1994.

Az erdő most valahogy a szokottnál is nyugodtabb. Jefferson azt mondta a tisztáson találkozunk. Nem szabadna ide kint lennem. Ha az apja megtudja, hogy kint vagyok, ráadásul emberi alakban nagyon megjárom. Alig várom, hogy a háború véget érjen. De van egy olyan érzésem, hogy ennek soha nem lesz vége. 

A tisztáshoz közelítve halk neszekre leszek figyelmes. Lemerevedek, hogy hallhassam a közeledő szívének dobogását. Bárki is jön a szíve normális ütemben ver. Szinte biztos is,  hogy Jefferson az. Azonban amikor megfordulok nem látok senkit magam körül. 

- Jó vicc Jef! - nevetem el magamat. - Már majdnem megijesztettél!

Azonban választ nem kapok. Kezdek nyugtalan lenni. A szívdobogás egyre halkabban hallható. Vizsgálgatni kezdem a környezetemet, amikor váratlanul a fák közül egy íjvessző jelenik meg a látószögemben. Utolsó pillanatban kerülöm ki. Egy fiatal fiú ugrik le az egyik fa lombaji közül és íjvesszőit nem spórolva kezd támadásba. 

Egy pillanat alatt már bundámban vagyok és könnyűszerrel leterítem támadómat. Vicsorítva szuszogok a képébe és késztetést érzek, hogy helyben leharapjam a fejét a helyéről. 

Jefferson hangja zökkentett ki. 

- Mire vársz? Öld meg! - lép ki a sűrűből emberi alakban. 

Ahogy az ember szemébe néztem valahogy elmúlt az a düh. Vissza változtam és dühösen néztem Jeffersonra. 

- Nem ölhetem meg! - ráztam meg a fejemet. 

- Miért ne ölhetnéd meg? Bántott téged. Nem igaz? - nézett halál nyugodtan a szemembe. Válaszul megráztam a fejemet. 

- Ő csak egy ember. Biztosan élelem után vadászott. 

- Emberi alakban voltál amikor rád támadt? - szűkült össze a szeme. 

- De..

- Emberi alakban voltál vagy sem? - emelte meg a hangját. 

Bólintottam. Az ember fiú könyörögni kezdett. 

- Jól vésd az eszedbe Luna..- lépett elém és érintette meg az államat. - Ha egyszer valaki elárul, felejtsd el a második esélyt. 

Annak ellenére, hogy kicsit sem értettem egyet a szavaival, mégis úgy hatottak rám mintha csak a világ legszebb szavait ejtette volna ki. 

- Ez egy farkas vadász. Jól tudja mi vagy. És ha hátat fordítasz neki...meghalsz. Végezz vele, Luna. 

A fiúra néztem, majd vissza Jeffersonra...de ő már nem volt ott. Közelebb léptem a fiúhoz, aki könnyeiben fulladozva kért könyörületet. 

- Sajnálom! De nincs második esély. - azzal véget is vetettem az életének. 

Jelen

- Gondolod, hogy őt is irányítja valaki? - ült le elém León a konyhájukban. 

- Nem tudok valami sokat a vadászokról. - ráztam meg a fejemet. - De 1994-ben végeztem eggyel. Akkor láttam először farkasvadászt. Akkoriban én úgy tudtam alig vannak néhányan. 

- 1994-ben? Öt évvel az előtt, hogy...

- Hogy Jefferson kis híján megölt. - bólogattam. - Jobban belegondolva. - néztem magam elé. - Már akkor sejtenem kellett volna, hogy készül valamire. Olyan gyorsan jelent meg a vadász támadásakor. Már akkor kellett volna kapisgálnom az igazságot. 

- Megbíztál benne. -rázta meg a fejét. 

- Még ha csak ennyiről szólt volna. Akkoriban a dolgok igen bonyolultak voltak. Nem ellenkezhettem. Ha azt mondta ölj én öltem. 

- De miért? - kocogtatta a poharát. 

