9.

Heniko elég későn ért a szobájához, viszont kivételesen nem bánta a dolgot. Nagyon is megérte eddig lent maradnia, hiszen most már biztos volt: beilleszkedett és elfogadták őt. Nem, mint aki Sora helyén van itt, hanem mint Heniko, akit önmagáért kell szeretni.

- Megjöttem - szólalt meg lepakolva a holmiait az egyik székre, magát pedig az ágyra.

- Szóval, milyen volt az első nap? - kérdezte Fantom, aki az ágy mellet lebegett.

- Röviden? Kicsit balhés, kicsit békülős.

- Akkor a kártyák nem hazudtak - jegyezte meg.

- Ha ennyire tudtad, akkor miért kérdezted? - kérdezte Heniko felvonva egyik szemöldökét.

- Csak ellenőriztem - vonta meg a vállát a szellem. - Mondd csak, Heniko. Nem láttad Sorát? - kérdezte a tématerelés végett.

- Hogy láttam-e? Ó, persze! Hála neki majdnem levágódtam a trambulinról.

- Már mondtam, hogy bocsánat - jelent meg az említett. - Nem hittem volna, hogy így megijedsz majd - próbálta menteni magát.

- Nem hitted volna?! - Ült fel az ágyon döbbenten. - Sora mégis csak szellem vagy! Ha nem számítok a felbukkanásodra nyilván megijedek!

- Jó, jó. Igazad van. Ígérem többet nem lesz ilyen. De annyira büszke voltam! Nagyon jól kiosztottad. Leont!

- Ne is juttasd eszembe azt a fazont -bosszankodott Heniko. - Még a végén felidegesítem magam... - sóhajtott, aztán feltápászkodott, és előkészült a fürdéshez.

- Áh, megyünk pancsizni... - ujjongott Fantom, de már repült is az ajtó irányába.

- Eszedbe ne jusson, te perverz disznó! - kiabálta Sora és Heniko egyszerre.

- Jól van, na... - mondta csüggedten. - Akkor majd máskor. - Henikónak erre csak egy fintor volt a válasza, majd eltűnt a fürdőben. Tele engedte a kádat vízzel, és nyakig merült benne.

- Soha nem szállok ki innen. Ez csodálatos - mondta, majd behunyta a szemét és a mai napon kezdett gondolkozni. - Elfogadtak... - Nyitotta ki újra a szemeit. - Nem hittem volna, hogy ilyen gyorsan megtörténik - Aztán végiggondolta az egész napot, ami felért egy hullámvasutazással. Annyira bele is feledkezett a gondolataiba, hogy majdhogynem el is aludt a kádban.

- Heniko, azért nem alszol odabenn, igaz? - szólt be Sora a fürdőbe éppen a legjobbkor.

- Nem, persze, hogy nem - szólt ki a lány, majd gyorsan kikászálódott a vízből és átöltözött alvós ruhába.

- Ez jó sokáig tartott - jegyezte meg Fantom.

- Megérdemeltem - kontrázott Heniko, majd utolsó simításként kiszedte a csatot a hajából és alaposan összeborzolta, aztán a lámpához ment, hogy lekapcsolja. Ahogy megtette, észrevette a mesés kilátást a kivilágított színpad épületére.

- Meseszép - suttogta Heniko. Szemét egy percre sem vette le a színpad épületéről. Már vágyott arra, hogy rajta szerepelhessen. Soha nem akart ide jönni, most még is úgy érezte, hogy ez az a hely, ahová valójában tartozik.

- Igen... én is sokszor néztem innen a színpadot - mondta Sora, miközben mellé lebegett. - Azok a régi szép idők...

- Nem bánod? - kérdezte Heniko.

- Arra gondolsz, hogy bánom-e, hogy nem szerepelhetek többet?

- Aha - mondta. -Én nem tudom feltudnám-e dolgozni, ha nem léphetnék fel többé.

