[Sziasztok! Ez a rész kihagyható, mivel amolyan, "hogy kezdődött az egész" rész, ezért nem is írtam E/1-be. A következő rész már az egyik főszereplő szemszögéből lesz. Jó olvasást]

Az elnök és annak személyes testőrje Jim Watson egy szűk szobában ülnek, egy technikus fiúval. Szinte izzik a feszültség a szobába és ez érezhető is. Mindenki ideges volt valami miatt. Az elnök az miatt, hogy vajon jó döntést hozott-e, Watson az miatt mert nem értett egyet az elnökkel, a technikus fiú pedig csak simán félt, hogy mi történik, ha véletlenül elszúr valamit. A szobába síri csend volt, csak a számítógép zúgását lehetett hallani, amíg Watson meg nem törte ezt a csendet.

-Elnök úr, de hisz ő még csak egy kislány. Mit tud amit a mi embereink nem? – Watson hangján lehetett hallani a dühöt és az eggyet nem értést. Nagyon féltette a lányt. Annyira törékenynek nézett ki a képen, ami az asztalon hevert, pont a monitor mellett.

-Ez a kislány előbb tanult meg harcolni, mint járni. Csak nézd mi fog történi! Majd megláttod, hogy igazam volt – vezeti tekinteté az elnök, a még mindig üres monitorra. – Kezdődik. Csináld fiam a dolgod – veregeti kissé hátba a fiút, mire az extra gyorsasággal pötyögött be valamit a gépbe, mire a monitoron megjelent az egyik utca, éppen aktuális felvétele. Az utcán sötét volt és csak pár utcai lámpa adott fényt. – Most elég ittas a hölgy és ha beigazolódik a gyanúm, még így is lenyomja a három legjobb emberünket – mutogat idézőjeleket és megbabonázva mered a képernyőre. Egy másodpercre sem szakítja el róla a tekintetét.

-Hogy mondta? – kérdi Watson kissé mérgesen. – Verekedni fognak? A fiúk széttépik pár perc alatt – a férfi feje már kezdett vörösödni a dühtől. Nem értette, hogy az elnök, hogy lehet ennyire bolond, hogy egy kislányt megtámadtat három, képzett, vérszomjas harcossal.

-Igen, igen. Mondtam a fiúknak, hogy támadják meg a lányt – úgy tűnt, mintha az elnök elégedett lenne magával. – Már jön is – mondja vigyorogva és a képernyőre mutogat izgatottan, mintha csak valami filmet nézne. Watson is a képernyőre nézett, ahol egy lány sétált. Eléggé dülöngélt az ifjú. Látni a járásán, hogy nem csak egy-két pohárkával ivott. – A fiúknak is valahol itt kéne lenniük – forgatja a szemét az elnök és még közelebb hajol a géphez, mintha csak úgy jobban látná, hogy mi fog történni.

-Ez nem volt megbeszélve uram. Állítsa le – kiált Watson teljesen kikelve magából. Nagy levegőt vett és próbálta vissza fogni magát, még mielőtt valami olyant mond, amit a későbbiekben megbán, hisz tudta ő nagyon jól, hogy nem beszélhet így a főnökével. -Uram, kérem figyeljen már rám. Csak megfigyelésről volt szó, nem pedig megtámadásról. Mi van, ha megsérül? Ha valamilye eltörik? Ha korházba kerül?

-Nyugodj meg Jim és figyelj nagyon jól. Ilyent még soha nem láttál, mint ami most fog következni – néz az elnök mosolyogva a férfire. Watson nem értette, hogy az elnök, hogy a fenébe tud nyugodt maradni egy ilyen helyzetben. Mi van ha a fiúk túl messzire mennek? Egyáltalán mit mondott nekik az elnök, mikor álljanak le? Watson tudta nagyon jól, hogy néha elég egy rossz ütés, egy rossz esés ahhoz, hogy elvegyük egy ember életét. – Fiacskám rá tudnál közelíteni egy kicsit jobban? – csap a technikus fiú vállára az elnök.

A fiú nem szólt csak teljesítette az elnök kérését. Most már mindhárman lélegzet vissza fojtva meredtek a monitorra.

Watson jobban végig mérte a lányt. Lengén volt felöltözve. A testfelépítése elég jó, látszik rajta, hogy edz, de volna mit javítani még rajta. Fekete haja volt, ami szabadon lógott, így eltakarva a hölgy szinte egész hátát.

Watson meglátta Albertot és Fredet, ahogy a lány mögött sétálnak, egyre közelebb és közelebb értek a fekete hajú lányhoz. A hölgy hátra pillant és sietősebbre veszi a tempót. A zsebébe kezd matatni és előkapja a telefonját, de ekkor hirtelen Bruno lépett elő a sarokról. A lány megtorpant és próbálta kikerülni Brunot, de az folyton elállta az útját. Kissé meglökte a lányt, aki elveszítette az egyensúlyát és a földre esett.

