97 szösz
Matt a klub helyiségének magányában ült egyedül a kandalló előtt és a tűzet bámulta, miközben az ölében kuporgó Csámpást simogatta, majd a nem rég érkezett levélre nézet. A szülei írtak nekik azok, akik eladták akár egy malacot. Undorodva húzta el a száját és már a gondolatra is hányingere támadt, hogy bármiféle köze van hozzájuk. Nem is értette, hogy annyi szörnyűség után, amit vele tettek, hogy is képesek tőle azt kérni, hogy Ms. Arrow támogassa őket. Inkább kerül utcára és koldul vagy hal éhen, mint bármit is tegyen értük, akik soha az életben nem voltak képes őt szeretni és ennek jegyeit a lelkén és a testén viseli. Nem válik árulóvá és fordul azok ellen, akik befogadták és minden érdek nélkül szeretik. Legyen, bármi az ára megvédi őket és megtesz mindent, hogy boldogok legyenek.
- Csámpás - ébresztette fel a macskát gyengéden Matt - ne haragudj, hogy felzavarlak, de a segítségedet kérném.
A gyér holdvilág megvilágította az aprócska tisztást és Matt szeme azt hatalmas kutyát leste, akit Csámpás vezetett előre, majd mikor elég köze értek a fák árnyékába a kutya átváltozott. Magas férfi volt és betegesen sovány. Csimbókos derékig érő haja eltakarta a beesett viaszsárga arcát. Régi vonzerejéből semmi sem maradt és csak a szemüregében megcsillanó fények jelezték, hogy nem egy két lábon járó holtestet lát.
- Miért akartad, hogy ideje jöjjek kis cicám? Szólt rekedten a férfi, akinek a hangján érződött, hogy elszokott a hosszú börtön éve óta a beszédtől.
- Én kértem - szólalt meg Matt és Sirius ijesztő fürgeséggel perdült meg a sarkán és ijedten nézet a mögötte álló pálcát szegező Matt-re.
- Egy gyerek - suttogta Sirius és leeresztette a kezeit mosolyogva - Matthias, ha nem tévedek.
- Nem - felelte hűvösen a fiú és nem eresztette le a pálcáját - nagy könnyelműség egy volt aurortól hallgatni egy macskára. Még ha az a barátja is.
- Tudod, ki vagyok. Mosolyodott el Sirius.
- Persze, Emi édesapja, aki miatt annyi könnyet ejtett nem csak ő, ha nem Liz is.
- Liz-nek szólítod azt, aki örökbefogadott?
- Ez a neve nem? Vonta fel a szemöldökét Matthias - nem az anyám csak az, aki fényt mutatott, ahogyan Emily sem a testvérem csak a legjobb barátom. És éppen ezért segítek én magán. Semmi különösebb oka nincs.
- Valóban? Mosolyodott el Sirius - Segíteni akarsz nekem?
- Rosszul hall talán?
- Nem, de valahogy elszoktam az önzetlen tettektől remélem megérted.
- Túlzás lenne azt állítani, hogy önzetlenül teszem. Emily és Liz fontos nekem és csupán az ő boldogságukat nézem Mr. Black. Maga azt a patkányt üldözi akit Peter Pettigrew-nak hívnak de ezt maga is tudja hiszen ott volt mikor ezt közöltem a felségével.
- Oh, akkor éjjel tudtad, hogy ott vagyok nem messze tőletek? Mikor oda hívtad Lizt honnét tudtad, hogy ott vagyok? Kiprovokáltad a nejem érzelmeit, hogy halljam miképpen is gondol rám.
- Nem volt szándékomban az, de felettébb hangosan jár, az elméje és úgy gondoltam jobb ha tisztában van az igazsággal, mit holmi ábrándokban ringatja magát - eresztette le a pálcáját Matt, majd oda dobott a férfinak egy táskát - étel és ital.
- Ezt akartad át adni?
- Nem. Tudom, hol van az, akit keress, de csak holnap délután lesz módja elkapni. Csupán arra kérem, úgy intézze a dolgot, hogy életben maradjon, mert azzal tisztázza a nevét és szabad lesz. Mivel gondolom nem így tervezte csak bosszút akar állni. Nem?
- Honnét tudod?
- Csupán a kézenfekvő dolgot kell számba venni, amit Emily tenne. Ha valóban szereti a családját nem fog a bosszú vakságával cselekedni, mert egyszer ez miatt mindent elvesztett.
- Pontosan te ki is vagy? Ráncolta a szemöldökét hitetlenül Sirius és kissé előre hajolt, hogy jobban lássa a fiút - hány éves is vagy te?
