85. fejezet

A következő napok elég feszített tempóban követték egymást. A nagy érdeklődésre való tekintettel napi két előadással dübörgött a Casanova, de még így sem volt olyan időpont, ami ne lett volna teltházas. Ez motivált is mindenkit, hogy egyfolytában a tudásuk legjavát nyújtsák. Ez a feszes napirend volt egyben Heniko szerencséje és Leon szerencsétlensége is. Heniko szerencséje azért, mert így tudta halogatni az önértekezést, míg Leon azért gyötrődött, mert újra stagnálni kezdtek a dolgok kettejük között. Persze az előadáson piszok jól dolgoztak együtt, de azóta a bizonyos beszélgetés óta, nem közeledtek egymás felé. Azonban majd egy hónappal később Julien volt az, aki úgy tűnt előremozdíthatja a dolgokat.

– Lehetne, hogy amikor figyelmet kérek, azt lehetőleg meg is kapjam? – vetette fel Kalos, aki előzőleg már megpróbálta normál hangerővel kiharcolni az ebédlőben összejött társaságnak a figyelmét, ám nem ért célt vele. Azonban ez a hangos verzió már hatásosabb volt.

– Bocsi, főnök! – szabadkozott mindenki nevében May. – De csak ilyenkor van időnk megbeszélni az élet nagy dolgait. – Kalos kommentár nélkül csak fintorgott egyet, de aztán belekezdett abba, amiről beszélni akart.

– Voltaképpen azért kérném a figyelmeteket, mert Julien teret szeretett volna kérni arra, hogy bejelentsen valamit. – Ezt hallva Taylor azonnal felkapta a fejét, hiszen a párja nem említette neki ezen nagyszabásúnak tűnő tervét.

– Bejelentés? – ismételte Taylor, miközben sokatmondóan Julienre nézett. – Én erről miért nem hallottam még semmit?

– Nyugi, Tay – próbálta csitítani Mia. – Biztos van valami oka, hogy miért nem mondta el neked.

– Lehet, hogy valami meglepi... – tippelt Anna, majd Heniko felé fordult. – Szerinted? – Tudakolta, ám Heniko figyelme mindenhol járt, csak itt nem. – Heniko! Hahó! Heniko!

– Igen? – kérdezett vissza, bár fogalma sem volt róla, hogy mi a téma.

– Jól vagy? Alig hallottad meg, hogy szólongattunk – mutatott rá Marion.

– Ja! Hát bocsánat! Azt hiszem, bebambultam egy kissé – mentette ki magát, ám ez nem teljesen fedte a valóságot. Természetesen csak egy bizonyos témán... illetve bizonyos illetőn kattogott.

– Kösz a felvezetést, Kalos – vette át a szót Julien, hogy ne szabaduljon el újra a káosz. – Szóval arról lenne szó, hogy anno még Henikónak ígértem, hogy elviszem valahová, és szeretném ezt betartani, annyi változással, hogy többen is jöhetnének a társulatból, már akinek lenne kedve hozzá. Kicsit sok volt a munkánk mostanában, így úgy gondoltam, ez egy ideális alkalom lenne kikapcsolódni kicsit. Péntek reggel indulnák. Tetszik az ötlet? – Persze, hogy a csapat nagyját azonnal felcsigázta a kikapcsolódás kérdése, még ha Julien nem is árult el túl sok lényegi információt.

– Elutazni? – csodálkozott magában Heniko is, ám őt egy kicsit sem hozta lázba az ötlet. – Valamiért most semmi kedvem egy ilyen úthoz. Addig a jó nekem, amíg le tudom magam kötni a munkával. Amint időm lesz gondolkodni, csak elszabadul a pokol a fejemben.

– Julien, ez már elég nagy hatásszünet volt! Nem gondolod, hogy részletezni sem ártana a dolgot? – szólt oda Anna, mivel Julien valóban elfelejtette tovább mesélni az elképzelését.

– Lehet, azt szeretné, hogy találgassunk – tette hozzá May is, mire Julien azonnal fintorogni kezdett.

– Ti aztán nagyon értetek ahhoz, hogyan vegyétek el az ember kedvét bármitől! – méltatlankodott, de aztán egy nagy fújtatás után folytatni kezdte. – Szóval a terveim szerint a pénteki előadás után utaznánk.

– Ezt már hallottuk, Julien...

– Most minek szóltok közbe megint? Itt nyafogtatok, hogy nagy a hatásszünet, erre most, hogy folytatnám, félbeszakítotok!