- Furcsa, de annyira nem. Hiányoznak az edzések, a próbák, a műsorok és persze a többiek is. El nem tudom mondani, milyen szívesen segítenék, mondjuk Rosettának, vagy nevetnék a többiekkel Anna viccein. Viszont így a színpad egy más oldalát ismerhettem meg. Most olyan, mintha én és a színpad egyek lennénk. Ez az érzés annyira különleges... megmagyarázhatatlan. Meg aztán, rám lassan már tényleg nincs szükség. Hiszen most már itt vagy. Itt az ideje az újnak. A változásnak. Te nem így gondolod, Heniko? - kérdezte Henikótól.

- Sora... - érzékenyült el Heniko. - Köszönöm. De tudod, sokkal jobban örültem volna, ha inkább tőled veszem át a színpadot. Megtisztelt volna, ha egy színpadon állhattam volna veled.

- Köszönöm Heniko, viszont úgy gondolom, hogy jobb utódot keresve sem találhattam volna. Te talán még többre viheted, mint én. Sőt egészen biztos vagyok benne. Hiszek benned, de neked is kell önmagadban! Ha valaki, én már csak tudom - mondta mosolyogva.

- Meghiszem azt! Ebben te vagy a mester - helyeselt Henko, majd visszament az ágyához, és nyakig elmerült benne. - Azt hiszem itt az ideje aludni is egy kicsit.

- Jól teszed. Nem volt könnyű napod.

- Jó éjszakát, Sora, és neked is, Fantom! - köszönt el tőlük, miközben behunyta szemét.

- Jó éjszakát neked is, Heniko - Nem telt bele sok idő, és a kis sztárjelölt már aludt is. - Te mit csinálsz, Fantom? - kérdezte Sora, látván, hogy a szellem újfent jósolgat.

- A munkámat végzem. Kémlelem a jövőt.

- És mit látsz?

- A lényeg, hogy Henikóra hosszú, és nehéz út vár, míg eléri célját. Sok nehézséggel kell szembenéznie, de ha elég kitartó, biztosan sikerrel jár.

- Hát sajnos nehéz út az övé. Hiába tudod, hogy merre van, sosincs kitaposva előtted. Ezen kívül valami más? - érdeklődött tovább Sora.

- A skorpió... - motyogta Fantom.

- A Skorpió? - hökkent meg Sora. - Leon? Mi van vele?

- Gondolatai zavarában szenved... - Ugyanis egy másik szobában valóban csak forgolódott. A közelében sem járt az elalvásnak.

- Az a lány... Miért van az, hogy nem tudok másra gondolni? Vajon miért van ez? Talán Yuri miatt. A sok ömlengése megzavarta a fejemet. Viszont az el kell ismernem, hogy élveztem, a veszekedésünket. Biztos nem vagyok normális, de az a tűz a szemében. Az az ártatlan, de mégis csábító pillantás...Maga az egész lénye egy csábító démon és egy ártatlan angyal... Angyal? - majd megrázta a fejét. - Nem Oswald, bolond vagy. Nem kellene ilyen felesleges gondolatokkal stresszelnem magam. Nincs időm egy idomítatlan lánnyal vitázni. Csak dolgoznom és kész. - Ezeken tépelődött órákon át, majd végül nehezen, de elnyomta az álom. Ahogy hajnalodni kezdett, a szállások egyik szobájában szokatlanul korán kezdődött a mozgolódás. Legalábbis az egyik szobában biztosan.

- Heniko, te mi a fenét csinálsz? Még csak öt óra van... - nyöszörgött Sora, mintha csak érezte volna a fáradtságot.

- Kipihentem magam - osztotta meg Heniko vidáman. - Nincs is jobb, mint egy korai futással kezdeni a napot. - Aztán gyorsan témát váltott. - De különben, téged ez miért zavar? A legjobb tudomásom szerint a szellemek nem alszanak.

- Jó tényleg nem, de én nagyon empatikus vagyok. Biztos vagyok benne, hogy ha élnék, akkor kettőig nem látnék a fáradtságtól.

