77. fejezet

Jerryn látszott, hogy biztosan nem fog válaszolni, bármivel is próbálkozzanak. Ezzel tökéletesen tisztában volt az ügynők is, ami csak még inkább feldühítette. Már éppen azon volt, hogy egy újabb méretes ütést mérjen Jerry arcára, amikor meghallottak egy határozott kiáltást.

- Elég!

- Mégis ki merésszel belepofázni a dolgomba? - fordult meg a hang irányába.

- Stefan Windsor! - mondta meg a nevét Stefan határozott és komoly hangon. - Arcátlanok! Mégis hogy merészelnek kezet emelni a személyes testőrömre?! Kinek képzelik magukat?!

- Üdvözlöm, Felség... - sasszézott ki a tömegből Wilkins. - Lady Cecily megbízásából érkeztük, mégpedig azért, hogy visszavigyük önt Angliába.

- Hogy mondta? - döbbent meg Stefan. - Mégis hogy merészel a mostohaanyám bármilyen parancsot kiadni?

- Tekintve, hogy Carl koronaherceg egészsége megrendült, nincs ebben semmi különös - mutatott rá Wilkins. Stefan agyában kezdek a szakadás határáig feszülni az idegek.

- Elmondom mit fognak tenni, Wilkins - magyarázta Stefan kemény hangon. - Fogják magukat, és azonnal visszatakarodnak Angliába. Én pedig majd akkor fogok visszaindulni, amikor én azt jónak látom.

- Felség, úgy hiszem ön félreértett engem. A parancsunk egyértelmű volt Ha nem tart velünk önszántából, akkor erőszakkal fogjuk magunkkal vinni.

- Kezet merne emelni a leendő uralkodójára? - kérdezte Stefan gúnyosan. - Nem mondom, van vér a pucájában.

- Felség, én csak egy katona vagyok, aki követi a felettesei parancsát.

- Tisztázzuk. Csak, hogy jól értem-e - kezdett bele Stefan, olyan stílusban, mintha csak gyerekekhez beszélnie. - Magunk képesek lennének engem... azaz Anglia leendő királyát, akár erőszakkal is hazarángatni egy olyan nőszemély parancsára, aki csak azért került be a királyi családba, mert az apám valamikor látott benne valamit.

- Jelenleg Cecily irányítja az országot!

- Valóban? Nem emlékszem, hogy jelen lettem volna az apám vagy a nagyanyám temetésén...- Wilkins nagyon hamar leszűrte, hogy így egyáltalán nem fognak egyről a kettőre jutni. Az egyik emberére pillantott, aki határozottan jelzett neki valamit.

- Nem akartam ezt tenni, de ön kényszerített rá... - sóhajtotta a férfi. - Ha nem jön velem most azonnal, nem tudom megígérni, hogy a barátnője biztonságban marad... - Stefan teljesen ledöbbent.

- Mit beszél? Mégis műveltek Henikóval?! - támadt nekik nagyon dühösen.

- Még semmit. De az emberem csak a parancsot várja az étterem közelében, ahol a lány is van. - Stefan patthelyzetbe került. Innentől kezdve relatíve egy választása volt.

- Csak abban az esetben megyek magukkal, ha a saját szememmel láttam, hogy a lány jól van!

- Kénytelen lesz megbízni a szavaimban, mert azonnal indulunk - közölte a fekete terepjárók felé bökve. - Szálljon be, Felség!

- Ne aggódj, Stefan, majd én mindent elmondok neki! - kiáltotta Jerry, akit időközben Evával együtt kitettek egy másik autóból. Eva, amint lehetett, el is szaladt onnan.

- Számítok rád, Jerry - szólt vissza a testőrének, majd keserű szájízzel az egyik kocsiba szállt. - Ha csak így tudhatom biztonságban, akár a pokolba is alászállok, ha kell. Azonban Cecily ezért megfizet. Nem fogja megúszni szárazon, amit velem és a számomra fontos emberekkel művelt.

***

Heniko gyanútlanul sétált ki az étteremből, és csak a négy elhúzó terepjárót látta. Valójában Wilkins története átverés volt. Heniko egy percig sem volt bajban, azonban Stefannal pont az ellenkezőjét hitették el. A lány aggódni kezdett az autók láttán, ezért egyből futni kezdett a szállásuk felé. Volt egy olyan érzése, hogy valami baj van.

- Jerry! Jerry! Úristen, mi történt? - kérdezte adódva. - Ugye jól vagy? Fáj valamid?!

- Nem, jól vagyok...- hazudta spontán.

- De mégis mi történt? Stefan hol van? - Jerry nem akart válaszolni, de végül kibukott belőle az igazság.

- Elvitték. - Heniko azt hitte rosszul hallott.

- Tessék? Elvitték? - kérdezte a lány döbbenten. - De hát mégis kicsodák?!

- A mostohaanyja embereket küldött utána a palotából. Valahogy kiderítették, hogy idejött. Nem akart visszamenni, de azzal fenyegették meg, hogy bántani fognak, ha nem engedelmeskedik.

- De hát én nem voltam bajban. Ott maradtam az étteremben, ahogy megbeszéltük! - Heniko erőtlenül rogyott Jerry mellé. - Hogy lehet ennyire szívtelen nőszemély az anyja... - suttogta. - És az egész az én hibám.

- Dehogy is,Heniko! - ellenkezett vele Jerry, miközben megölelte. - Tudod, azok az emberek, akiknek sosem volt hatalom a kezükben, megrészegülnek attól, ha hirtelen magas pozícióba kerülnek. Cecily csak egy egyszerű nő volt mindaddig, amíg Carl feleségül nem vette.

- Azt hiszem, visszamegyek a színpadra. Stefan nélkül értelmetlen itt maradnom.

- Én is így teszek. Hazamegyek Los Angelesbe. Félek, ha utánamennék, úgysem engednének a közelébe. Hirtelen meghallotta, hogy csörögni kezd a telefonja. Először azt hitte, Stefan az, ezért őrült módon keresni kezdte.

- Halló, Stefan?! - szólt bele izgatott hangon.

- Sajnálom, Heniko, de Lil vagyok...- érkezett a válasz.

- Ó, Lil! Sajnálom, de különben örülök, hogy hallok felőled - mosolyodott el halványan. - Régen beszéltünk.

