A földszinti, vendég fürdőbe vezetett, leültetett a sarokkád szélére.  A másik kezemmel szorongattam a sérült kezemet. Rettenetesen fájt, de leginkább a lelkem fájt.  Most igazolódott be az a régi indián mondás, miszerint "Most megállok és megvárom, míg a lelkem utolér.". A mai nap egy katasztrófa. A pszichiátrián kezelt lány látványa és most a szüleim. 

Alekszej egy elsősegély dobozzal a kezében fordult újra felém. Szó nélkül óvatosan kinyitotta tenyeremet a lámpa felé fordítva,  felém hajolva egy lefertőtlenített csipesszel elkezdte kihúzgálni a bent maradt szilánkokat. Nem kérdezett semmit, amiért hálás voltam neki. 

- A... a szüleim elválnak.-kapkodtam a levegőt

Utoljára gyerekként sírtam ki magamat ennyire, hogy levegőért kelljen kapkodnom. Már nem tudtam sírni, egy könnycsepp sem jött ki a szememből. 

- Sajnálom.-szólalt meg újra, miközben egy műanyag kupakba dobálta a kiszedett szilánkokat

- És nem ez dühít, hanem, hogy anyám olyan természetes könnyedséggel mondta, hogy van valakije, mintha arról...ssssz-szisszentem fel a fájdalomtól- mintha egy...egy leakciózott ruháról beszélne. 

- A felnőttek világa kegyetlen Norina.- szedegette továbbra is türelmesen a szilánkokat

- De miért nem tud tisztességesen elválni? Miért kell megaláznia a másikat? És még engem is semmibe vesz. - potyogtak tovább a könnyeim- Nem ismerek rá. 

- Nem vesz semmibe. Ezért hívott fel, hogy ne mástól halld. Jól gondolom ugye?-nézett fel rám a tenyeremből

Én csak bólogattam és beharaptam az alsó ajkamat, mégis vannak még bennem könnyek, amik utat törtek maguknak újra. 

- Ne sírj, bár így még gyönyörűbbek a szemeid.-a végét oroszul jegyezte meg

Igyekeztem nem értelmezni a szavait, de éreztem, ahogy elvörösödök, de ő ezt nem látta, mivel újra a tenyeremmel foglalatoskodott. 

Miután végzett a szilánkok kiszedésével lefertőtlenítette a kezemet és nagy gonddal bekötözte, hogy éjszaka hasson a fertőtlenítő. 

- Köszönöm.-húztam vissza a kezemet- Most bizonyára úgy nézek ki, mint egy elcseszett panda.

Alekszej mosolyra húzta a száját és bólintott. Nem tévedtem. A tükörbe nézve valóban úgy néztem ki, ahogy leírtam.  A szemfestékem lefolyt az arcomon, gyorsan letöröltem, amennyire csak tudtam. Csodás, most nagyon vonzó lehetek. 

- Holnapra ne tervezz semmit. Szabadnapot kapsz.  

- Ha a főnököm megengedi.-vontam vállat

- Elkérlek tőle.-kacsintott és mosollyal az arcán kezét nyújtotta felém

Elfogadtam kéznyújtását. Hatalmas tenyere szinte elfedte az én kezemet. 

- Mit szólnál, ha átöltöznél, addig én töltök magunknak egy pohár bort.

- Az remek lenne.-bólintottam

Felmentem a szobámba, a kötésre eddig rá sem hederítettem, de eszméletlen profin kötötte be. Én sem csinálhattam volna precízebben. Lassú mozdulatokkal átvettem a nadrágomat, amit azonnal jeges vízbe áztattam be, nem tudom mennyire jön ki belőle a vér. Egy szürke melegítőnadrágot vettem fel és egy nagy fekete pulóvert, amin egy apró írás emlékeztetett, hogy drága darab. 

A konyhában találtam Alekszejt, aki a már kitöltötte a bort. Nem tudtam nem észrevenni, hogy nekem egy műanyag kék pohárba töltött. Elnevettem magamat, mire ő is rám mosolygott.

- Nem bíztam a véletlenre. - nyújtotta felém az említett tárgyat

- Remélem ebből nem lesz rendszer.-vettem át az ép kezemmel

- Ha nem roppantod össze az összes tányért és poharat ezután, akkor nem.

- Most, hogy mondod tányért még direktben sosem törtem össze...-gondolkodtam el rajta hangosan

- Ebből ne legyen rendszer, mert a végén műanyag eldobható edényekből kell ennünk.

Láttam rajta, hogy nagyon élvezi a kialakult helyzetet, de én is élveztem a csipkelődését. 

- A környezetszennyezést nem támogatom, ez az egy szerencséd.-kuncogtam

Kimentünk a teraszra, leültünk a kényelmes székekbe. Az ég teljesen tiszta volt, rengeteg csillagot láthattunk.

- Igyunk arra, hogy sikeresen megmentettem a többi porcelán tányért és poharat.-emelte magasra boros poharát

- Egészségedre!-kuncogtam és koccintottam vele

Belekortyoltunk italainkba és csendesen néztünk magunk elé.

- Te tartod a kapcsolatot a szüleiddel?-szólaltam meg végül

- Édesanyám meghalt évekkel ezelőtt, édesapámmal pedig megszakadt minden kapcsolatom.

- Részvétem. Testvéreid vannak?

- Egy húgom van, ő egy német egyetemen dolgozik, mint oktató.  Ott él a családjával. Ritkán beszélünk. Neked vannak testvéreid?

- Nincsenek, bár mindig vágytam rá, de jól van ez így.-vontam vállat és újra belekortyoltam a boromba

- A párodnak nagyon hiányzol? Hallottam, hogy beszéltetek.

- De kíváncsi valaki.-fordultam felé vigyorogva- Will nem a párom, hanem csak egy jó barát, talán az egyik legjobb barátom. Időm sincs a férfiakra, főleg, hogy más kontinensen is vagyok. 

Alekszej elmosolyodott és beleivott a borába.

- Ez még változhat.-jegyezte meg oroszul

Én pedig inkább belebújtam a poharamba, hogy elfojtsam a vigyoromat. Tehát tetszem neki. Be kell vallanom, nekem is egyre jobban tetszik, pedig alig ismerem.