– Jól van édesem, ne most vágd be a dúcát! – szólt rá Taylor finoman. – Csak légy egy kicsit hasznosabb! – Juliennek jóformán leesett az álla a hallottaktól.

– Na, látszik ki a főnök! – kuncogott Rosetta.

– Bizony. Taylor... az már csak Taylor.

– Ez aztán nagyon kedves volt tőled, drágám – szólalt meg Julien, amint megtalálta a hangját. – Pont neked kellene, hogy támogass, erre meg... áh mindegy is! – kiáltott fel beletúrva a hajába. – Különben az utazás célja az lett volna, hogy meghívjalak titeket a családi birtokunkra, de... ez úgy sem érdekel senkit. – A társulat elcsodálkozott. Nem is gondolták, hogy Julien ennyire személyes ötlettel rukkol majd elő.

– Hogy hová?

– Családi birtokra? – kérdezte Caty csodálkozva.

– Mindig is tudtam, hogy pénzesek vagytok...na de tényleg egy birtok?! – hápogott meglepettségében Anna.

– TESSÉK?! – kiáltott fel Miriam, ám őt sokkal inkább vezette a harag, mint a megdöbbenés. Miközben ennek kapcsán ki is bontakozott egy kisebb nézeteltérés a testvérek között, addig a franciát is gondolkodóba ejtette ennek az utazásnak az ötlete. Egyfelől pompás lehetőségnek ígérkezett, hogy végre tovább haladhasson a Heniko hadművelettel, ugyanakkor ott volt a veszélye annak is, hogy lényegében az ex apósáék otthonába kell látogatniuk. Már előre látta maga előtt a kínos mosolyokat, no meg a még kínosabb megbeszélést annak kapcsán, hogy mi is történt közte és Miriam között.

– A lényeg, hogy otthon sem lesznek, de amúgy sem volt kifogásuk a dolog ellen. Most boldog vagy? – Leon számára ez a kihallott mondat olyan volt, mint egy lottófőnyeremény. Már egy csöpp kétsége sem volt afelől, hogy utazni fog. Miközben Miriam sértettségében eltávozott a teremből, Annának egy újabb kérdés jutott az eszébe.

– Julien... és hol is laktok ti egészen pontosan? – A kérdés elhangzásának pillanatában tudatosult a többiekben is, hogy erről igazából nekik sincs fogalmuk.

– Ó! Azt kihagytam volna? Németországból származom – osztotta meg készségesen, és nagy vigyorral a fején nézte végig, hogy meglepte ez az információ a csapatot. Aztán a mosolygása még nagyobb lett, amikor megpillantotta magának Henikót, akin egyértelműen látszott, hogy nem pezsgett együtt az eseményekkel.

– Heniko... minden oké? – kérdezett rá konkrétan is, ami mindenki figyelmét a lányra irányította. Leon is nagy érdeklődéssel figyelt oda, hiszen merte remélni, hogy Heniko hetek óta tartó furcsa, hallgatag viselkedésének ő maga az okozója.

– Még mindig semmi bajom! – erősködött Heniko, a leghihetőbb arcával felszerelkezve.

– Biztos? Szokatlanul csendes vagy – erősködött tovább Julien, akinek persze voltak sejtései arról, hogy mi áll a dolog hátterében, hiszen már kierőszakolt némi információt a franciából ennek kapcsán.

– Csendes? – csodálkozott Heniko. – Én mindig az vagyok addig, amíg nincs mondanivalóm – pontosította Julient, aki erre vágott egy csücsörítő majmos fintort, hiszen ez elég nagy öngólnak bizonyult.

– És mi a mondanivalód a tervemmel kapcsolatban? – folytatta a faggatózást kitartóan.

– Költségesnek tűnik. – Julient kezdte kissé bosszantani Heniko jófejségének hiánya.

– Mondja ezt az, aki Amerika és Japán között repked?

– Az grátisz volt – mosolyogta oda a választ, amivel teljesen megsemmisítette a férfit. Többen nevetgélni kezdtek Julien szenvedésén.

– Mit vétettem, hogy ilyen kegyetlen vagy velem? – kérdezte fájdalmas hangon, majd eszébe ötlött egy eshetőség. – Talán az az oka, hogy másokat is vinni akarok?! Ha így van, akkor nem viszünk senki mást!

– Hé! – szólalt fel Taylor, ami csak tovább fokozta a helyzet komikumát. Heniko hitetlenkedve rázta meg a fejét.

