75. fejezet

– Igen, tudom – felelte Heniko kertelés nélkül. – Sora miatt volt. – Layla kissé izgatottá vált a szavak hallatán.

– Tehát te is látod őt, igaz? – Heniko a szavak helyett csak bólintott. – Mégis mióta?

– Attól a pillanattól kezdve, amióta csatlakoztam – vallotta be őszintén. – Gondolom… nehéz volt újra látni.

– Magad is láthattad, hogy mennyire megdöbbentett – kezdett beszélni, miközben helyet foglalt. – Nagyon nehezen tudtam feldolgozni, hogy nincs többé. Az egyik legfontosabb emberré vált az életemben… erre, amikor már úgy érzem, tudok róla beszélni, úgy, hogy nem sírom el magam, csak úgy megjelenik előttem.

– Megértelek. Az én első találkozásom is elég ijesztő volt.

– Tudod, azért ez furcsa. Azon a napon, amikor Kalos újra összehívta a csapatot, pont Rosetta beszélt arról, hogy talán Sora is itt lehet a színpadon. El sem hiszem, hogy igaza volt. – Layla el is mosolyodott a gondolatra. – Jobban belegondolva, nem is kellett volna ilyen döbbenten reagálnom. Végülis Fantom is létezik… – Hirtelen aztán meg is kérdezte azt, ami az eszébe jutott. – Őt is látod? Mármint a színpad szellemét?

– Ja, hogy Fantomot? Igen őt is. Egyszerre láttam meg mindkettejüket. Képzelheted… – Layla nevetni kezdett Heniko szavai hallatán. – Hé! Ez nem vicces! Nem sok híja volt, hogy én is csatlakozzam hozzájuk! De különben – folytatta egy kisebb szünet után. – Azért hálás vagyok a sorsnak, hogy legalább ilyen módon találkozhattam vele.

– Igen. Sora egy fantasztikus ember volt, aki képes volt arra, hogy megváltoztassa az embereket maga körül. Ebben hasonlítotok egymásra. Az egyik legkiválóbb sztárja volt ennek a színpadnak.

– Azonban hamarosan átadom ezt a címet valaki olyannak, aki igazán megérdemli – szólalt meg az említett, mire a két lány azonnal odakapta a tekintetét.

– Ó, Sora…– hatódott meg Heniko. – Sokkal jobban örültem volna annak, ha erre egy előadás alkalmával került volna sor.

– Nem annyira lehetetlen az – kacsintott rá a szellem, majd Layla felé fordult. – Layla kisasszony, kérlek, bocsáss meg nekem. Nem csak az edzőtermi esetre gondolok, hanem minden másra is. Csalódást okoztam neked, amiért nem érdemlek megbocsájtást, azonban esdeklem neked, hogy bocsáss meg! – kérlelte a szellem a könnyeivel küszködve.

– Ne beszélj butaságokat! Sora, neked nincs miért bocsánatot kérned. Egy pillanatig sem haragudtam rád!

– Pedig megérdemelném. Hiszen, ha rád hallgatok, akkor nem jutottam volna erre a sorsra…

– Nem hallgattál rám, de a helyedben én sem tettem volna. Te csak mindent meg akartál tenni a színpadért. – Heniko hosszú percekig csendben hallgatta a lányok beszélgetését. Tudta jól, hogy kettejüknek nagyon sok megbeszélnivalója volt.

Ellenben a Fantomot látó harmadik egyén sokkal jobban örült volna, ha nem látja a kis zöld hajú szellemet.

– Kérlek, ne legyél már ilyen kegyetlen!

– Fogd már be végre a szádat! – mordult rá a francia. – Rohadtul nincs türelmem ahhoz, hogy hallgassam a magyarázataidat.

– Olyan gonosz vagy! – vetette a szemére Fantom kissé hisztis hangnemben, azonban Leon nem az a fajta ember volt, akire hatott volna a nyafogás. Persze Fantom ettől függetlenül szüntelenül próbálkozott és magyarázott, egészen addig a pillanatig, amíg meg nem látta, hogy Leon a kezébe veszi a húga szobájának a kulcsát.

– Na, mi az? Elfogyott a mondani valód? – érdeklődött a férfi a hirtelen elcsendesedő szellemtől. – Csak nem túlságosan ismerős?

– Nem tudom, miről beszélsz – vágta rá a szellem. – Soha életemben nem láttam! – Tény, hogy céljai voltak Leonnal, azonban esze ágában sem volt, hogy elárulja Henikót.

– Dehogyis nem. Pontosan tudod mi ez.

– Hogyne tudnám. Ez egy kulcs.

– Nem mondod? Pedig azt hittem, hogy fél szemmel már bajosabban ismered fel a tárgyakat – gúnyolódott vele Leon, majd egy hirtelen a markába kapta a kis szellemet.

– Hé!

– Most szépen velem jössz és elmondasz mindent, amit hallani akarok.

– De én nem tudok semmit! – erősködött Fantom.

– Ne erőlködj. Tudom, hogy bent voltatok Henikóval.

– Mi?! Tudja?! – értetlenkedett magában a szellem. – Vajon Heniko mondta el neki?

– Ahhoz képest, hogy elmondásod alapján semmit sem tudsz, nagyon elgondolkodtál… – mutatott rá Leon. – Fantom sokáig csendben volt, de aztán megadta magát.

– Jó, ott voltunk. És?

– Azt akarom, hogy mutasd meg, hogy hol van Sohpie naplója. – A szellem fedetlen szeme egészen elkerekedett a határozott szavakra.

– Micsoda?!

– Jól hallottad… – közölte vele Leon, miközben elindult a szoba felé. – Normál körülmények között sosem tennék ilyet, de el kell olvasnom, hogy mit írt bele. Tudnom kell, hogy ő mit tudott.

– Henikótól tudsz erről?

– Mondhatjuk – felelte Leon, bár ez csak egy csekély mértékben fedte le a valóságot.

– Valójában nem akart bemenni oda – közölte Fantom, mert azt érezte, hogy védenie kell a lányt. – Azonban úgy tűnt, hogy valami azt akarja, hogy megtudja azt, amit tudnia kell.

– Azt hiszed Sophie volt? – kérdezte a francia, miközben bedugta a kulcsot a zárba.

– Nem akarok hiú ábrándokat ébreszteni benned, de nincs kizárva – mondta el a véleményét a szellem gondolkodás nélkül. – Én nem tudtam, hogy a húgodnak naplója volt, azt pedig főleg nem, hogy az hol is lehet. Ahogy Heniko belépett ide, az egyszerűen csak leesett a polcról.

***

Ugyanebben az időben természetesen Miriam sem tétlenkedett. Pontosan tisztában volt azzal, hogy a papírok nem lesznek elég bizonyítékok Leon meggyőzésére.

– Elnézést. Dr. Stilton már vár rám… – szólt be a magánklinika recepciósának kedveskedő hangon.

– Á, Miss Marchege. Menjen csak nyugodtan. A doktor úr az irodájában várja.

– Köszönöm – hálálkodott, majd már indult is a jól bejárt útvonalon. Az ajtóhoz érve kopogott egy rövidet, majd azonnal benyitott.

