Leültem az egyik napozó ágyra, majd fáradtan végig feküdtem rajta.

-Sajnálom. Ha nem beszélek, akkor tovább is ment volna.

-Nem gáz, mindegy.

-Maya – fogja meg a kezem, mire lassan rá nézek. – Annyira szép a neved. Legszívesebben minden percben mondanám.

-Ariana szeretnék koncentrálni. Én tényleg tanulni szeretnék Watsontól. Jól akarom végezni a munkámat, de te...

-Ellenállhatatlan vagyok? – néz rám egy hatalmas mosollyal.

-Kizökkentesz – suttogom, mire idegesen elengedi a kezem és elment valamerre. – A fenébe...

-Jól cselekedtél. Örülök, hogy te nem vagy olyan ostoba, mint a legtöbb testőr, aki őt védelmezi – hallok meg egy hangot magam mögül. Watson foglalt helyet ott, ahol előbb Ariana ült. – Tudom, hogy néha nehéz nemet mondani, de egy valamit ne feledj. Te nem a barátja vagy hanem az alkalmazottja.

-Tudom – hunyom le a szemem.

-Te vagy az első lány testőr. Azt hittem nehéz lesz veled, de eddig veled a legkönnyebb. Gyorsan tanulsz, ügyes vagy, jó a szíved és még Ariana csábításának is ellenállsz.

-Vigyázz Watson, még azt fogom hinni, hogy kedvelsz.

-Mondtam én egy szóval is, hogy ez nem igaz?

-Watson kérhetek valamit? – fordulok lassan felé, mire biccent. – Úgy tűnik anya bír téged. Régen hallottam őszintén nevetni. Kérlek ne bántsd meg őt.

-Nem fogom, ezt megígérem.

-Szóval komolyak a szándékaid? – kezdem heccelni, mire halkan felnevet.

-Csak barátkozunk...

-Aha...

-Anyukád nagyon aranyos nő.

-Szingli vagy? Nincs családod? – nézek rá rögtön szúrós szemekkel.

-Van egy lányom és ennyi a családom.

-Ezt nem is gondoltam volna. És hol van az anyukája?

-Kitudja. Életembe 2x találkoztam vele.

-Hogy micsoda? Azt hogyan?

-Egyszer aktus közben, aztán rá 9 hónapjára a kezébe egy kislánnyal – vonja meg a vállát.

-Nem, ezt nem úszod meg ennyivel. Muszáj elmesélned – mondom izgatottan, mire halkan felnevet.

-Ajaj. Na jó legyen. Árva házba voltam születésem óta. Mikor tizennyolc évesen elengedtek az első utam szinte rögtön egy bárba vezetett. Elég sokat ittam, életembe először és ott volt az a nő. Idősebb volt, vonzó... Lefeküdtünk. Ezután megkaptam ezt a testőri állást még Bruce apjától. Bruce akkor még csak 16 volt. Ott laktam náluk. Fogalmam sincs, hogy az a nő ezt honnan tudta, de egyszer csak ott állt a bejárati ajtóba és azt mondta. "Nem volt szívem elvetetni, de felnevelni sem fogom. Csinálj vele amit akarsz". És én megtartottam Oliviat. Nehéz volt nem tagadom, de hála az ott dolgozó embereknek minden jól sikerült.

-És ő most hol van?

-Angliába. Ez az utolsó éve egyetemen. Orvosnak tanul, már kiskorától ez volt minden álma.

-A nővérkémről van szó? – ül le Watson mellé Ariana. – Pár napja beszélgettem vele. Picit irigy vagyok, hogy ő megtalálta az igazit.

-Jaj, inkább ne is említsd azt a ficsúrt – mondja mérgesen Watson, mire Arianaval egyszere nevetünk fel. Watson tipikusan olyan apának képzelem el, akinek senki nem lesz soha elég jó a lányához.

-Hány év van köztetek? – kíváncsiskodok.

-5, apa Watson tiszteletére hamar beküldött anya hasába – nevet fel a lány. – Figyelj csak Maya beszélhetnénk négyszemközt?

