Alekszej állt nekem háttal, karján feltűrt inggel. A szobában egy lámpa világított, a falak téglából voltak, a padlón durva kövek voltak lerakva. A homályos térben csak annyit láttam, hogy vele szemben valaki meg volt kötözve, a férfi alig élt. Az arca tele volt vérrel,ahogy a ruhája is. A szeme feldagadva a rengeteg veréstől. A hörgéséből tudtam csak, hogy él. A látványra elborzadtam. Pedig láttam már cifrább dolgokat a patológián. Azonnal el kell tűnnöm innen!

Megfordultam és elindultam a kijárat felé. Lépteket hallottam fentről. Basszus, most hova bújjak? Egy másik helység ajtaja nyitva volt, bebújtam az ajtó mögé. Még a lélegzetemet is visszafogtam, nehogy megtaláljanak. A léptek elhaladtak mellettem. Egy örökkévalóságnak tűnt, mire elhaladt előttem. Óvatosan kikukucskáltam. Jarek hátát láttam, tuti most jelenti be, hogy nem talál. Most vagy soha. A lehető leghalkabban kibújtam az ajtó mögül és a kijárat felé kezdtem el iszkolni. A lépcsőket kettesével szedtem. A csendtől minden dupla hangosnak tűnt. 

 Most már csak ki kellene találnom, hogy hol nem leszek a legfeltűnőbb, hol voltam. A pince felől lépteket hallottam. Gyorsnak kell lennem. Nem bukhatok le. Felrohantam a szobámba, gyorsan levetkőztem a fürdőben, de már megint nagyon közel voltak. Sietve megnyitottam a zuhanyt. Kopogást hallottam az ajtómon.
- Norina! - hallottam Alekszej dörmögő hangját
- Tessék? - szóltam ki a lehető legártatlanabb hangon
- Kint megvárlak.
Ajaj! Ez elég szűkszavúan és fenyegetően hangzott. Tuti lebuktam. Gyorsan letusoltam, majd egy törülközőt magam köré tekerve megálltam a fürdő ajtajánál. 

- Alekszej itt vagy?-szóltam ki a lehető legnyugodtabb hangon

Válasz nem jött, így óvatosan kimentem. Pechemre viszont bent volt a szobában. Nem volt túl vidám az arca. 

- Basszus!-ugrottam meg tőle- Azt hittem kint vagy. 

- Én meg azt hittem megállapodtunk valamiben.-villant rám ijesztő kék szeme

Össze kell szednem minden higgadtságomat, nem tudhatja, hogy láttam őt odalent. 

- Mire gondolsz?-mentem a ruhás szekrényemhez

Mihelyst kinyitottam az ajtót, az hangos puffanással visszazáródott Alekszejnek köszönhetően. Ijedten néztem fel rá. 

- Tudom, hogy odalent voltál. Úgy emlékszem megegyeztünk valamiben.

- Valóban voltam odalent a földszinten és kint a kertben. Ez is baj?

- Ó igen?-nyújt a a hajamhoz- És akkor ez micsoda?-húzott végig egy szálka darabot a hajamból- Nem hiszem, hogy a kertemben teremne ilyen.-porolta le a kezéről- Nem szeretem, ha hülyének néznek.-nézett rám mérgesen újra

- Szeretek minden megnézni.-néztem a kezében lévő kis fa darabkát

- Norina!-csattant fel- Ne nézz hülyének!

Utáltam, ha valaki kiabált velem. Ilyenkor mindig a sírás fojtogatott. Felnőttként sem bírom a kiabálást. 

- S...sajnálom.-szorítottam magamon össze a törülközőt- Ne...nem akartam bajt.

Alekszej arca egy pillanatra ellágyult, talán nem is volt már olyan mérges rám. 

- Nem szeretem az engedetlenséget.-nyúlt hatalmas kezével az állam alá és felemelte, hogy a szemembe nézhessen- Most elnézem ezt neked. Legközelebb te is lemész oda. 

Hatalmasat nyeltem és a szemeim megteltek könnyekkel. Most döbbentem rá, hogy teljesen ki vagyok ennek az embernek szolgáltatva. Kénye-kedve szerint azt tehet velem, amit csak akar, bármikor. 

Egy leguruló könnycseppet letörölt az arcomról hüvelykujjával. 

- Nem kérek sokat, csak tartsd be a szabályaimat. Rendben?-duruzsolta lágyan

Hevesen bólogattam, mire elengedte az államat. 

- De azért egy kis büntetést kapsz engedetlenségedért. Nehogy azt hidd, hogy itt bármit meg lehet tenni. 

- Mi, milyen büntetés?-tért vissza a hangom

Alekszej nem válaszolt, csak kiment a szobából. Remek, nekem befellegzett.