– Miriam! – mosolyodott el a szemtelenül fiatal orvos, amint meglátta. – Örülök, hogy látlak!

– Nem különben, Troy – üdvözölte Miriam is, miközben helyet foglalt. – Ha jól tudom, elkészültek a következő hamisított eredményekről szóló papírok is.

– Igen, ez valóban így van – közölte vele a férfi, némi torokköszörülés után. – Azonban sokáig nem tudod csak ezekkel megoldani – mutatott rá a férfi. – Eddig tudtam szerezni más nőktől fotókat, de ha Leon bent akar majd lenni egy ultrahangos vizsgálaton, az ellen nem tehetek majd semmit.

– Tisztában vagyok vele – felelte, Miriam, miközben azt figyelte, ahogy Troy még firkant egy két aláírást a papírjaira. – Pontosan ezért fogsz te teherbe ejteni. – Troynak azonnal megállt a toll a kezében a kijelentés hallatán.

– Hogy mondtad? – nézett rá a férfi hitetlenkedve.

– Ó, kérlek, ne játszd már az értetlent. Pontosan tudom, hogy azóta le akarsz feküdni velem, amióta csak megismertél.

– Azért van különbség egy gyerek meg egy alkalmi szex között! – kérte ki magának az orvos.

– Kérlek, ne most kezdd el játszani a felelősségteljes férfi figuráját. Neked semmi más dolgod nincs a világon, mint hogy használható spermát adj.

– Nem tudom, milyen beteg agyam van, hogy a tetteid ellenére is képes voltam beléd szeretni, de ezt… ezt nem fogom megtenni!

– Csak hogy tisztázzuk. Nincs választásod. Ha nem teszed meg azt, amit mondok, akkor tönkreteszem a karrieredet. – Troy egyenesen lesokkolódott a szavak hallatán. Miriam pár percig komoly tekintettel nézett a férfira, majd folytatni kezdte. – Nézd, Troy. Én nem akarom ezt tenni veled, azonban ha rákényszerítesz, akkor kénytelen leszek.

– Képes lennél feláldozni egy ártatlan gyereket, csak azért, hogy magadhoz láncold azt a férfit?!

– Bármire képes vagyok ezért – felelte Miriam szemrebbenés nélkül.

– És mi van az apasági teszttel? Azt mégis hogyan fogod kivédeni?

– Azt majd megoldjuk akkor, ha majd ott tartunk – közölte vele Miriam elégedett mosollyal.

***

Leon kis híján elnevette magát, amikor megtalálta, hogy hol rejtegette Sohpie a naplója kulcsát.

– Le sem tagadhatnánk egymást… – jegyezte meg mosolyogva.

– És tényleg! Te is egy pont ilyenben tartottad a szobakulcsot.

– Még a szüleinktől kaptuk ajándékba. Nem sok minden maradt utánuk, de ez igen, ezért mindkettőnk számára becses kincs.

– Még mindig el akarod olvasni, hogy mit írt bele? – Nézett a szellem a férfi kezében tartott naplóra, majd újra Leonra.

– Igen. Úgy hiszem ő is azt akarná, hogy megtegyem. Biztos vagyok benne, hogy sok dolgot azért írt inkább le, mert tudta, hogy úgysem figyelnék oda a szavaira.

– Tekintsd akkor ezt egy második lehetőségnek.

– Sajnos az már kiderült, hogy csak másodszorra tudom jól csinálni a dolgokat… – vetette a saját szemére, amit szellemtársa nem is értett meg az első pillanatban. Aztán leesett neki, hogy Henikóról beszél.

– Hát mondanám, hogy nem… De ez teljesen így van.

– Nem rémlik, hogy a megerősítésedet kértem volna… – jegyezte meg Leon, miközben felnyitotta a naplót az első teliírt oldalon. Olvasás közben mintha ott látta volna maga előtt a testvérét, ahogy a régi lakásuk több pontján is irogatott. Meg-megmosolyogta az egyes szófordulatokat, melyek annyira jellemezték Sophiet. Egyik oldal a másikat követte, mígnem elérkezett ahhoz a naphoz, amikor Miriam megjelent az életükben.

– "Gyűlölöm ezt a napot!" – szaladt ki a száján, ahogy elolvasta a harsogó, nagybetűkkel írt szavakat. Pontosan ismerte a testvérét, teljesen tisztában volt az érzelem világával is. Az, hogy papírra vetett ilyen szavakat, az egyértelműen azt jelentette, hogy Sohipe mélyen szenvedett, de ő még csak észre sem vette, pedig egy lakásban laktak. Ahogy olvasta az eredeti szavakat és a megjegyzéseket, egyszerre lett dühös és szomorú.
– Kicsi húgocskám… Hát végig ezt akartad elmondani nekem? Hogy lehettem ennyire ostoba?! Hogy engedhettem, hogy Miriam ennyire a bűvöletébe kergessen?

– Sajnos nagy közhely, de a szerelem vakká teszi az embert – mutatott rá Fantom.

– Emiatt az alantas nőszemély miatt vesztettem el Henikót… Meg sem érdemlem, hogy visszakapjam!

– Ahelyett, hogy egy új szintre emeled az önsanyargatást, inkább kezdd el kitalálni, hogyan fogod megoldani ezt a helyzetet.

– Csak tudnám mikor váltam ilyen érzelgős pancserrá.

– Miért, talán az az éned jobban tetszett, amilyen az ideérkezésedkor voltál?

– Egyik sem jó.

– Akkor találd meg magadban azt a személyiséget, aki valójában lenni akarsz.

– Ezt is fogom csinálni, és azt is tudom, mivel kell kezdenem.

– Kíváncsian várom az eredményt.
Ennek ellenére csöndben teltek a napok. Mindenki a hétvégét várta, hogy újra a közönség elé álljanak. Julien rendkívüli módon élvezte a Henikóval való közös munkát és bár a kezdetekkor a lány szívének meghódítása is a tervei között volt, az idő múlásával ez a szándék is alábbhagyott. A közösen eltöltött idő inkább arra ébresztette rá, hogy neki sokkal inkább a lány barátságára van szüksége, mint másra.

– Heniko, nem hazudok… Nekem tele van a gatyám – bökte ki Julien nem sokkal az előadás előtt.

– Meg is lepett volna, ha ez nem így lenne – vigyorodott el a lány, aki sejtette, hogy a másik arcoskodása azonnal köddé válik, amint megérkezik a valós nyomás.

– Mármint a szerszámok megvannak – javította ki magát Julien, mire Heniko értetlenül pillantott rá. – Tudod. A szerszámok! – ismételte két kezével a megfelelő irányba mutatva, mire Heniko a tenyerébe temette az arcát.

– Julien, te félelmetesen hülye vagy… – magyarázta a lány, miközben majdnem felröhögött.

– KÉRLEK, mondd, hogy fasza leszek! – Heniko igen kifejező arccal nézett a másikra.

– Julien – mondta neki a legkomolyabb hangon, amit csak produkálni tudott. – Nagyon fasza leszel. Olyan fasza, hogy az már bele sem férne a nadrágodba. – Julien hangosan röhögni kezdett.