– Szó sincs ilyesmiről! – próbálta rendezni a helyzetet a barna hajú lány. – Csak húztam a fejed. Különben meg... csak annyi van, hogy annyira élveztem az előadásokat, hogy nem szívesen mennék még szabadságra. – Persze a szépen hangzó vallomásban volt némi hazugság is, de a többiek ezen már nem láttak át.

– Hát persze! – kiáltott fel May. – Hogy is várhattunk mást maximalista kisasszonytól!

– Ha rajta múlna, sosem cibálnánk le a színpadról – helyeselt rá Caty is.

– Milyen szerencse, hogy nem rajta múlik! – szólt közbe Kalos. – Természetesen Heniko is megy! – Az említett erre meglepetten fordult oda. – Tényleg sokat dolgoztál és dolgozott mindenki más is, így a pénteki lesz az utolsó előadás. Mindenki szabadságra megy egy kicsit. Julienhez utazik még Henikón kívül Taylor, Anna, Mia, Rosetta, May, Alica, Pete és Leon. A táncosok és az építészek, jelmeztervezők pedig hazautaznak a családjaikhoz.

– És magukkal mi lesz, főnök? – csodálkozott May.

– A színpad ügyeit intéznie kell valakinek – mutatott rá Kalos.

– Meg aztán, legyen ez csak a ti szabadságotok. Rendesen megdolgoztatok érte! – tette hozzá Sarah. Ezek után nagyjából úgy tűnt, le is fixálódott az elutazók névsora. Miriam persze tajtékzott a dühtől. Még ha azt csodával határos módon meg is emésztette volna, hogy a színpad néhány tagja az otthonába látogat, azon sehogy sem tudta túltenni magát, hogy a vendégek között Heniko is ott lesz. Így átvágta eddigi terveit, és úgy döntött, ő is hazamegy, mert olyan isten nincs, hogy a lányt és a franciát édes kettesben hagyja, pont a saját birtokukon. Az alaphangulata már ezen kívül is borzalmas volt, hiszen bármennyire mesterkedett abban, hogy az orvosa segítségével teherbe essen, ez a sokadik próbálkozás után sem történt meg. Egy cseppet sem meglepő tehát, hogy Julien terve után már majdhogynem idegösszeomlást kapott.

– El tudod ezt hinni?! Hogy lehet ennyire idióta a bátyám?! Meghívja azt a kis perszónát az én házamba! – panaszkodott fennhangon Miriam az orvosának, akihez azért ment, hogy kiderüljön, hogy a legutóbbi megtermékenyítés sikerrel járt-e.

– Az, hogy dühöngsz, nem fog változtatni a tényen – felelte neki az orvosa, miközben a gépéből kereste elő a legutóbbi vérvizsgálat eredményét. – Maximum az egészségednek ártasz vele.

– Lefogadom, hogy direkt csinálja! – folytatta tovább a fortyogást Miriam, meg sem hallva az orvos tanácsát. – Még mindig úgy csinál, mintha Madcap lenne a világ közepe! Pedig elvileg neki már ott van az a kis trampli barátnőcskéje!

– Miriam, kérlek...

– Nem, Troy! Ezt te nem érheted! Mintha nem lenne így is elég bajom! – magyarázta lelkesen, mintha ő lenne a történet tényleges áldozata. Erre várta volna az azonnali abajgatást, csakhogy Troy meg sem szólalt, csupán a képernyőt nézte. Ez pont elég is volt ahhoz, hogy Miriam újra felhúzza magát. – És még te is csak rontasz a helyzetemen!

– Sajnos nem tévedsz – felelt Dr. Stilton, mire Miriam értetlenül húzta össze a szemeit. Nem értette, miért ért egyet ezzel olyan lelkesen az orvosa.

– Ezt mégis hogyan érted? – adott hangot a dolognak Miriam.

– Miriam... nem is tudom, hogyan mondjam ezt el... – kezdett bele Troy, miközben idegesen a hajába túrt.

– Csak bökd már ki végre! – emelte meg a hangját a nő.

– Meddő vagy. – Miriam arca kővé vált a döbbenettől.

– Tessék? – suttogta elhaló hangon. – Mit... mit mondtál az imént?

– Nem értettem, hogy miért nem estél teherbe eddig, így elvégeztem egy másfajta vizsgálatot is, aminek csak most láttam az eredményét. Ez volt az oka a sok sikertelenségnek.