- Értem én. Viszont legyen elég annyi, hogy ez jó nekem! - közölte Heniko, majd mire Sora egyáltalán reagálni tudott volna, előkapott egy edzőruhát, majd a fürdőbe ment. Aztán pár másodperccel később újra kinyitotta az ajtót és kihajította Fantomot.

- Nem unod még? - kérdezte Sora, miközben az éppen magát összekapó Fantomot figyelte.

- Nem. Hátha egyszer rám kacsint a szerencse!

- Na, tudod, mi fog rád kacsintani...

- Hát nem a szerencse, az biztos. - Lépett ki Heniko, immáron átöltözve. - Hamarosan jövök! - informálta őket, majd kilépett a bejárati ajtón. A partra ment, ahol előbb futni, majd kicsit edzeni kezdett. Szüksége volt rá, mivel ezzel az előedzéssel, tudta csak igazán formába lendíteni magát. Majdnem egy óráig volt lenn, azután visszaindult. - Megjöttem! - köszönt be kissé lihegve, mivel idáig futott.

- Üdvözlünk itthon! - mondta Sora mosolyogva, mint valami jól képzett bejárónő.

- Köszi. Most gyorsan megyek zuhanyozni, EGYEDÜL - emelte ki az utolsó szót.

- Ch... - ciccentett Fantom, jelezve, hogy igazságtalannak tartja a dolgot.

- Majd azért rajta tartom a szemem! - biztosította Sora, Heniko legnagyobb örömére. Mivel már tudta, hogy Fantom miatt nem kell aggódnia, összeszedte a szükségeseket és tusolni ment.

- Heniko, rajtad tök mindegy mi van, mindenben jól nézel ki! Komolyan. - mondta Sora, amint meglátta az immár felöltözött lányt. Egy farmert, és ujjatlan pólót valamit felette egy begombolatlan inget viselt.

- Köszi, Sora. De nem kell ennyire dicsérgetni - szerénykedett Heniko, majd rendbe rakta a kis lakást, lévén, hogy bőven volt ideje. - Mázli, hogy ez a lakás csak ekkora... - jegyezte meg, majd meghallotta, hogy kopognak az ajtaján. - Megyek! - kiáltotta és kinyitotta az ajtót. - Á! Jó reggelt, Marion!

- Szia! - köszönt Marion mosolyogva. - Arra gondoltam, mehetnénk együtt reggelizni! - mondta jöttének okát a szőke kislány.

- És ez egy kiváló gondolat! - helyeselt Heniko. - Mehetünk is! - vágta rá, majd bezárta a lakást és zsebre vágta a kulcsot. Ahogy haladtak az ebédlő felé, egyre több taggal futottak össze.

- Jó reggelt! - mondta Heniko és Marion egyszerre.

- Sziasztok! - köszöntek a többiek, majd az ebédlőig jót beszélgettek.

- Ma is jó kis edzésnek nézünk elébe - jelentette ki May, miközben már helyet is fogalt az egyik ebédlői asztalnál.

- Igen, ma sem unatkozunk majd - értett egyet Anna.

- Sziasztok - ült le közéjük Yuri.

- Hát Laylát hol hagytad? - kérdezte May.

- Nem vagyunk össze nőve... - hárított Yuri. - Különben vissza kellett utaznia a Broadway-re.

- Hé, az ott nem Mia?- szólt közbe Heniko felé is mutatva.

- Ja, az? Hát nem is tudom... hasonlít rá... - ötletelt Rosetta, miközben jobban szemügyre vette Miát, akit hatalmas elkeseredés felhő ölelt körül.

- Mia, jól vagy? - kérdezte Anna azt a kérdést, amit mindenki fel akart tenni.

- Úgy nézek ki, mint aki jól van? - borult az asztalra elkeseredetten Mia.

- Na, mesélj! - unszolta Heniko.

- Hát a műsor. Nem tetszett az első tervem a főnöknek - mondta elkeseredetten. - Erre mondta, hogy találjak ki valami mást, de az nem áll sehogy, pedig már mindenki nagyban edz - panaszkodott.

