Emily és Matt besétált a gyengélkedőre és látták, ahogyan Harry csak bambul maga elé. A két gyerek egymásra nézet, majd elindultak felé.

- Helló - szólalt meg Emily, mikor oda értek a fiú ágyához - remélem nem baj, hogy meglátogatunk.

Sziasztok - mosolyodott el Harry és felült az ágyban - mi járatban.

- Csak eljöttünk, hogy megnézünk, mi van veled - húzta oda Emilynek az egyik széket, majd leült egy másikra Matt - sajnálom, hogy veszítettek.

- Én is.

- A seprűdet is sajnáljuk, de majd tudsz rendelni nem? Kérdezte Emily - ha akarod, anyukám tudd neked szerezni.

- Kedves vagy Emily, de majd megoldom.

- Mond Harry igaz, hogy hallasz hangokat, mikor dementor van a közeledben? Kérdezte Emily, mire Matt rosszallón oldalba bökte - most mi van? Kíváncsi vagyok.

- Igen, tudom, hogy hülység de...

- De hogy te buta - nevetett fel Emily - a dementorok képesek előhozni a legrosszabb emlékeket és neked biztosan nem egy van. Mit hallasz?

- Egy nőt, aki könyörög azért, hogy ne öljön meg Voldemort - mondta Harry és maga sem értette miért olyan könnyű Emilyvel ilyen nyíltan beszélnie.

- Lily nénit? Suttogta Emily - az anyukádat?

- Igen - bólintott Harry - szerintem csak ő lehet.

- Oh, ez borzalmas - mondta halkan Matt - nagyon sajnálom.

- Akarsz védekezni ellenük? Mármint a dementoroktól? Kérdezte Emily.

- Lehetséges?

- Persze. Úgy hívják a varázslatot, hogy patrónus bűbáj - felelte Matt.

- És én ezt, hogyan tanulhatnám meg?

- Tavaly készítettek egy bonyolult főzetet - vonta fel a szemöldökét Emily.

- Hermione volt.

- Jogos. Mond, és ha segítséget kérnél? Teszem azt ap... a professzor úrtól vagy is Lupintól - dőlt el a székében Emily - ő roppant segítő kész és nagyon tehetséges varázsló és szerintem szívesen segítene neked.

- Úgy gondolod?

- Persze. Kacsintott Emily Harry-re.

- Hát ti meg mit kerestek itt? Szólalt meg Hermione és Emily felnyögött.

- Szia, neked is. Gondoltuk megszabotáljuk Matt-el Harry gyógyulását pusztán azzal, hogy ide jövünk - mondta szarkasztikusan Emily.

- Harry-nek pihennie kell.

- Hát nem is kergettük - húzta el a száját Emily.

- Emi - szólt rá Matt - már indulni készültünk ne aggódj Hermione. Hagyjuk is pihenni Harry-t - mosolygott kedvesen Matt, de Hermione csak felhúzta az orrát.

- Na, ide...

- Gyere Emi - ragadta meg Emilyt Matt és kifelé kezdte húzni - jobbulást Harry - kiáltott még vissza a fiú.

- Ez mire volt jó? Kérdezte élesen Harry a lánytól, aki csak zavartan motyogott az orra alatt és leült Emily székére.

Ginny figyelte az ablakban ülő Emilyt és meg volt győződve arról, hogy barátnője valakit les azzal a lélekbe vájó szürke szemeivel. Néha az a megérzése támadt, hogy a lány jóval különceb, mint ahogyan sokan gondolnák, sőt néha olyan volt, mint egy kis kutya, mikor bele szagolt a levegőbe. Úgy gondolta Emily sokkal másabb, mit a vele egykorúak, okosabb és tehetségesebb és jóval szomorúbb is, amit hiába próbált elrejtetni a mosoly mögé mindig ő valahogy mindig észre vette. Szomorúan biggyedt le az ajka, ha arra gondolt, hogy mióta Sirius Black megszökött Emily is zaklatottabb. Talán a sok kósza hír miatt, amit hallott a Mardekárosoktól és Hermione-tól. Tényleg köze lehetett Ms. Arrownak Blackhez sőt mi több ahogyan Hermione állítja ő lehet az apja? Bár Emily azt mondta, hogy Lupin professzor az édesapja és ezt a professzor is megerősítette valahogy nem talált semmi közöst bennük. Bár ezt nem osztotta meg Hermione-val. Úgy gondolta, ha valóban Black Emily apja biztosan elég ezzel a tudattal élnie, mint hogy erről mindenki tudjon. Gondolatait maga Emily zavarta fel, mikor rá meredt és szinte lyukat égetett a tekintette a lelkébe.

- Valami baj van? Kérdezte a lány Ginny-től, aki csak a fejét ingatta, majd körbe nézet és mikor azt látta, hogy szobatársnőik aludtak ki szállt az ágyból és oda települt Emily mellé.

- Nagyon szomorú vagy látom. Elmondod miért? Kérdezte Ginny.

- Semmi különös ne aggódj. Vont vállat Emily - csak minden olyan kusza.

- Aggódtál Harry miatt?

- Kicsit. De az apja vére szóval nem kell túl aggódnom a dolgot. Mosolyodott el Emily - anya mesélte, hogy Jamie bácsi egyszer leesett apával az egyik fenyőfa tetejéről és össze visszaütötték az ágakon magukat. A nagymama, aki rettentő türelmes és higgadt nő volt úgy üvöltött velük, hogy azok majd nem össze pisilték magukat. De képzeld az ijedtségen, amit a nagyi okozott és pár horzsoláson kívül megúszták a dolgot. Szóval nem aggódok Harry-ért különösen az után, hogy megölt egy bazi nagy kígyót és legyőzte a gonosz Mógus fején csücsülő Voldemort parazitát. Jaj, Ginny ez csak a neve nem ő maga - húzta el a száját Emily, mikor Ginny össze rezzent a név hallatán.

- Jól van, na. Mond, miért nem mondod el Harry-nek, hogy kereszttesók vagytok? Nekem elmondtad neki miért nem.

- Mert anya és a Minisztérium megtiltotta. Hatalmas botrányt csinált anya, mikor Harry-t nem kaphatta meg, sőt még Azkabani fogsággal is megfenyegették, de egy nap elmondhatjuk és anya azt mondta akkor fog beinteni a Minisztériumnak - nevetett fel Emily gonoszan - remélem, ott lehetek, mikor ez megtörténik.

- Van képed anyukádéról mikor kicsik voltak? Kérdezte Ginny izgatottan.

- Persze. Nagyon édesek voltak. Bólogatott Emily és kiszállt az ablakhoz kivegye az éjjeli szekrényéből a photo albumát és felnyitotta - ebben az albumban csak olyan képeket raktam, amin jó ízűen röhögni ám - csapta fel Emily és Ginny harsányan felnevetett, mert az első kép, amit meglátott az volt, ahogyan minden bizonnyal Liz képen törölte Harry apját egy terelő ütővel.

Hát Ginny gyanakszik, de őszintén nem várhatunk tőle mást hiszen azért ő is nagyon okos, de Hermione-val ellentétben ő tapintatosabb. Remélem tetszett nektek ez a szösz.