- Késtél. - néztem Leóra délután a ház előtt. - Már legalább 15 perce itt kellett volna parkolnod és a szokásos korrepetálást tartanod. - vigyorogtam ahogy kiszált a kocsiból. - Leó Stone mégsem olyan pontos mint azt mondják.

- Dehogynem...csak Leó Stone báttya nem az.
- Valami baj történt? - nyitottam ki előtte a bejárati ajtót.
- A szüleink bekeményítettek. Szobafogságra ítélték.
- Egy 19 éves srácot? Ez nálatok nem...gáz vagy hogyan is mondjátok?
- De, Luna ez marha gáz. - nevetett. - Amúgy meg semmi különös pár nem bejelentett zűrös buli.
- Valhogy nem értem én ezt a Stone testvérséget.. - nyitottam ki a hűtőt, hogy vegyek ki gyümölcslevet Leónak. - A szüleitek elég komolyan veszik a neveléseteket...ő akkor mégis, hogy lett ilyen lázadó? - adtam oda neki a poharat.
- A frász sem tudja. Ő mindig is olyan magának való volt. Megvolt a tehetsége mindenhez, de ő benne...volt valami nem is tudom olyan gonoszság...de rosszat akkor sem akart.
- Hát minden esetere érdekes. - jegyeztem meg. 

- Tanultál este? Vagy az éjjel folyamán? - terelte el a szót
- Az egész éves anyagot megtanultam előre. Úgy három órát sem vett igénybe. 
- Úgy irigyellem a jó eszedet. - mosolygott. 

Megvártam amíg Leó elkezdett össze pakolni. 

- Ígérd meg, hogy óvatos leszel! - nézett rám
- Ne aggódj, nem lesz semmi baj. - néztem a szemébe. Pár pillanatig nem szólt semmit, de azt tudtam, hogy ideges. Éreztem, ahogy gyorsan ver a szíve. Megérintette az arcomat amitől egyszerre hallottam a sajátomat és az övét. 
- Tudom, hogy nem tarthatlak vissza attól, hogy kimenyj oda...de nem szeretném ha bármi bajod esne..- mondta halkan

Semmilyen szó sem esett ki a számon. Leó közelsége olykor olyanná tesz mint a lekötözött vadat. Teljesen védtelen vagyok és néma. Csak bólintottam. Leó elengedte az arcomat és hátra lépett. Intett és beszált a kocsiba. Ahogy néztem a távolodó kocsit fellélegeztem. Azonnal kell valami megoldást találnom erre. Leó nem lehet a gyengepontom, mert az mindkettőnk végzetét jelentheti. 

Teli hold van. Képtelen vagyok otthon ülni, az alvásról nem is beszélve. 
Kellemes hideg szellő fúj az arcomba, a hajamat csak úgy viszi a szellő. Wolfi fentről néz, hogy nehogy váratlan vendégekbe ütközzek. Bár az igazat megvallva már nem is bánnám. Valahogy könnyebb lenne feladni a harcot, de ha el is kell esnem, Jefferson kezétől essek el. Milyen vicces is lenne az élettől...az ember aki a halálomat akarta és azt hitte sikerült is, pont ő vetne véget a szenvedésemnek, pont ő aki ezt tette velem. Mi értelme farkasvérűnek lenni, ha nem érzem a szagokat úgy mint régen. Mi értelme a jó észnek és a gyors reflexnek, ha nem tudom megvédeni magamat? Az érzékét vesztett farkas halott farkas ezt mindenki jól tudja. 
Régi rituálé volt a falkáknál, hogy a kitagadott farkasokat akiket nem öltek meg a földhöz szegezték őket és felhasították az orrukat és össze roppantották a fülüket. Úgy engedték őket szabadon távol a területüktől. Így elvesztették az érzékeiket és rajtuk múlott, hogy túl élik-e ezentúl az erdőben vagy sem. Néha én is úgy érzem magamat mintha szánkivetett lennék. Valahogy nem tartozom senkihez sem. 

