Anyám majd felrobbant a méregtől. Hogy honnan tudom? Nem az arckifejezéséről. A nyaka szinte tarjagosra dagad és vörös, egészen a mellkasáig. Gyerekkoromban ezt volt lehetőségem tapasztalni. Csak idő kérdése és robbanni fog.
A vendégszobájukat már előkészítették. Éppen távozni készült a szobalány.
- Ha bármit mond és lehetetlen szólj nekem kérlek.-fogtam meg lágyan a nő karját- Nem kell mindent megtenned neki.
- Rendben. - bólintott, majd távozott
- Mit mondtál neki?
- Nem kell minden fura kívánságodat teljesítenie. Anya kérlek most az egyszer ne csinálj balhét.
- Még őket véded ezek után?-csattant fel- Nem a seggükből húztak elől. Nem jó irányba mész te sem. Behódolsz nekik teljesen.
- Drágám!-lépett hozzá Bruno- Nyugodj meg! Fáradt vagy, pihenned kell! Menj Norina, én ezt intézem.
- Köszönöm Bruno.
Egy piros pont Brunonak megint.
- Előkészítem a vacsorátokat. Ha bármire szükségetek van, csak szóljatok!
Anyám morgott valamit az orra alatt, nem akartam visszakérdezni, mert már a vérnyomásom fent van így is.
A szakácsnő nagyon segítőkész volt, minden kívánságomat teljesítette.
Bevittem nekik a vacsorát. Anyám aludt, Bruno volt csak fent. Olvasott.
- Meghoztam a vacsorát. - suttogtam
- Tedd csak le.
Tettem, amit mondott. Már mentem volna ki a szobából, mikor a férfi utánam jött. Gondolom beszélgetni akart.
- Ne haragudj anyádra. Nagyon feszült. A válás, az esküvő, a barátok.
- Barátok?
- Igen. A válásuk után sokan elfordultak tőle. Pletykálnak rólunk, tudom, hogy mi is tehetünk róla, de tudod milyen galamb lelke van anyádnak.
- Valahol mélyen tudom. Sajnálom. Sétáljunk egyet?
- Az jó lenne. - bólintott
Felöltöztünk, majd kimentünk a hátsó kert részbe.
- Pontosan miért jöttetek?
- Anyádnak most nagy szüksége van rád. Magányos, elhagyatott. Kikapcsolódni jött hozzád.
- Rosszul kezeli a dolgokat.
- Tudom. Nem lehetne, hogy elviszed vásárolni, kirándulni, étterembe.
- De, ha ezzel lenyugszik. Beszélek Alekszejjel, hogy adjon nektek kocsit kölcsön, míg én dolgozok. Aztán tiétek vagyok. Csak arra kérlek, ne vesszen össze az itteniekkel.
- Nem tudom megígérni, de igyekszem.
Bruno valóban egy hihetetlen kedves férfi. Megértő és diplomatikus.
- Szereted őt? - tettem fel a kérdést
- Mindennél jobban. Nem egyszerű eset az biztos, de szeretem.
- A lányaiddal találkozott már?
- Egyszer. Egészen jól kijönnek. Hiányzol neki Norina. Sokat emleget.
- A tárgyalás nagyon véres volt?
- Ne tudd meg. Mintha két medve birkozott volna. Az utolsó hajszálon is összevesztek.
- Csoda, hogy ennyi idő alatt sikerült.
- Apád mindent megtett, hogy szabaduljon, ahogy anyád is.
- Hihetetlen, hogy két ember ennyire megutálja egymást.
- Én is így voltam a volt feleségemmel, aztán az évek alatt enyhült. Mára már a születésnapokat együtt szervezzük a lányoknak. Nézd Norina, tudom, hogy most ez nehéz neked, hiába vagy felnőtt nő. De hidd el enyhülni fog ez a viszály. Csak annyit kérek, keresd gyakrabban őt. És légy türelemmel.
- Rendben. Egy szerencséd van, hogy kezdelek csípni.
Bruno felnevetett. Tudtam mit szeret benne anya. Hihetetlen módon meg tud nyugtatni, nem elég, hogy helyes.
Visszakísértem Brunot a szobájuk elé. Jó éjszakát kívánva felmentem az emeletre. Alekszej nem volt a szobában. A dolgozóban találtam rá. Papírokat mustrált, elemzett.
- Zavarok? - koppintottam kettőt az ajtófélfán
- Nem, dehogy. Gyere csak.
Elmosolyodott és hátradőlt. Ölébe ültem, átkaroltam a nyakát.
- Mi jót beszéltetek Bruno-val?
- Láttál minket?
- Édesem, ez az én házam, mindent látok és hallok. - puszilta meg a halántékomat
- Akkor el se kell mondanom. - kuncogtam
- Azért nem mindent. - emelte meg játékosan alattam meg a lábát
- Anyáról. Bruno jó hatással van rá, jó ember. Anyám meg hát anyám. Ismerem. Kérhetek egy óriási szívességet?
- Bármit. - puszilta meg az arcomat
- Adsz kölcsön anyuéknak egy kocsit?
- Akkor távol lesz innen?
- Alekszej! - csaptam vállon
- Hé, ez fájt! Hogyne adnék. Sofőrt is adok. Menjenek, ahová akarnak. Bankkártyát is küldök.
- Jaj azt ne! Anyám tönkretesz fél nap alatt.
- Nem fog hidd el. Nincs az a mennyiség.
- Anyámról beszélsz, nem rólam.
- Eldöntöttem, odaadom. Rendben?
- Köszönöm! - öleltem meg- Nem tudom, hogy fogom meghálálni.
- Itt vagy nekem. Ennyi elég. - csókolt meg lágyan
Elvörösödtem, ezúttal én kezdeményeztem.
- Mi lenne, ha felmennénk? - kacsintott rám
- Mehetünk. - pattantam fel
Alekszej nevetve jött fel velem az emeletre a szobánkba.