Ariana leült a tó partájra, mi pedig Brunoval a vízbe hülyültünk, vagy éppen fojtogattuk egymást, természetesen csak játékból semmi agresszió.

-Nem szeretnél kicsit bejönni? – nézek a lányra, mivel olyan szomorúan ült ott.

-Nem tudok úszni – vonja meg a vállát.

-Gyere – nyújtom a kezem, mire feláll és gyorsan leveti a rajta lévő ruhát. Elindultunk a tó felé, de továbbra sem engedtem el a kezét.

Mikor a víz a derekáig ért kissé erősebben szorította a kezem, mire hátra néztem. Láttom, hogy arca elfehéredik és szinte remeg.

-Itt meg is állhatunk – mosolygok rá. – Bízol bennem? – nézek mélyen a szemébe. Nem szólt csak lassan bólint párat. – Feküdj a hátadra – riadtan rám néz, mire kissé elmosolyodok. – Nem foglak elengedni – teszem kezem a víz felszínére, mire nagy levegőt vesz és lassan végig fekszik a vízen. Rögtön kitámasztottam hátát alulról, hogy véletlenül se süllyedjen el.

-Ez nagyon jó érzés – suttogja lehunyt szemmel, mire elmosolyodtam. – Köszönöm – néz rám hatalmas barna szemeivel.

-Ez...ez semmiség – vonom meg a vállam és lassan elkezdek ide-oda sétálni vele.

-Még is te vagy az első testőröm, aki ilyen semmiséget tesz értem. Figyelj csak...tudom, hogy nincs bele szólásom meg semmi, de Bruno nem az a jó fiú akinek mutatja magát. Én ismerem az igazi énjét - nem szóltam csak bólintottam egy aprót. – Minden bizonnyal Watson elmesélte, hogy a legtöbb testőrrel volt szexuális kapcsolatom, de Maya hinned kell nekem. Én soha senkit nem kényszerítettem olyanra, amit nem akart – hirtelen lábra áll és mélyen szemembe néz. – És soha senkit el sem bocsájtottam ez miatt. Maguktól mondtak fel. Én nem vagyok rossz ember – hajtja le kissé a fejem.

-Hallottam ezt-azt, de nem szeretem a pletykákat.

-Ha esetleg még is hinnél egy nap ezeknek a pletykáknak gondolj arra, hogy Bruno is meg volt és most még is ő Watson jobb keze – néz szúró szemekkel a fiúra, aki épp vissza felé úszik, mivel eldöntötte, hogy átakarja úszni a tavat.

-Te és Bruno? – kérdem kissé össze zavarodva.

-Már ezer éve volt.

-Nézd nem tudom milyen beteg játékot játszotok, de engem hagyjatok ki ebből – mondom idegesen.

-Nincs semmi játék most mi a baj? – láttom, hogy kissé összezavarodik.

-Az, hogy folyton húzzátok egymást velem és ez kurvára kellemetlen. Nem érdekel mit csináltok, de engem ebből hagyjatok ki – indulok el a part felé.

Hallok még pár kiáltást magam után, de nem törődtem vele. Elindultam vissza a házhoz. Watson az udvaron volt és gyakorolt. Mikor meglátott rám nézett.

-Csatlakozhatok? – kérdem kissé mérgesen, mire bólint egy aprót.

Rögtön elé álltam, mire elmosolyodott.

-Meghajlás – mondja, mire mindketten egyszerre meghajoltunk. Tudom, hogy nem ezt tanította, de most nagyon mérges voltam és ki akartam magamból adni ezért először támadtam, amin kissé meglepődött. Az összes ütésem kitérte.

-Ne méregből üss. Gondolkodj tisztán – kiált és kiakart rúgni láb alól, de ez most nem sikerült neki. Átugrottam a lábát, amivel akasztani akart, mire kissé eltátja a száját. Újra támadtam, de egy ütésem sem talált be, mire egyre mérgesebb lettem. – Maya – kiált rám, de nem bírtam tisztán gondolkodni. Hirtelen nekem rohant és a földre estünk mindketten.

-Ez...ez mi a fene volt? – kérdem és fájdalmasan fel nyögők, mivel eléggé fájt a hátamnak az erős ütés.

-Néha improvizálni kell – áll fel, majd felém nyújtja a kezét. – Mi miatt húztad fel magad ennyire.

Megláttam Arianat és Brunot, akik felénk tartottak és valamin nagyon veszekedtek. Mikor a házhoz értek felénk fordultuk. Ariana mérgesen a házba ment, még Bruno felénk sétált.

-Maya beszélhetnénk?

