78. fejezet

Miközben az Ambrózia főszínpadán még az utolsó simításokat végezték, addig az edzőteremben lázas készülődés folyt az esti nagy műsorra. Vagyis jobban fogalmazva látszólag ez történt. Valójában minden tag csak arra pillanatra várt, hogy Heniko végre csatlakozzon hozzájuk a Wappal való egyeztetése után. A legizgatottabbak természetesen azok az előadók voltak, akiknek már nem volt lehetőségük arra, hogy személyesen is megismerkedjenek a lánnyal. Az ő szemükben Heniko egy élő legenda volt, aki egy hihetetlen életúttal emelkedett fel elképesztő magasságokba. Egy lány, aki szemtelenül fiatalon a társulat fő koreográfusává vált, sikerre vitte és megalapozta a cirkusz táncos főprofilját, végül pedig országszerte elismert artistává nőt ki rendkívül rövid idő leforgása alatt. De az igazi ok, amiért sokak példaképévé vált, az mégiscsak az volt, hogy a balesete után sem adta fel, és amint a képességei megengedték, már vissza is mászott a trapézokra.

Amikor kinyílt az ajtó és Heniko belépett, egy pillanatra még az élet is megállt. Any el is kuncogta magát a jelenet láttán.

– Ő lenne az a Heniko Madcap, akiről annyit beszéltek? – kérdezte suttogva az egyik újonc a másiktól, miközben Heniko céltudatosan elindult Anyék felé.

– Igen, azt hiszem ő az – sutyorogta vissza a másik kicsit bizonytalanul.

–Áá... biztos, hogy ő az. Srácok, csak rá kell nézni! Pont olyan, mint amilyennek mesélték! – kapcsolódott be egy harmadik.

– Ő az – szólalt meg egy lány, akinek szürkés szemei szinte csillogtak a visszafojtott izgalomtól.

– Saya? – szólt hozzá élénk hajú kis barátnője.

– Hihetetlen, hogy itt van – suttogta, majd kicsit összeráncolta a homlokát. – Furcsa. Azt hittem, magasabb! – tette hozzá, mire a barátnője kuncogni kezdett.

– Hé, Heniko! – üdvözölte Pete. – Wap mindent elmesélt?

– Igen, persze. Elég sok dolgot talált ki nekem, de már most alig várom! A műsor első fele hihetetlenül nosztalgikus lesz. Mióta beszéltem vele, csak a régi számok dallamait dúdolgatom... – magyarázta nevetve.

– A táncosok már nagyon várják, hogy átnézzétek őket. Velük kezdesz majd? – érdeklődött Any.

– Azt hiszem, jobban járok, ha elsőnek a műsor második felére készülök. Gyorsan bemelegítek, és már megyek is a trapézra. Emlékszem a darabra meg olvastam a forgatókönyvet idefelé, de az kevés. A tolvajnak nehéz ugrásai vannak, amit illene alaposabban is átnézni, hogy a közös jelenetekről ne is beszéljek...

– Oké, oké, értettük – fojtotta belé a szót Lil. – Pontosan értjük, hogy mit akarsz mondani.

– Én azt kétlem! – vágta rá Heniko, mert pontosan ismerte Lil stílusát.

– Na, míg te használható állapotba tornázod magad – beszélte túl barátnőjét Lil szándékosan. – Sayumi! – kiabált át a termen. – Mutass valamit ennek a nyugdíjas asszonynak, hogy lássa, hogy nélküle is elég királyok vagyunk!

– Mintha mondtam volna az ellenkezőjét... – sóhajtotta Heniko, miközben inkább a bemelegítéssel foglalatoskodott.

– Tudod jól, milyen Lil... – jegyezte meg Any vigyorogva, miközben Sayumi határozottan elkezdett lépkedni a trapézlétra felé. Heniko figyelmét azonnal felkeltette a lány, aki annyira tökéletesnek tűnt akár egy topmodell. Rövid almazöld sortjában és sporttopjában pontosan úgy festett, mint aki most lépett le egy címlapról.

– Azta... – suttogta Heniko egy pillanatra meg is állva a nyújtásban. – Mégis hol talált rá Don erre a lányra?

– Magyarországon – felelt neki Any.

– Hol? – pillantott rá Heniko kérdőn. – Magyarországon? Az meg merre van?

– Egy kis ország Közép-Európában. Nem sokkal az után, hogy innen elmentél, tartottak ott egy Cirkuszfesztivált, amire Don is ellátogatott. Ott figyelt fel Annára, és ahogy tőle megszoktuk, vissza már nem egyedül érkezett. – Heniko elmosolyodott a hallottakra. Pontosan így volt annak idején vele is. – Meglep, hogy ennyire különbözik tőled?

– Nem – rázta meg a fejét Heniko. – Donnak mindig is nagy tehetsége volt ahhoz, hogy könnyedén alkalmazkodjon. Tekintve, hogy én már nem voltam, új irányra volt szüksége az Ambróziának – fejtegette, miközben figyelni kezdte az utódját. Nem telt bele sok idő és rá kellett döbbennie, hogy Lilék egy cseppet sem túloztak, amikor a lány képességeit méltatták. Olyan könnyedén ugrott meg nehezebbnél-nehezebb ugrásokat, mintha azok csak egyszerű kis szökkenések lettek volna.

– Szerintem fel kellene menned... – mondta Any, elnézve Heniko tűzben égő szemeit. – Tény, hogy Sayumi is rendkívül ügyes, de neked akkor sem érhet a nyomodba. – Henikónak nem is volt szüksége további szócséplésre. Hamarjában ő is felugrott a trapézok közé.

– A darabban – hallatszott fel Wap határozott hangja, amint meglátta a két lányt odafent. – Heniko karaktere, Beca, mester tolvaj, aki Robin Hoodként lopja meg a gazdagokat, hogy segítsen a rászorulóknak. Ezzel szemben a Sayumi által megformált Dya a törvény oldalán áll, és eltökélt célja elkapni az önjelölt igazságosztót. Mindketten egy másik igazságot képviselnek, amiben ők maguk szentül hisznek. Ezt a mérhetetlen erős meggyőződést és ellentétet kell megjelenítenetek.

– Ne szövegelj annyit, pápaszem! – kiáltott le neki Sayumi, akinek már nagyon elege volt abból, hogy Wap időhúzása miatt, még mindig nem kezdhetett dolgozni Henikóval. Heniko igyekezett nem látványosan vigyorogni, de próbálkozása sikertelen volt. Wap hitetlenkedve forgatta meg a szemeit, miközben feljebb tolta a szemüvegét az orrán.

– Csináljatok akkor, amit akartok! Bánom is én! Végülis én csak a rendező vagyok... – magyarázta sértetten.

– A te idődben is ekkora drámakirály volt? – érdeklődött Sayumi, de gondolatai már régen a párbajukon járt.

– Csak azt akarja látni, amit a fejében lát – magyarázta Heniko. – Csak azt mindig elfelejti, hogy mi attól sokkal jobbat is tudunk. – Sayumi elégedett mosolyra húzta a száját.

– Mindig vágytam arra, hogy veled dolgozhassam.

– Akkor azt mondom, ne várassunk tovább! – közölte kacsintva, majd elkezdett lengeni a trapézzal.

***

Miközben az Ambrózia cirkusznál a hangulat egyre jobb és jobb lett, addig a Kaleido színpad fölött egyre mélyebben őrlődött a nyugtalanság. Heniko hollétéről továbbra sem tudott senki információval szolgálni. Kalos, Don és Leon hármasa az idegbetegség határán táncolt.

– Ezt vajon direkt csinálja velem? – gondolkodott magában a francia. – Ez még mindig a büntetésem része? Ezt kapom büntetésül, amiért bántottam őt? Vajon mikor érek a leckéztetés végére? Az már bizonyos, hogy Kalos bizalmát egy életre eljátszottam, de még azt sem bánom, csak tudnám, hogy rendben van. Biztos van valami épkézláb magyarázat arra, hogy miért nem jelentkezik. Lehetséges, hogy csak jól érzi magát azzal, aki... – Hirtelen aztán rátört egy kis megvilágosodás. – Ó, én hülye! A levél, amit kapott! Azon kell lennie valami nyomnak! – állapította meg, majd hirtelen felpattant és kiviharzott a konferencia teremből. Miriam nem teketóriázott. Ő is felszökkent a helyéről és a férfi után eredt. Félt, hogy Leon még a terve elindulása előtt rájön az igazságra Heniko hollétéről.

– Lányok, lehet, hogy csak bemesélem magamnak, de ti nem gondoljátok, hogy Miriam kissé különösen viselkedik, amióta kiderült, hogy Heniko eltűnt? – érdeklődött Anna kissé zavart hangon.

– Hogy Miriam? – csodálkozott May.

– Miért? Viselkedett az a nő valamikor normálisan? – buggyant ki Taylorból.

– Talán csak az állapota miatt, nem? – tippelt Marion is.

– Gondoljátok, hogy tudhat valamit Heniko hollétéről? – kérdezett rá Mia arra, ami Anna fejében is megtelepedett már.

– De mégis honnan tudna ő ilyesmit? – értetlenkedett Rosetta. – Hiszen mindenki csak ma tudta meg, hogy nem is közösen utaztak el Leonnal.

– Tudom, hogy őrültség – mentegetőzött Anna. – Azt is, hogy lehet, hogy csak vádaskodom... csak

– Ne mentegetőzz, Anna! – szólt rá Taylor. – Mind tudjuk, hogy az a nő mindenre képes lehet a céljaiért. Én azt mondom, menjünk utána és szorongassuk meg egy kicsit.

