Leónak semmit sem szóltam a szombat este történtekről. Még hétfő reggel sem amikor a kocsiban megkérdezte minden rendben volt-e szombaton. A suliban a szokásos kis felhajtás ment. Dolgozatok és a klikkek háborúja. Vicces belegondolni, hogy nemsokára egy farkas falka eléri a várost. Egy akkora falka aminek létszáma bőven a kétszerese ennek a kis városnak. És még így is saját maguk között viszálykodnak. Ezért tartották mindig is a farkasok az embereket gyengéknek. Nem azért mert fizikailag gyengék lennének, hanem a hiányosságaik miatt. Míg a farkasok falkában egymást támogatva harcolnak, az emberek csak széthúznak. Saját családtagjaikkal veszekednek és saját barátaikat támadják. És ebben a legszőrnyűbb, hogy ők azt hiszik ez a normális és ettől még jól is érzik magukat. Hányni tudnék az emberi fajtól...

Becsaptam magam mögött a szekrényem ajtaját és elindultam a kedvenc órámra...a testnevelés órára. Ez az egyetlen óra amit élvezek, de egyben az az óra ami a legnehezebb. Mivel gyorsabb vagyok egy átlag embernél és erősebb is folyton résen kell lennem nehogy hibát vétsek. A mai óra szenzációja a foci. Vagy a foci és a röplabda. Választásom persze a focira esik. Hiszen gyorsan futni könnyen meg tud tanulni egy ember. De egy hozzám hasonló vézna lány hogy tudna olyan erőt kifejteni a röplabdában, mint én? Értelemszerű, hogy a foci a leglogikusabb és legbiztonságosabb döntés. Jézusom és ha ezt még én hangosan mondanám ki valszeg őrültnek néznének. Most komolyan...ki gondolkodna ennyit azon mit is akar játszana? Nem az lenne a normális, ha csak úgy oda állnék ahhoz a játékhoz amelyikhez kedvem van? Dehogy is nem. 
Körülnézek a pályán. Rajtam kívűl egyetlen egy lány van a pályán az is az ellenséges csapatban. Jobban megnézve semmi értelmét nem látom, hogy ott van. Kis vézna szőkeség. Alig lehet 50 kiló. Felhúzom a szemöldökömet. Körbenézek a pályát körbeölelő nézőtéren. Egyre több osztály jön ki és foglal helyet. Az ellenséges csapatból egy magas vöröses hajú srác kiabál oda a nézőtérbe. 

- Hé haver! 
- Csááá haver! - jön egyből a válasz. 
- Te haver! Mi ez a sok ember??
- Hát haver nem tom. Nekünk nincs óránk. A másiknak - mutatott az alatta lévő sorra - Beteg lett a tanáruk. 
- Nekünk felgyújtotta magát! - röhög oda a másik sorból valaki
- Hogy érted ezt haver? - kiabál vissza a vörös. Úgy néz ki itt mindenki haverja mindenkinek. Szóval a haver vissza szólt. 
- Kémián ültünk amikor valamit össze kutyult és megszólalt a tűzjelző. - rántja meg a válát. - Szóval ma mi vagyunk a potya nézők. 
- Rendben haver. - nevet a vörös

Megrázom a fejemet és beállok csatárnak. 

- Hé Luna! - kiabál oda Leó a pálya széléről. Oda kocogok. - Nem kéne megerőltetni magadat. A sebed még...- végig sem tudta mondani mert alig láthatóan arrébb húztam a pólómat, hogy szabadon maradjon a sebem. Szinte már alig nevezhető sebnek. - Óvatosan. - fejezte be és leült az első sorba. 

Csodás. Márcsak az hiányzott, hogy Leó is itt legyen. A bíró fütyült és nekem időm sem maradt a gondolkodásra. Előre índultam. A szőke lányhoz került a labda én pedig észrevétlenül elhaladtam mellette és át is vettem a labdát. Egyszerre öten voltak a nyomomban, de végig vittem az egész pályán szlalonban az emberek körül. És mikor a kapu elé értem oldalra pillantottam. Valaki figyelt. Mármint persze mindeki engem nézett. De valaki nem egyeszerűen csak nézett. Ahogy oldalra pillantottam a középső sor közepén kiszurtam egy ismerős arcot. A meglepettségtől teljesen lefagytam és csak akkor tértem észhez amikor valaki arrébb lökött és elvesztettem az irányítást. A labda egyenesen a mi kapunkban landolt. Leó befutott a pályára és mellkason lökte a vöröset. 

- Normális vagy? Nem látod, hogy lány? - kiabálta az arcába

- Hé haver! Leó! Ne kapd fel úgy a vízet! Nem direkt volt. 
- Direkt vagy nem direkt, de ez egy játék! 
- Hé! - pattantam fel - Nyugalom! Semmi nem történt! - tettem fel a kezemet. - A játék megy tovább. 
- Azt már nem! Luna állj ki a pálya szélére! - állt be a helyemre. 
- Leó nyugalom már! Ez nem a te meccsed! 

