Maya szemszöge:

-Na és milyen volt a hétvége? - kérdi Bruce elnök a vacsora közbe.

-Nagyon jó volt apuci. Most hétvégén is oda megyünk - lelkesedik Ariana.

Az asztal alatt kezét a combomra teszi, mire érzem, hogy testem felforrósodik. Körmével kényeztette a combom, mire rá néztem, de ő csak az édesapjára figyelt, aki éppen magyarázott valamit.

-Kaptam egy hívást miszerint a hegyi házamba betörés volt. Egy csomó fiatal is ott volt. Az egyik lányt a helyszínen varták össze. Maya tudsz erről valamit? - intézi szavait most hozzám.

Teljesen lefagytam. Megígértem Ariananak, hogy nem árulom el, hogy hol voltunk, de most még is muszáj lesz. Bár az elnök nagyon jól tudta az igazat, a válaszom nélkül is.

-Na jó, a hegyi nyaralóba voltunk. És akkor? - kérdi Ariana szem forgatva.

-Miért hazudsz nekem? Nagyobb bajotok is eshetett volna - kiált fel mérgesen a férfi.

-Azért, mert már nem vagyok egy kis gyerek apa. Felnőttem, még ha ezt nehezen is fogadod el. Már nem az a kis kamasz vagyok, akinek be kell számolnia arról, hogy mikor és hova megy. Szabad akarok lenni, de ha a godzilláid folyton a nyakamon lógnak, akkor nem lehet az - áll fel az asztaltól a lány és elviharzott.

-Elnézést - állok fel én is és utána szaladtam. - Ariana - kiáltok, de mintha meg se hallaná - várj már - próbálom beérni, de ő továbbra se áll meg csak a szobája felé rohan.

Mikor ott volt kinyitotta az ajtót és engem is berántott. Az ajtót becsapta és hátam a falnak nyomta, közben ajkamnak támadt. Az övemhez nyúl, de én megfogom a kezét, mire mérgesen rám néz.

-Tűnj ki a szobámból - kiált rám, mire teljesen összezavarodtam. - Most - ordítja el magát, mire szó szerint kiszaladtam a szobából.

Becsuktam az ajtót magam után és mikor megfordultam szembe találtam magam Watsonnal, aki látványosan megforgatta a szemeit.

-Miért nem szóltál? - kérdi fáradtan.

-Miről?

-Hogy megsérültél. Mennyire súlyos?

-Csak karcolás - mondom, mire hirtelen oldalamon csap, ahol a sérülés van.

Ajkamba haraptam és már láttam is, ahogy a fehér ing lassan vörös lesz a vér miatt. Watson mérgesen rám néz. Elkezdi halántékát dörzsölni és fel alá járkál. Az ajtó kinyitódik mögöttem, mire kisé arrébb álltam.

-Maya ne har... - mikor meglátta Watsont nem mondta végig a mondatot.

Lenézet oldalamra. A fehér anyag már teljesen véres volt már és nagyon fájt., lüktetett.

-Mi a fenét csináltál? - kérdi mérgesen a lány és Watsonra néz.

-Azt csinálok vele, amit akarok. Te ebbe nem szólhatsz bele Ariana.

-Azóta gyűlölőd mióta ide jött.

-Nem tudsz te semmit. Néha a való életbe kéne élned és nem mások életével szórakoznod. Bruno és Fred végig vártak rátok a tengerparton. Ez csak is a te hibád - néz mérgesen a lányra és a sebemre mutat. - Kockáztattad az életét csak azért, mert neked úgy volt kedved. Ha oda mentetek volna, ahova terveztétek, akkor egy karcolás se lenne rajta. Egyébként csak, hogy tudd, apád kért meg rá, hogy vele bánjak a legkeményebben. Ahogy azokat a barmokat is ő bérelte fel, hogy... - nem mondta végig csak megragadta a karom és elkezdett húzni. Az utolsó mondat csengett folyamatosan a fülembe. Az elnök bérelte fel azokat a fiúkat, hogy támadjanak meg minket? Ez mégis milyen beteg próba?