– Taylor! – szólt rá Alica meglepetten.

– Most mi van? – értetlenkedett Taylor. – Azzal nem jutunk közelebb a megoldáshoz, hogy itt ülünk és várjuk a csodát.

– Végülis jobban hangzik, mint Kalos és Don őrlődését figyelni... – mutatott rá May, miközben felkelt a helyéről, a többiek pedig csatlakoztak hozzá.

– Ti meg hová készültök?! – kérdezte egy mindenki által jól ismert hang tulajdonosa.

– Mi csak arra gondoltunk, hogy... – kezdett volna magyarázkodni Mia, de Kalos a szavába vágott.

– Ne menjetek sehova. Úgy döntöttem értesítem a rendőrséget, és szeretném, ha nem az ideékezésükkor kellene összehajkurászni a csapatot.

– Főnök, szerintem ne kell ennyire aggódnia – próbálta nyugtatni Taylor. – Biztos vagyok benne, hogy Heniko csak figyelmetlenségből nem értesített még minket.

– És mi van akkor, ha tévedsz? – érdeklődött a Kaleido atya szigorúan. – Mi van akkor, ha minden tétlenül töltött másodperc csak árt Henikónak? – Taylor erre nem igazán tudott mit felelni, ahogy a többiek sem. Bár biztosak voltak benne, hogy Heniko jól van, megesküdni azért egyikük, sem mert volna rá.

– Ha már ennyire be akarod vonni a rendőrséget Kalos, akkor miért nem fordulsz egyenesen Jerryhez? – vetette fel az ötletet Sarah. – Kate mesélte telefonon, hogy tegnap ő is visszajött, és újra felvette a munkát is. – Kalosnak látszólag nagyon tetszett ez az ötlet.

– Felhívom.

***

Eközben Leon még mindig céltudatosan haladt a célja felé, mit sem sejtve arról, hogy Miriam követi őt.

– Hova készülsz, Leon? – kérdezte Fantom, aki éppen most jelent meg a férfi válla mellett.

– A szállásmesteri szobába – felelte talán egy kicsivel hangosabban, mint eredetileg tervezte volna.

– A szállásmesteri szobába? Mégis miért? – kérdezte csodálkozva a szellem, miközben Miriam értetlenül lapult meg az egyik fal tövében.

– Micsoda?Miért mondta ezt? Magában beszél, vagy mi? – Hirtelen aztán megijedt, mert a telefonja hangosan rezegni kezdett. Leon mintha csak meghallotta volna, és azonnal hátrafordult. Némán próbálta megtalálni a hang forrását, miközben Miriam pánikszerűen próbálta lenémítani a készüléket.

– Mi a baj, Leon? – érdeklődött Fantom, ám a férfi válasz helyett csak sietősen elindult.

– Mi van már, Carlos?! – suttogta a készülékbe Miriam idegesen. – Miattad majdnem lebuktattam magamat!

– Bocs...de honnan tudtam volna? – vetette fel a racionális kérdést Carlos. – Különben is, te mondtad, hogyha valami fejlemény van, akkor hívjalak.

– Jól van, jól van. Mi a lényeg?

– Most fejezték be a munkálatokat – kezdett mesélni Carlos. – Mi is végeztünk a saját feladatunkkal. Teljesen sima volt az egész. Nem vettek észre semmit sem. Ma este, a ti időtök szerint délután három órakor egy különleges előadást fognak bemutatni, a reflektorfényben természetesen Henikóval. Elég nagyszabású műsor lesz. A cirkusz közelében óriás kivetítőkön is nézni lehet majd az előadásukat. Szinte biztos vagyok benne, hogy ezt nálatok is sugározni fogják.

– A világ szeme láttára intünk majd búcsút annak a kis szukának! Már alig várom, hogy élőben nézzem végig, ahogy a kis csillag kialszik!

– Most megyek, majd jelentkezem – vakkantotta a telefonba, majd bontotta is a vonalat. – Miriam mosolya a füleiig szaladt, majd erőltetetten nevetni kezdett.

***

– Leon! Leon... Hallasz? Volnál szíves válaszolni végre?! – kérdezte Fantom kitartóan, mivel Leon még mindig nem akart felelni neki.

– Szerettem volna megsüketülni, de nem volt ekkora szerencsém – jegyezte meg a férfi, amikor már biztonságban tudta magát. – Különben nem tűnt fel neked, hogy nem voltunk egyedül?

– Hogy? Volt a közelben valaki? – Leon hitetlenkedve az égre pillantott.

– Kettőnk közül erre neked kellene leginkább figyelned. – Fantomnak látszólag nem tetszett a jogos beszólás.

– Nem figyeltem, mert túlságosan lefoglalt, hogy kitaláljam, mit akarsz a szállásmesteri szobában – magyarázkodott a szellem.

– Hát nem egyértelmű? Természetesen Heniko szobakulcsát.

– De hát...minek az neked?

– Hogy kiderítsem kitől kapta a meghívást valójában – mondta határozottan, miközben belépett Sarah szobájába és elvette a megfelelő kulcsot. – Mert ugye, ha te a dolgodat teszed, és vele tartasz, ahelyett, hogy engem követsz, akkor legalább tudnánk, hogy hol van most.

– Te most komolyan engem akarsz hibáztatni?! Hát köszönöm szépen! – sértődött meg a szellem, miközben Leon már oda is ért a lány lakásához. – Mintha nem tudnád, hogy csak azért mentem, mert megígérted, hogy elviszel a Moulin Rougeba. – Leonnak még az ajtó is megállt a kezében a döbbenettől.

– Én ilyet sosem ígértem! – jelentette ki a férfi határozottan, miközben kicsit nagyobb erővel nyitotta ki a lakás ajtaját.

– De igen... Megígérted! – erősködött tovább a szellem, mert pontosan tudta, hogy Leon szavaiban sok igazság volt.

– Ne szórakozz velem! Biztos nem mondtam ilyet!

– Látszik, hogy ember vagy... mind feledékeny. – Leon ezen besokallva felkapott valamit a legközelebbi asztalról és a szellem felé hajította, azonban Fantom addig tekergett, míg kitért a támadás elől.

– De béna! Célozni ki...f...– kezdett bele Fantom nagyszájúan, azonban a francia másodszorra már nem hibázott. Miközben Fantom igyekezett lekaparni magát a falról, addig Leon olvasni kezdte azt a levelet, amit még Heniko hagyott az asztalán.

– „Miss Madcap" – fogott bele a levél olvasásába. – „Biztos vagyok benne, hogy most a legnagyobb rajongója levelét tartja a kezében. Nehezen tudnám egy szóval elmondani, hogy mennyire csodálom. Ön fantasztikus egyéniség, csodálatos előadó és a szépsége messze földön híres. Az, hogy élőben is láthattam önt dolgozni, örök emléket hagyott bennem. Remélem, nem haragszik meg a merészségemért, de minden álmom az, hogy személyesen is találkozzam Önnel. A borítékban talál valamit, amivel eljuthat hozzám. Kérem, fontolja meg a kérésemet! Én türelmetlenül várom majd.

Szívélyes üdvözlettel: a Legnagyobb rajongója."

– A „legnagyobb rajongója mi? – ejtette ki kissé gúnyos hangon. – Na, hagyjuk már... – tette hozzá, majd megforgatta a levelet a kezében. – Névtelen feladótól jött, azonban a fogalmazás stílusa... ez az íráskép, azt hiszem láttam már valahol.

– Tudod, miben hasonlítasz teHenikóra?! – kezdett hozzá beszélni a Színpad Szelleme feldúlt hangon. – Abban, hogy ész nélkül hajigáltok engem vagy nekem valamit, ami éppen a kezetek ügyébe akad! Komolyan mondom, ezt már nagyon kezdtem unni!

– Ó, te szegény...– jegyezte meg szarkasztikusan a férfi, de közben csak a levelet tanulmányozta.

– Henikótól a legjobb döntés volt, hogy otthagyott téged! – vágta hozzá a szellem gonoszan, de persze valójában nem így gondolta. – Jól tette, hogy Stefant választotta! – Azonban a szellemnek fogalma sem volt, hogy csak ennyi kellett, hogy Leon rájöjjön a titokra.

– Ó, hát persze! – kiáltott fel, hirtelen. – Miért nem gondoltam erre elsőnek! Annyira egyértelmű!

– Leon, nem zavar, hogy éppen veszekszem veled?!

– Nem tűnt fel, hogy ezt tetted, de most nem is érek rá. Azt hiszem, tudom kivel ment el Heniko.

– Na és ki az?

– Most így belegondolva, te miért is nem tudtad ezt megjósolni például?

– Mert nem ez a dolgom...

– Ja, vagy úgy – jegyezte meg a francia, miközben elindult kifelé.

– Hé! Nem is válaszolsz? – döbbent meg a Színpad szelleme.

– Nem az a dolgom... – felelte, miközben rázárta az ajtót. Amikor Leon visszaért a konferencia terembe, a csapat nagy részét még ott találta. Kalos valóban nagyon komolyan vette azt, hogy senki nem mehet sehová, amíg Jerry ide nem ér.

– Kalos! – szólalt meg a férfi határozott hangon, amivel egyből felhívta magára a bentiek figyelmét.

– Mit akarsz, Leon? – vonta kérdőre Kalos nem túl kedves hangon. Leon fel is vonta a szemöldökét az egyértelmű utálat hallatán.