- Majd csak lesz valahogy - mondta May, mire Heniko kissé elkomorodott. Valamiért hibásnak érezte magát, hiszen Kalos őt és Mariont akarta a főszerepbe. Yuri persze azonnal kapcsolt.

- Nem a te hibád, Heniko!

- Persze, hogy nem! - szólt gyorsan neki Mia is. - Nehogy azt hidd, miattad van!

- Oké, megértettem. - mondta Heniko. - De a legkevesebb, hogy segítek kitalálni, mi legyen a műsor!

- Abban mi is segítünk - ajánlották a többiek is egy emberként.

- Együtt biztosan kitalálunk valami fantasztikusat! - kiáltotta Mia boldogan.

- Akkor mire várunk még? - kérdezte Marion - Gyerünk edzeni! - Errre mindenki egyből felpattant a helyéről, és mindenki elindult az edzőterem felé. Sarah, aki most jött ki a szobájából, csak nézte a felpörgött társaságot.

- Hát veletek meg mi történt? - kérdezte Sarah teljesen érthetetlenül.

- Megyünk edzeni! - mondta vigyorogva egy artista, aki mellett egy másik cigánykerekezett el.

- Hát azt látom - csodálkozott Sarah. - Hát jó edzést - szólt utánuk egy mosollyal az arcán. - Úgy tűnik, újra talpra állunk - gondolta, majd elment Kaloshoz, mert el akarta neki újságolni, hogy mit tapasztalt az előbb.

- Hé, hol van Leon? - kérdezte hirtelen May látva, hogy a francia nincs a teremben. Időközben már majdnem mindenki ott volt, talán ezért is tűnt fel nekik, hogy ő valójában mégse.

- Ki tudja, lehet, hogy Heniko elől menekül - jegyezte meg Yuri vigyorogva.

- Hé! - akadt fent ezen Heniko, majd játékosan belebokszolt Yuri karjába.

- A karom! - kiáltotta, majd odakapott és lerogyott a földre. - Eltört! Biztosan eltört! Megmondalak Kalosnak - kezdett el nyivákolni, mint valami kismacska.

- Ez most komoly? Különben meg nem vagy te, egy kicsit szemtelen? - kérdezte Heniko.

- Nem, nekem kettő is van - vigyorgott gonoszan, mire mindenki nevetni kezdett.

- Hát ez... kész - botránkozott Heniko, majd nevetni kezdett. - De tényleg... - gondolta Heniko. - Vajon miért nincs itt? - célzott a franciára. Közben az említett a szobájában volt és még aludt. Ez nagy szó. A nagy Leon Oswald elalszik. Ez akár címlap sztori is lehetett volna. Az, aki a pontosságáról, a tökéletességéről híres, most mégis elkésik. Hát, ami igaz, az igaz... Nehéz éjszakája volt szegénynek, és most olyat álmodott, amiből senki a helyében fel nem ébredt volna. De a nagy hangzavar, ami kintről jött, mégis felzavarta. Az utolsó álomkocka, amit látott, három ember alak volt, ami egyre csak távolodott tőle. Végül felébredt. Felült ágyán és körbenézett a szobában. Pár percig azt se tudta, hol van. Kicsit kába volt, mint minden normális ember ébredése utáni pillanatában. Miután kitisztult az eddig kicsit álmosodott kép, az órájára pillantott.

- Elkéstem - gondolta kissé meglepetten. Még sosem késett sehonnan, most mégis megtörtént. Úgy gondolta, a legjobb lesz, ha ő is az edzőterembe megy. Felkelt és egyből zuhanyozni indult. A többiek közben nagyon jól haladtak. Remek formában voltak. Mia közben laptoppal a kezében ült, és hol a monitort, hol pedig az edzőket nézte. Bízott benne, ha lát valamit, az majd elindítja a fantáziáját. Pár perc múlva nyílni kezdett az ajtó, és Yuri már kész volt arra, hogy beszóljon a franciának a késése miatt.