– Ha letudtuk ezt az előadást, elmegyünk inni egyet, kislány! – közölte Julien letörölhetetlen vigyorral.

– Julien, én nem iszom…

– Ne már… pedig már azt hittem nem vagy unalmas! – nyafogott Julien.

– Mélyen sajnálom, hogy csalódást okoztam – felelt Heniko drámaian.

– Dehogy sajnálod… – legyintett rá Julien.

– Jogos. Tényleg nem.

– Akkor elviszlek majd valahova – ajánlotta, mire Heniko felnevetett.

– Engem, te csak ne vigyél sehova se!

– Sajnálom, már eldöntöttem – vágta rá a férfi majd a láthatatlan órájára nézett. – Nézd csak mennyi az idő! Rohadtul a helyén kellene lennie, kisasszony!

– Ezzel még nem végeztünk! – kiáltotta a lány, de közben szaladni kezdett a helye felé. Talán a nagy sietség miatt, talán azért, mert teljesen máshol jártak a gondolatai, egyáltalán nem vette észre Leont, így ütközés lett a vége. Ám, míg Leonnak meg sem kottyant a találkozás, addig Heniko úgy pattant le a férfiról, akár egy labda. Természetesen a férfi nem engedte, hogy Heniko a földre essen, helyette ügyesen visszahúzta a karjaiba. Heniko majd sokkot kapott, hogy a színpad megannyi tagja közül, hogy képes mindig csak Leonnal így találkozni. Attól meg szintén elöntötte az ideg az agyát, hogy testének minden porcikája imádta ezt a jelenlegi pozíciót.

– Ha mindig így fogunk összefutni, az egyikünknek egyszer még komoly baja lesz – jelentette ki Leon mosolyogva, miközben eltolta magától a lányt. – Nem kell ész nélkül rohangálnod. Nélküled úgysem működik semmi ezen a színpadon, szóval vigyázz kicsit jobban magadra – tette hozzá, majd további szócséplés helyett egyszerűen csak magára hagyta a lányt. Heniko úgy nézett utána, mintha a férfi menet közben megkopaszodott volna.

– EZ meg mi volt?! – csúszott ki a száján döbbenten. – Ez Leon volt egyáltalán? – Hirtelen megjelent a lelki szemei előtt Leon mosolygós arca, ami annyira felzaklatta, hogy az öltözőjébe rohant. Amint bevágta maga mögött az ajtót, levetette magát a székére és a tenyereibe temette az arcát. – Mégis mi volt ez a reakció, Madcap?! Szedd már össze magad! – parancsolt magára. – Na, ne! – nyögött fel, amint meglátta magát a tükörben égő tűzvörös arccal. – Nincs igazság ezen a Földön! Miért csinálta ezt?! Miért nézett úgy?! És mi bajom van nekem?! Térj már észhez, Heniko! Teljesen mindegy, mit csinál… de… mégis honnan akasztotta le azt az angyali mosolyt? – Amint tudatosult benne, hogy mit is mondott, mindkét tenyerével arcon csapta magát. – Nem, nem és nem!

– Heniko, te meg hol voltál? – kérdezte Rosetta, amint meglátta a lányt futva közeledni. – Mindjárt kezdés van!

– Tudom, tudom, de dolgom volt az öltözőben. Taylor elkezdte már?

– Igen, már fenn van. Két perc és te jössz.

– Szuper. Készen állok! – jelentette ki, majd amint lehetett, hatalmas mosollyal jelent meg a színpadon. A műsor nem is haladhatott volna tökéletesebben. Julien az előzetes félelmek ellenére kifogástalanul dolgozott. Ahhoz képest, hogy ő sem kapott sok felkészülési időt, ez egyáltalán nem mutatkozott meg a játékán. A műsor végén pedig pont olyan tapsvihart kaptak, mint a premier előadáson.

– Na, mit szólsz? – érdeklődött a lány, amikor már a közönség ovációjában fürödtek.

– Ez fantasztikus… – suttogta Julien, teljesen átszellemülten. – Nincs semmi, ami ehhez fogható lenne!

– Én megmondtam, hogy ez lesz – mosolygott rá Heniko.

– Tuti én voltam a kedvencük! – jelentette ki Julien határozottan, mire Henikónak döbbenten kerekedtek el a szemei. – Mindegyiknek autógrammot fogok osztogatni! A lányoknak puszit is adok!

– Te jó Isten… – nevetett fel Heniko.

– Te hívhatsz simán Juliennek – kacsintott a lányra, aki még jobban nevetni kezdett.

– Hihetetlen, hogy ez az egoizmus mennyire passzol hozzád.

– Nem értem, hogy miért csodálkozol ezen. – Az ünneplés persze a színfalak mögött is folytatódott. Minden háttérmunkás gratulált az előadóknak. Miközben Heniko is fogadta a gratulációkat, szemet szúrt neki, hogy Miriam odament Leonhoz. Valamiért aggódott a férfiért, aki gyűlölködő szemekkel reagálta le, hogy a fekete hajú nő akar tőle valamit.

***

– Fantom! – kiáltott fel Layla, amint elvonult egy üres öltözőbe. – Gyere elő azonnal! Beszédem van veled! – Azonban a szellem nem jelent meg. – Fantom, ne kelljen újra kiáltanom! – jegyezte meg mérges hangon.

– Itt vagyok – jelent meg Fantom, de valójában most nem nagy kedvvel érkezett. Pontosan tudta, hogy mit akarhat a színpad volt sztárja.
– Tudni akarom, hogy mit terveztek Leonnal! – jelentette ki határozott hangon.

– Hogy-hogy tervezünk? Hogy érted ezt?

– Fantom, nem vagyok ostoba. Plusz az, hogy megkértél, ne szóljak Henikónak rólatok, az felért egy vallomással! – Fantom elhúzta a száját. Tudta, hogy ebből sehogyan sem tud kihátrálni.

– Elmondom, de akkor ne ítélkezz!

– Az csak a mondanivalód tartalmától függ – közölte, bár halványan már volt elképzelése arról, hogy miről szól a szellem játéka.

– Gondolom, azt tudod, hogy Leonnak akarok segíteni.

– Igen, erre valahogy egyből rájöttem – vágta rá Layla kissé gúnyosan. – Csakhogy ezt nem csinálhatod! Te elsősorban a Színpad szelleme vagy, nem holmi összetört szívek gyógyítója, és még véletlenül sem Kupidó!

– Milyen tisztában vagy a feladatkörömmel – szúrta oda Fantom kissé sértődötten.

– Te már nyilvánvalóan elkezdted átlépni a hatáskörödet!

– Én csak azt tartom szem előtt, ami a legfontosabb a színpadnak!

– Ezzel arra célzol, hogy…

– Igen, pontosan arra. – vágta rá a szellem. – A színpadnak az lenne a legjobb, ha ők újra együtt lennének.

– Ugye, te most csak szórakozol velem?!

– Nem. Igazat beszélek.

– Henikóék előtt is szárnyalt a színpad! – jelentette ki Layla határozottan.

– Igen, az is igaz. Csakhogy ők jobbá tehetik a színpadot. Sokkal jobbá. Az fel sem tűnt, hogy olyan fellépésük még nem volt, ahol ők a főszereplők?