Csak ropogott a lábam alatt a sok ág amíg a gondolataim teljesen átvették rajtam az irányítást. Csak akkor ébredtem fel teljesen amikor a földön találtam magamat. Egy szürke farkas szorított a földhöz. A szeméből láttam, hogy nem egyszerű farkas. Megérezhetett valamit rajtam, mert a szája habzani kezdett. Egyszercsak ágreccsenést hallottam a farkas mögül. Támadom a fülét hegyezte. Rám nézett és jobban kezdett marni a karmaival. Azt hittem Wolfi indult a segítségemre. 

- Na mire vársz? - kiabáltam a dög arcába. - Talán még nem is öltél? Vagy nem kaptál meghatalmazást rá, hogy embert ölj? 

- M é g   h a   e m b e r   l e n n é l!  - viszhangzott a fejemben. Morgott egyet én pedig próbáltam megmoccanni. 

- M é r t   n e m   v á l t o z o l   á t   k i s l á n y?

Ami ez után történt arra azt hiszem senki sem készült fel, sem én, sem a támadom. Egy nyíl haladt el mellettünk egyenesen a földbe. Én jól ismertem ezt a nyilat. A második pillanatban egy erős kéz rántotta le rólam a farkast. A lombok közül wolfi dugta elő a fejét. Megindult felém de én kapkodva figyelmeztettem, hogy menyjen vissza. Wolfi eleget tett a kérésemnek és visszabújt az árnyékba. Egy pillanat alatt a farkas össze rogyott holtan a földön. A megmentőm arcára néztem hunyorítva. Kezet nyújtott én pedig a vészjelzőmmel nem törődve hagytam, hogy segítsen. 

- Úgye tudod, hogy veszélyes ilyenkor itt kint mászkálnod egyedül? Merre vannak a barátaid? Vissza kísérlek hozzájuk. - nézett a szemembe. Tanulmányozni kezdtem megmentőmet. Úgy 17 éves lehetett. Sötét haja a szemébe lógott, de mogyoróbarna szeme csak úgy világított a sötétben. A felszerelését és az előbb történteket látva jól tudtam kivel álok szemben. Egy vadász. Nem is akármilyen vadász...az ő családjuk úgy 200 éve esküdött fel arra, hogy elpusztítsák a vérfarkasokat. Mindig utódra szál a kiképzés. Azt hittem erre nem igazán fogok belebotlani ilyesféle meglepetésbe, de mint mostanában mindig most is tévedtem. Úgy látszik az eddigi ismeretségeim ami szerint éltem mára már semmivé lett. Csak néztem megmentőmre és próbáltam kitalálni hogyan tovább. Legszívesebben letéptem volna a fejét a helyéről és kiakasztani valami fára...de most ő volt a felsőbb rendű én pedig az alárendelt. Ez uttal ő mentett. 

- Figyelj amit ma láttál....lehetne a kettőnk titka? Bár nem hiszem, hogy valaha is találkozunk még...de akkor is. Leköteleznél. - nézett mélyen a szemembe

Ismerősen csengett ez a fülemben. Valahogy emlékeztetett valakire ez az ember. De fogalmam sem volt pontosan kire. És ez a tekintet..

- Egyedül vagyok. - mondtam végül. 

- Hogy érted, hogy egyedül? - nézett rám. - Mégis mit kerestél itt kint távol a házaktól, teljesen egyedül? - lépett hátra egy lépést és össze szűkűlt szemekkel vizsgálgatott. - Mond csak, hogyan is hívnak? - Haha beugratós kérdés. Arra kíváncsi farkasvérű -e a megmentettje. A farkasoknak nincs emberi nevűk. Csak ha nem nevezik el egymást. Nekem egyáltalán nem volt nevem amíg Jefferson nem lett Jefferson és nem hívott el Lunának. Azt mondta éjjel a bundám fénye ahogy visszaverí a holdfényt, olyan mint maga a Hold. Így lettem Luna, vagyis a Hold. 
- Egy barátomhoz készültem levágni az utat, de eltévedtem. Aztán belebotlottam ebbe a vadállatba. - mutattam a kisűlt farkasra akin még mindig ott volt az elektromos háló. 

