- Sebi – fordult a férfi felé Emily és magához ölelte a sárkány plüssét.

- Mondjad csillagom – nézet fel a könyvből a férfi, amit Emilynek vett le a polcról.

- Ma az iskolába nem jött Nora.

- Miért?

- Mert meghalt az apukája.

- Nagyon sajnálom, ezért akartál ma velem aludni talán? Felzaklatott? Kérdezte a férfi és rá nézet a mellette fekvő kislányra.

- Igen, meg ma az anya nem is lesz itthon, mert elment a Mr. Kuporral – biggyedt le a kislány ajka – mond, ugye te nem fogsz soha meghalni? Kérdezte Emily és ijedten nézet a férfira. Sebastian felsóhajtott és letette a mesekönyvet, majd az oldalára fordulva nézet a kislányra.

- Ezt nem ígérhetem meg neked csillagom, mert egy nap mindenki meghal így én is. De a szívedben, az emlékeidben mindig veled leszek, ha nem is hallasz és nem is érhetsz hozzám. Tudod, a halál az csak egy állomás semmi több onnan egy másik út vezet majd el. De tudnod kell, hogy mindig is szeretni foglak, ahogyan anyukádat is és bárhová kerüljek vigyázni, fogok rátok.

- Én is nagyon szeretlek Sebi – bújt a férfihoz Emily – te vagy a másikapukám. Az apa nem lehet itt, mert börtönbe dugták, de te itt vagy és az jó, mert vigyázol rám. Sebastian szemeibe könnyek gyűltek és szorosan magához ölelte a kislányt.

- Ígérd meg nekem, hogy mindig vidám és segítő kész leszel, aki mindig mosolyt varázsol az emberek arcára.

- Megígérem – nézet a férfira Emily, majd megérintette az arcát – miért sírsz Sebi?

- Semmi különösebb oka nincs, kicsi lány csak boldog vagyok, hogy vagy nekem – Csókolta homlokon Sebastian Emily-t.

- Ezért az ajándékért biztosan szép éjszakád lesz Sebi. Milyen szerencse, hogy az öregnél lesz a kis imádni való sárkánytojás – emelte a magasba a nyakláncot Rorik, majd rá nézet Sebastianra, aki a teáját itta – persze csak akkor, ha neki vetted.

- Még is kinek vehetem volna – ráncolta a szemöldökét a férfi, mire Rorik kajánul elvigyorgott.

- Örülök, hogy még is figyelsz. De szerintem egy gyűrűnek jobban örülne, mint egy nyakláncnak. Legalábbis a nejem ezt mondaná.

- Rebecca is örült volna annak a gyűrűnek. De mit kapott helyette? Egy nyamvadt meghajlított drót karikát.

- Egy igényesen meghajlított drótkarikát – emelte fel az ujját Rorik – de az óta kapott egy rendes gyűrűt. Bazd meg ne néz így rám, akkora kő van rajta, hogy a kezét is alig bírja felemelni.

- Azért nem kell túloznod.

- Na, de ne én legyek már terítéken – fortyant fel a férfi és bele nyúlt a cukros tálba és kivett belőle egy marékkal – ha nem te.

- Azok a gyerekeké.

- Meg azé, aki vesz. Na, miért nem kéred meg a kezét és viszed az oltárhoz?

- Meg fogok halni, ha nem emlékeznél.

- Egyszer mindenki – vont vállat a férfi – ez nem jó kifogás. Szereted Iza-t és együtt vagytok pár éve szóval ideje lenne törvényesíteni és nem vadházasságban élnetek. Ha már meghalsz, majd húsz akár hány év múlva legalább elmondhatod, hogy önként és dalolva vonultál rabságba.

- Ezt úgy mondod, mintha a házasság igazi fogság lenne. De hiszen te szeretsz házas lenni.

- Persze és szaltózni is tudok – kapott be cukrot a férfi – imádom, a nejemet félre ne értsd, de néha, mikor a te melankolikus viselkedésed nézem, komolyan elveszi a kedvem, hogy haza mennyek és ágyba bújak a nejemmel.

- Valóban? Rám fognád az egészet?

- De hogy csak úgy mondom – legyintett a férfi - Sebastian figyelj ideje lenned lépned és elkapnod Iza-t. El akarok menni egy jó kis lakodalomba ahol szutyok részegre, ihatom magam.

- Vedd el újból Rebeccat.

- Te beszéltél vele? Kerekedett el Rorik szeme – ezzel megy az agyamra, hogy meg kellene újítani az eskünket. Négy éve vettem el és már is újítani akar. Nem tudom az okát miért?

- Talán azért, mert ennek az évfordulóját nem felejtenéd el.

- Te, még a saját születésnapomat is képes vagyok elfelejteni ne, várja tőlem senki, hogy másét vagy holmi évfordulókat tartsak észben.

- Talán csak a nejed várná el.

- Miért, te meg tudnád jegyezni?

- Persze. Augusztus 14-én házasodtatok össze délelőtt 11-kor.

- Menny a francba – kapott be még egy cukrot a férfi - Na, mikor kéred meg a kezét vagy ebben a medálba van elrejtve? Tér tágító bűbáj? Nézegette a medált a férfi, miközben lelkesen rágcsálta a cukrot.

- Nem fogom megkérni – nyúlt át az asztalon és kikapta a férfi kezéből az ékszert, majd bedugta a fiókba - Miért tegyem ki annak, ami a végén lesz?!

- Mert, ha nem veszed el, akkor jobb lesz neki? Ezzel már régen elkéstél csak úgy szólok haver. Valld be, hogy szívesen elvennéd.

- Nem akarom elvenni nőül, értsd meg. Arra a rövid időre, amin van nem.

- Sebi nem tudhatod, mennyi időd van... Dőlt előre Rorik, mire Sebastian kinyitotta a fiókját és a férfi elé dobot, egy aktát – ez mi?

- A leleteim.

- Hogyan? Nyitotta fel a dossziét a férfi és olvasni kezdte. Percekig meg sem szólalt csak ráncolta a szemöldökét és látványosan sápadozni kezdett.

- Nem téves egyik sem. Többször megnézettem – szólalt meg Sebastian, mikor Rorik szólásra nyitotta a száját.

- Ezek szerint nem évek, ha nem hetek.

- Jobbik esetben – dőlt hátra a székében a férfi.

- Sebi mi lenne, ha hallgatnál végre rám és elmennél Amerikába ott sok ügyes medimágus van...

- Nem – ingatta a fejét a férfi – én elfáradtam már és annyira előrehaladott az állapotom, hogy nem segíthet semmi.

- Nem gondolsz Iza-ra és Emi-re? Ők szeretnek téged, sőt nekem olyan vagy, mint a bátyám. Nekem ne merészeld feladni a kurva életbe – csapta le a dossziét az asztalra – felveszem a kapcsolatot az Amerikaiakkal, akár tetszik akár nem. Sőt nagyra értékeltem volna, ha nem egy három hónapos leletet adtál, volna ha nem időben szólsz.

- Rorik...

- Ne, a legjobb barátom vagy, sőt az egyetlen erre pofátlanul meg fogsz halni – harapott az öklébe a férfi és próbálta le nyelni a könnyeit – kérlek, ne mondj semmit. Most ne.

Szomorúbb hangvételű szösz volt ez és az elkövetkezők sem lesznek túlzottan vidámak. De a hangulat ellenére, remélem tetszett nektek ez a szösz.