– Ez most lényegtelen! Egyszerűen nem fogom eltűrni, hogy befolyásold Henikót! Ez az ő élete és az ő döntései. És ő már választott, mégpedig Stefant!

– Stefantól soha nem fogja megkapni azt, amit Leontól kapott.

– Honnan veszed ezt?! Már ennyire nagy szakértő lettél Leonból? Most figyelj ide, mert csak egyszer mondom el. Ne akarj beleszólni Heniko és Stefan kapcsolatába. Így is van elég nehézségük. Semmi szükség arra, hogy egy harminc centis manó szerelmi tanácsadót kezdjen játszani. Ha ők szakítanak, és neked abban bármekkora szereped is lesz, esküszöm, neked annyi! – Fantom teljesen le volt döbbenve. Soha nem látta még ilyennek a volt szőke sztárt, aki a leteremtés után, egy szó nélkül távozott. Hosszú ideig csak szótlanul lebegett, de aztán mosolyra húzta a száját.

– Sajnálom, Layla, de ezt nem tudom megígérni. Különben is… Én már halott vagyok. Nem veszíthetek semmit sem.

– Hogy lehet ennyire fafejű ez a mihaszna szellem?! – mérgelődött Layla. – Mért nem mondta ki egyszerűen, kertelés nélkül, hogy össze akarja hozni őket?! Jött ezzel a színpados dumával. Még hogy a színpad érdeke… Na, persze! – Ahogy sétált kifelé, egyszer csak észrevett két alakot nem sokkal maga előtt. Először nem foglalkozott vele különösebben, de amint észrevette, hogy Miriam és Leon az, azonnal kíváncsi lett. Minden szót hallani akart, ezért közelebb lopódzott.

– Nem hittem volna, hogy eljössz majd… – jelentette ki Miriam fennhangon.

– Én sem hittem volna, mégis itt vagyok – jelentette ki a férfi hideg hangon. – Azonban ne örülj túlságosan. Nem azért jöttem, mert különösebben érdekelne a mondanivalód.

– Hát akkor meg minek vagy itt?

– Azért, hogy én mondjak neked valamit. Amint a gyerek megszületik, el fogunk végeztetni egy apasági tesztet. Ha bebizonyosodik, hogy valóban tőlem van, akkor a gyermek mindent meg fog kapni tőlem, amit csak megérdemel. Ő egy ártatlan kis lélek, aki nem tehet arról, hogy egy olyan számító nőszemély az anyja, mint amilyen te vagy.

– Hogy mondhatsz…

– Még nem fejeztem be! – emelte meg a hangját a férfi. – Viszont te, azt is felejtsd el, hogy a világon vagyok, mert nem lesz közöttünk semmilyen kapcsolat sem.

– Meg sem adod a gyereknek azt a lehetőséget, hogy egy teljes családban nőhessen fel?!

– Te miről beszélsz? Család? Nem foglak csak azért visszafogadni magam mellé, mert a gyerekem anyja vagy. Én élem a saját életem és te is a magadét.

– Azt hiszed, hogy Madcap ettől majd visszatér hozzád? – gúnyolódott Miriam elégedett hangon. – Biztos lehetsz benne, hogy nem fog.

– Ha nem fog, hát nem fog – vágott vissza a férfi határozott hangon, ami egészen lefegyverezte Miriamet. – Engem csak az érdekel, hogy boldog legyen. Ha ez csak Spencer oldalán lehetséges, akkor elfogadom. Semmi sem változtat azon, hogy teljes szívemből szeretem. Semmi! – közölte, majd egyszerűen magára hagyta a döbbent képű Miriamet. Layla ellenben halványan elmosolyodott.

– Leon Oswald… kellemesen csalódtam benned. – Percekkel később amikor Layla már kifelé sétált, csak a férfi mondatai jártak a fejében. – Hihetetlen, hogy Leon apa lesz. De valamiért azt gondolom, hogy tökéletes apja lesz majd annak a gyermeknek. Furcsa… de miután hallottam ezt… valahogy képtelen vagyok hibáztatni őt. Végülis… mit tenne minden normális ember, ha viszontláthatná a halottnak hitt szerelmét? Persze, hogy felkavarta!

– Hm… Csak nem változott a véleményed, Layla? – jelent meg mellette Fantom.

– Te mindenhol ott vagy?! – vetette a szemére Layla bosszúsan.

– Ez csak természetes. Végtére is a színpad szelleme volnék, akinek az a feladata, hogy vigyázzon rátok.

– Vigyázni, mi? – kérdezett vissza Layla hitetlenül.

– Kellemesen csalódtál benne, igaz? – tartott ki Fantom, az eredeti téma mellett. – Layla fáradtan sóhajtott egy nagyot.

– Igen… igazad volt.

***

Másnap reggel Heniko és Taylor úgy döntöttek, hogy ellátogatnak az otthonba. Már mindketten nagyon régen jártak arra, így úgy vélték időszerű egy látogatás. Amikor megérkeztek Mary irodája elé, Heniko kopogásra nyújtotta a kezét, azonban Taylor megállította.

– Ezt miért csináltad? – csodálkozott a lány.

– Én relatíve hazajöttem. Ki az, aki hazaérkezéskor kopog? – hitetlenkedett, majd bátran benyitott. – Ó, hopsz! – csúszott ki a száján, amit meglátta, hogy volt igazgatónője csókolózik egy számára ismeretlen férfival. Természetesen a hangra a páros azonnal szétrebbent.

– Don?! – kiáltott fel Heniko, aki azonnal felismerte volt főnökét.

– Te ismered? – kérdezte Taylor csodálkozva.

– Igen…a főnököm volt – magyarázta, majd Don felé fordult. – Nem gondolod, hogy tartozol némi magyarázattal?!

– Nem, nem gondolom, Heniko.

– Nem-e?! Nem elég, hogy meg sem látogatsz, ráadásul még a terveimet is keresztülhúzod?!

– Mi? Milyen terveidet?

– Én akartalak összehozni titeket – jelentette ki durcásan, de persze hamar visszatért önmagához. – Szívből gratulálok nektek!

– Köszönjük – felelte Mary pirultan mosolyogva.

– Mary… különben honnan is ismeritek ti egymást? – Nézett Don előbb Henikóra, majd Maryre.

– Itt vagyok koreográfus – közölte Heniko büszkén.

– Hogy mi? – vonta össze a szemöldökét Don. – Heniko. Nem kellene ennyi mindent csinálnod egyszerre…

– Nem is csinálok. Amikor itt vagyok, akkor nem vagyok a színpadon és fordítva – vigyorodott el a lány elégedetten, mire Don hitetlenkedve megrázta a fejét.

Hosszasan beszélgettek egymással, majd miután beköszönt mindenkinek, felkészült arra, hogy újra táncórákat adjon. Miután átöltözött, azt a pár szabad percét, ami volt, arra használta, hogy megpróbálta felhívni Stefant. Annyi mondanivalója gyűlt össze a legutóbbi hívásuk óta, hogy alig várta, hogy mindegyikről beszámolhasson. Azonban hiába csörgette kitartóan a szerelme számát, Stefan nem vette fel a telefont. Heniko szomorúan biggyesztette le az ajkát.