– Mondanom kell valamit.

– Ezzel meg mi történt? – kérdezte Taylor halkan a lányoktól.

– Lehet, hogy elérte Henikót? – tippelt May.

– Talán megjelent előtte Heniko szelleme – poénkodott Anna, azonban ez nem volt a legjobb ötlet.

– ANNA! – ordították le helyből öten is.

– És mit akarsz mondani? Hirtelen eszedbe jutott, hogy hol lehet Heniko? – érdeklődött Kalos.

– Végülis így is fogalmazhatunk – közölte a férfi magabiztosan, aminek hallatán igencsak elcsodálkozott a csapat.

– Ezt meg hogyan kell érteni? – kérdezte Kalos erős sürgetéssel a hangjában.

– Majdnem biztos vagyok benne, hogy Heniko Stefannal találkozott Izlandon – közölte kertelés nélkül. – Nyilván azért tette titokban, hogy ne ütközzön akadályba. Szóval csak hívja fel valaki, és kész – egyszerűsítette le az egészet.

– Ez elég logikusan hangzik – közölte elsőként Layla, aki nem olyan régen csatlakozott a csapathoz Yurival együtt.

– A postán elég érdekesen nézett volna ki névvel meg feladási hellyel...– jegyezte meg Yuri is.

– Igen és így érthető, hogy késik! – mutatott rá Julien is. – A romantika... persze, hogy nem kíváncsi a fejünkre! – Bár mindenki kezdte felvenni az elképzelésnek a fonalát, Kalos azonban még egyáltalán nem volt meggyőzve erről a dologról.

– Mégis mért gondoltál Stefanra, Leon? – kérdezte Kalos komolyan nézve a férfira. Pontosan tudta, hogy a férfinek kimondani azt, hogy a szerelme valószínűleg egy másik férfival lehet jobban fáj, mint az a tény, hogy nem tudják, hogy Heniko hol van most.

– Csak próbáld meg. Bízzunk benne, hogy igazam lesz.

– Jól van. Hívjuk fel akkor Stefant – mondta végül. Layla elmosolyodott erre az egész jelenetre, amit Yuri nem tudott szó nélkül hagyni.

– Te meg min mosolyogsz?

– Ezen az egészen. Hihetetlen, hogy csupán egyetlen lány hiánya ennyire a feje tetejére állít mindent. Kalost sosem láttam még így tombolni. Mintha csak a lánya tűnt volna el. Don pont ugyanez csak ő némán őrlődik. Aztán itt van Leon, aki már annyira megtenne bármit, hogy ő maga javasolta Stefan megkeresését. Mi ez, ha nem megmosolyodni való?

– Ennyire biztos vagy benne, hogy Heniko jól van?

– Igen. Egyszerűen ezt érzem.

– Leon, te leszel az, aki felhívja Stefant – jelentette ki Kalos hirtelen, mire az eddig egymással beszélgető Layla és Yuri is döbbenten néztek a főnökük felé.

– Tessék? – bukott ki Leonból.

– Jól hallottad.

– Már mért kellene nekem beszélnem vele?! – kérte ki magának felháborodva. – Te voltál a főnöke, beszélj vele te!

– Elnézést – folytatta Kalos kíméletlen hangon. – de, azt hiszem félre értelmezted, amit mondtam. Ez nem lehetőség volt, hanem parancs. – Leon azonnal felhorkant a kijelentés hallatán.

– Szóval parancs, mi? – kérdezett vissza erősen türtőztetve magát. – Nem értem mért engem kötelezel ilyen nevetséges feladatokra. Továbbra sem az én hibám, hogy Heniko elment.

– Talán, ha te nem találod ki azt a hazugságot, hogy elmész Henikóval, akkor talán nem kellene azon aggodalmaskodnunk, hogy egyáltalán mi lehet vele, vagy hogy hol van egyáltalán. Jelenleg az a legfontosabb, hogy ezt a két dolgot megtudjuk, éppen azért, ha én az mondom, hogy telefonálni fogsz, akkor arra te nem az válaszolod, hogy nem, hanem azt, hogy melyik telefonról hívjam!

– Na, éppen erről beszélem – suttogta Layla Yurinak. – Kalos azért ennyire dühös, mert tudja, hogy ő is hibás, hiszen a végső szót ő mondta ki az úttal kapcsolatban.

– Azt én is értem – helyeselt Yuri. – De azt nem gondoltam, hogy ennyire bekeményít majd. Komolyan mondom, szinte sajnálom Leont. – Mindeközben Leon néma tépelődést folytatott. Egyrészről nagyon haragudott Kalosra, hogy ilyen dologra akarta kényszeríteni. Másfelől majd felfordult a gyomra a gondolattól, hogy neki kell faggatnia Stefant arról, hogy Henikóval van-e. Ugyanakkor a fejben volt az is, hogy ő maga is biztonságban akarta tudni a lányt.

– Megteszem – mondta ki végül, ami talán még nagyobb sokkot váltott, ki mint maga a kötelezés.

– Mi? – hökkent meg Yuri halkan. – Azt mondta, amit hallottam?!

– Azt. Meg fogja tenni.

– Nahát. Nem is tudom mi döbbentett meg jobban. Leon önfeláldozása, vagy Kalos rosszindulata.

– Annak idején belőled sem nézte ki senki, hogy képes lettél volna tönkretenni a színpadot – emlékeztette Layla.

– Az egészen más volt! – vágta rá a szőke férfi.

– Aha, nyilván – felelte Layla, de érezhető volt, hogy nem gondolja komolyan. Eközben mindenki döbbenten látta, hogy Leon Kalos telefonjához lép, a kezébe veszi a hordozható készüléket, tárcsázni kezd, majd kihangosítja a hívást. Hamar hallani lehetett a tipikus hangot, ami arra várt, hogy valaki végre felvegye, ami hamarosan meg is történt.

– Stefan Windsor – vakkantotta Stefan a készülékbe teljesen érdektelenül. Nyakig el volt havazva a munkában, ezért legszívesebben fel sem vette volna, ám azt hitte ez is egy újabb miniszteri hívás lesz.

– Üdv. Lenne egy két kérdésem – kezdett Leon bemutatkozás nélkül. A többiek félig némán szörnyülködtek a francia udvariasnak kicsit sem nevezhető megnyilvánulásán.

– Oswald? – ismerte fel ennek ellenére Stefan. – Te meg mi a francot akarsz?! – kérdezte Stefan egyből a telefonbeszélgetésre fókuszálva.

– Fogd be! Itt most én, kérdezek!

– Milyen bájos beszélgetés...– jegyezte meg Layla.

– Erre én most egyáltalán nem érek rá! – közölte vele Stefan, miközben igyekezet nagyon erélyesnek tűnni a telefonban.

– Hát pedig nagyon ajánlom, hogy ráérj, mert ha le mered rakni, azt nagyon megbánod! – Még jó, hogy senki sem látta Stefan arcát, mert majdhogynem a szája is tátva maradt a hallottakra.

– Mégis mit képzel... – Ám nem tudta befejezni, mert Leon azonnal rákérdezett a tárgyra.

– Te voltál az, aki meghívta Henikót Izlandra? – Stefan újra lesokkolódott, ám most a kérdés hallatán.

– Mért érdekel az téged?

– Ne beszélj mellé, hanem válaszolj a kérdésemre!

– Ez nem tartozik rád...Owsald! – emelte meg a hangját Stefan, ami pont elég is volt ahhoz, hogy Leon agya is elszálljon.

– Na, ide figyelj! Ne hogy azt hidd, hogy nekem olyan rohadt nagy élmény beszélni veled, szóval válaszolj erre az istenverte kérdésre, mert nagyok sok múlik rajta! – Stefant azonnal gondolkodóba ejtették a hallottak.

– Leon...– vette kicsit emberibbre a beszélgetést a herceg. – Történt valami?

– Mindent meg fogsz tudni, csak beszéljél már! Veled volt vagy nem?

– Igen, én hívtam el – vallotta be végül, mire mindenki szívéről egy hatalmas kő esett le.

– Stefan... ott van veled Heniko? – kérdezte Leon, és mindenki „igenlő" válaszra számított.

– Heniko? – csodálkozott Stefan. – Nem, nincs velem. Nekem azonnal vissza kellett jönnöm Angliába. Ő pedig... Várj! Azt akarod mondani, hogy még nem érkezett vissza a színpadhoz?!

– Igen. Így van.

– De ez meg hogy lehet?! Direkt megkértem Jerryt, hogy vigyázzon rá!

– Jerry?! – kérdezték egyszerre mindenhonnan, hiszen nagyon jól ismerték ezt a nevet.

– Igen. Pár éve ő lett a személyi testőröm, de az most lényegtelen! Szóval akkor Heniko eltűnt?! – kérdezte idegesen.

– Nem tudunk róla semmit. A telefonja ki van kapcsolva.

– Hát ez nem lehet igaz...– fakadt ki Stefan idegesen, miközben szabad kezével beleszántott a hajába. – És tettetek már lépéseket? Értesítettétek a rendőrséget?!

– Kalos! – lépett be az ajtón Jean. – A fiúk most szóltak, hogy Jerry megérkezett.

– Azonnal mondjátok meg neki, hogy ide jöjjön ne pedig az irodámba! – közölte vele Kalos izgatott és ideges hangon. Azok a percek nagyon feszülten teltek, amíg a marcona rendőr érkezését várták. Mindenki csak azt várta, hogy Jerry vajon tud-e valami konkrétat Heniko hollétét illetően.

