A levegő megfagyott és senki nem szólt semmit. Körbe néztem. Mindenki teljesen megmerevedve bámul maga elé, majd egy emberként néznek rám. Csak most tűnt fel, hogy Ariana nincs ott ahol kibilincseltem. Hol van? Mit tehettek vele?

Az ajtó hirtelen kivágódott és Sky jött be rajta és rögtön lelőtte a két férfit, aki a házba volt. Nicol mérgesen rám nézett, majd felém indult.

-Te rohadt kurva – ragadja meg a nyakam.

A falnak nyom, majd felemel a padlóról és továbbra is nyakam szorongatja. Elkezdtem kezén a hajlatot ütni, de túl erős volt. Csak ütöttem és ütöttem, de semmi nem történt. Túl fáradt és sebet voltam ahhoz, hogy erősebben ellenkezzek ellene.

-Sky csinálj valamit meg fogja ölni – hallom meg Jack kiáltását, de már minden kezd sötétedni. Skyra néztem, aki újra próbál lőni, de minden bizonnyal kifogyott a tár. Sántítva felénk indul, de ő rosszabb állapotba volt, mint én...hogy tudott volna segíteni?

-Nicol elég – ragadja meg Sky a szabad kezét, de Sky ellöki magától egy laza mozdulattal.

Mikor Sky újra próbálkozott Nicol elengedett, mire a földre estem, hisz annyi erő sem volt bennem, hogy lábon maradjak. Rögtön nyakamhoz kaptam és próbáltam levegőhöz jutni. Mindenhol foltokat láttam hála a levegőhiánynak, de még így is tisztán láttam, hogy Nicol lekever egy akkora pofont Skynak, hogy annak feje a falhoz koccant, majd összeesett.

A lány újra felém indult és a hajamnál fogva felrángatott. Megütötte a vérző oldalam újra és újra, mire a fájdalom elviselhetetlen volt és felsikoltottam. Majd elengedte a hajam, mire újra a földre estem. Ott térdeltem előtte. Lassan felnéztem rá. Arcomon ezer és ezer könnycsepp folyt végig, a fájdalom miatt és a sebből ismét nagyon durván kezdett el folyni a piros nedv. Oldalamhoz kaptam és felnéztem ismét a lányra. Az ő arca továbbra is érzelem mentes volt. Minden erőmet összeszedtem és felálltam, mire halkan felnevet. Körbe néztem. Mindenki próbálja kiszabadítani magát. Valamit kiabálnak is, de nem értem teljesen.

-Ha meghalok... - mondom Nicolnak, mire elmosolyodik.

-Ugye tudod, hogy még mindig van választásod. Csak csatlakozz és le is zárunk mindent.

-Egyszer már átvertél. Azt mondtad nem lesz semmi bajuk.

-Azt hittem okosabb vagy ennél. Ők szemtanuk. Honnan tudhatnám biztosra, hogy tartani fogják a szájukat?

-És Ariana?

-Ő természetesen életben marad.

-Most hol van?

-Az emeleten, biztonságban.

-Ha meghalok mond meg neki, hogy szeretem – indulok meg a lány felé, mire az lazán kikerüli az ütéseimet és újra a vérző pontot célozza, mire mérgesen rá néztem.

-Tudod Maya kár érted, de nincs erre időm. Nem foglak megölni, de elérem, hogy csatlakozz - hirtelen ököllel arcon csap, mire elájultam.

...

-Tedd le azt a pisztolyt kis lány – kiált Nicol.

-Ha közelebb jöttök megölek benneteket – sikolt Sky, mire lassan kinyitom a szemem.

Tőlem kicsit jobbra állnak. Sky egy fegyverrel hadonászik. Nicol feltett kézzel áll előtte, még egy másik férfi egy késsel a kezébe.

Felültem és körbe néztem. Kissé megráztam a fejem és nagy nehezen, a falba kapaszkodva felálltam.

Puffanást hallottam, mire oda fordítottam a fejem. Látom, hogy a fiú hirtelen hátra vágódik. Nicol lehajol a késért és láttom, hogy valami megint nem oké a fegyverrel, mert Sky hiába húzza a ravaszt, azt nem megy, mire elindultam feléjük. A lány szúráshoz készítette az éles tárgyat, de én gyorsabb volt.

Nicol és Sky közé álltam, mire belém döfte a kést. Lenéztem a hasama, majd fel a lányra, aki elkezdett hátrálni. Most először láttam érzelmeket az arcán. Láttam, hogy kissé félt és meglepődött, illetve, hogy nem akarta ezt. Ő is a késre néz, mire követem a tekintetét. A kés teljes pengéje bennem volt, csak a markolat látszódott ki belőlem.

Elindultam az emelet felé, ügyelve, hogy a kés ne nagyon mozduljon bennem, érzem, hogy mindenki engem nézett, majd halottam még egy puffanást, mire hátra fordultam. Nicol a földre esik és mozdulatlanul ott is marad. Tekintetem Skyra téved, aki letérdel és elkezd hányni.

-Mindenki a földre – hallok meg egy ismerős hangot az ajtóból.

