Norina:
- Itt James, mond gyorsan!
Jamie-t hívta? Miért nem Alekszejt? Megdöbbenve néztem Mauras-ra, de ő megkocogtatta az óráját, hogy igyekezzek.
- Jamie, Norina vagyok. - sírtam el magam- El... Elraboltak, kérlek segíts! - zokogtam
- Norina, hol vagy?-aggódó hangja megnyugtatott
- Ne... Nem tudom, csak szólj Aleksz... - Mauras kitépte a telefont a kezemből
Én csak zokogni tudtam.
- Szervusz James. Itt van nálam a kis barátnőtök.....ugyan már haver tudod, hogy sosem bántanék egy nőt.... Inkább szólj az orosz haverodnak, szükségem lesz egy-két dologra ezért a szép kis pofikáért... - vigyorgott végig rám- Addig is élvezi a társaságomat.
Azzal kinyomta a telefont. A könnyeim még mindig csak potyogtak.
- Naa, ne sírj, annyira nem szörnyű itt.
- Kérlek, engedj el! Legalább a bilincset vedd le.
- Nem tehetem. - rázta meg a fejét- Éhes vagy?
- Nem bírok enni.
- Valamit csak kellene. Nem fogyhatsz el itt nekem. - állt fel
- Nem kívánom az ételt.
Mauras hátrafordult és egy hatalmas pofont lekevert, amitől neki vágódtam a kanapénak.
- Ha én azt mondom, hogy eszel, akkor enni fogsz. Én nem vagyok olyan nyámnyila, mint Alekszej vagy a kis mit ugrász Jamie.
Az arcomhoz kaptam, rettenetesen fájt az ütés helye. Sohasem kaptam még ekkora pofont.
- Indulás.
A láncot tartó férfi meghúzta a láncot, majd leestem a kanapéról. Szó nélkül követtem, némán szipogtam. Egy ebédlőbe mentünk, ahol az asztal tömve volt finomabbnál finomabb falatokkal. A néma férfi lenyomott egy székre, a láncok csak úgy csattantak a földön.
- Egyél!
Az étel majd kifordult a számból, pár harapás után azt hittem elhányom magam.
- Vidd fel a szobájába Evgenij!
A néma férfi meghúzta a láncomat, jelezve az indulási szándékát. Könnyeimet lenyelve indultam el mögötte.
A szobába érve visszarögzítette a láncaimat a falhoz és otthagyott. Keserves zokogásba törtem ki.
- Nem sírhatsz Norina örökké. - mondogattam magamnak szipogva- Szedd össze magadat. Valahogy, valahogy ki kell innen jutnod.
Lekászálódtam az ágyról, a bilincsnél kezdtem. Valahogy csak lejön. Valahol csak gyengébb a csatlakozás. A falhoz léptem, lefeküdtem hanyatt, két lábamat a falnak támasztottam, megragadtam a láncot és húzni kezdtem teljes erőből. Meg sem moccant. Ezután a sarkammal próbáltam odaverni, de semmi, csak csörgött az a vacak.
Talán, ha leverném, mint ahogy a lakatot szokták. Keresnem kell hozzá valamit. A szobában lévő bútorokat kinyitogattam. Tollak, zsebkendő, papírfecnik. Sehol, semmi használható. Kínlódásaim közepette lefeküdtem a földre, lehunytam a szememet. Mikor újra kinyitottam a bútor alatt egy kis fogót láttam megcsillanni. Ilyen mázlim nem lehet. Hasra fordultam és igyekeztem kiszedni. Egy harapófogó volt.
- Ez az! - örültem meg neki
Az ajtó mögül lépteket hallottam. Az ágy alá dugtam sebesen a fogót és leültem, térdeimet felhúzva az ágy mellé. Igyekeztem úgy tenni, mint akinek világfájdalma van. Annyira nem kellett megjátszani, a szemeim a sok sírástól feldagadtak. Evgenij nézett be, majd miután sikeresen konstatálta, hogy csak ülök kisírt szemekkel, visszazárta az ajtót.