– Üdvözlök mindenkit! – szólalt meg Jerry, amint belépett a konferencia terembe. – Ahogy megkaptam a hívást, siettem, ahogy tudtam. Miről lenne szó pontosan? – érdeklődött. Kalos már éppen beszélni kezdett volna, ám mielőtt ezt megtehette volna, Ken robbant be nagy sebességgel az ajtón.

– Főnök! Főnők ezt látniuk kell! – hadarta, miközben majd kiköpte a tüdejét és sietve a kivetítővel kezdett vacakolni. Pillanatok alatt be is hozta az egyik híradó képét.

– Ken... elmondanád, hogy mi ez az egész? – érdeklődött Kalos, miközben majdnem teljesen el is feledkezett Jerryről.

– Szerintem egyszerűbb, ha megmutatom – mondta, miközben tovább harcolt azért, hogy a képhez hangot is társítson.

– Az mind szép és jó, hogy Ken ott mutogat valamit, de valaki elárulná, hogy mi a fene történik ott?! – hallatszott a kihangosított telefonból az ideges királyfi hangja.

– Ne nyafogjál már! – mordult fel Leon, mivel eléggé idegesítette, hogy Stefan ilyen gyerekes hisztizésre vette a figurát. – Kapcsold be a tévét és nézd a DVC híradóját!

– Stefan? – kérdezte Jerry hirtelen, akinek csak most sikerült felismernie a férfi hangját.

– Jerry? Hát te is ott vagy?! – kérdezte Stefan meglepetten, mivel ő annyira ideges volt Heniko miatt és meg sem hallotta, amikor Jerry megérkezett a Kaleido csapatához.

– Már nem azért, de hogy beszélt volna, ha nincs ott? – vetette fel Anna halva az igen bugyuta kérdést.

– Ne foglalkozz vele – legyintett May. – Stefan nincs magánál.

– Ja, mert biztos lefagyott az agya ott északon – szökött ki Julien száján.

– Julien! – ütötte oldalba May.

– Mi történt ott,Jerry? – folytatta Stefan továbbra is rendkívül ideges hangon. – Ugye nem volt semmi? Mi történt az után, hogy engem elvitettek? Az a mocsadék nem tartotta be a szavát? Ha így van, akkor azt is megbánja, hogy megszületett! – hadarta, s közben egyik gondolata a másikat ütötte.

– Te jó ég! Mégis mikor vesz levegőt? – hüledezett Anna tovább.

– Ki tudja. Biztosan adják neki – tippelt Rosetta.

– Ha vesz, ha nem, annyi bizonyos: durván bele van zúgva Henikóba – közölte a tényeket Taylor.

– Ja, mint vak ló a gödörbe...– helyeselt Julien, mire Taylor megvonta a vállát.

– De legalább nem unatkozik, mert ott van egy szürke csődör is.

–Taylor! – szóltak többen rá, miközben Stefan egészen eddig a pillanatig csak beszélt megállás nélkül.

– Stefan Lassíts már! – szólt rá Jerry, ami már alig tudta követni Stefan szavait. – Mindjárt szívinfarktust kapsz! Nyugodj meg már!

– Ne nyugtass már! Inkább mondj valamit!

– Mondtam volna, ha hagysz lehetőséget egyáltalán megszólalni. – Míg ők nagyon jól elvoltak egymással, addig Leon már vészesen közeledett a robbanáshoz, ugyanis a jelenet a következőképpen festet: Ő a kezében tartotta a telefont, amiből Stefan beszélt, előtte Jerry tornyosult, aki kissé meghajolva állt, hogy úgy beszéljen „Stefanhoz".

– Asszem, Leonnak nem tetszik a szitu – jegyezte meg Julien.

– Pedig szerintem vicces, ahogy úgy tartja a telefont, mintha mikrofon lenne – jegyezte meg Anna vigyorogva. Sokan hasonlóan cselekedtek, mert szó mi szó, tényleg komikus volt az egész.

– Rátérhetnénk végre a lényegre?! – szólalt meg Leon, amint a türelme végére ért. – Jerry, ha maga tudja, mi van Henikóval, akkor mondja már meg végre! – Mindenki csak egyetérteni tudott ezzel a kijelentéssel. Ám, amint Jerry újra beszélni kezdhetett volna, Ken megoldotta a technikai problémákat.

– Tehát akkor ez egy különleges estének ígérkezik! – hallották meg a híradó női tagjának hangját.

– Abban biztos lehetsz, Susan – helyeselt a férfi kollégája. – Sok dolgot láttam már, de hogy valamit ekkora érdeklődés kísérjen, azt hiszem arra még nem volt példa!

– Mit szólnál hozzá, ha kapcsolnánk a helyszínt, hogy esetleg a most bekapcsolódók is lássák, hogy mire gondolunk? – ajánlotta a nő.

– Gondolod ennyi idő elég volt Chloénak, hogy távolabb tudjanak menni a tömegtől?

– Hát nagyon remélem... – felelte nevetgélve. – Chloé! Hallasz minket? Sikerült kicsit távolabb menni? – kérdezte, majd az osztott képernyő másik oldalán feltűnt egy fiatal nő, aki egy panelház tetejéről jelentkezett be.

– Hello, Susan, Fred! Igen, bár nem volt egyszerű feladat, de végre egy olyan helyről tudok jelentkezni, ahol legalább hallom a saját hangomat.

– Mik a fejlemények?

– Továbbra is csak jönnek és jönnek az emberek. Mintha a város összes lakosa mind erre a környékre gyűlt volna. Egy biztos, aki még nem indult útnak, az inkább már ne is tegye.

– Meg tudnád mutatni nekünk a környéket?

– Természetesen! – mondta majd elkezdett sétálni, a kamera pedig követte őt. – Íme, az Ambróia cirkusz környéke – magyarázta, miközben a kamera most már csak a cirkuszt és a körülötte nyüzsgő emberáradatot mutatta. – A cirkusz – folytatta a tudósítást Chloé, de a kamerása csak a vágóképeket váltogatta az Ambróziáról. – Azt hiszem Japán leghíresebb cirkusza nem is ünnepelhette volna meg méltóbb módon a felújítása befejezését. Egy biztos, Don Hits cirkusza most a világ cirkuszainak élvonalába emelkedett.

– Mit gondolsz Chloé, az Ambróziát most már lehet egy lapon emlegetni Amerika híres cirkuszával a Kaleido színpaddal?

– Nos, nem érzem magam kompetensnek, hogy ezt el tudjam dönteni, de elnézve az érdeklődést, és tudva azt, hogy a műsor hírére csupán két óra leforgása alatt elfogyott az összes jegy, úgy gondolom nagyon is elférnek egymás mellett.

– Hűha! – csodálkoztak el a stúdióban egyszerre.

– Pontosan ez okból döntött úgy a szervezői csapat, hogy a nagy érdeklődés miatt élő adásban kívánják megrendezni az előadást, hogy akik már nem juthattak be, azok is részesei legyenek az élménynek.

– Van már valami információ magáról a műsorról?

– Don... mégis mi folyik a cirkuszodnál? – kérdezte Layla csodálkozva.

– Hogy őszinte legyek, nekem fogalmam sincs. Amikor eljöttem még szó sem volt semmilyen műsorról. Lehetséges, hogy Wap önállósította magát... – gondolkodott hangosan.

– Ki az a Wap? – érdeklődött Caty.

– Wap? A jobb kezem – kezdett bele Don. – Nagyon fontos szerepet tölt be a cirkuszom életében. – Miközben a csapat tovább hallgatta a tudósítást Don gondolkodni kezdett. – Wap nem szokott csak úgy engedély nélkül cselekedni. Biztos vagyok benne, hogy nyomós oka volt így tenni. – Hirtelen, mintha csak villámcsapás érte volna. – Hát persze! Nem lehet véletlen, hogy pont akkor készít ilyen nagyszabású műsort, amikor Heniko eltűnik! Lehetséges, Heniko el sem tűnt, csak a csapat hívta vissza erre az előadásra!

– Tehát,ahogy megígértem, hölgyeim és uraim... itt áll mellettem a főszervező... a mindenki által csak Wapnak nevezett fiatalember. Wap... mesélsz nekünk egy kicsit erről az egészről? Mondd, a főnökötök tudja egyáltalán, hogy mire készültök?

– Fogalma sincs róla – vágta rá Wap habozás nélkül. – De biztos vagyok benne, hogy mielőtt elkezdenénk, ő már nézni fogja az adást.

– És nem tartasz attól, hogy bajba kerülsz emiatt? Hiszen mégis csak engedély nélkül szerveztél meg mindent...

– Úgy vélem, Donnal nem olyan a viszonyunk, mint egy átlagos főnök és beosztottnak. Ad a véleményemre, és okkal nevezett ki arra a pozícióra, amiben jelenleg is vagyok. Tudja, hogy amit csinálok, azzal sosem hoznék szégyent sem rá, sem pedig az Ambróziára.

– Bevallom, próbáltam információkat szerezni, hogy milyen műsorral is készültök pontosan, azonban megbuktam, mint nyomozó újságíró – nevetett fel Chloé. – Mégis, hogy lehet, hogy a nézők sem tudnak semmiről, mégis ennyien kíváncsiak rátok?

– Ismerik a múltunkat és a jelenünket is. Pontosan tudják, hogy sosem okozunk csalódást. – Chloé kicsit bosszúsan húzta össze a szemeit.