Szinte rögtön felismertem. Watson hangja volt. Hát itt van, eljött értünk. Vissza akartam fordulni, de aztán rá jöttem, hogy már nincs sok időm és minden bizonnyal az adrenalin miatt nem fáj annyira a szúrás.

Lenézek és látom, hogy elég csúnya piros vonalat húztam magam mögött, de ez sem állított meg. Látnom kell őt, muszáj látnom Arianat még ha utoljára is.

A végén már négy kéz láb mentem be a szobába, annyira nem volt erőm. Kússzva a kilincsért nyúltam, majd szó szerint bedőltem az ajtón. Szerencsére az oldalamra estem, így a bennem lévő kés nem ment mélyebre.

-Maya – mondja sírva mikor meglátott. Ariana egy székhez volt kötözve

-Semmi baj – mondom ki nehezen és a hátamra fekszem. – Nem lesz semmi baj. Watson itt van – mondom és lehunyom a szemem.

-Maya Stuart ne mert lecsukni a szemed. Néz rám. Valaki segítsen – kezdi el sikoltozni a lány újra és újra az utolsó mondatott.

Hirtelen Watson, egy férfi orvosi ládával és egy másik férfi pisztollyal, jelentek meg az ajtóba majd szaladtak be a szobába.

Watson és a férfi, akinél a láda volt mellém rohantak még a harmadik Arianat ment kiszabadítani.

-Maya te őrült lány, hogy neked mindig hősködned kell – mondja Watson és mintha könnyeket látnák a szemébe.

-T..tudod milyen vagyok – mondom ki nehezen és azt érzem, hogy egyre álmosabb leszek, illetve hogy valami folyik ki a számból. Lassan oda nyúltam. Vér volt. Szóval ez a vég? Ennyi lett volna az élet. Érzem, hogy arcomon végig folynak a könnycseppek. Kissé lehunytam a szemem.

-Ne merd lecsukni a szemed hallod? – vág kissé pofon, mire rá néztem. – Anyád igent mondod – mondja és arcán végig folyik egy könnycsepp, amit gyorsan le is töröl. –Szóval ne merd nekem most feladni? Te egy harcos vagy érted? – kiált rám, mire bólintok párat és Arianara néztem, aki ahogy kiszabadult mellém szaladt. Letérdelem mellém és az orvosra néz, mire én is. A férfi idegesnek tűnt és mikor Watsonra néz, kissé megrázza a fejét.

-Sajnálom, annyira sajnálom – mondja Ariana és sírva össze támasztja a homlokunkat.

-Nincs semmi baj – nyugtatom meg és egy puszit nyomok az állára. - Szeretlek, te vagy... életem szerelme - suttogom nehezen, majd lehunyom a szemem, mivel nem bírtam azt nyitva tartani.

Ariana szemszöge:

-Gyerünk már – kiált mérgesen az orvos és újra megkezdi a szív masszázst.

Nem szóltam csak az ágynak döntöttem a hátam. Lábaimat felhúztam a mellkasomhoz és csak sírtam. Nem hallhat így meg. Nem hallhat meg miattam. Még annyi mindent akartunk csinálni és annyi mindent akartunk látni együtt. Nem lehet ez a vége, nem végződhet így.

-Ariana menj és nézd meg a barátaidat – mondja Watson és bár próbál nyugodtan tűni láttam, hogy az ő szemei is tele vannak könnyekkel.

-Miért nem kell még fel? – kérdem és ajkamba haraptam.

-Lélegzik – kiált fel az orvos, mire rögtön Maya mellé kúsztam, de a lány szeme még mindig csukva volt. – Most rögtön el kell szállítanunk mielőtt újra leáll a szíve – mondja a férfi.

-Most mi lesz vele Watson? - kérdem teljes sokba mikor két férfi elvitte őt hordágyon.

-Semmi. Erős lány, ezt neked kéne a legjobban tudnod. Menj és nézd meg a többi barátod - küld ki a szobából és aggódva a telefonjáért nyúl. Elfordultam, de nem mentem ki az ajtón.

-Szia Allison, igen én vagyok. Megállt a szíve, újra kellet éleszteni. Túl fogja élni. Kérlek ne sírj - kezd el szipogni a férfi, mire majd meg hasadt a szívem. - Megígértem, hogy épségbe haza viszem és így is lesz. Igyál egy teát és feküdj le, amint lesz róla valami hírem felhívlak. Én is szeretlek – teszi le a telefont.

Az ajtó felé mentem mikor meghallottam, hogy Watson újra szipog. Szinte rögtön visszafordultam. Elé sétáltam és könnyeimet nyelve megöleltem.

-Nem lesz semmi baja – simogatja a hátam.

-Watson - nézek fel rá és csak most látom, hogy arcán végig folyik pár könnycsepp. - Te sok mindent láttál már. Az ilyent túl lehet élni? - kérdem és gyorsan letörlöm az arcomon végig folyó könnyet.

-A többség már az első szúrásba bele halt volna – mondja őszintén, mire kissé eltátom a szám. - Ki volt égetve a seb. Magának csinálta. Élni akar Ariana és ha Maya valamit a fejébe vesz az úgy is lesz, tehát túl fogja élni. Túl kell, hogy élje - néz a plafonra, majd vissza rám, mivel még mindig őt ölelem.