-Hova viszed? – kérdi Ariana mérgesen és Watson elé áll.

-Orvoshoz, menj az utamból – löki kissé meg a lányt.

Egy számomra ismeretlen szobába mentünk, ahol megláttam Dr. Maront. Ez a szoba nagyon creepy volt, mármint szép volt a maga módján, de én mindig is utáltam a korházat és ez a szoba egy korházra emlékeztetett. Mindenhol gyógyszerek, injekciók, gépek, kések meg hasonlók.

-Sziasztok – néz ránk felváltva a doki, majd lenéz az ingemre és bólint párat. – Jim...

-Nem én voltam – forgatja meg a szemét. – Vagyis miattam szakadt fel, de nem én csináltam – vonja meg a vállát.

-Rendben, kérlek menj ki – mosolyog rá a férfi, mire Watson nem kérdez csak kimegy az ajtón. – Ülj fel az ágyra – ütögeti meg a korházi ágyat, mire felültem és elkezdtem kigombolni az ingem, majd levettem azt magamról. – Azta kis lány, rendesen elbántak veled – szisszen fel, mikor meglátta a testemet borító kék-lila foltokat. – Kérsz fájdalomcsillapítót? Ezt újra kell varrni – vizsgálja meg a sebet.

-Igen – suttogom, mire bólint párat.

-Feküdj le addig – mondja és a szekrény felé megy, ahonnan kivesz egy injekciót és egy kis üvegcsét, majd az injekcióba szívja a fájdalomcsillapítót.

Lehunytam a szemem és ajkamba haraptam miközben a kezembe nyomta a tűt. Érzem, hogy egyre jobban ellazulok. Lehunytam a szemem és vártam még a doki össze vart.

-Kész is – mosolyog rám, mire felülök. – Fájnak a horzsolások? Elég csúnyák... – vizsgálja át újra a testem, majd az arcomat is.

-Nagyon, mintha az egész testem égne... – magyarázom.

-Írok fel pár krémet és tessék, egy doboz erős fájdalom csillapító, hogy este jól tudj aludni – nyom a kezembe egy dobozkát miközben felvettem az ingem.

-Mikor edzhetek?

-Ezen a héten biztosan nem. Vasárnap gyere kontrolra és akkor megmondom, hogy hétfőtől edzhetsz-e – magyarázza.

-Doki – szólok, mire felém fordul. – Köszönöm – mosolygok rá és kisétálok az ajtón.

-Gyere, haza kísérlek – néz rám Watson kissé szomorúan.

-Igaz amit mondtál? – kérdem miközben mellette sétálok.

-Hogy Ariana miatt történt ez veled?

-Hogy az elnök mondta, hogy keményen bánj velem és, hogy ő bérelte fel azokat a hegyi fiúkat – nézek rá, mire látom, hogy elgondolkodik.

-Igen, de erről nem kéne tudnod. Csak annyira ideges voltam, hogy kicsúszott, bár minden bizonnyal ezt csak te hallottad meg, vagy lehet Ariana nem is akarta meghallani... Mindegy is, elmondtam anyádnak mi történt – vált hirtelen témát.

-Watson neee – mondom és mérgesen az égre nézek.

-Tudnia kelett.

-De most aggódni fog – nyöszörgök.

Idő közben a házhoz értünk. Hátam neki támasztottam, mire Watson mellém sétált. Felém nyújt egy cigit, amit elfogadok és a számba teszem, ő pedig meggyújtja azt.

-Köszi – suttogom miközben kifújom a füstöt. 

-Nézd Maya, te jó lány vagy, de még sok mindent kell erről a szakmáról tanulnod. Nem lehetsz önfejű, nem lehetsz soha egyedül. Bármennyire is erős vagy, öt emberrel még te sem bírsz el – szid le, mire rá néztem. Arca megenyhült mikor szemébe néztem és úgy láttam, mintha aggódott volna.

-Értem, de nem az én ötletem volt a hegyekbe menni...