Watsonra néztem, aki lassan bólint egy aprót, mire felálltam. A korláthoz sétáltunk és kezemet rátettem akárcsak a lány.

-Sajnálom, hogy ennyire nyomulok. Igazából nem vagyok ilyen. Nem tudom mi ütött belém. Mindig mások nyomulnak rám, viszont te nem tetted és ez zavart egy kicsit.

-Nem vagyok nyomuló fajta.

-És a bő beszédű sem. Szóval én csak azt akarom mondani, hogy nem kell aggódnod miattam. Nem fogok nyomulni, amíg te nem szeretnéd – mosolyog rám.

-Köszönöm.

-Van kedved filmezni? Töltöttem le a laptopomra egypárat még mielőtt elindultunk. Semmi hátsó szándék. Ott lesz Bruno is. A micsodanőt fogjuk nézni először, mert azt mindketten szeretjük.

-Bruno szereti a micsoda nőt? – nevetek fel halkan.

-Csak a csaj miatt. Ahh nekem bezzeg sosincs ekkora szerencsém – hallok meg egy hangot magam mögül. – Na, ne kéresd magad Maya. Gyere filmezni velünk – mindketten rám néznek, mire beadom a derekam és szinte rögtön bementünk a kabinunkba. Ariana ágyára tettük a laptopot, mi pedig az én ágyamra ültünk. Elég szűkös volt a hely, szinte összenyomtak, mivel én voltam középen.

Pár nappal később:

-Soha többé nem szállok hajóra... - szaladok a part felé ahogy kikötött a hajó. – Most már meg tudhatom, hogy hol a fenébe vagyunk? – nézek körbe.

-Honshu – mondja egyszere Watson és Bruno.

-Honshu a japán szigetvilág legnagyobb és legnépesebb szigete és a világ hetedik legnagyobb szigete – magyarázza Ariana. – Indulhatunk? – kérdi izgatottan és a hátizsákját már fel is dobta a hátára.

Mindenki bólint egy aprót. Elég sötét volt és vagy 5km-t gyalogoltunk, mire megérkeztünk egy házhoz.

-Ariana, Maya egy szobába. Bruno te velem alszol – mondja rögtön Watson, mire a lány kézen ragadott. A szoba hasonló volt, mint a kabinunk csak tágasabb és végre nem csak az óceánt láthattam.
Leültem az ágyra, akárcsak Ariana. Pár percig síri csend uralkodott, mikor is a lány megtörte ezt.

-Maya ha lehetne egy kívánságod mi volna az?

-Nehéz kérdés.

-Miért? Azt hittem azt kívánnád, hogy apukád éljen – suttogja.

-Abban hiszek, hogy minden okkal történik. A múltba amúgy sem jó dolog bele avatkozni. Te mit kívánnál? – nézek rá, mire végre ő is rám néz. Nem tudom miért, de picit bánt a dolog, hogy betartotta a szavát, hogy nem fog nyomulni.

-Szerintem tudod te. Mármint mindenem meg van, kivéve egy valami, akarom mondani valaki – kacsint rám. – Mi a helyzet Brunoval?

-Brunoval? Semmi. Mi volna? – nevet fel kissé kínosan. Elfordultam és gyorsan átvettem a felsőm.

-Bejön neked? Barátok vagyunk, elmondhatod nekem.

-Ne bolondíts – jövök kissé zavarba.

-Na Maya avass be. Ez alatt a három nap alatt nagyon összenőtetek.

-Ő csak segít nekem fejlődni akárcsak Watson.

-Te sem lehetsz ennyire naiv – mondja bunkón, mire felé fordulok.

-Tessék?

-Semmi, sajnálom. Nem válaszoltál a kérdésre. Mit kívánnál?

-Azt hiszem azt, hogy anya boldog legyen – ülök le az ágyra.

-Ez nagyon rendes tőled. Miért nem magadnak kívánsz valamit?

-Meg van mindenem. Egészséges vagyok, van egy anyukám, akivel boldogan élünk, van munkám. Mi kell még?

-Szerelem? – ül hirtelen mellém.

-Azt hiszem az nem nekem való – nézek mélyen a szemébe.

