Reggel hangos nevetésekre keltem. Szem forgatva, kissé mérgesen kikeltem az ágyból és a nappaliba mentem, mivel onnan jött a nevetés. Anya és Watson épp kávézgattak és beszélgettek ott, mire elmosolyodtam. Olyan jó volt hallani anyát nevetni.

-Öltözz Stuart. Kapsz tíz percet, már így is késésben vagyunk szóval igyekezz – mondja Watson mogorván.

Hűha, valaki rossz lábbal kelt fel ma. Ez tuti, hogy rajtam fog csattani.

-Magának is szép jó reggelt – dünnyögöm szem forgatva.

Egy gyors puszit nyomtam anya arcára és már vissza is mentem a szobámba készülődni. Egy melegítő nadrágot vettem fel és egy rövid ujjút. Fekete hajamat lófarokba fogtam.

Mikor mindennel kész voltam oda álltam Watson elé. Végig néz rajtam szem forgatva. Mindketten elköszöntünk anyától és már indultunk is.

Egy fekete BMW-be ültünk, amit Watson vezetett. Mivel még nem nagyon ismerem a környéket fogalmam sincs, hogy merre, hova mehetünk.

Végül egy edző terem előtt álltunk meg. Még szerencse, hogy sportosan öltözködtem. Bementünk és Watson rögtön a futópadra küldött, ahol elkezdtem futni.

-Izmot kell növesztened, mivel csont és bőr vagy – jelenti ki és rosszallóan megrázza a fejét, miközben végig néz rajtam.

-Köszönöm, maga is nagyon jól néz ki – mondom kissé idegesen, mire Watson fejem teszi a futópad sebességét.

-Na ide figyelj Stuart, ez a munka egyáltalán nem poén, de erre majd idővel te is rá jössz. Mi van, ha valaki tényleg elakarja rabolni Arianat? Mi van, ha rátok támadnak? Mit teszel? Vagy mi lesz, ha Ariana megsérül és a te kezedben van az élete? Hogy látod el a sebeit? Hogy segítesz rajta? – kérdi mérgesen. Nem szóltam csak lehajtottam a fejem és cipőm orrát bámultam miközben futottam. – Pontosan – fújja ki hangosan a levegőt. - Sokat kell tanulnod Maya és még többet kell, hogy edz. Ezért reggel velem lesz másfél órás edzésed, ezután egy orvossal leszel, aki megtanít életet menteni, addig amíg Ariananak órái vannak. Aztán mész Arianáért és este 7-ig azt csinálod, amit ő mond. Ezek után pedig majd valaki levált téged és te pedig velem fogsz edzeni este is. Harcművészetet, az alapállásokat, a védekezést. A védekezésed nagyon gyér – mondja és még egy fokozattal feljebb állítja a sebességet. – Van kérdés?

-Nincs... – lihegem és próbálom felvenni a gép tempóját.

-Rendben. Tíz perc múlva leszállhatsz – néz rám és leül a padra és onnan néz.

...

Edzés végére nagyon égett a combom, szinte járni nem bírtam. Watson nem kegyelmezett nekem. Sőt azzal fenyegetőzött, hogy ha nem bírom el a súlyokat, akkor futhatok hazáig.

Will-lel is sokat jártam kondiba, de Watson hozzá képest egy terminátor.

-Ahh meghaltam – csapódok be Watson mellé az autóba, miután picit megmostam az arcomat.

-Otthon van kábé fél órád rendbe szedni magad, aztán megy az orvos hozzátok – magyarázza és már a gázra is lép.

...

-Szia Dr. Tiran vagyok, de hívj csak Ivinek és nyugodtan tegezz – nyújtja felém a kezét.

A hölgy nagyából ötven lehetett. Elég alacsony volt és tömzsi. Haja kezdett őszülni, szeme pedig sötét barna volt. Arcán pedig egy hatalmas mosoly volt. Nagyon szimpatikus és barátságos nőnek nézett ki.

-Maya Stuart – fogok vele kezet.

-Nos Maya, akkor kezdjük az alapokkal. Mennyit tudsz az orvoslásról?

-Minél hamarabb ki kell tisztítani a sebet, hogy ne történjen fertőzés.

-Szuper. Akkor most tegyük fel, hogy megvágom magam itt – húzza végig ujját az alkaromon. – Mit tennél? Mi volna az első?

-Elszorítom egy övvel. Valahol itt – húzom végig párszor ujjamat a könyököm körül.

-Rendben, elszorítottad. Mi következik? Tegyük fel, hogy egy rozsdás helyen vagy és a tárgy, ami megvágott koszos volt.

-Nem tudom. Keresek valami fertőtlenítőt? Hívom a mentőket? – kérdem bizonytalanul, mire kissé felnevet.

-Tudod hány liter vér van egy emberbe?

-Talán öt ha jól emlékszem.

-Úgy kábé igen. Hány liter vért veszíthetsz mielőtt meghalsz?

-Nem tudom...

-Nagyjából a felét, ezután az agyad nem jut oxigénhez. Jön a kóma és a halál.

...

-Nos akkor mára be is fejeztük. Holnap innen folytatjuk. További szép napot Maya – köszön el tőlem a doktor néni mosolyogva.

-Köszönöm, neked is – búcsúzok én is el tőle.

Ahogy kiment az ajtón felmentem a szobámba és gyorsan felvettem a fekete öltönyöm. Honnan tudták a méretem? Ennyire lenyomoztak volna? Nem semmi.