- Nézzétek srácok, végre Le... - Majd meglátta a belépő Kalost. - Ööö... lejött a főnök... - javította ki magát, mire a többiek igyekeztek nem hangosan szórakozni rajta.

- Látom, mindenki itt van és edz. Helyes - mondta, miközben végignézett a társaságon. - Szükség is van rá, mivel hamarosan meg lesz a műsor terve, és akkor már csak arra kell a figyelem ráfordítás.

- Hát majdnem mindenki... - jegyezte meg Anna halkan, de a főnök mégis meghallotta.

- Majdnem? - ismételte, majd újra végignézett csapatán, és most már neki is feltűnt a francia férfi hiánya. - Hol van Leon? - kérdezte a főnök.

- Jó kérdés... - horkant fel Heniko.

- Mi az. Csak nem hiányzik? - suttogta oda Yuri gonoszan.

- Persze, hogyne - szörnyülködött Heniko. Már miért hiányozna? - A tegnapi adag belőle, még bőven kitart mára is!

- Valaki keresse már meg! Végtéreis ez egy csoportos edzés! - mondta Kalos, majd végignézett a társaságon, önként jelentkezőt keresve. Nem talált, hát jelölt ki egyet. - Heniko, keresd már meg légy szíves... - mondta végül, miután megtalálta áldozatát. Heniko döbbenetében még a száját is eltátotta.

- Mi?! Miért pont én! Nem mehetne valaki más? - kérdezte.

- Nem muszáj... - mondta Kalos, erre Heniko erre fellélegzett. - Kötelező! - fejezte be a mondatot ellentmondást nem tűrve.

- De hát azt se tudom, hol lakik! - használt fel egy újabb kifogást.

- Majd Sarah útba igazít - hárított Kalos könnyedén, mire Heniko megadóan fújtatott.

- Hát jó. Akkor megyek... - motyogta bosszankodva.

- Részvétem - vigasztalta mondta Yuri.

- Ja, képzelem... - válaszolt a lány, majd elindult kifelé. Út közben találkozott Sarahval, akitől meg is kapta a kellő információt. Heniko persze nem győzte kiemelni, hogy ezt Kalos kérte, nem pedig a saját akaratából keresni a férfit. - Remek. Miért engem kell küldözgetni? Minta annyira ismerném a helyet. Különben is.Én tehetek arról, hogy őméltósága nem képes pontosan megjelenni? Mert szerintem nem. Nem vagyok a kakukkos órája, de persze a főnököt persze ez nem zavarja. Fogadok direkt volt az egész - mérgelődött egészen addig, amíg Leon szobájához ért. Nagy levegőt vett és bekopogott. Mindenre fel volt készülve, hogy hányféleképpen fogja majd kioktatni arról, hogy mit járkál utána. Aztán fél perc után, még mindig nem történt semmi, így megpróbálkozott a bejutással. Már volt is egy terve. Ha nyitva van, bemegy. Keres egy papírt, hagy egy üzenet, majd távozik. Az első pont sikerült, mert az ajtó nem volt zárva. Ez a szoba nem hasonlított az övére. Nagyobb és sötétebb volt. Gyorsan szerzett papírt és írt egy pár soros olvasnivalót. Aztán ki is nézett az üzenetnek egy tökéletes helyet egy komódon. A komód mellé érve észrevette, hogy képek vannak rajta. Mindkét képen Leon volt és egy lány. Az egyiket azonnal felismerte. Sora volt. - Ez valószínűleg a Hattyúk tava után készülhetett. Itt mennyivel másabbnak látszik, mint most - gondolta a képet nézve. - De vajon ki lehetett ez a másik lány? - nézett most a másik képre. Azon a képen Leon fiatalabb volt és mosolygott. Heniko el is csodálkozott rajta. - Mosolyog? Ő tud mosolyogni? Minta nem is ő volna... - Leon mellett egy alacsonyabb lány állt. Szürke, hosszú haja és hasonló szürkés-kék szeme volt, mint a férfinak. Henikónak különösen tetszett ez a kép. Azon egy olyan Leont látott, akivel szívesebben megismerkedett volna a jelenlegi helyett. Hirtelen zárnyitódást hallott a háta mögül, ami kizökkentette gondolataiból. - A francba, ez biztosan Leon. Ha itt talál nekem tuti végem... - motyogta kissé idegesen, majd gyorsan az ajtó felé közeledett, de szerencsétlenségére elbotlott és jó nagy hangzavar közepette a földön kötött ki. - Hogy lehetek ilyen szerencsétlen? Fogadok, ez az ég csapása. Úgy reméltem, hogy nem kell találkoznom vele, erre tessék. Csak egy süket ne halotta volna ezt! - gondolta. Természetesen Leon azonnal megjelent a hangzavarra és eléggé ledöbbent, amikor meglátta a lányt a padlón. Heniko pedig azon sokkolódott le, hogy Leon nem viselt mást, csupán egy törölközőt.