- Hát persze, mert a sztároknak luxus lett felvenni a telefont - gonoszkodott a lány, mire Henikónak a szája is tátva maradt.

- De ez nem is... - kezdett volna ellenkezni Heniko, de Lil a szavába vágott.

- Ráérsz most?

- Tessék? - csodálkozott el a lány. - Hogy érted ezt?

- Úgy értem, hogy ráérsz-e arra, hogy ideutazz.

- Japánba?

- Annyira régen voltál már itt, hogy nem emlékszel az országra sem? - szúrt oda még egyet a lány. Heniko erre elnevette magát. - Na, végre valami Henikós reakció! - mosolygott a telefonba Lil. - Szeretnénk, ha jönnél, ha ráérsz. Donnal majd kifizettetjük az utad.

- Nem kell mimdig, mindenre lehúzni Dont. Nem vág földhöz egy repülőjegy.

- Én kérek elnézést, sztárkisasszony. Tehát akkor mikor jössz?

- Megyek a reptérre és a következő géppel repülök is Tokióba.

- Pontosan ezt akartam hallani! Már most várunk! Szólok a többieknek is! Nagyon fognak örülni! Csáó! - köszönt el Lil, majd le is tette a telefont.

- Úgy sejtem, csak egyedül repülök Amerikába - jegyezte meg Jerry mosolyogva.

- Igen. A barátnőm a volt cirkuszomnál megkért, hogy utazzam oda.

- Biztos jó ötlet ez ezek után?

- Azt hiszem, ez a legjobb, amit tehetek. Kicsit megviseltek ezek a történések.

- Amint visszajöttél, keress majd meg! Látni akarom, hogy rendben vagy-e! - kérte Jerry.

- Úgy lesz, Jerry! - mosolygott rá Heniko, majd újra megölelte Jerryt. Miután megvoltak a búcsúzkodással, mindketten elindultak, hogy összeszedjék a holmijukat, és megvegyék a jegyeiket. De míg egyikük a sziget bal oldala felé távozott, addig a másik jobbra tette ugyanezt. Henikónak szerencséje volt, és időben elért egy olyan gépet, amivel tizenegy óra körül már meg is érkezett a legkeletibb szigetországba. A reptéren a régi három jó barátja várta,Any, Lil és Pete.

- Srácok! - kiáltott Heniko mosolyogva. - Úgy hiányoztatok már!

- Heniko! - ugrott nyakába egykori nagy haverja, Pete.

- Istenem! Te nem változtál semmit! - nevetett fel a lány.

- Na, jól van. Elég lesz! Hadd ölelgessük meg mi is egy kicsit! - vágta fejbe Lil.

- Na! - nyafogott Pete, s míg ők kisebb nézeteltérésbe kerültek egymással, Any üdvözölte Henikót.

- Isten hozott itthon! - mosolygott rá Any, Henikónak pedig a lelkéig hatoltak ezek a szavak. Ezt hallva Lilék is abbahagyták a civakodást. Ez a pár szó mind a négyüknek többet jelentett, mint egyszerű három szó.

- Menjünk akkor haza! - közölte Heniko, mire a három barátja szélesen elmosolyodott. A kocsiban végig beszélgettek,Henikónak és a barátainak is rengeteg mesélnivalója volt.

- MI?! - kiáltott fel Lil olyan hangerővel, hogy Pete, majdnem lesatuzta az autót.

- LIL, TE NORMÁLIS VAGY?! - kiáltott rá Pete. - Majdnem meghaltunk miattad!

- Te ülsz a volán mögött, szóval sokkal inkább miattad - jegyezte meg Lil egy metsző pillantással, majd újra visítani kezdett. - Mi?! Hogy az istenben történhetett veled ilyen?!

- Nem tudom - vonta meg a vállát Heniko. - De azt hittem, már tudni fogtok róla. Csak Amerikában tonna szám vannak az erről szóló újságok.

- Hogy lehetsz ennyire érdektelen?! Relatíve már egy ország királynője vagy!

- Na! Azért az a színt még bőven odébb van! - állította takarékra a lány. - Valami előadás miatt hívtatok, nem? Erre te máris kirúgnál ebből a feladatkörből?

- Aj... ez annyira menő - merült el az ülésben Lil. - Annyira romantikus! - Heniko megforgatta a szemét és úgy vette észre a szótlan Anyt.

- Hé, hát te? - suttogta neki Heniko. - Ne aggódj, egy jó ideig még biztosan nem hagyom abba. - Any ezt hallva megrázta a fejét.

- Nem arról van szó - mondta csendesen.

- Hát akkor? - érdeklődött Heniko egy mosollyal.

- Nem tudom, hogy elmondjam-e.

- Any, barátok vagyunk. Tudod, hogy mindent elmondhatsz. - Any erre félénken rápillantott, majd egészen csendesen ejtette ki a következő szavakat.

- Én végig azt reméltem, hogy Leon mellett találod meg az igazi boldogságot.

***

Másnap reggel Taylor eszeveszett rohangálásba kezdett a színpadnál. Mivel Heniko csak a hétvégére ment el, biztos volt benne, hogy már akkor a színpadon találja majd. Muszáj volt megbeszélnie vele a Juliennel kapcsolatos dolgokat, mert vasárnap már nem volt képes rá, hogy a férfi tíz méteres közelségén belül legyen. Nem tudta, mit reagáljon. Fogalma sem volt róla, hogy ez a csók most akkor mit is jelentett voltaképpen.

- Ti láttátok Henikót? - kérdezte pár embertől reménykedve.

- Henikóról beszélünk. Keresd talán az edzőteremben. - Taylor azonnal el is indult arra felé, ám arról fogalma sem volt, hogy Juliennek is hasonló tervei vannak.

- Heniko! Beszélnünk kell! - kiáltották egyszerre, amint beléptek az edzőterem két különböző bejáratán.- Te meg mit keresel itt?! - kezdték döbbenten, amint felfedezték a másikat és a hasonló céljaikat.

- Nem tudom észrevettétek-e, de Heniko nincs itt - ugrott le a trapézról Leon, a háló segítségével földre érkezve. .

- Leon...

- Oswald.

- Mi az? - jegyezte meg gúnyosan Leon. - Lecseréltétek a szinkront kánonra?

