Helló Mindenki!

Egy hét kihagyás után újra jelentkezem! Nem akarok mentegetőzni, meg semmi ilyesmi, de esküszöm, hogy nem direkt hagytam ki! Egyszerűen csak nem jutott eszembe, hogy vasárnap van és fel kéne tölteni az új részt. Előfordul az ilyen az aranyhal memóriával rendelkező egyéneknél, mint én...

A mai részben lesz egy kis meglepetés néhány embernek: Rachel betartotta az ígéretét. Hogy ez mit is jelent? Olvass tovább és kiderül...

Ciaó!

Fanni

- Baj van, Jeremy? - lépett a fiú mellé Holly. Már rég felállították a sátraikat éjszakára - a többiek már mind húzták a lóbőrt. Jeremy azonban nem tudott aludni. A fűben feküdt és a Holdat bámulta valamin nagyon gondolkozva. Szőke hajú barátnője vitt neki egy pokrócot, hogy arra telepedjen rá - ezt a csoki szemű hálásan el is fogadta.

- Csak csillagképeket keresgélek - válaszolta, de még ő maga is érezte, hogy felesleges hazugságokkal dobálóznia. Főleg nem ilyen bénákkal. Felsóhajtott. - Aggódom apa miatt - vallotta be. Holly megfogta a kezét és megpaskolgatta, majd ő is lefeküdt mellé, így már ketten bámulták a Holdat. Megjegyzem: kezén fogva. És ez helyesnek is tűnt, legalábbis Jeremy szerint. Úgy vélte, hogy ez csak a baráti támogatás a lány részéről. Amiről rajta kívül minden épeszű ember tudta volna az igazat. De, hát Jeremyt nem feltétlenül az eszéért szeretjük, így ez megbocsátható neki.

- De hisz ismered. Tud vigyázni magára - jegyezte meg csendesen az előbb említett személy.

- Ismerem, na, de a RAMTEGY-esek Héliához vitték! Héliához! - ismételte meg a nyomaték kedvéért.

- És? - kérdezett vissza a lány. Jeremy úgy nézett rá, mint aki meggágyult.

- Nem emlékszel, hogy mit meséltek a táborlakók róla?

- Nem - Holly hangja ingerülten csengett - mert az apád gondoskodott róla, hogy ne halljam őket.

- Hát jó is, hogy kihagytad - értett egyet a gesztenyebarna hajú. A lány sértetten felhorkantott, mire a fiú folytatta: - Elmesélték az összes véres gaztettét. Részletesen - Jeremy megborzongott. - És megállapították, hogy egy boszorkány.

- Boszorkány? - nevetett fel Holly. Nevetségesnek és gyerekesnek érezte ezt a szót.

- Igenis az! Ha nem hiszed, el is mehetsz! - üvöltött rá barátja. A lányban bennrekedt a levegő. Még sosem kiabált vele... Szemébe önkénytelenül is könnyek gyűltek. Hátat fordított és sírva elrohant. Jeremy utána kiáltott, de nem állt meg. A fiú felsóhajtott. ,,Ezt jól elszúrtam" - jegyezte meg, csak úgy magának. Nem tudta, hogy ilyenkor mit kellene tennie, de úgy ítélte, hogy megvárja, amíg Holly megnyugszik. Visszaheveredett, hogy újból apja kiszabadításán dolgozhasson, de gondolatai minduntalan az előbbi beszélgetéshez tértek vissza. Szinte hallani vélte Holly nevetését... Aztán rájött, hogy valaki tényleg hangosan kacag, csak éppen az a valaki nem a barátja. Felkapta a fejét és észrevett egy fényfoltot a rét szélén, a fák között. De ahogy felállt és közelebb lépett, a fényfolt eltűnt. Jeremy rohanni kezdett a fához, ahol ezt a jelenséget látta, de hiába mászott fel, semmit sem talált. Viszont a fa tetejéről remekül belátta a vidéket és észrevett egy sötét sziluettet. Egy torony sziluettét. Az irányítótoronyét.

