-Mit keresünk a régi házunknál?

-Anyukádnak jött egy utolsó felszólítás. Egészben kellett volna kifizetni az összeget, de mivel nem volt annyi pénze - a kabátzsebéhez nyúl és kivesz egy papírt belőle. – ezért kifizettem. A tiéd!

-Ariana ez nagyon kedves tőled, de

-Tudom mit akarsz mondani, de először olvasd el a papírt. Mivel tudtam, hogy nem fogadnád el tőlem bele írattam a szerződésbe, hogy most még a fele az enyém és amint tudod és kifizeted az én részem a tied lesz – magyarázza rögtön, mire elmosolyodtam és kiszálltam az autóból. Nem szólt semmit csak jött utánam.

-Ezt te csináltad? – nézek körbe és a gazos kert helyett egy csodaszép, virágokkal teli kert állt a ház előtt.

-Igen és belülről is kicsit felújítottam – vonja meg a vállát, mintha ez csak egy apró szívesség lett volna.

-Köszönöm – nézek rá könnyes szemekkel, mire lassan felém sétált, majd megölelt amit viszonoztam.

-Cst, ne sírj. Már nincs semmi gond. Otthon vagy – simogatja meg a hátam.

-Valamit meg kell beszélnünk – nézek mélyen szemébe, mire szomorúan bólint párat és letörli a könnyeimet.

Bementem a házba és szinte rá sem ismertem. A falak újra voltak festve, az ablakok lecserélve, a bútorzat új.

-Teát? – indul meg a konyha felé.

-Kérek – mikor leforrázta a teákat leültünk, egymással szembe. - Ez tényleg a valóság? Nem egy újabb képzelődés ugye? Ha holnap felébredek, te ugyan ilyen leszel és nem fogsz megváltozni?

-Esküszöm neked, hogy ugyan ilyen maradok. Tudod...nem tagadom. Voltak hibáim és mikor kómába kerültél szexxel próbáltam elterelni a gondolatomat, de mikor oda került a sor, hogy...érted. Szóval én nem voltam rá képes, mert csak te jártál a fejembe.

-Mennyire gondolod komolyan ezt a dolgot kettőnk között?

-Ott hagytam apát. Mióta kómába kerültél itt lakom, természetesen Allison engedélyével és a többiekkel elkezdtünk egy közös céget, szóval tudom fizetni a számlákat is. Ha szeretnéd vehetünk egy kis kutyát is vagy legyen gyerekünk, vagy bármi amit szeretnél és amivel be tudom bizonyítani, hogy te vagy az igazi számomra – láttom, hogy szemébe könnyek gyűltek, mire felálltam az asztaltól és elé sétáltam. Felállt, mire kissé elbizonytalanodtam. – Kérlek ne félj tőlem. Ez a valóság és nagyon hiányoztál – csókol meg, amit viszonzok. Nem siette el a dolgokat, ami kissé fura volt, de ugyan akkor aranyos is. Érzem ajkamon a sós könnyeinek az ízét, ahogy azt is érzem, hogy testünk egyre jobban felhevül a lassú, de még is mély csókoktól. Keze elvándorol testemen, mire elmosolyodtam és hagytam is neki. Úgy szorította a derekam, mintha csak attól félne, hogy elszököm tőle. Én arcát cirógattam, de egy idő után én is újra érezni akartam a testét. Kezemet lassan nyakára vezettem, mire halkan felnevet és hátra hajtja a fejét, hogy szemébe tudjak nézni. Azok az aranybarna szemek teljesen elveszik az eszemet.

-Menjünk a szobámba!

-Menjünk – suttogja és rögtön az emelet felé kezd húzni.

Mikor beértünk a szobámba kissé elmosolyodik, mire kérdően rá néztem.

-Mi az?

-Szóval ez a Maya barlang? – kérdi, mire a fejembe olyan fájdalom nyílalt, mintha valaki épp most vágott volna fejbe és meg is szédültem, így rögtön az ágyra ültem. - Jól vagy? – térdel le elém rögtön Ari.

-Ígérem, hogy mindent helyre hozok és nálam jobb barátnőt soha nem fogsz találni – mondja egy hang, mire a fejemhez kaptam és lehunytam a szemem, mert a fájdalom szinte elviselhetetlen volt.

-Maya – rángatja meg a vállam a lány, mire mintha minden fájdalmam elmúlt volna rá néztem. – Mi történt?

-Esküszöm neked, hogy ez már megtörtént. Ariana, ez már megtörtént – suttogom teljesen sokkba, mire leül mellém és átkarol.

-Mi történt meg?

-Ez a beszélgetés. Ugyan ezt mondtad akkor is. Hogy a fenébe lehet, hogy az egész házat felújítottad, de a szobámat nem láttad? – kiáltok rá, mire hangosan felsóhajt.

-Ide soha nem jöttem be. Arra vártam, hogy felébredj és te mutasd meg, de tetszik. Olyan Mayás – néz körbe újra. – Nem tudom mi történik veled, de hiszek neked és segíteni fogok amiben csak szeretnéd. Rendben?