-Elnök úr – kiáltja Watson, de a férfi csak felemeli a mutató ujját ezzel elcsitítva őt. – De hisz nem látja? – feje egyre vörösebb a mérgelődéstől. – Teljesen el van ázva a lány. Még felállni is alig bír – suttogja kétségbe esve, majd a képernyőre néz.

A lány a falhoz mászik. Megtámasztja magát abba és nagy neheze feláll. Elfordul a fal felé és elkezd hányni. Mikor kész volt megtörölte a száját, kissé arrébb állt és hátát a falnak támasztja. A három fiú körbe állta, ezzel minden szabadutat elzárva előle. A lány valamit tátog, de nem lehet hallani, hogy mit. Az elnök és Watson szinte rögtön össze néztek.

-Tudsz rá hangot is tenni fiacskám? Vagy valahogy máshogy meg lehet oldani, hogy halljuk őket? – kérdi az elnök és olyan izgatottnak tűnt, mint mikor a gyerekek meghallják azt a szót, hogy télapó.

-Megpróbálhatok valamit, csak egy pillanat és... - nyomkod valamit a gépen a technikus, majd arcán egy elégedett mosoly jelent meg – és kész is.

-Srácok utoljára mondom, hogy nem szeretnék balhét. Álljatok le, még mielőtt korházba kötne ki valaki – mondja a lány és össze fogja a haját, mire Watson idegesen harapdálja az ajkát.

A lánynak egyértelműen nagy a szája és semmi jele annak, hogy félne. Miért nem szalad el? Miért nem hív fel valakit? Miért ilyen hülye, hogy bele áll a verekedésbe, sőt még húzza is a fiúkat?

Albert megakarta ütni, mire a lány lehajol, így Albert telibe ütötte a falat. Fájdalmába hangosan felordít és elkezdi öklét rázni, hogy ezzel csillapítsa a fájdalmát. A lány elmosolyodik és ezt kihasználva elmegy a faltól. Kissé behajlítsa a térdét és Fredre, majd Brunora néz.

Watson elégedetten bólint párat. Tetszik neki a lány stílusa és gondolkodása, hisz a lány az eszét használja nem az öklét.

-Okos lány...

-Ezt miből tudod Jim?

-Nézze csak. Eljött a faltól amint esélye adódott rá. Tudja, hogy a falnál kevesebb a mozgási tere – magyarázza a testőr.

-Oh, úgy tudtam, hogy neked is tetszeni fog!

A két fiú össze néz. Látni rajtuk, hogy elgondolkodnak azon, hogy most mit kéne tenniük. Ők is ügyesek. Rá jöttek, hogy egy okos ellenféllel állnak szembe, ami az egyik legveszélyesebb. Watson nem csalódott bennük sem. Pont azt csinálják, amit tanított nekik. Előbb felmérik a terepet és csak utána támadnak.

-Vigyázz el ne ess a cipőfűződbe – mondja a lány egy csábos mosollyal Frednek, mire mindkét fiú egyszere lenéz a cipőre.

Ezt kihasználva a lány egy hatalmas és pontos rúgással a fiú lábai közé rúg. Watson, az elnök és a technikus fiú egyszerre szisszentek fel a szobába, ezzel átérezve Fred fájdalmát.

Fred oda kapott nemiszervéhez és térdre rogyott. A lány látta, hogy Fred abszolút nem védi az arcát és ezért egy jól irányzott ütést mért a fiúra, aki elterült a földön.

Watson szégyenkezve megrázza a fejét és halkan felnevet, hogy a fiúk bedőltek egy ilyen szemét és gyerekes trükknek.

-Ugyan már srácok, csak sétáljunk tovább. Mindenki menjen a maga dolgára – tárja szét a karjait a lány tehetetlenül.

A három fiú össze néz és mind bólint egy aprót. Egyszerre támadtak a lányra. Itt picit megakadt a kép, valami zavarta a jelet és a képernyőn az a felirat jelent meg, hogy nincs jel.

A technikus fiú rögtön kezébe vette a dolgokat és őrült sebeséggel írt be valamit, mire visszajött a kép.

A lány térdre esik. Az arcához kapott, oldalra fordította a fejét és vért köpött. Durván megtörli az arcát, de az úgy is teljesen véres maradt, mivel az orrából folyamatosan folyt a vér. Arcáról eltűnt a mosoly, mérgesnek tűnt most már. Felnézett Albertre, aki újra arcon ütötte, mire a lány a földre dől és nem mozdult.

Watson hangosan kifújja a levegőt. Nem értette, hogy ez mire volt jó. A lány alapból részeg volt. Még is mit gondolt az elnök?

-Én megmondtam előre. Remélem, hogy nem tőrt el semmije annak a szegény lánynak – mondja Watson vegyes érzésekkel, majd az ajtó felé indult.

Már épp lenyomta volna a kilincset, mikor a gépből a lány nevetése hallatszott fel. Kissé eltátja a száját és lassan megfordul. Csodálkozva nézett a monitorra, hisz a lány továbbra is a földön feküdt, viszont nevetett. Watson nem érette, hogy mi történik, hogy mit tart a lány olyan mulatságosnak.

