ฅ^•ﻌ•^ฅ

~Anias sz.sz.~

Bent ültünk a céges autóban, úton a völgybe. Jungkook vezetett, én pedig próbáltam elérni a fiúkat.

-Istenem..- már a sírás szélén táncoltam.

-Nyugi, meg lesznek! - Jungkook próbált nyugtatni.

-Rám bízta őket a nővérem, én meg csak a munkával törődtem, megint. - homlokomat fogva támaszkodtam a lehúzott ablakon.

-Én már mikor megmondtam neked, hogy közbe lazíts! - vonta meg a vállát.

-Most engem hibáztatsz? - néztem rá sértődötten.

-Én aztán nem. - vigyorogva rá tette forró kezét a lábamra és simogatni kezdte. - Nyugodj meg! - fejemet kifele fordítottam az autóból és a tájat kezdtem tanulmányozni. Az állatok sehol. Minden dinoszauruszt elüldözött. Jungkook behajtott a füves részre, majd megállította a kocsit. Kiszálltunk az autóból, ami mellett egy hatalmas dínó feküdt. Az oldala tele volt hatalmas karom nyomokkal. A férfi oda térdelt a feje mellé és nyugtatóan kezdte simogatni az állatot. Prüszkölve vette nehezen a levegőt.

-Igen, tudom. Semmi baj! - lágy hangnemben beszélt hozzá. Oda guggoltam én is, kezemet a nyakára helyeztem. Bőre ki volt hülve. Szemei lassan pislogtak, lehetett benne látni a fájdalmat. Hirtelen felemelte a fejét, engem majdnem fellökve. Jungkook óvatosan vissza fektette. Nem hiszem el, hogy elbírja. Az dinó egy utolsó mély levegőt vett, majd szemét örökre lecsukta. Szememből egy könnycsepp gördült le. Szívszorító volt végig nézni, ahogy egy állat elhagyja az élők sorát. A férfi sóhajtva kelt fel és indult el a domb teteje felé. A boldog völgyben, ahol az állatok legelészni szoktak, most a beteg Apatosaurus-ok feküdtek.

-Nem eszi meg őket. - szörnyülködve néztem végig a dombok oldalán fekvő dinoszauruszokon.

-Sportból öl! - Jungkook hátat fordítva indult vissza az autóhoz. Beszálltunk a kocsiba és elindultunk a GPS álltalt jelölt gömb helyére. Bementünk egy erdős részre. Leállította a motort, előttünk üvegszilánkok voltak szanaszét repülve, mellette pedig egy dínó holtteste. Jungkook a gömb maradványaihoz ment. Elővette a kését és annak a segítségével kiszedett egy hatalmas fogat a maradvány falából. Mellette a földön egy törött telefon hevert.

-Nem, nem, nem! - letérdeltem, a telefont remegve vettem a kezembe. Megimertem a készüléket, hisz Jay kezébe volt akkor is, mikor találkoztunk.

-Nézze. - Jungkook mellém mutatott. Lábnyomok voltak a sárba mélyedve. - Kijutottak. - nagyot sóhajtva követtem a nyomokat, amik egy nagy vízesésig vezettek. - Leugrottak, bátor fiúk! - szemét ráncolva tette át másik vállára a fegyverét.

-JAY! RIKI! - torkom szakadtából üvöltöttem a nevüket, remélve meghalják. A férfi felém ugrott és a tenyerét számra helyezte.

-Normális? A gyerekek még élnek, de mi nem sokáig fogunk, ha továbbra is így visítozik! - morgott le. - Maga vissza megy, én pedig megkeresem őket!

-Az ki van zárva! Én is magával megyek!

-Kettő percig maradna életben, ebben a nadrágban még addig sem! - hajolt lentebb, úgy nézett a szemembe. Az ingemet kihúztam nadrágomból és csomót kötöttem rá, így kint volt a hasam. Az ujját feltűrtem könyökömig, hajamat pedig felkőtőttem a csuklómon lévő hajgumival. - Ez most mit jelent?

-Kész vagyok, mehetünk! - tettem csípőre kezeim.

-Oké.. de tisztázzunk valamit! - vett egy mély levegőt. - Itt én vagyok a főnök, minden úgy megy ahogy én mondom!

-Micsoda?

-Csak nyugi! Olyan lesz, mint egy séta az erdőben. - levette a válláról a fegyverét és kibisztosította. - 65millió évvel ezelőtt.

ฅ^•ﻌ•^ฅ

Nagyon sajnálom a késést>.<