Kértem egy autót Watsontól, aki azzal búcsúzott tőlem, hogy ha ellopom a kocsit vagy megkarcolom, akkor szépen lassan fog kinyírni.

Szóval ezután a kedves szavak után, elég lassan mentem Arianaért, hogy nehogy valami baja legyen az autónak. Mikor oda értem leparkoltam és kiszálltam az autóból, hogy észre vegyen.

A telefonom elkezdett remegni a zsebembe, mire elővettem. Will volt az. Sóhajtottam egy nagyot és elgondolkodtam. Múltkor elég csúnyán leharapta a fejem és haragszom rá, de végül is én szakítottam vele, szóval bűntudatom is volt ez miatt.

Na mindegy. Felveszem, meghallgatom mit akar.

-Will ha megint azért hívtál, hogy elmondj mindenféle hülye picsának akkor...

-Nem, bocsánatot szeretnék kérni – vág a szavamba rögtön. – Mikor azt mondtam, akkor nem direkt mondtam és nem is úgy gondoltam. Tökéletes voltál az ágyba, tökéletes voltál testileg, lelkileg, mindenhogy. Csak szakítottál velem és nekem teljesen elborult az agyam, mert én tényleg szeretlek. Nem tudom mi történt veled, hogy mi történt velünk... Az osztályfőnök ma mondta, hogy itt hagytad a sulit, szóval rögtön elmentem a házatokhoz, de azt mondták a szomszédok, hogy kiköltöztetek vagy mi. Nagyon hiányzol Maya, hiányzik a veled töltött idő. Hiányzol, mint barát, mint barátnő, mint lelkitárs... – hallom, hogy elkezd szipogni, mire majd meg hasadt a szívem.

-Te is hiányzol – suttogom és letörlöm az arcomon végig folyó könnyeket.

-Nem találkozhatnánk valamikor? – kérdi könyörögve, mire ajkamba harapok.

-Nem tudom Will, most még nem megoldható ez a dolog. Talán idővel...

-Miért költöztetek el?

-Anya és én kaptunk egy új, jó állás lehetőséget.

-Értem... van... van valakid?

-Nincs – suttogom. Will szipogásra egyre gyakoribb és néha a beszélgetés közben elcsuklik a hangja.

-Remélem majd egyszer találkozhatunk. Vigyázz magadra, szia – teszi le a telefont.

Hátamat az autónak támasztottam és bele mentem a gallériámba. A kitörölt képeket visszavontam a törlésből, így újra a gallériámba foglalt helyet. Miután ezzel kész voltam eltettem a telefonom és az egyetem felé néztem, ahonnan egyre több diák jött ki.

Majd végül megpillantottam Arianat. Egyenruha szerű ruhába volt, ami kétlem, hogy egyenruha mivel az egyetemen már nem kell. Lényegtelen, Ariananak még ez is jól állt.

Egy combja közepéig érő kék, fekete kockás szoknyát, fehér inget és egy kék, fekete kockás nyakkendőt viselt. Haja egy laza kontyba volt felkötve, ami össze visszaállt.

Egy csapat lánnyal jött ki, majd mikor meglátott engem oda biccentett felém köszönés képen. Össze ölelkezett a legtöbb lánnyal, gondolom elbúcsúztak, majd ő és még két lány indult meg felém.

-Sziasztok – köszönök nekik, mire mindketten Arianara néznek elcsodálkozva.

-Te hagyod, hogy letegezzenek a testőreid? – kérdi a magas fekete hajú nyávogva.

-Nem is hagyom – mondja Ariana kissé mérgesen.

-Nekem nem úgy tűnik – mondja a barna, mire Ariana megforgatja a szemeit.

-Még új – mondja Ariana.

-Attól még tanulhatna tiszteletet. Először is, hogy nem tegezzük a főnököt – a fekete hajú lány nagyon ki volt akadva, de nem értem mi miatt. Ariana megengedte, sőt kérte, hogy tegezzem őt és ne magázzam.

-Maya hogy köszönünk? – néz rám Ariana, mire teljesen össze zavarodva nézek rá majd a másik kettő lányra.

-Elnézést kérek asszonyom. Többé nem fordul elő. Jó napot kívánok – erőltetek magamra egy mosolyt.

Épp beszálltam volna az autóba, mikor is meghallottam, hogy Ariana köhint egyet. Szóval a barátai előtt elvárja tőlem, hogy parancsra ugorjak. Hát jó, rendben. Ha azt akarják, hogy kinyissam azt ajtót, kinyitom.

Átsétáltam az kocsi másik felére. Először a két lánynak nyitottam ki az ajtót, akik be is szálltak és lesajnálóan végig néztek rajtam, de próbáltam nem kiborulni ez miatt.

Kissé erősebben csaptam be az ajtót, mint terveztem, de nem számít. Ariana ajtajához sétáltam és kinyitottam neki.

-Ne haragudj – tátogja miközben végig szemembe néz.

Elfordítom a fejem, mire megsimítja az ajtón lévő kezemet. Rögtön rá néztem. Az arcán a megszokott mosoly helyett most szomorúság látszódott. Nem is tudom, olyan arcot vágott, mint akit bánt a dolog.

Mikor beszállt becsuktam az ajtót és én is beültem a volán mögé.

-Hova lesz a fuvar asszonyom? – nézek Arianara, mire kissé elmosolyodik, mintha tetszene neki a megszólítás.

-A plázába – jelenti ki egyszerűen, mire lekötöttem magam és már indultam is az említett épület felé.