- Te meg mit keresel itt? - tette fel a kérdést Leon visszafogott indulatokkal.

- Tulajdonképpen? Téged - mondta Heniko, miközben igyekezett a legméltóságteljesebben felegyenesedni. - Kalos szerint, az edzések közös tevékenységek és te nem jelentél meg - magyarázta Heniko, közben próbált csak Leon arcára fókuszálni, ami igazi kihívásnak bizonyult. - Szóval jó lenne, ha igyekeznél - préselte ki magából semleges hangon. Pár pillanatig abban is kételkedett, hogy valami szószerű dolgot ki tud majd nyögni. Az hogy egy egész mondatot is sikerült, ez maga volt számára a siker. Hirtelen aztán sarkon fordult, majd kisétált a lakásból. Amint bezárta maga mögött az ajtót, muszáj volt egy kicsit nekidőlnie. - Azta a rohadt! - gondolta, miközben azon volt, hogy elhessegesse az iménti képet Leonról. - Hú, ez nem volt semmi. Nagyon nem volt semmi - Aztán gyorsan kapcsolt, s visszasietett a többekhez. Mindeközben Leon még ott állt, ahol az előbb is. Az a pillanat járt a fejében, amikor kilépett a zuhanyból és megpillantotta a lányt a földön.

- Hát ez a lány tényleg mindent elkövet azért, hogy csak ő járjon a fejemben. - Közben a tekintete az éjjeli szekrényre vándorolt. Legszívesebben tanácsot kért volna a szeretett nőktől, de ez persze lehetetlen volt. Így nem is időzött tovább, gyorsan felöltözött, és ment ő is az öltözőbe.

- Hát Leon hol van? - kérdezte May, amint megpillantotta az egyedül megérkező Henikót.

- Gondolom úton... - felelt tömören. - Különben mit vártál? Hogy kézen fogva, ugrándozva jelenek meg vele?

- Hát azt megnéztem volna - röhögött fel Yuri, mire Heniko csak a szemeit forgatta.

- Hát azt gondoltam - jegyezte meg Heniko, majd Marionhoz ment. - Itt az ideje, hogy elkezdjünk edzeni végre!

- Igen, szerintem is - mondta Marion mosolyogva, majd munkához láttak. Most is olyan jól ment, mint tegnap. Mia csak nézte a mutatványt, hátha eszébe jut valami.

- Még mindig semmi, Mia? - kérdezte Rosetta.

- Nem, még semmi - felelt egy nagy sóhaj közepette.

- Halljátok... - csatlakozott hozzájuk Anna. - Tudjátok, mire emlékeztet engem Marionék gyakorlata?

- Na, mond! - kérte May.

- Olyan, mintha egy kislányban élne egy igazi nő szelleme. - Erre Mia döbbenten felkapta a fejét.

- Mit mondtál? - Nézett rá felvillanyozva.

- Azt, hogy olyan, mintha egy kislányban élne egy nő szelleme - ismételte meg Anna.

- Ez tetszik! - jelentette ki Mia.

- Mi tetszik? - lépett oda Marion is Henikóval.

