőtt visszasüppedt volna a depresszió mocsarába. - Már, ha Caritas elfogad...

- Öhm... Elnézést, ugye azt mondtad, hogy Caritas? - kérdezte az egyik fiú. Az, aki szintén ott volt a harcnál. Valami technikus, ha minden igaz. Bólogatni kezdett.

- Igen - erősítette meg szavakkal is Angela az állítást. A csapat egyöntetűen szívta be a levegőt. Egymásra pillantottak.

- Tudjátok mit jelent ez? - kérdezte a rózsaszín hajú lány.

- Azt, hogy az én kedvenc tinijeim irtó nagy büntit kapnak, amiért beosontak egy felszentelt helyiségbe?