- Oh értem. - látszólag megkönnyebbűlt.
- Mond csak.. - néztem rá ahogy kiszedte a nyilat a földből. 

- Ne kérdezz semmit! Minnél kevesebbet tudsz annál jobb! - rakta rá a zsákot a farkas testére és felkapta a hátára amíg nem értünk ki az erdőből. Ott feldobta a kocsija hátuljára én pedig csípőre tett kézzel vártam. 

- Hát akkor nagyon szépen köszönöm a segítséget! Én akkor innen már haza is találok. 
- Szó sem lehet róla! Haza viszlek, vagy a barátodhoz. De egyedül nem mehetsz sehova. - Francba!

- Rendben! - száltam be. Becsukta maga mögött az ajtót és beindította a kocsit. Kihajtott a fő útra én pedig olykor megszólaltam merre kell menni. Elég messze volt innen Leóék háza. De nem engedhettem meg, hogy haza kísérjen. 

- Mit is mondtál mi a neved? - nézte az utat. 
- Luna...Luna White. - mondtam
- Hold fehér...szép név. Emlékeztet egy kedvenc mesémre kiskoromból. És mondcsak Luna...hogy lehet, hogy rád támadott egy óriás farkas az éjjel közepén te pedig egy sikolyt sem hallattál az egész erdőben? - fordította rám a tekintetét. Gyorsan vág az esze...de nem annyira mint nekem.
- Hogy jobban beguruljon az a fenevad? Áh hülye azért nem vagyok. És amúgy is...kilóméterekkel arrébb a város szélétől senki sem hallotta volna. 
- Igaz. De azt mondtad eltévedtél. Mégis honnan tudtad akkor, hogy kilóméterek választottak el a várostól? - mosolyodott el
- Nem volt nehéz kitalálni pár óra botorkálás után. 
- Hmm...Luna White azt javaslom legközelebb inkább a házak között barangolj, mint az erdő közepén. - parkolt le Leóék előtt. A házra nézett és mintha egy kis meglepettséget láttam volna a szemében. - A Stone család? Biztos vagy benne, hogy ide jösz? Ide a nagymenők járnak. 
- Igen, tudom. De Leó a barátom...már vár rám. - száltam ki. 
- A barátod? - húzta fel a szemöldökét. Bólintottam. Megdörzsölte a szemöldökét. - Szóval mint ahogy mondtam tartsd a szádat Luna White! 

Azzal beszált a kocsiba és elhajtott. Értetlenül néztem a távolodó kocsi irányába. Nem akartam felverni az egész házat ezért a kerti fán felmásztam Leó szobájának teraszához és halkan kopogni kezdtem. Leó csak átfordult a másik oldalára és tovább aludt. Az ajtó bukóra volt rakva úgyhogy csak egy kis ágat kellett keresnem, hogy kiakaszthassam és bemehessek. Épp, hogy vissza helyeztem az ajtót amikor Leó a falnak szegezett. 

- Úrr isten Luna! Mégis mit keresel itt ilyenkor? 
- Jöttem meglátogatni a kedves barátomat? - húztam fel a szemöldökömet. Akkor esett le mit mondtam. Most először mondtam ki neki, hogy a barátomnak tartom. Leó sem vett egy pillanatig levegőt, aztán megdörzsölte a szemét. 
- Mi történt? 
- Hát nem jó dolog. - haladtam el mellette és leültem az ágyára. Körbe néztem és mély lélegzetet vettem. - Nem fogsz neki örülni...
- Tudod jól, hogy bármit megoszthatsz velem. - nézett rám

- Rám támadtak. Valami kóborló rám akaszkodott és a földhöz szorított. Kissé szorult volt a helyzet...csak azt remélem Wolfi nem maradt ott. 
- Tudnak rólad? - lépett közelebb. Megdörzsöltem a homlokomat amitől csak jobban kikerekedett a szeme. - Mitől véres a kezed? - az oldalamra nézett. - Jesszus! Te vérzel! Azonnal vedd le a fesődet! - Ránéztem. - Másképp nem tudom lefertőtleníteni. - vett ki a szekrényéből egy elsősegélydobozt, aztán eltűnt a folyosón. Óvatosan levettem a pólomat és az oldalamra néztem. Három mély körömnyom éktelenkedett rajta. De nem éreztem eddig a pillanatig a fájdalmat. Leó vissza tért egy kis tál vízzel és törlőkendővel. Az ajtóban rám nézett, megköszörülte a torkát és becsukta maga mögött az ajtót. 