– Úgy tűnik szegénykémnek elkezdődött az a „királyi edzőtábor”. Akkor hagyok inkább egy motiváló üzenetet, hogy jobb kedve legyen egy kicsit. – Heniko, amint a küldés gombra bökött, már nagyon várta, hogy vajon milyen reakció követi majd az írását. Sajnos azonban fogalma sem lehetett arról, hogy Cecily azon nyomban törölte az üzenetét, amint meglátta annak a feladóját.

– Felejtsd el, kislány – mondta Cecily a telefonnak, mintha csak Henikónak beszélt volna. – Soha nem fogsz bekerülni ebbe a belső körbe – tette hozzá, majd Stefan hívásnaplójából is kitörölte Heniko jelentkezését. Ezzel egyidőben az asztalon lévő vonalas telefonhoz nyúlt és tárcsázni kezdett.

– Biztonsági szolgálat, Steven beszél.

– Steven!

– Asszonyom! – váltott a hivatalosnál is hivatalosabbá a biztonsági szolgálat feje. – Állok szolgálatára.

– Stefant az imént kapott egy hívást a telefonjára. Azt akarom, hogy tiltsa le a számot.

– Egy zaklató? – érdeklődött a férfi idegesebb hangon.

– Fogalmazhatunk így is. Kérem, tegye meg a szükséges intézkedéseket.

– Ahogy parancsolja, asszonyom! – Cecily csak ezt akarta hallani és azonnal bontotta is a vonalat. Ettől a naptól kezdve még jobban ügyködött azon, hogy Stefant annyira leterhelje, hogy még gondolni se tudjon Henikóra. A másik ütőkártya a kezében a beteg édesapja volt, aki a gyengesége miatt, egyáltalán nem tudott segíteni a fiának. Bár Stefan azt hitte, hogy egyedül cselekszik, a valóság közelről sem ez volt. Cecily a tudta nélkül befolyásolta és ő még csak észre sem vette. A napjai elképesztően telítettek voltak. Ha nem éppen a parlamentben kellett órákat eltöltenie, akkor otthon kellett fogadnia a különböző méltóságokat. Egyedül csak egy helyen lehetett szabad: az álmaiban.

Rendkívüli módon hiányzott neki a színpad és Heniko is. Annyira látni szerette volna, hogy legszívesebben újra elszökött volna, hogy a lánnyal lehessen. Többször próbált telefonálni neki, azonban egyik hívás sem ért célba. Nem értette mi lehet ennek az oka, hiszen pár nappal ezelőtt még minden rendben volt. Egyedüli vigasza az apja volt, akinél igyekezet minél többet bent lenni.

– Stefan…még van egy-két dolog, amit meg kell csinálnod – emlékeztette Cecily éppen most is, amikor Stefan az apja ágyán ült.

– Igen, tudok róla – válaszolta neki Stefan, de nem pillantott felé. – Maradok még egy kicsit.

– De édesapádnak pihennie kell – magyarázta a nő.

– Alszik. Nem hiszem, hogy zavarnám…

– Stefan… légy szíves ne most kezdjünk veszekedni ezen! Csináld meg, amit meg kell, aztán majd visszajössz hozzá. – Stefan természetesen a füle botját se mozdította a nő szavaira. Stefan!– szólt rá a nő ismét, mire Stefan szó nélkül felpattant és dühösen kiviharzott a helyiségből.

– Ez a nő egy boszorkány! Mit parancsolgat nekem? – bosszankodott hangosan, amikor bevágta maga után a szobájának az ajtaját. – Teljesen hülyének néz, pedig pontosan tudom, hogy mik a feladataim. – Hirtelen aztán elhallgatott, mert hallotta, hogy kopognak az ajtaján. – Jöjjön be! – szólt ki Stefan hivatalosabb hangon. Stefan, amint megpillantotta a frissen beérkező szobalányt, azonnal izgatottá vált.

– El tudta intézni, amit kértem? – kérdezte kicsit izgatottan. – Elég, ha bólint… tudja, itt még a falnak is füle van.

– Ne aggódjon, Felség – suttogta a lány. – Senki nem vett észre semmit.

– Ön a megmentőm! – vigyorgott Stefan, mint a tejbe tök. – Kérem, ez maradjon közöttünk.

– Ez természetes, Felség. Megbízhat bennem.

– Tényleg nagyon hálás vagyok, Rosy.

– Szíves engedelmével, mennék a dolgomra. Ha valamire esetleg szüksége lenne, kérem, csak üzenjen értem!

– Úgy lesz. Még egyszer nagyon köszönöm! – Rosy erre nem felelt, csak elmosolyodott, majd távozott olyan sebesen, ahogy megérkezett.

***

Miközben Stefan tervei a megfelelő úton kezdtek el haladni, addig Heniko fáradhatatlanul tanította a kicsiket. Míg ő ezzel foglalatoskodott, addig Taylor kiselőadást tartott a volt társainak a színpad életéről. Don büszkén figyelte Henikót. Látta rajta a hatalmas fejlődést.

– Amúgy, Don – kérdezte Heniko, amikor már végzett. – Ti mióta is vagytok együtt Maryvel?

– Ez most hogy jön ide? – kérdezte Don zavartan, miközben a legnagyobbak röhögni kezdetek a kérdés hallatán.

– Hát csak úgy… szóval? – Don pontosan tudta, hogy ha őszintén felel, előbb szabadul Heniko faggatása alól, mint ha megpróbál ellenállni neki.

– Onnantól, hogy legutóbb idelátogattam. – Henikónak még a szája is tátva maradt a döbbenettől.

– Micsoda?! És nekem erről miért nem meséltél?! – vetette Don szemére, majd Maryhez fordult. – Mary!

– Erre most mit mondjak… nem merült fel kérdésként – vágta ki magát Mary logikusan, mire Heniko szúrósan húzta össze a szemeit.

– Ismertétek már egymást korábbról, mi?

– Így van. Így voltunk négyen fiatalon barátok Kalosékkal – magyarázta Don, de fogalma sem volt róla, hogy talán erről hallgatnia kellett volna. Don döbbenten vette észre, amint ördögi fény csillant meg volt beosztottja szemében.

– Apropó Kalosék! Ha nem akarsz lemaradni tőlük, meg kellene kérned Mary kezét. – A fiatalok azonnal röhögni kezdtek, míg Mary csak döbbenten pislogott.

– Heniko! – szólt rá Don kissé vöröses arccal.

– Most mi van? – értetlenkedett Heniko, ami még nagyobb nevetést váltott ki.

– Heniko, én folyton csak elképedek rajtad! – közölte vele Taylor minden előjel nélkül, amint a szállásaikhoz értek.

– Hogy érted ezt? – csodálkozott Heniko nevetve.

– Hihetetlen mit nyomtál le Maryékkel! Néha túl nagy a szád, de komolyan.

– Még nem egészen tudom, hogy ez bók vagy sem…

– Félre ne érts. Én baromi jól szórakozom a szövegeiden. Most viszont lépek. Ölni tudnék egy zuhanyért.

– Emlékeim szerint neked csak a szád járt az otthonban – emlékeztette Heniko, mire Taylor arcán megjelent egy bosszús fintor.

