-Pszt, Maya ébresztő – suttogja halkan Watson miközben a vállam rázza.

-Hmm mi az? – kérdem álmosan.

-Öltözz, az utazás során ugyan úgy lesznek edzések – ezzel kiment és engem ott hagyott.

Vissza hunytam a szemem és fogalmam sincs, hogy mennyi idő telhetett el /minden bizonnyal vissza aludtam/, de arra riadtam fel, hogy valami az arcomon landolt, ami hideg volt. Levegő után kapkodva felültem és kérdően körbe néztem.

-Fél órája várok rád. Azt mondtam öltözz és nyomás kifelé – mondja idegesen, mire Ariana elkezd mozgolódni.

-Baj van? – mondja félálomba.

-Nincs – suttogjuk egyszerre Watsonnal és én már ki is pattantam az ágyból. Szuper gyorsasággal átöltöztem egy rövid nadrágra és egy sportmelltartóra, majd a vizes dolgokat megfogtam.

Felmentem a fedélzetre, mindent kiterítettem, majd körbe néztem. A kapitány a kormány előtt ült és egy italt szürcsölgetett. Bruno a hajó orrán állt egy lábbal, lehunyt szemmel, mire kissé eltátom a szám. Ő hogy tud ennyire nyugodt maradni, hogy van ilyen jó egyensúlya? Én tuti leesnék az első fél másodpercben, főleg mivel a hajó ide-oda himbálózik.

Kicsit közelebb mentem hozzá. Mintha csak megérezte volna elmosolyodott.

-Hogy vagy Maya? – nyissa ki a szemét és rám mosolyog.

-Elég jól, bár szép kis ébresztőt kaptam – mutatok a vizes dolgokra.

-Gyere – nyújtja felém a kezét, mire nemlegesen megrázom a fejem.

-Ugyan már. Inkább akarsz Watsonnal edzeni? Most van választásod – tárja szét a karját és hirtelen leugrik elém.

Csupasz, izmos felsőteste teljesen hozzám simult. Kék szemei az én szemeimet fürkészték, mire kissé elmosolyodtam és mivel zavarba voltam hátrébb léptem.

-Én még két lábon se tudnák ott megállni.

-Csak mert ezt mondod magadnak. Gondolj arra, hogy igen, megtudom csinálni. Ugyan is Maya... minden itt dől el – kopogtassa meg mosolyogva a halántékom.

-Rendben megpróbálom, de mi van ha bele esek és jönnek a cápák? – mászok fel félve az első rúdra és szinte rögtön megkapaszkodtam a korlátba, ahol előbb Bruno fent állt. Lehetetlen, hogy ne essek le onnan.

Hirtelen felugrott mögém. Éreztem mindenét a hátamon, mire újra elöntött a pír és, hogy a testem felforrósodik. Halkan felnevet. Kezét derekamra teszi.

-Gyerünk mássz fel. Tartalak – kap fel hirtelen, mire elcsodálkoztam, hogy mekkora erő is van benne.

A korlátra álltam, de Bruno továbbra sem engedett el. Szorosan tartott. Ha ő nem tartana akkor már az óceánba volnék. Térdeim nagyon remegtek és nem mertem teljesen kiegyenesedni. Még a hülye szél is ellenem volt, bezzeg eddig nem fújt.

-Most el foglak engedni. Felkészültél? – kérdi, mire gyorsan hátra nyúlok kezeiért reflexből.

-Sajnálom – engedem el rögtön.

-Úszni tudsz?

-Igen.

-Akkor nem lesz baj – enged el hirtelen, mire rögtön előre dőltem. A hasam égett a becsapódás miatt. Ennek tuti ott marad a nyoma. Kissé szenvedve összehúztam magam, majd gyorsan a hajó felé úsztam. Bruno felhúzott vissza a hajóra és ez elég sokáig ment így.

-Az elején még vicces volt, de most már nevetséges – mondja Ariana, aki félre teszi a poharát majd elindul felém.