- Kitaláltam, mi lesz a darab! - kiáltotta, közben a többiek is abbahagyták a gyakorlást és odamentek hozzá, így senki sem vette észre az éppen besurranó Leont.

- Hála Annának... - mondta Mia, aki már ész nélkül gépelni kezdett. - Gyerekek, ez a műsor nagyon nagy lesz. Mindenkinek kitalálok valami nagyszerű szerepet! Jaj, micsoda ötlet! Csak nehogy most lemerüljön le a laptop, mert én végzek magammal!

- Nyugi, Mia. Azért azt mégse kellene - reagált Heniko a merész kijelentésre.

- Már alig várom már - mondta May.

- Na, erre kíváncsi leszek. Mégis milyen szerepet fogok kapni?

- Jaj, ilyet még ne kérdezzetek. Még csak a sztorit rakom össze - csitította a lelkes csapatot Mia.

- Jó-jó, egy szót sem szóltam - tette fel a kezét Yuri védekezésnek.

- Szép munka volt, Anna. Honnan jött a gondolat? - érdeklődött Heniko.

- Igazából nem is tudom. De köszi szépen! - hálálkodott Anna boldogan.

- Ezért, keresni kell Annának egy nagyon menő szerepet!

- Egyetértek, Heniko. Azt hiszem ezzel nem lesz gond - biztosította Mia. - Már ki is gondoltam valamit - mondta Mia.

- Hé, srácok! - szólt a csapathoz Heniko. - Szerintem folytatni kellene a gyakorlást, nem? Mert ha már a forgatókönyv meg van, illetve meg lesz nagyjából, akkor nekünk is bele kell húzni!

- Igazad van! - helyeselt May. - Akkor mindenki vissza a feladatához!

- Igen is! - mondták egy emberként, és mindenki cselekedett is.

- Heniko - lépett oda hozzá Sarah. - Köszönöm neked.

- Köszönöd? Hát szívesen... de mit is?

- Visszahoztad ide az életet. Mindenki pont olyan, mint volt. És ez mind neked köszönhető.

- Ugyan már. Ne értékelj túl.

- Heniko, jössz már? - kiáltottak oda neki.

- Igen, persze! - szólt oda a kérdezőnek. - Most mennem kell, mert még rám fogják, hogy csak a szám járt. Majd még beszélünk, jó? - mosolyodott el, majd visszament az asztalhoz.

- Ó, dehogyis nem... - gondolta Sarah. - Addig elmondom Kalosnak, hogy alakul az új műsor rendben? - kérdezte Miát.

- Oké, Sarah. Talán már estére meglesz a forgatókönyv - jelentette ki Mia bizakodva.

- Az szuper lesz! Mindent bele! Csak ügyesen. - mondta Sarah, elindult kifelé, ám észrevette Leont.

- Téged nem érdekel az új műsor? - érdeklődött kedvesen.

- Még nem áll sehogy - vonta meg a vállát a francia. - Majd érdekel akkor, ha itt lesz a kezemben kinyomtatva.

- Végül is, ez is egy nézőpont... - véleményezte Sarah. - További jó edzést - köszönt el tőle, majd magára hagyta a férfit, és Kaloshoz indult. Nem telt bele sok idő és már kopogott is szerelme ajtaján.

- Gyere be - hallatszott bentről.

- Szia, Kalos - Lépett be. - Van egy újságom!

- Mondd - válaszolta nyugodtan.

- Mia már dolgozik az új műsoron - mondta mosolyogva. - Azt mondta, már estére meglesz, ha így halad.

- Hmm... kíváncsi leszek rá. Remélem ez jobb lesz, mint az előző.

- Hát én is. De nem tartasz attól, hogy a premierre kevesen fognak jönni Sora hiánya miatt? - kérdezte.

- Majd meglátjuk, mi lesz. Hátha kellemes meglepetésben lesz részünk.

Képek a szereplőkről: https://www.facebook.com/pg/Edestinielet.1000es1gonddalfuszerezve/photos/?tab=album&album_id=1451820034836393