- Hiddadj le haver! - hátrált a vörös. 

Megérintettem Leó karját és a szemébe néztem. Leó mély levegőt vett én pedig vissza álltam készen létbe a sípszóra. 

- Bocs kislány! - nézett rám a vörös. A kislány megnevezést az agyiszintjéhez viszonyítottam, így elnéztem neki. 
- Semmi gond haver! - mosolyogtam. A vörös nem vette a célzást. Vadul bologatott és mosolygott. 
- Tessék egymásra oda figyelni! - szólt a tesi tanár és megfújta a sípot. 

Oldalra néztem a lelátótérbe, de ahol imént a figyelőmet láttam most üres hely volt. A játék végére az ellenséges csapat nyert. A szőkeség pedig valószínűleg már az orvosiba tart.  Én pedig kissé izzadtan mentem az öltözők felé. Nyerni mégsem nyerhettem a csapatom helyett. Az azért túl feltűnő lett volna. Az ebédlőhöz tartva a tömegben megint csak úgyanazt az arcot vettem észre. Aztán el is tűnt. Komolyan úgy éreztem már bele csavarodtam a mostanában történtekbe. 
Leültem Leóék asztalához és végig hallgattam a srácok hülyeségeit. Leó pár percen belül meg is érkezett és helyet foglalt mellettem. 

- Jól vagy? - nézett rám
- Persze...csak valami elterelte a figyelmemet. 

- Azt hittem megfolytom azt a barmot. 
- Hé - szólt oda Jason Leónak - Tényleg igaz, hogy majdnem a földbe építetted azt a fogyaték Wilson gyereket. 
- Ja, a havert. - bólintott. - Gyorsan terjednek a hírek. 
- Eléggé. - helyeseltem. 
- Király vagy haver! - nyomatékosította az utolsó szavát. - Mit csinált az a barom? 

- Meccs közepén amikor Luna gólt rugott volna arrébb tiporta mint egy rongybabát. 
- Az a mocsok! Jól vagy Luna?
- Persze. Meg sem éreztem. Nem tudom miért van úgy oda mindenki. 
- Focis aranyszabály...ha lány van a pályán, kikerüljük és nem eshet baja. - válaszolta Jason. 
- És védelmezzük. - mondta a mellette ülő focista akinek még mindig nem tudom a nevét. Talán Daniel. 

Mindenki vadul bólogatni kezdett. Én egész furcsának tartottam ezt az egészet. Ez a kis csapat majdnem olyan mint nálunk egy kisebb létszámú falka. A többiek össze szedték magukat és kiindultak. A Daniel aki nem biztos Daniel megveregette a válamat és kiment a többiek után. Leó türelmesen nézett rám. 

- Elmondod? - nézett rám. Vissza kérdezhettem volna de pontosan tudtam mire érti. 
- A vadász srác. Mintha őt láttam volna a nézőtéren...aztán a folyosón is. 

- Nem csak beképzelted? - kérdezte óvatosan
- Fogalmam sincs. 
Figyelj...nekem öt perc múlva a pályán kell lennem. Figyelj oda magadra, jó? Suli után a parkolóban találkozunk. 

Bólinottam és megvártam, hogy kiszáljon a padtól és elhagyja az ebédlőt. Körülöttem mindenki nagy csapatban evett én pedig rá néztem az érintettlen ételemre. Felálltam és a kuka mellett elhaladva beledobtam. A pulcsim zsebébe ejtettem a kezemet és úgy mentem ki a folyosóra. A fejem nyüzsgött. Én pedig a sötét folyosó felé vettem az irányt. A legtöbben már elmentek az órájukra. Nem tellt el egy perc sem és halk lépéseket hallottam meg magam mögött. Egy kört tettem a tárolóknál és amikor megbizonyosodtam a célpontról hátraléptem és belöktem a legközelebbi ajtón a szertárba. Felkapcsoltam a villanyt és akkor pontosan az az arc várt akire már számítottam. Úgyanaz a sötét haj és mogyoróbarna szempár ami még mindig úgy cseng valahol az emlékezetemben. 

- Te mit keresel itt? - kérdezem ellenségesen és elengedem a szorítást. 
- Nem számítottam ilyen találkozásra. - válaszolta. 
- Mintha ez lenne az első! - nézek rá. - Mégis miért követsz? 
- Miért követnélek? - kérdez vissza mosolyogva
- Láttalak a pályán! Miattad tanyáltam el a vöröskében. Mit keresel itt? - néztem rá fenyegetően
- Ide járok, ha nem egyértelmű. - mosolygott pimaszul
- Még soha nem láttalak itt.
- Fél évig magántanuló voltam. - rántotta meg a vállát. - De az előtt én sem láttalak még. Honnan jöttél Luna White? - húzta fel a szemöldökét.
- Sok a kérdésed. - néztem rá és kinyitottam az ajtót. - Kopj le vagy szólok a zsaruknak. Elég beteg dolog valakit haza vinni aztén figyelni a házát.- jegyeztem meg és kiléptem a folyosóra. 