- Milyen szörnyen vicces vagy - cinikuskodott Julien is. - Inkább tedd magad hasznossá, és mondd meg, merre van Heniko! - Leon hozta a fapofát, de magában kínosan elhúzta a száját.

- Nem tartozik nekem elszámolással, hogy mikor hova megy - mentette ügyesen a helyzetet.

- Hihetetlen ez a lány! Hova tud eltűnni? - hitetlenkedett Julien.

- Különben, ha a kimondatlan szerelmi szálatokat akarjátok kibogozni, azt inkább oldjátok már meg ketten. Neki is van elég baja, nem? - kérdezte, majd, mint aki jól végezte a dolgát, egyszerűen csak magára hagyta azt a kettőt. Julien és Taylor hosszú, kínos csendben álltak egymás mellett, míg végül Julien volt az, aki megtalálta a hangját.

- Te is azért kerested Henikót, hogy elmondd neki, igaz?

- Igen - felelt Taylor őszintén. - Nagyon összezavarodtam...

- Sajnálom, hogy elvesztettem a fejem. Nagyon bánom, hogy a fejedhez vágtam azokat, amiket mondtam.

- Tudod... a szüleim autóbalesetben haltak meg, amikor kicsi voltam. Emlékszem mennyit nevettünk anyáékkal. Egyszerűen tökéletes volt az életem. Aztán egy napon mindennek vége lett. Először a nagynénémhez kerültem, aki azért vett magához, hogy élvezhesse az örökségemet. Nem is titkolta a célját. Alig várta, hogy betöltsem a tizennyolcat. Csakhogy én sem voltam bolond, ezért megszöktem tőle. Maryék találtak rám és fogadtak be az otthonba. Új értelmet adtak az életemnek. - Julien döbbenten hallgatta végig a történetet, és rájött, hogy tényleg szörnyen könnyelmű és mérhetetlenül ostoba volt. A lányhoz lépett, és szorosan megölelte őt, amiért Taylor nagyon hálás volt. - Köszönöm - suttogta.

- Taylor - kezdett bele, majd a lány szemeibe nézett. - Te nagyon fontos vagy nekem. Mi lenne, ha megpróbálnánk újrakezdeni az egészet?

- Nem - rázta meg a fejét a lány egy határozott mozdulattal. - A hibáiból tanul az ember, nem? - kérdezte mosolyogva.

- Mondasz valamit, de a pofonjaid helyei még mindig fájnak! - tette hozzá drámaian, majd hirtelen elkomolyodott.

- Mi az? - kérdezte a lány azonnal.

- Eszembe jutott valami.

- Micsoda? Egy pofon naptár? - vetette fel, mire Julien hitetlenkedve elnevette magát.

- Nem. Csak tudod szöget ütött a fejembe, amit Leon mondott.

- Melyik fele?

- Valamiért az az érzésem, hogy ezzel az úttal valami nem volt tiszta. Nem fura, hogy senki sem látta még Henikót, amikor elvileg együtt jöttek vissza?

- Hát... most, hogy mondod - gondolkodott el Taylor, majd megpillantotta az órát a falon. - Ó, a fene! - kiáltotta fel. - A megbeszélés! - Taylor már rohant is volna, de Julien megállította. - Na, sietünk!

- Előtte egy csók belefér? - kérdezte szégyenlős kis mosollyal, mire Taylor arca is pirulni kezdett.

- Igen...- válaszolta, miközben közelebb húzódott a férfihoz.

***

Ahhoz képest, hogy Heniko milyen későn feküdt le, már egészen korán kezdte összekapni magát.

- Heniko, mit csinálsz? Miért nem pihensz még? - szólt neki Lil álmos hangon.

- El kell mennem meglátogatni valakit.

- Jó, de most?

- Régóta vár már rám... - Lilnek ebben a pillanatban esett le, hogy kire gondol a másik és menten kiment az álom a szeméből. - Menj! Vigyázz magadra! - Heniko erre csak bólintott, majd útnak indult, ahhoz a temetőhöz, ahol Iant helyezték örök nyugalomra.

- „Ő pedig, Ian Hantington" - jutott eszébe az első emlék, miközben egy csokor fehér rózsával a sírja felé közeledett. - Már akkor tudtam, hogy sosem fogom elfelejteni ezt a nevet - gondolta mosolyogva.

- Szeretném a segítségedet kérni.

- Segíteni? Mégis miben?

- Donnak nagyon tetszik ez a táncos dolog. Igazából nekem is nagyon bejön, de mint láthattad, Meivel egyszerűen nem működik. Miatta én sem tudom rendesen csinálni a koreográfiát, ami zavar. Nem szeretem a lezser munkát.

- Értem a problémát. Szóval melyik az a koreográfia rész, amit gyakorolni szeretnél?

- A páros.

- A párosat?

- Tudod, most mondtam, hogy Meivel lehetetlen a gyakorlás.

- Ja persze! Tiszta zizi vagyok!

- Nyugi, nem kell zavarban lenned miattam.

- Persze, azt mondtad ne legyek zavarban - mondta Heniko, amint lehelyezte a virágot a sírkőre. - Tudom, hogy mennyire élvezted a helyzetet valójában - kezdett beszélni, mintha csak a férfi ott ült volna vele szemben. - Rég jártam itt, igaz? Ne haragudj érte, de az életem elég furcsa fordulatokkal lett tele. Remélem, látod a szerepléseimet a színpadon, és büszke vagy rám! - magyarázta, de valahogy egyre nehezebben jöttek a szavak a szájára. - Szinte hallom, hogy rákérdezel, hogy mi bajom van - szólalt meg pár perc csend után. - Tudom... szívtelenség a részemről, hogy pont neked mondom, de nem tudok mit kezdeni az érzéseimmel. Itt őrlődök Leon és Stefan között és fogalmam sincs, mit kellene csinálnom. Azt hittem... én komolyan azt hittem, hogy utánad többé nem lesz helye a szerelemnek az életemben, erre ilyen rövid idő leforgása alatt a szívem újra és újra érezni kezdett. Szerinted mi volna a helyes? Mert én tényleg nem tudom... - Hirtelen aztán elhallgatott, mert sírás hangjára lett figyelmes. - Egy kisgyerek? - állapította meg egy rövid hallgatózás után. Azonnal félre is tette a saját problémáját és elindult arra felé, amerről a hangot hallotta. Nem kellett túl sokat túl sokat mennie és meg is találta a lányt, aki egy nagyobb sírkőnél zokogott.