-Vigyél el Nicol házához – suttogom, mire abba hagyja a simogatást. Rá néztem, láttam, hogy elfehéredett és szinte remegett a félelemtől.

-Ne haragudj, de én nem... én nem tudok oda menni. Egyszerűen ezt az egy kérésed nem tudom teljesíteni – suttogja könnyes szemekkel.

-Semmi baj. Gyere, pihenjünk le – dőlök be az ágyba a lány pedig mellém.

Ő mondhatni elég hamar bealudt viszont én nem voltam erre képes. Hiába akartam, hiába próbálkoztam csak egy dolog járt az eszembe, muszáj eljutnom Nicolhoz, hogy megbizonyosodjak róla, hogy ő tényleg rossz ember. Lassan kikeltem az ágyból és írtam Brunonat egy sms-t, hogy jöjjön a házamhoz. Gyorsan felöltöztem és lementem a ház elé, ahol pár perc várakozás után Bruno parkolt le.

-Szia – száll ki az autóból nagy mosollyal az arcán.

-Szia.

-Miért írtál ilyen későn? – annyira vidámnak tűnt.

-Nem tudok aludni, folyton gondolkodom azon, hogy... - hirtelen közelebb lépett és megcsókolt, mire reflexből ellöktem magamtól. – Mi a fene bajod van? Ide hívsz az éjszaka közepén mondván, hogy beszélned kell velem és, hogy sokat gondolkodtál dolgokon...

-De nem ilyen dolgokon – vágok közbe, mire idegesen kifújta a levegőt.

-Mit akarsz – kezdi el halántékát masszírozni.

-Egy szívességet kérni.

-A szívességét szívesség jár – vágja a fejemhez bunkón. Nem tudom mi ütött belé, nem így ismertem meg őt.

-Mit szeretnél?

-Még nem tudom. Te mit szeretnél?

-Vigyél el a nővéredhez.

-Te komplett hülye vagy? Hogy lehetsz ekkora...

-Vigyázz a szádra Bruno.

-Én vigyázzak? A kezdetek óta tudtad, hogy bejössz nekem erre mit csinálsz? Lefekszel a főnököddel, oké nem gond, túl tettem magam rajta. Hülye jeleket adsz, ide hívsz éjszaka közepén és azt kéred, hogy vigyelek el a pszichopata nővéremhez az helyett, hogy velem töltenél egy kis időt és adnál egy esélyt – kiált rám, mire kissé lehajtottam a fejem szégyenembe.

-Soha nem adtam félre érthető jeleket. Én csak próbáltam jó barátod lenni és sajnálom, ha te ezt máshogy érzed. Próbálkoztam a fiúkkal, de egyszerűen nem érzem azt amit kellene.

-Mert az a nyámnyila gyerek nem tudta neked megadni azt amire vágysz, de attól még nem kellene minden férfit eltaszítani magadtól.

-Elviszel vagy nem? – kérdem mérgesen, hisz nem tetszett, hogy így beszélt Willről.

-Megfogod bánni ha oda mész. A nővérem nem normális te pedig...

-Megtudom magam védeni.

-Tudom, de ő nem játszik tisztán soha, te pedig túl jó szívű vagy.

-Csak vigyél oda!

-Rendben – nyissa ki az ajtót, mire beültem.

Egész úton nem szólt hozzám és olyan gyorsan hajtott, hogy ha bármi kilépett vagy kiugrott volna elénk lehetettlen lett volna megállni. Egy negyed óra után megállt az út szélén, mire kérdően rá néztem.

-Én innen nem megyek tovább – rázza meg a fejét és mintha félelmet láttam volna a szemébe. – Ezen a földes úton kell egyenesen menned amíg meg nem érkezel a villájához.

-Köszi – ki akartam szállni, de ő megragadja a kezem.

-Sajnálom amiket mondtam, nem volt hozzá semmi jogom, hogy ítélkezzek. Kérlek vigyázz magadra és írj ha haza értél. Ha reggel 10-ig nem írsz... – néz az órájára, majd elgondolkodik és végül nem fejezi be az előző mondatát – Csak írj kérlek.

-Írni fogok.

-Még valami. Ezt tedd el – vesz ki a kesztyűtartóból egy pisztolyt.

-Bruno...

-Kérlek. Megnyugtatna, ha nálad lenne – nem szóltam csak elvettem és a nadrágomba szúrtam az nélkül, hogy látható lenne.

-Köszi – csukom be az ajtót és elindulok az úton. Nem tudom mennyit mehettem, de már eléggé fájt a lábam a sok sétától és minél közelebb értem, annál jobban kezdtem félni attól, amit a többiek mondtak Nicolról.

Mikor meglátta a házat nem tudom miért, de elkezdtem szaladni. Azt hiszem minél hamarabb látni akartam, hogy még is hogyan néz ki és mikor oda értem nem csalódtam. Pont olyan volt, mint amilyenre emlékeztem és ugyan azok az autók is álltak a garázs előtt. A bejárati ajtóhoz mentem és bekopogtam, de mivel nem jött válasz benyitottam. Minden ugyan ott helyezkedett el, nem értem, hogy lehetséges ez. Ha kómába voltam miért tudom, hogy néz ki ez a hely, miért ismerem minden négyzetcentijét.

