Mikor magamhoz tértem a jól ismert fehér szobába voltam. Szinte rögtön felültem. Dr. Maron valamit a gépébe pityegett, mikor meglátta, hogy magamhoz tértem rögtön mellém sétált.

-Nagy ütés érte a fejed, de nem lesz semmi maradandó. Pár napig még lehet fájni fog. Ez nagyon erős fájdalom csillapító. Naponta csak egyet vehetsz be – kezd el turkálni a lelakatolt szekrénybe, majd mikor megtalálta felém nyújtotta azt.

-Nem kell! – nézek a gyógyszerre majd rá.

-De Maya...

-Tényleg köszönöm, de túl nagy a kisértés, hogy ebből port csináljak – mondom, mire megértően bólint egyet.

-Maya, örülök, hogy jól vagy. Menj a pincében lévő edzőterembe futni egy kicsit – nyit be hirtelen az elnök.

-Hány óra? Ma nekem kell mennem Arianaért.

-Bruno megy érte, te futsz – hangján hallatszott, hogy nem tűr ellentmondást.

-Ahogy az elnök parancsolja – szállok le az ágyról, mire az egész testembe fájdalom nyilalt.

-Elnök úr, Maya még nem... - kezd bele a doki, mire az elnök felemeli a mutató ujját.

-Maya mindenre készen áll – ezzel kisétált a szobából.

Én is elindultam, de a doki megfogta a kezem.

-Tedd el. Bízok benned – nyomja a kezekbe a gyógyszert.

-Köszönöm – ezzel kimentem a szobából és hazáig meg sem álltam.

-Maya Stuart – kiált anya mikor meglátta a véres ruhám, illetve az arcomat.

-Anya ez...ez csak edzés – hajtom le a fejem.

-Nem. Ez bántalmazás – kiált rám. Hangosan kifújja a levegőt, majd megfogja a kezem, most már nyugodtabban és a kanapé felé vezet, ahova leültünk. - Eddig is verekedtél és tudom, hogy életed hátralévő részében is verekedni fogsz, bármennyire is nem tetszik ez nekem – viszi fel a hangját a mondat második felében. – Viszont ne hagyd, hogy ennyire elverjenek. Ne fogd vissza magad. Tudom, hogy nem akarod bántani azokat a fiúkat, de inkább te őket, mint ők téged.

-Próbálkoztam anya, de erősebbek és az a hülye bot – mondom idegesen.

-Milyen bot?

-Tudod amivel a karatefilmekbe mindig verekednek. Watson tuti lenézette veled is őket – a nő halkan felnevet és bólint párat.

-Akkor dobd el a botot!

-Nem szabad.

-Miért? Megtiltották? – kérdi anya, mire elgondolkodtam és nemlegesen megráztam a fejem. – Akkor ha legközelebb ez a gyakorlat lesz...eldobod a botot és megmutatod nekik, hogy egy Stuarttal nem lehet szórakozni – ölel meg. – Most pedig menj és pihenj.

-Az nem fog összejönni. Kell mennem futni – forgatom meg a szemeimet.

Anya hangosan felsóhajt kimutatva nem tetszését. Egy puszit nyomtam az arcára és már szaladtam is zuhanyozni. Mikor kész voltam gyorsan ettem és már mentem is a pincébe.

Watson már ott volt és idegesen nézegetett valamit a sarokba.

-Szia – köszönök.

-Hogy vagy? – én is arra néztem. A sarokban egy kamera díszelgett.

-Voltam már jobban....Ömm Watson! Ezt megőriznéd nekem? – adom a kezébe a gyogyszert.

-Mi ez? – kezdi olvasni a címkét. – Miért nem szeded be? Ettől jobb lesz.

-Szóval anya nem mesélte?

-Mit?

-Függő voltam! – nézem megbabonázva a dobozt, amit a kezébe tart. – Minden a fájdalom csillapítókkal, nyugtatókkal kezdődött.

-Vége annak a korszaknak. Én bízok benned – teszi le az asztalra, majd az ajtó felé megy. - Kezdj el kocogni. Ma csak az állóképességed fejlesztjük ezzel – megy ki az ajtón, én pedig tettem amit kért.

Egy jó fél óra után az ajtó kicsapódott.

-Most rögtön állítsd le azt a hülye futógépet és gyere le – szalad be Ariana.

-Még nem mondta Watson, hogy vége – mosolygok rá. – Annyira szép vagy – nézek végig rajta. Nem tudom mi miatt, de valami más volt rajta. – Ne haragudj, hogy nem én mentem érted. Én akartam csak hát... - mutatok a futógépre, mire mellém szalad és megnyomja a stop gombot. – Ne már. Megint ki fogok kapni – nézek a kamerára, mire feláll a futópadra mögém. Megfogja derekam és maga felé fordít. Hátam a keretnek támasztja és egyik lábát betolja két lábam közé. – Ne csináld – suttogom mikor elkezdi nyakam csókolgatni. – Apád minden bizonnyal figyel...