- Hogy menekültél meg? - nézett a sebeimre.
- Megmentett egy emberfiú. - ott megállt a kezében a kendődarab.
- Hogy érted, hogy emberfiú? - húzta fel a szemöldökét.
- Nem akármilyen fiú volt... - néztem ahogy leápolja és beköti a sebemet. - Vadász volt.
- Mitől másabb mint a többi? Megesik egy két vadász erre. Biztosan a "medve" támadás miatt volt kint.
- Nem. - ráztam meg a fejemet. - Ez másabb volt. Ő egy farkas vadász volt. Hosszú idők óta írtják a vérfarkasokat.
- Azt hittem, hogy már nincsenek. Azt mondtad...
- Én is azt hittem. - néztem rá.
- Ez nem jelent jót. - nézett rám
- Hát nem...főleg azok a szemek. - néztem magam elé. - Azok a szép íriszek a legfurcsábbak a számomra.
- Khmm..- köhintett. - Miért mi van a szemével?
- Mogyoróbarna volt. - néztem még mindig a földet és járt az eszem.
- És akkor? Nekem is az! Nem is akármilyen. Nézd? - húzta szét a szemét. 

Elnevettem magamat és meglöktem. 

- Igen, Leó! Neked kivételes szemeid van.

- Na köszönöm! - mosolygott- Akkor le is tárgyaltuk, hogy nekem sokkal szebb szemeim vannak. Egyébb amit tudnunk kell erről a tagról? - ült le velem szemben
- Tudja a nevemet. És ő hozott ide.
- Ujaj. - nézett a szemembe. Felált és kinézett az ablakon a másik oldalt. - Elment vajon?
- Bitosan...láttam kikanyarodni.
- Vörös terepjáróval volt?
- Igen. - pattantam fel és vele néztem ki az ablakon. A túl oldalt parkolt. Figyelte a házat. Leó lehúzta a rolót és behúzta a függönyt. A terasz ajtaját is bezárta és behúzta a függönyt. Kivett a szekrényéből egy alsónadrágot és egy pólot és oda dobta nekem. 
- Emlékszel hol van a fürdő? - bólinottam. - Vigyázz a kötés ne igazán ázzon meg! Addig húzok ágyneműt. 

- Nem lesz belőle gond? A szüleid..
- A szüleim csípnek. A báttyám meg le van magasról tójva, ha reggel meglát. Bár kétlem, hogy délnél hamarabb előjön a szobájából. Hétvégén mindig sokáig alszik. Mellesleg...a szüleim a nagyszüleinkhez utaznak Californiába...nem hiszem, hogy találkoznánk velük. 
- Rendben. - bólintottam és halkan kinyitottam a folyosóra. A folyosó végén volt a fürdőszoba. Halk léptekkel haladtam a fürdőszobába. Engedtem magamnak a kádba kis meleg vízet és szép lassan amennyire a sebem engedte beleereszkedtem. A fürdőszobai kis ablakra néztem. Még látszott a Hold. Hátra raktam a fejemet és mélyeket lélegeztem. Próbáltam megnyugtatni az elmémet.  A kötésemre néztem. Ma éjjel voltam hosszú ideje legközelebb a halálhoz. És ha a megérzésem nem csal minden nappal egyre közelebb fogok kerülni hozzá. 

Sziasztok! Köszönöm a votokat és a commenteket! Sajnos nem tudok olyan sűrűn részt kirakni, mert nem adja úgy az időm, hogy folyamatosan írjak. De ahogy tudok jövök az új részekkel. 
Puszi, Calipso!