- Talán lapot küldene a születésnapomra? Kérdezte vissza a fiú és Sirius halkan felnevetett.
- Már értem miért is vagy Emily legjobb barátja.
- Valóan? Nem hiszem. Szóval remélem, hogy hallgat az okos szóra és kivételesen nem megy a feje után ostobán. Tegye meg Liz-ért és Emily-ért. Nem kellene most cserben hagyni őket, mert a mostani sebek nem fognak be gyógyulni.
- Igyekszem - bólintott a férfi - és mond, miért teszed ezt igazából értük? Hiszen te...
- Mardekáros vagyok? Mondja, akkor nem lehetnek érzéseim, szívem és lelkem, mert a Mardekár ház tagja vagyok? Ennél többet gondoltam magáról Mr. Black - ingatta a fejét Matt - pedig már a saját bőrén tapasztalta azt, hogy a Griffendélben is akadhatnak olyanok, akik gyáván árulóvá vállnak. Holnap Hagrid oda adja Ron-nak Makeszt. Nem, még nincs, otthon hiába menne most oda.
- Mássz ki a fejemből...
- Üvöltenek a gondolatai uram, ha akarnám sem tudnám kizárni az elméből.
- Egek te tényleg legilimentor vagy pedig csupán azt hittem, hogy jó megfigyelő vagy esetleg be akarsz csapni - húzta el a száját a férfi - ugye a kislányom fejébe nem járkálsz.
- Ő tökéletesen megtanulni elzárni a gondolatait és akkor sem olvasnák benne, ha nem így lenne. A szavamat adtam, hogy nem teszem.
- Örülök, hogy olyan barátja van Emi-nek, mint te Matthias. Emlékeztetsz valakire.
- Kire?
- Remusra. Vajon te mit titkolsz a bűbájos jellemed és éles eszed mögött? Lépet Sirius Matt felé, de az meg sem rezdült - bátor lélek vagy nem értem miért kerültél a Mardekárba.
- Mert a hollóhát nem vonzott - emelte fel a pálcáját Matt és Sirius meg állt - de tisztában vagyok azzal ki áll előttem.
- Egy 12 éves varázsló tanonc nem tudd engem megijeszteni a kis tudásával és még ilyen gyengén is leüthetnélek. Fonta össze a karjait Sirius és Matt felvonta a szemöldökét és halványan elmosolyodott, ami meglepte a férfit.
- Nem mondtam még senkinek, de hat éves korom óta tudok pálcával varázsolni hála a házimanóknak és a nem éppen a rám figyelő szüleimnek. Ebben például nagyon is hasonlóak vagyok Emily-vel hiszem ő is úgy jött ideje, hogy többet tudd, mint a kortársaink. És csak szólok a falumban volt egy idős ember, aki megtanított verekedni és vívni. De ettől függetlenül nem használom a tudásomat gonosz önhit célokra.
- A becsület apró lovagja - ingatta a fejét Sirius szarkasztikusan - mond miért nem szóltál a lányomnak arról, hogy velem akarsz találkozni?
- Mert Emily túlforró fejű és meggondolatlan, ahogyan általában a Black-ek ahogyan hallottam.
- Jogos - bólintott Sirius - igazából tényleg örülök, hogy van egy higgadt barátja Emi-nek. Vigyázz rá.
- Azon vagyok uram.
- Hívj csak Siriusnak.
- Nem hiszem, hogy olyan közvetlen viszonyban lennék még... uram. Most mennie kell, mert elkapják, aztán megölik és elföldelik valahol nagyon mélyen.
- Kedvelek kölyök - nevetett fel halkan a fejét ingatva Sirius - de annyira nem.
- Ez megnyugtat - mondta hűvösen Matt és figyelte a férfit, aki átváltozott hatalmas lompos fekete kutyává és elszaladt a sötétségbe szájában a táskával. Csámpás a fiú lábához dörgölődzött - ügyes voltál - guggolt le Matt és megvakarta a macska füle tövét - vigyázz rá Csámpás, mert nem bízok abban, hogy az eszénél maradt, ha megtalálja azt a patkányt. Állt fel a fiú és bele túrt a szőke hajába, majd felsóhajtott.
- Azt hiszem, megkérem Emit, hogy vágja le a hajam megint túl nagy.
Matt egy új oldalát mutatta be és kiderült nem kedveli annyira Sirius-t érthető okokból, de ettől függetlenül segít neki, mert Emi-éket igenis szereti. Szerintetek mi lehet amit Matt titkol, amire Sirius célzott? Mi lehet az ő titka?
És Sirius és Matt találkozás :) Remélem a szösz és a kép is tetszett nektek :)
Bạn đang đọc truyện trên: Truyen247.Pro