– Wap, te szörnyű vagy! Percek óta beszélgetünk, de nem árultál még el semmi konkrétat! – Wap felnevetett a hallottakra.

– Sajnálom, de nem szokásom idő előtt leleplezni a műsoraimat... – mosolyodott el mindentudóan, de aztán folytatta. – Azt viszont biztosan állíthatom, hogy ma este is olyan előadást mutatunk, amilyenek eddig is jellemezték a csapatot. – Egy pillanatra elgondolkodott. – Vagyis nem. Kijavítanám magam. Ez a műsor olyan lesz, amilyenre eddig még nem volt példa. Hiszen nem csak azt ünnepeljük, hogy újra megnyitunk. – A nő azonnal értette a célzást, és a hatalmas mosoly, ami eddig az arcán volt nyomban eltűnt onnan.

– Mondd, Wap. Tudatosan terveztétek az előadást éppen erre a napra? Nem tett rátok plusznyomást, hogy elérkezett a tragédia évfordulója?

– Micsoda?! – akadt ki mindenki a színpadnál.

– Pont ma volt egy éve, hogy előadtuk azt a végzetes műsort... – magyarázta Don.

– Akkor már teljesen érthető, hogy Heniko miért nem jött vissza azonnal! – mutatott rá Mia. – Nyilván gyászol!

– Sajnos előfordul – folytatta eközben Wap–, hogy olyan emberekkel történik tragédia, akik nem szolgálnak rá a büntetésre... Heniko és Ian pontosan ilyen emberek voltak. Ők a puszta jelenlétükkel megváltoztatták a mindennapjainkat. Amikor ők megérkeztek a csapathoz olyan volt, mintha egyszerre sütött volna két nap is az égen. Ian közeli barátom volt. Az elvesztését rendkívül nehezen dolgoztam fel. Csakis azért nem lett belőlem is egy roncs, mert ott volt Heniko. Sokáig mindenki attól félt, hogy őt is elvesztjük majd, de ő nem adta fel. Élni akart, és túlélte. Harcolt és a hatalmas vesztesség ellenére visszatért a cirkuszok világába. Az a lány... mindenkinek a példaképe lehet! Az a küzdelem, ami az ő háta mögött van, elképesztő. Mérhetetlen nagy büszkeséggel tölt el, hogy egy ilyen hihetetlen ember barátjának mondhatom magam. Szerencsés vagyok, hogy ismerhetem őt, és még szerencsésebb, hogy dolgozni láthatom. Ő motivált arra, hogy ne gyászként fogjuk fel ezt a napot, mert nincs okunk szomorkodni.

– Ez annyira Henikóra vall... – mondták ki egyszerre a színpadnál öten is. Mindeközben Heniko az öltözőjében lévő kis tévén nézte Wap nyilatkozatát és hálásan elmosolyodott a hallottakra.

– Micsoda válasz... – suttogta. – Köszönöm, Wap. Te tényleg olyan barát vagy, aki mindig mellettem áll.

– Hidd el,Heniko, van neked olyanból több is! – hallatszott fel hirtelen egy kedves hang, mire Heniko azonnal odakapta a tekintetét.

– Moesy! – mosolyodott el, miközben felugrott a helyéről, hogy megölelje az építőmestert. – Istenem, de régen találkoztunk. Kerestelek volna előbb is, csak tudod... – kezdett beszélni Heniko, mire Moesy nevetni kezdett.

– Ugyan, ne szabadkozz, Heniko! Pontosan tudom, hogy mennyire elfoglalt voltál, hiszen csak pár órád volt átnézni Wap terveit. Alig várom, hogy újra ezen a színpadon lássalak. – Heniko mosolya a két füléig szaladt.

– Azt már én is várom. Elképesztő a bővítés, amit terveztél! Szenzációs lett a felújítás!

– Köszönöm a kedves szavaidat. Tomy halála után, nem hittem, hogy valaha újra építeni fogok, de ahogy telt az idő rá kellett jönnöm, hogy a meneküléssel nem oldok meg semmit. Tomy is nagyon csalódott lett volna, ha miatta hagyom abba azt a munkát, amit mindketten annyira szerettünk.

– Remélem, tudod, hogy még most is szentül biztos vagyok abban, hogy nem az történt, amit a rendőrök állítottak. Tudom, hogy Tomy sosem tett volna ilyet! – Moesy halványan elmosolyodott és a lány kezeit a kezeibe vette.

– Tudom, Heniko. Tudom. Nagyon keményen dolgozzam, hogy elégedett legyél az összes berendezéssel és, hogy minden hibátlanul működjön. Alig várom, hogy ragyogni lássalak.

– Heniko, kezdünk – nyitott be hirtelen Pete, majd amint meglátta, hogy kicsit megzavart valamit, azonnal zavarba jött. – Izé... bocsánat, akkor még várunk egy kicsit...

– Semmi gond, Peter – szakította félbe Moesy nevetve. – Csak gyorsan besurrantam sikert kívánni a művésznőnek. Már itt sem vagyok – mondta miközben kézcsókot adott Heniko kezére. – Csak ragyogj! – mondta még búcsúzóul, majd elindult kifelé.

– Hé, Moesy! – szólt utána a lány. – Előadás után egy koccintás limonádéval? – Moesy szemei felragyogtak az ajánlatra.

– Epres-bazsalikomos is játszik?

– Amilyet csak akarsz! – nevetett fel a lány.

– Az egyetlen ember itt a cirkusznál, aki a rendes nevemen hív... – jegyezte meg Pete, amint Moesy egyedül hagyta őket.

– Ha szeretnéd én is így szólítalak ezentúl, Peter... – közölte Heniko komoly hangon, de nem sok híja volt, hogy elnevesse magát.

– Kérlek, ne! – nyögött fel Pete. – Csak azt ne! – Aztán hirtelen csendben maradt, mert végignézett Henikón. – Hihetetlen, hogy pont úgy áll rajtad ez a fellépő ruha, mint annak idején!

– Én azt tartottam hihetetlennek, hogy egyáltalán megvolt! – Nézett végig magán Heniko is. – Mintha csak visszautaztam volna az időben.

– A jelmezes csajok az összes szerkódat megtartották. Milyen jól jön most, hogy előadjátok majd az összes Dance Revolution-ös számotokat.

– Nyilván Wap azért találta ki, hogy az legyen a műsor első felében, mert még megvoltak – mutatott rá Heniko logikusan. – Mindegyik számnak kicsit más a műfaja. Fontosak a fellépő ruhák, mert minden koreográfia egy új történet.

– Tudom, tudom... – szakította félbe Pete. – Nagyon jól emlékszem rájuk. Annyira fáradt voltam azokon az estéken, amikor a délutáni előadás után még fent maradtunk, hogy lássunk titeket táncolni.

– Ezt úgy mondod, mintha akkora nyűg lett volna! – nevetett fel Heniko, miközben kiindultak az öltözőből.

– Te is tudod, hogy nem volt! – vágta rá Pete azonnal. – Inkább Dontól volt az, hogy kettészakította a táncos műsort az akrobatikustól. Még szerencse, hogy hamar megtanultad az akrobatikát, így nem kellett egymás után szaladgálni. – Heniko a kijelentésre szélesen elmosolyodott, amit Pete is észrevett. – Mi az? Eszedbe jutott Ian rámenőssége? – Heniko felröhögött a kérdés hallatán.

– Embert nem utáltam még annyira, mint őt, amikor egy áttáncolt éjszaka után felkeltett fél hétkor. Ennek ellenére megcsinálta, minden áldott műsorom után. – Pete elhúzta a száját.

– Nem is emlékeztem, hogy ilyen dolgot csinált!

– Ó, ne aggódj. Méltóképpen büntettem meg érte.

– Hölgyeim és uraim – hallatszott fel a hangosítókból Wap hangja. – Kicsik és nagyok, fiatalok és öregek és természetesen mindazok, akik most minket figyelnek szerte a világon. Egy nagyobb kihagyás után a mai napon újra feltámad az Ambrózia! – kiáltotta nagy lelkesedéssel, amit örvénylő üdvrivalgás követett, mind a nézőtérről, mind kint az utcán lévő óriás kivetítők közelében. – A mai műsorunk nagyon sokrétű lesz. Először kezdjünk is egy kis varázslattal! – kiáltotta, mire a porond külleme egészen megváltozott. Kiemelkedett az ajzatból egy kör alakú színpad, amikhez a nézőtér hat különböző irányából becsatlakozott egy-egy járdaszerű folyosó. – Kedves közönségünk! Jó szórakozást kívánunk! – Wap szavait újabb tapsorkán követte majd, egy pillanatnyi sötétség után felcsendült a zene és az ének is.

– „Oh, lalalalalalala, Oh lalala, oh, oh, oh – A „lalalázásra" a színpadon ezerszínű fények kezdtek váltakozni az ütemre és a közönség is azonnal rákapott a zene lüktető alapjára. – Oh, lalalalalalala, oh lalala, oh, oh, oh. Mi vagyunk a Dance Revolution!" – hallatszott fel egy határozott kiáltás, majd a villódzó fények gyűrűjéből bevonult az Ambrózia egykori tánccsapatának teljes lány szekciója. Mindegyikük fellépő ruhája rendkívül elegáns volt és bár különbözőek voltak a stílusuk és a színviláguk is azonos körben mozgott. A feketét, a fehéret és a vöröset kombinálták. Volt, aki rövid testre simuló nadrágot, míg mások rövid tűlős szoknyát viseltek a fűzős felsőjükhöz, ami más színű volt, mint az alul viselt ruhadarab. – „Cha,cha,cha,cha!" – A zene üresjárata a kamera még mindig nem közelített rá a csapatra, de ahogy a konkrét szövegrészre került a sor, a kamera azonnal a csapat leaderére ugrott, aki természetesen Heniko volt.

