Randevú🎈
-Uram isten Roxie! Mindig is tudtam, hogy Henry egy állat, de komolyan Patrick segített.
Akadt ki Bev miközben a párnát szorongatta. Én is hasonlóan csak vörös fejjel ültem vele szemben.
-És milyen volt? Mármint Hockstetter, jó volt?
-Nagyon jó érzés, először mondjuk kicsit fájt. Viszont nagyon figyelt rám. Olyan zavarba ejtő dolgokat csinált a szájával meg úgy az egész, hogy végig égett az arcom, remegtem és olyan hangosan nyöszörögtem. Végig engem nézett.
-Megvédet, hogy az övé legyél. Úgy csinál mintha az övé lennél.
-Hidd el jobban jártam. Tudod, hogy már az első percben megtetszett. Talán lesz még ilyen.
-Azért vigyázz vele.
-Tudom, de azt hittem meghalok Bev mikor Henry azt mondta, hogy nem lesz durva vagy szopjam le. Esküszöm mikor Viktor szólt neki utána a megkönnyebbülés miatt sírtam. Patrick pedig nem volt erőszakos.
-Talán nem is annyira beteg, de ettől egy zsarnok.
-Ez legyen titok rendben. Valakivel muszáj volt beszélnem.
-Ez nagy dolog, mármint nekünk.
-Igen, az rohadék Greta miatt jöttek ide. Elmondta kik a szüzek.
-Egy utolsó rohadt picsa.
A vonalas telefon csörgésére kirohantam a konyhában.
-Grant lakás.
-Szép estét, hercegnőm.
-Patrick?
-Gondoltam lovagiasan felhívlak, hogy érzed magad?
Teljesen zavarba jöttem az ujjammal a telefonkábelt tekergettem és Bev érdeklődő arca sem segített. Mély levegőt vettem.
-Kielégülten.
A kuncogása úgy hatott rám mint a villám, Bev jött közelebb és fülelt.
-Öröm hallani. Mennyi ideig tart amíg újra szolgálhatlak?
-Egész hétvégén egyedül vagyok itthon.
A telefonba fütyült, én pedig vártam.
-Akkor holnap nyolckor elmegyek érted, és elmegyünk ahova szeretnél.
-Randizunk?
Kérdeztem mialatt sétálgattam.
-Hercegnőm ha ez ilyen nagy örömet okoz akkor mindig elmegyünk előtte.
-Várlak, jó éjt Patrick.
-Neked is hercegnőm.
Letettük én pedig teljesen elvoltam varázsolva amiből Beverly jól eső nevetése robbantott ki.
-Beverly!
-Ne haragudj, de hihetetlen ez a Hockstetter. Nagyon kíváncsi vagyok hova visz majd.
-Mielőtt elfelejtem, Bill meghívott a bánya tóhoz. Megyünk?
Erre a lány elpirult és bólintott.
-Na ne? Bill az zsánered?
-Rox! Talán egy kicsit.
-Oké, befogom. Egy újabb titok.
Mindketten mosolyogtunk és már a szobámban lévő összes ruhás szekrény ki volt hányva.
-Ezt vett fel!
Bev egy fekete toppot választott, hozzá kockás szoknyát. Szürke kardigánnal és sapkával. Az elmaradhatatlan fekete, fűzős csizmával. Kifejezetten mondta, hogy itt az éjszakák néha egészen hidegek.
-Biztos jó leszek?
-Ahan, ez olyan Hoskctetter-es
Kacsintott mire zavarba jöttem.
-Köszi.
Kényelmetlenül járkált amolyan hova ülhet.
-Az ágyon történt.
Vigyorral befoglalta a széket és nevetett.
-Köszi.
Másnap nagyon gyorsan eltelt és teljes szettben vártam Patrick-et. Hajam le volt engedve a szokott loknikba. Végre csöngetett. Kinyitottam és mielőtt köszönhettem volna egy csókot kaptam. A kezem az arcára simult és így élveztem tovább.
-Gyere hercegnőm, induljunk.
-Rendben.
Beverly-nek igaza volt, tényleg illett a szettem hozzá, feketében volt. Az inge olyan mintás volt mjnt a szoknyám.
A kezem fogta, úgy sétáltunk az kivilágított utcákon. Meséltem neki az életemről New Jersey-ben, hogy milyen volt. A családomról. Utána ő is, amit nagy figyelemmel hallgattam. Kiderült, hogy fél a piócáktól mert kicsinek egy két vérszopó megtalálta a tóban. Én persze a bohócokat rühellem. Érdekelt, hogy volt mennyien voltak előttem, de ilyet megkérdezni első randin.
-Hercegnő csak kérdezned kell.
-Izé...
Elvörösödtem, megszorította a kezem és biztató mosollyal nézett.
-Sok lánnyal voltál már?
Elnevette magát és a hídnál felültetett a korlátra. Erősen tartott a kar, így nem is féltem.
-Ketten leszoptak. Mit gondolsz azért néztem végig az arcod mert annyi lány puncijába jártam?
-Amilyen magabiztos voltál és amúgy sem volt alkalmam gondolkodni.
-Neked voltak kalandozásaid?
-Nem ér visszakérdezni! Mindenhogy az első voltál!
Elégedettség sugárzott az arcáról. Hosszú perceken keresztül csak csókolóztunk aztán a zsebéből előkerült a bicskája. A korlátba véset egy P betűt és a plusz jel felét. Átnyújtotta én pedig fél mosollyal folytattam a jelet majd egy R betűt véstem a fába. Megszámlálhatatlan szív és betű páros volt az öreg hídon. Összecsuktam a bicskát és a zsebébe csúsztattam míg az faltuk egymás ajkát.
-Tudod hercegnő elsőre csak a külsőd fogott meg, de amint kinyitottad a szádat megváltozott a dolog.
Vörös arccal simogattam az arcát és a hajával játszottam.
-Nekem is tetszettél. Nem is értettem miért paráznak tőled. Bár minden világos lett mikor megláttalak a bandával.
-Ne mond, hogy nem látál már ilyet.
Kuncogott és a nyakamba temette magát. Apró csókokkal bombázta azt.
-Patrick mi lesz ha Bowers-szel és a többiekkel?
Jutott eszembe a hirtelen és Patrick egy forró csókot adott.
-Az enyém vagy. Nem engedlek el soha Roxie. Nem engedem, hogy másnak ad magad vagy más hozzád érjen.
-Így rendben leszek, de ez rád is igaz. Csak az én lovagom lehetsz Patrick.
-Nálad akarok aludni.
-A fiúm vagy, akkor alszol nálam amikor akarsz.
-Mi lesz akkor ha anyu és apu hazajön?
-Majd szépen eljátszod az anyósok és apósok álom vejét, szerintem menni fog.
Megnyalta a mutató és a hüvelykujjait majd drámaian végig húzta a szemöldökén. Kimondhatatlan jót nevettem. Átöleltem és magamba szívtam az illatát.
Egy kicsit még bolyongtunk Derry utcáin majd hazamentünk hozzánk. Valami farkasemberes filmet néztünk amin sikerült elaludni rajta. Reggel anyuékra ébredtem.
-Ó baszki.
Suttogtam mire Patrick a mutató ujját a számra tette. Kacsintott majd egy gyors puszit nyomott a számra.
-Tudjuk le hamar hercegnő.
Mosolyogva bólintottam és a kezét szorosan fogva mentünk ki a konyhába. Ahol anyu és apu már nagyon várta ezt a percet.
Bạn đang đọc truyện trên: Truyen247.Pro