-Tudom. Pont azért csinálom, hogy végre elmenjen a kamera elől. Ki az a beteg ember, aki végig nézi a lánya szeretkezését – nyúl be a pólóm alá, mire kissé megremegtem a hideg keze miatt.

-Ariana ne – fogom meg a kezét, mire idegesen ellép tőlem. Az ajtó felé megy majd becsapja azt maga mögött.

Mentem volna utána, de megszólalt valahonnan egy hang.

-Tovább Maya! – mérgesen vissza mentem és elkezdtem szaladni.

Nem értettem most megint miért kellett drámáznia? Hogy miért kapta így fel a vizet? Nagyon mérges voltam rá és az egész helyzetre. Igazán megérthetne engem is.
Igaz, hogy a barátnőm vagy nem tudom mim, de attól még az apja a főnököm.

-Pihenj le – nyit be Watson és tovább is áll.

Leállítottam a futógépet és mikor leszálltam róla olyan érzés volt, mintha a lábam nem bírna el. Így rögtön a földre ültem és inkább nyújtottam.

Mikor kész voltam vele felálltam, a gyógyszert zsebre tettem és Ariana szobája felé indultam.

-Nincs itt. A házatokba vár – hallom meg az elnök hangját.

-Köszönöm – fordultam is volna sarkon, de ő még nem fejezte be.

-Maya, egy szóra – megforgattam a szemeimet és felé fordultam. – A lányom nagyon akaratos és nem sok ember mer neki nemet mondani. Sőt szerintem te vagy az egyetlen Watsonon kívül, aki ezt meri mondani.

-Elnök úr én nem... – rögtön védekeztem volna, de ő nem hagyta.

-Ezt tisztelem benned. Szereted?

-Nagyon bírom – érzem, hogy arcom elvörösödik, mire az elnök egyik kezét a vállamra teszi.

-Te vagy a legjobb emberem, de ha a lányomnak valami baja esik azért mert nem tudsz világosan gondolkodni mellette...akkor még anyukád sem fog rád ismerni ha megtalálják a tested – ütögeti meg a vállam, mire nyeltem egy hatalmasat.

Ezután a beszélgetés után rögtön a ház felé indultam, de még közben elszívtam egy cigit.

-Szia anya – kiáltok.

-Elment Watsonnal randizni – jön egy hang a konyhából.

-Te mit csinálsz? – csodálkozom, mikor megéreztem az illatot.

-Gyere ide – mosolyog rám, mire felültem a pultra és mérgesen néztem rá. – Vagy ne! – olvad le arcáról a mosoly.

Kínos csend alakult ki köztünk. Láttam, hogy valamit félre húz a tűzhelyről majd elő vesz két tányért.

-Megtisztelnél azzal, hogy velem eszel? – forgatja meg a szemeit.

-Kérhetnéd szebben is – elmosolyodott és mellém jön.

-Kérlek Maya, megennéd velem a vacsorát egy pohár vörös bor mellett?

-Igen – karolok kezébe amit felém tart.

-Sajnálom, hogy egy pöcs voltam ismét – tölti meg a poharam.

-Még hányszor fogjuk így kezdeni a beszélgetést?

-Mivel elég nagy pöcs vagyok, még sokszor – nevetünk fel egyszerre a mondatán. – De tényleg sajnálom. Nem is tudom, hogy mit gondoltam...

-Semmi baj – sóhajtok fel.

-Bruno elmesélte mi volt este. Nagyon aggódtam, mikor csak úgy eltűntél. Át is akartam menni, de Albert nem engedett ki.

-Hidd el, nem volt szép látvány. Eléggé elnáspángoltak.

-Nem felvágásból, de te is tudod, hogy elég jó vagyok ebbe a harc technikába.

-Uhum – bólogatok, miközben eszek.

-És arra gondoltam, hogy ha te is szeretnéd, én szívesen tanítanálak téged.

-Ez jól hangzik. Köszönöm Ariana – simítom meg a kézfejét, ami az asztalon van.

Sziasztok! Tudom...elég uncsi, késtem stb. Sajnálom csak most minden össze jött. Itt van a szalagavató a nyakamon, az éretségi meg hasonlók. Ennyit a magánéletről. A következő részben már a "maffia bált" olvashatjátok. Köszönöm a türelmeteket. Köszönet képpen csinálok egy ilyen 30 napos kihívást. Ha érdekel benneteket nyugodtan olvassátok, ma kezdem. Jó éjt sziasztok🥰