– Ezt úgy érted... ezt úgy érted, hogy nekem soha az életben nem lehet majd saját gyerekem? – kérdezte, miközben lassan elfátyolosodott a tekintete.

– Attól tartok – felelt az orvos szomorú hangon, majd az asztala felett átnyúlva rátette a kezét Miriamére. – Miriam... én tényleg nagyon... – Ám, befejezni nem tudta a mondatot, mert Miriam kirántotta a kezét és azonnal ráförmedt.

– A sajnálkozásodat tartsd meg magadnak! – kiáltotta felpattanva a székből. – Mégis mit kezdjek vele?! Csak ez az egy dolgod volt, és te még ebben is képtelen voltál segíteni! És még te mered magad orvosnak nevezni?!

– Miriam, ezt most fejezd be! – szólt rá a férfi erősebb hangon. – Én mindent megtettem, ami orvosilag csak lehetséges volt! Eleve a praxisomat kockáztattam azzal, hogy segíteni akartam neked! És ha már ennyire hibáztatni akarsz valakit, akkor hibáztathatod éppenséggel saját magadat is! – Troy nem akart ilyen szavakat hozzávágni a nőhöz, de Miriam egyszerűen kihozta belőle.

– Mégis hogy merészelsz ilyet mondani nekem?!

– Úgy, hogy ez az állandó stressz és hangulatingadozás nagyon is közrejátszhatott abban, hogy ez megtörténjen. Amióta csak idejársz hozzám, nem volt olyan alkalom, hogy ne lettél volna ideges valamiért! Gondolom, azok a napok sem lehettek kivételek, amikor nem jöttél ide. Miriam, neked a mániáddá vált az a Heniko nevű lány!

– Méghogy a mániámmá?! – visította Miriam. – Az a kis cafka mindent elvett tőlem!

– Nem vett el tőled semmit – szembesítette a véleményével a férfi. – Sokkal inkább te hagytál elveszni mindent.

– Nem hallgatom ezt tovább! – fordult sarkon Miriam, és robogott is az ajtó felé.

– Miriam, állj meg! – szólt utána Troy, felpattanva a helyéről. Erre Miriam gyilkos pillantással fordult oda hozzá.

– Sosem bocsájtom meg, hogy elárultál engem. Ezért biztosan megfizetsz, majd meglátod! – jelentette ki haragos hangon, miközben könnyek folytak ki az arcán.

***

– Nos? Várod már az utazást? – kérdezte Sora kíváncsian Henikótól, miközben ő már a másnapi utazásra pakolta össze a bőröndjét. Igazából egészen jól haladt vele. Már csak afféle utolsó simítások maradtak hátra a lefekvés előtt. A sztár szellem kérdésére a világ legnagyobb sóhaja volt a válasz.

– Hogy őszinte legyek, nem tudom...

– Hogy érted, hogy nem tudod? – hökkent meg Sora. – Hiszen elutazhatsz Európába. Megismerhetsz egy olyan országot, ahol még sosem jártál. Mi lenne ez, ha nem nagyszerű lehetőség?

– Nem is az a bajom... – dünnyögte Heniko, amit másik házi szelleme nem is hagyott szó nélkül.

– A skorpió. – Heniko azonnal szúrós szemekkel nézett Fantom felé.

– Téged senki sem kérdezett! – sziszegte a leányzó. Ám a szellem bátran állta az ifjú sztár villámokat szóró szemeit.

– Á, szóval Leon! – bólintott rá Sora, miközben meg is koppintotta a fejét. – Mondjuk ezt magamtól is kitalálhattam volna. Már egy jó ideje amúgy is furcsán viselkedsz. Annak is ő az oka, igaz? – érdeklődött Sora, Heniko legnagyobb bánatára.

– Nem akarok erről beszélni. Jó éjszakát! – zárta rövidre a dolgot a maga részéről a lány, majd leoltotta a villanyt és az ágyába mászott. Sora erre kissé elszontyolodott, mivel titkon azt remélte, hogy Heniko majd beszélget vele erről a dologról, ám a jelek szerint ez eszében sem volt. Fantom együttérzőn pillantott a szellemtársára, mert pontosan tudta, hogy milyen gondolatok jártak Sora fejében.

– Lássuk, mit mondanak a kártyák... – jelentette ki, miközben belefogott a szokásos jóslás előtti ceremóniába. Sora nagy érdeklődéssel figyelte, míg Heniko látványosan próbálta azt tettetni, hogy ő már el is aludt, pedig valójában nagyon is érdekelte, hogy a mágikus lapok mit tanácsolnának a számára. Az már más kérdés, hogy túl büszke volt ahhoz, hogy ezt szavakkal is elismerje.