– Jó éjszakát, Heniko – köszönt el Taylor gyorsan, mire a barna hajú lány hangosan nevetni kezdett.

– És még ő van elképedve rajtam… – magyarázta a lány magának, miközben a lakása felé indult. – Bár most, hogy így említette egy zuhi nekem se jönne rosszul. Hmm… Hát ez meg micsoda? – csodálkozott, amint észrevette, hogy egy boríték hever az előszobája közepén, a földön. Érdeklődve vette a kezébe, majd ahogy beljebb ment a lakásban forgatni kezdte.
– Fura. Nincs rajta feladó – állapította meg, miközben csak azt a két szót figyelte, ami a nevét alkotta. – Lássuk mi ez – mondta, miközben bontogatni kezdte. – "Miss Madcap" – fogott bele a levél felolvasásába. – "Biztos vagyok benne, hogy most a legnagyobb rajongója levelét tartja a kezében. Nehezen tudnám egy szóval elmondani, hogy mennyire csodálom. Ön fantasztikus egyénség, csodálatos előadó és a szépsége messze földön híres. Az, hogy élőben is láthattam önt dolgozni, örök emléket hagyott bennem. Remélem, nem haragszik meg a merészségemért, de minden álmom az, hogy személyesen is találkozzam Önnel. A borítékban talál valamit, amivel eljuthat hozzám. Kérem, fontolja meg a kérésemet! Én türelmetlenül várom majd.
Szívéjes üdvözlettel: a Legnagyobb rajongója.”
A lány a levél végére érve újra a borítékba nyúlt, ahol egy repülőjegyet talált.
– Repülőjegy Reykjavíkba? – csodálkozott el.

– MI?! Izlandra mész?! – kiáltott fel hirtelen Sora, amivel majdnem szívinfarktust okozott a lánynak. – Én még sosem voltam ott! Ez egy jó kis lehetőség. Hé, mi van veled? – kérdezte Sora meglepetten, látva Henikót. A lány erre sokatmondóan rápillantott.

– Á, semmi, csak majdnem halálra ijesztettél! A szívem nem tudja megszokni, hogy megjelensz a leglehetetlenebb helyekről is.

– Bocsánat – szabadkozott Sora, de nem sokáig foglalkozott ezzel, hiszen nagyon kíváncsi volt. – És tudod már, mihez kezdesz? Elmész majd?

– Nem is tudom. Szerinted mennem kellene? – kérdezte Heniko tanácstalanul.

– Miért ne? Hisz olvastad mennyire találkozni akar veled! – mutatott rá Sora.

– Te beleolvastál a levelembe? – kérdezte Heniko egy lapos pillantással.

– Véletlen volt! – erősködött Sora.

– Aha, képzelem… – hitetlenkedett a lány.

– Ettől függetlenül, szerintem menned kellene. Rád fér egy kis kikapcsolódás.

– Talán igazad van.

– Látod mennyire törte magát – érvelt Sora kitartóan. – Nézd csak meg! Ez egy első osztályú jegy! Tudod mennyire drágák az ilyesmik?

– Igen tudom, itt van rajta – bökött az árra, mire Sora hitetlenkedve vágott a saját fejére.

– Ez elég égő volt.

– Különben Fantom merre van? – váltott Heniko témát hirtelen.

– Most, hogy mondod, nem tudom – füllentett Sora hitelesen, hiszen pontosan tudta, hogy a másik szellem Leonnal van.

– Na, szép. Ő a Színpad szelleme, erre mindenhol van csak a helyén nem.

– Ne is törődj vele. Feküdj inkább le aludni – javasolta.

– Jó ötlet – helyeselt Heniko, majd el is kezdett készülődni a lefekvéshez. Már éppen az ágyban feküdt, amikor eszébe jutott a szóváltása Juliennel.
– Lehet, hogy Julien volt? Ezek szerint nem csak humorizált? – tanakodott, majd eldöntötte, hogy másnap a végére is jár ennek a dolognak. Ahogy reggel felébredt azonnal az ebédlőbe sietett, mert biztos volt benne, hogy Julient is a reggelizők között találja majd.

– Jó reggelt! – köszönt mosolyogva a csapatnak.

– Jó reggelt! – üdvözölték őt a többiek is.

– Taylor… veled meg mi van? – érdeklődött Heniko látva, hogy barátnője igen csak meggyötörtnek tűnik.

– Szörnyű estém volt. Hulla vagyok – panaszkodott. – Már ittam három kávét, de egyáltalán nem érzem a hatást. Lehet, hogy vénásan kellene beadnom magamnak!

– Ha ilyen fáradt vagy, mért nem fekszel vissza? – kérdezte Heniko. – Majd jössz edzeni délután.

– Tetszik ez az öltet – gondolkodott el rajta Taylor hangosan is.

– Szia, Heniko! – lépett oda hozzá Julien.

– Szia.

– Nos… akkor, áll a hétvége? – kérdezte Julien magabiztos mosollyal.

– Sajnos nem. Elutazom…– felelte Heniko, remélve, hogy Julien veszi majd a lapot.

– Mi? Elutazol? – csodálkozott Julien.

– Igen. – válaszolt Heniko. Ő úgy gondolta a srác csak szórakozik vele.

– És hova mész? – érdeklődött Julien, Heniko pedig teljesen el volt képedve, hogy a férfi milyen hitelesen játssza a komoly érdeklődőt.

– Reykjavíkba.

– Izland?! –kérdezte kicsit hangosabban.

– Igen, találkozóm lesz ott – mesélte tovább és nagyon kíváncsi volt, hogy Julien mikor adja fel.

– Ez nem ér! Én akartalak elhívni valahova, megünnepelni, hogy milyen király voltam! – jelentette ki duzzogva.

– Egy pillanat! Ezzel azt akarod mondani, hogy nem te küldted a borítékot?– döbbent meg a lány.

– Nem. Miért küldtem volna, mikor személyesen is el tudtalak volna hívni? Úgy tűnik mástól kaptad a meghívást.

– Igen, de ha nem te voltál, akkor fogalmam sincs, kitől jött – mondta tanácstalanul. – Mégis ki lehetett? – töprengett magában, majd hirtelen ledöbbent a felmerülő gondolatra. – Lehetséges, hogy Leon volt? – gondolta, majd nem feltűnően, de a franciát kezdte keresni a tekintetével. Hamarosan meg is látta őt, és meglepte tapasztalta, hogy a férfi pont őt figyelte. – Ez meg mi?! – akadt ki a lány magában, amint meglátta, Leon reakcióját, ami egy meglepett, egy mosolygós, egy fancsali arcból állt, majd egy határozott elpillantásból. – Most akkor ő volt, vagy nem? Végülis… csinált már ilyet korábban – jutott eszébe a vacsorás eset, amire akaratlanul is elmosolyodott.

– Mi ez a mosoly? – kérdezte Mia vigyorogva.

– Hogy ez? Semmi különös… – terelte el gyorsan a témát.

– Nagyon érdekes, hogy a semmin ekkorát lehet mosolyogni… – cukkolta Anna is.

– Mondom, hogy semmi!