Csak bikini volt rajta és egy napszemüveg, ami nagyon jól állt rajta.

-Ariana ne szólj bele – kapja el a fiú a karját.

-Eressz el, most rögtön!

Bruno mérgesen elengedi, majd lép hátra pár lépést. Oda jön mellém a hajó orrához. Kezét a korlátra teszi pont, mint én. Látom, hogy arca kissé elfehéredik.

-Nem tudok úszni, szóval ha magaddal rántasz kénytelen leszel megmenteni – mászik fel a korlát első fokára.

-Hogy mi? Akkor gyere le onnan.

-Az én egyensúlyommal nincs gond – áll fel az utolsó előtti fokra és felém nyújtja a kezét. Megfogtam a kezét és én is felmásztam addig. Szinte egyszere álltunk fel az utolsó fokra. Elkezdtem ide-oda mocorogni, mire Ariana elmosolyodik és ő továbbra is úgy áll ott, mint egy szikla.

-Csak a szemembe nézz. Ürítsd ki a fejed – engedi el egyik kezemet, majd állam alá nyúl, hogy szemébe nézzek. – Próbálj velem egyszere lélegezni – mondja és picit direkt rá játszik a levegő vételre, hogy tudjam utánozni.

Ez a leghosszabb idő, amit eddig fent bírtam itt állni. Ariana elégedetten rám néz.

-Bruno megcsináltam. Állok a korláton – kiáltom örömömbe, mint valami öt éves kislány.

-Látom. Nagyon ügyes vagy – kacsint rám.

-Maya most azonnal hozd le onnan Arianat – kiált Watson a semmiből, mire úgy meg ijedtem, hogy rögtön elvesztettem az egyensúlyom és a lányt is magammal rántottam.

Látom, hogy Ariana kapkod a levegő után és próbál a felszínen maradni. Gyorsan oda úsztam. Szinte rögtön hátamra mászott, mire elkezdtem a hajó felé úszni.

Bruno először őt húzta ki, majd engem.

-Hogy lehetek ilyen felelőtlenek mindhárman? – ordít a férfi teli torkából. – Azt hittem készen állsz arra, hogy te képezd ki az újoncokat, de úgy látom tévedtem – mondja csalódottan Brunonak, aki idegesen lehajtja a fejét és kissé Arianara néz. – És te – bök hirtelen felém. – Mi a francért vele gyakorolsz, ha még úszni sem tud.

-Watson ez...

-Te meg se szólalj. Mi lett volna, ha megfulladsz? Mit mondtam volna apádnak? Eszeteknél vagytok? – a férfi feje már olyan vörös volt, mint a paprika.

-Apát nem is érdekelné. Fel sem tűnne neki – forgatja meg a lány a szemeit.

-Maya te mássz vissza és addig le se gyere, amig nem tudsz egy lábon megállni. Ti ketten pedig gyertek velem. Beszélni szeretnék mindkettőtökkel – mondja, mire mind mentünk a saját dolgunkra.

Visszamásztam és hála Ariananak, most már sokkal tovább bírtam megállni két lábon, de még így sem haladta meg az egy percet.

...

-Maya gyere enni – kiált Watson.

-Még nem tudok egylábon állni – sóhajtok fel hangosan és mérgesen bele ugrok az óceánba.

-Maya ott egy cápa – kiált a férfi ijedten, mire hátra se mertem menni, csak úsztam amilyen gyorsan csak tudtam. Mikor sikerült felmásznom hátra néztem lihegve. Watson elkezd hangosan nevetni, mire mérgesen rá néztem.

-Haha – forgatom meg a szemeimet.

-Gyere enni – nyújtja felém a kezét, amit el is fogadok.

Levettem a rövid nadrágom, magam köré csavartam egy törölközőt és már mentem is Watson után a konyhába. Ariana és Bruno épp valamin nevetgéltek, majd mikor megláttak szinte ugyan úgy viselkedtek. Elmosolyodtak és tetőtől talpig végig mértek.