– Nézz ide, édes, beszélj a telefonodba. Tettesd, hogy egy természetesen viselkedő ember vagy. – Amint a közönség felismerte őt, szinte hangrobbanás történt az Ambrózia környékén, mivel az előadókon kívül senkinek nem volt tudomása arról, hogy a jeles előadásra a régi sztárt is visszahívják. – Úgyis tudom, hogy te vagy a paparazzi, mosolygok, mert tudom, hogy ezt várod – aha, ha,ha. Minden éjszaka elbújsz és követsz valakit, most itt van egy csomó jó alany. Nincs kedved több jó riportot készíteni? Légy másokkal is nagyon kedves, mi nem ugyanabban a buliban vagyunk! – Heniko szokásához híven elképesztően jól hozta a főtáncos szerepét, miközben az énekléssel is játszi könnyedséggel bánt. Annyira természetesnek és felszabadultnak látszott, mintha eddig csak visszafogta volna magát. Ezután következett a refrén, amiben a többi lány is csatalakozott hozzá az éneklésben.

– Az élet egy parti a garázstól a nappaliig, ahányszor elindulsz – bum,bum,bum. Elkápráztató autós üldözés, virágok mindenhol, te vezetsz – bum,bum,bum. A szerelmemhez fel kell nőni, mert ára van, elűzi a sötétséget, miközben a pénz fontosabbá válik. Az élet egy parti a garázstól a nappaliig, mindegy, hogy alszom vagy sem – bum,bum,bum.Ooh, lalala, lalalala, Oohlalala, Oh, oh, oh, oh, oh, oh, Ooh, lalala, lalalala, Ooh, lalala. – Végig különböző formációkat csináltak, miközben betáncolták a színpad minden egyes pontját. A folyamatos mozgás, a fények rendkívül látványos showt eredményeztek.

– Mikor elrejtőzöm, a színfalak mögé, látni akarsz – folytatta az éneklést Heniko. – Az ember, aki játssza, a becsületest és mindig csak megy – la,cha,cha,cha,cha. A nagyszerű ember, aki csak haza készülődik, nyugtalan és beleremeg egy titkos csókba. Örült éjszaka vár ránk, fényszórókkal a szüntelen ragyogásban. Rossz fiú, rossz lány nem aggódom, nem kell kontrollálni a tánc egy stílus.

– Az élet egy parti, sokat veszíthetsz, ha eladod – kezdett újraénekelni a csapat. – Egyszer felfedezed az utolsót– bum,bum,bum. Az árnyék eltűnik az éjszaka végén, tégy egy rövid utat előre és – bum,bum,bum. A rémhírek után csillogás, az összetörtség után lángolás. Mi vagyunk a Dance Revolution!

– Én csupán szeretek és a szeretetben részesülök – szólózott újra Heniko. – Most akkor ez a szerelem egészen piszkossá vált. Nem tudom elviselni, nem tudom elviselni! De nincs okod a panaszkodásra, itt és ott – bum,bum,bum. Mondd azt, hogy többet tudsz mutatni, hogy fényesebben ragyogsz. Gyertek barátok ez a megfelelő út! – oh, lá, tá,tá.

– Az élet egy parti a garázstól a nappaliig, ahányszor elindulsz – bum,bum, bum. Elkápráztató autós üldözés, virágok mindenhol, te vezetsz – bum,bum,bum. Egy csepp könny folyik le most, eddig ragyogó gyémánt volt. Az élet egy parti a garázstól a nappaliig, az élet egy parti–je,je. Mindegy, hogy alszom vagy sem – bum,bum,bum. – Még a zenének vége sem volt, amikor a közönség megkezdte őrjöngését. A taps még több percig tartott, de mit sem vesztett hang erejéből. Heniko biztosította azt, amit a közönség és mindenki várt: egy fantasztikus előadást a nagyérdeműnek. A Kaleido színpadon relatíve egy emberként kapott sokkot mindenki, és nem volt egyértelmű eldönteni, hogy ennek oka Heniko hirtelen megkerülése, vagy maga a produkció.

– Hűha! – találta meg elsőkét Taylor a hangját. – Azt hiszem... megtaláltuk.

– Mondtam én, hogy semmi baja! – jegyezte meg Alica vigyorogva.

– Mi volt ez a hihetetlen tánc? Annyira látványos volt az egész! – hüledezett Mia.

– Én meg azt hiszem, kezdem érteni miért nyafogott az a Stars... – állapította meg May. – Heniko tényleg arra termett, hogy a színpadon legyen!

– Engem csak az érdekel, hogy nem törte ki a nyakát abban a legalább tíz centis cipőben! – hüledezett Sarah, mire többen felnevettek. Kalos, aki eddig a felrobbanás határán táncolt, most elképesztően büszke volt. Donban is hasonló érzelmek vegyültek. Tudta jól, hogy milyen Heniko. Ismerte régóta, ennek ellenére a lány mindig tudott meglepetéseket okozni neki.

– Jó estét, Japán! – kiáltotta Heniko japánul, amit azonnal hatalmas válaszreakció fogadott. – Hazajöttem! – kijelentésére az előbbi csak fokozódott. Henikónak pár percet várnia is kellett, hogy folytatni tudja. – Annyian vagytok most itt! Ez egyszerűen csodálatos! – Időközben az egész felvétel alatt élőfordítás jelent meg, hogy mindenki érthesse a lány szavait. – Melegebb fogadtatást nem is kaphattam volna tőletek! Viszont nem is húzom tovább az időt! Folytassuk a műsort! – mondta, mire egy újabb zenei betét indult el. – „Hétvége, éjfél, fények és sötétség, táncparkett, kiabálás és sikítozás, ez a normális emberi természet" – kezdett bele Heniko az énekbe, a csapata pedig táncolva követte. – Méregetjük egymást, egymás szemébe nézünk, a stratégia határait feszegetjük. A hamis szerelem egy gyümölcs nélküli virág.

– Á, á, á, á – énekelt vele a tánckar.

– Nem fogom...

– Á, á, á, á.

– Nem fogom... A tomboló ritmus, a hangok a fülemben. Egy hamis szerelemről beszélek. Kezded látni ébredező álmaidat? Akarsz a szeretőm lenni? Megszámlálhatatlan buborék tör fel a csillogó pohárból, megtörve a ragyogó fényt, mely megvilágítja halványuló szerelmünket.

– Mindenki egy pók, de pillangónak tetteti magát. Je, je, je – énekelt egyszerre a csapat minden tagja. – Egy aroma édes illata. (A virág illata.)Pók, aki pillangónak tetteti magát. Je, je, áh, áh. Egy szín, hogy becsapd a szívemet. (A virág színe.) Virág... egy múlandó szerelem. Virág... gyanús virágokat hozva.

– Tégy fel egy maszkot és felejtsd el önmagad – lépett előre újra Heniko –, ekkor mutatkozik meg az igazi emberi természet. Táncolj, ahogy igazi éned tenné, a lézer széttépi a sötétséget. A véget érő éjszaka megbízhatatlan, ismersz hamis szerelmet? Te is rámosolyogsz arra a lányra, az emberek hullámain úszik. Akarsz a szeretőm lenni?

– Akarsz a szeretőm lenni? Akarsz a szeretőm lenni?

– Megszámlálhatatlan buborék tör fel a csillogó pohárból, a ragyogó fény, a vad hangok örvénye.

– Mindenki egy pók, de pillangónak tetteti magát – énekelte a tánccsapat, és a közönségből sokan szintén csatlakoztak hozzájuk. – Je, je, je. Édes szavak hálója (A virág illata.) Pók, aki pillangónak tetteti magát. Je, je, áh, áh. Egy csapda, ami úgy tesz, mintha maga is csapdába esett volna. (A virág színe) Virág... most múlik. (A szív) Virág... csábítóan virágzik.

– Megrészegülök a zenétől, – szólózott megint Heniko. – tovább akarok így érezni. Ne hagyd abba DJ, csináld pont így egész este! El akarok felejteni minden egyes napot, Egy féktelen csókkal, melyet nem látott senki.

– Mindenki egy pók, de pillangónak tetteti magát. Je, je, je. Egy aroma édes illata. (A virág illata.)Pók, aki pillangónak tetteti magát. Je, je, áh, áh.Egy szín, hogy becsapd a szívemet. (A virág színe.)Virág... egy múlandó szerelem. Virág... gyanús virágokat hozva. Virág... most múlik. (A szív) Virág... csábítóan virágzik. Virág! – Szinte alig hallatszott az utolsó kiénekelt szó az újabb ováció miatt. Ám ezt a számot már nem ünnepelte percekig a csapat, mert itt volt az ideje a ruhaváltásnak. A színpadon annyi időre lett sötét, amíg a lányok lefutottak a színről. A közönség ennek ellenére monotonon tapsolt és a tánccsapat nevét kántálta.

– Elképesztő az a fanatizmus, ami ott náluk van... – suttogta Taylor. – Itt is szeretnek minket, de Heniko ott olyan, mint egy Isten!