-Ugyan fiúk – áll fel lassan, mire Watson vissza sétál a géphez – csak ennyit tudtok? – mosolyodik el.

-Uram mi a parancs? – kérdi egy recsegő hang a rádióból.

Watson rögtön felismerte Fred hangját és mindhárman a rádióra néztek. Az elnök megfogta a készüléket és elgondolkodott. Watson idegesen megrázta a fejét ezzel jelezve az elnöknek, hogy hagyják abba.

-Folytassátok – adja ki a parancsot a férfi.

Watson nagyon nem értett egyet a döntéssel, szerinte a lány már így is túl sokat kapott. Lehet, hogy sokkot is kapott és ez miatt nem érez fájdalmat a lányt, vagy az adrenalin miatt. Viszont tudta, hogy nem ellenszegülhet az elnök parancsának, nem tehet semmit, ha már egyszer kiadta a parancsot.

Watsonnak ez az egész nem tetszett, viszont a lány nagyon felkeltette az érdeklődését. Tetszik neki, hogy nem adja fel, hogy a többség ellen is bátran kiáll még ha ez hülyeség is. Ő is tudja, hogy a lány nem hétköznapi. Viszont ostobának is tartsa őt. Ha lett volna egy kis esze a földön marad és már vége is volna, vagy megpróbálna elszaladni vagy bármi mást csinálni a harcon kívül.

A kislány megütötte Albertot, akinek orrából csak úgy dőlt a vér és ha Watson füle nem csalt és jól hallotta a roppanást, akkor talán el is tőrt.

Bruno hátulról akart támadni, de a lány fordulatból fejbe rúgta. A lendület miatt Bruno a falnak futott és mozdulatlanul feküdt tovább a földön.

Már csak egy van hátra, Fred. Watson tudja, hogy a három testőr közül Fred a legügyesebb és a leggyorsabb.

A fiú előránt egy kést, mire a lány teljesen elfehéredik. Tudja, hogy ez már nem vicc. Elég egy rossz szúrás ahhoz, hogy az egyikük élete véget érjen. Viszont nem habozott sokáig. Egy hirtelen mozdulattal kirúgta Fred kezéből a kést.

A lány csak a késre koncentrált, amit Fred is észrevett és élve a lehetőséggel egy hatalmasat lekever a lánynak ököllel. Az ütés ereje miatta a lány térdre rogy és feje ide-oda billeg. Watson tudta, hogy mi fog következni, a lány elfog ájulni és ennyi volt.

De nem így történt. A lány megrázza a fejét, hogy észhez térjen és feláll. Felemeli jobb kezét, szinte már semmi erő nem volt benne és ezt Fred is látta, aki megragadta a lány kezét.

Ekkor a gép újra lefagyott.

-Ne, ne, ne most – mondja az elnök mérgelődve.

-A fenébe – a technikus fiú is elég mérgesnek tűnt és már el is kezdte kijavítani a hibát.

Watson lélegzet vissza fojtva várta, hogy vajon mi történhetett. Ha Fred ügyes volt, akkor lecsapott a lányra, viszont, ha a lány gyorsabb volt és használta a bal kezét akkor...

A kép hirtelen visszajött. Fred a földön feküdt, a lány fölötte térdelt és ütötte, ahol csak érte. Teljesen elsötétedett a tekintette. Ha lassan nem áll le, akár meg is ölheti a férfit.

Az ismeretlen lány, mintha csak meghallotta volna Watson gondolatait a távolból, hirtelen leállt. Feltámaszkodott a fiúról és egyesévvel az összes fiú pulzusát kitapintotta, majd elszaladt.

-Ez lehetettlen – suttogja Watson és a három legjobb emberére néz, akik kiterülve feküdtek az utcán.

Idegesen megfogta a rádiót és kiküldött a fiúkért egy mentő csapatott, hogy visszahozzák őket és ellássák a sebeiket.

-Csak szerencséje volt a lánynak. Ez nem jelent semmit elnök úr – próbálkozik továbbra is Watson.

Nem akarta a lányt edzeni, nem akarta, hogy a lány bele keveredjen ebbe az egészbe. Hisz még olyan fiatal, még előtte az élet.

-Nem Watson, ez nem szerencse. Ők a legjobb embereid igaz? A lány egyedül legyőzte őket, ráadásul részegen – ordít teljesen kikelve magából az elnök. – Rá fogom bízni a legnagyobb kincsemet és erről nem nyitok vitát. Akarom ezt a lányt, szóval hozd el nekem már holnap vagy amilyen hamar csak lehet. Meg akarom ismerni.

-Ahogy az elnök parancsolja – mondja Watson és mérgesen kimegy a szobából. 

Sziasztok! Tudom, hogy sokat késtem szóval bocsánat. Igazából nincs jó indokom csak annyi, hogy lusta dög voltam és mindig közbe jött valami /munka, aztán suli/. Megpróbálok heti egy részt hozni nektek. Tudom, hogy nem túl sok, de sajnos a suli elveszi minden energiámat, nagyon nehéz vissza szokni. Remélem megértitek és türelmessek lesztek velem.