- Biztosan most halhatott meg valamelyik hozzátartozója... - gondolta Heniko, látva a sok friss virágot és gyertyát. - Hé, ne sírj, Picúr! - mondta Heniko kedvesen, mire a kislány kíváncsian emelte rá könnyes szemeit.

- Te meg ki vagy?

- Valaki, aki tudja, milyen elveszteni számunkra fontos embereket - felelte, miközben mellé térdelt.

- Te is elvesztettél valakit? - kérdezte szipogva.

- Sajnos többeket is, akiket nagyon szerettem - felelt Heniko őszintén.

- De te nem is vagy szomorú!

- Nem, mert tudod, akiket igazán szeretünk, azokat sosem veszítjük el igazán. Mindig ott lesznek a szívünkben! - A lány csodálattal nézte Henikót. Ezelőtt még nem hallott senkit sem, aki így beszélt volna a halálról.

- Tényleg?

- Tényleg - mosolygott rá. - Az emlékek által olyan, mintha bennünk élnének tovább.

- Akkor anya és apa is örülni fog! - vidult fel a kislány is. - Elmondom majd nekik is, és akkor majd ők sem lesznek ennyire szomorúak! Megmondom nekik, hogy a nővérem még mindig itt van velünk! - Heniko halványan elmosolyodott, majd futólag a sírra pillantott. Azonnal ledöbbent, amint elolvasta a felvésett nevet.

- Ez hihetetlen... - suttogta. A kislány csodálkozva nézett Henikóra majd a sírkőre.

- Ismerted a nővéremet? - kérdezte csodálkozva a kislány a nagyot, azonban még Henikónak nem sikerült megtalálnia a szavait. Előbb megismerte Sora múltjából Jerryt, most pedig nem elég, hogy a véletlenek folyamán a sírjához is idejutott, de még Sora húgával is összehozta a sors.

- Sajnos személyesen nem volt lehetőségünk találkozni egymással - vallotta be végül, amint megtalálta a hangját. - Fogalmam sem volt, hogy itt van a sírja.

- Az igazi szülei mellé temették anyáék. Ők azt mondták, hogy legalább így már örökre együtt lehetnek majd - Nézett a kislány nagy szemekkel a sírra, mire Henikónak teljesen összeszorult a szíve.

- Most már biztosan boldogok - biztosította Heniko és szerencséjére nem csuklott bele a hangja a válaszba. - Ugye a szüleid tudják, hogy itt vagy? - kérdezte Heniko kicsit aggódva. - Nehogy aggódjanak miattad!

- Tudják, hogy ide jöttem - biztosította a kislány, majd hirtelen felkiáltott. - Ó, milyen modortalan vagyok! Az én nevem, Yume! - mondta, amint felugrott és meghajlott egy kicsit. Heniko elmosolyodott a látványra.

- Örvendek, Yume! Én Heniko vagyok - mutatkozott be Heniko is. Yume arca egy pillanatra ijedté változott. - Mi a baj?

- Te vagy az a lány, aki annál a színpadnál dolgozik! - mondta kissé riadtan.

- Igen. Engem vettek fel Sora helyére - vallotta be nyugodt hangon. - Azonban azt kívánom, bár sosem kellett volna átvennem a helyét.

- Abba kell hagynod... ez veszélyes! - suttogta a kislány, azonban Heniko hatalmas mosolyától nagyon meglepődött.

- Tudod, Yume... azt hiszem ebben pontosan megértem a nővéredet. Az, hogy az embereknek boldogságot adhatunk, megér minden kockáztatott. Sokan talán őrültnek, tartanak bennünket, hogy más boldogságát ennyivel előrébb helyezzük, mint a magunkét, azonban azokért a pillanatokért... azért a pár pillanatért, amikor érezzük a közönségből áradó szeretetet, azért megéri minden fáradság, minden gyakorlásra feláldozott óra. - Yume egészen döbbenten hallgatta Henikót, és teljesen olyan érzése volt, mintha csak a nővérével beszélgetne. Sora is mindig így beszélt a színpadról és a fellépésekről.

- Mintha csak Sorát hallottam volna - mosolyodott el, miközben újabb könnycseppek gurultak le az arcán. Heniko kérdés nélkül megölelte őt, hogy kicsit megnyugtassa.

- Biztos vagyok benne, hogy Sora még most is vigyáz rád - suttogta neki Heniko, miközben simogatni kezdte a fejét.

- Annyira hiányzik... - szipogta.

- Gyere, hazakísérlek, jó? - ajánlotta, Heniko, mire Yume csak bólintott. Míg nem értek ki a temetőből a kislány meg sem szólalt, csak szorította Heniko kezét.

- Miért jöttél Japánba? - érdeklődött nem sokkal az után, hogy elmondta Henikónak, merre is kell menniük. Heniko tudta, hogy újra nehéz témához érkeztek, azonban nem akart hazudni a kislánynak.

- Azért jöttem, mert a volt cirkuszom visszahívott egy előadásra - ejtette ki a szavakat, mire azonnal magára vonzotta Yume riadt szemeit.

- Nem akarom, hogy odamenj - suttogta a kislány, miközben újra szorítani kezdte Heniko kezét. Heniko elmosolyodott, majd letérdelt Yuméhez.

- Tudom, hogy félsz az akrobatikától, mert az vette el tőled a testvéredet, de önmagában a cirkusz világa nem rossz. Hihetetlen képességű emberek, elképesztő dolgokat hajtanak végre, hogy az ember azt se tudja, hogy ez tényleg a valóság, vagy már csupán egy álom.

- Egy álom?

- Kívánom, hogy eljöjjön majd az a nap a számotokra, amikor a szüleiddel együtt szomorúság nélkül tudtok majd eljönni egy előadásra. Bízom benne, hogy akkor egy olyan csodát láttok majd, ami enyhíteni tudja majd a fájdalmatokat.

***

Miközben a színpad konferenciatermében gyűlni kezdtek az előadók, Don és Kalos pedif beszélgetéssel töltötték az időt, hiszen az Ambrózia tulajdonosa még mindig Amerikában volt.