– És Don ennek ellenére ideküldte! – jegyezte meg Julien kicsit hangosabban. Don az egyértelmű célzás hallatán azonnal a férfire nézett.

– Csak egy szavatokba kerül, és nem engedem vissza – mosolyodott el gonoszan.

– NE! – kiáltotta a csapat majd egy emberként. Kalos laposan nézett a barátjára.

– Don... Nem erről volt szó – mondta komoly hangon, mire Don elnevette magát.

– Ne aggódjatok, úgysem maradna ott – nyugtatta meg őket Don, miközben a tévé képernyőjére nézett, ahol egy zenés videót vetítettek a régi Ambróziás mindennapokból. – Ő már ide tartozik.

– Ayo DR! – hallatszott fel Heniko kiáltása, ami azt jelentette, hogy már kezdődik is a következő szám. – Igen, igen. Kezdhetünk? – kérdezte, miközben a kamera elkezdte újra venni a csapatot, akik most elképesztő hipp-hoppos szerelésekben feszítettek a színpadon.

– Omo! – énekelt bele a tánckar.

– Nézz csak rá! – folytatta Heniko, aki annyira jól hozta a flegma rappert is, mintha ezt is nap, mint nap csinálta volna. – Mi késztette arra, hogy levágja a haját? Hah?

– Omo!

– Nézz rá megint! Tetőtől talpig megváltoztatta a stílusát!

– Miért tette? – kérdezte Heniko a szövegben kissé túljátszott gesztikulációval. – Iszonyatosan kíváncsi vagyok, hogy...

– Miért tette?

– Mondd csak el! Ha, ha! Hadd mutatkozzam be! Egy igazi bajkeverő vagyok! Kövess! –mondta kihívóan a kamerába, miközben megrántotta a szétnyitott pulóvere két oldalát, amin temérdek szegecs, különböző figurás folt és kitűző szerepelt. Mindegyiken egy-egy rajongója fotója volt. A fején egy piros-fekete fullcupot viselt, aminek az elején az Ambrózia logója szerepelt, két oldalán pedig szárnyak. Haját teljesen kiegyenesítették, arcán pedig egy erősebb sminket viselt. A pulóvere alatt egy hasvillantós pólót, míg alul egy rendkívül színes leggingszet és egy mini farmert viselt. Lábára pedig egy magas szárú, nagynyelvű edzőcipőt húzott.

– Oh, oh, oh, igen! Oh, oh, oh, igen!

– Te, tényleg más vagy! Mégis ki ez a csaj? Nevetséges! Tudtad, hogy túl magabiztos vagy? Azt mondja, hogy átlagos vagyok!

– Uh...

– Úgy tűnik, tetszik neki a srác!

– Nem lehet! Nem lehet!

– Olyan szép és szexi lett! – magyarázott Heniko, miközben az énekes-rappelős részei mellett megállás nélkül táncolt is. – Amiatt, a srác miatt? Majdnem megkérdeztem, hogy milyen sminket használ! Igazság szerint, amikor először megláttalak, a szemeid olyanok voltak, mint egy sebzett állaté! Már attól elszédültem, hogy beszéltem veled!

– Te, tényleg más vagy! – énekeltek a lányok egyszerre.– Te, tényleg más vagy! Oh, oh, oh, igen! Oh, oh,oh, igen!

– Te, tényleg más vagy!

– Oh, oh, oh, igen! Oh, oh, oh, igen!Te, tényleg más vagy! Oh, oh, oh, igen! Oh, oh, oh, igen!

– Te, tényleg más vagy! – szólózott Heniko előlépve. – Ayo! Állj! Hadd mutassak mást is! – kiáltotta, majd a csapat rákezdett a dal refrénjére.

– Van egy pasim, aki jóképű, van egy pasim, aki kedves! Van egy pasim, egy jóképű pasi, aki ellopta a szívem! Van egy pasim, aki jóképű, van egy pasim, aki kedves! Van egy pasim, egy csodálatos srác, akibe teljesen beleszerettem!

– Ah, Hercegem! – folytatta Heniko, miközben éneklésre és tombolásra buzdította a nézőket. – Mikor jössz, és mentesz meg?A karjaidba veszel majd, és elrepülsz velem, mint egy tiszta álomban? Sokkot kaptam, a lelkem összeomlott, smink nélkül akarja látni az arcomat! Én tényleg kedvelem őt, szóval rendben van, ha így mutatom meg magam?

– Oh! Soha! Ugye? Ugye?

– Vigyáznom kell arra, amire vigyázni kell!

– Igazam van? Igazam van?

– Nem szabad ezt elfelejtenem addig, amíg meg nem szerzem az egész szívét!

– Oh, oh, oh, igen! Oh, oh, oh, igen! Még ha egész éjszaka fent is maradok, az sem elég mindenre, mindenre!Oh, oh, oh, igen! Oh, oh, oh, igen!

– A dolgok, amik a legjobban érdekelnek minket.

– Minden... minden!

– Figyeljetek! Ti mind ismeritek őt, igaz? Kissé fiatal, de belül érett! Néha megbízható, akár egy báty, de amikor bájosan viselkedik, akkor annyira aranyos!

– Oh, oh, oh, igen! Oh, oh, oh, igen!

– Te örült vagy! Örült!

– Oh, oh, oh, igen! Oh, oh, oh, igen!

– Te örült vagy! Örült! Nagyon mérges vagyok! A pasim nem úgy kezel engem, mint egy nőt! Mit kellene tennem, amikor minden reménytelen? Féltékennyé kellene tennem? Annyira dühítő! Mit tegyek?

– Nem lehet! Nem lehet!

– Ne állj meg! Vigyük vissza száznegyvenre!

– Van egy pasim, aki jóképű, van egy pasim, aki kedves! – énekelték hangosan a közönség soraiban. – Van egy pasim, egy jóképű pasi, aki ellopta a szívem! Van egy pasim, aki jóképű, van egy pasim, aki kedves! Van egy pasim, egy csodálatos srác, akibe teljesen beleszerettem!

– Mindig te vagy az, aki mellettem áll, és figyel rám!

– Te...te vagy!

– Nagyon boldog vagyok, mert minden rendben lesz!

– Van egy pasim, aki jóképű, van egy pasim, aki kedves! Van egy pasim, egy jóképű pasi, aki ellopta a szívem! Van egy pasim, aki jóképű, van egy pasim, aki kedves! Van egy pasim, egy csodálatos srác, akibe teljesen beleszerettem! Van egy pasim, aki jóképű, van egy pasim, aki kedves! Van egy pasim, egy jóképű pasi, aki ellopta a szívem! Van egy pasim, aki jóképű, van egy pasim, aki kedves! Van egy pasim, egy csodálatos srác, akibe teljesen beleszerettem! Van egy jóképű pasim!

Henikóék körülbelül egy órán keresztül csak táncoltak és énekeltek minimális megszakításokkal addig, amíg átvették a következő fellépő ruhát. A közönség hihetetlenül élvezte az előadást. A fanatikus rajongóknak különösen nagy élmény volt, hiszen ők már akkor is látták ezeket a táncokat, amikor Henikóék először bemutatták. Azonban míg ők és mindenki más is elmerült a produkciók évezésében, addig az Ambrózia alagsorában Carlos és bandája szörnyű dologra készült.

– Szóval mindenki tudja, mit kell tennie?– kérdezte Carlos végignézve az emberein.

– Persze, Főnök! Mindenki tudja!

– Annyiszor zongoráztuk már át, hogy lehetetlen is lenne elfelejteni! – könnyelműsködött egy másik.

– Ne lazáskodjátok el. Most tényleg nem szabad hibáznunk. Ez közelről sem olyan lesz, mint az eddigi akcióink. Ráadásul a legkisebb hiba, és nem csak Madcapot nyírjuk ki, hanem több ezer embert is.

– Lehet, hogy hülyének nézel, de én rohadtul nem vágom, mi bajod van ezzel a macával. Jó, oké, lenyomott a tűzforgatásban, de ezért felesleges a börtönt kockáztatnod. – Carlos majdnem habzó szájjal nézett az emberére.

– Ez kurvára nem arról az istenverte tűzszarozásról szól! – emelte meg a hangját idegesen. – A megbízóm a halálát akarja, én pedig nem bánom, ha átsegíthetem a túlvilágra. Ami pedig titeket illet, elég szép összeget kaptok a munkátokért, szóval ne fárasszatok a felesleges megjegyzéseitekkel. Csak azt akarom, hogy végezzétek el a dolgotokat!

– Jól van már, segnor. Nem kell itt pörögni ötezres fordulaton. Elvállaltuk, véghezvisszük, ahogy azt kell.

– Nagyon helyes. Ne okozzanak csalódást!

– Bízhat bennünk. A kis csaj ebből a cirkuszból már csak koporsóban távozhat.

***

Leon úgy ült a székben és nézte a televízió képernyőjét, mintha a kijelző csak megbabonázta volna. Egyszerűen lenyűgözte Heniko, aki annyira tündökölt az Ambrózia színpadán, mintha egy valódi csillag lett volna.

