Will sem tudott megnyugtatni, abban viszont igaza volt, hogy két dolog lehetséges. Vagy elfogadom és vállalom a kockázatot, de hatalmas összeg üti a kezemet, vagy elutasítom és élem a kis életemet, és vállalom a következményt, hogy Voronin ott fog keresztbe tenni, ahol csak tud. Még ilyen szarban életemben nem voltam. A főnökömet ki fogom herélni. 

A lakásomhoz érve elöntött a biztonságérzete. Ez volt az én kis váram, az első emeleti 2 szobás lakásom, amit a szüleimtől kaptam diploma ajándékként. A saját ízlésem szerint rendeztem be, minden egyes kis tárgyát és részét szerettem. Hazaérve egy csokor virág hevert az ajtóm előtt, benne egy kis cédulával.

"Remélem jól fog dönteni. A. V."

- Elmész a picsába.-gyűrtem össze a cetlit mérgemben

Ez az alak nem tudja hol a határ. Már azt is tudja hol lakom. És még virágot küld, amit nincs szívem kidobni. Az első dolgom volt vázába tenni a virágot. 

A nap további részét agyalással töltöttem. Pro és kontra listát írtam, minden apró részletre kitérve. 

7:55...már csak 5 perc van 8 óráig. Fel-alá mászkáltam a nappalimban, lassan árkot járok a padlóban. A szám szélét rágtam, fogalmam sincs mit csináljak. Az ajtó csengő fülsüketítő hangja zökkentett ki gondolatmenetemből. Odasiettem az ajtóhoz, Alekszej állt ott teljes életnagyságban.

- Még nincs 8 óra Mr. Voronin.-húztam össze a szemöldökömet

- Tudok róla Ms. Brown. Gondoltam talán elfelejti az ajánlatomat és biztosra akartam menni.

- Aha, és ahhoz kell egy üveg bor.-néztem a kezében lévő palackra

- Meg kell adni a módját Ms. Brown.-mosolygott rám tökéletes fogsorával

Nem volt mit tenni, beengedtem a lakásomba. Illedelmesen levette cipőjét és, mint aki mindig is itt lakott, a konyhába ment legelőször. A szám tátva maradt a pofátlanságától. Mire beértem utána két poharat letett a pultra és már töltötte is a vörös bort a poharakba. 

- Úgy látom a barátjának nem voltam szimpatikus.-pillantott fel rám a pohár felett

Fogalmam sincs mit mondhatnék erre, anélkül, hogy én is csatlakozzak az unszimpatikus csoportba. Voronin nem várta meg őszinte válaszomat, hanem a kezembe nyomta a boros poharat.

- Remélem elfogadja az ajánlatomat.

Beszélgetésünket egy kopogás zavarta meg. Kérdőn néztem a vendégemre, mintha tőle várnám a választ a kérdésemre. 

Az ajtóban két  maszkos idegen férfi állt, a magasabb középkorú férfi nem habozott, azonnal fegyvert rántott és a homlokomhoz tartotta.Tudtam, hogy kellett volna az a kukucskáló az ajtómra. 

- Szervusz Cica.-mosolygott- Indulj meg befelé.-nyomta a fegyver csövét a fejemhez

A torkom kiszáradt, a pulzusom a plafont verte, a sírás és a kétségbeesés fojtogatta a torkomat. Mi van, ha lelőnek? Nem akarok meghalni. 

- M...mit akarnak?-sírtam el magamat

- Rutin eljárás lesz csupán. Ideadod szépen minden értékedet és mi már itt sem vagyunk.-vigyorgott rám maszkja alól

- R...rendben.-dadogtam sírva

Behátráltam a nappaliba, soha életemben nem féltem még így, mint most. A könnyeim megállás nélkül potyogtak, a szám remegett a félelemtől. Soha életemben nem láttam még fegyvert ilyen közelről. A filmekben nem tűnt ilyen félelmetesnek. 

A hátuk mögött megláttam Alekszejt, aki csendre intett némán. Azonnal leteperte a fegyvertartó férfi társát, elvéve tőle a fegyverét. A maszkos férfi sem volt tétlen, magához rántott, a torkomhoz nyomta karját, a másik kezével a halántékomnak nyomta a fegyvert. 

- Rossz emberrel húztál ujjat.-sziszegte az orosz egyenesen rátartva az elkobzott fegyvert

- Dobd el a fegyvert, vagy lepuffantom!-üvöltött

Az életem lepergett a szemeim előtt. Azt gondoltam, ilyen sohasem történhet meg velem. Azt hittem ilyenek nem léteznek a valóságban.