-Nincs miről.

A fiú hangosan felsóhajt és Watsonra néz, aki vette a lapot és szinte rögtön elsétált onnan.

-Gyere – int a kezével és felveszi az alapállást. – Ha sikerül győzni ellenem akkor békén hagylak. Ha én nyerek meghallgatsz.

Bólintottam egy aprót és én is felvettem az állást.

-Gyerekek csak óvatosan – hallom Watson hangját a távolból.

Bruno megakart ütni, de elhajoltam és hasba ütöttem. Felszisszent és nevetve bólint párat.

-Ne fogd vissza magad. Megy ez erősebben is. Én nem Watson vagyok. Enged ki a legbelső éned. Nincsenek szabályok – ahogy kimondta rögtön elkezdtem össze visszaütögetni, amit sorba kivédett mindent.

-Csak ki akar fárasztani. Használd az eszed – motyogja Watson, mire rájöttem, hogy igaza van.

Rögtön abba hagytam a támadást és csak vártam. Most Bruno támadt. A jobb kezével megakart ütni, amit sikerült kivédeni, viszont mivel a bal kézre nem számítottam, arra nem is figyeltem és ez lett a vesztem. Egy hatalmasat behúzott, mire kissé hátrébb léptem párat.

-Sajnálom. Jól vagy? – nem szóltam, de hirtelen kirúgtam láb alól. Viszont ezt ő nem hagyta szó nélkül és a földön fekve engem is elakasztott. Hirtelen fölém kerekedik és lefogja mindkét kezem. Próbáltam szabadulni, de ez szinte lehetettlen volt.

-Nyertem – mondja elégedetten. – Szóval meghallgatsz?

-Van más választásom? – nézek a kezeimre, amiket még mindig lefog.

-Nem tudom mit mondott Ariana, de ne higgy neki. Azóta nem bír, mert visszautasítottam őt.

-Szóval nem feküdtetek le egyszer sem? – kérdem, mire idegesen ajkába harap.

-Párszor – suttogja és felnéz, gondolom azt figyelte, hogy Watson még a közelben van-e. – Kétszer fordult elő, aztán megmondtam neki, hogy én többször nem szeretnék vele lenni, hisz ez még is csak az állásom – enged el és legurul rólam. Egyikőnk sem mozdult, csak bámultuk a hatalmas, felhős eget. – Hiszel nekem? Tuti nálad is non-stop próbálkozik. Neki teljesen mindegy, hogy kit kell főzögetni, amig valaki megdugja. Nem muszáj nekem hinned. Csak nem akarom, hogy téged is kihasználjon, ahogy szinte mindenki mást.

-Kösz a tanácsot – állok fel. 

Egésznap próbáltam kerülni mindenkit, akit csak lehetett. Épp a hátsó kertben üldögéltem és a hatalmas hegyet nézegettem, ami elég közel volt hozzánk.

-Ez a Fudzsi – hallok meg egy hangot magam mögül, mire hátra néztem. Watson volt az, aki leült mellém.

-Fudzsi – ismétlem utána és kissé elmosolyodtam. – Apa imádta volna. Szerette ezt a kultúrát, azt a sok mítoszt, ami a Japánokhoz tartozik.

-Akkor minden bizonnyal tudod, hogy miért itt edzünk közel a hegyhez.

-Sajnos nem emlékszem, pedig tuti elmondta.

-Tudod kik voltak a szamurájok?

-Harcosok.

-Ők is pontosan itt edzettek. Az elméjüket kiürítve elsajátították a harcművészet különböző fajtáit. Mi ugyan ezt fogjuk tenni – néz rám kissé mosolyogva. – Mi a baj?

-Semmi – sóhajtok egy nagyot.

-Oké, akkor én... – áll fel és már mondta is volna tovább, de közbe szóltam és gyorsan felálltam.

-Nem szeretnék Brunoval edzeni...

-Tett valamit?

-Nem. Csak... Mindegy. Nem tett semmit, de én inkább téged választanálak, ha van rá lehetőség.

-Biztos?

-Tuti – mosolygok rá, mire bólint egy aprót.

-Menj aludni Stuart holnap hosszú napod lesz.

...

Reggel egy rövidnadrágba és sportmelltartóba vártam Watson a hátsó kertbe. Két vödörrel a kezében jött felém.

-Hozz nekem vizet – nyomja a kezembe, mire már indultam is volna a házba, de ő megfogta a kezem. – A hegyről.

-Ez most valami béna vicc?

-Nem. A hegyi víz sokkal egészségesebb – vonja meg a vállát, mire kisebb morgással elindultam a hegy felé.