Egyetemista éveimben rengeteg vicces orosz közlekedési videót néztünk a barátaimmal egy-egy vizsga előtt pihenés gyanánt, vagyis inkább tanulás helyett. Tudjátok milyen a vizsgaidőszak... olyankor a legtisztább a ház, a legtöbb vicces videót akkor fogyasztjuk. Minden fontosabb olyankor, csak ne kelljen tanulni.
Akkoriban viccesnek találtuk a bénázó oroszokat, most pedig, hogy itt ülök egy autóban az orosz utakon, eszembe jutott minden videó és attól féltem, hogy bármelyik percben belénk hajthatnak vagy keresztbe fordulnak előttünk.

- Van valami baj Ms. Brown?-dörmögött mellettem Voronin

- Nincs semmi.-kaptam felé a fejemet

- Nekem nem úgy tűnik.-mosolygott rám hamiskásan egy pillanatra- Nem fogom keresztbe rakni a kocsit az úton.

Gondolatolvasó? Mi a fene? Chipet tett be az agyamba, míg aludtam a repülőn? Arc kifejezésem láttán elnevette magát. Szerintem egyáltalán nem vicces. Itt vagyok neki kiszolgáltatva a világ másik felén. Szerintem ő sem lenne nyugodt az én helyemben.

- Szerintem nem vicces.-vágtam vissza összevont szemöldökkel
- De, roppant vicces. - vigyorgott rám
Legszívesebben bemostam volna neki egyet.

Ígéretéhez méltón meglepően normálisan vezetett, kezdtem megnyugodni, viszont a hasam másként gondolta és rázendített az "éhes vagyok, adj enni" című koncertre. Két karomat a hasam köré fontam, hogy elfojtsam a korgást.
- Nem csodálom, hogy éhes. Egy falatot nem evett, mióta elindultunk.
- Nem kértem kioktatást, köszönöm.
-csattantam fel magam sem tudom miért
- Ezt most inkább nem kommentálnám. - vonta össze a szemöldökét és jobban ráfogott a kormányra
- Ne haragudjon. - szólaltam meg végül
- Nem haragszom, csak elvárom a tiszteletet.-húzódott le a kanyarodó sávba
- A tiszteletet ki kell érdemelni Mr. Voronin.
- Alekszej. - javított ki
- Alekszej. - javítottam ki magamat én is
- Ebben igaza van Ms. Brown.
- Norina. - javítottam most én
Elmosolyodott és csendben vezetett ezután.
Dögös hapsi volt, azt meg kell hagyni.
Egy hatalmas fekete, kovácsoltvas kapu előtt lelassított. Nem látszódott semmi sem a kapu mögött, csak a hatalmas fenyőfák. Cseppet sem volt barátságos.
A kapu lassan kinyílt magától, mi meg begurultunk rajta. Egy széles, beton út vezetett befelé, míg egy hatalmas ház nem tűnt fel előttünk. Pazar látvány tárult a szemünk elé, tudjátok, mint abban a sorozatban, ahol a gazdag kölykök bemutatják a gazdag kérójukat. Na, ez ahhoz volt hasonló.
- Tetszik? - parkolt le a ház mellé Alekszej
- Te itt laksz? - kötöttem ki magamat a biztonsági öv öleléséből
- Nem, ez a takarítónőm háza.
Szúrós tekintettel néztem rá, mire ő elnevette magát.
- Marha vicces. - fintorogtam és kiszálltam a járműből
Alekszej követte a példámat. Nem hagyta, hogy bármit én cipeljek, ő hozta be utánam a bőröndjeimet.
A ház vagy inkább palota vagy kastély vagy bármi is legyen ez a pazar hely, belül még lélegzetelállítóbb volt. Egy hatalmas előtérbe értünk, ahol a tükörképemet láttam a padlón, olyan fényesre volt felmosva. Az előtérből nyílt balra egy ajtó, illetve jobbra 3 ajtó, velünk szemben pedig egy hatalmas lépcsősor, mellette pedig két oldalt folyosó. El fogok tévedni.
- Nyugodjon meg Norina, nem fog eltévedni.
Már megint kitalálta gondolataimat. Ijedt arccal néztem rá, ő pedig megint elővette a pimasz mosolyát. Már rettenetesen bosszantott.
- Tudok olvasni a nőkben. Nem egy túl bonyolult lelkek.
- Akkor ezt olvassa le. - mutattam neki a középső ujjamat
Utoljára általános iskolában mutattam be annak a fiúnak, aki titkon tetszett nekem és állandóan piszkált. De ez most teljesen más szituáció volt.
- Ha kiélte gyermeteg hajlamait, balra van a konyha, ott meleg étel várja, a szobáját, pedig majd az egyik emberem megmutatja Önnek ebéd után. Pihenjen le, magára fér. Holnap kezdi meg a munkanapját. Pontban fél 9-re legyen lent a dolgozószobám előtt. A segítőnője megmutatja. A bőröndjei fent lesznek, mire végez. Szép napot Norina.
- Önnek is Alekszej. - feleltem megszeppenve monológja után
Talán túlzás volt a bemutatás, de annyira felbosszantott ez a lekezelő stílusa. Szerintem minden jó érzésű nő bemosott volna neki egyet. Mi az, hogy egyszerű lelkek? Nem vagyok egy tyúk, akibe beletörölheti a lábát.
De meg is rémített a stílusa. Mint aki bármikor lelőhet, bár kétlem.
Puffogva mentem a konyhába, vagyis reméltem, hogy odajutok.
Szerencsémre sikerült odatalálnom. Minden nő totális konyha iránti vágyát megtestesítette ez a hely. A legmodernebb felszereléssel rendelkezett. A pulton már ott gőzölgött az ebédem. Az illatától összefutott a nyál a számban. Leültem a pulthoz az előre kikészített üres tányérhoz.
- Jó étvágyat! - hallottam meg magam mögül egy erős szláv akcentust.
Majdnem félrenyeltem a falatot ijedtemben.
- Köszönöm. - fordultam az idegen felé
Rövid, katonásra nyírt szőke haja és opálkék szigorú szemei voltak. Velem egymagas lehetett a férfi.
- Jarek vagyok. - nyújtotta felém a kezét
Eddig ő volt a legbarátságosabb mind közül.
- Norina. - fogadtam el kéznyújtását- Maga nem orosz, ha nem tévedek.
- Szép észrevétel. Lengyel vagyok.
Elmosolyodtam ügyességemen, Jarek unszolására tovább folytattam ebédemet, ő pedig mellettem ülve a telefonját böngészte.
- Erre jöjjön. - invitált fel az emeletre
A kiadós ebéd után csak egy forró fürdőre és egy hatalmas alvásra vágytam.