– Mégis, hogy lehet az, hogy ez a lány egyszerre jelenti számomra a perzselő poklot és az édes mennyországot is? Pár pillanatig még majd meg voltam őrülve attól, hogy semmit sem tudok róla. Még az is jobban megnyugtatott volna, ha Spencerrel van, mint az, hogy fogalmam nincs, merre lehet. Mégis ki gondolta volna, hogy visszamegy Japánba? Vajon miért nem említette soha, hogy pontosan mikor van a balesetének az évfordulója? Azt érzem, hogy mellette kellett volna lennem ezen a napon. Persze biztosan nem kért volna belőlem, de egyszerűen ezt érzem. Mégis honnan van ennyi ereje? Honnan nyeri, hogy egy ilyen súlyos dologgal a múltjában is így képes ragyogni a világnak? Ott akarok lenni Japánban. Ott akarok lenni annál a cirkusznál! – Hirtelen aztán Leon arra lett figyelmes, hogy a kamera Heniko értetlen arcát veszi, akin egyértelmű volt, hogy nem tudja mi is fog történni. Egyből félre is dobta a gondolatait, és most megint feszülten figyelni kezdett.

– Úgy látom ez azon ritka pillanatok egyike, amikor Henikót éri meglepetés! – állapította meg Sarah. Közben az osztott képernyőn menni kezdett egy video, amit a cirkusz hatalmas kivetítőjén is vetítettek, a másikon pedig végig Henikót mutatták.

– Ez most mi akar ez lenni? – kérdezte Heniko hallhatóan, akinek nagyon fura volt, hogy az eddigi kezében lévő irányítás egyszerűen eltűnt onnan. Pillanatokon belül megjelent a kivetítőn a régi cirkusz egy fotója, amit egy csodálatos naplementében örökítettek meg. ezután szép cikornyás betűkkel a következő idézet volt olvasható: „Álmod az álmom... te pedig csak ragyogj, kicsi Csillag." – Heniko, amint elolvasta és értelmezte a mondatot, azonnal a szája elé emelte a kezeit. Pontosan tudta, hogy kihez tartoztak ezek a szavak: Ianhez. Amint a szám üteme változni kezdett, a kép eltűnt, helyette egy halvány sziluett látszott a távolban, de a melódia előrehaladtával a kép egyre közeledni kezdett. Egy lány alakja rajzolódott ki, aki egy hosszú, lenge nyári ruhát viselt és a tenger sekély részében álldogált. A gyenge szellő szemtelenül fújdogálta a lapockájáig érő barna haját és incselkedett a finom ruhaanyaggal. Hirtelen aztán, mintha csak hívták volna, a kamera felé pillantott, és nagy mosollyal nézett a felvételt készítő személyre.

– Heniko! – döbbentek le mindannyian a színpadnál. A képen egyáltalán nem azt a lányt látták, akit ők ismertek. Persze Heniko itt is nagyon vidám volt, de az a sugárzás, ami most tárult a szemük elé, ilyennek még sosem látták.

– Egy nyári éjjel megláttalak...– indult el közben a zenei aláfestés és közben a felvétel is elugrott a partról. A kép most a cirkusz akkori porondját mutatta, és azt a jelenetet rekonstruálták rajta, amikor Heniko és Ian először pillantották meg egymást. – Csendben álltam, nem kérdeztem, ki vagy. Tudtam, rád vártam, álmom volt e nap. Vágyom rád, oly messze vagy! – Amíg idáig eljutott a szöveg, addig Henikóról és Ianről voltak összevágva különböző pillanatok. Ez a második versszakig tartott ki, miközben hol képek, hol jelenetetek váltották egymást. Heniko szíve teljesen összeszorult a látottakra és mintha csak újraélte volna azokat a pillanatokat. – Ha szavad hallom, megvédelek. Egy szót se szólsz, én értelek. Szállj velem, feledve bűnös napokat. Vágyom rád, oly messze vagy...– Ennél a résznél egy olyan eset volt látható, amikor Heniko elbénázott egy ugrást és a trapézról a háló irányába zuhant. – A hangod hallom, ha zúg a szél – Ahogy ez a versszak elhangzott, egy kéz határozott mozdulattal kapta el a zuhanó lányt, azonnal felrántotta magához, szorosan átölelte, hogy ne essen baja. – Mondd, hol maradsz, ha a csend kísér.

Elsuttognám minden titkomat. – Ian kezét a lány akkor még befogott hajához emelte és egy finom mozdulattal kirántotta belőle az egyszerű kis szalagot, ami addig összetartotta a copfot. A lány meglepetten nézett fel, mivel nem számított ilyen húzásra a férfi részéről. – Vágyom rád, oly messze vagy! – Mutatta a felvétel előbb a férfi, majd a lány szemeit. Vágyom rád, oly messze vagy! – Ian magához ölelte Henikót, majd lágyan megcsókolta. – Kevésnek érzem minden sóhajom. – Innentől a vetítés új fordulhatott vett. Míg az eddigi képek vidámak, szerelmesek és boldogok voltak, addig a következők sötétek és fájdalmasak. Heniko egy sötét terem volt látható, ahol rendkívül keményen gyakorolt. – Üressé vált minden mondatom.

Még egyszer láthatnám az arcodat. – Ennél egy temető képe jelent meg. Heniko Ian még betemetetlen sírja előtt állt, majd megcsókolt egy fehér rózsát és elejtette azt. – Vágyom rád, oly messze vagy. Kérlek, ne sírj, ha valami bánt. Hívj, egy szó, s dalom érted kiált.– Pont ugyanúgy állt, ahogy abban a pillanatban is, amikor felismerte, hogy minek is lesz a szemtanúja. Nem volt másra képes, csak nézni a képeket és emlékezni. Szemeiben gyülekeztek a könnyei, azonban még nem csordultak ki onnan. Bár a szívében újra és újra fellobbant a szerelem, azt, amit Ian iránt érzett, az sosem múlt el benne igazán. – Rám találsz majd, tudom, eljön az a nap.Vágyom rád, oly messze vagy.

– Vágyom rád, oly messze vagy...– suttogta Heniko, de annyira halkan, hogy igazából a hangok ki sem jöttek a száján. A közönség együttérző tapsolással és szemtörölgetéssel reagálta le a felvétel végét. Heniko azonban nem maradt sokáig a színpadon, pár pillanat múlva a videó végeztével le is jött onnan.

– Ne haragudj, Heniko! – borult a nyakába Lil, amint beérkezett a függöny mögé. Heniko szorosan megölelte a barátnőjét.

– Ne magyarázkodj – suttogta Heniko halkan és nyugodt hangon. – Jó volt így. Neki is ki kellett vennie a részét a mai napból. Most viszont megyek átöltözni. Kezdődik az igazi műsor. – Lil hitetlenkedve pillantott rá.

– Hogy-hogy most?! És akkor ezt az egy órás fellépést mégis minek neveznéd?! – Heniko egy elégedett félmosolyra húzta a száját.

– Előjátéknak...

***

Miközben Heniko felkészült, addig a színpad drasztikusan átalakult. A kör alakú színpad lesüllyedt és helyére trambulinok emelkedtek ki. Ugyanebben az időben a trapézok is lesüllyedtek a magas plafonból, majd amint az utolsó elem is a helyére került, elkezdődött az este akrobatikus műsorrésze. A színpadon megjelent a Heniko által megformált Beca, aki egy teljesen hétköznapi lány volt, egészen addig a pillanatig, amíg rá nem döbbent, hogy ő ennél sokkal többre hivatott. A közönség imádattal nézte, ahogy Heniko a parádés ugrásaival fejezi ki zaklatott karaktere érzéseit. Hamarosan a lányban megfogant az ötlet, hogy a kizsákmányoló gazdag embereknek vissza kell adni a kölcsönt. Miközben ő fent a trapézokon és trambulinokon ugrált, addig a táncosok a szenvedő szegény emberek sorsát ábrázolták a koreográfiájukban. A jelenet fénypontja az volt, amikor Heniko egy rendkívül magas ugrás után, egy teljesen testre simuló fekete overallban vált azzá a mester tolvajjá, aki céljául tűzte ki a gazdagok megrablását. Wap rendkívül jól meg tudta jeleníteni a színpadon a különböző rablásokat. Volt, ahol Henikónak egy kötélen lógva kellett elemelnie valamit, de olyan is volt, amikor a lézer lámpák fénye elől kellett ugrálnia a trapézok és kötelek gyűrűjében. Az egész előadás alá egy anno még Roxy által komponált zeneművet tettek, amivel még izgalmasabbá és élethűvé tették a különböző akciókat. Hamarosan megjelent a színpadon Sayumi is, aki egyéni szólójában, annak a rendőr-kapitánynőnek az érzéseit hozta porondra, akinek eltökélt célja lett elkapni a bűnözőt. A történet pikantériája az lett, hogy a civil életben Sayumi karaktere, Dya, és a Heniko által megformált Beca legjobb barátnők voltak. Az Ambrózia tagjai nagyon el voltak képedve rajta, hogy a két lány mennyire parádésan dolgozik össze, ahhoz képeset, hogy csupán pár órája találkoztak először. Bár többen szerepeltek a darabban, a két lány vitte a hátán az egész előadást, egymásra licitálva a merészebbnél merészebb mutatványokkal. A darab végig rendkívül izgalmas és lebilincselő volt. Ahogy az eseménysor közeledett a finálé felé, Carlos a telefonjáért nyúlt.

– Itt Charlie. Az angyalka a helyén. Ördögök, izzítsátok fel a poklot! 

Megtaláltam a tökéletes bandát, akik a legjobban visszaadják azt, amit Henikóék éneklős-táncolós műsorukban csináltak. Ezer hála a Girls Generation koreai lánybandának, hogy léteznek!
A visszaemlékezős video montázst a Zanzibár – Vágyom rád c. dala ihlette.

1. Paparazzi -

2. Flower Power -

3. I got a boy -

4. Múltidézés -