- Hallottam hírét a csodálatos előadásnak - jutott eszébe Donnak. - Gratulálok hozzá. Sajnálom, hogy nem láthattam élőben.

- Hát azért nem ment minden a legzökkenőmentesebben - árulta el Kalos.

- Kalos, a szakmai titkokba igazán nem kellene beavatnod. Csak örülj a dicséretnek.

- Nos, ez esetben köszönöm, de Henikót is ugyanekkora dicséret illet. Ebből a műsorból most nagyon alaposan kivette a részét. Segített három előadónak főszerepre készülni, a többieket énekelni tanította akrobatika közben... bár néha úgy érzem az életemmel játszik, mindig lenyűgöznek a képességei.- Don felnevetett a szavakra, pontosan ismerte ezt az érzést. Hirtelen nyújtogatni is kezdte a nyakát, hogy hátha meglátja őt.

- Merre van?

- Gondolom, hamarosan ő is befut - vonta meg a vállát Kalos. - Sajnos a pontossággal néha erősen gondjai vannak.

- Legyen ez minden hibája - mosolyodott el Don.

- Bár igazad lenne... de nem - nézett az égre Kalos majd úgy érezte itt az ideje hozzáfognia a mondanivalójához. Már egy fél órája mondhatta a magáét, amikor rátért a következő fontos dologra:

- Mia, szeretném, ha elkezdenél dolgozni egy új darabon is.

- Értettem, Főnök! Számíthat rám!

- Nagy volt a kihagyás az első és a mostani előadás között, szóval szeretném egy kicsit változatosabbra az előadásainkat.

- Ez aztán megint nem lesz sétagalopp - sóhajtotta a lány. Miközben Kalos a következő napirendi pontjára ért, volt valaki a társulatban, aki nagyon igyekezett észrevétlen maradni a megbeszélés utolsó pillanatáig. Nem nehéz kitalálni, hogy ő volt Leon. A terem legutolsó széksorában gubbasztott, és nagyon igyekezett megőrizni a józan eszét, ami több okból is nehéz vállalkozás volt. Egyfelől szétvetette az ideg, hogy ahhoz képest, hogy Henikónak már itt kellett volna lennie, még mindig nem volt sehol.Másfelől pedig ott volt az is, hogyha Kalos megsejti az igazságot a „közös" elutazásukról, akkor kellemetlen percek elé kell majd néznie.

- Hmm... - hümmögött fel Kalos hirtelen, és Leon tudta, hogy itt a vég. - Hol van Taylor és Julien? - szólalt meg, mire mindenki forgolódni kezdett.

- Hiányoztunk tán valakinek? - libbent be éppen a tökéletes pillanatban Julien, mintha pont időben érkeztek volna.

- Nem ismered az órát, Julien? - kérdezte Kalos felvont szemöldökkel.

- De, ismerem! - vágta rá, majd emelte is fel a jobb kezét. - Van is!

- Biztos, hogy nem a divat kedvéért hordod? - érdeklődött a főnök, mire felnevetett az egész csapat.

- Főnök... ez egész jó volt! - dicsérte meg Julien, mire megint felhangzott egy kis kacagás. - Viszont jó okkal késtem! - jelentette be, majd kicsit félreállt az ajtóból, hogy Taylor is bejöhessen, majd utána közvetlenül Alica.

- Alica! - kiáltottak fel többen, amint felismerték. - Jobban vagy már? - kérdezgették mindenhonnan. Alica mosolyogva válaszolt mindenkinek, majd beljebb jött Taylorral együtt. Gyorsan körbepillantott, majd csalódottan és tanácstalanul Kalosra pillantott.

- Kalos, merre van Heniko?

- Végem van - suttogta Leon.

- Heniko? - kérdezték többen is, majd ők is keresték tekintetükkel.

- Hát én nem látom...

- Sőt, én ma egész nap nem láttam - jött máshonnan.

- Értem... - mondta Kalos, majd egyenesen a szürke szeműre emelte tekintettét. - Leon?

- Na, erre én is kíváncsi leszek... - suttogta Julien kényelmesen hátradőlve a székében.

- Ezt most mire mondod? - kérdezte Anna értetlenül.

- Arra, hogy szerintem Leonnak fogalma sincs arról, hol van Heniko - mutatott rá.

- Hogyhogy fogalma sincs? Hisz együtt mentek el, nem? - szállt be a beszélgetésbe May is.

- Nyilván te tudod, hol van, nem igaz? - folytatta tovább Kalos, tekintve, hogy Leon még mindig kitartóan hallgatott, azonban a francia tudta, hogy beszélnie kell, mert ezt nem fogja tudni kimagyarázni.

- Nem tudom, hol van - mondta ki, amivel teljesen ledöbbentette a csapatot.

- Hogy érted azt, hogy nem tudod? - érdeklődött Kalos visszafogottan, de látszott rajta, hogy kezd ideges lenni. - Tudtommal együtt utaztatok el, akkor úgy lenne a helyénvaló, ha úgy is jöttök vissza, nem?!

- De, úgy lenne helyénvaló, csakhogy nem együtt utaztunk el - bökte ki kertelés nélkül, amit egy újabb bámulás követett.

- Tessék?

- Úgy értettem, ahogy mondtam. Én Párizsba mentem, ő meg Izlandra. - Kalos néhány pillanatig meg sem tudott szólalni, de aztán azonnal ömleni kezdtek a szavak a szájára.

- Szóval. Csakhogy jól éretettem-e. Ez a párizsi út az, amire előzetesen engedélyt kértél tőlem - jött rá a felismerés az igazgatóra.

- Az.

- Akkor, miért mondtad azt, mindenki füle hallatára, hogy neked Izlandra kell utaznod?! - vonta kérdőre, de amint kiejtette az utolsó szót, már maga is tudta a választ. - Te fedezted őt?!

- Igen, így volt.

- Kivel találkozott? Áruld el nekem, hogy kivel találkozott! - követelte a színpad feje. A többiek meg sem mertek mukkanni, pedig voltak odabent egy páran.

- Nem tudom.

- Nem tudod? - ismételte Kalos ideges hangon. - Akkor azt ajánlom, hogy sürgősen erőltesd meg az agyadat! - Ám Leon tüntetőleg most nem felelt semmit sem. - LEON!