– Hát ez meg? – szólalt meg Sora egy kicsit hangosabban, amint meglátta a Fantom által kihúzott lapot. Valójában nem akarta ezzel felhívni Heniko figyelmét, de nagyon meglepte az, amit látott. – Ez a...

– Igen, a bolond.

– Emlékszem, hogy ezt már nekem is kihúztad egyszer! – emlékezett vissza Sora.

– Nem tévedsz, de ebben az esetben egészen mást jelent, mint a te esetedben.

– Valóban? Mégis mi a jelentése ezúttal?

– Ez a lap azt jelenti, hogy: „kész vagy az újrakezdésre, talán minőségi változásra is. Engedd el magad, rugaszkodj el akkor is, ha a félelem újra és újra megpróbál visszatartani. Bízz a szíved szavában."

– Hű, így tényleg mást jelent... – suttogta Sora egészen a hallottak hatása alatt állva. – Ha jól sejtem... misztikusan ez valami olyasmit jelent, hogy Heniko és Leon a tuti páros, és ha Heniko bízik a szívében, akkor erre rájön majd ő maga is? – vonta le a szerinte jó következtetését Sora.

– Helytálló az értelmezésed – biccentett rá Fantom. – Leon csillagképében tiszta és őszinte érzelmeket láttok, de ugyanakkor a kétség tartja láncra verve, amit csakis segítséggel tud levenni magáról.

– Szóval Henikón múlik minden. – Nézett Sora a lány felé. Fantom is ugyanígy tett, és úgy folytatta.

– Egy nagy csatát kell megvívnia saját magával. Hogy ennek pontosan mikor ér a végére, ez csak önmagán múlik majd. Az viszont egészen biztos, hogy ez az út gyökeresen megváltoztat majd mindent.

– Szóval gyökeresen megváltoztat? – gondolta az említett. – Ezek szerint, ezen az úton rájövök az igazságra? Vajon mi történik majd Európában, ami miatt sikerül tisztázni az érzéseimet? Leon tenne majd valamit ez ügyben? – Érezte, hogy összeszorult a szíve a gondolatra, és egészen összegömbölyödött a takaró alatt. – Mennyi szenvedést okozhatok neki, amiért ilyen vagyok. Mennyi fájdalom nehezedhet a vállaira, amiért szívből szeret. Lehetséges, hogy... nem... inkább hagyom ezt most ennyiben. Nehéz napom lesz holnap. – Miközben az ő gondolatai lassan álomba fordultak, Fantom végig őt figyelte.

– Bármennyire is Stefant védi a lelkiismereted – gondolkodott a szellem. – pont az fogja feláldozni őt az igaz szerelem nevében.

***

A másnap olyan gyorsan eltelt, mintha csak előretekerték volna az órákat. Szinte csak akkor eszmélt fel a csapat, amikor már a reptéren várakoztak.

– Hihetetlen milyen gyorsan eltelt a nap! – jegyezte meg Anna vidám hangon.

– Az már igaz! – helyeselt Mia. – Jaj, alig várom már az utazást! Talán ez lehetett az oka, hogy elrepült az idő!

– Szerintem ez jó ihlet feltöltő túra lesz majd neked, Mia! – magyarázta neki Rosetta.

– Azt mondod? – pironkodott Mia zavarában.

– Azt! Wap és Caty majd csak kapkodja a fejét, hogy mennyi ötleted lesz az új előadáshoz! – biztosította a kis belga.

– Végülis hoztam magammal jegyzetfüzetet, ha jönne valami hirtelen ihlethullám... – vallotta be az író lány.

– May, szokatlanul csendes vagy! – szólalt meg Taylor, aki eddig Alicával beszélgetett, de ez már ki akart törni belőle. – Megtudhatnám, mi ennek az oka? – A kérdés hallatán a csajok tábora érdeklődve fordult az említett felé.

– Hogy én? Csak azon morfondírozom, hogy elég nagy lesz-e a magángép, hogy Miriam haragja elférjen rajta. Tuti idegbeteg amiatt, hogy odamegyünk – magyarázta a kínai, ami hamar gondolkodóba ejtette a többieket is.

– Most, hogy mondod... ebben lehet valami – helyeselt Alica. – Kíváncsi vagyok mikor óhajt majd csatlakozni hozzánk.