Vártam pár percet, majd előkaptam a fogót és nekiveselkedtem a munkának.
A bilincsnél sikerült elvágnom a láncot. El sem hiszem, ha ezt otthon elmesélem, el sem fogják hinni, hogy sikerült kiszabadulnom.
A rácsos ablakhoz mentem, sajnos túl magasan voltam mindenféle akrobatikus trükkhöz.
Az ajtóhoz osontam, sehol, semmi zaj. Óvatosan kinyitottam, a tenyeremen csorgott a víz az izgatottságtól. A szívem a fülemben dogobott. A tarkóm lüktetett. A folyosó üres, felnéztem, kamerák nem voltak sehol. A folyosó végén kinyitottam egy ablakot, ha észrevennék, hogy eltűntem, arra gyanakodjanak. Elindultam abba az irányba, amelyik felől ma jöttünk fel Evgenijjel. Hangokat hallottam közeledni, a legközelebbi ajtón bementem. Behajtottam óvatosan és kikukucskáltam. A léptek elhaltak, nem erre jöttek.
- Hála az égnek! - szakadt ki belőlem
- Te meg ki vagy? - hallottam meg egy ismeretlen hangot
Ijedten fordultam meg. Egy kamasz lánnyal találtam szemben magamat. Hosszú szőke haja és gyönyörű kék szemei voltak. Biztosan ő a suli királynője.
- Norina vagyok, kérlek ne mond el, hogy itt vagyok.
- Te vagy a doki? - suttogta izgatottan
- Igen. Csak kérlek ne mond el, hogy itt vagyok.
- Azt mondod, hogy a bátyám keresni fog?
- Igen, de könyörgök neked, ne árulj be neki.
- Egy feltétellel.
- Mi lenne az?
Miért kell nekem pont egy kamaszba botlanom? És alkudozni vele.
- Vigyél magaddal. Unom ezt az egészet. Itt nincs semmi.
- Jó, csak juttass ki innen! El akarok menni a pasimhoz, de ez az őrült nem enged. A pláne, hogy ezzel borsot törhetek az orra alá, szívesen!-vigyorgott- A nevem Inga.
- Norina.
Lábdobogásokat hallottunk, valószínűleg feltűnt a hiányom.
- Gyere! - ragadta meg a lány a kezemet
Bevezetett a gardrób szobájának egy hátsó részéhez, ott benyomott a ruhái közé.
- Meg se mukkanj! - intett óvra
Én csak bólintottam, ő pedig kiment.
- Evgenij, mit keresel itt? Megmondta Mauras, hogy ide senki sem teheti be a lábát.
- Akadj le Inga. Hol a lány?
- Miről beszélsz? Evgenij állj le! Ha összemered koszolni vagy el mered törni a cuccaimat, esküszöm nem marad tököd!-kiabált Inga- Mauras! MAURAS! - üvöltött
Újabb hangok, én pedig próbáltam a légzésemet visszaállítani.
- Vidd innen Evgenijt! Feltúrja a szobát!
- Ez a dolga.
- Mert?
- Mert! - csattant fel az elrablóm
- Csak nem elvesztetted a lányt? - kacagott fel Inga harsányan- Istenem, egy nő meg tud szökni innen? Ha találkozol vele add már meg neki a számomat, piedesztálra emelem.
Mauras morgott valamit, amit nem értettem tisztán, majd csend lett.
Vártam, vártam, sehol semmi.
- Előjöhetsz! - vágta ketté előttem a ruháit vigyorgó arccal Inga
- A frászt hozod rám. - kaptam a mellkasomhoz
- Láttad volna a bátyám arcát. Felér mindennel.
- Ide tudod adni a telefonodat?
- Persze! - adta oda készségesen
Mivel Alekszej számát nem tudtam, fel kellett hívnom apát, akinek megvolt Will száma, Willnek pedig megvolt Alekszej száma az utazás miatt. Ennél bonyolultabb nem is lehetne. Imádkoztam, hogy apa felvegye. 2 csörgés után felvette.
- Apa, add meg Will számát!
- Szia Norina, jól vagy? Minden rendben?