-Köszönöm, hogy apám helyett apám voltál egész életembe - suttogom miközben fejemet mellkasába fúrom.

-Apád jó em... - kezd bele, de én félbe szakítom.

-Apámat soha nem érdekelte mi van velem. Viszont téged igen. Születésem óta mellettem voltál és mindig vigyáztál rám. Azt hiszem azért voltam veled olyan szemtelen és lázadó mert arra vártam, hogy nevelj, hogy valami tanácsot adj ami meg is történt mindig. Az összes tanácsodat megfogadtam, az összeset Watson. Mikor Maya idejött én nagyon féltékeny voltam rá, mert jóval több figyelmet szenteltél neki, mint nekem. Láttam, hogy mennyire kedveled és ez zavart, mert rossz volt látni, hogy ugyan úgy bánsz velünk pedig engem régebb óta ismersz. Azért voltam szemtelen akkor is, mikor megpofoztál - vallom be, mire kissé ellök magától és elmosolyodik.

-Őrült egy lány vagy tudod? - kócolja össze a hajam. - Téged is nagyon bírlak, lányomként nézek rád. Viszont Mayara többet kell figyelni. Igaz, hogy gyorsan tanul, de a lelke mélyén szerintem soha nem fog felnőni. Hisz láttad a múltkori edzésen is random elkezdett táncolni miközben edzetünk - emlékszik vissza, mire egyszere nevetünk fel.

Nagyon életvidám lány, annyi energiája van és annyira szereti az életet és most lehet, hogy soha többé nem teheti ezt. Lehet, hogy meghal és ez az én hibám. Ha nem lettem volna hülye, ha nem hoztam volna őt ide, akkor most nem múlna egy hajszálon az élete.

-Köszönöm, hogy az apukádnak tekintesz. Viszont tudnod kell, hogy apád szeret és mindig azt nézte mi jó neked – mondja hirtelen Watson.

-Ez nem igaz te is tudod. Emlékszel mikor pár lány piszkált még általánosba? - kérdem, mire bólint egy aprót. - Apának is elmondtam. Azt mondta erre, hogy oldjam meg. Aztán mentem hozzád és te bementél a suliba és jól rá ijesztettél azokra a lányokra. Emlékszem soha többet nem piszkáltak, sőt mindig velem akartak lógni. Te mindig mellettem voltál, mindig segítettél. Apa soha. Ő mindig elfoglalt volt. Ha te és anya nem neveltetek volna rendesen, most nem volnék az aki.

-Ő az elnök Ariana. Sok feladata van és ez lehet az oka, hogy elhanyagol.

-Csak öt éve elnök. Előtte se törődött velem - vonom meg a vállam.

-Na elég volt ebből. Menj és nézd meg a barátaidat - fújja ki hangosan a levegőt.

Bár próbálta magát türtőztetni látom, hogy már majdnem elsírja magát, amit gondolom nem akar előttem és ezért próbált meg lerázni.

-Te megleszel?

-Csak meghatódtam ennyi. Elveszem az anyját és lehet, hogy ő meg sem ér... Nem úgy gondoltam - mondja rögtön. - Túl fogja élni - mosolyog rám.

Kimentem a szobából le a nappaliba. Sky a kanapén ült előre bilincselt kezekkel. Mikor megláttam annyira mérges lettem, mint még soha életembe. Elindultam felé majd lekevertem neki egy akkora pofont, hogy felszakadt az ajka. Felnézett rám. Szörnyen nézett ki. Egész arca fel volt dagadva, mindenhol kék lila volt és több helyen vérzett is a teste. Kissé eltátom a szám és már épp bocsánatot kérnék mikor észbe kapok.

-Sajnálom - mondja könnyes szemekkel, mire lehajolok és szorosan megölelem.

-Ha Maya nem éli túl ... - mély levegőt vettem és próbáltam nem arra gondolni - számomra te is halott leszel - súgom fülébe majd a többiek felé indultam.

Mikor megláttak oda szaladtak és össze ölelkeztünk egy körbe.

-Jól vagytok? Nem bántottak benneteket? - kérdem aggódva és sorra nézek rájuk.

-Megmentettek minket - mondja sírva Vanda.

-Megmentettek? Mármint Watsonék?

-Nem. Maya és Sky - mondja Jack.

-Sky lelőtte Nicolt és a többi embert. Ha nem teszi meg mind halottak lennénk - meséli Addison, mire hátra fordulok a lány felé, aki lehajtott fejjel ül.

-Hogy van Maya? - kérdi Noah, mire mind rán néznek.

-Nem tudom. Leállt a szíve fent - mondom sírva.

-Egy hős... 

-Túl fogja élni!

-Te is tudod, hogy érted a halálból is vissza jönne... 

Bármennyire is próbáltak vigasztalni egyszerűen nem bírtam lenyugodni. Csak az járt az eszembe, hogy túl kell, hogy élni. Muszáj túlélni, mert ha ő nem éli túl, azt én sem fogom.