– Szerintem menjünk oda Henikóhoz, mielőtt Miriam találná meg magának először. Más se hiányzik csak egy cicaharc a reptéren – mutatott rá Mia.

– Még hogy cica harc? – horkant fel Anna. – Henikóval nincsenek egy súlycsoportban!

– Tudjátok, azért az nagyon menő lehet, hogy valaki ennyire népszerű, mint Heniko. Nem adott ki a színpad hivatalos közleményt, hogy elutazunk, mégis egy kisebb tömeg gyűlt össze, hogy Henikót lássák – váltott témát séta közben Rosetta.

– A fiúk úgyis még ügyeket intéznek, szóval addig még örülhetnek a rajongók.

– Az már biztos, ha rajtuk múlna, sosem szállnánk fel! – tette hozzá Anna. – Hé, nézzétek, ott vannak Julienék! – kiáltott fel hirtelen, amint megpillantotta az utazásszervezőjüket, Leon és Pete társaságában. Leon szemei radarként mérték fel a terepet, és elég hamar realizálta, hogy Heniko bizony nincs ott.

– Hol van Heniko? – tette fel a benne is felmerülő kérdést Julien.

– Letámadták a rajongók – osztotta meg velük May. – De mi is éppen most megyünk érte.

– Egyedül hagytátok? – kérdezte Pete kissé idegesen. – Annak a legutóbb sem volt jó vége! – emlékezett vissza az ideutazásuk pillanatára. Ezt felemlegetve Leon is azonnal aggódni kezdett.

– Ne aggódjatok! – hűtötte le az aggályaikat Taylor. – Ken vele van. Az mondta, mi ne ácsorogjunk feleslegesen, ő majd vigyáz rá.

– Jó fej Kalostól, hogy végül őt is elengedte erre az útra! – jegyezte meg May, majd széles vigyor jelent meg az arcán. – Örülünk neki, igaz, Mia? – A lány arca pedig azonnal pirulni kezdett.

– Persze... hiszen... neki is kijár a kikapcsolódás... – terelte a beszélgetést Mia, miközben azon rimánkodott, hogy érjenek már oda Henikóékhoz, hogy más legyen végre a téma. Cseppet sem meglepő tehát, hogy amint meglátta a lányt, hiába, hogy még jó méterekre voltak egymástól fel is kiáltott. – Heniko! – Az említett a neve hallatán azonnal odakapta a fejét, és az első szempár, amivel sikerült összeakadnia, az egy vadító szürke szempár volt.

– Heniko, eddig kerültél – gondolta a francia, aki egy pillanatra sem nézett másfelé –, de pontosan eddig tartott a fogócska.

– Miért bámul így? Mégis mi járhat a fejében? Vagy várjunk... azt inkább mégsem akarom tudni. Miért nem tudok másfelé pillantani? Biztosan azért, mert jól összezavart az, amit Fantomtól hallottam. Mégis mi a fene bajom van nekem? Egyszerűen megrettenek ezektől az erős és egyértelmű érzelmektől. Miért kellett Stefannak elmennie? Amíg itt volt... Könnyen kezelni tudtam ezt. Jó, persze, ott volt az is, hogy a szívem tele volt gyűlölettel. Aztán viszont jött az Izlandi út, és ott a reptéren... ott a reptéren megváltozott valami. Ott Reykjavikban megkaptam Stefant, ahogy akartam. Ennek ellenére, amikor azon az éjszakán történhetett volna köztünk valami... hát nem megjelent a gondolataimban Leon? Hiába volt az a pillanat csak az enyém és Stefané... csak az ő arca kellett, és elszállt a varázs.

– HENIKO! – ugrott szegény, elmélázott sztár nyakába a barátnője, amitől az majdnem szívrohamot kapott.

– Taylor, te eszednél vagy?! – kiáltott rá Heniko, kissé kikelve magából. – Ennek csúnya vége is lehetett volna!

– Jól van, jól van, bocsánat! – szabadkozott kislányos ártatlansággal. – Tényleg kell neked a kikapcsolódás. Egy merő ideg vagy.

– Még hogy merő ideg?! Csodálkozol? Majdnem megállt a szívem és leszakadt a gerincem miattad!

– Bocsi, bocsi, bocsi! – csapta össze a kezét imádkozásra Taylor. – Nem direkt volt. Kicsit elvetettem a sulykot.

– Te is tudod, hogy vigyázni kell a hátamra...

– Jó, jó... csak kiment a fejemből.