- Ordíthatsz, ahogy akarsz, akkor sem tudom - felelte neki a francia valamivel nyugodtabb hangon, de valójában ő is nagyon ideges volt.

- És azok után, hogy belehazudtál a képembe, honnan kellene tudnom, hogy nem teszed azt most is?!

- Ha ez a véleményed, nem igazán értem, miért kérdezel meg bármiről is... - dobta vissza a labdát Leon.

- Miért nem kérdezitek meg, magát Henikót? - szólt közbe hirtelen Alica. - Van telefonja, nem? - Egy másodpercnyi mérlegelés után Kalos egy szó nélkül a telefonjáért nyúlt, tárcsázott, majd kihangosított és:

- „A hívott szám jelenleg nem kapcsolható...kérjük, ismételje meg hívását később."- Senki sem mert megszólalni, Leon pedig tisztán érezte, hogy ez még mindig a büntetésre része lehet.

- Biztosan csak ki van kapcsolva! - szólt közbe Mia, mielőtt Kalos újra robbant volna.

- Simán lehet, hogy késik a gépe, vagy macerás az átszállás - szállt be a találgatásba May is..

- Kezd kicsit túl sok lenni a véletlen!

- Nyugodj meg, Kalos - nyugtatta Don, aki ez idáig csendben hallgatta a két férfi veszekedését. - Henikónak sok hülyesége van, de tud vigyázni magára. - Kalos sokatmondóan pillantott rá. - Többnyire.

- Don... tudsz te arról, hogy Heniko jelenleg kinek a barátnője?

- Hmm... hirtelen nem tudnám megnevezni. - Leon erre rosszindulatúan felhorkant, mire Kalostól kiérdemelt egy gyilkos szempárt.

- Hallottál már Stefan Windsorról? - beszélt tovább a barátjához.

- Igen, az angliai koronaherceg fia, aki... na, ne!

- Pedig de! Majdnem mindenhol tudják, hogy ők kapcsolatban vannak. Ennek tükrében, szerinted nem lenne tökéletes áldozat egy elrabláshoz?!

- Kalos, ne fesd az ördögöt a falra! - próbálta nyugtatni Don, bár bőven volt igazság Kalos szavaiban.

- Leon, ha miattad akár csak egy haja szála is meggörbül... - esett neki Kalos újra Leonnak, ám az belefojtotta a szót.

- Te is nagyon jól tudod, hogyha nem állok mellé, akkor is megtalálta volna a módját, hogy menjen!

- Az engem nem érdekel! Nem tudhatjuk, mi lett volna ha! Ez a te sarad, Leon! Csakis a tiéd! - nagyjából ez volt az a pillanat, amikor Leon visszafogottsága végleg elmúlt.

- Fogd be a szádat, Kalos! Ha már ennyire bűnbakot akarsz keresni, akkor hibáztathatod akár saját magadat is! - mutatott rá Leon kiabálva, mire majdnem leesett Kalos szemüvege is. - Te voltál az, aki felvette Spencert... vagy Windsort.. vagy tudom is én hogy a francba hívják már! Azt pedig ne akard nekem beadni, hogy neked fogalmad nem volt a származásáról, mert azt baromira kétlem!

- Te... te most komolyan engem hibáztatsz?! - döbbent le Kalos.

- Ha nem hozod ide, akkor Henikónak esélye sem lett volna beleszeretni, és akkor nem kellene kvázi terrortámadástól is tartanod! Abban pedig biztos lehetsz, hogy azt a kis hercegecskét meg én fogom elintézni, ha Henikónak miatta baja lesz! - darálta le, majd egyszerűen elviharzott.

***

Míg Leon nagyjából kimondta a halálos ítéletet Stefanra, addig maga a herceg eltökélt céllal csapta ki a Clarence House ajtaját. A szolgálók ijedten néztek az igen feldúlt hercegre, aki csak egy dologra vágyott, hogy jól kiossza a mostohaanyját. Persze Cecily különleges osztaga végig ott loholt a nyakában, azonban a dühös hercegnek most nem merték útját állni. Stefan úgy csapta ki az egyik nagyterem ajtaját, hogy az ajtó majd leszakadt a zsanérjairól.A teremben ülő több képviselő döbbenten rázkódott meg a hatására.

- Nem ismered az illemet, fiam? - kérdezte Cecily, akit már tájékoztattak arról, hogy mire kell majd készülnie.

- Ha jót akar magának, ne most akarjon kioktatni! - kiabált rá Stefan. - Mégis mit képzel magáról?! Azt hiszi, kihasználhatja apám betegségét, minden következmény nélkül?!

- Pontosan erről a viselkedésről beszéltem - közölte ennek ellenére Cecily a férfiakhoz fordulva, mintha Stefan meg sem szólalt volna. Az urak válaszképpen csak helyeslően bólintottak.- Pont azért tökéletesen alkalmatlan arra, hogy egyedül érvényesüljön és irányítsa az országot. Sokkal inkább neki van szüksége irányításra, mert magától még a saját életét sem tudja. Azt javaslom, szavazzunk erről.

- Tessék?! - bukott ki Stefanból. - Ez valami vicc?! - Fel sem fogta, hogy minek volt a szemtanúja valójában. A sokkja csak fokozódott akkor, amikor el is kezdtek lendülni a kezek a magasba. Stefan úgy érezte, mintha egy kést nyomnának keresztül rajta. Ez egyértelmű üzenet volt arra, hogy nem ismerte el senki sem.

- Csak a formaság kévéért. Ellenzi valaki? - kérdezte szórakozottan Cecily, mire Stefan mérgesen vágott rá az asztalra.

- Én ellenzem! Pontosan tudja, hogy nincs szükségem gardedámra!

- Valóban? Akkor mi volt ez az akciód most is? Egy szó nélkül megszöktél és senki sem tudott róla! Van róla fogalmad mennyi aggodalmat, okoztál?!

- Hát igen, ez jó példa! - helyeselt az egyik öregember. - Ez méltatlan egy királyi herceghez!

- Méltatlan? Az nem kifejezés - helyeselt egy másik férfi is. - Az előtt meg egy cirkuszhoz csapódik. Micsoda szégyen...

- Még hogy szégyen?!- kérdezte Stefan idegesen. - Az a világ leghíresebb színpada!