– Jaj, csajok, hagyjátok már! – mondta Taylor, mire Heniko hálásan pillantott vissza rá. – Ki ne mosolyogna azon, hogy titkos rajongók milliói imádják…

– Taylor! – szólt rá Heniko döbbenten.

– Most mi van? Ha egyszer igaz! Inkább örüljél neki! – mutatott rá Taylor.

– Igen, mert ugyanezt Taylor már nem nagyon mondhatja el magáról – szúrta közbe Julien. A többiek azonnal sejtették, hogy ezzel egy újabb háború fog kirobbanni kettejük között.

– Te aztán csak fogd be a szádat! A kutya se kérdezett! – háborodott fel a lány.

– Attól még igazam van, Szivikém – kacsintott rá Julien, miközben egy kicsit sem zavartatta magát és helyet foglalt az asztaltársaságnál. – De ne csüggedj! Hosszas töprengés után…

– Várj. Hosszas töprengés? – vágott közbe a szőke hajú lány. – Te tudsz olyat? És mikor álltál neki? Tegnap? Egy hete? – kérdezte gúnyosan, mire a többiek fáradtan sóhajtottak fel.

– Rosszabbak, mint annak idején Heniko és Leon – jegyezte meg May.

– Engem csak ne keverjetek bele! – kérte ki magának Heniko.

– Nem lep meg az értetlenséged – folytatta a vitájukat Julien. – Különben rájöttem, hogy neked is van némi rajongótáborod. Tudod, kiket vonzol te? A cecelegyeket!

– Hogy mit mondtál?! – kérdezte Taylor egyre dühösebben.

– Vajon, honnan szedte ezt a legyes szöveget? – kérdezte súgva Mia Henikót.

– Valószínűleg onnan, ahonnan a többi fárasztó dumáját is – vágta rá Heniko kertelés nélkül.

– Ezért megfizetsz, te bunkó! – kiáltotta Taylor, és eltökélte, hogy fel is pofozza. Ellenben Julien elég szemfüles volt ahhoz, hogy kitérjen a támadás célkeresztjéből.

– Lenne szíved bántani egy olyan cuki srácot, mint amilyen én vagyok? – kérdezte egy angyali pofit villantva. Taylor hirtelen bele is pirult a látványba és gyorsan inkább felkészült egy újabb ütésre.

– Még jó, te ego majom! – vágta rá.

– Szóval keménykedünk? – gondolta magában Julien. – Hát jó. Itt az ideje egy kis visszatámadásnak. – Azzal váratlanul teljesen kifordult a helyzetéből, úgy, hogy Taylor ne szemben, hanem oldalt álljon neki. Az újabb pofon kísérletnél pedig egész egyszerűen megrántotta a lányt, és a lány tehetetlenségét kihasználva az ölébe fektette. Ugyanis ennek az elrántásnak a vége az lett, hogy Taylor hasalva esett rá Julien ölére. Itt Julien gonoszan elmosolyodott, amit Taylor észre is vett, és persze kommentálta is.

– Ne vigyorogj, te szemét! Mert mindjárt… – kezdtett fenyegetőzni a lány, és megpróbált kikecmeregni ebből a megalázó szituációból.

– Mindjárt? Mindjárt mi? – tudakolta Julien, miközben lefogta a lányt. – Te nem fogsz így beszélni velem, kislány! Lehet, hogy te rossz kislánynak hiszed magad, de akkor pont olyan büntetést érdemelsz, mint ők! – Henikónak volt sejtése a folytatásról, ezért már előre kuncogott. Taylor azonban még nem értette a helyzetet, még akkor, sem amikor meglátta a férfi gonosz mosolyát. – Nem érdemelnek mást, mint egy kiadós fenekelést! – Majd az utolsó szóval egy időben rá is húzott egy méreteset a lány hátsójára. A többiek szakadni kezdtek a röhögéstől, míg Taylor szemeiből szinte lövelltek ki a lángnyelvek.

– MI A FRANCOT képzelsz magadról, te mocsok?! Azonnal hagyjál békén! – parancsolta, miközben újra mocorogni kezdett, hogy kiszabaduljon, azonban Julien erősebb volt. Egy újabb ütés következett, amit Taylor egy újabb szitkozódással honorált.

– Nem beszélünk így, kisasszony! Majd én megtanítatom neked, mi a fegyelem!

– Te állat! Tudod, farmeron keresztül ez mennyire fáj?!

– Jaj, ne legyél már ilyen puhány! – Majd újabb lendítést indított, de ennek a vége egy fenéksimogatás lett. – Hm… ez nem is rossz. Egészen jó adottságaid vannak. – És ez volt az a pont ahol elszakadt Taylornál a cérna és a külső lábával egy méretes rúgást vitt be Julien jóképű arcára.

– Az igen! – kiáltott fel a meglepetéstől Mia.

– Á, te boszorkány, az arcom, Áú!– kapta a sajgó területhez a kezét a férfi.

– Kalos! – kiáltottak fel hirtelen, mire Julien azonnal a földre dobta eddigi nehezékét. Kalos gyanúsan nézett körbe a nagy csönd miatt.

– Főnök! – pattant fel Heniko, hogy magára vonja a figyelmet. – Hogy van mindig? Jól aludt?

– Történt valami? – adott hangot a gyanakvásának.

– Valami? Nem, semmi… – vitte tovább a sztorit, miközben Taylor is visszaült az asztalhoz.

– Ezért meg fogsz halni! – sziszegte Taylor a mellette ülőnek.

– Jaj, most aztán nagyon megijedtem! – gúnyolódott Julien.

– A te bajod, ha nem veszel komolyan.

– Nagy szavak ezek egy elfenekelt kislánytól!

– És nagy szavak attól is, akinek nike pipa van az ábrázatán. – bökött a látványos pipa felé ördögi mosollyal.

– Taylor! Julien! – szólt rájuk Kalos. – Netán valami gond van?

– Nem, minden rendben – vágták rá egyszerre, amin megint röhögni kezdett a társulat. A pillanatnyi nyugit kihasználva Heniko arra jutott, talán itt lenne az ideje elkéredzkedni Kalostól.

– Kalos, elutazok a hétvégére… – bökte ki, mire a főnöke azonnal felé fordult.

– Hogy mondtad? Elutazol? – A csapat már előre sejtette, hogy a vitareggel második felvonása következik, csak ezúttal új szereplőkkel.

– Igen. Ahogy mondod.

– És ezt csak így, egyik napról a másikra?

– Igen. Így alakult. Különben is pont lesz egy hétvégés kimaradás a darabbal, így szerintem ez megoldható.

– Sajnálom, de nem mehetsz sehová. – jelentette ki ellentmondást nem tűrő hangon. Heniko döbbenten nézett, ám nem tudta csak magában tartani az első kérdést, ami az egészébe jutott.

– Merthogy?– kérdezte támadóan.

– Ó, jaj… Heniko vs. Kalos – suttogta May.

– Vagy inkább artista vs. főnök. Ez kemény lesz.

– Azért remélem, kirúgatni nem fogja magát! – aggodalmaskodott Rosetta.

– Szerinted a Főnök, mármint Kalos… képes lenne kirúgni? – kérdezte Julien nevetségesnek tartotta még a felvetést is.