-Sziasztok – vakarom meg kínos a tarkóm.

-Szia – köszönnek egyszerre. 

-Csatlakozhatok? – annyira furák voltak és érzem, hogy ez miatt szinte rögtön zavarba is jövök.

-Persze – egyszere húzták ki ugyan azt az üres széket, majd össze néznek.

-Köszi – ülök le és elkezdek enni. – Sajnálom Ariana. Watsonnak igaza van. Nagyon nagy hiba volt hagynom, hogy segíts, főleg úgy, hogy tudtam, hogy nem tudsz úszni.

-Semmi ba...

-Ez az én hibám volt. Ne okold magad Maya – simít végig kezemen a fiú mosolyogva.

Elkezdtem enni az ebédemet és bár nem szokásom, most még is sietve ettem meg mindent. Annyira feszült volt a köztünk lévő légkör, nem tetszett ez nekem.

-Már mész is? – Ariana hangja szomorú volt.

-Igen. Egy lábon fogok állni azon a hülye korláton, még akkor is ha oda kell magam ragasztanom.

-Ez a beszéd – áll fel Bruno is.

-Inkább egyedül gyakorolnák ha nem gond – nézek felváltva rájuk.

-Ohh...

-Maya – hallom meg Watson kiáltását, mire rögtön elindultam a fedélzetre. – Mára befejezted az edzést. Szabad foglalkozást kapsz.

-Rendben – indulok meg a korlát felé.

-Hey, mondom szabad foglalkozás.

-Hallottam Watson, de én ezt szeretném csinálni – kisé elmosolyodik és bólint egy aprót.

Leült a székre és onnan nézett. Nagy levegőt vettem és elkezdtem felmászni a korlátra.

-Adhatok egy tanácsot?

-Az jól jönne – állok fel az utolsó előtti lécre.

-Ne gondol túl. Ariana jól mondta. Ürítsd ki a fejed, csak a levegő vételre gondolj és ne lefelé néz. Csak magad elé vagy ha esetleg az jobban segít hunyd le a szemed.

Feltápászkodtam a legutolsó fokra. Lassan kiegyenesedtem és bent tartottam a levegőt addig, majd hangosan kifújtam. Lehunytam a szemem és koncentráltam.

-Mióta áll ott?

-Rég óta. Úgy látszik segítettél neki.

-Szóval én is felmehetek mellé?

-Szó sem lehet róla. Nem kockáztatom az életed.

-Tudod Watson néha olyan vagy, mint egy nem ember. Bármit kérdek a válaszod mindig nem.

-Ez van Ariana. Nem lehet mindig az, amit te akarsz.

-Kicsit csendbe lennétek? – kérdem mérgesen és ahogy elkezdtem beszélni, szinte rögtön elveszítettem az egyensúlyom.

Idegesen elkezdtem csapkodni a vizet. Basszus nem hiszem el, pedig már olyan jól ment. A hátamra feküdtem és csak lebegtem a víz felszínén.

-Maya gyere ki – kiált a férfi.

Szem forgatva a hajóhoz úsztam. Watson már ott várt és felém nyújtja a kezét, amit elfogadok.

-Gratulálok. Több, mint fél órát álltál ott. Nem néztem volna ki belőled. Holnap jöhet a következő szint? – nem szóltam csak bólintottam egy aprót.

Leültem az egyik napozó ágyra, majd fáradtan végig feküdtem rajta.

-Sajnálom. Ha nem beszélek, akkor tovább is ment volna.

-Nem gáz, mindegy.

-Maya – fogja meg a kezem, mire lassan rá nézek. – Annyira szép a neved. Legszívesebben minden percben mondanám.

Sziasztok. Kicsit megkésve, de hoztam a következő részt. Mit gondoltok a Maya Bruno párosról? Szerintetek lehet köztük valami vagy csak nagyon jó barátok lesznek?