***

- Úgy unatkozom! - nyafogott Pinky. Már órák óta várták a jók felbukkanását, de semmi sem történt. Ez pedig bosszantotta a rózsaszín hajú lányt. Ahogy az is, hogy Castiel néhány másodpercre le-lefagyott a jelenlétében. Ennek köszönhető volt az is, hogy a fiú által elővett játékban kíméletlenül legyőzte barátját. Már vagy tizedszerre. Márpedig Scar... mármint Pinky nem szerette a könnyű győzelmeket. Ha megdolgozott valamiért, akkor a jutalom még jobban esett neki. Többek között ezért is nem akart járni Casszel, így, hogy a fiú időnként a karjába tudott volna ájulni. Meg ki akarta próbálni másokkal is az ilyen dolgokat, mielőtt ráugrott volna a Nagy Ő-jére. Legalábbis Hélia szerint valahogy így találkozik majd a sráccal, akivel életük végéig együtt maradhatnak.

- Kár, hogy még nem értek ide az ellenállók - jegyezte meg Castiel, saját kifejezését használva a ,,jókra". Ő az egész háborút egy számítógépes játékként élte meg. Volt ő, a szövetségesei és az ellenfelei. Értelemszerűen az ellenfelekkel végzett, szövetségesekkel szövetkezett.

- Vagy az is lehet, hogy itt vannak már, csak nem szólt a biztonsági-rendszered - találgatott Pinky. Barátja a fejét rázta.

- Az lehetetlen - jelentette ki, pont abban a percben, amikor az említett biztonsági rendszer bekapcsolt.

- Itt vannak! - vigyorodott el a lány. - Fegyverkezz fel! - siettette a fiút. Cas felkapta kedvenc kis puskáját és elindult a rózsaszín hajú után, miközben halkan közvetítette neki betolakodójuk jelenlegi helyzetét.

- Úgy tűnik megpróbálkoztak a jó öreg hátsó bejárat trükkel - húzta el a száját, de közben folytatta a beszédet: - Most vágnak át a raktáron. A kamerám le is fotózta... Egyedül van, egy átlagos magasságú srác, egy mindjárt széteső hátizsákkal a hátán. Golyóálló mellénye nincs vagyis könnyen le tudjuk majd szedni - mutatta be ,,vendégüket" Cas. - Nézd meg! - tolta Pinky orra alá a szerkentyűt. A lány biccentett.

- Jelenlegi helyzete? - kérdezte fojtott hangon.

- Most lépett ki a folyosóra - tudósított a kis számítógépzseni. Aztán hirtelen megállt. - Mindjárt elérjük - jelentette ki szinte hang nélkül.

- Tüzelésre kész! Én beszélek - adta ki a parancsot Scar... mármint Pinky.

- Várj! Ebbe beszélj! - nyomott a lány kezébe egy másik kütyüt Castiel.

- Helló, kedves betolakodó! Mai ajánlatunk szerint többféle halálban részesülhetsz: golyó általiban, vegyi anyag mérgezése miatt, illetve áram következtében. Tiéd a választás! Megjegyzem, az utóbbi lehetőségre extra kedvezményt adunk! - konferálta fel a dolgokat a rózsaszín hajú. Hangja egyszerre jött sehonnan és mindenfelől. Ijesztő volt és kísérteties. A lány elismerően nézett barátjára és elsuttogott egy halk dicséretet. A sötétben Castiel szerencséjére nem látszott, hogy a fiú ennek hallatára elpirul, pedig ez a gesztus sok mindent megmagyarázott volna - vagy ha nem is sok mindent, egy dolgot mindenképpen.

- Ki az? - kérdezett vissza a betolakodó. Bár nem beszélt hangosan - mert még látott egy halvány esélyt arra, hogy nem leplezték le -, hangja visszhangzott a folyosón, eljutva ezzel az irányítótorony minden egyes pontjába. Egy halk csattanás elárulta, hogy a fejére csapott. Pinkynek erről legjobb barátnőjének, Rachelnek és Héliának a szokása jutott eszébe, ők is a fejükre csaptak, ha azt akarták kifejezni, hogy valamelyik csapattag - Dan és/vagy az apjai - valami orbitális nagy baromságot követ el. Ezután általában a szidás következett. A lány szinte hallotta, hogy az ellenálló magában szitkozódik.