-Tudom. Ez a második dolog amit muszáj megtanulnod. Csak azért, mert Arianara vigyázol, még nem ő a főnököd. Te neked folyton az elnökre kell hallgatnod, tehát ha Ariana azt mondja neki, hogy a tengerpartra mentek, akkor te a tengerpartra viszed őt. Érted?

-Igen – sóhajtok egy nagyot. – Több ilyen nem lesz – érzem, hogy szemem elkezd égni a könnyektől. Nem tudom miért, de Watson szidása felért egy apai szidással. Látta rajta, hogy nem haragudott rám csak próbált tanítani, nevelni.

-Hey kis lány, mikor azok az izzadtság cseppek a szemedbe? – kérdi, mire halkan felnevetek és gyorsan megtörlöm a szemem, majd nevetve megrázom a fejem. – Azért így margón kívül elmondanám, hogy...szépen el láttad a bajukat. Nem voltál semmi, de ezt még se vedd dicséretnek – nevet fel és vissza indul a fehér ház felé.

-Watson – kiáltok utána, mire megfordul. – Most mihez kezdjek anyával? Tuti ki lesz akadva rám!

-Okos lány vagy. Néha az agyadat is használd ne csak a még fejlődő izmaidat.

-Kapd be – motyogom halkan és elindultam a bejárati ajtó felé. Anya a kanapén ülve várt rám, mikor meglátott felállt és mérgesen felém indult. Kissé megijedtem így reflexből hátráltam. Tudni kell, hogy anya még soha nem ütött meg, viszont van egy bizonyos kisugárzása, ami miatt ha mérges, még én is félek tőle.

-Ennyi volt, összepakoltam – mutat a bőröndökre.

-Ne már anya...

-Nincs, ne már anya. Erről nem nyitok vitát Maya. Fogd meg a cuccaidat és megyünk haza.

-Nem – rázom nemlegesen a fejem.

-Maya most azonnal fogd meg a válltáskád és indulunk.

-Anya csak hallgass meg – kiáltok rá, bár nem akartam. Még soha nem kiabáltam anyára és láttom, hogy ő is annyira meglepődik, mint én.

-Meg is hallhattál volna – kiált vissza, mire szégyenkezve lehajtom a fejem.

Pár percig néma csendben álltunk, amit én törtem meg.

-Mind ketten tudtuk, hogy mekkora kockázatott vállalok. Mind ketten tudtuk, hogy ez nem csak egy játék... Anya ígérem neked, hogy több ilyen nem lesz. Vigyázni fogok magamra és Arianara is, de nem leszek önfejű, nem kezdek öngyilkos merényletekbe és nem fogok félni segítséget kérni rendben? – anya elindul felém és minden előjel nélkül szorosan megölel, amit viszonzok is.

-Utolsó – suttogja fülembe, mire egy puszit nyomtam arcára és kissé ellöktem magamtól, hogy szemébe tudja nézni.

-Köszönöm anya. Jó éjt – lépek el tőle.

-Jó éjt Maya, holnap hosszas beszámolót kérek a hétvégéről – kiált utánam, mire arcom kivörösödik a hétvégi emlékek miatt.

Gyorsan lezuhanyoztam és már mentem is volna aludni, de a telefonom megállás nélkül remegett. Lenéztem és láttam, hogy Will videó hívást kezdeményezett. Fáradtan felvettem.

-Szia – vigyorog azzal a nőcsábász mosolyával a kamerába. A haja vizes volt és pár vízcsepp csordogált le arcáról a testére. Will szokás szerint nagyon jól nézett ki.

-Szia – mosolygok vissza rá.

-Elfeledkeztél rólam igaz? Pedig megbeszéltük, hogy ma video chatelünk.

-Igen, picit megfeledkeztem, de itt vagyok. Will szerinted ajj...nem tudom hogy kezdjek neki ennek.

-Az elején mondjuk.

-Sokat ittam és...

-Maya Stuart semmit nem csinál csak azért mert sokat ivott. Ő részegen pontosan ugyan azt csinálja, amit józanon is szeretne.