Yunksi kínosan mosolyogva néz papájára kinek arca nem éppen boldogságról árulkodik. Nem csoda, hiszen ő mindig is egy szabálykövető ember volt. Gyakori szidása Yunksura bizonyára az is közre játszódik, hogy emlékezteti őt egy volt tanítványára kinek nevét bár sosem ejti ki száján, még is sokat említi. Az az ember nem tisztelte az Elvek falát. A szabályok számára mit sem értek, kivéve az az egy szabály, hogy : "Próbáld meg a lehetetlent". Ez a Yunmeg Jiang klán egy mottója volt. Az egyetlen amit mindig is megtartott ezzel pedig folyton kihozta sodrából Lan Qirent.

-Komolyan, Yunksu! Hányszor kell megbüntetnem téged, hogy végre tanulj is a hibáidból?!-ajaj... Nagyon dühös. Futott át ez a gondolat a fiún. Kötelesség tudóan térdel előtte, két kezét combjára téve várta a hatalmas bot ütéseket. Szemeit szorosan behunyja, ám a várt ütések nem érkeztek meg. Így hát félve, lassan kinyitja pilláit.

-Bácsikám. Az én feladatom leszidni Yunksut ha bajt csinál.-a térdelő fiú szemei szinte felragyogtak, még a szája is tátva maradt. Alig mert elhinni, hogy apja itt van. Általában a Csendes szobában, vagy a Könyvtár pavilonban ül, emlékeiben elmerengve. De most itt van!

-De Wangji! Yunksu megint kiszökött egy közembernek kiadva magát! Ő egy Lan! Viselje is a klán egyenruháját és tartsa be a szabályokat. -Lan Zhan fáradtan felsóhajtott, majd Yunksu karját gyengéden megfogva felsegíti a földről. Yunksu csodálkozva néz apjára. Eddig sose csinált ilyet...

-Ne aggódj bácsikám. Majd én megszidom Yunksut amikor az szükséges. Most mennénk, bácsikám.-mondja, majd fiával oldalán tisztelettudóan meghajolnak előtte. Végül sietve távoznak a teremből. Yunksu kissé félve tekint apjára aki most hangosan sóhajt enged fel ajkai közül, s elengedi fia csukóját.-Yunksu... Legközelebb figyelj jobban. Ha lehet ne nagyon szökj ki a városba.-jobb kezével megcirógatja fia arcát, majd ezzel el is fordul, és a Könyvtár pavilon felé veszi az irányt.

   Másnap reggel ismét Yunksu ismét kiszökött. Ám ezúttal más motivált a számára. Találkozni akart azzal a fiúval aki tegnap megmentette.

   A faluba  érve oda megy ahol először találkoztak, ám az ismeretlen fiú nem volt ott. Így hát mivel nem tudja merre keresse csak bolyongani kezd a faluban.

   Már kezdené feladni amikor végre megpillantotta az egyik bódésnál. Hosszú fekete haja egy copfban van, fekete íriszei megcsillannak a Nap fényében. Mit mondott mi is a neve...? Èyun... Azt hiszem igen... Érdekes név. Biztos a végzetünk akarta így. Jegyezte meg magában kuncogva.

-Èyun!-arca egy levakarhatatlan vigyorral futott tegnapi megmentője felé, kezeivel vadul integetve mintha már régóta ismerték volna egymást.-Èyun, itt vagyok!-egy kicsit fel is ugrott. Egy pillanatra meglepődött -gondolom első ránézésre nem ismerte fel- majd lassan elmosolyodott.

-Yunksu.-ejti ki lassan a nevét, mitől egy pillanatra kirázta a hideg. Mi volt ez?-Jó újra látni téged.-mosolyog rá kedvesen.

-Téged is, Èyun. Bizonyára a végzet műve az!-rikkantotta vidáman, ami egy kis kuncogást váltott ki a másik fiúból.

-Minden bizonyára.

-Viszont szeretnék még köszönetet mondani amiért tegnap segítettél. Sajnos, nem tudom mivel meghálálni segítséged, de ha van bármi amiben a segítségem kellene, akkor szólj.

-Igazán nincs mit, Yunksu. De ha már itt tartunk, akkor valóban lenne valami amit kérnék, de ha nem gond azt nem most kérném.

-Egyáltalán nem.-válaszol mosolyogva.-Mi lenne ha beszélgetnénk?-kérdezte, mire a másik bólintott egyet. Sétálni kezdenek, úgy beszélgetnek magukról, és kérdeznek a másikról.

   Egészen Napnyugtáig beszélgettek egymással, néha-néha menekülve a Felhőrejteki őrök elől akik már Yunksut keresték.

-Yunksu, azt hiszem itt lenne az ideje visszamenned.-motyogja Èyun, mire a szólított abba az irányba néz amerre újdonsült barátja.  Gusui tanítvány tartott feléjük, hosszú haja lágyan omlott vállára, fehér ruhája meglebegett a szélben ahogy feléjük közeledett, szemei pedig mérgesen húzódtak össze Yunksut nézve.

-Majd még találkozunk.-ezzel gyorsan eliszkolt, s tanítványtársához szalad.

- Hihetetlen vagy. Sosem adod fel, mi?-kérdezte hitetlenkedve.

-Ezúttal miatta szöktem ki. Tegnap segített elbújtatni, ezért szöktem ki ma, hogy megköszönjem neki.

-Nekem aztán mindegy, hogy miért vagy ki miatt szöksz ki. A szabály az szabály, és ezúttal nem tudlak fedezni.

-Ne mááár... Zhong testvér, kérlek!

-Légy férfi, Yunksu! Vállald a tetteid következményét.-morogja, s ellök i magától Yunksut. Fáradtan felsóhajt, s mielőtt ténylegesen visszaindulnánk, még vissza új barátjára. Èyun még mindig ott ül egyedül, és őt nézi. Olyan mintha... Csupán a tekintetével képes lenne leszúrni engem...

Szép estét minden kedves kis olvasómnak! Remélem tetszett ez a rész,ha igen akkor azt egy vote-al és kommentel jelezd!! 
   Sajnos, hogy milyen időközönként fognak jönni részek, az még kérdéses mert, a suli mellett elég nehéz. Sok tanulni való... Ráadásul egy nap elég sok órám van, szóval általában mikor haza érek, már hulla vagyok.

De mindent megteszek, szóval így esténként lehet számítani a részekre!

Addig is, mindenki legyen jó! Sziasztok!

(U.t: Aki nem tudná az Èyun azt jelenti, hogy végzet. :D )