– Aha. Szóval...kiment... – ismételte utána a homloka tetejéig felszaladó szemöldökkel.

– Igazából egy hatalmas kérésem lenne hozzád – terelte el a témát a lány. – Azt szeretném, ha mellém ülnél a gépen. Tudod... nem nagyon repültem, és kissé félek – tette hozzá ezt már egészen halkan.

– Ha ennyire félsz, miért nem Juliennel mész? – csodálkozott Heniko.

– Hogy lássa, hogy félek? Te megőrültél? Még csak az kellene, hogy ezzel maceráljon... – nyafogta, de gyorsan ravasz lett az ábrázata. – Meg aztán... gondolom matekoztál egy kicsit, és tudod, hogy ki mellett maradna csak szabad hely, ha Julient választom.

– Megtisztelsz vele, ha mellém ülsz – jelentette be Heniko színpadiasan, mire mindketten elnevették magukat.

– Szerinted mitől van ilyen jó kedvük? – kérdezte Julien a mellette álló Leontól.

– Ne engem kérdezz.

– Ha már itt tartunk. Ti hányadán is vagytok jelenleg? – biccentett Heniko felé.

– Leginkább hadi lábon – felelte röviden, majd remélte, hogy több mondani valója nincs is a másiknak. Igen... ezt remélte.

– Nem, nem, nem, nem! Ez nem válasz! – Állt elé Julien határozottan. – Mindent tudni akarok!

– Szállj már le erről a témáról! – morogta neki a francia.

– Még mit nem! A gépen mindent hallani akarok.

– Nem.

– Jaj, Leon, ne csináld már! – nyavalygott tovább Julien. – Az egyetlen barátod vagyok!

– Ne könyörögj már! Halál idegesítő!

– Szóval ez az a heves-jeges stílus, amiért megvesznek a nők – jegyezte meg magának, de hamar komolyra fordította a szót. – Tudom, hogy te leginkább király vagy az északi sarkon lévő váracskádban, de hidd el, hogy én csak segíteni akarok.

– Ez most komoly? Segíteni? Mi vagy te, a randi guru? Taylorral csak szerencséd volt. – Julien ezt a sértést inkább csak elengedte a füle mellett. – Intézem én a dolgaimat, ahogy eddig.

– És lám milyen eredményes is voltál – cinikuskodott Julien, ami most a franciának okozott „fájdalmas" pillanatot. – Nézd... látszik, hogy elszánt vagy, de a vak is látja, hogy Henikónál ez nem elég. Bár meg kell mondjam, ahogy szemeztek egymással...az olyan hű! – Julien, látva Leon lesajnáló szemeit, inkább folytatta. – Szóval a lényeg, ha erővel nem megy, akkor oldd meg máshogy. Te tudhatod a legjobban, hogy Henikót lehetetlen olyanra kényszeríteni, amit nem akar. Ha erőlteted, csak elijeszted magadtól. Próbálj a barátja lenni, és akkor majd észrevétlenül visszajön magától.

– Komolyan. Ez a nagy tanácsod? Legyek a barátja? Pedig már kezdtem azt hinni, hogy van némi sütnivalód. – jelentette ki egyszerűen, ezzel összetörve szegény Julient. – Mellesleg jó lenne, ha igyekeznél, mert még a magángép is itt hagy.

– Remélem, hamar összejönnek megint, mert ezzel a félbunkó stílusával az agyamra megy – sóhajtotta, majd a csapathoz fordult, akik még minden mással foglalkoztak, csak azzal nem, hogy lassan már a gépen kellene ülniük. – Hé, emberek! Kapjátok össze magatokat, mert lassan menni kéne a géphez. Ha mindenki itt van, akkor menjünk is!

– És engem meg itt hagynál, igaz?! – zengett át a helységen Miriam hangja.

– Na, most jött el a pillanat, hogy én felszálljak a gépre – jelentette ki Heniko, és el is indult a megfelelő irányba.

– Pedig mertem remélni, hogy nem tisztel meg végül a jelenlétével – sóhajtotta May.

– Nem hagyhatnánk itt? – kérdezte halkan Anna.

– Sajnos nem, Anna, bár szívem szerint megtenném – felelt neki Julien, majd hirtelen elkapta a mellette elhaladó Taylor kezét.

– Hé, mi az?

– Maradj még itt – közölte vele a férfi lényegre törően.

– De hát... miért? – csodálkozott a lány, ám Julien nem felelt a kérdésére.