- Ebből elég legyen! - emelte meg a hangját Cecily. - Szóval egyedül akarsz uralkodni? Akkor tegyél eleget az elvárásainknak!

- Mégis mit vár tőlem?!

- Ettől a naptól kezdve nem hagyhatod el a Clarence Houset. Ha mégis megteszed, akkor csak hivatalos ügyben mehetsz, kísérettel együtt.

- Micsoda? Mi az, hogy nem hagyhatom el?

- Jól hallottad.

- Egy leendő királynak ez a kötelezettsége - szólalt meg egy úr, aki eddig még nem szólt egy szót sem.

- Pontosan. Helyes. Ez így van! - érkeztek az egyetértések mindenhonnan. - Stefan hosszú percekig szótlan volt, majd gúnyosan felhümmögött.

- Ennyi lenne? - kérdezte hasonló hanglejtéssel. -, vagy még van valami azon a jól előre kitalált fegyelmezési listájukon?

- Most hogy említed igen, van - szólalt meg Cecily nagy magabiztossággal, mintha csak erre várt volna egészen mostanáig. - Azonnal befejezed a kapcsolatot, amit Heniko Madcappal folytatsz és eljegyzed Sir. Chadnick lányát, Melaniet.

***

Ahogy Heniko visszaérkezett a cirkuszhoz, egy férfi azonnal a telefonjáért nyúlt és tárcsázni kezdett. Alig hitte el, hogy amit látott az igaz.

- Igen, tessék?- kérdezte egy hang a vonal végén. - Mindent előkészítettél a másik tervünkkel kapcsolatban?

- Történt egy kis fejlemény... - közölte a férfi, miközben alig győzte visszafogni az izgatottságot a hangjából.

- Fejlemény? Mégis mire gondolsz? Történt valami gond?

- Nem...nem egészen. Úgy tűnik az ég neked akar kedvezni, ugyanis egy olyan szereplő jött a játékba, akit nem is vártunk volna.

- Új szereplő?

- Itt van Heniko - bökte ki egyszerűen.

- TESSÉK?!- kiáltotta a telefonba.

- Igen, jól hallottad. Most lépet be az Ambróziába - magyarázta Carlos, majd egy hosszabb szünet után Miriam hangosan nevetni kezdett a telefonba.

- Ez egyre jobb és jobb lesz! - nevetett fel gonoszan. - Azt reméltem, hogy ezzel a tervvel csak lelkileg fogom összezúzni, de lehet, hogy itt lesz a lehetőség, hogy végleg el is takarítsam az útból. Heniko nem is tudja...de ezzel a tettével most megásta a saját sírját!

- Nem aggódsz egy kicsit, hogy túl sok véletlen baleset történik Madcap körül?

- Most akarsz meghátrálni, Carlos? Nagyon nem ajánlom, hogy visszakozni kezdj!

- Nyugodj meg, Miriam. Már elhatároztam magam. Nem felejtettem el, hogy mit tett velem az a kis némber. Törlesztésnek pont tökéletes lesz, hogy a földdel teszem egyenlővé a régi kis cirkuszát. - Miriam elégedett mosolyra húzta a száját a hallottakra.

- Alig várom, hogy olvassak a sikeredről a hírekben!

- Rajtam nem fog múlni - közölte a férfi, majd egyszerűen letette a telefont. - Az egész kóceráj égni fog.

***

- Szóval nagyon kíváncsi leszek, mit szólsz majd az utódodhoz - fecsegett Lil, miközben Pete, Any és Heniko együtt sétáltak a cirkusz nagy porondja felé.

- Biztosan nagyon ügyes, ha az utódomként emlegetitek. Alig várom már, hogy élőben lássam Annát! - mondta Heniko is izgatottan.

- Mi inkább csak Sayaminak hívjuk - szólt közbe Pete.

- De hát miért nevezitek őt a vezetéknevén? - értetlenkedett Heniko.

- Mert az jobban illik hozzá! - mutatott rá Pete.

- Aha... így már világos - közölte Heniko, de érezhető volt, hogy ennyi magyarázat még nem igazán győzte meg.

- Majd ha megismered, megérted - szólt közbe Lil tudálékosan. - Tudod, nagyon várja már, hogy találkozzatok. Felnéz rád! - Any felhorkant, mire Heniko csodálkozva nézett oldalra.

- Felnéz? Sokkal inkább egy menő riválisra vágyik! - javította ki Any. - Mondjuk meg tudom érteni. Nehéz úgy sztárrá válni valahol, hogy effektíve meg sem kellett küzdened a posztért... - Ezen megjegyzés nagyon elgondolkodtatta Henikót. Amint beléptek a helységbe, egy nagyobb csoport azonnal kiabálni kezdett. Ők mind azok voltak, akik régen Heniko munkatársai voltak.

- Hé, srácok! - kiáltott fel boldogan, miközben sorra fogadni kezdte az üdvözléseket.

- Hál' Istennek újra itt vagy!

- Igen, de tudjátok, hogy nem maradhatok olyan sokáig... - kezdett bele Heniko, mire egy emberként hurrogta le a csapat.

- Ne öld meg a hangulatot, Madcap! - szólt rá Lil belebokszolva a vállába. - Aú! Ez fájt! - kiáltott fel a lány, mire újra nevetni kezdett a banda. Heniko eközben nyújtogatni kezdte a nyakát, mert Dont kereste.

- Dont keresed? - érdeklődött Any.

- Igen, beszélni akartam vele is. Nincs itt?

- Meg fogsz lepődni, de ő most a Kaleido színpadnál van.

- Komolyan?! Mostanában csupa lehetetlen helyen tud megjelenni... - motyogta maga elé, emlékezve a találkozóra Marynél.

- Na, jó - lépett be a terembe egy magas, sötét hajú, szemüveges srác. - Itt az ideje, hogy végre elkezdjünk beszélni a fontos dolgokról is!

- Szia, Wap! - mosolygott rá Heniko melegen.

- Művésznő - bólintott, miközben szorosan megölelte. - Mindig öröm, ha láthatlak.

- Elmeséled, hogy miről van szó? Lilék már elkezdték felvezetni, hogy valami műsort terveztél, de részleteket még nem árultak el.

- A lényeg, hogy ma este egy meglepetés-műsort fogunk bemutatni a közönségnek - bökte, ki mire Heniko szeme elkerekedett a hallottakra.