- Ki lenne az? Hát én! - szólt bele a szerkentyűbe.

- A nevedet kérdeztem, de mindegy. Hol van Huggings tábornok? - kérdezte immár üvöltve a hívatlan vendég.

- Na, nyugika már! Mit akarsz, hogy beszakadjon a dobhártyám? - kérdezett vissza Pinky, direkt figyelmen kívül hagyva a betolakodó szavait. Erre az halk morgással válaszolt. - Amúgy, ha a tábornokot keresed, ő nincs itt. Az emberek csak engem hagytak itt - tudod, bekötötték az áramköreimet meg ilyesmi. De már értesítettem őket, hogy majd jöjjenek el a hulládért - blöffölt a lány.

- Honnan veszed, hogy egyedül jöttem ide? - hangzott a következő kérdés, ezúttal halkabban.

- Hőérzékelők, kamerák, meg egyéb high tech cuccok miatt. Ja és mert ennek a Kaptárnak én vagyok a Vörös Királynője. Legalábbis azt hiszem így hívták azt a kislányt... - gondolkozott el Pinky.

- Milyen kaptár? Vannak itt méhek is vagy...

- Ó, te jó ég! Te nem ismered az évszázad egyik legakciódúsabb filmjét, a Kaptárt? - akadt ki a rózsaszín hajú.

- Nem veszített sokat - morogta Castiel a háttérben, azonban a vendégük meghallotta.

- Van itt még valaki? - sandított körbe.

- Á, csak a programozóm - hazudozott tovább a lány - ő éppenséggel nincs oda a Kaptárért. Azt azonban még ő is elismeri, hogy a mesterséges intelligencia benne nagyon menő. Persze, egy kicsit sem jobb nálam - emelte magasba orrát, ezzel is szórakoztatva ,,programozóját".

- Elárulod hol van? Ő talán el tudja nekem árulni, hogy hol van a tábornok - kíváncsiskodott tovább a valaki.

- A-a. Én csak akkor mondok bármit is, ha azonosítod magad - jelentette ki teljes meggyőződéssel legújabb ötletét Pinky.

- Rendben - sóhajtott az ellenálló. - Jeremynek hívnak.

- Jeremy? Szép név - dicsérte őt a lány. - Azonban ez sajnos nem elég. Ujjlenyomat meg hasonló formaságok kellenek. Abban sem vagyok biztos, hogy az ujjlenyomatot egyáltalán benne van-e az adatbázisomban. Mert eddig egyetlen Jeremyt találtam, de az is a Bahamákon teljesít szolgálatot. Ráadásul ő sokkal kisebb, mint te, így valószínűsítem, hogy nem Hélia seregébe tartozol. Így, mint már említettem, háromféle halálnem közül választhatsz...

- Hélia? - horkant fel Jeremy. - Még csak az kéne, hogy annak a gonosz boszorkának dolgozzak!

- Nem szép dolog félbe szakítani a másikat! És milyen boszorkány? - Pinky halkan felnevetett. - Úgy értetted, hogy isten, igaz?

- Nem. Jól hallottad. Bo-szor-kány - szótagolta Jeremy, olyan hangsúllyal, mintha egy kisgyerekhez beszélne.

- Ti, emberek mindent a boszorkánysággal magyaráztok? Azt hittem, ezt már kinőttétek a középkor óta, de ezek szerint nem - szólalt meg most becsmérlően a lány. - Hélia tényleg istennő. Vagy legalábbis az volt, egészen kétezerig, az emberkénti újjászületéséig. A képességei azonban máig sosem hagyták cserben - ezt nevezitek ti boszorkányságnak.

- Na, persze - legyintett a fiú válaszképp. Ekkor felhangzott egy kiáltás:

- Jeremy! Jeremy, merre vagy? Kérlek válaszolj! - egy kétségbeesett női hang volt az.

- Úgy hallom valaki téged keres - vigyorodott el a lány. - Csak nem a kis barátnőd? Biztos örülne, ha elárulnám, hogy itt vagy...