- Ő szabadságot adott nekem. Az apja volt a falkavezér. Az alfáknak be kell hódolni ezt mindenki tudja. Ha tetszik, ha nem de a kedvében kell járnod. Olyan mintha a szavai irányítanák a testedet és nem te magadat. Beleférkőzik az agyadba és úgy irányít. Akkoriban annyira nem értettem ezt a dolgot. De amíg az alfa csak bezárva tartott mint egy fegyvert, addig Jefferson úgy kezelt mint egy egyszerű bétát. Idővel az apja parancsainak ellen tudtam állni.

- Ez lehetséges?

- Elméletben nem lehetséges. - ráztam meg a fejemet. - De Jefferson rájött, ha elég erős köteléket ápol velem előbb vagy utóbb alfámként fogom követni. És ez is történt. A parancsokat akkor hajtottam véghez, amikor Jefferson rábólintott. Ő akart birtokolni  és az apja ellen akart használni. Először azt hittem, jó szándék vezérli. De amikor megtámadt és elvette az erőmet. Akkor jöttem csak rá, hogy valójában nem engem akart birtokolni, hanem csak a fehér farkast. 

Leó csak emésztette a hallottakat. Én jobbnak láttam, ha elvonulok. A zuhany alatt kellő időm volt gondolkodni. Kedvem támadt sírva fakadni. De a sírás a gyengeség és a gyász jele. És egyikhez sem volt kedvem. Eleget sírtam életemben. Eleget sírtam abban a karámban....

Sötétség vesz körül. A magány teljesen eluralkodott rajtam. Apró fénysugarak szöknek be a barlang résein. Hallgatózni kezdek. Hallom ahogy a többiek kint nevetnek és arról beszélnek az őrök, hogy a háború végén mennyi minden megfog változni. Én meg napok óta csak itt ülök a sötétben és hallgatok. Csupán csak a Hold beszél hozzám esténként. Ő azt mondja még van esélye annak, hogy egyszer minden jó lesz. Csupán csak a léptektől kell félnem...eljöttek értem.

Leó rázására kelek fel. Minden csak álom volt...oh dehogy is. Vissza tértek a régi emlékek. Pedig néha olyan jó lenne elfelejteni mindent. Minden rosszat amit velem tettek és amit én okoztam a világnak. Nem ez lett volna a sorsom. Nem az lenne a feladatom, hogy pusztulást hozzak a világra. Én ennél jobb dolgokra lettem rendeltetve.

Leóval a kertben ültünk ki, hogy nézhessem az égboltot. A Hold napról napra erősebb. Még közelebb érzem magamat hozzá, mint valaha. Leó tudja, hogy ilyenkor teljesen máshol járok, ezért hagyja, hogy magamtól kezdjek beszélgetésbe. 

- Néha azt képzelem, hogy csak én vagyok, az erdő és a Hold. Egy olyan világ, ahol nincs más csak a természet. Ahol nem én vagyok a fehér farkas, csak olyan egyszerű hegyi szürke farkas, mint Wolfie. Vajon, ha ennek az egésznek vége és meghalok én is eggyé válok a természettel mint az elődeim? Mert én hiszek benne, hogy voltak szüleim. És hogy halálukkor valami csodálatos dolognak voltak a részesei. 

Leó magához ölelt és simogatni kezdte a vállamat. 

- Én is biztos vagyok benne, hogy békére lelsz egyszer. Egy ilyen tiszta élőlény nem juthat a pokolra. - rázta meg a fejét. 

- A pokol az ahova a rosszak kerülnek? 

Leó aprót bólintott. 

- Tudod, hogy szörnyű dolgokat tettem.

- De a lelked tiszta maradt. És ez határoz meg minket. - nézett fel a ő is Holdra. - Odafent látják, hogyan cselekedünk. Biztos vagyok benne,  hogy a te Holdad megbocsájtja amit tettél és jó helyre kerülsz egyszer. 

Elmosolyodtam Leó szavaitól. Jól esett közelsége. Rá néztem, mire ő is felém fordult. 

- Te vagy a legjobb ember akit ismerek Leó. Ameddig élek hűséggel tartozom neked. 

Leó elmosolyodott és gyengéden megpuszilta a homlokomat, majd tovább nézte az eget.