Az emeletről halk zene szólt, mire elindultam arra felé. Minél feljebb értem annál hangosabb volt a zene. Nicol szobájából jött. Kezemet a kilincsre tette és lassan, bizonytalan mozdulattal lenyomtam, majd befelé toltam az ajtót. Mikor beértem kissé döbbentem néztem körbe. Nicol a kanapén ült még két lány az ágyába falták egymást. Mikor észrevett kérdően rám nézett, majd lekapcsolta a zenét. A két lány is felém néz.

-Mondtam, hogy abba hagyhatjátok? – szól rájuk Nicol, mire a két lány újra egymásnak estek. – A fegyvert és a telefont hadd a szekrényen – mondja az nélkül, hogy rám nézne. Megfordultam és kiraktam az előbb említett tárgyakat a szobaajtó melletti szekrénykére. – Foglalj helyett! – invitál maga mellé, mire lassan elindultam majd leültem. – Minek köszönhetem a látogatást? – fordul felém. – Lassabban lányok, nem sietünk sehova! – szól újra rájuk, mikor látta, hogy már picit tovább léptek.

-Én csak...látni akartalak – közelebb jött hozzám, mire kissé össze rezzentem.

-Ezért hoztál fegyvert? Ide figyelj kis csillag – szorítja meg az állam, mire halkan felszisszenek – ha meg akarsz ölni jobban kellene próbálkoznod – enged el és újra minden figyelmét a két lánynak szenteli.

-Nem azért jöttem. Ez hülyén fog hangzani, de én ismerlek.

Halkan felnevet majd feláll mellőlem. Felkapja a pisztolyom. Felálltam és riadtan rá néztem, de az helyett, hogy felém indult volna inkább a két lány felé ment. Hirtelen megragadta az egyik haját és szinte feltépte a fekvő pozícióban lévő lányt. Ott térdelt előtte az ágyon. Láttom, hogy a lány szeme könnyekbe szökik, de nem mozdul.

-Bazmeg, ha még egyszer rád kell szólnom, hogy ne hagyd abba, megöllek – néz a másik lányra, aki rögtön elkezdi az előtte térdelő lányt cirógatni, akinek már patakokba folytak a könnyei. – Te pedig kis csillag, élvezd – biztosítsa ki a pisztolyt, mire a lány elkezdett remegni és próbált nyögés hangokat imitálni. Nicol elmosolyodik és megcsókolja a rettegő lányt. – Fejezétek be ahogy szeretnétek – vonja meg a vállát, majd felém indul. – Mit kezdjek veled? – tartsa rám a pisztolyt, mire nem mozdultam csak mélyen néztem a szemedbe. – Nagyon szép lány vagy. El tudnék képzelni egy két dolgot, amit csinálnék veled. Vajon Aria mennyire lenne féltékeny, ha használnám a kis játékát? – fogja meg a csípőm és magához ránt.

-Nem vagyok senkinek sem a játéka.

-Oh, dehogy is nem drágám és tudod miért? Mert a gazdagok ilyenek. Nézz rám. Meg van mindenem és nincs szükségem szeretőre, elég ha vannak kurváim akikkel hibe-hóba lefekszem, pont, mint Aria veled – nevet fel, mire lekevertem neki egy pofont, de annak a dupla erősségét kaptam vissza. Érzem, hogy felszakadt az ajkam és a vér végig folyik rajta. – Ha még egyszer kezet emelsz rám úgy jársz, mint legutóbb, csak most nem az elnök miatt – ragadja meg az arcom. – Tudod, kár érted. Apám valamiért nagyon szeretne téged a maffiába látni. Szerinte erős vagy és hűséges. Én tudod mit látok ha rád nézek? Egy beszari kislányt – nevet fel és hátrál pár lépést.

-Igazuk volt a többieknek – suttogom, mire kérdően rám néz.

-Mivel kapcsolatba?

-Azt mondták gonosz vagy és ne jöjjek ide. Nem hittem nekik, de most már láttom, hogy igazuk volt.

-Oh kislány. Nem láttál te még semmit – nevet fel.

-Haza megyek.

-Nem mondtam, hogy elmehetsz – sétál az ajtó elé és bezárja azt, mire mérgesen rá néztem. – Miért ilyen dögösek a nők, ha mérgesek? – nevet fel és elindul felém, de én nem mozdultam. – Talán még sem vagy olyan beszari, mint gondoltam – hirtelen oldalra dobja a fegyvert és megcsókol, de én ellöktem magamtól. Megakart ütni, de még időbe kitértem előle és reflexből a bordái közé ütöttem. – Szép találat. Van egy ajánlatom. Ha nyersz ellenem haza mehetsz, ha nem...ígérem, hogy szép sírod lesz a hátsó kertembe.