- És milyen a főnököd?-könyökölt az íróasztalánál a kamera másik oldalán Will 

- Szódával elmegy. Alig várom, hogy végre otthon lehessek.

- De még csak két hete vagy ott. Ennyire rossz?

- Itt minden annyira más. Hiányoztok mindannyian. A többieket nem tudtam elérni. Ők, hogy vannak?

- Jól vagyunk, csak hiányzol nekünk, sokat emlegetünk. 

- Ezt jó hallani.-mosolyogtam rá

A sírás szorongatta a torkomat, nem hittem volna, hogy már most ilyen nagyfokú honvágyam lesz. Willel nem sokáig beszélhettem, elvégre hétköznap van, neki hamarosan munkába kell mennie. Anyának írtam egy rövid e-mailt, hogy létem felől. Meglepően alig érdeklődött felőlem. Ez nem vall rá. Talán sok a munkája. Mire befejeztem az e-mailt, már csörgött a telefonom. Anya neve villogott. Meglepetten vettem fel a telefont.

- Szia Kincsem, ne haragudj, hogy eddig nem kerestelek.

- Szia anya! Pont most akartam elküldeni egy szívbemarkoló e-mailt, miszerint repülő szerencsétlenség ért  és egy lakatlan szigeten vagyok, az egyetlen barátom pedig egy Wilson márkájú strandröplabda. 

- Nem nézel te túl sok filmet?-vihogott fel a telefon másik végében

Elvettem a készüléket a fülemtől, hogy biztosan a mindig befeszült, karót nyelt anyámmal beszélek vagy a gonosz ikertestvérével? 

- Mi volt az első szavam?-kérdeztem vissza

- Miféle kérdés ez Norina? Apa volt az első szavad.

- Akkor tényleg veled beszélek.-sétáltam az ablakhoz

- Ugyan ki mással? Norina te ittál? Drogozol?

- Ééééés helyben vagyunk.-sóhajtottam, miközben a homlokomat dörzsöltem szabad kezemmel- Nem, anya, semmi ilyenről nincs szó. Csak csodálkozom, hogy egyáltalán felhívtál.

- Hogyne hívnálak. De, ha hagynál szóhoz jutni el is mondanám miért hívtalak. 

- Én kérek elnézést!

- Apáddal elválunk.

Először fel sem fogtam miről beszél. Idő kellett, míg feldolgoztam a hallott információkat. Ráadásul olyan könnyedén mondta, mintha csak arról beszélni milyen ízű fagyit evett tegnap délután.

- Mi? Tessék? De, hogy? Miért? És csak így mondod?

Semmi bevezetés a házasság nehézségeiről, két ember kompromisszumairól, csak így bele a közepébe. 

- Hogy mondjam? Mit vársz? Évek óta eltávolodtunk egymástól. Nem kell túl dramatizálni, megbeszéltük és erre jutottunk. De észre sem fogod venni a változást. 

- Mondjuk kicsit úgy, mint aki fájlalja azt a 25 év házasságot.-veszekedtem vele- Anya, meg sem próbáljátok helyrehozni? 

- Nem, ez legyen a mi gondunk. Csak azért mondom el neked, hogy ne mástól tudd meg. 

- Kösz, ez igazán rendes tőled. Megyek is kérelmezni a szentté avatásodat. 

- Kisasszony!-csattant fel- Tudd, kivel beszélsz!

- Lassan már nem is tudom.-könnyek szöktek a szemembe- Van valakid?

- Ami azt illeti igen. 

Csend telepedett közénk. Nem akartam hinni a fülemnek. Mi történt a világgal? Itt mindenki megbolondult? Nem kellett több magyarázat, összeraktam a képletet. Anya félrelépett. 

- Mennem kell anya.-szólaltam meg végül

- Vigyázz magadra Norina. Még beszélünk. Szeretlek.

- Én is....

Percekig bámultam az elfeketedett képernyőt a telefonomon. A szívem úgy zakatolt, mintha a maratont futottam volna le. Ez most tényleg megtörtént? Apa ezt miért nem mondta? Apa vajon, hogy van? Ma már nem hívom fel, nem akarom még jobban felzaklatni magamat, nekem viszont szükségem van valami folyékony orvosságra. Levágtam a telefonomat az ágyra, első utam a konyhába vezetett. Az összes szekrényt áttúrva találtam egy üveg bort. Gondolkodás nélkül kibontottam, öntöttem magamnak egy nagy pohárral. Egy pillanat alatt lehúztam a tartalmát, pedig ez nem jellemző rám. Nem tudtam sírni, az a pillanatnyi könnyes szem elillant, mihelyst bejelentette, hogy van valakije. Dühös voltam, rettenetesen dühös. Nem vettem volna ennyire a szívemre, ha szépen bevezeti, nem pedig, mint egy könnyed, nevetős kis csitri.

A borral a kezemben kimentem a teraszra. A házban csend honolt, nem is akartam senkivel sem találkozni. Kimentem a teraszra, csak a tücskök ciripelését hallottam. Olyannyira sikerült elszorítanom a poharat, hogy csak a csattanásra lettem figyelmes. A bor végigfolyt a nadrágomon, a tenyeremből áradó vérzuhataggal együtt. 

- Francba.-kaptam észhez a fájdalomtól- A büdös picsába!-csattantam fel könnyes szemekkel

- Norina!-jött fel a kertből Alekszej

Észre sem vettem, hogy ő is kint van. Remek, végignézte dühkitörésemet.

- Mi történt? 

Én pedig nem tudtam tovább visszatartani könnyeimet. Maguktól kezdtek el záporozni. Ott álltam a főnököm előtt vértől és bortól átázott nadrágban, a tenyeremben még a pohár szilánkjai csillogtak én pedig csak sírtam megállíthatatlanul. 

- Gyere, ezt azonnal le kell kezelnünk.-fogta meg gyengéden a csuklómat, amin a fekete karkötő díszelgett. 

Én csak bólogattam és követtem őt be a házba.