- Te is látod azt, amit én? Bökte oldalba Matt a mellette álló Emily-t.

- A fekete színű, csontvázszerű, denevérszárnyú lényeket, amik szerintem imádni valóan édesek? Nézet a fiúra csillogó szemekkel Emily – mindig is akartam látni thesztrált. Cukik – lelkesed fel Emily és kézen fogta Matt-et és maga után húzta – vajon meg lehet őket simogatni?

- Emi... neked mi nem cuki?

- A patkány. A patkányokat nem szeretem – állt meg Emily.

- Mit vétettek ellened?

- Csak árulók. Amúgy te kit láttál meghalni? Thesztrált csak az láthatja, aki találkozott a halállal illetve fel is tudta fogni.

- A nagymamámat. Ott voltam a beteg ágya mellett, mikor elment. Te?

- A nevelő apámat, Sebit.

- Sebi?

- Sebastian McOnnel volt a neve. Szép vörös haja volt és zöld szemei, mint neked... csak az övé világosabb volt, mint a tied.

- Ő medimágus volt nem? Ráncolta a szemöldökét Matt.

- Aham – bólintott Emily és körbe nézett és megsimogatta a fiakerék elé fogott állatott – az egyik legjobb, ha mondhatok ilyet. Ő volt a családi orvosunk most TonTon az vagyis Rorik az. Miért kérded?

- Mr. Tonkin mesélt róla. Valóban TonTon-nak becézed?

- Bizony nem szereti, de én akkor is így hívom. Honnét ismered?

- Sokszor ért balesett otthon és ő látott el, mindig kaptam finom cukorkákat tőle.

- Jellemző az ő vérében cukor folyik lassan - ugrott fel Emily a fiakerékre – mindig azt zabál.

- Hát igen – kuncogott fel Matt – mondta, hogy ő is szereti. A barátja vagy is a te nevelő apád fedezte fel valahol neki azokat a cukorkát és csokikat, amiket megehet. Hát biztosan nehéz lehet valakinek édesszájúnak lenni, ha valaki cukorbeteg – bólogatott Matt – mint például a papád is nehezen viseli.

- TonTon cukorbeteg? Kerekedet el Emily szeme.

- Nem is tudtad? – lepődött meg Matt – akkor mondta el nekem, mikor meg a törött kezemet kezelte és kínáltam a cukromból, hogy kis gyerek kora óta küzd azzal a fránya betegséggel és csak is olyan cukrot ehet, ami édesítőszerrel vagy mivel készült.

- Szegény TonTon-nom – biggyedt le Emily ajka – ha én ezt tudom, akkor nem piszkálom a papa diétájával, de akkor ő Lyall papában sorstársat talált. Szegénykéim – dőlt Matt vállának Emily – amúgy, hogy törött el a karod?

- Leestem a fáról, mikor metszettem.

- Mivel?

- Metsző és ágvágó ollóval. Tavasszal meg kell kicsit őket kopasztani, hogy jó termés legyen.

- Azt mondtad van házimanóktók nem?

- Segítettem neki... öregecske volt. Sajnos meghalt az ősszel.

- Oh – biggyedt le Emily szája és vigasztalóan megölelte a fiút – én nem is tudom, mit csinálnék, ha Hopi vagy Heli nem lenne. Ők családtagok már. Nagyon sajnálom a manótokat.

- Én is – döntötte a fejét Emilyére Matt.

A mögöttük lévő fiakerékben utazó lányok összesúgtak és felvihogtak miközben feléjük mutogattak. Emily felmordult, mert ő tisztán és jól hallotta őket köszönhetően a jó hallásának.

- Ha megbocsátasz – nyúlt a táskájába Emily – pedig Lochartnak szántam – állt fel Emily és át dobta a trágya gránátot a mögöttük lévő fiakerékbe, ami felrobbanva fullasztó búzt árasztott és a benne ülő lányok sikoltoztak.

- Ez most miért csináltad szegény lányokkal? Kérdezte szemrehányóan Matt.

- Ők tudják. Ha még egyszer gúnyolódtok, rajtuk esküszöm ragya rontást szórok a szemetek közé libák – kiáltotta oda nekik a lány,majd vissza ült a helyére.

- Még is mit mondtak és, hogyan hallottad meg őket?

- Semmi különöset – legyintett Emily – mond szerinted sikerült valamit kideríteniük Harryéknek?

- Nem tudom – vont vállat Matt és nem kerülte el a figyelmét a gyors témaváltás – de remélem nem lett bajuk.

Emily harsányan és tisztán nevetett és az ágyát ütötte közben, miközben a szomszédos ágyon a törökülésben fészkelődő Ginny figyelte.

- Szerintem ez nem vicces Emi.

- De pedig az. Istenem, de kár hogy nem láthatom a macska képű Hermione-t.

- Halkabban Emi ezt nem tudhatja senki. Ron is csak nagy nehezen mondta el – csitítgatta Ginny a lányt.

- Megérdemelné. Hogyan lehet valaki ilyen sügér, hogy nem bizonyosodik meg szász százalékosan az egyik alkotó elemről. Megérdemelte én azt mondom.

- Ártást kapott nem főzetet csinált – ráncolta a szemöldökét Ginny – te tudsz valamit ugye?

- Nem mondathatnám, hogy mindennel tisztában vagyok, de mivel Harry mindig a baj közelében van, annyit elmondhatok neked, hogy vaj van a fejükön. Százfűlé főzetett kotyvasztottak és a jelek szerint Hermione nem emberi hajszálat, ha nem egy állatét az ő esettében egy macskáját használta.

- Mi ez a fözett?

- Lehetővé teszi, hogy egy órára valakinek az alakját felvedd. Gondolom meg akarták tudni ki Mardekár leszármazódja. A marhák Dracora gyanakszanak, de ő hülye ehhez.

- Te sejted ki lehet? Kérdezte kíváncsian Ginny.

- Nem – dőlt hátra Emily az ágyába – de akárki is az megtehetné azt a szívességet, hogy kővé dermeszti Lochart-ot is és akkor az év többi része már egész élvezhető lenne.

- Ne mondj ilyet. Ráncolta a szemöldökét Ginny – bízzunk benne, hogy több merénylet nem lesz.

- Pedig jobban teszed, ha felkészül, hogy igen is lesz.

- Honnét veszed ezt?

- Az ösztöneim ezt súgják.

Visszatértek és Emily megcsillogtatta a Black empátiai érzékét Hermione felé.... bevallom én röhögtem, mikor olvastam illetve láttam. XD Gonosz vagyok... de élvezem ;)

Remélem tetszett a szösz :)