– Kalos képes lenne rá – jelentette ki Marion határozottan.

– Ahogy Heniko is arra, hogy kirúgassa magát! – tájékoztatták a srácot.

– Mi az, hogy „merthogy"?! Itt én vagyok a főnök, és én hozom a döntéseket is!

– Aha, és? Ennek mi köze van bármihez is?– kérdezte Heniko elég durván. Kaloson látszott, hogy nem ezt a választ várta leendő sztárjától. Látszott is rajta hogy már elég ideges.

– Heniko… azt ajánlom, vegyél vissza! Különben is… Mit akarsz elérni ezzel?

– Sajnálom, de nekem normális választ adjon arra a kérdésre, hogy miért nem mehetek, ha már ilyen egyértelműen megtiltotta!

– Mért kell neked ilyen átkozottul makacsnak lenned?

– Éppen maga beszél?!

– Szombaton egy estélyen kell megjelenned – Heniko azonnal szörnyülködni kezdett a válaszra.

– Egy Estélyen?! Az előzőn már bőven letudtam az éves keretemet!

– Ha azt mondom mész, akkor menni is fogsz!

– Biztos, hogy nem! Különben is miért pont nekem kell mennem egyáltalán? Tudtommal a műsornak négy főszereplője van. Miért nem megy helyettem Taylor? Ő talán nem főszereplő?

– Ez mondjuk ilyen formában jogos… – jegyezte meg Mia halkan.

– Igen, ő is főszereplő, én is tudom, szóval ne emlékeztess rá. Azonban te vagy ennek a színpadnak a…

– Én a munka miatt jöttem ide, ami elsősorban az edzésekről és a fellépésekről szól. Nem kényszeríthet rá, hogy bálokon parádézzam!

– Csakhogy ez nem úgy van, ahogy te elképzeled, Heniko. A sztárság ezzel is jár…nem csinálhatod csak az edzéseket és fellépéseket! A dolog másik oldalából is ki kell venned a részedet.

– Jó, akkor majd a következőre elcibálhat, de most elutazom. A jegyem is megvan már!

– Mégis hova akarsz ennyire elmenni?

– Reykjavíkba.

– Reykjavíkba? És miért olyan fontos hogy elmenj oda? – Erre Heniko csendben maradt. Annyira nem akarta beavatni Kalost a részletekbe. – Kérdeztem valamit! – Pechjére azonban Kalos nem tágított.

– Hallottam elsőre is…
– Akkor meg?

– Találkozom lesz ott – bökte ki végül.

– Találkozó? És mégis ki a jó élettel találkoznál ott, ami fontosabb, mint a színpad képviselete? – Heniko újfent elkezdett töprengeni a jó válaszon. Tudta, hogyha rávágja az igazat, Kalos biztosan nem engedi majd el. – Tehát?

– De főnök… – mentette volna ki Mia Henikót, de nem nagyon jött össze neki, mert a főnöke jól kioktatta.

– Most nem érdekel a mondanivalód, Mia! Henikótól kérdeztem valamit, és el is várom, hogy válaszoljon. Ha már ilyen hevesen tiltakozik, akkor biztosan van valami nagyon jó magyarázata, amit nagy lelkesedéssel várok. – Azonban a lány nem tudott felelni. Kalos várt, azonban a türelme rövid úton elfogyott. Már éppen belefogott volna a kiabálásba, amikor elhangzott a következő mondat:

– Heniko velem találkozik Reykjavíkban. – A mondat pedig egyenesen Leontól származott, aki annyira nyugodtan és természetesen mondta ki a szavakat, mintha ez legalább is hagyomány lett volna közte és Heniko között. A többiek még emésztették a halottakat élükön nem meglepően Henikóval. Már elkönyvelte magának, hogy nem a francia lehetett, erre az önként bevallotta. – Heniko nem tudott róla, hogy én hívtam meg, ezért nem is tudhatta elmondani neked – kezdett bele a történetébe. – Már minden elő van készítve, ezért remélem, azért mégiscsak elengeded őt. Az estélyt illetően pedig véleményem, hogy a másik két főszereplő is képviselni tudná a színpadot. Biztos vagyok benne, hogy ők is megállnák a helyüket.

– Nem úgy volt, hogy hazautazol a hétvégére? – kérdezte Kalos. A többiek újra meglepődtek, mert senki nem tudott arról, hogy Leon eleve is el akart volna menni.

– Változott a helyzet. Szükséges Izlandra mennem. Amellett egy ismerősöm feltétlenül találkozni akar vele – nézett Henikora, majd vissza Kalosra. – Gondoltam akkor már kellemeset a hasznossal.

– Szóval sürgős…

– Az.

– Mikor indultok? – kérdezte Kalos, Heniko meg időközben teljesen elveszett a gondolataiban.

– Leon… Mért akar velem elutazni? Tudhatná, hogy nincs értelme. És mi ez az ismerős duma? Kire gondolhatott? Mit tervezel, Leon? Lehet, hogy csak szöveg az egész? – Heniko az elkövetkező napokban sem került közelebb a megoldáshoz. Annyira furán érezte magát, főleg Leon közelében, hogy pont ezért eszébe sem jutott, hogy személyesen kérje számon. Heniko a tépelődése miatt a hét további részében sem volt teljesen önmaga, amit csak egyetlen ember vett észre a társulatból, mégpedig a hamuszürke szemű szívtipró. Számára nyilvánvaló volt, hogy miért is viselkedik különösen a lány.
Miatta. Már a gondolatától is elöntötte a szívét a boldogság. Tudta, hogy Fantomnak igaza volt, és hiába tagadja Heniko, még egyáltalán nem lépett tovább a kettejük kapcsolatán.

– Heniko! Heniko! Hé, jól vagy? – szólongatta Leon, amikor már túl voltak a szokásos biztonsági vizsgálaton.

– Tessék?

– Csak azt mondtam, hogy majd innen indul a géped – tájékozatta kedvesen.

– Értem. Köszönöm – köszönte meg reflexből, de pár pillanat múlva döbbenten nézett megint a férfira. – Várj! Hogy érted azt, hogy az én gépem?!

– Úgy, ahogy mondtam. Itt ma csak te mész el Izlandra.

– Tessék?! És mi lesz veled? – kérdezte kissé zavartan, mivel már totál nem értett semmit. Leon erre csak elmosolyodott.

– Nem én akartam ott találkozni veled. Én nem küldtem semmit – vallotta be őszintén. – Láttam rajtad, hogy mennyire fontos ez neked, ezért úgy döntöttem, hogy segítek neked meggyőzni Kalost – fejezte be majd az órájára pillantott. – Nekem most mennem kell, mert hamarosan indul a Párizsi gép. Érezd jól magad és nagyon vigyázz magadra, Heniko! – mondta neki, majd azzal a lendülettel már sarkon is fordult.

– Miért csináltad ezt? – szólt utána Heniko kisvártatva. – Hiszen neked nem érdeked, hogy… segíts… hiszen, én… – dadogott, mire Leon visszafordult és rámosolyodott.

– Tudod jól, hogy miért – válaszolta, majd újra elindult.