Kémián és Fizikán szinte nem is figyeltem. Fogalmam sem volt mit is vettünk. Végig próbáltam össze rakni a képet, de kicsit sem ment.  Beültem Biológiára Leó mellé. Azonban Leó még sehol sem volt. A terem már megtelt és a tanár is bejött. Kezdtem aggódni. Nem szólt, hogy edzése lesz az óra alatt.  Aztán úgy óra közepén jártunk amikor nyílt az ajtó. Leó besétált és leült mellém. 

- Beszélnünk kell majd. - súgtam oda
- Azt hiszem tényleg. - bólintott idegesen. 
- Történt valami? - kaptam újra rá a tekintetemet. 
- Akkor Luna válaszolhatna is a kérdésemre. - nézett rám a tanár. - Válaszolj akkor nekünk Luna miért is hatékonyabb az életmódjuk a farkasoknak, mint más ragadozóknak? Ezt kiválóan leírtad nekem a dolgozatban, most hallják is a többiek. 

Megköszörültem a torkomat. Erre a terem másik végéből egy hang szólalt meg. 

- Én tudom! - rakta fel a kezét a mai napom meglepetése. Oda kaptam a tekintetemet. Még itt is itt van....
- Elhiszem Hunter. De most Lunán a sor. - monja a tanár. 

Francba...

- Egyszerű.. - köszörülöm meg a torkomat. - A falka. A legtöbb ragadozó egyedül teríti le a zsákmányát. Van hogy napokig vadásznak egy-egy farkasra ami alig elég. Kivéve a farkasok. Ők falkákba verődnek. Kisebb nagyobb létszámúba. Mindegyiküknek megvan a saját feladata. Kerítés, terelés, támadás és elosztás. A falkában először az alfa eszik. Majd a többiek elosztják maguk között a zsákmány megmaradt részét. Vagyis a legtöbben. Ha kevés a zsákmány az erősebb példányok maradnak fenn. Nincs széthúzás...nagyobb esély a túlélésre. 

Néztem oldalra Hunterre. 

- Most komolyan...mennyi esélye volt annak, hogy felbukkan a mi iskolánkban? - raktam le Leó elé a narancsléjét és oda mentem Wolfi tájához, hogy lerakhassak neki konzervet. - Jó étvágyat Wolfi. - simogattam meg a fejét és leültem Leóhoz. 

- Semennyi. És annak sem volt sok, hogy pont Hunter legyen a vadász. Bár...sosem csíptem igazán. 
- Miért? - ittam bele a kólámba. 
- Nem tudom. A tekintete nekem soha nem volt valami barátságos. 
- Pedig az óra végén elég sokan örömmel köszöntötték. - tettem hozzá
- Sokan oda voltak régen érte. Aztán úgy másfél éve időnként magántanulóvá változtattá a státuszát. Volt, hogy csak egy két hétre, volt fél év, vagy csak pár nap. 
- Ez lehetséges? - húztam össze a szemöldökömet
- Nála igen. A család barátja az igazgató. 
- Mi a szent hold. - ráztam meg a fejemet. - A suli hemzseg szinte a farkasoktól. Kizárt, hogy ne lenne ő is tisztában ezzel. 
- De nem azt mondtad, hogy azok kitagadt farkasok gyermekei? Ha vadásznék a farkasokra és egy olyan helyre járnék nap mint nap ahol farkasok vannak én nem nyúlnék bele. Az olyan lenne mintha belenyúlnék egy méhkasba. És te mondtad, hogy valszeg a legtöbben nem is tudják micsodák, vagy még bundát sem váltottak. - erre össze szűkült a szemem. - Én azt próbálom elmagyarázni, hogy miért foglalkozna olyanokkal akik nem jelentenek fenyegetést az emberekre. 
- Ez logikus. - mondtam. - De vedd azt is hozzá, hogy időközönként jár be. 
- Na jah. Dehát az nem jelenthet nagy dolgot nem? - nézett rám - Vagy mire gondolsz? 
- Mivan ha...- döltem előre. - Mivan ha csak megfigyelés céljából van itt? Gondolj bele...Csak bizonyos időnként tér vissza. Most amikor megtudta én is itt vagyok, mint ismeretlen hirtelen felmondja a státuszát és újra itt van. Véletlenül ott volt a pályán és követett a folyosón is.  Csendesen tette és nyugodtan. 
- Arra célzol, hogy miattad van itt? Megsejtett valamit? - húzta fel a szemöldökét. 
- Te mit gondolnál az ő esetében a péntek este után? - kérdeztem vissza. - Őszintén csak vágd rá. 
- Veszélyt jelenthetsz. 

- Pontosan. - bólogattam. Wolfi jellzett, hogy nézzek rá. Hátra fordultam és bólinottam.