– Jól van emberek! – emelte meg kicsit a hangját. – Gyorsan még mindenki menjen mosdóba, kaját, innivalót venni, miegymást. Nem lesz rövid az út. – Taylor továbbra is értetlen szemekkel nézett a férfira. – Majd elmondom...

Eközben Heniko megérkezett a magángéphez, és ámulattal vizslatta körbe mielőtt felsétált volna a lépcsőkön.

– Nem mintha sokat értenék az ilyen gépekhez, de ez elég menő! Vajon ilyen pazarul fest belülről is? – tanakodott, és már el is kezdett felsétálni a fokokon. A fedélzetre lépve tovább folytatta az álmélkodást, ám hamar szembesülnie kellett vele, hogy nem ő volt az egyetlen, aki az utastérben tartózkodott. Leon kényelmesen üldögélve olvasott valami könyvet. A lány ezt realizálva legszívesebben azonnal kimasírozott volna, ám a csökönyössége megtorpanásra késztette. – Szedd már össze magad! – korholta önmagát a gondolataiban. – Nem menekülhetek el állandóan! – Ez után újra elindult, és azon volt, hogy a Leontól legmesszebbi üres helyek egyikén helyet foglaljon. Pechjére Leon felfigyelt a kis neszre, így újfent összepillantottak. Ebben a pillanatban Leonban felrémlettek Julien szavai.

– Szóval... tegyem azt, amit Julien javasolt? – vette fontolóra az ötletet. – Süllyedjek odáig...hogy más tanácsára hallgassak? Bár végül is... nincs veszíteni valóm. – Látom, tetszik a gép – jegyezte meg, hogy Heniko is hallja.

– Ööö.....aha, igen... – felelt Heniko a világ legesetlenebb módján.

– Jártál már Németországban? – érdeklődött komolyan a francia, amivel eléggé sikerült összezavarnia a lányt.

– Mi történt ezzel? – kérdezte lány magában. – Vajon mitől lett ennyire más? Vagy csak én gondolok sokkal többet a dolog mögé? – Hogy én? – kérdezett vissza, amint rájött, hogy kapott egy kérdést, amire felelnie kellene. – hát...nem... még nem voltam ott. És te jártál már ott? – kérdezett vissza a lány, és maga is meglepődött rajta, de érdekelte a férfi válasza.

– Már volt alkalmam kiutazni, igen – felelt Leon teljesen természetesen. Heniko erre egy újabb kérdéshez folyamodott volna, de meghallotta, hogy befutottak a többiek.

– Na, most már mind megvagyunk! – magyarázta Julien, aki pontosan tudta, hogy mit is zavart meg az imént. A lelke mélyén bízott benne, hogy Leon a rövid kettesben töltött időt az ő tanácsának megfelelően töltötte ki a lánnyal. Némi pakolás és helyfoglalás után a kis csapat gépe végre felemelkedhetett a kifutóról. Szerencséjükre az út zavartalanul és gyorsan telt. Vagyis annak telt gyorsan, aki nem Julien mellett ült, és nem Leonnak hívták. Szegény francia legalább háromszor megbánta, hogy felszállt erre a gépre, így egy kicsit sem volt meglepő, hogy amint a gép kereke landolt a kifutón, ő már pattant is fel, hogy azonnal leszállhasson. Taylor értetlen arccal nézett Julienre, aki csak egyszerűen vállat vont válaszként.

Miután leszálltak a gépről és összeszedték a csomagokat, a csapat két hat fős kisbuszba szállva folytatta az útját a du Marchege birtok felé. Mindjüket lenyűgözte a csodálatos német táj. A zöldellő lankák sokasága, az egymásba futó magashegységek ódon magaslatai és a csodálatos erdők váltakozása mindenkit teljesen magával ragadott.

– Nem is értem, hogy tudtad itt hagyni ezt a csodálatos országot... – mondta Taylor, miközben egy pillanatra sem vette le a szemét az ablakról.

– Azért, hogy megismerjek egy még ennél is csodálatosabb lányt! – felelte gondolkodás nélkül, mire Taylor olyan vörös lett, mint a paradicsom.

– Hazudós... – suttogta a lány, de a szíve majd kiugrott a boldogságtól. Heniko csak csendben mosolyogta meg a dolgot, mígnem a visszapillantó tükörben meg nem látta újra a francia szürke szemeit.

– Teremtőm... érjünk már oda... – gondolta, és inkább ő is átfordult az ablak felé.