- Ma?! Ez komoly?

- Igen. A csapat többi része, már teljesen felkészült, azonban a főszereplő posztja csak rád várt!

- Megint csinálhatok egy műsort veletek? - kérdezte Heniko egészen meghatódottan. - Jobbat el se tudnék képzelni! Hát persze, hogy vállalom!

- Nagyon helyes - bólogatott Wap. - Reméltem, hogy megkímélsz attól a kellemetlenségtől, hogy le kell mondanom egy teltházas előadást. - Heniko felhorkant a hallottakra. - És akkor még az élő tévés közvetítésre ki sem tértem... - tette hozzá a srác, mire Henikónak leesett az álla.

- Te komolyan képes voltál úgy rám alapozni egy ekkora volumenű előadást, hogy biztos sem voltál benne, hogy itt leszek majd?

- Ismerlek... - jegyezte meg egy mindentudó mosollyal. Heniko erre az égre emelte a tekintetét.

- Szóval, mi a terv pontosan? - váltott Heniko azonnal érdeklődő módba, mire a háttérben lévők összemosolyogtak. Ez tipikusan Henikóra vallott. - Tehát ha jól vettem ki a szavaitokból...Don nem tud semmit az egészről?

- Igen, pontosan! - vágta rá Lil. - Ez neki is egy meglepetés lesz.

- Rólad se tud - tette hozzá Pete vigyorogva.

- És honnan jött, hogy ekkora hírverést adtok a dolognak? Mármint mikor csináltunk mi bármikor élő közvetítést egy előadásunkról? - csodálkozott a Kaleido artistája.

- Hidd el, jó okunk van rá - rejtélyeskedett Wap. - A közvetítéshez több kamera is el lesz helyezve, kettő ott, kettő itt, és hat darab azokon a területen ott. Ezek a porondrészt figyelik majd különböző nézőpontokból - kezdett magyarázni lelkesen a férfi.

- Csak a porondot tíz kamerával? Nem sok az egy kicsit?!

- Tudod, hogy a mi profilunk első sorban még mindig a tánc. Annak pedig jelentős része a porondon történik. Persze a műsor második felében adunk az akrobatikai részeknek is.

- Szóval a sok kamerával majd váltott nézetekben közvetítünk majd? A trapézoknál is? - érdeklődött felpillantva.

- Ott nem sok. Azt inkább a nézőtér tetejéről vesszük majd.

- Már alig várom, hogy munkához lássunk! - magyarázta a lány izgatottan, majd hirtelen megváltozott az arckifejezése. - Figyelj csak, Wap. Lenne egy kérdésem. Persze lehet, hogy velem van a baj, és már túlságosan megszoktam a Kaleido színpad méreteit, de lehetséges, hogy ez is nagyobb lett? -érdeklődött kissé bizonytalanul, mire a háttérben lévő régebbi táncosok elkezdték rendezni a fogadásaikat.

- Előtted semmi sem maradat titokban mosolygott Wap szélesen.

- Kibővítettétek? - kérdezte csodálkozva Heniko.

- Igen. Éppen ideje volt már, meg aztán egy már olyan neves előadó, mint te... nem jöhet valami kis retardált kalyibába.

- Hogy mi?! - kiáltott fel a lány. - Te meg miről beszélsz, barátom?! Ne beszélj ilyen lekezelően pályafutásom bölcsőjéről, mert rögtön kijövök a sodromból!

- Jó, akkor felfejlesztettük - javította ki magát Wap, kánonban a hahotázó csapattal egyetemben. - Az igazat megvallva mindenki beleadott apait-anyait - váltott komolyabb hangra Wap. - Donnak nagyon fontos volt, hogy az Ambrózia komoly szintet lépjen a cirkuszok között. Tudod, Mosey Hanser érdeme a nagyítás.

- Mosey? - kérdezte Heniko csodálkozva, majd elszomorodott. - Azt hittem, a bátyja halála után nem fog újra az Ambróziának dolgozni...

- A gonosz pletykák ellenére senki sem hitte, hogy Tomy akart volna ártani neked - beszélt halkabban Wap.

- Persze, ezt tudom. Soha nem is gondoltam rá, még ha a hatóság akkor azt is mondta, hogy pont emiatt követett el öngyilkosságot.

- Majd a próba után beszélj vele - ajánlotta Wap.

- Mindenképpen. Wap, mi a terv magával a műsorral?

- A táncos részében a régebbi koreográfiáidat szedjük majd elő. Azokban természetesen te leszel a főtáncos, ahogy eddig.

- Oké, ez tiszta sor. Majd kérem a listát, hogy melyikekre gondoltatok és átnézem a koreográfiákat a táncosokkal.

- Én is így gondoltam. Ami pedig a nagy műsort illeti, emlékszel még a „Fantom Tolvajra"?

- Emlékszem. A műsor, amit végül nem adtunk elő, pedig készültünk is rá - emlékezett vissza Heniko, majd elmosolyodott. - Szóval most színpadra visszük?

- Igen pontosan. A darab másik főszereplője Sayami, aki utánad került ide a cirkuszhoz. Lilék már meséltek róla?

- Csak futólag - vallotta be Heniko. - Tényleg olyan jó, mint mondják?

- Igen. Szóval nem kell aggódnod, jó kezekbe került a feladatköröd. Majd ha megbeszéltünk mindent, be is mutatlak titeket egymásnak, jó?

- Annak nagyon örülnék!

- Figyelj, Heniko - váltott Wap újra komoly hangra. - Szeretném, ha megígérnél nekem valamit.

- Miről van szó? - váltott komolyabbra Heniko is.

- A színpadon ne tétovázz majd egy pillanatig sem. Ne engedd, hogy a múlt rossz emlékei megzavarjanak. Mert, ami akkor történt, arról nem te tehetsz, oké? - Heniko hálásan elmosolyodott a hallottakon.

- Ne aggódj, Wap. Minden rendben lesz.

- Ma este megint a mi Henikónk leszel! Azt akarom, hogy este sziporkázz!

- Tudod, rajtam ez sosem múlik! - közölte kacsintva.

https://www.facebook.com/Edestinielet.1000es1gonddalfuszerezve/photos/?tab=album&album_id=1451820034836393