-Szerintem – simít végig az arcomon, mire lehunyom a szemem. – Szerintem imádnád a szerelmet. Az az érzés egyszerűen leírhatatlan – suttogja a fülembe, miközben nyakam cirógatja.

Érzem, hogy az egész testem ég a vágytól. Kezeimet a vállaira teszem és picit arrébb bököm. Ajkába harap és szigorúan csak a szemembe néz.

-Sajnálom. Megint rád nyomultam – vakarja meg idegesen a tarkóját. – Esküszöm próbálkozom, de nem megy – nevetve megrázza a fejét.

-Szerintem megyek aludni. Elég későre jár.

-Jó éjt – nyom egy puszit az arcomra, mire akaratom ellenére is elmosolyodtam, amit ő végig nézett, de nem tett semmi mást. Felállt és vissza sétált a saját ágyához.

...

-Reggeli – kelek fel Watson kiáltására.

-Ahh öreg ember hagyj aludni – kiált vissza Ariana, mire halkan felkuncogok.

Kikeltem az ágyból, kaptam fel egy rövid nadrágot és már követtem is az illatokat, amik a konyhába vezettek. Bruno már falatozott és mikor meglátott elmosolyodott.

-Jó reggelt – köszönök és leülök a fiú mellé.

Elkezdtünk reggelizni. Egy pár perc után Ariana is megérkezett. Úgy tűnt ő nem aludt jól. Haja szinte égnek állt és szeme alatt látható volt a fáradtság.

-Most, hogy mindenki itt van – kezd bele Watson – ismertetem a mai programot. – Ariana halkan felmorog és megforgatja a szemeit. – Mivel ez az első napod itt Maya és a hajón sokat fejlődött az egyensúlyod, ezért ma szabadnapot kap mindenki. Élvezétek ki mert több ilyen nem lesz. Ebédet majd rendelek. Mindenkinek megfelel valami halféle? – mindhárman bólintottuk, mire Watson szinte rögtön távozott az asztaltól.

-Maya szeretnél velem sétálni? – kérdi Bruno mosolyogva.

-Én is benne vagyok – szól közbe Ariana még mielőtt bármit is válaszolhattam volna.

-Szuper – szűkíti össze szemeit a fiú.

-Gyorsan elkészülödöm és már mehetünk is – álltam fel az asztaltól. Felmentem az emeletre és gyorsan felöltöztem, illetve felfogtam a hajam. Bár még csak reggel volt, de már most égetett a nap.

Mikor mindenki elkészülődött már indultunk is. Egy tó körül sétálgattunk. Annyira szép volt minden. Bár éreztem a feszültséget a két oldalamon sétáló személyektől, de nem érdekelt. Most még ez sem tudta elrontani a kedvem. Mélyen beszívtam a friss levegőt és elmosolyodtam. Apa imádta volna ezt a helyet. Nagy természet járó volt. Mikor mérges volt, vagy ideges mindig a közeli erdőbe ment. Egyszer mikor megkérdeztem tőle, hogy miért a válasza az volt, hogy azért mert a fák a világ legtürelmesebb teremtményei. Fél évet várnak folyamatosan arra, hogy fél évig szépek legyenek, virágozanak. Az emberek pedig túl türelmetlenek. Mindent gyorsan akarnak elintézni, mindig sietnek csak, de a természet nem. A természet mindig vár a megfelelő pillanatra.

-Min gondolkodtál el? – bök picit oldalba Bruno, mire rá mosolyogtam.

-Csak szeretem a természetet – nézek fel rá.

-Lehet egy személyes kérdésem? De ne gondolj semmi rosszra csak szeretném tudni.

-Mi volna az?

-Van valakid?

-Nem vagy az esete – szól közbe Ariana.

-Nem téged kérdeztelek.

-Nincs senkim és most nem is szeretnék – nézek a jobb, majd a bal oldalamra.

-Úszunk egyet?

-Benne vagyok – kezdek szaladni Bruno után.

Ariana leült a tó partájra, mi pedig Brunoval a vízbe hülyültünk, vagy éppen fojtogattuk egymást, természetesen csak játékból semmi agresszió.