- Ne! Hollyt hagyd ki ebből! - Jeremy hangjában felcsendült az aggódás és a féltés. A rózsaszín hajú lány pedig nem is lett volna önmaga, ha ezt nem használja ki.

- Nem is tudom... Szerintem szívesen játszana velünk - ördögi vigyort vett fel az arca. Pont ebben a pillanatban kezdett el recsegni Castiel adóvevője.

- Húzzatok ki az épületből! Tíz másodpercetek van a robbanásig - hallatszott Rachel hangja.

- Robbanásig? - ismételte meg Jeremy bátortalanul. Csakhogy inkább kérdésként, mint kijelentésként.

- Viszlát! Mi nem akarunk benn égni! - köszönt el Pinky, majd Castiellel a nyomában felhúzta a nyúlcipőt és kirohant az épületből, el a megkövülten álló Jeremy mellett. Végül a fiú is kapcsolt és követte őket. Ahogy kiértek, az irányítótoronyba egyszerre csapott be vagy húsz villám. Az épület kigyulladt és sárgás fény kíséretében felrobbant.

- Ti meg mi a francot képzeltetek, hogy... - már nem derült ki, hogy milyen szidalmakat akart Rachel a nyakukba zúdítani, mert észrevette Jeremyt. A fiú is őt bámulta - tekinteteik összekapcsolódtak.

- Te jó ég - ez volt az egybehangzó és értelmes reakció mindkettejük felől.

***

És most egy kis időbeli visszaugrás (kb. akkorra, amikor Jeremy bejut a toronyba)

- Hogy hívják a kis újszülöttet? - kérdezte Rachel a rádiójától.

- Sophie a kislány neve - hallatszott a válasz - és én lettem a tündérkeresztanyja.

- Te? - nevetett fel a csokoládé szemű.

- Igen, én. Nem értem mi a bajod ezzel - sértődött meg a beszélgetőpartnere.

- Nem nagyon tudlak elképzelni téged egy kisgyerek mellett, amint vigyázol rá és óvod őt - vallotta be a lány.

- Most miért? A magát felsőbb hatalomnak nevező alkotónkkal is elbírtam! - húzta el a száját egy női valaki.

- De ő már volt vagy tizenhárom éves! Az már nem annyira gyerek, még akkor is, ha gyerekesen viselkedik - jelentette ki Rach, mire egy villám csapott be a kocsija mellé. A lány nagyot ugrott ijedtében és barátnője sem tudta mire vélni a hangot.

- Mi történt? - kérdezte.

- Becsapott mellénk egy villám - tudósított a csoki szemű.

- Ó, akkor az alkotónk ellátogatott hozzád. Lehet, hogy ezekben a percekben is írja a történeted - lelkesedett a rádióból hallatszódó valaki. - Nem történt semmi olyan, ami fontos fordulópont lehet az életedben?

- Hát a csapattal megvolt az első igazi küldetésünk, amelynek során megtaláltam az apámat és hazahoztam a táborunkba, illetve találkoztam anya mogorva főplexorával...

- Megtaláltad az apád? Ez remek! Biztos ez az az esemény, ami miatt elindult a történeted! Már csak azt kellene kitalálni, hogy ezután mi fog majd történni... - jegyezte meg a valaki, pont abban a pillanatban, amikor Rachel mobilja egy üzenet érkezését jelezte.

- Várj, egy percet! - kérte, miközben átfutotta a sorokat. Arca fokozatosan borult be. - Castiellék találkoztak egy betolakodóval, vagyis oda kell mennem.

- Most már biztos, hogy megy a történeted! - ujjongott barátnője. - Vagyis nekem nem kellene zavarnom téged. Hosszú-hosszú ideig.

- Jaj, ugyan már! Hívlak, ha van valami, oké? Hátha tudsz segíteni. Hisz te már egyszer végig mentél ezen az őrületen.

- Jó, akkor majd hívj. Szia, Rach!

- Akkor majd hívlak. Szia és legyél jó tündérkeresztanya, Lara!